LMP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Jobbik
- Fidesz
- Demokratikus Koalíció
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Medián: Csökken Bajnaiék népszerűsége
Nem tudta megőrizni a megalakulásakor mutatott jelentős vonzerejét az Együtt 2014 Mozgalom - áll a Medián felmérésében, amelyet a HVG közöl. A Fidesz és az MSZP eközben fokozatosan távolodik az októberi mélyponttól.
Perel az LMP a papcsákos adatokért
Polgári pert indít az LMP, hogy megtudja, mi áll abban a közvéleménykutatásban, amelyet arról készítettek, mennyire elégedettek a zuglóak az önkormányzat munkájával. Egy rövidített verziót ugyan megkaptak, de abban épp az nem volt benne, mit gondolnak a helyiek a polgármesterről, Papcsák Ferencről.
Papcsák visszavág a pereskedő LMP-nek
A zuglói helyi újságban teszik közzé azt a közvéleménykutatást, amely miatt az LMP perelni kezdte az önkormányzatot. Papcsák László polgármester vissza is vághat, rágalmazásért indíthat pert.
Orbán vagy Bajnai ölelése a jobb?
A 2014-es választás után új alkotmányt kell írni, és aztán rögtön rendkívüli választásokat kell tartani - nagyjából ez az egyetlen dolog, amiben egyetértenek az LMP vezetői. A többség szerint ez kizárólag Bajnai Gordonnal és az MSZP-vel megvalósítható, de tönkreteheti a pártot, ha összeállnak velük. Közben arra számítanak, hogy a Fidesz elkezdi a kegyüket keresni, hogy elkerülhesse a koalíciót a Jobbikkal, és hatalmas lesz rajtuk a nyomás emiatt. A január végi kongresszuson eldől, hogy merre megy tovább az LMP.
A saját sikerét látja az ellenzék az AB döntésében
Az MSZP és az LMP szerint a Fidesz meghajolt a választók akarata előtt, amikor az Alkotmánybíróság döntése után úgy döntöttek, hogy nem lesz kötelező regisztráció a következő választásokon. Gyurcsányék a saját sikerüket is látják a döntésben, a TASZ nem teljesen elégedett.
Kövér kiosztotta az RMDSZ-t és az ellenzéket is
Egyre mélyül a szakadék az erdélyi magyar közösség és annak vezetői között - mondta Kövér László a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A házelnök szerint a decemberi romániai választások eredménye az utolsó utáni figyelmeztetés. Kövér úgy látja, hogy az LMP és a Jobbik gyermeteg szintre süllyedt le, a fiatalok pedig összezavarodtak.
Az LMP nélkül kezd formálódni a baloldali front
Január 2-án leülnek az ellenzéki szervezetek, hogy az alkotmányosságról egyeztessenek - közölte az Együtt 2014. Ugyanakkor az LMP és a 4K nem vett részt még az előkészítésben sem. Bajnaiék sem lépnének tovább, szakpolitikai egyeztetésekre még nem vállalkoznának.
- címkék:
- pártpolitika
- ellenzék
- MSZP
- LMP
- Együtt 2014
- Címkefelhő »
Gyülekeznek a sárdobálás apostolai
Régi sikeremberével, a Medgyessy Pétert győzelemre vezető Ron Werberrel vág neki a 2014-es választásnak az MSZP. Werber hitvallása szerint a politikát el kell vinni az emberekhez, mert a sajtó nem képes meggyőzni őket, a negatív kampány pedig belefér. A Fidesz is bejáratott emberre bízza a 2014-es kampány előkészítését, az LMP megtartotta sikeremberét, Bajnai megörökölte Gyurcsány jobbkezét. Milyen stratégákkal készülnek a választásra a pártok?
Mégis működhetnek a platformok az LMP-ben
Az LMP választmánya úgy döntött, hogy hatályon kívül helyezi korábbi döntését, ami megtiltotta a platformok működését. A döntés ideiglenes, a végső szót a január végi kongresszus mondja ki.
Schiffer: Nem cél a platformok ellehetetlenítése
Senkinek nem lehet célja az LMP-n belül, hogy ellehetetlenítse a platformok működését, de meg kell alkotni az ilyen belső csoportok működésének szabályait - reagált Schiffer András arra, hogy a párt országos választmánya szerdán felfüggesztette a Párbeszéd Magyarországért Mozgalom működését.
- címkék:
- Schiff András
- pártpolitika
- platform
- LMP
- Címkefelhő »
Veszített népszerűségéből a Jobbik
Az elmúlt egy hónapban érezhetően csökkent a Jobbik támogatottsága, míg a Fideszé és az MSZP-é nem változott - derül ki az Ipsos közvélemény-kutatásából. Az Együtt 2014 választói mozgalom a népesség 6 százalékának a voksára számíthatna, ha lehetne rá szavazni.
Betiltotta az LMP Jávorék platformját
Az LMP országos választmánya szerdán felfüggesztette a nyolc országgyűlési és három fővárosi képviselő által alapított Párbeszéd Magyarországért Platform működését - derül ki az MTI birtokába került dokumentumokból. Jávor Benedek, a platform egyik létrehozója megalapozatlannak tartja a döntést.
