Mádl Ferenc
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Medgyessy Péter
- parlament
- köztársasági elnök
- belpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hátrányos helyzetű romák azonosítására készülnek minisztériumok
Kész nemzetközi szervezetekhez fordulni a Demokratikus Roma Párt, amennyiben az Egészségügyi Minisztérium nem ül le velük egy tárgyalóasztalhoz, hogy újra tárgyalják a roma népegészségügyi programot A DRP szerint az akciótervben megdöbbentő dolgok szerepelnek, például, hogy a hátrányos helyzetűek életkori és egészségügyi állapotának javításához szükség van a hátrányos helyzetű romák azonosítására, definiálására. A párt azt is sérelmezi, hogy a középtávú program előkészítéséből kihagyták őket, ráadásul a felmérések adatait nem közlik velük. A program előkészítésében deklaráltak miatt Mádl Ferenc köztársasági elnökhöz és Kaltenbach JJenő ...
Továbbra sem javult Medgyessy Péter megítélése
A politikusok népszerűségi listáját továbbra is Dávid Ibolya vezeti. A második Mádl Ferenc. Tovább zuhant a listán Mikola István.
Újabb politikai hullámokat kavar a gyűlölködés
Kovács László, az MSZP elnöke nyílt levélben kéri Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy tárja a közvélemény elé álláspontját az 1956-os megemlékezéseken egyes ellenzéki politikusokkal történt incidensekkel kapcsolatban.
Az Alkotmánybíróság hétfőn tárgyalja a lex Répássyt
Az Alkotmánybíróság hétfői ülésén tárgyalja a lex Répássyként ismertté vált, még ki nem hirdetett törvényt, melynek normaszövegét Mádl Ferenc köztársasági elnök több ponton alkotmányellenesnek találta.
Az SZDSZ támogatja Mádl új ombudsmanjelöltjét
Már csak az MSZP szavazatán múlik, hogy sikerül-e megválasztani Majtényi László utódját. Az SZDSZ ugyanis ma közölte Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, hogy ők az adatvédelmi biztosi tisztség iránt érzett felelősség miatt támogatják Székely László dunai kormánybiztos megválasztását, aki az államfő legújabb jelöltje.
Még nem volt érdemi konzultáció az ombudsmanjelöltről
Nem zárult le az adatvédelmi biztos jelölését megelőző tájékozódás, hiszen nem mindegyik parlamenti párt kapta meg még Székely László dunai kormánybiztos szakmai életrajzát a köztársasági elnök hivatalától. Az MSZP még nem alakította ki álláspontját a jelöltről, így nem tudni: számíthat-e Székely a megválasztásához szükséges 258 szavazatra.
Orbán helyett Mádl a pápánál
A háború miatt a kormányfő nem utazott Rómába, ezért a római pápát meglátogató küldöttség vezetőjének Mádl Ferenc államfőt kérte meg.
Káró Tamás a Monetáris Tanács új tagja
Mádl Ferenc köztársasági elnök csütörtökön hatéves időtartamra kinevezte Káró Tamást a Monetáris Tanács tagjává.
Mádl Ferenc részvétét fejezte ki a budapesti amerikai ügyvivőnek
A köztársasági elnök részvétét fejezte ki a magyar nép nevében, és fölajánlotta segítségünket a hasonló sokkoló támadások megelőzéséhez. A magyar hatóságok mindent megtesznek a Magyarországon tartózkodó amerikaiak védelme érdekében.
- címkék:
- Mádl Ferenc
- magyar nép
- ügyvivő
- Címkefelhő »
Visszafogottabb kampányt követel az államfő
Nem közeledett a pártok álláspontja a mai hatpárti egyeztetésen az adatvédelmi biztos jelölésével kapcsolatban. A képviselőket Mádl Ferenc köztársasági elnök felszólította, hogy visszafogottabban kampányoljanak.
Az SZDSZ sem támogatja az ombudsmanjelöltet
Berki Ádámot, aki Mádl Ferenc köztársasági elnök jelöltje az adatvédelmi biztosi posztra, kedden és szerdán hallgatják meg az illetékes bizottságok. Az MSZP és az SZDSZ nem támogatja Berki kinevezését, így nem lesz meg a szükséges kétharmados igen szavazat.
