Lázár János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Kormányinfó
- Orbán-kormány
- Hódmezővásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Rossz adatokat írhattak Lázár János mappájába
A születések száma mintegy 3 százalékkal, a halálozásoké 15 százalékkal nőtt 2015 első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest, így a természetes fogyás mértéke 6,5 ezrelékre emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- Lázár János
- halálozás
- halál
- születések
- Címkefelhő »
Ide vezethetnek Orbán sakkhúzásai
Kormányátalakítás nem lesz a következő hónapokban sem, de a Fidesz elnökségi helyeiért már megkezdődött a párton belüli mozgás – értesült az Origo. A feltételezett átrendeződések mögött már a 2017-es köztársasági elnökválasztás körvonalazódik.
Magyarország bezárná a kapuit
Bezárná a debreceni menekülttábort Orbán Viktor, a kormány pedig listázással szűkítené a befogadható menekültek körét. Lázár János rezsifelügyelő lesz, sajótájékozatóján nekiment a Főgáznak. Százak kerültek utcára Budapesten március vége óta. Magyar Gripen tört össze egy cseh hadgyakorlaton. Ez történt a héten.
Megvan a kiskapu a menekültek visszafordítására
Magyarország a jövőben az uniós szabályokkal összhangban listát készíthet a biztonságos származási országokról, az onnan érkezőket pedig automatikusan nem fogadja be - mondta el az Origo kérdésére Gulyás Gergely. A törvényhozási bizottság elnöke arról is beszélt, szerinte nincsen ellentét Lázár János és Rogán Antal között.
Újabb rezsiharcot ígér Lázár János
Bár a kormány nem szól bele a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve a Magyar Paralimpiai Bizottság belső ügyeibe, Lázár János úgy véli, egy sportvezetőnek még inkább ügyelnie kell a társadalmi megbecsülés megtartásába, amibe nem férnek bele az olyan típusú botrányok, mint amelyek a közelmúltban kerültek napvilágra Gömöri Zsolt kapcsán.
Gömöri és a Főgáz is kegyvesztett lett Lázárnál
Elveszítette Lázár János a bizalmát a paralimpikonok elnökében, Gömöri Zsoltban, az állami gázcég vezetőinek pedig lehet, hogy büntetőeljárással kell szembenézniük. Kilencedik alkalommal jelentkezett Lázár János one-man show-ja, a Kormányinfó, ahol mindent meg lehet kérdezni, és szinte mindenre érkezik valamilyen válasz. Szó esett Orbán Viktor kormányfő Strasbourgban, a halálbüntetésről és a bevándorlókról tett kijelentéseiről is.
Lázár János veszi át a rezsifelügyeletet
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. és a KAF Központi Adatgyűjtő és Feldolgozó Zrt. felett is a kancelláriaminiszter gyakorolja majd a felügyeletet - egyebek között ezt tartalmazza az a törvénymódosítási javaslat, amely elektronikus árverést vezetne be az állami vagyonnál is.
Legalább 200 milliárd forintot érintene a kufárkodást tiltó törvény
200 milliárd forint olyan befektetése lehet az önkormányzatoknak, amit a jövőben már csak állampapírban tarthatnak, ha a kormány valóban jogszabályban korlátozza, milyen eszközökbe fektethetik az önkormányzatok és cégeik a pénzüket. A cégeknél további százmilliárdos összeget érinthet a korlátozás.
A kormány is tudja, feneketlen kútba ömlik a pénz
Lázár János szerint a kormány tisztában van azzal, hogy pillanatnyilag hiába rendezik a budapesti tömegközlekedés adósságait, a probléma újratermeli magát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Origónak azt mondta: 25 éve stratégiailag senki nem nyúlt az ország tömegközlekedéséhez, most ezt megpróbálják, de nem garantálja, hogy gyors és tökéletes munka lesz.
Nem lehet többé gyémántban fialtatni a falu pénzét
Törvénnyel szabna gátat a kormány a közpénzekből való "kufárkodásnak", ezért előírná, hogy az állami és az önkormányzati szektor állampapírban tartsa a pénzét, és lehetőleg az Államkincstárnál.
Naponta csökkent egyet a kormány a bürokrácián
Bürokráciacsökkentő programot indít a kormány: első körben 360 könnyítést vezetnek be, de van még másik 640 további ötletük is az egyszerűbb, könnyebb ügyintézésre. A járási hivatalokban dolgozó mintegy 35 ezer közszolga jövő év júliusától Lázár János szerint "jelentős" béremelést kap.
- címkék:
- Lázár János
- bürokrácia
- Címkefelhő »
Schmidt Mária Lázár Jánost hibáztatja
Válságban látja Lázár Jánost Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum igazgatója. Szerinte Lázár János a felelős a Sorsok Háza befejezetlenségéért.
Orbán, Lázár és Mészáros zsebében turkál Gyurcsány pártja
Orbán Viktor miniszterelnökkel, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel és Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterrel, mint állampolgárokkal szemben kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot Gyurcsány Ferenc pártja.