Kitilthatnák a zsidózó képviselőket a parlamentből
Módosítaná az országgyűlési törvényt az MSZP és az LMP.
Ertsey Katalin a parlamentben LMP-s marad
Bár a párt belső vitái miatt a múlt héten felfüggesztette LMP-s tagságát Ertsey Katalin, úgy döntött, hogy a parlamentben folytatja a munkáját a frakcióban. Annak ellenére is, hogy szerinte az LMP jelenleg nem tudja megmutatni, hogy lehet más a politika.
Szövetséget ajánlott Mesterházy az ellenzéknek
Szakpolitikai kezdeményezésre hívta a baloldali pártokat az MSZP, miután Mesterházy Attila szerint a kormányváltás nemzeti érdek. Mesterházy szeretne eljutni a közös jelölt- és listaállításig az Együtt 2014-gyel, a DK-val és az LMP-vel.
Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért
Róna Péter közgazdász szerint a magyar gazdaság vergődésének első helyen álló oka a devizahitelezés bevezetése volt, melyért hét embert tesz felelőssé: Járai Zsigmondot, Király Júliát, Simor Andrást, Gyurcsány Ferencet, Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és Felcsúti Pétert. Mindez abból a Schiffer Andrásnak címzett leveléből derül ki, amelyben bejelentette, hogy távozik az LMP alapítványának éléről és a magyar közéletből.
Tárki: Bejutnának a parlamentbe Bajnaiék
Első alkalommal mérte a Tárki Intézet az Együtt 2014 Mozgalom népszerűségét. A Bajnai Gordon vezette szervezet a mérések szerint népszerűbb az LMP-nél, és bejutna egy választáson a parlamentbe.
Ertsey Katalin felfüggesztette LMP-s tagságát
A képviselő az LMP hétfői frakcióelnökségi szavazása miatt döntött így. Hétvégéig eldönti, hogy marad-e képviselő.
- címkék:
- Ertsey Katalin
- párt
- frakció
- párttagság
- LMP
- Címkefelhő »
Schiffer András az LMP új frakcióvezetője
Csak egyvalaki szavazott ellene. Schiffer folytatni akarja az együttműködést a 4K!-val és beszélgetne az MSZP-vel is.
Hétfőn ismét frakcióvezetőt választana az LMP
Pénteken három képviselő nem vállalta a jelöltséget, Schiffer Andrást pedig leszavazták.
- címkék:
- frakcióvezető-választás
- LMP
- Címkefelhő »
Nincs új frakcióvezetője az LMP-nek
Kilenc órán át tanácskoztak, mégsem jutottak dűlőre. Schiffer András és további hat képviselő kivonult az ülésről.
Frakcióvezetőt választ az LMP
Egyelőre nincsenek jelöltek semelyik posztra. Jávor Benedek frakcióvezető és két helyettese a párt hétvégi kongresszusán mondott le megbízatásáról.
Bajnai és a jobboldali ikon
Bajnai Gordonnak nem lesz egyszerű meggyőzni a kiábrándult jobboldali szavazókat. A senkiföldje jobboldali lelkű árváit ugyanis nem Juhász Péter, nem Kónya Péter fogja megszólítani, hanem a Jobboldali Ikon.
Szervezkednek az alulmaradt LMP-sek
A schifferi út Orbán Viktor és az MSZP megerősödéséhez vezet állítják a legutóbbi kongresszuson alulmaradt LMP-s képviselők abban a dokumentumban, ami az MTI-hez kiszivárgott. Új platformot alapítanak.
Elég a mesebeli megemlékezésekből
A kormánypártok az oktatásban és a foglalkoztatásban hisznek, az MSZP szerint régen jobb volt a cigányságnak, Vona Gábor valódi diagnózist kellene felállítani, Osztolykán Ágnes szerint pedig le kell számolni a cigányokról szóló mesebeli megemlékezésekből. A cigányokról tartottak parlamenti vitanapot.
- címkék:
- cigányság
- pártpolitika
- Fidesz
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
Bajnai Gordon nem érti az LMP-t
Az LMP visszautasítása után az Együtt 2014 csak tavasszal tervez tárgyalni az együttműködésről más ellenzéki pártokkal - jelentette ki Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök azt mondta, minden értetlensége ellenére nem csalódott az LMP-ben.
Kibújt Bajnai öleléséből az LMP
Az LMP szombat éjszakai kongresszusán elutasították, hogy a párt csatlakozzon a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 mozgalomhoz. A döntés után lemondott a párt frakciójának vezetője és helyettesei is, mert hibás, végzetes döntésnek tartják a Bajnaival való szakítást. Az LMP együttműködési tárgyalásokat ugyan kezdene az Együtt 2014-gyel, de kimondta, hogy a parlamenti pártok közül senkivel sem fog összeállni a választásokra.
Tökös LMP? Tökfej LMP?
Az, hogy Orbán Viktor a hatalomban maradjon-e, vagy sem, 2014 tavaszának dilemmája lesz, 2012 novemberében nem annyira égető ez a kérdés. Az LMP úgy döntött, megpróbál még élni egy kicsit. Sok esélye nincs, de másfél év alatt rengeteg fordulat jöhet a magyar belpolitikában. Első körben mindenesetre nem léptek az SZDSZ útjára.
