Lewis Hamilton

címke rss

Hamilton sem volt messze tõle, hogy 300-zal a falnak vágódjon Bakuban

Gphírek2021.06.07, 11:35

Könnyen megeshetett volna, hogy Lance Strollhoz és Max Verstappenhez hasonlóan Lewis Hamilton is elszáll defekt miatt az Azeri Nagydíjon, a hétszeres világbajnoknak azonban szerencséje volt. A Pirelli elõzetes vizsgálatai a törmeléket jelölték meg a holland pilóta kiesésének okaként, Verstappen azonban kételkedik ebben.

Hamiltonon úszott el a Mercedes gyõzelme, de fõnöke szerint nem hibázott

Gphírek2021.06.06, 18:49

Lewis Hamilton rossz helyre nyúlt a kormányon az Azeri Nagydíj utolsó elõtti körében, ami a gyõzelmébe került, a Mercedes csapatfõnöke azonban megvédte a letargikus hangulatba kerülõ hétszeres világbajnokot.

A Mercedes tagadja, hogy Bottast alárendelték Hamilton sikerének

Gphírek2021.06.05, 18:21

Lewis Hamiltont váratlanul érte, hogy a 2. helyet szerezte meg az Azeri Nagydíj idõmérõjén. A hétszeres világbajnok ezúttal méltatta csapatát, a Mercedest irányító Toto Wolff pedig tagadta, hogy Valtteri Bottast hátrányos helyzetbe hozták volna a brit pilóta kedvéért.

Valami alapjaiban rossz a Mercedesszel, nem értik a lassúságuk okát

Gphírek2021.06.05, 09:15

Tanácstalanul állnak a Mercedes pilótái az Azeri Nagydíj pénteki edzésnapján látott borzasztóan lassú tempójuk elõtt. Valtteri Bottas szerint valami alapjaiban rossz az autóval, de nem tudják, hogy mi az.

Verstappent hidegen hagyja, ha Hamilton a pályán kívül támadja õt

Gphírek2021.06.04, 12:46

Egyáltalán nem foglalkoztatja a mentális hadviselés a világbajnoki pontverseny élén álló Max Verstappent. A holland pilóta visszautalt Lewis Hamilton korábbi szavaira, és elmondta, hogy a pályán fogják folytatni a rivalizálást.

Hamilton már bánja, hogy Monacóban nyilvánosan kritizálta a Mercedest

Gphírek2021.06.04, 07:07

Kezelhette volna jobban is a nehéz helyzetet a Monacói Nagydíjon, ismerte be az Azeri Nagydíj helyszínén a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton. A címvédõ azt is elmondta, nemcsak a csapatnak, hanem neki is volt szerepe a rossz eredményben.

Hamilton: Röhejes ahogy a teniszezõ Oszakával bánnak

Gphírek2021.06.03, 15:35

Lewis Hamilton méltatta a francia nyílt teniszbajnokságtól visszalépett Oszaka Naomit, mert vette a bátorságot és a mentális egészsége megóvása érdekében nemet mondott a sajtótájékoztatókra. A Mercedes pilótája úgy érzi, a Forma-1-ben is nagy nyomás nehezedik a versenyzõkre.

Hamilton viselkedését kritizálta világbajnok honfitársa

Gphírek2021.06.02, 08:09

Damon Hillnek, 1996 Forma-1-es világbajnokának nem nyerte el a tetszését az, amit Lewis Hamiltontól a Monacói Nagydíj alatt látott.

Hamilton repülõbõl ugrált ki, Verstappen a Hungaroringen körözött az azeri futam elõtt - videó

Gphírek2021.06.01, 07:37

Lewis Hamilton és Max Verstappen sem otthon malmozva várta, hogy az Azeri Nagydíjjal folytatódjon az idei Forma-1-es szezon. Elõbbi ejtõernyõzött és vízi sportokkal ütötte el az idõt, utóbbi pedig Magyarországra látogatott, hogy a Hungaroringen vezessen.

Hamilton elárulta, mikor vonulhat vissza

Gphírek2021.05.30, 07:52

Csak az idei szezonra van érvényes szerzõdése, de Lewis Hamilton minden bizonnyal jövõre is marad a Forma-1-ben. És talán még azon túl is, miután kijelentette, nem elképzelhetetlen, hogy negyven fölött is a mezõny tagja lesz.

Button szerint Bottas nem elég gyors, de a Mercedesnek így is megfelel

Gphírek2021.05.29, 19:06

Jenson Button úgy véli, Valtteri Bottas legfeljebb az idõmérõkön tudja megszorongatni Lewis Hamiltont, de a Mercedes számára ez is elegendõ. 2009 világbajnoka szerint ennek oka egyrészt Sergio Pérez teljesítménye, másrészt a csapaton belüli jó légkör.

Rosberg elismerte, Hamilton akkor is kitart, amikor õ már megrémült

Gphírek2021.05.28, 16:37

Érdekes részletet figyelt meg Nico Rosberg a Monacói Nagydíj egyik szabadedzése során és önkritikusan bevallotta, éles helyzetben Lewis Hamilton képes volt tovább kitartani, mint õ.

