magyar gazdaság
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Járai Zsigmond
- infláció
- devizapiac
- GDP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Matolcsy: 2030-ra gazdag és boldog ország leszünk
A nemzetgazdasági miniszter heti jegyzetében azt írta, a kormányzás elején meghozott döntéseik vezetnek el ahhoz, hogy 2030-ra az ország az európai fejlettségi szintet elérje. A miniszter második világháborús hasonlata kicsit sántít, az ereje teljében lévő náci Németországot hasonlította ugyanis ahhoz a pénzvilághoz, amelyet a kormány le akar győzni.
Egyelőre rémálomnak tűnik Matolcsy tündérmeséje
A második Orbán-kormány legrosszabb GDP-adatának számít az idei első negyedéves, 1,4 százalékos visszaesésről tanúskodó statisztika, amely lényegében megegyezik a KSH első gyorsbecslésével. A Fidesz-KDNP-kormány ideje alatt ezt megelőzően nem zsugorodott a gazdaság. Egy elemző szerint csak fohászkodhatunk azért, hogy a külföld kihúzzon minket a csávából.
- címkék:
- GDP
- magyar gazdaság
- Címkefelhő »
Egész évi magyar recesszióval számol az EBRD
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerint Közép-Kelet-Európa gazdasági mutatói javulnak ugyan, de az eurózóna válsága miatt lassul a növekedés a térségben. A bank egész évi recesszióval számol Magyarországon, jövőre az egy százalékot sem éri el a bővülés.
- címkék:
- magyar gazdaság
- EBRD
- Címkefelhő »
Londonban is recessziót jósolnak Magyarországnak
A londoni elemzők körében konszenzusossá kezd válni az a prognózis, amely szerint a magyar gazdaság az idei évet recesszióban tölti. A térségben a legrosszabb számokat jósolják Magyarországnak.
Kövér: Nem akartunk összeveszni a fél világgal
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem diákjai előtt Kövér László arról beszélt, hogy a mögöttük hagyott időszak kormányzati eredményei egyelőre szimbolikusak, a gazdasági teljesítőképesség nem sokkal áll jobban, mint 2010-ben.
Matolcsy: Ömlik ki a pénz az országból
A nemzetgazdasági miniszter szerint a külföldi monopóliumokon, a túlzott bürokrácián és az adókikerülésen veszít legtöbbet Magyarország. A Heti Válaszban írt publicisztikájában kifejti, hogy "még jó sokáig kell öles léptekkel mennünk előre ahhoz, hogy célba érjünk". Matolcsy ismét a devizatartalék szintjéről beszélt, ami korábban már veszélyesnek bizonyult.
Megadóztatná a nyugdíjakat az OECD
Az ellentmondásos intézkedések növelték a magyar gazdaság bizonytalanságát, ami aláaknázza az üzleti és a lakossági bizalmat - írja legújabb országjelentésében az OECD. A szervezet szerint csökkenteni kell a háztartások adósságát, úgy, hogy a terheket megosztják a hitelezők, az adósok és a kormány között. Az OECD a nyugdíjakat is adóztatná, de a kormánynak nincs ilyen terve.
NGM: Újból téved az Európai Bizottság
A Nemzetgazdasági Minisztérium emlékeztet rá, hogy Brüsszel 0,3 százalékpontot tévedett a tavalyi előrejelzésében, ezért feltételezhető, hogy a 2012-re adott előrejelzése sem pontos. Az Európai Bizottság prognózisa az év egészében 0,1 százalékos csökkenéssel számol.
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó termelése és a javuló európai hangulat mentheti meg a gazdaságot.
Még el is kerülhetjük a recessziót
Két londoni elemzőcég közgazdászai szerint is biztatóak a negyedik negyedévi magyar GDP-adatok. Néhány elemző szerint a magyar gazdaság az idén elkerülheti a recessziót.
Beragadt az év végén a magyar gazdaság
Növekedett ugyan a magyar gazdaság 2011-ben, de az év elején várt-remélt mértéktől jelentősen elmaradt a bővülés, noha az elemzői várakozásnál némileg jobb lett az adat. Az utolsó negyedévben a korábbival megegyező ütemben növekedett a magyar gazdaság.
- címkék:
- GDP
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Orbán: Lehet még magyar nemzeti légitársaság
Az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor a Malév leállása után azt mondta, nem lehetetlen az újraindulás. Szerinte Brüsszel eltiltotta a kormányt a Malév fenntartásától.
- címkék:
- Orbán Viktor
- magyar gazdaság
- Malév
- Címkefelhő »
Barroso: Kikényszerítjük, hogy a magyar kormány betartsa az uniós jogot
Élni fog tekintélyével az Európai Bizottság annak biztosítása érdekében, hogy a magyar törvények megfeleljenek az uniós törvényeknek - jelentette ki Koppenhágában a bizottság elnöke. José Manuel Barroso szerint fennáll a veszélye annak, hogy a magyar kormány megsérti az uniós jogot. A New York Times csütörtökön arról írt, hogy a politikai konfrontáció az Európai Unió és Orbán Viktor szempontjából is a lehető legrosszabbkor mérgesedett el Brüsszel és Budapest között.
