LMP

címke rss

A Fidesz a vasárnapi EP-választás jelentős esélyese

Itthon2019.05.22, 17:11

Ismét jelentős győzelmet szerezhet a Fidesz-KDNP, az európai parlamenti választáson jóval 50 százalék feletti szavazataránnyal futhat be a kormányzó pártszövetség – derül ki a közvélemény-kutatók utolsó méréseinek összesítéséből. A második helyre a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is esélyes, az LMK és a Momentum bejutása pedig erősen kérdéses.

Az LMP EP-listavezetője nem tudja a saját programját, de megígérte, hogy utánanéz

Itthon2019.05.21, 11:48

"Fáradok a kampányban, nem káptalan az agyam, ez ma a 4. interjúm" - ezzel indokolta meg egy lapinterjúban Vágó Gábor, az LMP listavezetője, hogy miért nem tudja pontosan, pártja miből finanszírozná az európai minimálbért. A politikus ugyanakkor ígéretet tett arra, "megnézi majd pontosan a programot". Hat nap van az európai parlamenti választásig, az ellenzék szemmel láthatóan ismét a magaslatokban van. 

Az LMP EP-listavezetője fiatalokat használt díszletnek kampányhazugságához

Itthon2019.05.12, 17:03

Vágó Gábor, az LMP listavezetője arról számolt be közösségi oldalán, hogy teljesen spontán módon (!) beszélgetésbe kezdett egy fiatal választópolgárral a budapesti metrón, akit aztán meghívott sörözni. A történet oda futott ki, hogy két héttel később a srác hét barátjával egyetemben önként megjelent a találkozón, ahol jót beszélgettek. Már első olvasásra is annyira hihetetlen volt a történet, hogy aztán ki is derült róla, nem feltétlenül igaz. A jobbikos Ander Balázs lakossági fórumozós trükkje után itt a következő ellenzéki kampányolós mese!

Egyre nagyobb a káosz az ellenzéki polgármester-keresgélés körül

Itthon2019.05.08, 19:43

Minden jel szerint a Karácsony Gergely vezette fővárosi, ellenzéki blokk továbbra is kihagyja a budapesti polgármesterjelöltekről való egyeztetésekből Puzsér Róbertet, az LMP-t és a Jobbikot. Újbudán kedden jelentették be, hogy a DK-s László Imre személyében megvan a közös jelölt. Mint utólag kiderült, csak az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum állt be a politikus mögé. A fővárosi LMP-s politikusok felháborodottan reagáltak a történtekre, a Momentum a zöldeket és a Jobbikot hibáztatja, hogy így alakultak a dolgok. 

Az LMP-s Demeter Márta a szocialisták szavazóira vadászik Facebookon

Itthon2019.05.05, 13:42

Demeter Márta, az LMP társelnöke egy olyan Facebook-hirdetést adott fel a napokban, amellyel csak és kizárólag a szocialisták szavazóit szerette volna elérni. Ez az eset is jól mutatja, hogy három héttel az EP-választás előtt még mindig egymással vannak elfoglalva az ellenzéki pártok.

Történelmi csúcson a Fidesz, megroppant a Jobbik

Itthon2019.05.02, 14:50

A megkérdezettek 57 százaléka szavazna a Fideszre, míg a Jobbik az összeomlás szélén áll - derült ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből, amelyben az európai parlamenti választási szavazási szándékokat kutatták.

LMP budapesti elnöke: Karácsony Gergely döntésképtelen, érdekcsoportok irányítják

Itthon2019.05.02, 14:21

"Karácsony Gergelyről tudjuk, hogy egyszerűen döntésképtelen, és a mögötte álló érdekcsoportok irányítják. Zuglóban például az MSZP-s Tóth Csaba irányítja Karácsonyt, az ő zsebében van" - ezekkel a szokatlanul kemény szavakkal támadta a parkolási botrányba keveredő zuglói polgármestert Moldován László, az LMP budapesti elnöke egy csütörtöki lapinterjúban. A zöldpolitikus egykori párttársa által vezetett "óbaloldali" blokkot is erős kritikával illette, szerinte nem akarnak korrekt módon megegyezni velük a budapesti önkormányzati választásról. 

