Magyar Állami Operaház

címke rss

Nemcsak kő és habarcs, avagy egy kommunikátor töprengései

Kultúra2021.11.09, 11:45

Ókovács szerint az Opera – 202. levél    Édes Néném, mindig kérdezi, mi vagyok én tulajdonképpen? Gondolom, azért jut ez az eszébe, e késeinek tűnő kérdés – hisz mégiscsak erősen a B-oldal forog már nekem –, mert olyasmiben lát, hall, ami megingatja hitét, hogy a helyemen lennék. Valójában nehéz is megmondani, hol az én helyem. Természetesen többet énekelni lett volna a legjobb. Ha – nagyon ritkán – megadatik, főleg, ha dalesteken, mindig kiderül a számomra ennek a mondatnak az igazsága.

Új örökös tagokkal és saját alapítású díjakkal ünnepelt az Opera

Kultúra2021.11.08, 14:53

Mások mellett Kertesi Ingrid és Róka István operaénekest is örökös tagnak választották, de a művészek mellett a háttérben dolgozó szakembereket is kitüntették. Emellett Idén először adták át a Magyar Állami Operaház az általa alapított Opera Corpus sajtódíjat, az elismeréssel az intézmény olyan újságírók, médiumok és kommunikációs szakemberek munkáját kívánja jutalmazni, akik az elmúlt évtizedben a kulturális sajtó szűkülő piaci lehetőségei ellenére is önzetlen munkával segítették az Operát. Gábor László, az Origo főszerkesztője az elsők között vehette át a kitüntetést.

Felavatták az Eiffel Műhelyházat

Kultúra2021.10.26, 13:39

Saját kulturális identitásunk megerősítésének is fontos pillanata ez - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházának ünnepi megnyitóján hétfő este Budapesten.

Statio Orbis, avagy hősök a téren

Kultúra2021.09.21, 09:53

Ókovács szerint az opera – 195. levél

Fitnesz az új Loch Ness, avagy Rubint Réka és a balett is nagyon rendben

Kultúra2021.07.27, 12:22

188. levél   Édes Néném, a magyar sajtó tarajos hullámait éppúgy nem értem – hiába fogyott el előlem fél évszázad –, ahogy természetesen egy csomó embert sem értek az Opera művészi vagy rajongói holdudvarában. Heterogén társaság vagyunk, az egyszer biztos. Amikor arra kér, adjak már valamiféle bennfentes információt erről a fitneszbotránnyá fújt lufiról, eszembe jut, hogy pl. az operaéneklést az öregek szerint nem hanggal, hanem lábbal kell bírni (és a próbai üresjáratokat leleményes leülésekkel átvészelni). Az operaigazgatást meg gyomorral. Ezt tíz éve tudom, persze, de ha hülyeségeket olvasok, mindig elfelejtem, és tényleg kelll ...

Rubint Réka-botrány - Schobert Norbi elmondta, miért ő reagált felesége helyett a kritikákra

Life.hu2021.07.24, 07:27

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Operaház egyik művésze, Juratsek Julianna a közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését az intézmény jövő évi, nőnapi programjával kapcsolatban, amit Rubint Réka prezentálna. Schobert Norbi ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán mondta el véleményét. Nem kellett sokat várni, a balettművész is válaszolt a fitneszguru kemény szavaira. A kommentháború most ott tart, hogy végre az érintett, Réka is nyilatkozott, és Norbi is elárulta, hogy miért ő válszolt felesége helyett a kritikákra.

Rubint Réka botrány - Végre megszólalt a fitneszlady, így érintette a balettművészek kritikája

Life.hu2021.07.24, 08:12

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az Operaház egyik művésze, Juratsek Julianna a közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését az intézmény jövő évi, nőnapi programjával kapcsolatban, amit Rubint Réka prezentálna. Schobert Norbi ezt természetesen nem hagyhatta szó nélkül, közösségi oldalán mondta el véleményét. Nem kellett sokat várni, a balettművész is válaszolt a fitneszguru kemény szavaira, és most az is megszólalt, aki igazán érintett az ügyben: Rubint Réka elmondta, hogyan érintette az egész ügy.

Újranyíló élet, avagy az Opera következő szezonjáról 1.

Kultúra2021.06.15, 16:53

Ókovács szerint az opera - 182. levél   Édes Néném, nem mindig értünk egyet, de abban kétségtelenül igaza van, hogy az Opera új Műsorkalendáriuma káros az egészségre. Például kézben tartása megterheli az izmokat, mert több, mint egy kiló a tömege, ezért javasolt asztalon vagy ölben lapozgatni. Sőt, 400 nagytermi előadás plusz 60 nagytermi diákelőadás, 40 gála és hangverseny, 50 kamarakoncert és daldélután, valamint 150 gyerekelőadás, szakkör, ringató és épülettúra, 50 beavató és magyarázó program, továbbá annyi multimédiás aktivitás tervét préseltük bele, hogy azok végiglátogatása tényleg kicsinálna mindenkit, meg ugye, a sokszorros, ...