- címkék:
- magyar gazdaság
- IMF
- Európai Unió
- Címkefelhő »
Magyarország lehet a következő pénzügyi vihar középpontja
Külföldi lapok szerint nemcsak gazdasági, hanem politikai váltásra is szükség lesz Magyarországon a válság kezeléséhez. Vannak azonban olyan vélemények is, amelyek szerint Orbán Viktor rájött, hogy az államcsőd nem is olyan rossz megoldás, és elképzelhető, hogy ez az ötlet más politikusoknak is megtetszik.
Az Orbán elleni szankciók lehetőségeit veszi számba az Economist
Az Economist vezércikkben foglalkozik a magyar helyzettel, és azt írja, az Európai Bizottságnak készen kell állnia arra is, hogy megvonja Magyarország szavazati jogát Brüsszelben. Az Economist szerint Orbán Viktort azzal lehetne a leginkább letéríteni a tekintélyelvűség felé vezető útról, ha megfenyegetnék azzal, hogy kizárják a Fideszt az Európai Néppártból.
A magyar gazdaság volt a téma a CNBC élő műsorában
A jelenlegi magyar helyzettel foglalkozott péntek délelőtti élő műsorában a CNBC gazdasági hírcsatorna. Az adásban megszólaltak vezető londoni elemzők és gazdasági szakértők, akik szerint a kormány jelenlegi magatartása miatt Magyarország teljesen magára maradhat Európában. Peter Attard Montalto, a Nomura elemzője szerint büntetőintézkedéseket is bevethetnek az ország ellen - írja a Portfolió összeállítása.
Guardian: Magyarország frontális ütközésre készül
A brit lap szerint a Magyarországon végrehajtott személyi változások messze túlmennek azon a fordulaton, amely általában bekövetkezik, ha egy párt hatalomra kerül. A lap szerkesztőségi cikkében azt írja, nem Magyarország adóssága, hanem a kormány a gond.
Leminősítette Magyarországot a Standard & Poor's hitelminősítő
A Standard & Poor's szerdán leminősítette Magyarországot, így már két hitelminősítő is bóvli kategóriában tartja nyilván a magyar adósságot. A hitelminősítő közölte: véleménye szerint a magyar kormány elmúlt egy évben hozott intézkedései hátráltathatják a gazdasági növekedést. A Nemzetgazdasági Minisztérium a leminősítésre reagálva azt közölte: az S&P döntése nem Magyarországról, hanem az euró válságáról szól. Szakértők szerint a leminősítés után az állampapírok hozama emelkedhet, ez pedig a jelenleginél nagyobb adósságterhet jelentene.
A konzervatív pókerarc - Kin múlik, hogy milyen IMF-csomagot kap Magyarország?
Jó kedélyű, kedves ember, aki figyel arra, hogy a tárgyalások együttműködő hangulatban teljenek, de azért nem fogja vissza magát, ha kritizálni kell - ilyen embernek írják le egykori tárgyalópartnerei a német Christoph Rosenberget, az IMF Magyarországon tárgyaló delegációjának vezetőjét. Az egykori újságíró, ha Magyarországon van, inkább kérdez, és keveset árul el szándékairól.
Orbán: Konkrét növekedési tervre van szükség
Magyarországnak konkrét reálgazdasági növekedési tervekre, így iparfejlesztési, mezőgazdasági, és szolgáltatásfejlesztési programokra van szüksége ahhoz, hogy a kedvezőtlen európai gazdasági folyamatok miatt ne essen recesszióba - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Wolfgang Schäuble német szövetségi pénzügyminiszterrel tartott közös hétfői sajtótájékoztatóján.
Újabb irányváltást jelezhet Matolcsy elejtett mondata
Miért beszélt az ország újraiparosításáról Matolcsy György, mikor az elmút tíz évben szinte folyamatosan nőtt az ipari termelés? Az [origo] által megkérdezett gazdasági szakemberek szerint Matolcsy kijelentése arról szólhat, hogy kézzelfogható dolgokkal juthat csak előre az ország a válság után. A minőségi élelmiszerek termelésére hosszú távon hasznos lehet ráállni.
Leminősítik Magyarországot az iparkamara elnöke szerint
Külföldön gyakran emlegetik, hogy nem tetszik a magyar gazdaságpolitika Parragh László kamaraelnök szerint, aki arra számít, hogy a hitelminősítők le fogják rontani a magyar adósbesorolást. Parragh a Magyar Televízióban arról is beszélt, hogy örül az eva megtartásának, de sokallja a 40 százalékos kulcs ötletét.
Ismét címlapján aggódik Magyarországért a WSJ.com
A Wall Street Journal amerikai üzleti lap hétfő után kedden is egy internetes oldalának címlapjáról elérhető cikkben foglalkozott Magyarország sérülékenységével. Ezúttal a jegybank kedden kiadott közleményét ismerteti az újság, az MNB helyzetértékeléséből egyebek mellett azt idézve, hogy a gyengülő forint egyre sebezhetőbbé teszi az országot, ezért szükségesé válhat a kamatemelés.