Mádl Ferenc állami kitüntetéseket adott át
Augusztus 20-a alkalmából a köztársasági elnök állami kitüntetéseket adott át a Parlamentben.
Kitüntetések augusztus 20-a alkalmából
Mádl Ferenc köztársasági elnök megbízásából Rockenbauer Zoltán a nemzeti kulturális örökség minisztere és Pálinkás József oktatási miniszter adta át az állami kitüntetéseket augusztus 20-a alkalmából.
Keveseket érdekelt a korona Esztergomban
A Nagyboldogasszony-napi szentmise idejére az esztergomi bazilikába szállították a Szent Koronát. A misén részt vett Mádl Ferenc köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány több tagja, a történelmi egyházak vezetői, de a polgárakat nem érdekelte az ünnepség. 15 000 embert vártak a szervezők a bazilika előtti térre, de alig 2000-en várakoztak a templom előtt. A koronát szállító hajót pedig mindössze 150-200 ember várta.
Finnország még gondolkodik
Finnország még nem döntötte el, hogy él-e a munkaerő szabad áramlására vonatkozó moratóriummal az Európai Unió majdani új tagállamaival szemben, mindenesetre óvatosan kezeli a kérdést - mondta el Mádl Ferenc köztársasági elnök az MTI különtudósítójának Tarja Halonen finn államfővel folytatott nem hivatalos megbeszélése után.
Az új ombudsmanjelölt szerint a legszigorúbb értelemben csak Majtényi ért az adatvédelemhez
Berki Ádámot Mádl Ferenc köztársasági elnök szerdán jelölte az adatvédelmi biztosi posztra. Az ügyvéd szerint a legszigorúbb értelemben csak az eddigi ombudsman, Majtényi László és közvetlen munkatársai érthetnek az adatvédelemhez. Azonban úgy látja: bíróként és ügyvédként maga is elegendő jártasságot szerzett. Bíróként a szellemi alkotások védelme volt a szakterülete, ügyvédként pedig neki is be kellett tartania az adatvédelmi szabályokat például az iratkezelés során.
Akár jövő nyárig is elhúzódhat az adatvédelmi biztos kinevezése
Elképzelhető, hogy a 2002-es parlamenti választások utánra húzódik az új adatvédelmi biztos kinevezése - vélekednek ellenzéki források. Az MSZP és az SZDSZ továbbra is tájékozódik Berki Ádám ügyvéd adatvédelemmel kapcsolatos eddigi tevékenységéről, míg a Fidesz és az FKGP támogatja Mádl Ferenc jelöltjét az adatvédelmi posztra.
Kinevezték a Magyar Nemzeti Bank új alelnökeit
Mádl Ferenc köztársasági elnök hétfőn kinevezte Auth Henriket és Adamecz Pétert a Magyar Nemzeti Bank alelnökeivé. Auth Henrik feladata a bankrendszer jegybanki ellenőrzése és a pénzforgalmi tevékenység felügyelete lesz, Adamecz pedig a jegybank monetáris politikájának felügyeletét látja el.
Ismét a parlament előtt a pénzügyi törvénycsomag
Visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek Mádl Ferenc köztársasági elnök a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló, a parlament által már jóváhagyott törvényt. A házbizottság tegnapi döntése szerint a jövő hét keddi rendkívüli ülésen ismét megnyitja a jogszabály záróvitáját a T. Ház. A kormánypárti többség vélhetően lehetővé teszi, hogy már a közeljövőben lehetővé váljon a Magyar Posta Rt. postabanki tulajdonszerzése.
Március 2-án foglalja el Járai Zsigmond a jegybank elnöki székét
Két-három éven belül az országban 4-5 százalékos lehet az infláció - mondta Járai Zsigmond csütörtökön Budapesten, miután átvette az MNB-elnöki kinevezéséről szóló okmányt Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, a Parlamentben. A Magyar Nemzeti Bank új elnöke március 2-án foglalja el posztját.