Tizenhét bemutatót kínál az új évadban az Opera

Kultúra2021.06.01, 15:27

Tizenhét, többségében elmaradt bemutatót pótol a 2021/2022-es évadban a Magyar Állami Operaház.

Ezek Budapest leghíresebb épületei – Felismered őket? KVÍZ

Life.hu2021.05.10, 20:15

Budapest csodás épületeiből, pontosabban a körutat övező csodás épületek homlokzataiból, már korábban is mutattunk párat, most azonban a leghíresebbek és egyben legismertebbek közül hoztunk párat.

Különleges videótanulmányt mutat be az Opera

Kultúra2021.03.29, 11:10

A Magyar Állami Operaház jóvoltából nagyszombaton II. János Pál pápa Az aranyműves boltja – Elmélkedés a házasság szentségéről című művének készülő produkciójába tekinthetnek bele az érdeklődők a Facebookon és az Origón.

Jubileumi koncerttel ünnepli Miklósa Erika 30 éves pályafutását az Opera

Kultúra2021.03.23, 19:03

Legismertebb szerepei – köztük A varázsfuvola, a Rigoletto, a Lammermoori Lucia, a Don Pasquale – duettjeiből és együtteseiből válogatta műsorát operaházi tagsága 30 éves jubileuma alkalmából Miklósa Erika. A Kossuth- és Liszt-díjas koloratúrszoprán a Magyar Állami Operaház olyan vezető szólistáival lép színpadra, mint Komlósi Ildikó, Schöck Atala, Kálmándy Mihály és László Boldizsár. A Miklósa30 névre keresztelt ünnepi gálakoncert az Opera Otthonra online fizetős szolgáltatásában 2021. március 27-én 20 órától látható.

Az Opera társulata, vezetői és alkotói válaszolnak komoly és komolytalan kérdésekre

Kultúra2021.03.16, 16:09

Online kérdezz-felelek műsor látható keddtől az Opera társulatával Alfától Operáig címmel.

Meghalt Palcsó Sándor

Kultúra2021.03.04, 13:11

Életének 92. évében meghalt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja.

A Magyar Nemzeti Balett Don Juan-előadásával folytatódik az Opera Otthonra

Kultúra2021.03.03, 15:01

A kortárs francia táncművészet kiemelkedő alkotója, Thierry Malandain Don Juan című koreográfiájának bemutatójával folytatódik szombaton a Magyar Állami Operaház Opera Otthonra online fizetős közvetítéssorozata.

Kortárs amerikai darabbal folytatódik szombaton az Opera Otthonra sorozat

Kultúra2021.02.25, 17:46

A megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata. Az Almási-Tóth András rendezte produkció szombaton Meláth Andrea és Sólyom-Nagy Máté főszereplésével lesz látható.

Rost Andrea főszereplésével folytatódik az OperaSzerda

Kultúra2021.02.22, 17:49

2021. február 24-én az operairodalom egyik legtragikusabb szerelmi története, Giacomo Puccini Pillangókisasszony című operájának legszebb részletei hangzanak el az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán. A közvetítés 20 órától látható a Facebookon és az Origón.

Online Don Carlos-premierre készül az Opera

Kultúra2021.02.16, 16:47

Frank Hilbrich rendezésében, Gaston Rivero címszereplésével, az ötfelvonásos, olasz nyelvű modenai változatban mutatja be Verdi Don Carlos című operáját a Magyar Állami Operaház.

Lendület és törékenység

Kultúra2021.02.03, 09:55

Sáfár Orsolyából olyan lendület árad, amelynek még telefonon is nehéz ellenállni. A Magyar Állami Operaház Kamaraénekese jelenleg is próbál, szerepet tanul, és két online premieren is találkozhatunk vele.

Az a jó, ha csillogó szemmel játszunk

Kultúra2021.02.02, 15:50

Palerdi Andrással azért nagyon jó beszélgetni, mert minden szavából nyugalom és életszeretet árad. Az Operaház Kamaraénekese tanult Magyarországon, az Amerikai Egyesült Államokban és Ausztriában is, és mindenhonnan egyre nagyobb tudással és bölcsességgel távozott. 2018-ban Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben is részesült. Dolgozik, figyel, és mindent, ami éri, átszűr saját magán, majd felviszi a színpadra és átadja. Olyan művész, akivel kapcsolatban ez a szó egy egész életfilozófiát takar.