Mint Makó Jeruzsálemtől - LMP-s reakciók a bajnais döntésre
Gyors egymásutánban az LMP frakciójának három vezetője is lemondott vasárnapra virradó éjjel, miután a párt kongresszusa nem támogatta a Bajnai Gordon összefogásához való csatlakozást. Jávor Benedek frakcióvezető végzetes döntésről, Karácsony Gergely ártalmas tévedésről, Szabó Tímea a politikai realitások elvesztéséről beszélt, de volt olyan párttag, aki egyenesen "bűnnek" nevezte azt, ami a kongresszuson történt.
Csalódott LMP-seket környékez meg Bajnai mozgalma
Tudomásul veszik, hogy az LMP nem akar belépni a soraikba, de ettől csak még nagyobb felelősséget éreznek az összefogásra - írta vasárnapi közleményében a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 mozgalom. A szervezet kijelentette, hogy 2014-ben a most csalódott LMP-sek számára is alternatívát akarnak kínálni.
Mile Lajos veszi át az LMP-frakciót
Ideiglenes frakcióvezető lép a képviselőcsoport távozó vezetőinek helyére, miután az LMP meghasonlott a Bajnai Gordonnal tervezett esetleges szövetség kérdésében. A párt szerint nincs szó pártszakadásról, az ügy miatt lemondó LMP-sek is megtartják mandátumukat, és továbbra is LMP-sként politizálnak a parlamentben.
- címkék:
- pártpolitika
- LMP
- Címkefelhő »
LMP: földindulás van, pártszakadás nincs
Az LMP úgy mondott nemet Bajnaiéknak, hogy bármikor igenre válthat. Pártszakadás se a jávoristák, se a schifferisták szerint sem lesz, és a frakcióbéli posztjukról lemondó képviselők sem adják fel a mandátumukat. A küldöttek között viszont megindulhat a lemorzsolódás.
Két vízió közül választ az LMP
A párt hosszú távú stratégiájáról dönt a hétvégén az LMP. Egyelőre két út kristályosodik ki, ezekről dönthet az LMP kongresszusa. Az egyik szerint nem csatlakoznak az Együtt 2014 mozgalomhoz, de együttműködnek vele, a másik szerint csatlakoznak, de akkor vétójogot és a programjuk elfogadását kérik cserébe.
- címkék:
- pártpolitika
- LMP
- Együtt 2014
- Címkefelhő »
Kiadták ránk a kilövési engedélyt
Visszafoglalták a nagy hírveréssel kisajátított földeket azoktól a Fejér megyei gazdáktól, akik vasárnap nyílt lázadást indítottak a szerintük elmutyizott állami ügyletek ellen. A jussukat követelő gazdák a börtönre készülnek, a falusiak pedig a kisemmizett kisemberek nyomorúságán keseregnek. Bár a kajászói földművesek azt állítják, távol akarják tartani harcukat a politikától, a tiltakozó akciók mögött már feltűnt a Jobbik, az LMP és egy francia parasztvezér is. Helyszíni riport.
Az MSZP ki van zárva
Nagyon nagy a feszültség az LMP-n belül a szombati kongresszus előtt - állítják a párt képviselői. Az alapításuk óta legfontosabb gyűlésen döntenek arról is, hogy megkíséreljék-e az együttműködést az Együtt 2014-gyel. A két év után még mindig az útkeresésnél tartó pártban csak egyben biztosak: az MSZP-vel nem akarnak közösködni, így összellenzéki összefogás nem lesz.
Bajnaiék összefogásra kérték az LMP-t
Az Együtt 2014 választói mozgalom felkérte az ellenzéki pártot, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat.
Közmunkára mennek a megbüntetett LMP-sek
Nem fogják kifizetni az LMP tagjai azt a százezer forintnyi bírságot, amit a Közgép bejáratánál tartott demonstrációjuk miatt szabtak ki rájuk, inkább közmunkában ledolgozzák. Szabó Rebeka például a Természettudományi Múzeumban lesz teremőr.
Az LMP feloldhatatlan dilemmája
Az antitézisével éppen násztáncba készülő LMP hároméves fennállása legnagyobb kihívása elé néz. Jóformán bárhogy választ, rosszul jár.
Felelőtlenség lenne nem tárgyalni Bajnaiékkal
Az LMP jövő hétvégi kongresszusa adhat felhatalmazást a Bajnaiékkal való tárgyalásra. Utána kezdődhet egyeztetés arról, hogy mi legyen az esetleges választási együttműködés és a közös kormányzás tartalma - mondta Jávor Benedek a TV2 péntek reggeli műsorában.
Az LMP-vel szövetkeznének Bajnaiék
Magánemberek támogató aláírását is várják Bajnaiék a választói mozgalomhoz. Az LMP természetes szövetséges, az MSZP-vel "még tisztázandó" a viszony, a DK-val pedig nincs dolga az Együtt 2014-nek.
Már válaszolt Orbán az LMP-nek
Az ellenzéki párt korábban közölte, hogy bepereli a miniszterelnököt, mert nem kapott időben választ egy közérdekű adatkérésre.