Történelmi vereségre készülhet az ellenzék májusban

Itthon2019.04.25, 08:25

A közelgő európai parlamenti választások nagy lehetőséget jelenthetnének az ellenzéki erőknek, hogy évek óta tartó lejtmenetüket megfordítsák, és népszerűségüket növekvő pályára állítsák, továbbá egy esetleges sikeres szereplés lendületet is adhatna a megfásult balliberálisoknak és a velük kokettáló exradikálisoknak az önkormányzati választásokra. Vajon az elmúlt hetekben, hónapokban ki tudta használni az ellenzék a kínálkozó potenciált?

Szégyellik a Gyurcsány-pártban, hogy baloldaliak - hangfelvétel

Itthon2019.04.15, 13:01

Teljes fejetlenség uralkodik a pécsi DK-ban, amelynek a vezetői szerint még a saját baloldali identitásukat is takargatniuk kell a választók előtt, ha jól akarnak szerepelni az őszi önkormányzati választáson – többek között ez hallható a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen, amely a Demokratikus Koalíció év eleji, helyi taggyűlésén készült. Az is kiderült továbbá, hogy a Gyurcsány-párt pécsi csoportja nem tartja fontosnak, hogy az LMP benne legyen az ellenzéki összefogásban.

Gyurcsány volt alelnöke szerint alkalmatlanságát mutatja a baloldal, ha kapaszkodik a Jobbikba és az LMP-be

Itthon2019.04.08, 16:34

„Aki lemond arról, hogy a Jobbik és az LMP nélkül győzze le a Fideszt, az a saját politikai alkalmatlanságát nyilvánítja ki” – írta Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció korábbi alelnöke közösségi oldalán, újabb kőkemény kritikát megfogalmazva a baloldali politikai elitnek. Gyurcsány Ferenc pártjának politikusa azt kéri a balliberális politikusoktól, hogy engedjék el a Jobbikot és az LMP-t, továbbá a taktikázás helyett saját választóikkal foglalkozzanak. Egyre nehezebb követni, hogy mi történik az ellenzéknél. Ami biztos: teljes az ellenzéki megosztottság Budapesten.

„Attól, hogy az LMP-ben is vannak szarha*ziak..."

Itthon2019.04.06, 17:17

Hatalmas balhé alakult ki az MSZP, a Párbeszéd, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK), valamint a Momentum mai bejelentéséből, miszerint – a Jobbik és az LMP megkérdezése nélkül – megállapodtak a budapesti polgármesterjelöltjeik személyében. Sorra nyilvánulnak meg a csalódott politikusok, újságírók és közéleti szereplők. Ezekből válogattunk.

Fidesz: Végérvényesen leírta magát a pécsi ellenzék

Itthon2019.04.03, 14:57

A pécsi ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli, amikor az egység hamis látszatát keltik és ezzel becsapják a pécsieket - közölte a Fidesz városi szervezetének elnöksége, miután a helyi ellenzéki pártok közös indulásról állapodtak meg.

Kizárnák az LMP-t az európai Zöldek az antiszemita Jobbikkal való együttműködés miatt

Itthon2019.03.25, 11:57

Az LMP-vel folyamatos tárgyalásokat kell folytatnunk, mert a párt az utóbbi hónapokban több problémás álláspontot is felvetett, ilyen volt a Jobbik–LMP-együttműködés is, amely az LMP esetében egyértelműen kizárást von maga után - minderről Philippe Lamberts, az európai Zöldek vezetője beszélt. Az LMP a nyíltan antiszemita Jobbikkal közösen támogatja Puzsér Róbertet, Egerben pedig Mirkóczki Ádámot. A kizárással kapcsolatban kerestük Demeter Mártát, de cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Átlátszó ellenzéki trükk: így áll az antiszemita Jobbik Karácsony mögé