Olasz meséket mutat be legendás magyar zeneszerzők műveiben az Opera

Kultúra2021.01.26, 09:45

Az Opera Otthonra online fizetős közvetítéseiben 2021. január 30-án, 19 órától két késő romantikus alkotást, Dohnányi Ernő Simona néni és Hubay Jenő A cremonai hegedűs című operáit mutatja be Varga Bence rendezésében, Dohnányi Olivér vezényletével.

László Boldizsár főszereplésével láthatók operaváltozatok az Origón

Kultúra2021.01.11, 15:59

A 20. századi magyar irodalom két fontos szerzőjének – Krúdy Gyula és Örkény István – műveiből született operák keresztmetszete látható 2021. január 13-án, szerdán a Magyar Állami Operaház az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadáról. Az előadások 20 órától láthatók ingyenesen az Operaház Facebook-oldalán és itt, az Origón.

Ingyenes ária- és kamaraestek mellett fizetős előadásközvetítést kínál hétvégén az Opera

Kultúra2021.01.07, 19:41

Kissjudit Anna és Kiss András énekesek fellépésével folytatódik péntek este a Magyar Állami Operaház ingyenes MaszkaBál közvetítéssorozata, a fizetős tartalmak között elsőként szombat este A tündérkirálynő című noir-opera felvételét tekintheti meg a közönség - közölte a Magyar Állami Operaház csütörtökön az MTI-vel.

Miklósa Erika címszereplésével jön az Opera szerdai közvetítése

Kultúra2021.01.04, 17:42

Az év első OperaSzerdáján Verdi egyik legnépszerűbb műve, a Traviata keresztmetszete látható az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadáról. A produkció 2021. január 6-án, 20 órától látható az Opera Facebook-oldalán, és itt, az Origón.

Különleges műsorral ajándékozza meg az Opera a szociális intézményekben élőket

Kultúra2020.12.14, 12:15

Különleges adventi műsorral készülnek az Opera művészei a gyermekvédelmi és szociális intézmények lakói és dolgozói számára.

Haja Zsolt és Komlósi Ildikó estjeivel folytatódnak az Opera közvetítései

Kultúra2020.11.26, 16:42

Az Opera Kamaraénekes szólistáinak áriaestjeit, valamint az Opera Zenekar és Énekkar művészeinek kamaraprodukcióit közvetíti ezen a hétvégén is Facebook-oldalán esténként, 20 órai kezdettel a Magyar Állami Operaház. Jövő héten az OperaSzerda keresztmetszetében a Mozart két operatöredéke nyomán 2019 tavaszán bemutatott A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című vígopera szerepel a kínálatban.

Különleges CD-t ad ki az Opera

Kultúra2020.11.18, 17:19

2020. november 19-én, Erzsébet napra időzítve jelenteti meg a Magyar Állami Operaház OperaTrezor-sorozatában az Erzsébet című opera Erkel Ferenc által komponált II. felvonásának élő CD-felvételét Kolonits Klárával a címszerepben.

Kolonits Klára és Boncsér Gergely estjeivel folytatódnak az Opera hétvégi közvetítései

Kultúra2020.11.13, 14:17

A Kamaraénekes művészek áriaestjei mellett a Magyar Állami Operaház zenekari, énekkari és balettművészeinek koncertszámaival várja közönségét a hétvégén az OperaLive vetítéssorozata esténként 20 órától az Opera Facebook-oldalán. Az OperaSzerda keretében jövő héten Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című musicaloperájának keresztmetszete hallható.

Hallgassa élőben az Opera angol estjét az Origón!

Kultúra2020.11.06, 20:40

2020. november 6-án folytatódik a Tercett-Trió-sorozat, melyben az Opera Énekkara az előző adás francia műsora után most angol esttel készül, a Zenekar pedig a tőlük megszokott színes kamarazenei kavalkáddal örvendezteti meg a közvetítés nézőit. Bár a táncművészek színpadi elfoglaltságuk miatt nem vesznek részt a műsorban, a balettrajongók A hattyúk tava néhány részletét is hallhatják 20 órától a Facebookon, és itt, az Origón.

Nézze és hallgassa élőben Offenbach első operáját az Origón!

Kultúra2020.11.04, 20:02

Az OperaSzerda 2020. november 4-ei részében egy igazi kuriózum, Offenbach A rajnai sellők című operájának keresztmetszetét láthatják a Facebookon és az Origón. Az élő közvetítés a Hevesi Sándor háziszínpadról lesz 20 órától. 

Nézze élőben Verdi Az álarcosbál című operájának keresztmetszetét az Origón!

Kultúra2020.10.14, 19:52

Az OperaSzerda mai élő közvetítésében Verdi Az álarcosbál című operájának keresztmetszetét láthatják a nézők. A közvetítés 20 órakor kezdődik itt, az Origón és az Operaház Facebook-oldalán.

Szerdán folytatódik az Opera élő közvetítéssorozata - nézze élőben az Origón!