Brawn: Hamiltonnak kevés tapasztalata van a problémák kezelésében

Gphírek2021.05.27, 07:40

A Mercedes korábbi csapatfõnöke, Ross Brawn nem lepõdött meg azon, hogy Lewis Hamilton nehezen viselte a monacói vereséget, de úgy vélte, ez nem okoz majd törést a csapat és közte.

Hamilton egyenesen hálás katasztrofális monacói versenyhétvégéjéért

Gphírek2021.05.26, 17:38

Lewis Hamilton úgy is megtalálta a pozitívumot az idei Monacói Nagydíjban, hogy végig szenvedett az autójával, csak hetedik lett, és a vezetést is elveszítette a világbajnoki pontversenyben.

Verstappen nem kímélte Hamiltont legújabb kijelentésével

Gphírek2021.05.26, 08:34

A világbajnoki pontversenyben Lewis Hamiltontól a vezetést a Monacói Nagydíjon átvevõ Max Verstappen szerint riválisa régóta nem tapasztalt olyat, ami az idei szezonban történik vele, és tulajdonképpen utóbbi négy vb-címéért meg sem kellett izzadnia.

Verstappen odaszúrt Hamiltonnak, de a Mercedest ez hidegen hagyja

Gphírek2021.05.25, 08:30

A pályán és azon kívül is zajlik a küzdelem Max Verstappen és Lewis Hamilton között, bár mindketten úgy tesznek, mintha megpróbálnának kimaradni ebbõl.

Leclerc megbûnhõdött, Hamilton okkal aggódott Monaco miatt

Gphírek2021.05.24, 12:21

Tündérmese helyett drámai eseményeket hozott a visszatérõ Monacói Nagydíj, de ahogy erre Lewis Hamilton már a hétvége elõtt rámutatott, a fordulatokat nem a pályán kellett keresni. A drámát könnyen lecserélhetnénk sportszerûbb versenyre, de nem biztos, hogy ezzel jól járnánk.

Hamilton: A csapatnak van mit tanulnia, nekem nincs

Gphírek2021.05.23, 18:49

Monacói Nagydíjon elért hetedik helyezése után szemmel láthatóan frusztrál volt a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki úgy véli, õ nem tud mit tanulni a balul sikerült monacói hétvégébõl, a Mercedes viszont tanulhat.

Hamilton szerint csapata hibázott, de nem kritizálja nyilvánosan a Mercedest

Gphírek2021.05.23, 13:07

Lewis Hamilton úgy véli, a Mercedes nem mindent csinált jól a Monacói Nagydíj idõmérõje elõtt, illetve alatt, ezt viszont csak a mérnökeinek fejti ki bõvebben. Toto Wolff csapatfõnök megérti pilótája csalódottságát.

Máig nem felejtik, ahogy Schumacher szabotálta a monacói idõmérõt

Gphírek2021.05.23, 11:02

Nem elõször fordult elõ, hogy valaki egy szándékos vagy véletlen manõverrel tönkretette a többiek körét a Monacói Nagydíj idõmérõjének végén. Charles Leclerc esete azonban mind Michael Schumacher 2006-os, mind Nico Rosberg nyolc évvel késõbbi incidensétõl különbözik, így az ellenfelek is sokkal elnézõbbek a Ferrari jelenlegi pilótájával szemben.

Hamilton: Ez katasztrófa volt, innen nem lehet már nyerni

Gphírek2021.05.22, 18:25

Borzasztóan sikerültek a Mercedes beállítás-változtatásai a Monacói Nagydíj idõmérõjére Lewis Hamilton szerint. A hétszeres világbajnok nem volt boldog, szerinte vasárnap ebbõl a rajtpozícióból nem lehet majd nyerni.

Red Bull: Hamilton marhaságokat beszél, Verstappen kezd az idegeire menni

Gphírek2021.05.21, 13:45

Christian Hornernek megvan a véleménye Lewis Hamilton utóbbi idõben tett kijelentéseirõl. A Red Bull csapatfõnöke úgy látja, hogy a hétszeres világbajnokon érzõdik a nyomás, amit Max Verstappen helyez rá.

Hamilton szerint az FIA túl elnézõ a Red Bull trükkjeivel

Gphírek2021.05.21, 10:54

Az egyéni pontversenyt vezetõ Lewis Hamilton és a McLaren is kifogásolja, hogy az FIA nem lép azonnal a hajlékony hátsó szárnyak ügyében. A Mercedes pilótája a Red Bullra célzott, Andreas Seidl szerint azonban több csapat is kijátssza a jelenlegi szabályokat.

Conor McGregor még Cristiano Ronaldónál is többet keresett

Sportslife.hu2021.05.20, 15:25

A ketrecharc balhés világsztárja a Forbes becslése szerint 2020 nyarától 2021 tavaszáig több pénzt tett zsebre, mint bárki más a profi sportolók közül.