Itthon2019.03.15, 01:41

Csütörtökön Puzsér Róbert, valamint a Jobbik és az LMP képviselői közösen tartottak sajtótájékoztatót, amelyen bejelentették, felsorakoznak a humorista mögé az őszi főpolgármester-választáson. Bár elsőre úgy nézhet ki, hogy Puzsér elindításával egymásnak feszülnek az ellenzéki blokkok az előválasztási kampány során, azonban portálunk értesülései szerint egyáltalán nem erről van szó. Úgy tudjuk, újabb ellenzéki trükk van a láthatáron, amelynek célja Karácsony Gergely tehermentesítése.

Többmilliós megbízást kapott az LMP-től a Political Capital korábbi elemzője

Itthon2019.03.14, 16:53

Közel hatmillió forintos megbízást kapott Gimes Gergely, a Political Capital (PC) korábbi elemzője az LMP frakciójától, többek között a párt kampányának előkészítésére – derült ki az Országgyűlés honlapján feltüntetett nyilvános szerződésekből. A Political Capital erősen köthető Soros Györgyhöz. 

Czeglédy Csabát indíthatják Gyurcsányék Szombathelyen

Itthon2019.03.09, 15:01

Miután a bukott kormányfő ügyvédjeként börtönbe került, most pártjának szombathelyi polgármesterjelöltje lehet Czeglédy Csaba – írja a Vasi Vasmacska nevű blog, hozzátéve, hogy a szombathelyi DK mégis kilépne a baloldali összefogásból, önállóan mérettetné meg magát. Ezt az értesülést látszik alátámasztani, hogy a bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba keményen nekiment a helyi LMP-nek, ami azt jelzi, komolyabb politikai ambíciói vannak.

Tóth Bertalan továbbra sem engedi el a közös ellenzéki, bevándorláspárti EP-listát

Itthon2019.03.06, 11:49

„Változatlanul hiszem, hogy a közös ellenzéki lista lenne a leghatékonyabb megoldás a Fidesz visszaszorításához a májusi EP-választáson” – nyilatkozta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Népszavának szerdán. Szavaiból az tűnik ki, hogy pártja továbbra sem engedte el a közös, ellenzéki EP-listát. Több mint érdekes: a beszélgetés során a szocialista politikus a DK-t vádolta meg nagyon finoman, hogy nem jött össze a projekt.  

Puzsér Róbert ismét új ellenzéket hirdetett, Gyurcsány Ferencet kirakná

Itthon2019.03.03, 11:32

„Az a baj az ellenzékkel, hogy még mindig Gyurcsány Ferenc a meghatározó figurája” – erről beszélt Puzsér Róbert a köztelevíziónak. Az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt kifogásolta, hogy Karácsony Gergely is Gyurcsány Ferenc mellől érkezett a politikába. Újabb megsemmisítő kritika a jelenlegi ellenzéknek, a humorista ismét ellenzékváltást követelt. A Jobbik mindeközben a háttérben mozgolódik. 

A bevándorláspárti LMP EP-listavezetőjét nem érdekli a migráció problémája

Itthon2019.02.28, 12:13

Vágó Gábor, a párt EP-listavezetője egy szerdai lapinterjúban arról beszélt, hogy az LMP európai kampányában nem lesz téma a migráció, így ebből erősen arra lehet következtetni, hogy a zöldek szerint nem aggasztó, hogy a kontinensre tömegesen és ellenőrizetlenül érkeznek a más kultúrájú emberek. Talán nem véletlen a közönyösség: a politikus nem is olyan régen még Soros György kormánytagok lejáratására szakosodott portáljának, az Átlátszónak a munkatársa volt.