Kultúra2020.10.14, 15:53

Az OperaSzerda 2020. október 14-i közvetítésében Verdi Az álarcosbál című operájának keresztmetszete látható az Operaház Facebookon-oldalán és az Origón.

Nézze és hallgassa élőben Rost Andrea áriaestjét az Origón!

Kultúra2020.10.11, 20:05

Folytatódik az Opera élő közvetítéssorozata az Origón. A MaszkaBál sztárvendége, a világhírű Kossuth-díjas szoprán, Rost Andrea ad áriaestet az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadáról. A közvetítés 20:00 órától látható az Origón és az Opera Facebook-oldalán.

Ha ezt csinálhatom, boldog vagyok

Kultúra2020.10.11, 12:09

Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójának irodája éppen olyan, amilyennek lennie kell. Néhány, díszletnek is kiválóan alkalmas karosszék, egy pianínó és temérdek partitúra uralja. Az ismert karmesterből elképesztő energia árad, tele van tervekkel, most ugyanúgy, mint harminc évvel ezelőtt.

Rálik Szilvia áriaestjével folytatódott az Operaház Maszkabál című sorozata - videó

Kultúra2020.10.10, 21:30

Szombat este folytatódott az Opera élő közvetítéssorozata az Origón. A MaszkaBál szombat esti sztárvendége a 2014/15-ös évad Kamaraénekese, Rálik Szilvia volt - írja az Opera ismertetője. Az Eiffel Műhelyházból közvetített áriaestet  a Facebookon és itt az Origón is lehetett követni, de ugyanitt vissza is nézheti! 

Folytatódik az Opera élő közvetítéssorozata - nézze élőben az Origón!

Kultúra2020.10.09, 20:07

Folytatódik az Opera élő közvetítéssorozata az Origón. A Tercett-Trió-Trois harmadik részét láthatják ma este az Eiffel Műhelyház Hevesi Sándor háziszínpadán, amely a nagy művészeti tárak, az Énekkar, a Zenekar és a Balett intimebb pillanataiba enged bepillantást - írja az Opera ismertetője. A műsorban felcsendül néhány jól ismert klasszikus és pár igazi ritkaság is. 

Az Erkel Színházban lesz az István, a király operai ősbemutatója

Kultúra2020.10.08, 16:09

Gyöngyösi Levente szimfonikus hangszerelésében, operaénekesek előadásában mutatja be Szörényi Levente és Bródy János csaknem 40 éve töretlen népszerűségű rockoperáját a Magyar Állami Operaház. Az Erkel Színházban 2020. október 17-én és 25-én látható produkciót Szinetár Miklós rendezi, az Opera együtteseit Kesselyák Gergely és Cser Ádám dirigálja.

Vasárnap este is lesz élő operaközvetítés az Origón

Kultúra2020.10.04, 14:39

A MaszkaBál-sorozat 2020. október 4-i közvetítésében a 2018/19-es évad kamaraénekesével, Szegedi Csabával találkozhatnak a virtuális térben az operarajongók este 8 órától. A közvetítést az Origón és a Magyar Állami Operaház Facebook-oldalán is követhetik.

Szombaton este is lesz élő operaközvetítés az Origón

Kultúra2020.10.03, 13:59

A MaszkaBál-sorozat következő részében a világhírű koloratúr szoprán, Miklósa Erika online áriaestjét követhetik az érdeklődők az Origón és az Opera Facebook-oldalán szombaton 20 órától.

Mutatjuk a magyar kulturális intézmények legjobb virtuális ajánlatait

Kultúra2020.10.02, 17:19

A járványhelyzethez alkalmazkodva számos színes online programot, többek között virtuális kiállításokat, online pályázatot és szakmai napokat, valamint élő közvetítéseket is kínálnak az érdeklődőknek a magyar kulturális intézmények.

Péntek este is lesz élő operaközvetítés az Origón

Kultúra2020.10.02, 15:32

A Carmen és A diótörő népszerű részletei is elhangoznak az Eiffel Műhelyházból közvetített műsorban.

Októberi opera- és balettpremierekkel készül az Operaház

Kultúra2020.09.30, 15:49

A Magyar Állami Operaház két olyan, korábban elhalasztott októberi premier megtartásáról döntött, amik nem igényelnek nagy előadói apparátust, így próbáik a megfelelő óvintézkedések mellett, szűk körben, a csoportos művészeti tárak elhalasztott összpróbáitól függetlenül is megtarthatók.

Az Origón is megnézheti az Operaház áriaestjeit, kamaraprodukciót - élőben

Kultúra2020.09.20, 09:54

Ma indul a Magyar Állami Operaház színes online sorozata, amely a kialakult körülményekkel dacolva, alternatív megoldásokkal igyekszik az intézmény valamennyi elmaradó programját pótolni. Az újabb leállás esetére kigondolt és kidolgozott program lényege, hogy ne hagyja operaélmény nélkül a közönséget, miközben a lehető legnagyobb biztonságban tartsa a művészeket. Áriaestek, operakeresztmetszetek és kamarakoncertek – ez a Maszkabál Program. Az Origo rendszeresen, élőben fogja közvetíteni ezeket a kivételes produkciókat. Először: ma este.