Hamilton nem zárta ki, hogy tényleg annyira jó a Ferrari, mint amilyennek tûnik

Gphírek2021.05.20, 18:58

Lewis Hamilton sem tudta megközelíteni a két Ferrarit a Monacói Nagydíj elsõ edzésnapján, miközben szerinte a maranellóiak tényleg jók, aminek õ személy szerint örül.

Nem akármilyen nõt cserkészett be Lewis Hamilton

Life.hu2021.05.20, 15:22

Lewis Hamilton és egykori menedzsere útjai nemrég váltak el, de a pilóta máris beújított valakit a helyére.

Verstappen nem ért egyet Hamiltonnal; Vettel kiosztotta az újságírókat

Gphírek2021.05.20, 07:41

Max Verstappen és Sebastian Vettel is elmondta a véleményét arról, hogy sokan a holland pilóta és Lewis Hamilton összeütközését várják. A Red Bull versenyzõje közben reagált riválisa korábbi kijelentésére is.

Hamilton: Még van 19 versenyünk összeütközni Verstappennel

Gphírek2021.05.19, 16:09

Noha többször is folytattak kerék a kerék elleni csatát, Lewis Hamilton és Max Verstappen eddig csak egyszer ért össze az idei szezonban. A hétszeres világbajnok azon lesz, hogy többször ne is koccanjanak, de azt õ sem zárta ki, hogy elõbb-utóbb ez is bekövetkezhet.

A Mercedes felfedte, honnan vette elõ ismét a budapesti trükkjét - videó

Gphírek2021.05.19, 07:56

Szenzációs, minden eddiginél mélyebb betekintést nyújtó videóból tudhatjuk meg, hogy miként hozta meg a Mercedes azt a taktikai döntést, amellyel a 2019-es Magyar Nagydíj után az idei Spanyol Nagydíjat is sikerült megnyernie.

Minden rekordot megdöntött, kezdõdhet Hamilton autóinak árverése

Gphírek2021.05.18, 19:07

Elõször bocsátják Lewis Hamilton egyik F1-es autóját nyilvános árverésre, a nyertes a brit pilóta pályafutásának egyik gyõztes modelljével gazdagodhat.

McLaren: Hamilton és Verstappen elõbb-utóbb összetöri egymást

Gphírek2021.05.18, 13:56

Zak Brown, a McLaren csapatfõnöke szerint lehetõséget teremthet nekik, hogy egyre feszültebb lehet Lewis Hamilton és Max Verstappen csatája a gyõzelmekért. A wokingiak két pilótája is figyeli az eseményeket.

Nem a Red Bull trükkös szárnyának betiltása dönti el az idei vb-címet

Gphírek2021.05.17, 15:45

Az FIA szabálymódosítással vette elejét annak, hogy a Red Bull a szezon egésze során használhassa trükkös hátsó szárnyát, az energiaitalos csapat azonban nem esik kétségbe, mondván nem ezen fog eldõlni a világbajnoki cím sorsa.

Mercedes: Nem Verstappen az egyetlen jelölt Hamilton utódjának

Gphírek2021.05.17, 12:41

Lewis Hamilton lehet, hogy jövõre még marad az F1-ben, elõbb-utóbb azonban távozni fog a királykategóriából, akkor pedig sokak szerint Max Verstappen léphet a helyébe. Toto Wolff ugyanakkor nem a hollandban látja Hamilton egyetlen lehetséges utódját.

McLaren: Norris különleges, de még nem õ az új Hamilton

Gphírek2021.05.17, 07:47

A McLaren F1-es istállójának csapatfõnöke egyelõre nem jelentené ki, hogy Lando Norris a jövõben Lewis Hamilton nyomdokaiba fog lépni, a hétszeres világbajnok szintjéhez ugyanis még fejlõdnie kell, de ehhez szerinte megvan benne a potenciál.

Hamilton szerint értelmetlen a pilóták szokásos programja a hétvége elõtt

Gphírek2021.05.16, 09:26

Lewis Hamilton elárulta, évente kevesebb mint fél versenytávot tesz meg a szimulátoron. A hétszeres világbajnok az évek során arra is ráeszmélt, hogy neki nincs szüksége a csütörtöki pályabejárásra.

Hamilton bosszantó csapattárs, de Russell megállná mellette a helyét

Gphírek2021.05.15, 19:20

A Williams egyik fõmérnöke úgy véli, Lewis Hamilton erõs csapattársak oldalán is bizonyított, de a grove-i istállónál pallérozódó George Russellt is elég tehetségesnek tartja, hogy Hamiltonnal egy csapatban versenyezzen. A hétszeres világbajnok volt csapattársa, Jenson Button viszont Max Verstappent méltatta.

Hiába a koronavírus, Hamilton sokkal többet keresett az utóbbi egy évben, mint elõtte

Gphírek2021.05.14, 19:06

A Mercedes hétszeres világbajnokának keresete közel 30 millió dollárral lett több az utóbbi évben, mint azt megelõzõen. Lewis Hamilton ezzel minden korábbinál elõkelõbb helyre került a legjobban fizetett sportolók listáján.