Az LMP szerint hiteles a Jobbik néppárti fordulata

Itthon2019.02.20, 14:41

Hiába a sorozatos botrányok a Jobbik körül, az LMP még mindig úgy gondolja, hogy hiteles volt a Jobbik néppárti fordulata, mindezt azzal magyarázva, hogy Szávay István antiszemita megjegyzésének is meglett a következménye, és visszaadta mandátumát. Keresztes László Lóránt tegnap az Echo TV-ben úgy nyilatkozott, hogy a Jobbik egészére vonatkozóan nem lehet azt mondani, hogy rasszista. Az Európai Zöldpárt szóvivője szerint viszont, ha az LMP közeledik a Jobbikhoz, elválnak az Európai Zöldektől az útjaik.

Az Országgyűlés felmentette Demeter Mártát bizottsági tagsága alól

Itthon2019.02.18, 16:15

A politikusnál nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg az Alkotmányvédelmi Hivatal, a parlament hétfőn lépett.

Závecz: Erősödött a Fidesz, gyengült a Jobbik és a Momentum

Itthon2019.02.15, 17:40

A kormánypártok erősödését hozta február eleje, míg a Jobbik jelentősen veszített a támogatottságából - derült ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből.

Az ellenzék hallgat az antiszemita Jobbikkal való együttműködést bíráló Lauder-nyilatkozatról

Itthon2019.02.13, 11:56

Hétfőn rég nem látott kritikát kapott a komplett magyar ellenzék Ronald S. Laudertől, a Zsidó Világkongresszus elnökétől, aki óva intette őket attól, hogy a Jobbikkal szövetkezzenek. Mivel az elmúlt napokban az ellenzéki politikusok látványosan kerülték, hogy a kritikus nyilatkozattal kapcsolatban meg kelljen nyilvánulni, ezért az Origo levélben kereste meg az ellenzéki pártokat. A Liberálisok kivételével egyikük sem válaszolt, ismét lapítanak, mint nyuszi a fűben. 

Demeter Márta a kétszínűség iskolapéldája

Itthon2019.02.12, 17:22

Demeter Márta a kétszínűség iskolapéldája. Az LMP-s politikus ezt a Honvédkórházat támadó Facebook-bejegyzésével is bizonyítja: miközben kritizálja a Honvédkórházat, az ott dolgozó orvosok és ápolók áldozatos munkáját, ő maga a hírek szerint egészségügyi VIP-ellátást igényelt a kórháztól. – írja közleményben a Fidesz Demeter Márta ügyéről. Megírtuk, az LMP társelnöke VIP-kártyát igényelt magának a Honvédkórházban. Vagyis annak tudatában hazudott a miniszterelnökről, hogy közben ő maga már 2017-ben, országgyűlési képviselői pozícióját kihasználva külön bejáratú engedélyt kért egészségügyi ellátáshoz. Ráadásul közben a közösségi oldaalán ...

Kövér László javasolja, hogy mentsék fel honvédelmi bizottsági posztjairól Demeter Mártát

Itthon2019.02.11, 20:00

Az LMP társelnökénél nemzetbiztonsági kockázatot állapított meg az Alkotmányvédelmi Hivatal.

Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit

Itthon2019.02.06, 11:01

A totális érdektelenségbe fulladt baloldali előválasztás után Karácsony Gergely úgy ünnepelte magát, mint aki az amerikai elnökválasztást nyerte meg. A - szó szerint - mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnökének öröme elsőre érthető is, mivel túl sok mindenre nem lehet büszke eddigi politikai pályafutásában. Karrierje a Gyurcsány-kormány közelében indult, majd elárulta korábbi főnökeit, és az LMP-ben próbálkozott. Ott Schiffer Andrást árulta el, majd pedig az Együtt-PM-ben szakított a nőverő Juhász Péterrel és Szigetvári Viktorral, aztán az MSZP-ben Botka Lászlónak is nekiment. Karácsony több mint négy éve vezeti Zuglót, ereddménye, ...