Koronavírus-fertőzések miatt október közepéig elmaradnak az Opera előadásai

Kultúra2020.09.17, 13:12

A művészek közötti sorozatos koronavírusos megbetegedések miatt a Magyar Állami Operaház szeptember 17-től október 17-ig lemondja meghirdetett előadásainak döntő többségét. 

Két nap alatt két bemutatót tart az Opera

Kultúra2020.09.11, 12:20

Richard Strauss egyik leghíresebb operáját, a Salomé-t mutatja be a Magyar Állami Operaház 2020. szeptember 15-én az Erkel Színházban. Egy nappal később, szeptember 16-án pedig a 21. századi amerikai opera legkiemelkedőbb alkotásaként számontartott Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című operának lesz premierje az Eiffel Műhelyházban.

Világhírű koreográfus bemutatójával indítja évadát az Opera

Kultúra2020.09.03, 18:09

Szeptember 11-én mutatja be a Magyar Nemzeti Balett és a Magyar Állami Operaház Alexander Ekman svéd koreográfus egyik legnépszerűbb művét, a Cacti-t. 

28 operaénekessel tart KoronaGálát az Opera az Eiffel Műhelyházban

Kultúra2020.09.01, 17:11

Mozart, Rossini, Verdi, Wagner és Puccini legnépszerűbb áriái is megszólalnak zongorakísérettel, majdnem 30 magyar operaénekes tolmácsolásában, a Magyar Állami Operaház Énekkarának közreműködésével 2020. szeptember 7-én.

A Carmennel búcsúztatja a nyarat az Opera

Kultúra2020.08.14, 16:16

Ingyenes koncertszerű, szabadtéri előadásokkal látogat el két vidéki megyeszékhelyre a nyár utolsó hetében a Magyar Állami Operaház. Gyulán és Veszprémben lesz látható Bizet remekműve, a Carmen.

Ismét ingyenes koncerteket ad az Opera Balatonfüreden

Kultúra2020.07.17, 13:40

Bár az Anna-bál elmarad, az Opera idén is megtartja OperaFüred elnevezésű ingyenes programsorozatát 2020. július 23-án és 24-én a balatonfüredi Gyógy téren. 

A művészet valahogy visszafelé fejlődik

Kultúra2020.06.21, 23:00

A 2020-as év Kossuth-díjasai között találjuk Berczelly István operaénekest is, aki páratlanul hosszú, egészen a közelmúltig tartó, töretlen karriert mondhat magáénak, mint a Magyar Állami Operaház magánénekese, 2001 óta örökös tagja. Pályatársai mindig az elismerés hangján szólnak róla, sokoldalú és karakteres előadóművész, akivel az Opera a közelmúltban interjúkötetet is megjelentetett.

Videósorozatot indított a Magyar Állami Operaház az utolsó tanítási napokra

Kultúra2020.06.09, 11:17

OperaÓra 2020 címmel az év utolsó digitális oktatási napjain napi rendszerességgel jelentkezik a Magyar Állami Operaház videósorozata. A rendhagyó órákat komoly szaktekintélyek, az Opera művészeti vezetői mellett más országos kulturális intézmények igazgatói tartják.

Egy antikváriumból kerültek elő az Operaházból ellopott könyvritkaságok

Kultúra2020.04.23, 17:33

A Magyar Állami Operaház levéltárából eltulajdonított, 17. századi könyvritkaságok tértek vissza Magyarországra - jelentette be Facebook-oldalán csütörtökön Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Maszkgyár, énekiskola és tévéadó, avagy az Opera mindennap Magyarországként vizsgázik

Kultúra2020.04.14, 09:09

Édes Néném, nem pedig „kedves" (mert egy gáláns úr kiigazított a rodostói Mikes-stílről – no, de mit csinált ő 133 levélen át? miért hagyott hibázni?!), ma a szó szerint „lélegzetelállító" jelenbe révedünk. Nem sokat ácsingóznék azon, hittem-e volna egy hónapja, hitte-e volna bárki, hogy egy néhány molekulás izé, nem-is-élőlény, csak élősködő, egy kibiztosított biológiai tojásgránát megállíthatja a világot? Ha lerogyva az ablak elé, mint gondolom, sokan, ezen merengünk feleségemmel, Zsuzsival, a gyerekek már nagyon unják. De itt az Opera jelene, márpedig egy operaintézmény lényegileg a tüdőt használja, és lélegzete, ami számára művvészi ...