Bepereli Orbánt az LMP
Az ellenzéki párt egy kétszázmilliós médiakampányról kért adatokat, de nem kapott választ a kormányfőtől. Az LMP feltételezi, hogy az IMF-kampányra mehetett a pénz. Orbán sajtófőnöke szerint nem történt határidő-túllépés.
Lesz pénze és története Bajnainak
Az új ellenzéki összefogásnak egyelőre szervezete, pénze és programja sincs, Bajnai Gordonék azonban biztosak benne, hogy mindent meg fognak oldani. Az előző választások előtt az LMP már megmutatta, hogy nem lehetetlen másfél év alatt szinte a semmiből indulva bejutni a parlamentbe. Igaz, akkor mások voltak a szabályok, az Együtt 2014 pedig nem egyszerűen bejutni szeretne, hanem kormányt akar váltani.
Nehezen emészti meg az LMP Bajnait
Karácsony Gergely elismerte, hogy a Bajnai Gordon volt kormányfő vezette Haza és Haladás Egyesület megjelenése új helyzetet teremtett. A párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, az esetleges részvételről a novemberi kongresszuson döntenek, ha konkrét megkeresést kapnak.
Az idei csúcsán a Fidesz támogatottsága
Az Ipsos legfrissebb kutatása szerint a választások óta most a legmagasabb az MSZP támogatottsága is. A Jobbik ősszel lefelé mozdult, az LMP kissé javított, a Demokratikus Koalíció tábora változatlan.
Féltékenykedők és lelkes amatőrök várják Bajnai Gordont
Az MSZP nem örül, hogy cikizik, az LMP maga sem tudja, hogy mit akar, Gyurcsány Ferencből senki nem kér, a kormányt kritizáló civilek viszont nagyon örülnek. Bajnai Gordon október 23-i visszatérése felbolygatta az összefogásról sokat beszélő, de azért eddig keveset tevő ellenzéki pártokat és csoportokat. Ki kivel lesz október 23-án?
Bajnai és az összeférhetetlenek
Az ex-miniszterelnök kormányt váltana, de az ahhoz szükséges ellenzéki összefogás még a kanyarban sincs. Nem véletlenül.
Az LMP nem megy el a Milla-tüntetésre
A párt tagjai és szimpatizánsai maguk döntik el, hogy elmennek-e a tüntetésre.
- címkék:
- Bajnai Gordon
- tüntetés
- október 23.
- LMP
- Milla
- Címkefelhő »
Kukorelly megsértette a Közgép jogait
A rendőrség által Kukorelly Endre volt LMP-s képviselőre kiszabott több mint 100 ezer forintos bírság jogos volt a bíróság szerint, így hatályban maradt a büntetés. A politikus a Közgép Zrt. területén vett részt ülősztrájkon, és lemondott akkor még létező mentelmi jogáról.
A kormányra pikkelő egyetemistákat keres az LMP
Arra kérik a fiatalokat, hogy bújjanak elő a romkocsmák félhomályából és álljanak ki magukért. Lehet majd írni Hoffmann Rózsa üzenőfüzetébe is.
Kósa: Egymillió tanulatlan magyar miatt kell a regisztráció
Kósa Lajos még a vicceivel sem tudta elterelni az ELTE hallgatóinak figyelmét a választási regisztrációról azon a szerdai vitán, amelyet a Fidesz egyik bölcsőjében, a Bibó István Szakkollégiumban rendeztek. Kósa az LMP-s Karácsony Gergővel vitázva gulyásért megvásárolható, funkcionális analfabéta választókról beszélt, és belebonyolódott az új választási szabályokba.
A választók fele nem menne el szavazni
A Tárki legfrissebb kutatása szerint a választásra jogosultak fele biztosan nem menne el szavazni, ha most lennének a választások. Csak a megkérdezettek negyede nyilatkozott úgy, hogy biztosan elmenne szavazni, és már azt is tudja, hogy kire.
Megvan az LMP új parlamenti képviselője
Lengyel Szilviát, egy Pest megyei LMP-st jelöli parlamenti képviselőnek Kukorelly Endre helyére a párt országos választmánya - ismertette a testület szerdai döntését Heltai László szóvivő. Kukorelly Endre, aki korábban hatalmi harcokról beszélt a pártban, várhatóan még a nap folyamán hivatalosan is bejelenti, hogy lemond mandátumáról.
- címkék:
- Lengyel Szilvia
- parlament
- mandátum
- LMP
- Címkefelhő »
Engedhet az MSZP Gyurcsány bojkottfelhívásának
A szocialisták várhatóan nem vesznek részt a választási feliratkozás parlamenti vitáján, az LMP azonban ott akar lenni, hogy kifejthesse a véleményét. A bojkottra az éhségsztrájkját befejező DK-elnök kérte a pártokat.
Körbevenné a Parlamentet Gyurcsány
Az éhségsztrájkoló volt miniszterelnök élőláncot szervez arra a napra, amikor az Országgyűlés a választási feliratkozás bevezetéséről dönt.
Ez egy átkozott botrány - a nők miatt tüntettek a parlament előtt
A parlament előtt tüntettek kedd este civilek és ellenzéki politikusok, mert szerintük botrányos, amit Varga István fideszes képviselő a családon belüli erőszakról szóló vitában megengedett magának. A tüntetésen az LMP-s Vágó Gábor azt mondta, hogy sok ember lelkébe tiportak azzal, hogy a nők csak szülésre valók, míg Lamperth Mónika szerint érdemes lenne külön büntető tényállásban megfogalmazni a családon belüli erőszakot. A tüntetés vasárnap folytatódik.