Összeomlott a baloldali előválasztás

Itthon2019.02.05, 13:58

Egy kreált probléma miatt fordíthat hátat az előválasztás második körének Puzsér Róbert és a "régi baloldal":  összekülönböztek azon, milyen feltételekkel történjen az online szavazás. Az ismételten fellángolt vitát leginkább pozícióharcként lehet értékelni, hiszen a teljes érdektelenségbe fulladt első forduló után mindkét oldal arra játszik, hogyan tudna minél előbb komolyabb arcvesztés nélkül kiszállni a politikus-castingból. Ugyanis minél tovább versenyeznek, annál kínosabb helyzetbe hozzák saját magukat.

ÁSZ: A Jobbik 136,4 millió tiltott támogatást fogadott el a kampány során

Itthon2019.01.31, 16:37

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál (DK), a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását. A Jobbik például 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el. Egyelőre az ÁSZ csak a Kétfarkú Kutya Párt költségvetési támogatásának a felfüggesztését kezdeményezte.

Teljes az ellenzéki mellébeszélés a Jobbik náci botrányában

Itthon2019.01.28, 13:42

Múlt vasárnap robbant ki a Jobbik elnökének karlendítős botránya, amely minden jó érzésű emberben felháborodást okozott, nem úgy az örökösen az antiszemitizmus magyarországi terjedéséről szónokoló ellenzéki politikusokból, akik úgy beszélnek mellé, mintha az életük múlna rajta. „Ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk” – ez csak egy nyilatkozat a sok közül, ami megmutatja, mennyire veszi komolyan a balliberális blokk az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Totális meghasonulás – politikai érdekek mentén.

Hallgatnak a balliberális pártok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.22, 21:32

Annak ellenére óriási port kavart Sneider Tamás feleségének karlendítős botránya, hogy az antiszemitizmusra mindig érzékeny ellenzéki politikusok nem kapkodtak mikrofon után, hogy elmondják véleményüket a példátlan esetről. Éppen ezért levélben kerestük fel az összes baloldali-liberális ellenzéki pártot, hiszen mégiscsak egy potenciális szövetségesükről, a Jobbikról van szó. A Liberálisok kivételével egyikük sem tartotta fontosnak, hogy reagáljon az ügyben, Fodor Gáborék is csak azért, hogy elmondják, ettől még maradhat a közös ellenzéki, bevándorláspárti EP-lista.

Gyurcsány-hatás: rosszul jönne ki az ellenzék egy közös listából

Itthon2019.01.18, 12:33

A Jobbikkal szimpatizálók egyharmadát és a baloldali szavazók egyötödét elvesztené az ellenzék egy közös európai parlamenti listaállítás esetén – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az elemzés során arra jutottak, a lemorzsolódás hátterében minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc elutasítottsága áll. Ha az ellenzék pártjai összeállnának, a Fidesz-KDNP a legutóbbi európai voksolásnál is jobban szerepelne, az ellenzék pedig történelme legrosszabb európai parlamenti eredményét érné el.

Továbbra is nagy és stabil a Fidesz előnye

Itthon2019.01.17, 12:52

A Fidesz-KDNP előnye továbbra is stabil az ellenzéki pártok előtt, az elmúlt időszak tüntetései nem eredményeztek lényegi átrendeződést az erőviszonyokban – derül ki a Századvég friss pártpreferencia-vizsgálatából.

Soros hadrendbe állította őket: tárgyalnak az ellenzéki pártok a közös listáról

Itthon2019.01.09, 12:11

Valóra válik, amiről korábban beszéltek: csütörtökön tárgyalóasztalhoz ül a teljes ellenzék a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig a közös, bevándorláspárti EP-lista ügyében. Akár még az is előfordulhat, hogy visszatér Bajnai Gordon, akire listavezetőként számítanának a szocialisták. Soros György hadrendbe állította hazai szövetségeseit.