Először lép fel Magyarországon Nino Machaidze grúz szoprán

Kultúra2020.02.17, 10:39

Először lép fel Magyarországon a világhírű grúz szoprán, Nino Machaidze, akit február 22-én, az Opera ünnepi műsorának sztárvendégeként hallhat a közönség az Erkel Színházban. Az est programja több műrészlettel is utal az Opera aktuális Keresztény Évadának tematikájára.

Márciustól lesznek előadások az Eiffel Műhelyházban

Kultúra2020.01.31, 15:11

Az Opera új játszóhelyének építési munkálatai lassan véget érnek, azonban a színház biztonságos és komfortos működésének érdekében az előadások csak márciustól látogathatók. 

A 2021/22-es évadot már az Andrássy úti épületbe tervezi a Magyar Állami Operaház

Kultúra2020.01.07, 15:54

A tervek szerint a felújítás után, a 2021/22-es évadban térhet vissza az opera az Operaházba. 

A francia kultúra határozza meg az Opera 2020/21-es évadát

Kultúra2019.12.06, 17:53

A francia szerzőknek és a francia kultúrából ihletet merítő műveknek szentel kiemelt figyelmet a Magyar Állami Operaház a Francia Múzsa Szezonja elnevezésű 2020/21-es évadában.

A Jóisten az egyik szemét mindig rajtam tartotta

Kultúra2019.11.29, 12:27

A hatvanas években a máriaremetei templomban rendre megállt az egyházi kórus próbája. „Anikó, ne énekelj olyan hangosan!” – hangzott el a feddő instrukció, persze hasztalan, mert a megszólított tehetséges, fiatal lány már akkor kitűnt kortársai közül. Később, tanulmányai végeztével átütő erejű hangjával, biztos magasságaival, különleges egyéniségével, összetett és egyben rendkívül személyes szerepformálásával is elvarázsolta a nézőket, többek között az Operaházban. Amikor legördült a függöny, a közönség forró ovációjával majdhogynem szétverte a házat. A nemzetközi turnékra rendszeresen őt vitték, természetes volt számára, hogy a kivváló ...

A magyar opera napja alkalmából díjakat adtak át az Erkel Színházban

Kultúra2019.11.08, 08:59

A Magyar Táncművészeti Egyetem és a Magyar Állami Operaház együttműködési megállapodásának aláírása mellett új örökös tagokat köszöntöttek, házi díjakat, valamint miniszteri elismerő oklevelet adtak át a magyar opera napja alkalmából kedden Budapesten az Erkel Színházban.

Gyászzenékkel tiszteleg az Opera a halottak előtt

Kultúra2019.10.24, 14:23

Mindenszentek és halottak napja alkalmából több koncertet is ad a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara. 2019. október 28-án Pierre de la Rue, Arvo Pärt és Arthur Honegger művei csendülnek fel az Erkel Színházban, november 2-án Verdi Requiemje hallható ugyanitt, míg november 4-én a Defiant Requiem: Verdi Terezínben szólal meg a Pozsonyi úti református templomban.

Magyar operatörténeti kuriózum hangfelvételére készül az Opera

Kultúra2019.10.10, 16:34

Egy korábban soha nem rögzített mű, az Erzsébet című opera Erkel Ferenc által írt II. felvonásából készít lemezfelvételt a Magyar Állami Operaház 2019. október 19-én az Erkel Színházban. 

Klasszis énekesek lépnek fel október elején az Erkel Színházban

Kultúra2019.09.23, 12:24

Kálmándy Mihály 30 éves operaházi pályafutása alkalmából ad gálaestet 2019. október 5-én az Erkel Színházban. Két nappal később ugyanott Ferruccio Furlanetto várja áriaestjére az operarajongókat.

Hangos ovációval fogadták Tel-Avivban a Sába királynőjét

Kultúra2019.09.11, 09:42

Percekig tartó vastapssal, hangos ovációval köszönte meg a tel-avivi közönség a Magyar Állami Operaház Sába királynője-előadását kedd este.

Újabb mérföldkőhöz ért a magyar kulturális évad Izraelben

Kultúra2019.09.09, 11:46

Újabb kiemelkedő események lesznek az Izraelben március óta tartó magyar kulturális évad keretében. Kedden a Magyar Állami Operaház a Sába királynője című bibliai témájú operát, csütörtökön és pénteken pedig a Budapesti Operettszínház az első klezmermusicalt, a Menyasszonytánc-ot adja elő a tel-avivi operaházban.

Bibliai témájú előadással debütál Izraelben az Opera

Kultúra2019.09.06, 12:03

Goldmark Károly Sába királynője című művével mutatkozik be tel-avivi Izraeli Operaházban 2019. szeptember 10-én a Magyar Állami Operaház. A főbb szerepeket Gál Erika, László Boldizsár és Sümegi Eszter alakítják, az előadás karmestere pedig Kocsár Balázs. A koncertszerű előadás a Magyar Kulturális Évad Izraelben 2019 elnevezésű programsorozat keretében valósul meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium kiemelt támogatásával.