Hamilton nem akar játszmázni Verstappennel, de megfigyelte õt a futamon

Gphírek2021.05.13, 17:12

Sejtelmes nyilatkozatot tett Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj után, de fõnöke szerint nem volt átvitt értelmû jelentés a brit pilóta szavaiban. A hétszeres világbajnok elmondta, nem akar részt venni a versenyzésen túli játszmázásban.

Hogyan csinált a szezon elõtti piruettekbõl három gyõzelmet a Mercedes?

Gphírek2021.05.13, 11:41

Az elsõ négy verseny után már csak távoli emlék, hogy az elõszezoni teszten a Mercedes nehezen vezethetõnek és a Red Bullnál lassabbnak tûnt. Andrew Shovlin elárulta, hogyan formálták át az autót kényes dívából futamgyõztessé.

Az F1 korábbi vezére elmondta, miért nincs esélye Verstappennek Hamilton ellen

Gphírek2021.05.12, 19:48

Évek óta nem volt ilyen kiélezett a világbajnoki csata a Forma-1-ben, Bernie Ecclestone azonban már most odaadná az idei vb-címet Lewis Hamiltonnak. Az F1 korábbi vezére azt is elárulta, hogy miért.

Hamilton kifogásolja a Red Bull autóját, szerintük az teljesen szabályos

Gphírek2021.05.11, 10:34

Új hátsó szárnnyal versenyzett a Red Bull, ami rögtön felkeltette Lewis Hamilton érdeklõdését. A Red Bull csapatfõnöke szerint az autójuk szabályos, a Mercedes elsõ embere inkább nem szólt semmit.

A százasok hétvégéjén a 44-es szám volt a nyerõ

Sportslife.hu2021.05.10, 16:12

„Hungaroring 2.0." Akár erre is átnevezhetnénk a Spanyol Nagydíjat. Kis idõutazással 2019-ben landoltunk: a Mercedes remek taktikájával Lewis Hamilton a századik rajtelsõsége után megnyerte a futamot, a századik Red Bullos versenyét ünneplõ Max Verstappen elõtt.

Hamilton tárgyalásokat sürget az új szerzõdésével kapcsolatban

Gphírek2021.05.10, 09:53

Lewis Hamilton maradni akar a Mercedesnél és fõnöke, Toto Wolff is szeretne az eddigieknél hamarabb leszerzõdni a brit pilótával. Azt egyelõre nem tudja, hogy ki lehet Hamilton csapattársa.

Gyõztek, ezért a Mercedes nem bírálja Bottast Hamilton feltartásáért

Gphírek2021.05.10, 07:16

Nem neheztel Lewis Hamilton a csapattársára azért, mert nem a lehetõ leggyorsabban engedte el õt a Spanyol Nagydíjon, miközben az élen álló Max Verstappent üldözte. Valtteri Bottas szerint nem akart kiszúrni a gyõztessel, a csapatfõnök viszont arra célzott, hogy lehetett volna kezesebb is.

Bottas a Hamilton elleni csatáról: Nem azért vagyok itt, hogy elengedjem

Gphírek2021.05.09, 18:46

Valtteri Bottas elismerte, hogy könnyebben is elengedhette volna a gyõzelemre hajtó Lewis Hamiltont, de a Spanyol Nagydíjon neki a saját versenyét is szem elõtt kellett tartania.

Hamilton majdnem megtagadta a gyõzelmét jelentõ hívást

Gphírek2021.05.09, 17:45

A Mercedes helyes taktikai húzásának köszönhetõen Lewis Hamilton megnyerte a Spanyol Nagydíjat. A brit pilóta elismerte, majdnem megtagadta a mérnökei utasítását, ami végül a gyõzelmet jelentette.

Norris: Hamilton hihetetlen versenyzõ, de nem hajszolnám a rekordjait

Gphírek2021.05.09, 12:26

Vasárnap a 100. alkalommal rajtolhat az élrõl Lewis Hamilton a Forma-1-ben, ezzel messze õ a csúcstartó a sportág történetében. A McLaren tehetsége, Lando Norris méltatta honfitársát, Fernando Alonso szerint a brit pilótát nem értékelik eléggé.

A Mercedesnél nem bánják, hogy nem sikerült kibérelni az elsõ sort a futamra

Gphírek2021.05.08, 21:01

Lehet, hogy az elsõ és harmadik rajtkockával még jobban is járt a Mercedes, mintha Lewis Hamilton és Valtteri Bottas egyaránt az elsõ sorból rajtolna a Spanyol Nagydíjon. Miként az elsõ tízbõl mindenki, õk ketten is lágy gumin kezdik a versenyt, az idõmérõ után pedig elmondták, hogy miért.A 

Hamilton ideges volt, mert rossz döntést hozott az idõmérõ elõtt

Gphírek2021.05.08, 17:57

Lewis Hamilton gyakorlatilag végigdolgozta a Spanyol Nagydíj idõmérõjét, miután nem úgy sültek el a beállítás-változtatásai, ahogyan azt õ és csapat remélte. A hétszeres világbajnoknak pont idõben sikerült összecsiszolódnia az alulkormányzottá váló autóval ahhoz, hogy elcsenje a pole pozíciót Max Verstappen orra elõl.