- címkék:
- családon belüli erőszak
- MSZP
- LMP
- Címkefelhő »
Hátat fordított a Fidesz a sanyargatott nőknek
Lesöpörték a parlamenti napirendről a családon belüli erőszak elleni fellépést a kormánypártok. Hiába százezer összegyűjtött aláírás, hiába a horrorisztikus történetek és az évekig húzódó idegtépő eljárások, a Fidesz és a KDNP szerint a mostani káoszt teljesen nem lehet megoldani, úgyhogy kár is belevágni. A Fidesz szerint nem a Btk.-t kell bonyolítani, hanem a meglévő törvényeket betartani.
Nagyon fáj a parlament kegyelme az LMP-seknek
A strasbourgi bírósághoz fordulnak azok az LMP-sek, akiknek akaratuk ellenére adott közkegyelmet a parlament tavaly decemberben. Az LMP-s képviselők és aktivisták elzárták a parlament parkolóját, és ezért vitték el őket a rendőrök. A parlament azonban a kegyelem megadásával úgy bélyegezte őket bűnösnek, hogy bíróság még nem is mondta ki ezt.
LMP: Jávor Benedek legyőzte Schiffert
Újra Jávor Benedeket választotta meg frakcióvezetőnek az LMP. Jávor 8:7-es arányban győzte le Schiffer Andrást a szavazáson.
Hatalmi harcok bolygatják az LMP frakcióját
Lobbitevékenységnek és hatalmi ambícióknak tulajdonítja Kukorelly Endre azt, hogy Pest megyei LMP-sek hetek óta sürgették a távozását a parlamentből. Kukorelly szerdán döntötte el, hogy lemond a képviselőségről, miután a Pest megyeiek korábban ellene fordultak, és a párt országos választmánya sem állt mögé.
Lemond Kukorelly Endre LMP-s képviselő
Lemond Kukorelly Endre LMP-s parlamenti képviselő. Az író vissza akar térni eredeti mesterségéhez, és az LMP választmánya sem marasztalta olyan nagyon.
- címkék:
- Kukorelly Endre
- pártpolitika
- LMP
- Címkefelhő »
Egymilliárd mehet a parlamenti asszisztensekre
Szeptembertől a duplájára emelkedett az országgyűlési képviselők asszisztenseinek adható keretösszeg. A Fidesz nem emel bért, hanem új munkatársakat vesz fel, a KDNP még nem döntött.
Mindenki akciózni akar
Új választási törvényt, új polgári törvénykönyvet és az IMF-nek is tetsző költségvetést kell tető alá hozniuk a kormánypártoknak a jövő hétfőn kezdődő parlamenti ülésszakon, így ősszel sem lassítanak az eddigi tempón. Pörgésre készül az ellenzék is: az MSZP választási terveket készít és fórumokat szervez, a Jobbik folytatja a menetelést, az LMP az önláncoláshoz hasonló megmozdulásokat ígér.
Távozna a parlamentből az LMP-s képviselő
Szerdai ülésén szavaz az LMP országos választmánya arról, hogy Kukorelly Endre író lemondjon-e parlamenti mandátumáról. A képviselő már 2010-ben jelezte, hogy nem kívánja a teljes ciklust kitölteni. Az [origo]-nak most azt mondta: vissza akar térni eredeti hivatásához, és bár meghallgatja a választmány véleményét, "nagyon súlyos ok kell hozzá, hogy maradjon".
Lezártnak tekinti a Fidesz az azeri gyilkos ügyét
Nemzetközi jogilag rendezettnek és lezártnak tekinti a Fidesz az azeri kiadatás ügyét - jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője. A szóvivő szerint minden a nemzetközi jog szabályainak megfelelően történt. A kormány továbbra sem reagált arra, hogy Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal. Az MSZP közben a parlament külügyi bizottságának összehívását kéri, az LMP a kormánytól továbbra is magyarázatot vár, a Demokratikus Koalíció Navracsics Tibor lemondását követeli.
Meddig marad Orbán?
Türelmetlen olvasóinknak a címben szereplő kérdésre a rövid válasz: sokáig. Addig ugyanis nincs alternatívája a miniszterelnöknek, amíg nem létezik érdemi választói igény a tárgyszerű, értelmes, őszinte párbeszédre, amíg a választási rendszer csírájában fojtja el az ilyen kezdeményezéseket, és amíg egy kormányváltó erőnek a Fidesz által létrehozott intézményi struktúrában kellene működnie.
Tárki: Megint távolodik a Fidesztől az MSZP
Kis mértékben újra nőtt a különbség a Fidesz és az MSZP között, miután a szocialisták veszítettek támogatottságukból - derül ki a Tárki júliusi közvélemény-kutatásából. A legnagyobb változás, hogy tovább nőtt a bizonytalanok aránya: a választók 52 százalékát teszik ki.