Nyolc erdélyi városban is fellép a Magyar Állami Operaház

Itthon2019.07.27, 11:55

Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájával turnézik a Magyar Állami Operaház kamionszínpadával augusztus 24. és szeptember 1. között nyolc erdélyi városban.

Díjátadóval zárult az Opera legutóbbi évada

Kultúra2019.06.19, 10:01

16 bemutató, 56-féle repertoárdarab, összesen 404 előadás, amiből 297 kőszínházban, 107 turnén, illetve vendégjáték részeként valósult meg az Opera legutóbbi évadában. 

Ritkán hallható darabot adnak elő az Opera fesztiválján

Kultúra2019.05.30, 16:38

Világszerte ritkán hallható darabot ad elő a Magyar Állami Operaház június 1-én a kőbányai Eiffel Műhelyházban.

8 év után tér vissza Puccini remekműve az Opera repertoárjára

Kultúra2019.05.13, 15:22

Pazar látványvilággal és kiváló énekesek tolmácsolásában csaknem 8 év után tér vissza az Opera repertoárjára Puccini Manon Lescaut-ja. Szabó Máté rendező Kocsár Balázs vezényletével kettős szereposztásban viszi színre a darabot, amelynek főszerepeit Létay Kiss Gabriella és Rim Sae-Kyung, Marcello Giorandi és Boncsér Gergely, Szegedi Csaba és Molnár Levente, valamint Palerdi András és Rácz István éneklik. A május 18-ai premier az Erkel Színházban egyben a zeneszerző minden operáját és fontosabb művét felvonultató PucciniFeszt nyitó előadása.

Puccini csaknem minden műve szerepel az Opera fesztiválján

Kultúra2019.05.08, 19:04

A Magyar Állami Operaház által életre hívott PucciniFeszt a világon egyedülálló módon az olasz zeneszerző minden operáját és legfontosabb műveit is bemutatja alig több mint három hét alatt. Az Erkel Színházban és az Eiffel Műhelyházban május 18-tól június 10-ig tartó eseménysorozatban 4 premier, köztük egy ősbemutató, koncertszerű előadás, vetítések és dalest is lesz. 

A következő évadban is folytatódik az Opera belföldi turnéja

Kultúra2019.05.02, 15:11

A Nabucco, a Parasztbecsület és a Carmen koncertszerű előadásaival folytatódik az Opera belföldi turnéja a 2019/20-as keresztény évadban.

Mozart-opera lesz az Eiffel Műhelyház első bemutatója

Kultúra2019.04.10, 19:06

A kairói lúd, avagy A rászedett vőlegény című Mozart-pasticcio ősbemutatójával kezdődik el vasárnap az előadások sora az Operaház műhely-, raktár- és próbacentrumában működő új játszóhelyen, az Eiffel Műhelyházban.

A kereszténység lesz az Operaház következő évadának témája

Kultúra2019.04.08, 17:44

21 premierje között 13 opera, 7 balett és 1 prózai mű, 6 ős- és 5 magyarországi bemutató szerepel a Magyar Állami Operaház 2019/20-as évadában, melynek központi témája a kereszténység lesz.

Vízzel elárasztott színpadon tér vissza a Gioconda az Opera műsorára

Kultúra2019.02.14, 15:27

Velence csatornái vizes valójukban elevenednek meg Almási-Tóth András rendezésében, amely Amilcare Ponchielli legsikerültebb művét állítja színpadra 2019. február 22-én az Erkel Színházban. A 20 év kihagyás után műsorra tűzött darabban a pályafutása 25. évfordulóját ünneplő Sümegi Eszter debütál a címszerepben. A rendkívüli előadói apparátust igénylő művet Kesselyák Gergely vezényli, a darab híres balettbetétjét, az Órák táncá-t Barta Dóra koreografálta.

Vidéki turnéra indul az Opera

Kultúra2019.02.06, 15:45

Február 4-vel indult útjára a Magyar Állami Operaház verista operagálája, amely a korábbi bérletes produkciókhoz hasonlóan 10 városba látogat el április végéig.

Sümegi Eszter 25 éves karrierje előtt tiszteleg az Erkel Színház

Kultúra2019.02.01, 12:02

Sümegi Eszter pályafutása 25 éves jubileumát ünnepli február 1-jén az Erkel Színházban, Edita Gruberova világhírű szoprán pedig legfontosabb alakításával, a Lammermoori Lucia címszerepében tér vissza Budapestre február 9-én és 13-án.