Mercedes: A Red Bull száz szakemberünket környékezte meg

Gphírek2021.05.30, 15:11

Toto Wolff, a Mercedes csapatfõnöke elárulta, a Red Bull körülbelül 15 szakembert szerzett meg a motorrészlegükrõl. Kollégája, az energiaitalosokat irányító Christian Horner szerint a brixworth-i mérnökök leigazolása elkerülhetetlen volt.

A Forma-1 túl fogja élni Hamilton visszavonulását annak elnöke szerint

Gphírek2021.05.08, 08:41

Stefano Domenicali, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója úgy véli, Lewis Hamilton elõbb-utóbb bekövetkezõ visszavonulása nem fogja megrengetni a szilárd alapokon álló sportágat, és a hétszeres világbajnokon kívül is van elég jó pilóta ahhoz, hogy azután is színvonalas maradjon a küzdelem.

Mercedes: Van 24 óránk elszúrni az autót

Gphírek2021.05.07, 18:12

Az idei legjobb pénteki edzésnapját zárja a Mercedes, tartottak a hõmérsékletek emelkedésétõl és a Red Bullt sem írják le, de a címvédõ magabiztosan kezdett Barcelonában.

Hamilton szerint nincs konfliktusa Russell-lel, és ez látszik is

Gphírek2021.05.07, 10:54

Lewis Hamilton elárulta, az év elején felröppent pletykákkal ellentétben továbbra is jó a kapcsolata George Russell-lel, és bízik benne, hogy ez a nyilvánosságban is megmutatkozik. A hétszeres világbajnok megvédte csapattársát, akit szerinte hagyni kellene, hogy a feladatára koncentrálhasson.

Hamilton reméli, hogy a tapasztalata segít majd neki Verstappen ellen

Gphírek2021.05.06, 18:41

Lewis Hamilton szerint az idei világbajnoki címért zajló csata a legszorosabb a közelmúltból, méltatta legfõbb ellenfelét, Max Verstappent és elárulta, mit tart döntõ tényezõnek a továbbiak során.

Grosjean hazai pályán, Hamilton Mercedesét vezetve búcsúzik az F1-tõl

Gphírek2021.05.05, 10:11

Romain Grosjean a Francia Nagydíjon, majd annak helyszínén, egy egynapos teszten vezetheti a 2019-es világbajnok Mercedest, miután Toto Wolff nem akarta, hogy tavalyi horrorbalesete legyen a francia pilóta utolsó emléke egy Forma-1-es autóban.

Hamiltont segítették a szabályok, de Rosberg okkal riogatja Verstappent

Gphírek2021.05.06, 22:53

Verstappen újabb vereséget szenvedett Hamiltontól úgy, hogy kedvezõ lapjai voltak a sikerhez, holott minimalizálni kell a hibákat a Mercedes legyõzéséhez.

A szeles hullámvasúton Hamilton bírta a legjobban

Sportslife.hu2021.05.02, 21:47

„Ezen a hétvégén egyetlen kört sem élveztem a pálya állapota miatt" - nyilatkozta szombaton Max Verstappen az aszfaltminõségét kritizálva, azonban a futam végét követõen már lehet, hogy összességében az egész Portugál Nagydíjról ezt gondolta, miután a verseny elején elkövetett apró hibája nagyban hozzájárult Lewis Hamilton és a Mercedes gyõzelméhez.

Hamilton: Kétszer is hibáztam, ez megnehezítette a versenyt

Gphírek2021.05.02, 20:07

Felvillanyozta Lewis Hamiltont, hogy csatáznia kellett a Portugál Nagydíj megnyeréséért. Valtteri Bottas és Toto Wolff talált pozitívumokat a finn pilóta vereségében is.

Hamilton: A határon voltam Bottas megelõzésekor

Gphírek2021.05.02, 18:31

Lewis Hamilton, Max Verstappen és Valtteri Bottas is többé-kevésbé elégedetten nyugtázta a Portugál Nagydíj eredményeit. A Red Bull ezúttal nem volt elég gyors a gyõzelemhez, Bottas még nem tudja, hogy a futam elején miért nem tudta diktálni a tempót.

Szenzációs alkotással tiszteleg Senna és Hamilton elõtt egy portugál mûvész

Gphírek2021.05.02, 09:13

A tavalyi verseny után idén is készített egy hatalmas, F1-es témájú festményt készített a portugál Huariu, ami ezúttal a legendás Lewis Hamilton és hõse, Ayrton Senna elõtt tiszteleg.

Hamilton: Sok idõ maradt a körömben, ez a rosszabb idõmérõim közé tartozik

Gphírek2021.05.01, 19:47

Lewis Hamilton elismerte, hogy sok maradt a Portugál Nagydíj idõmérõjén futott gyorskörében. Valtteri Bottas az elmúlt idõszakban nagy hangsúlyt fektetett a gumik hatékony felmelegítésére, és örül, hogy ez kifizetõdött számára.