Economist: Magyarország már nincs az intenzív osztályon
Egy Orbán Viktor miniszterelnökkel készített interjúból közölt részleteket kedden az Economist című, tekintélyes brit hetilap. Orbán a lapnak azt mondta, a demokráciák csak akkor lehetnek versenyképesek, ha csökkentik adósságfüggőségüket, és jobban odafigyelnek a termelésre.
FT: Magyarország az IMF és a leértékelődés közt választhat
Többek közt a leminősítés valószínűsége miatt gyengülnek a magyar befektetési eszközök hétfőn, ezzel foglalkozott egy cikk a Financial Times oldalán. A szerző idézett egy elemzést, amely szerint Magyarország előbb szenved el súlyos veszteségeket, mint hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) forduljon.
- címkék:
- magyar gazdaság
- adósságválság
- IMF
- Címkefelhő »
Szerdán jön konzultálni az IMF
Éves gazdasági értékelésének elvégzésére Magyarországra érkezik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége november 9-én.
GKI: Kamatemelésre kényszerülhet a jegybank
Az ipari export nő, főleg az autóipari beruházásoknak köszönhetően, a többi gazdasági tényező azonban a gazdaság lassulására utal, így a magyar GDP jövőre egy százalékkal visszaeshet a GKI mérése szerint. Az ország kockázatossága növekedett, az állampapírok iránti kereslet gyenge, ezért az MNB kamatemelésre kényszerülhet, ami azonban egy újabb pofon lenne a hitelezésnek.
- címkék:
- magyar gazdaság
- finanszírozás
- MNB
- GKI
- Címkefelhő »
Magyarország vesztette a legtöbbet a válságon egy elemzés szerint
Hat makrogazdasági mutató alapján két közgazdász összeállította a válság nyerteseinek és veszteseinek listáját. Eszerint Magyarország volt a 2008 óta tartó válság legnagyobb vesztese, a legtöbbet pedig Argentína nyerte.
Szatmáry: Idén egykulcsos adórendszer van, a 2012-esről jövő héten dönt a kormány
Csak az után lesznek nyilvánosak a vállalkozásoknak nyújtandó állami béremelési kompenzáció részletei, hogy a kormány egy hét múlva megtárgyalja a javaslatot. A minimálbér emelésének mértékét a gazdasági tárca a világgazdasági folyamatok figyelembevételével állapította meg - közölte szerdán Szatmáry Kristóf, a minisztérium államtitkára.
Matolcsy: Magyarország újra kockázatos helyzetbe került
Az eurózóna válsága következtében Magyarországnak további intézkedésekre van szüksége, hogy újonnan kialakult kockázatosságát kezelni tudja - erről beszélt Matolcsy György gazdasági miniszter hétfőn a parlament gazdasági bizottsága előtt. A miniszter a devizahitel-problémáról azt mondta, annak kialakulásáért az előző kormányok és az MNB is felelős, szerinte három intézkedéssel megelőzhető lett volna a baj. Matolcsy szerint az IMF megpróbálta megakadályozni a bankadó bevezetését, és ma is visszavonatná, ha tudná.
Economist: Magyarország a legsérülékenyebb a keleti EU-tagok közül
Magyarország problémáit tárgyalja a legnagyobb terjedelemben egy, a brit Economist hetilap pénteki számában megjelent, a kelet-európai uniós tagországok helyzetét elemző írás. Ha az ország ismét külső segítségre szorulna, nem találna olyan megértésre, mint három évvel ezelőtt - áll a cikkben.
Feldolgozóipar: Európában nőnek, Magyarországon zuhannak az új megrendelések
A gyenge hazai növekedési adat után lesújtó képet fest a magyar ipar állapotáról az Eurostat feldolgozóipari mutatója, amely szerint az Európai Unióban Magyarországon esett vissza leginkább az ágazat egy év alatt. Eközben a 27 tagállam átlaga a magyar visszaeséshez hasonló mértékű emelkedést mutat.
Fékező világgazdaság - hírek percről percre
A forint erősödéssel kezdte a szerdai kereskedést, a kedden közel három százalékkal süllyedő magyar tőzsdeindex is emelkedéssel rajtolt. A piaci várakozások szerint a svájci kormány és jegybank szerdán hozza nyilvánosságra, milyen lépéseket tesz a frank erősödésének megállítására, ám ezt hivatalosan nem erősítették meg.
Orbán: A kedvezőtlen környezetben is tartja az ország a hiánycélt
A vártnál gyengébb magyar és európai gazdasági növekedési adatok megjelenését követően Orbán Viktor miniszterelnök a szerdai kormányülés után sajtótájékoztatót tartott a kialakult helyzetről. A kormányfő jelentést kért a gazdasági minisztertől arról, hogy kik a felelősök a devizahitelezés korábbi elterjedéséért, illetve jelezte, hogy további intézkedésekre kerül majd sor az államháztartás költségeinek csökkentése végett. Olvassa el összefoglaló cikkünket a bejelentésekről!
