lélek
címke rss- kapcsolódó címkék:
- test
- párkapcsolat
- Müller Péter
- szerelem
- pszichológia
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Pszichológust? Kösz, nem kérek!
A pszichológusok kártékonyak! - Így robbant be legutóbb hozzám Anna (38), majd kifejtette: "Azt mondják a jövőkutatók, hogy bizonyos szakmákra fokozott igény mutatkozik majd a nem túl távoli jövőben.
Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Gubás Gabi
A Jászai Mari-díjas színésznő szerint szakmája segít neki abban, hogy fel tudjon dolgozni minden örömet és bánatot, ami az életben éri. A színészeten túl a lelki társakról és az élet intő jeleiről is beszélgettünk Gubás Gabival az Utazás a lelked körül című sorozatomban.
Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Hajdu Steve
Bár Steve szeret két lábbal a földön járni, nagyon is nyitott a spiritualitásra. Egykori osztálytársától hallott először a transzcendentális meditációról, ami teljesen megváltoztatta az életét.
Ikervesztés: Hiába akarok tartozni valakihez, nem tudok kötődni!
Ákos egész életében különös figurának számított. Szerető családban nevelkedett, nagy baráti társasággal rendelkezett, és szuper állása volt. Sőt, mi több, még bomba külsővel is megáldotta az ég - szóval, mindig is bomlottak utána a nők.
Utazás a lelked körül Peller Mariann-nal: Oszvald Marika
A Kossuth-díjas operetténekes tudja magáról, hogy nagyon szeret irányítani, de természetesen, ahogy mindenkinek, neki is szüksége van arra, hogy támaszkodhasson valakire. Az Utazás a lelked körül című sorozatomban ezúttal Oszvald Marikával beszélgettem.
Mindannyian menekülünk néha - főleg a változás elől!
Mindannyian vágyunk arra, hogy a problémáink hirtelenjében varázslatos módon megoldódjanak - és ezért lehetőleg ne kelljen semmit tennünk. Ez persze tényleg nagyon szép és jó lenne - csak sajnos nagy valószínűséggel nem fog megtörténni.
Pszichológushoz azok járnak, akik NEM őrültek!
Egyre elterjedtebb, hogy sokan pszichológushoz vagy coach-hoz fordulnak, ha valami nincs rendben az életükben. Én személy szerint nagyon örülök, hogy egyre kevesebbszer hallani a "Nem vagyok őrült, hogy pszichológushoz menjek!" típusú véleményt.
Dobó Kata jógázás közben mutatta meg az alakját
Jógázással tartja karban a testét és lelkét Dobó Kata. A színésznő most egy igencsak nehéz gyakorlatot mutatott meg a közösségi oldala követőinek.
Zöld temető: Azt szeretném, ha a poraimból egy új élet születne!
Már 16 éves koromban megterveztem a temetésemet. Mindenki bolondnak tart érte, de szerintem ez egy fontos dolog. Ugyanúgy az élet része, mint az esküvő vagy egy gyerek születése.
Antropozófus orvoslás: Nem a betegséget gyógyítjuk, hanem az embert!
Az utóbbi néhány hétben kiléptem önmagam börtönéből, és elkezdtem másképp látni a dolgokat. Például már nem pánikolok attól, hogy valami szörnyűség történik majd velem vagy a családommal.