Verstappen kiakadt az õt feltartókra, Hamiltont meglepte a jó szereplés

Gphírek2021.05.01, 17:59

A Portugál Nagydíj idõmérõjének elsõ három helyezettje közül egyértelmûen Max Verstappen volt a legbosszúsabb, miután hiába volt gyors az autója a hajrában, mindkét Mercedestõl kikapott. Így nyilatkozott a top 3 Portimaóban!

Megint nüanszokon fog múlni a Mercedes és a Red Bull csatája

Gphírek2021.05.01, 08:24

Az elõzõ két versenyhez hasonlóan a Portugál Nagydíjon is szoros küzdelem várható Lewis Hamilton és Max Verstappen között, még Valtteri Bottas is jó eséllyel beleszólhat a gyõzelem sorsába. Gyenge az aszfalt tapadása, sok múlik majd a gumik elõkészítésén és életben tartásán.

Hamilton még tud gyorsulni, Bottas sem hozott ki mindent a Mercedesbõl

Gphírek2021.04.30, 18:10

Lewis Hamilton diktálta a tempót a Portugál Nagydíj második szabadedzésén és csapattársa, Valtteri Bottas is odaért a 3. helyre. Mindkét versenyzõ pozitívan értékelte az eddigi formájukat, de továbbra is komoly ellenfélként számolnak a Red Bull-lal.

Nem ellenzik a pilóták a sprintfutamokat, de kevesen lelkesednek érte

Gphírek2021.04.30, 12:53

Nem fogalmaztak meg egyértelmû kritikát a Forma-1-es pilóták a napokban bejelentett sprintfutamok kapcsán, de Sebastian Vettel és Lewis Hamilton nem is méltatta az újdonságot.

Hamilton folytatná a versenyzést, de még meggondolhatja magát

Gphírek2021.04.29, 18:33

Lewis Hamilton kijelentette, önként vállalkozott arra, hogy részt vesz a Pirelli 2022-es gumitesztjén, mert jövõre is szeretne versenyezni, de hozzátette, még nem hozta meg a végsõ döntését.

Feszültséget jelez Verstappen és Hamilton imolai lökdösõdése?

Gphírek2021.04.29, 16:19

Jos Verstappen szerint lehetséges, hogy elmérgesedik Lewis Hamilton és Max Verstappen küzdelme az idei szezon során, ennek egyik jele lehet, hogy Imolában meglökték egymást az idõmérõ után.

Hamilton küszködõ honfitársait motiválta és szurkolóit is üdvözölte

Gphírek2021.04.25, 11:28

A versenyzés hevében a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton igyekezett lelket önteni mélyponton lévõ honfitársaiba is, majd Valtteri Bottashoz hasonlóan üdvözölte olasz szurkolóit.

Wolff: Kiszállnék már ebbõl az õrületbõl, de Allison nem lesz az utódom

Gphírek2021.04.22, 19:04

Nem James Allison lesz Toto Wolff utódja a Mercedes csapatfõnöki posztján. Az osztrák üzletember szerint brit munkatársa alkalmas lenne a feladatra, de Allison sohasem vállalná el.

Hamilton könnyen kieshetett volna tolatás közben

Gphírek2021.04.22, 09:32

A Mercedesnél tartottak attól, hogy Lewis Hamilton elássa magát a kavicságyban az imolai versenyen, majd a brit pilóta szempontjából tökéletes idõpontban leállították a futamot.

Hamilton tudja, hogy szerencsés volt, de számított egy újabb balesetre

Gphírek2021.04.20, 18:13

Lewis Hamilton számára úgy tûnt, minden elveszett, amikor kicsúszott az Emilia Romagna Nagydíjon, de perceken belül rámosolygott a szerencse azzal, hogy Valtteri Bottas és George Russell összeütközött. A Mercedes pilótája elismerte, nagyon kedvezõ volt az idõzítés.

Ezért nem kapott büntetést Hamilton a tolatása miatt

Gphírek2021.04.19, 14:06

Lewis Hamilton számára örökkévalóságnak tûnt, mire az Emilia Romagna Nagydíjon hátramenetbe tudta kapcsolni Mercedesét, hogy visszatolasson vele a pályára. A manõver elsõ ránézésre szokatlannak tûnt, de nem volt szabálytalan.

Itt a piros, hol a piros: nem csak az olasz színek miatt lengett a piros lobogó Imolában

Sportslife.hu2021.04.19, 13:56

Hideg idõ, rég nem látott izgalmak és kiszámíthatatlanság. 2021 eddig zseniálisan keveri a kártyákat, szó szerint száguldó „cirkuszt" hozott létre az Emilia-Romagna Nagydíjon, melynek gyõztese Max Verstappen és a Red Bull lett.

Hamilton már a kicsúszása elõtt is lenyûgözte a Mercedes mérnökeit

Gphírek2021.04.18, 22:24

A Mercedesnél hálásak, hogy a balszerencsés imolai verseny után is vezetik mindkét világbajnoki pontversenyt. Lewis Hamilton szereplése már a baleset utáni felzárkózása elõtt is elkápráztatta a mérnököket.