Hadházy Ákos durván kiborult, mert kritizálta egykori párttársa

Itthon2019.01.06, 16:23

A színészkedő politikusnál nem létezik olyan kategória, hogy ellenvélemény. Hadházy Ákos ezt most éppen Facebook-oldalán mutatta be.

Bejelentették a sorosista tüntetésen: Gyurcsány-Jobbik-Momentum-LMP-MSZP közös lista lesz a májusi EP-választáson

Itthon2019.01.06, 17:07

„Teremtsük meg az egységet az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon is! Egy az egy ellen!” – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője a szombati ellenzéki tüntetésen. Ezzel egyértelművé vált, ami eddig is sejthető volt: az ellenzéki pártok egy közös, bevándorláspárti listába tömörülve vágnak neki a májusi európai parlamenti választásnak. Nem számít semmi, nincsenek elvek, minden pillanatok alatt elfelejtve!

Felszámolja magát az LMP

Itthon2018.12.29, 09:37

Az LMP választási eredménye ugyan javult a 2014-es eredményeihez képest, de továbbra sem tudta saját maga árnyékát túlnőni (sőt, most már a parlamentbe sem jutnának be), a Liberálisok pedig összellenzéki koordinációval tudtak egy helyet szerezni a törvényhozásban. Politikai szempontból kudarcos év volt 2018 mindkét fél számára – erről beszéltek a Nézőpont Intézet elemzői, akikkel a kisebb parlamenti erők idei évét értékeltük.

Nem bírták ki: karácsonykor is egymásnak esett Puzsér Róbert és Vágó István

Itthon2018.12.27, 13:10

Az újabb csatározás egy Szentestére időzített g*cizős kiscicás történetből indult ki, ami aztán felhőtlen nyugger-gyűlölethordázásba torkollott karácsony harmadnapjára. Hogy teljes legyen a kép, az ateista kvízprofesszor még a "szeretet ünnepe" kártyát is előhúzta régi ellenfelével szemben. Idén sem múlhatott el a karácsony ellenzéki marakodás nélkül.

Választások 2018: megszűnt az ellenzék

Itthon2018.12.23, 12:48

A kormánypártok brutális fölényét hozták az idén tartott időközi választások is, miközben a parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki pártok még összesen sem tudtak két százalékot szerezni. Mind a súlyos morális és anyagi válságba süllyedt Jobbik, mind a szétesett balliberális erők azt a taktikát választották, hogy független jelöltek mögé bújnak, és így próbálják megverni a Fideszt. A taktika csúfosan megbukott, mivel a kormánypártok a legfontosabb 18 időközi választás elsöprő többségét megnyerték. 

Még a saját szimpatizánsaik is kinevetik az ellenzéki bohóckodást

Itthon2018.12.19, 12:45

"Könyörgöm, ne színészkedjetek!" - ilyen és ehhez hasonló hozzászólásokkal ostromolták az ellenzéki pártok Facebook-oldalait. Az LMP-nek és az MSZP-nek külünösen kijutott a jóból, valóságos kommentfolyamatot kaptak a nyakukba az Arany Málna-díjas alakításukért cserébe.

Szél Bernadett már Gyurcsány szakértője

Itthon2018.12.13, 21:40

Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció szakértőjeként jelent meg csütörtökön a parlament házbizottságának ülésén Szél Bernadett egykori LMP-s, jelenleg független országgyűlési képviselő – értesült a Magyar Idők.

Puzsér kiállt sajtótájékoztatót tartani, és mindenkibe belemart, aki eszébe jutott

Itthon2018.12.10, 16:03

A humorista szerint a Jobbik "bénult", a Momentum "az SZDSZ legsötétebb napjait idézi", az LMP "súlyos identitáskrízisben" van, majd a támogatásukat kérte főpolgármesteri ambícióihoz. Vicc az alapja mindennek!