Mélyben ragadt a pesti tőzsde a kedvező amerikai hírek után
A délutáni kedvező amerikai adatok segítették az európai tőzsdék emelkedését kedden, pedig a kereskedési nap kiábrándító gazdasági adatok hírével kezdődött. A főbb tőzsdeindexek ennek megfelelően estek délelőtt, majd visszakapaszkodtak, a magyar BUX azonban alig tudott lefaragni napközbeni hátrányából, amiben szerepe volt annak is, hogy a magyar gazdaság növekedése leállt a második negyedévben.
Az adósságválság miatt Magyarországot is kockázatosabbnak látják a befektetők
Az országok kockázatosságát jelző piaci mutató szerint Magyarország hétfőn ismét elérte azt a kockázatossági szintet, amelyen az év elején vagy épp az államcsőd lehetőségéről szóló, riadalmat okozó politikusi nyilatkozatok idején, 2010 nyarán volt.
A magyar feldolgozóipar szerepelt a legjobban a régióban
Míg Csehországban és Lengyelországban csökkent az egyik feldolgozóipari mutató, addig Magyarországon növekedést mutatott. A hazai növekedés november óta gyors ütemben zajlik.
Simor: Sokat javult Magyarország gazdasági helyzete
Pozitívan nyilatkozott Magyarország kilátásairól és konkrétan a Széll Kalmán-tervről a kormánnyal korábban többször konfliktusba keveredő Simor András MNB-elnök. Simor szerint jövőre már elérhető lehet a 3 százalékos inflációs cél, de a kockázatok lassíthatják a kilábalást.
Tipikus kínai csomagot kapott Magyarország
A kínai vállalatok afrikai államokban kifejtett tevékenysége alapján számos párhuzam vonható a kelet-európai terjeszkedésükkel, és a kételyek ellenére egyelőre úgy tűnik, a kapcsolatból többet profitálhat Magyarország, mint amennyi negatívummal járhat - állítja a kínai-afrikai kapcsolatok egyik fő hazai kutatója. A kínai kulturális terjeszkedés erősödésére mindenesetre számítani lehet.
Magyarországnak is jó, hogy a német cégek bátrabban vesznek fel hitelt
A világgazdasági válság 2008 őszi kitörése óta most először nőtt a vállalati hitelek állománya hazánk legnagyobb kereskedelmi partnerénél, Németországban, ez húzóerőt jelent a magyar gazdaságnak is.
Orbánék egyéves munkájába került a kínai látogatás
Beérni látszik a magyar kormánynak a kínai gazdasági kapcsolatok erősítését célzó politikája azzal, hogy a hét végén Budapesten tárgyal a háromszáz kínai üzletember által kísért Ven Csia-pao miniszterelnök. A hírek szerint több kormányközi megállapodás aláírása várható a magyar és a kínai kormányfő találkozóján, bár nem tudni, pontosan milyen természetűek. Az itteni tőkebefektetések mellett magyar cégeknek is lehet keresnivalójuk Kínában, de inkább technológiák, mintsem tömegtermékek értékesítésével.
Visszahúzza a gazdaságot, hogy keveset vásárolnak a magyarok
Miközben az exportra termelő ipar szárnyalt, a háztartások fogyasztása 0,5 százalékponttal húzta vissza a gazdasági növekedést a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. A gazdasági minisztérium és egy elemzés is arra számít, hogy az egykulcsos adó majd megfordítja a trendet. A májusban kiadott becsléshez képest a részletes GDP-adat kedvezőbb lett.
- címkék:
- GDP
- magyar gazdaság
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
A cégek negyede már munkaerő-felvételt tervez
A javuló konjunktúramutató és a növekvő foglalkoztatásbővítési igény szerint a hazai vállalkozások optimistábban ítélik meg az állapotukat, mint fél évvel ezelőtt - derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK-GVI) legújabb felméréséből. Ugyanakkor az adatok magas fokú bizonytalanságot mutatnak, amelyet súlyosbít a külpiacok növekedésének megtorpanása is.
Meglepetésként értékelték Londonban a magyar ipar teljesítményét
A legnagyobb meglepetést a kelet-közép-európai térség adatsorai között a magyar ipar aktivitási mutatójának megugrása jelentette - mondták Londonban elemzők. A gyáripari mutatók emelkedése azonban még nem jelzi határozottan a magyar gazdaság növekedési kilátásainak erősödését.
Az állattenyésztők szervezete szerint kiszorulnak a hazai gazdák a piacról
Egyre kevesebb a vállalkozás az állattenysztés ágazatában, s folyamatosan szorulnak ki a hazai tenyésztők a belső piacról az érdekvédők szerint. Eközben a magas áfa a feketegazdaságnak kedvez, ezért a szakma az élelmiszerek és élőállatok áfájának csökkentését kéri a kormánytól.
Több mint 15 százalékkal emelkedett a cukor ára egy hónap alatt
Emelkedett az inflációs ráta februárban, ezt elsősorban az élelmiszerek árának megugrása okozta. Az átlagos drágulás 4,1 százalék volt évesített viszonylatban, míg egy hónap alatt 0,4 százalékos drágulást mért a KSH. Ezen belül azonban a cukorár kirívóan, több mint 15 százalékkal emelkedett.