Szólólemezt készít Molnár Levente operaénekes

Archívum2019.01.10, 13:46

Jelenleg is dolgozik Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes első szólólemezén, amelyen zömében bariton áriákat hallhat majd a közönség.

Budapesten, vidéken, Koreában és Csehországban is vendégszerepel az Opera

Kultúra2019.01.07, 17:01

Dél-Koreában a Bánk bán, vidéken a Tosca, a Müpában három monumentális opera koncertszerű előadásával vendégeskedik a Magyar Állami Operaház januárban, miközben a Magyar Nemzeti Balett repertoárja legfrissebb modern koreográfiáit is elviszi Brnóba.

Keresztény évaddal készül a Magyar Állami Operaház

Kultúra2019.01.03, 10:26

A Magyar Állami Operaház következő évadáról árult el részleteket Ókovács Szilveszter főigazgató.

Idén is megjelent a Magyar Állami Operaház Útravaló CD-je

Kultúra2019.01.01, 18:17

Minden újszülötthöz szeretnék eljuttatni a Magyar Állami Operaház Útravaló CD-jét. Az a cél, hogy ezzel is elősegítsék a gyerekek zenei műveltségének megalapozását.

Miklósa Erika mesél sportsérülésről, aprófalvakról, a New York-i Metropolitanról, a Partitúráról, az életéről

Kultúra2018.12.26, 12:53

A Kossuth-díjas koloratúrszoprán operaénekesnő a Virtuózok című vetélkedő zsűritagjaként, mentoraként is bizonyította: személyiségének egyik meghatározó pillére a lényéből sugárzó empátia. Miklósa Erika amellett, hogy fontos társadalmi ügyekben, civil kezdeményezésekben is gyakorta szerepet vállal, sportolói múltjához híven a székesfehérvári Alba Regia Atlétikai Klub elnökhelyettese. Mindezen túl a Duna Televízióban szeptemberben indult Partitúra című újabb televíziós műsorában a vidéket járva mutatja be az ország szélesebb nyilvánossága előtt rejtettebben létező zenei, illetve egyéb kulturális kincseinket, a művészetek fővároson túúli ...

Bokrétaünnep az Eiffel Műhelyházban, Puccini-évad az Operában

Kultúra2018.12.01, 15:53

„Az Opera korszerűsítésének legnagyobb és legszembetűnőbb fejezete az új játszóhely, raktár és látogatóközpont, vagyis az Eiffel Műhelyház kialakítása. Az épülettel infrastruktúrát és próbarendet érintő problémák egyaránt megoldódnak majd. Az épület 2019-ben belakhatóvá, játszhatóvá válik, áprilistól kezdve fokozatosan bővülő bel- és külcsínnel” – mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója a sajtóbejárással egybekötött jelképes bokrétaünnepségen. A főigazgató az eseményen felhívta a figyelmet az Operaház szombaton kezdődő Puccini-évének első előadására is.

Külföldön és belföldön is turnézik az Opera

Kultúra2018.10.26, 18:14

Juan Diego Flórezzel közös ománi koncertjét követően veszi kezdetét a Magyar Állami Operaház nagyszabású, két héten át tartó New York-i vendégjátéka október 30. és november 11. között. Az opera- és balettelőadásokat, valamint gálakoncerteket tartalmazó programmal párhuzamosan folytatódnak az „Operát az Operából!” belföldi turné előadásai is.

A V4-országokban turnézik a Magyar Állami Operaház

Archívum2018.09.24, 17:31

Varsóban, Pozsonyban és Prágában turnézik a Magyar Állami Operaház Janácek Jenufa és Kodály Székely fonó című műveivel hétfőtől szombatig, valamint folytatódik az Operát az Operából! belföldi sorozat is.

Vidnyánszky Attila Bánk bánját már a neten is megnézheti

Kultúra2018.09.08, 07:13

Vidnyánszky Attila rendezése péntektől fél éven át látható az OperaVision oldalán - közölte a Magyar Állami Operaház.

7 hónap alatt 52 előadással turnézik az Opera

Kultúra2018.09.05, 08:09

7 hónap alatt 52 előadást, köztük 10 megyeszékhelyen négyestés bérletet kínál a Magyar Állami Operaház szeptember 8-án kezdődő, Operát az Operából! programsorozatában. A 2018/19-es Puccini Itáliája elnevezésű évad tematikájába illeszkedő és a 2019. április 24-ig tartó turné nyitóestjén az Opera Zenekar ad koncertet szombaton Békéscsabán.

Imádta a közönség, ahogy rosszalkodik a zenekar

Kultúra2018.08.13, 11:55

Telt házas volt az Operaház előadása a Sziget Fesztiválon. Az Operaház Sziget Kamarazenekarának zenészeivel és az előadás rendezőjével beszélgettünk az opera népszerűsítéséről, valamint a műsor üzenetéről. 

Előző
Következő