Puzsér kiszállhat az előválasztási "komédiából", mert ezt tanácsolta neki stábjának legtöbb tagja

Itthon2018.12.04, 15:24

Mivel Karácsony Gergely kapható egy korrekt feltételek mentén megrendezett kiválasztásra, ezért egyelőre marad a tárgyalóasztalnál - ez derült ki közösségi oldaláról. Az egypontos, nem hivatalos főpolgármester arról is tájékoztatta a budapestieket, hogy elképzelhető, összeáll mögötte az ellenzéki "dreamteam": Beszámolója szerint a Jobbikon kívül az LMP-ben és a Momentumban is sokan támogatják személyét. Puzsér ismét Facebookozott.

Demeter Mártának már papírja van arról, hogy hazudott

Itthon2018.12.03, 16:01

A Demeter Márta által megtekintett honvédségi iratok alapján megállapítható volt, hogy azokban egy esetleges névazonosságon kívül semmilyen más olyan tény vagy körülmény nem szerepel, amiből arra lehetne következtetni, amire az országgyűlési képviselő a nyilvánosság előtt tényként hivatkozott, vagyis hogy a repülőgép egyik utasa a miniszterelnök kiskorú lánya lett volna – mindezt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mondta ki, miután megvizsgálta az LMP politikusának az esetét. Ezzel tehát mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy Demeter egyszerűen hazudott, és tudatosan akarta megtéveszteni a közvéleményt. 

Óriási fölénnyel vezet a Fidesz, eltűnőben a Jobbik

Itthon2018.11.27, 17:16

Továbbra is óriási fölénnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében, miközben az ellenzéki térfélen senki sem erősödik, sőt a Jobbikot már az MSZP is lehagyta - derült ki a Závecz Research legfrissebb kutatásából. 

A hazugságon kapott Demeter Márta tovább titkolózik

Itthon2018.11.21, 09:30

Az LMP nőikvóta-társelnöke nagyon nem szeretett volna válaszolni arra az Origo által feltett kérdésre, hogy kiket alkalmaz országgyűlési képviselői keretéből. Nem véletlenül kérdeztük. Közérdekű adatigénylésünk elől enyhén szólva kitért. 

Megállás nélkül bomlanak: újabb fontos LMP-s politikus mondott le a tisztségéről

Itthon2018.11.19, 16:20

Halász Ambrus, korábbi kommunikációs igazgató magánéleti okokkal indokolta döntését, de azért odaszúrt pártjának, akik szerinte akkor lehetnek sikeresek, ha nem magukkal, hanem a választókkal foglalkoznak. Nem ez volt az első pofon az április választás után a zöldpártban.

Elrendelte a nyomozást Demeter Márta ügyében az ügyészség

Itthon2018.11.13, 09:47

A gyanú szerint Demeter Márta 30 évre titkosított, nem nyilvános, érzékeny katonai adatokat tett közzé, amely felveti a hivatali visszaélés gyanúját. A Jobbik után az LMP is kellemetlen helyzetbe kerülhet.

Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik

Itthon2018.11.12, 12:02

A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek. A Fidesz-KDNP a XVI. kerületben és Ácson győzött, az utóbbi településen az ellenzék el sem mert indulni. A választások másik nagy tanulsága, hogy a Jobbik gyakorlatilag eltűnt, és szavazói nem is kívánnak más ellenzéki erőre voksolni. 

Befolyásos jobbikosokkal ápol jó kapcsolatot az LMP-s Demeter Márta családja

Itthon2018.11.06, 14:13

Újabb fejlemény Demeter Márta Jobbik-párttag édesapjának ügyében, hogy kiderült, ismerte őt Varga-Damm Andrea, Simicska Lajos korábbi ügyvédje. A jobbikos politikus jó ideje barátian viszonyul az időközben az LMP társelnökévé választott Demeterhez, így gyanítható, hogy azonos célért dolgoznak. Minden jel arra mutat, hogy komoly erőcsoportok vannak mind a Jobbikban, mind az LMP-ben is, akik a két szervezet közelítésén dolgoznak.