Homályos az idén várható hiány a piac szemében
Erősen megosztott a piac az idei hiány számítása miatt azért, mert nem lehet tudni az államhoz kerülő nyugdíjvagyon hasznosítási módját, a strukturális reformok mikéntjét, illetve ezeknek az idei hiányra gyakorolt hatását. A Reuters piaci felmérése szerint több intézmény azt várja, hogy 5 százalékos többlet lesz, mások a célul kitűzött 3 százalék körüli hiánnyal kalkulálnak.
Orbán: A kiadásokat csökkenteni kell, de az nem megszorítás - videó
Orbán Viktor miniszterelnök az Új Széchenyi-terv bemutatásán beszélt arról, hogy szerinte "a kiadásokat bizonyos területeken csökkenteni kell (...), de az nem megszorítás. Ez egész egyszerűen Magyarország újjászervezése." Szerinte az átszervezésre, versenyképessé tételre egy emberöltőben egyszer van alkalom. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig technikai akadályba ütközve azt mondta: "verem a kis eszközöm", amivel nagy derültséget váltott ki.
Orbán: A Széchenyi-terv a kormány barátságos arca
A kormány pénteken ismertette a gazdaság fellendítésére létrehozott Új Széchenyi-terv részleteit. Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Széchenyi-terv a kormány barátságos arcát mutatja, és szerinte ha jól sikerül a kormány gazdaságpolitikája, az példamutató lehet az Unióban. Fellegi Tamás hidakat építene és fejlesztene a budai várban, Matolcsy pedig mosolyt csal a hallgatóság arcára azzal a mondatával, hogy: "verem az eszközömet".
Túl sok a zaj a kormány gazdaságpolitikája körül - interjú Bod Péter Ákossal
Első és második akcióterv, Széchenyi-terv, válságadók, családi és egykulcsos személyi jövedelemadózás, kormány-jegybank ellentét, devizahitelek veszélyben, leminősítés, nyugdíjpénztári változások - 2010 gazdasági eseményeit Bod Péter Ákos korábbi jegybankelnökkel tekintettük át. Szerinte "az új kormánynak óriási erőfeszítést kellett tenni, hogy a megörökölt kereteket betartsa", egyes lépései azonban nem illeszkedtek a nemzetközileg ismert gazdaságpolitikába.
Bővítik a csengeri cipőgyárat
Kétmarmadával növelheti jövőre exportját a Szamos Cipőipari Kft., az igények kielégítésére a cég új üzemegységet épít. A Szamos raktárcsarnoka 2007-ben leégett, a társaság mégis talpra tudott állni, a raktárat azóta újjáépítették, sőt kibővítették.
Fellegi: Az oroszok nélkül folytatódik a Malév története
Januárban várhatóan sikerül megállapodni az orosz féllel a Malév sorsáról, nem lesz további közös szerepvállalás - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot vezető Fellegi Tamás a Napi Gazdaság szerdai számában megjelent interjújában. A miniszter szerint egyes ppp-szerződések esetén az állami visszavásárlás lehet a megoldás.
Alig lesz idejük a cégeknek a különadó befizetésére
Az utolsó pillanatban kell intézkedniük a különadóval sújtott vállalatoknak, mivel legjobb esetben is csak pénteken, de lehet, hogy csak hétfőn lesznek hozzáférhetőek a szükséges nyomtatványok - írja a Napi Gazdaság.
Reuters-elemzők: Nem kérdés a folytatódó kamatemelés
A Reuters elemzői felmérése szerint a piac egyértelműen kamatemelési ciklust vár a következő hónapokban, abban azonban már nincs egyetértés, hogy a következő emelés már idén bekövetkezik, vagy csak januárban. A márciusban felálló új monetáris tanács várható politikájáról még a piacon is óvatosan nyilatkoznak.
Megvannak a büdzsé fő számai, leminősítették Magyarországot
Megvannak a jövő évi költségvetés fő számai; a Költségvetési Tanács elveszíti szakembereit és háromtagú testületté alakul; a magyar gazdaság az ipari termelésnek köszönhetően pörög fel; a külügyminiszter szerint az ország leminősítése hiba volt; vasárnaptól kötelező bioüzemanyagot árulni a kutakon - a gazdaság heti legfontosabb híreit Tóth Balázs, az ELMIB Zrt. igazgatóságának elnöke kommentálja.
Az ipar húzta a magyar gazdaságot a KSH szerint
Az előzetes becslésnél enyhén jobb gazdasági adatot hozott a KSH harmadik negyedéves GDP-statisztikája. A novemberi 1,6 százalékos becslés helyett, amely a válság óta önmagában is a legjobb adat volt, 1,7 százalékos lett a végleges adat az előző évi azonos időszakhoz képest.