Egyre kevesebben mennének szavazni
Az MSZP a Fidesz nyomában van a biztos pártválasztók körében az Ipsos közvélemény-kutatása szerint, de mindkét pártnak csökkent a támogatottsága. Egyre kevesebben mondják azt, hogy elmennének szavazni, a pártoknak saját híveik felrázásra is koncentrálniuk kell.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Fidesz
- MSZP
- Jobbik
- LMP
- Ipsos
- Címkefelhő »
Gyurcsány Ferenc nem lesz fegyenc
Emberileg aligha hiányzott Gyurcsány Ferencnek, hogy vád alá vonják, ám szakmailag tényleg nem jött volna rosszul neki. Akit bántanak, az mindig rokonszenvesebb. Ez a ziccer most kimaradt.
Az LMP vitatja a Közgép-tüntetés utáni bírságot
Az LMP szerint a párt politikusai és aktivistái nem követtek el szabálysértést a múlt héten szerdán, a Közgép udvarán tartott demonstráción. A párt úgy véli, nem volt jogalapja a rendőri intézkedésnek, ezért a bírósághoz fordultak. A tüntetésen összesen 26 embert állítottak elő, akik vállalat ellen tüntettek, amely szerintük az oligarcharendszert jelképezi.
Rendőröket értékel az ombudsman
Az alapvető jogok biztosa hivatalból vizsgálja a rendőrségnek a 2012. évi Budapest Pride felvonuláson végzett tevékenységét, valamint az LMP csoportos előállítással végződő demonstrációjával kapcsolatos eljárását.
Százezer forintra bírságolták a demonstráló LMP-seket
Pénzbüntetést kell fizetniük a szerdán a Közgép udvarán demonstráló LMP-seknek - tudta meg a Népszabadság. A résztvevők azért tiltakoztak, mert szerintük fideszes oligarchák irányítják az országot.
Pornózást ajánlott az LMP-seknek Rogán Antal
"Legközelebb inkább kérjenek tanácsot egy felnőttfilmestől" - ajánlotta az LMP képviselőinek a parlamentben Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki párt szerdai akciójával kapcsolatban azt mondta, hogy az LMP-sek perverz módon vonzódnak a láncokhoz és a bilincsekhez.
Rendőrök vitték el az LMP-seket a Közgép udvaráról
Felszámolta a rendőrség azt a demonstrációt, amelyet szerdán tartottak az LMP politikusai és aktivistái a számos állami megrendelésen dolgozó és szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező építőipari cég, a Közgép udvarán. Összesen 26 embert állítottak elő. A résztvevők összeláncolták magukat, hogy így tiltakozzanak azért, mert szerintük fideszes oligarchák irányítják az országot. A Közgép feljelentést tesz a tüntetők ellen.
Börtönbe küldené a Közgép az LMP-seket
Huszonhat LMP-s tüntetőt állított elő a rendőrség szerdán a Közgép soroksári központjánál, ahol a párt képviselői és aktivistái demonstráltak. A tűző napon Kukorelly Endre ásványvízzel locsolta a fejét, Vágó Gábor naptejjel kenegette magát, de senki nem volt hajlandó távozni, mert - mint Jávor Benedek frakcióvezető az [origo]-nak fogalmazott: elegük van az oligarcharendszerből, amelynek a Közgép a jelképe. A Közgép jogi képviselője azt mondta, három bűncselekmény miatt tesz feljelentést, és "közérdekű üzem működésének megzavarása miatt" börtönbe is záratná a demonstrálókat.
Száz ember átkozta a kormányt a dögmelegben
A vasárnap életbe lépő új munkaügyi szabályok és a jövőre életbe lépő sárgacsekk-adó ellen tiltakozott a nemzetgazdasági tárca épülete előtt az LMP, a Szolidaritás mozgalom és a 4K! párt. A kormányszóvivői iroda szerint valótlanságokat állítanak a tiltakozók.
Megint bűnözőt fogott egy LMP-s
Egy LMP-s politikus segítségével fogtak el egy besurranó tolvajt Pécsett - közölte a párt. Néhány hónapon belül ez már a második eset, hogy LMP-s politikus hasonló akcióban vett részt.
- címkék:
- Pécs
- kékfény
- LMP
- Címkefelhő »
Feljelentést tett az LMP a földbérletpályázatok miatt
Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Fejér és a Bács-Kiskun megyei földbérletpályázatok miatt az LMP-s Szabó Rebeka. A politikus azt mondta, hogy feljelentésében a fideszes Ángyán József, korábbi vidékfejlesztési államtitkár jelentésére is alapozott.
Pokorni támogatta az egyik LMP-s népszavazási kérdést
Nem lesz népszavazás az LMP népszavazási kérdéseiről, a parlament kormánypárti többsége ugyanis elutasította a referendum kiírását hétfőn. Az LMP négy kérdését az MSZP és a Demokratikus Koalíció független képviselői támogatták minden esetben, a Jobbik tartózkodott. A Fidesz és a KDNP nemmel szavazott, de Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a tankötelezettség korhatárának fenntartásáról szóló kérdés kiírását támogatta.
LMP: A lusta tagok miatt nem lett népszavazás
Az MTI birtokába került kampányértékelés szerint az LMP sok tagja pótcselekvésnek fogta fel a népszavazási kezdeményezést, ez volt az egyik oka, hogy miért nem sikerült megvalósítani a népszavazást tavasszal. A párt - még nem elfogadott - értékelése szerint kudarc volt a kampány.
