lengyel gazdaság

címke rss

A Financial Times a régió gazdaságának lassulására számít

Archívum2001.09.12, 04:42

Egyértelmű jelei mutatkoznak a közép-kelet-európai gazdaságok lassulásának is - állapította meg keddi számában a Financial Times. A térség gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzéseket 3,4-4 százalékról 3 százalékra módosították.

Kelet-Közép-Európa nyújthatja a biztonságot

Archívum2001.09.12, 15:01

Londoni elemzők véleménye szerint a jelenlegi helyzetben a kelet-közép-európai feltörekvő gazdaságok kínálhatják a biztonságot a befektetők számára. A szakértők úgy vélekednek, hogy Magyarország, Lengyelország és Csehország menedéket nyújthat a befektetőknek, hiszen ezen országok egyike sincs az amerikai fejleményktől leginkább veszélyeztetett 10 feltörekvő piac között.

Az IMF lassabb lengyel növekedést vár

Archívum2001.05.23, 13:46

A fogyasztás és a beruházások lassulása miatt az idén a költségvetésben kalkulált 4,1 százalék és a legutóbbi kormányzati becslésekben szereplő 3,5 százalék helyett inkább 3 százalékos lehet a lengyel gazdaság éves növekedési üteme - mondta szerdán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tényfeltáró küldöttségének vezetője.

Valami készül Közép-Európában?

Archívum2001.08.29, 08:50

Az elektronikus kereskedelem késői indulását erős felfutás követi a közép-európai országokban - állapították meg az IDC (International Data Company) piacelemzői. A közelmúltban kiadott tanulmány szerint a Visegrádi Négyek (Cseh Köztársaság, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) e-commerce ügyeleteinek összesített értéke a tavalyi 100 millió dollárról idén már 650 millió dollárra ugrik.

Meghaladja az 50 ezer forintot a minimálbér Lengyelországban januártól

Archívum2000.12.29, 13:51

Lengyelországban 2001. január elsejétől közel 10 százalékkal emelkedik a minimálbér Lengyelországban. A bérek mellett az árak is jelentősen emelkedni fognak várhatóan 7,2 százalékkal januártól.

Itthon nőnek a leglassabban a fizetések

Archívum2001.08.23, 14:30

Míg 1993-ban Szlovéniát még Magyarország követte az átlagkeresetek nagyságát telkintve, addig 2000-re Szlovénia mellett Lengyelország, Csehország és Horvátország is megelőzte hazánkat e téren. Egy átlagos magyar munkavállalónál már csak a szlovák és román társaik keresnek kevesebbet.

Lengyelországban 16 százalékos a munkanélküliség

Archívum2001.08.21, 08:34

Lengyelországban 15,9 százalékos a munkanélküliség. 22 ezerrel nőtt az állástalanok száma egy hónap alatt.

Újabb Toyota-beruházás Lengyelországban

Archívum2001.07.19, 12:03

Lengyelországban fogja gyártani a japán Toyota autógyár annak a kisautónak a motorját, amelynek fejlesztéséről és közös gyártásáról a múlt héten állapodott meg a francia PSA Peugeot-Citroennel. Elképzelhető, hogy az autót Magyarországon szerelik majd össze.

A kisebb, de biztos bér vonzó Közép-Európában

Archívum2001.07.06, 13:29

A közép-európaiak számára vonzóbb az alacsonyabb, de tartósabb és biztosabb fizetés, mint a nagyobb, de nem biztos jövedelemforrás - derült ki abból a nemzetközi felmérésből, amelyet a csehek, a magyarok, a lengyelek és a románok körében készített a prágai Közvélemény-kutató Intézet.