- címkék:
- GDP
- magyar gazdaság
- ipari termelés
- Címkefelhő »
Varga Mihály szerint elhamarkodott volt a leminősítés
Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára, egykori pénzügyminiszter szerint a Moody's elhamarkodta a hétfői leminősítést, mivel nem folyamatában értékelte a magyar gazdaságot, illetve annak az állampapírok besorolásában megjelenő kockázatosságát.
Optimista kormányról árulkodik a szűkös költségvetési tartalék
Rekordmértékű, közel 240 milliárd forintos tartalékot terveztek az idei költségvetésbe, a jövő évi tervben azonban már jóval kisebb, 116 milliárd forintnyi biztosíték van arra, ha nem a várt mértékű növekedés valósulna meg. Pedig idén úgy ürült ki a válság elleni tartalék, hogy a vártnál jobb növekedési pályán mozgott az ország, a jövő évre várt 3 százalékos növekedés viszont a piac szerint optimistának számít.
Több tízezres leépítés, kevesebb adó - itt az Orbán-kormány első költségvetése
Az állami szférában 25-30 ezres létszámleépítés lesz jövőre, és a fizetések sem fognak emelkedni a 2011-es költségvetés eredményeként, amelyet szombaton nyújtott be a parlamentnek Matolcsy György gazdasági miniszter. Matolcsy szerint ez a "talpra állás" költségvetése, amellyel jól járnak a családok és a vállalkozások. A tervekben az is szerepel, hogy Magyarország most először tartani fogja az EU által is megkövetelt, 3 százalék alatti költségvetési hiányt.
Több magyar Opel-beszállítót akar az ITDH
A szóba jöhető magyar cégek listájával segíti az ITD Hungary a szentgotthárdi Opel-gyár új beszállítóinak kiválasztását. A döntést azonban a vállalat németországi központjában hozzák meg.
Uniós szabályt sért a Péti Nitrogénművek állami támogatása
Az Európai Bizottság szerint túl alacsony ellentételezést fizetett a Péti Nitrogénművek a hitel-kezességvállás formájában kapott állami támogatásért, ezért egy részét vissza kell fizetnie. hogy pontosan mennyit, azt a magyar hatóságok számíthatják ki.
Gyárat épít a Henkel Tatabányán
Lengyelországból és Nagy-Britanniából telepít át Tatabánya mellé termelést a Henkel. A cég ragasztógyára 2012-től 80 embernek ad majd munkát.
Hullanak a cégek az építőiparban, de még többet alapítanak
A rekordszinten lévő felszámolásoknál csak az új cégek alapítása nő dinamikusabban a magyar építőiparban - derül ki az Opten Kft. legfrissebb adataiból. A cég szerint egy szűkülő piacon ez nem egészséges jelenség.
Vártnak megfelelő a szeptemberi infláció
Szeptemberben 3,8 százalékos volt az éves infláció - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A várakozásoknak gyakorlatilag megfelelő inflációt az idényáras élelmiszerek ára mellett a háztartási energia felfelé húzta, de a cukor és a péksütemények olcsóbbak lettek. A nyugdíjasok kosarába tartozó termékek ára 4 százalékkal nőtt.
A bankadó első részlete ellenére hiányos a múlt havi költségvetés
Az éves előirányzat 125,1 százalékára nőtt szeptemberre a költségvetés önkormányzatok nélküli hiánya, pedig már befolyt a bankok különadójának egy részlete, igaz több mint 30 milliárdot csak októberre számolnak el. A központi költségvetés ugyan többletet mutatott, de a társadalombiztosítási és az elkülönített állami pénzalapok hiánya felülmúlták azt.
Bővíti termelését a Hankook Magyarországon
Évi tízmillió darabra növelné a dunaújvárosi termelését a Hankook a teherautó-gumik gyártásának elindításával; webáruházban erősítene a Tesco Lengyelországban, Csehországban és Kínában; a lehető legjobb minősítést kapta az európai mentőöv mindhárom hitelminősítőtől - külföldi gazdasági lapszemle.
Lassulva, de még mindig esik az építőipar
Júliusban a korábbi hónapokban megfigyeltnél kisebb volt az építőipari termelés hosszabb ideje tartó csökkenése, de a talpra állás a jelek szerint még odébb van - derül ki a KSH adataiból.
- címkék:
- építőipar
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Árcsökkenést mért augusztusban a KSH
Az előző hónaphoz képest augusztusban olcsóbb lett az élet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentése szerint, az árak átlagosan 0,6 százalékkal csökkentek. Az éves ütem 3,7 százalékos inflációt mutat, ami azt jelenti, hogy mérséklődött a júliusi 4 százalékos ráta.
- címkék:
- infláció
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Magyarország erőssége az egészségügy egy rangsor szerint
Magyarország javított a versenyképességi rangsorban, de még így is csak a régiós középmezőnyben szerepel. A felmérés szerint az ország erőssége az egészségügy és az általános iskolai oktatás, gyengéje viszont az innováció, az adók szintje és a korrupció. A teljes listát Svájc vezeti.
A svájci frank és az IMF-hitel foglalkoztatja a londoni elemzőket
A londoni elemzők arról írnak, hogy Magyarország számára túl sokba kerül a Nemzetközi Valutaalap segítségének megtagadása, ami a devizahitelesek problémáin keresztül jelentkezhet. Az egyik vélemény szerint az önkormányzati választások után jöhet a megállapodás.