- címkék:
- pártpolitika
- LMP
- Címkefelhő »
A Fidesz nyakában liheg az MSZP
A szocialisták szavazótábora a teljes népességben csak két százalékkal marad el a Fideszétől, miközben a biztos pártválasztók körében is négy százalékra csökkent a különbség, derül ki az Ipsos június eleji közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek 81 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Fidesz
- MSZP
- LMP
- Ipsos
- Címkefelhő »
Háromkulcsos adórendszert javasol az LMP
A Lehet Más a Politika (LMP) szerint a növekedést és a munkahelyteremtést is úgy segítené elő a párt pénteken bemutatott "Adórendszerváltást!" nevű javaslatcsomagja, hogy közben az átlagosan vagy az alatt keresők zsebében több pénz maradna.
- címkék:
- adó
- LMP
- Címkefelhő »
Tárki: Az MSZP mellé zuhant a Fidesz
Ismét csökkent a Fidesz-KDNP népszerűsége az elmúlt hónaphoz képest, míg az MSZP támogatottsága növekedett, így a két pártnak jelenleg nagyjából ugyanakkora a szavazótábora - derül ki a Tárki májusi felmérésből. A közvélemény-kutató szerint a Jobbik támogatottsága az áprilisi adatokhoz képest nőtt, az LMP bejutna a parlamentbe, a Demokratikus Koalíció viszont nem.
Orbán Viktor soha nem volt ilyen népszerűtlen
Szavazótáboruknak felét elvesztették az elmúlt két évben, de még mindig magabiztosan megnyernének egy most rendezett választás a kormánypártok. A kormányváltás óta hiába gyengült jelentősen a Fidesz, egyik ellenzéki párt sem tudtott jelentősen megerősödni. A kormányzás nemcsak a pártok, de a politikusok megítélését is lerontotta: Orbán Viktor soha nem volt olyan népszerűtlen, mint az elmúlt hónapban.
Kibabrálnak a gyűlöletbeszéd ellen küzdő MSZP-vel a kormánypártok
A módosító indítványok napja lesz kedden a parlamentben: a képviselők várhatóan kétkötetesre bővítik az alkotmányt, kijavítják Matolcsy György tévedését, kedvezményes áfakulcsot szavaznak meg a Szigetnek, vagy éppen vállalkozásra buzdítják a rokkantakat. Az MSZP-vel viszont csúnyán elbánnak a kormánypártok: a gyűlöletbeszéd elleni, korábban még támogatott javaslatból épp a lényeget veszik ki.
Változtatna az áfaszabályokon az LMP
A munkahelyteremtés érdekében a mostaninál jóval rövidebb idő alatt adná vissza a cégeknek az áfát az LMP.
- címkék:
- Vágó Gábor
- adózás
- adó
- áfa
- céghírek
- LMP
- NAV
- Címkefelhő »
Pottyantós budira panaszkodnak a közmunkások - parlament percről percre
Sürgősen módosítani kell a médiatörvényt, ezért a héten a szokásos kettő helyett három napon át ülésezik a parlament. Kövér László a parlament hétfői ülésén felháborítónak nevezte, hogy a Jobbik két év után sem tud viselkedni az ülésteremben. Az ellenzéki párt képviselők ugyanis transzparanseket tartottak a magasba egyik frakciótársuk beszéde alatt. A kereszténydemokraták kifejtették, hogy nem tetszik nekik az abortusztabletta, Gőgös Zoltán ismét a földbérletek pályáztatása miatt kelt ki magából, az LMP-s Szél Bernadett arról beszélt, hogy embertelen körülmények között, szinte rabszolgaként dolgoztatják a közmunkásokat Pusztaottlakáán, ...
Újra nekifut az ügynökaktáknak az LMP
Az LMP pénteken újra benyújtotja az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslatát - jelentette be sajtótájékoztatóján Schiffer András képviselő. A politikus a lépést azzal indokolta, hogy "pofátlanságnak tartja", hogy a kormány a korábbi ígéretei ellenére nem nyújtotta be május 15-ig a Nemzeti Emlékezet Bizottság felállításáról szóló javaslatát.
Mit rontott el a Fidesz?
Csak Áder János tudhatja pontosan, hogy mire gondolt, amikor beiktatásán új kiegyezésről beszélt - mondták kormánypárti képviselők az [origo]-nak. Hoffmann Rózsa szerint kevesebbet kellene marakodni, Rétvári Bence önmagával kezdené a kiegyezést, Lázár János pedig úgy érzi, van, amit rosszul csinálnak, de az ellenzék sem tudja, mi lenne jobb.
Közmunkások lepték el a földeket
Letette a miniszteri esküt Balog Zoltán, az emberi erőforrások új minisztere a parlament hétfőn kezdődő, háromnapos ülésén. Az LMP-s Szabó Tímea felszólalásában politikai verőembernek nevezte Lázár Jánost és Rogán Antalt. Rétvári Bence államtitkár elárulta: az elmúlt két év nem a megszorításról szólt. Halász János államtitkár hétfőn mindent a szocialistákra kent, az ellenzéki képviselőkre ráhúzta, hogy összevissza beszélnek. A kérdések közben kiderült, hogy közmunkások lepték el a békési földeket, és hogy a rendőrök táblák és fák mögé bújva próbálnak minél több pénzt behajtani az autósoktól. Novák Előd talpig vajszínben jelent meg aaz ...