Hamilton: Régóta nem hibáztam, örülök, hogy célba értem

Gphírek2021.04.18, 18:25

Az Emilia Romagna Nagydíj mindhárom dobogós helyezettje elégedett volt az eredményével, Max Verstappen a jól sikerült rajtnak, Lewis Hamilton a felzárkózásának, Lando Norris pedig az önerõbõl elért dobogós eredménynek örülhetett.  

Bottas értetlenül áll autója rejtélyes viselkedése elõtt

Gphírek2021.04.17, 18:33

Az Emilia Romagna Nagydíj idõmérõ edzésén csupán a nyolcadik helyen záró Valtteri Bottas értetlenül áll azelõtt, hogy miért nem tudott az elsõ helyért csatázni. A finn versenyzõ szerint az autójával kellett történjen valami.

Pérez hibáján múlt Hamilton pole-ja

Gphírek2021.04.17, 17:41

Óriási tûzijátékot hozott az Emilia Romagna Nagydíj idõmérõ edzése, amelynek végén a pályafutása 99. pole pozícióját szerzõ Lewis Hamilton örülhetett. Nem sokon múlt azonban, hogy ne a hétszeres világbajnok kaparintsa meg az elsõ rajtkockát. Így nyilatkozott az elsõ három helyezett az idõmérõ után.

Hamilton és Bottas lelkes, de gyorsabb Red Bullt várnak szombatra

Gphírek2021.04.16, 16:56

Feledtették a Mercedes pilótái az idei autójuk elõszezoni problémáit, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton az élen zárta az Emilia Romagna Nagydíj második szabadedzését, és úgy tûnt, még gyorsabbak is lehettek volna. Õk ugyanerre számítanak a Red Bulltól.

Vettel: Hamilton okosabb volt Verstappennél Bahreinben, ezért nyert

Gphírek2021.04.15, 19:21

A Bahreini Nagydíj eseményeit látva méltatta a futamot megnyerõ Lewis Hamiltont korábbi ellenfele, Sebastian Vettel. Hamilton és Valtteri Bottas emlékeztetett, szoros a verseny a Red Bull ellen.

Russell tagadja, hogy feszültség lenne Hamilton és közte

Gphírek2021.04.15, 20:26

A tavalyi beugrás nem változtatta meg George Russell és Lewis Hamilton kapcsolatát, a Williams tehetsége tagadta, hogy fagyos lenne a viszonya a hétszeres világbajnokkal.

Egykori tesztpilótája elmondta, mi teszi Hamiltont verhetetlenné

Gphírek2021.04.13, 10:33

Méltatta Lewis Hamiltont a McLaren egykori pilótája, Pedro de la Rosa, aki testközelbõl látta a ma már hétszeres világbajnok versenyzõ F1-es bemutatkozását. A Mercedes stratégája elárulta, miért verte Hamilton általában nagyon simán Nico Rosberget.

A csapatjátékos Schumacher után Hamilton zsoldosként érkezett a Mercedeshez

Gphírek2021.04.12, 12:07

Michael Schumacher 2012-es visszavonulása után a Mercedes teljesen más világbajnokot kapott a 2013-ra a csapathoz szerzõdõ Lewis Hamilton személyében, akinek hozzáállása elmaradt elõdjétõl.

Verstappen: Más is nyerne a Mercedesszel, ennek ellenére el kell ismerni Hamiltont

Gphírek2021.04.11, 20:48

A legnagyobb tisztelettel és elismeréssel szólt Lewis Hamiltonról az idei legnagyobb kihívója. Max Verstappen szerint hiába a legjobb autót vezeti, a hétszeres világbajnok képességeit nem lehet nem elismerni.

Hiába nyertek meg vele mindent, a Mercedesnél nem Hamilton, hanem Schumacher a kedvenc

Gphírek2021.04.11, 16:15

Meglepõ módon az F1-es Mercedes-istálló négy kulcsembere közül egyik sem Lewis Hamiltont tartja a kedvencének azok közül a pilóták közül, akikkel valaha együtt dolgozott. Négybõl hárman ugyanakkor így is egy hétszeres világbajnok nevét mondták.

Hamiltonnak nincs nehéz dolga a Mercedesnél, de nem szabad lebecsülni

Gphírek2021.04.10, 12:47

Daniel Ricciardo úgy véli, más is képes lenne futamokat nyerni a Mercedesben, csapattársa pedig nem állítja a lehetõ legnagyobb kihívás elé Lewis Hamiltont. Ugyanakkor egyvalamit az ausztrál pilóta is elismer a hétszeres világbajnokkal kapcsolatban.

Leárazták az F1-es pilótákat, Hamilton és Vettel veszthetett a legtöbbet

Gphírek2021.04.08, 20:34

Iparági értesülések alapján idén is becslés készült az F1-es pilóták fizetéseirõl. Hamilton és Vettel sok pénzrõl mondott le, Alonso viszont jól járhatott a visszatéréssel.

Újabb korlátozás jön az F1-ben, ami Hamiltonnak árt a leginkább

Gphírek2021.04.08, 10:47

A csapatok költségvetéseinek korlátozása után a Forma-1-es pilóták fizetését is maximalizálhatják. Ez az idei mezõnyben Lewis Hamiltonnak a legrosszabb hír, de Charles Leclerc sem akart állást foglalni.