Az Orbán-kormány "veszélyes vállalkozásáról" ír egy német lap
Kockázatosnak minősíti a magyar kormány szakítását az IMF-fel a Die Welt konzervatív-liberális német újság. A napilap szerint azok az országok, amelyeknek ugyanez korábban sikerült, akkor sokkal kedvezőbb helyzetben voltak, mint most Magyarország.
Nem hisznek a magyar munkahelyteremtésben a londoni elemzők
A foglalkoztatottság növekedéséhez olyan ütemű gazdasági növekedésre lenne szükség Közép-Európában, így Magyarországon is, amilyennek az elérése a következő években nem reális - állítja az egyik londoni gazdaságelemző cég.
Az eddig vártnál magasabb jövő évi áremelkedéssel számol az MNB
Változatlanul hagyta a gazdasági növekedésről szóló becslését a Magyar Nemzeti Bank, az inflációs várakozását azonban csökkentette idénre, növelte viszont a jövő évre.
- címkék:
- infláció
- GDP
- magyar gazdaság
- MNB
- Címkefelhő »
Német autógyárak magyarországi fejlesztéseiről ír a Handelsblatt
Az Audi-gyár csaknem a duplájára növeli a győri gyáregység területét, a Bosch ezer új munkahelyet teremt Magyarországon, Kecskeméten pedig 2011 végén megkezdi a termelést a Mercedes új üzeme, ahol mintegy háromezer ember talál munkát magának - összegezte kedden a Handelsblatt német üzleti napilap.
Megtorpant a magyar gazdaság
Az előző negyedévhez viszonyítva stagnált a bruttó hazai termék. Egy százalékkal, a naptári hatás kiszűrésével 0,8 százalékkal növekedett a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva a KSH és az Ecostat gyorsbecslése alapján.
- címkék:
- GDP
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
"Magyar GDP - a két félidős játék" - a Financial Times bloggere a magyar gazdaságról
A legendás angol-magyar meccset is beépítve futballhasonlattal élve ír a Financial Times bloggere a magyar gazdaságról. A szerző szerint bár Orbán Viktor előnyt szerzett a gazdaságpolitikájával a jó globális hangulatban, ám lehetséges, hogy a "második félidőben" fordul az eredmény, és Magyarország egy kedvezőtlen külpiaci környzetben adósságspirálba kerül.
- címkék:
- magyar gazdaság
- Címkefelhő »
Becsapós inflációs adat fedheti el a magas élelmiszerárakat
A júniusi 5 százalék feletti szintről 4 százalékra lassult az infláció júliusban. Az infláció mérséklődése azonban becsapós: nem azt mutatja, hogy alacsonyabbak lettek az árak, a csökkenést technikai változás okozza. A stabil árszínvonalra az előrejelzések szerint még várni kell 2011 közepéig, mivel az élelmiszerek és az energiahordozók ára a vártnál magasabban alakul.
- címkék:
- infláció
- magyar gazdaság
- áfaemelés
- KSH
- Címkefelhő »
Megfordult az autópiac, újra nőtt a hazai értékesítés
Megfordult a korábbi csökkenési trend, júliusban 4359 személyautót és 855 kishaszon járművet helyeztek forgalomba, ami 19, illetve 49 százalékos növekedést jelent 2009 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
- címkék:
- magyar gazdaság
- autópiac
- cégautó
- Címkefelhő »
Matolcsy: Nem fogunk megszakadni a 3 százalék alatti hiányért
Magyarország nem ragaszkodik mindenáron ahhoz, hogy jövőre már 3 százalék alá csökkentse az államháztartás hiányát - derül ki Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatából, amelyet a Hír Televíziónak adott.
Lázadó Magyarországról ír a tekintélyes amerikai üzleti lap
A Wall Street Journal hétfői cikke szerint a magyar kormány ellenállása rossz precedenst teremthet a megszorításokat végző európai államok körében, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) számára így mindenképp kellemetlen "Magyarország lázadása".
Matolcsy: Elindult az ország a pénzügyi függetlenség felé
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország elindult a pénzügyi függetlenség felé. A miniszter kritizálta a jegybankot, mivel szerinte az MNB nem él kellőképpen a monetáris élénkítés lehetőségeivel.
FT: Magyarország biztosan veszít az IMF-csörtén
Magyarországgal foglalkozó cikk jelent meg a külföldi média egyik vezető gazdasági lapjában, a Financial Times-ban "Magyarország bakot lő" címmel. A szerkesztőségi publicisztika élesen kritizálja a magyar kormány tevékenységét, mondván ezzel a játékkal senki sem nyerhet, de Magyarország biztosan veszít.