LMP-Jobbik-összefogás Simicska miatt
Az LMP támogatni fogja a Jobbik által kezdeményezett, a "kormány mögött álló" cégbirodalom állami megbízásait vizsgáló parlamenti bizottság felállítását - ismertette pénteken az MTI kérdésére a képviselőcsoport döntését Jávor Benedek frakcióvezető.
Szitkozódó jobbikosok zavarták el Schiffer Andrást Vecsésről
Rátámadtak Schiffer Andrásra és az LMP ceglédi önkormányzati képviselőjére szerdán egy Vecsésen rendezett köztéri fogadóórán - mondta az LMP-s képviselő. A politikus állítása szerint a támadók a Jobbik aktivistái voltak, akik körbevették őt, és megrugdosták a mellette lévő pultot. A politikus nem jelenti fel támadóit, mert politikai ügynek tartja a támadást. A Jobbik szerint nem történt atrocitás, a párt szerint Schifferék egy vita végén kifogytak az érvekből, ezért mentek haza.
- címkék:
- Schiffer András
- Vecsés
- támadás
- Jobbik
- LMP
- Címkefelhő »
140 milliós nyereséggel zárta 2011-et az LMP
Több mint 140 millió forintos többlettel zárta 2011-es a Lehet Más a Politika. A pénzügyi beszámolót kedden tették közzé a Hivatalos Értesítőben.
Orbán csak nagytőkéseket lát, oligarchákat nem
Nincsenek oligarchák Magyarországon, csak nagyvállalkozók, akikre viszont szükség is van - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben, amikor a Fideszhez kötődő üzletemberekről kérdezte Karácsony Gergely LMP-s képviselő. Orbán szerint az az oligarcha, aki gazdasági hatalma mellé közvetlen politikai tisztséget akar, de állítja, hogy a Fideszben nincs ilyen.
A kormány nem mond le az év közbeni adóötletelésről
A kormány akaratával egyezően nem engedte a parlamentnek tárgyalni sem a költségvetési bizottság kormánypárti többsége azt az LMP-s törvényjavaslatot, amely kikötötte volna, hogy évente csak kétszer, január és július elsején lehet adót emelni, új adót bevezetni. Fél éve a kormány még másképp gondolkodott, de már úton van az évközi adócsomag.
- címkék:
- adózás
- adó
- LMP
- Címkefelhő »
Feljelenti a titkolózó Nemzeti Földalapkezelőt az LMP
A legfőbb ügyésztől, a Kehitől és az Állami Számvevőszéktől is vizsgálatot kér az állami földek bérletére kiírt pályázatok miatt az LMP. Az ellenzéki párt közben polgári pert is indít, mivel a Nemzeti Földalapkezelő nem adja ki neki a pályázatok adatait.
Összekaptak a képviselők a gyöngyöspatai jelentésen
Kemény vádaskodásba torkollott késő este a gyöngyöspatai eseményekről szóló parlamenti vita, miután a fideszes többségű vizsgálóbizottság ismertette a tavalyi konfliktusról készített jelentését. A dokumentumban a Jobbikot és az LMP-t is keményen kiosztották, az ellenzéki pártok képviselői azonban hazugnak nevezték a bizottság vezetőjét, és kikérték maguknak a támadásokat.
Rablót fogott egy LMP-s képviselő
Egy fekete pulóveres rablót üldözött és kapott el a fővárosban egy LMP-s önkormányzati képviselő szombaton. Gajárszki Áron a Tétényi út közelében hallotta meg az áldozat segélykiáltásait. A képviselő az épülő metró bejáratánál egy biztonsági őrt kért meg, hogy hívjon rendőrt, aki ezt megtagadta, sőt felszólította őket a terület elhagyására - közölte Gajárszki Áron.
- címkék:
- Gajárszki Áron
- Budapest
- rablás
- kékfény
- LMP
- Címkefelhő »
Kövér László: Botrány, hogy az MSZP a parlamentben van
Az MSZP jól teszi, ha nem vesz részt Áder János köztársasági elnökké választásában, "mert legalább nem rontja el a látványa az ünnepet" - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke péntek este, a HírTV Péntek8 című műsorában. Hozzátette, az lenne jó, ha a szocialisták "egyáltalán nem lennének a parlamentben (...) Morális értelemben egy botrány, hogy ők ott vannak".
Hogyan fertőzi meg a fiatalokat a politika?
Két éve még leszólták az egyetemen azt a politológushallgatót, aki a Jobbikot támogatta, most viszont már nem cikizik. Pártszimpátiájukat nyíltan vállaló egyetemisták az [origo]-nak azt mondták, gyakran győzködik a társaikat arról, melyik pártra szavazzanak, de többségüket hidegen hagyja a politika, és legfeljebb a tandíjjal vagy Schmitt Pál botrányával foglalkoznak. Az viszont egyiküket sem lepte meg, hogy a fiatalok körében majdnem olyan népszerű a Jobbik, mint a a Fidesz.