Wolff: Nem ismétlõdhet meg Hamilton és Rosberg ellenségeskedése

Gphírek2021.04.06, 08:11

Toto Wolff kijelentette, váratlanul érte a Mercedest, hogy néhány évvel ezelõtt elmérgesedett a küzdelem Lewis Hamilton és Nico Rosberg között, de többé nem akar ilyet látni a csapatnál.

Fia és Ocon Schumacher kiesésén kesergett, Ricciardo a rajtrácson aludt

Gphírek2021.04.05, 13:10

Legkorábbi Forma-1-gyel kapcsolatos emlékeiket osztották meg a jelenlegi F1-es mezõny tagjai. Ki a tévé elõtt, ki már gyerekként a helyszínen figyelte a kor sztárjait.

Öt év után folytatódott a Hamilton-Rosberg csata, és ismét utóbbi nyert

Gphírek2021.04.05, 17:14

Miután 2016-ban a csapattársaként legyõzte Lewis Hamiltont és világbajnok lett, ismét megmérkõzött az azóta hétszeres világbajnokká váló brittel Nico Rosberg. Csakhogy ezúttal a sivatag volt a helyszín, a két egykori ádáz ellenfél pedig nem közvetlenül csapott össze.

Marko: Vettel jobban járt volna, ha visszavonul, de nem hallgatott rám

Gphírek2021.04.04, 13:23

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko úgy véli, Sebastian Vettel jobban járt volna, ha kihagyja az idei szezont, Max Verstappent már Lewis Hamilton szintjére taksálja, de van, amiben még mindig a hétszeres világbajnokot tartja jobbnak.

Rosberg az F1 után a sivatagban is összecsap Hamiltonnal

Gphírek2021.04.04, 10:40

A hétvégén rendezik az Extreme-E nevû elektromos tereprali-sorozat elsõ fordulóját Szaúd-Arábiában, a mezõnyben egyebek mellett Nico Rosberg és Lewis Hamilton is csapatot indított. A német expilóta elárulta, most más a hozzáállása, mint amikor brit riválisával a pályán küzdött.

Tényleg közel a vége, és Hamilton az idei szezon végén visszavonulhat?

Gphírek2021.04.03, 20:30

Két korábbi F1-es pilóta is úgy gondolja, hogy már nem láthatjuk sokáig Lewis Hamiltont a mezõnyben, míg egy harmadik exversenyzõ szerint a Mercedes világbajnoka továbbra is motivált.

A Ferrari pilótái nem értik, mi szükség volt a vitatott szabályváltoztatásra

Gphírek2021.04.02, 11:38

Charles Leclerc és Carlos Sainz sem tudja mire vélni, hogy vasárnap miért vonatkoztak más elõírások bahreini 4-es kanyarban a pályát elhagyó pilótákra, mint az elõzõ napokban.

Mérnökei vallottak arról, hogy mi teszi Hamiltont az F1 egyik legjobbjává

Gphírek2021.04.02, 16:14

Egykori és jelenlegi mérnöke is kiemelte, hogy Lewis Hamilton az évek során minden szituációhoz megtanult alkalmazkodni. Andrew Shovlin azt is elárulta, hogy a hétszeres világbajnoknak nem tetszik az a kép, ami a közvélemény egy részében kialakult róla.

A Mercedes már a következõ futamok miatt aggódik, amelyeken nõhet a Red Bull elõnye

Gphírek2021.03.31, 15:04

 A Mercedes F1-es istállója szerint megeshet, hogy a szezon második és harmadik futamán a Red Bull tempóelõnye még nagyobb lesz, miközben Max Verstappen már a bahreini idõmérõn is 4 tizedmásodperccel gyõzte le Lewis Hamiltont.

Hamilton hat éve nem kezdett ilyen jól, de a Red Bulltól van oka tartani

Gphírek2021.03.30, 10:24

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján inkább arra lehet következtetni, hogy a Mercedes és a Red Bull közötti szoros csata nem egyszeri eset volt, és a címvédõ nem javul fel jelentõsen más helyszíneken. Ez pedig nem csupán ezt az idényt teheti izgalmassá.

Hamilton úgy érzi, 96. gyõzelmével ismét bizonyított a kritikusainak

Gphírek2021.03.29, 14:01

Lewis Hamilton annak ellenére nyerte meg a Bahreini Nagydíjat, hogy nem az övé volt a leggyorsabb autó. A hétszeres világbajnok szerint ez válasz azoknak, akik szerint mindig csak az autója miatt nyer.

Hamilton 29-szer hagyta el a pályát, Verstappennek ez a gyõzelmébe került

Gphírek2021.03.29, 03:05

Furcsa szabályértelmezés döntötte el Bahreinben a gyõzelem sorsát, több pilóta sem értette, hogy miért kellett változtatniuk a hozzáállásukon a futam során. A versenyigazgató érvelésében van logika, de kacifántos a magyarázat arra, hogy Verstappennek miért kellett visszaadnia az 1. helyet Hamiltonnak, aki maga is rendszeresen kiszélesítette a pályát.