Háromszáz forintos eurónál már a forinthitelesek is aggódhatnak
Ha folytatódik a forint gyengülése, a devizaadósok mellett hamarosan a forinthitelesek is elkezdhetnek aggódni: az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint 300-320 forintos euróárfolyamnál már komoly esélye lenne a kamatemelésnek. Egy nagyobb spekulációs támadás esetén bekövetkező jegybanki szigorítás jelentősen megnövelné a forintban eladósodottak terheit, és az egész magyar gazdaságot nehéz helyzetbe hozná.
Reuters: A magyar hírek tartják magasban az arany árát
A kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az EU közti tárgyalások felfüggesztése az arany árát is a magasban tartja, pedig enélkül már csökkenésnek indulhatna a nemesfém ára.
Tovább esett az építőipar májusban
Májusban sem az építőipar húzta az ipari termelést: a KSH szerint az ágazat termelése májusban több mint tíz százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál. Pedig a 2009-es szmáok sem voltak mnagasak.
- címkék:
- építőipar
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Meglepődtek az elemzők az ipar jó teljesítményén
Pozitív meglepetést okozott az ipar belföldi termelésének és értékesítésének májusi emelkedése, ami a megkérdezett elemzők szerint a belső fogyasztás élénkülését jelzi.
- címkék:
- ipar
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Nagyot ugrott az ipar májusban
Majdnem másfél éve nem produkált akkora bővülést a magyar ipar, mint májusban. A termelés közel 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az elemzők az év második felére a növekedés ütemének a lassulását jósolják.
- címkék:
- magyar gazdaság
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Felpörgőben a magyar ipar, 13 százalékos növekedés májusban
Májusban folytatódott a magyar ipar - a lassulással telt tavalyi év végén kezdődött - növekedése. Éves összehasonlításban közel 14 százalékos bővülésről számolt be a KSH, az előzetes adatok alapján. Ez az adat felülmúlja a várakozásokat, a szakértők szerint kérdés, meddig tart a lendület.
- címkék:
- magyar gazdaság
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Egy év után újra csökkent a munkanélküliség
A legutóbbi felmérés szerint egy év után újra csökkent az állástalanok száma: a február-áprilisi időszakhoz képest 0,4 százalékponttal alacsonyabb a ráta. A fiatalok körében 26,5 százalékos a munkanélküliség. Az állástalanok közel fele már vagy egy éve keres munkát - derüli ki a Központi Statisztikai Hivatal közleményéből.
Jövőre új IMF-szerződést kötne a kormány
A meglevő IMF-megállapodást év végéig meghosszabbítanák és 2011-re új szerződést kötnének - jelentette ki Szapáry György, a Nemzetközi Valutaalappal és az unióval folyó tárgyalódelegáció vezetője a köztelevízó Ma Reggel című műsorában.
Egy százalékos növekedést vár 2010-re a GKI
A GKI Gazdaságkutató Zrt. új előrejelzése szerint a magyar gazdaság az idén egy százalékkal nő, a GDP-arányos államháztartási hiány 4 százalék lesz.
Nagy gázár-emelkedés mellett is csökkent az inflációs ütem
Májusban csökkent az inflációs ütem, s ezúttal pontosan az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult. Átlagon felül drágultak az élelmiszerek április óta és kiugró emelkedést mutatott a gázár.
- címkék:
- infláció
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Százmilliárdos hiánnyal indul az új kormányciklus
Májusban 100 milliárd forint hiánya volt a magyar államháztartásnak az önkormányzatok nélkül számolva. Az új kormány által felállított Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az idénre tervezett hiány 84,6 százaléka teljesült.
CNBC: Magyarország nem Görögország
A CNBC televízió piaci műsorának Matolcsy György úgy nyilatkozott, hogy "nincs szükség megszorításra". A műsor fő megállapítása az volt, hogy Magyarország nem Görögország.
- címkék:
- magyar gazdaság
- adósságválság
- CNBC
- Címkefelhő »
Kiadáscsökkentés lehet a Fidesz-rejtvény kulcsa
Bonyolult feladvánnyal néz szembe a kormány, amely szerint ugyan rosszak a költségvetés számai, de közben mégis tartani akarja a benne szereplő, korábban épp a Fidesz által tévesnek tartott hiánycélt. Nemcsak a költségvetési mozgástér szűk, hanem a politikai is, mivel a gyors és hatékony, de nem népszerű módszereket a Fidesz már korábban kizárta, a többi, számukra szimpatikus eszköz viszont lassan hoz csak eredményt.
Munkanélküliség: korai még hátradőlni
Megállt a munkanélküliségi ráta emelkedése a február-áprilisi időszakban, a trendforduló viszont még bizonytalan, mivel tavasszal jellemzően javul az arány. Év végére nehéz előrejelezni az állástalanságot, látványos javulás azonban aligha következik.
OECD: Az idén növekedési pályára állhat a magyar gazdaság
- címkék:
- magyar gazdaság
- GDP-növekedés
- OECD
- Címkefelhő »
Simor András várja Orbán javaslatát
Simor András kész tárgyalni Orbán Viktorral, a jegybankelnök várja a leendő kormányfő javaslatát a találkozóra.
Utolsó előtti helyen a magyar autópiac Európában
A magyar autópiacnál csak a román teljesített rosszabbul az év első négy hónapjában.