Átalakítaná Budapest közlekedését Varga Mihály
Újragondolná Budapest tömegközlekedését Varga Mihály, szerinte ha szétválasztják a kötöttpályás és a buszközlekedést, utóbbi akár nyereséges is lehet. A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt az Origónak, hogy a költségvetés összeállítása során mindegyik miniszterrel komoly vitái vannak. A politikus ellenzi a halálbüntetést, de úgy véli, vitázni lehet róla.
Lázár János a legnagyobb kihívásról beszélt
A mai kor vezetőinek legfontosabb feladata, hogy megőrizzék a nemzet egységét és függetlenségét - hangsúlyozta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Makón.
- címkék:
- Lázár János
- Makó
- Címkefelhő »
Lázár János is az Origóról tájékozódik
Az adócsökkentés költségvetése lesz a jövő évi – mondta heti sajtótájékoztatóján Lázár János. A miniszterelnökséget vezető miniszter szerint július végén fogadhatják el az új büdzsét. Csökkentik az szja-t, valamint a sertéshús áfáját, a kórházak pedig még idén nagyszabású eszközbeszerzésbe kezdhetnek.
- címkék:
- Lázár János
- kormányinfo
- Címkefelhő »
Lázár János elárulta, mi volt a kormányülésen
Jövő héten beterjeszti a kormány a 2016-os költségvetést. Jön a személyit, TB-kártyát és adókártyát kiváltó e-kártya. A lakosság dönthet arról, mely állami díjak csökkenjenek 2016-ban, az emberek véleményét a kormányhivataloknak kell megtudniuk.
Egymilliárd forintba kerül az Illatos út megtisztítása
A 2800 tonna hulladékot két részben viszik el, az emberre veszélyesnek tűnő anyagok elszállításával kezdték, nincs közvetlen katasztrófahelyzet - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.
150 milliárdot oszt szét jövőre a kormány
Július végére elfogadja az Országgyűlés a 2016-os költségvetést, amelyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az adócsökkentés költségvetésének nevezett. Egy százalékponttal, 15 százalékra mérséklődik ugyanis jövőre a személyi jövedelemadó, valamint csökken a sertéshús áfája.
Itt vannak Lázár János levelei Brüsszelnek
Nyilvánosságra hozták szerdán a kormányzati honlapon azokat a leveleket, amelyekben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Bizottsághoz fordult az Altus Zrt. másfél milliárd forintos megbízása miatt.
- címkék:
- Lázár János
- Brüsszel
- Altus Zrt.
- Címkefelhő »
Jön Orbán Viktor egymilliárdos kérdése
Egymilliárd forintért kérdez a bevándorlásról Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint Habony Árpádról inkább a népesség-nyilvántartót kell kérdezni. Brutális rablógyilkosság történt egy kaposvári trafikban. A fővárosi egyetemisták több szak védelmében tüntettek. Kőbányán újrakezdődtek a kilakoltatások. Ez történt a héten.
Újpest is cáfolja, hogy buktak a Quaestorral
Győr után Újpest polgármestere is cáfolja, hogy buktak volna a Questor bedőlésével. A helyi vagyonhoz brókerek nem juthattak hozzá - állítja Wintermantel Zsolt. Lázár Jánosék a korábban a brókerbotrány legnagyobb vesztesei között említették a két önkormányzatot.
MSZP: Szijjártó ne falazzon Lázárnak!
Az MSZP továbbra is tájékoztatást vár Lázár Jánostól, a Miniszterelnökséget vezető minisztertől korábbi külföldi utazásainak céljairól és megszervezésének körülményeiről – közölte Demeter Márta szocialista országgyűlési képviselő.
- címkék:
- Lázár János
- Szijjártó Péter
- MSZP
- Címkefelhő »
Lázár Miskolcra költöztetne valamilyen állami intézményt
Miskolc is alkalmas arra, hogy kiemelt állami feladatokat lásson el, idén döntés születik arról, hogy melyik állami intézmény költözik a városba - nyilatkozta Lázár János a Miskolci Naplónak.
- címkék:
- Lázár János
- Miskolc
- Címkefelhő »
Ha megszúrnak, itt vérzek el a trafikpult mögött
Pánikgomb, riasztó, kamerák – hiába vannak mindennel felszerelve a magyarországi dohányboltok, az eladók szerint ez nem feltétlenül védi meg őket a támadások ellen.
- címkék:
- Lázár János
- trafik
- dohánybolt
- Címkefelhő »
Győrnek nincs értékpapírja a Quaestornál
Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.
- címkék:
- Lázár János
- Borkai Zsolt
- Címkefelhő »
Lázár János elárulta, ki bukta a legnagyobbat a brókerbotrányon
Hiába tanácskoztak tegnap éjfélig a kormányülésen, Lázár János és Giró-Szász András talán még soha nem tartott olyan hosszú sajtótájékoztatót, mint csütörtök délután. Az ötödik Kormányinfón szó esett a paksi atomerőmű bővítéséről, az uniós kifizetésekről, az Altus Zrt.-ről, sőt még a kaposvári gyilkosságról is. Na és legfőképpen Habony Árpádról, akiről az újságírók folyamatos kérdései ellenére még mindig nem tudni semmit. Kiderült viszont, melyik önkormányzat bukta a legnagyobbat a brókerbotrányon.
Lázár elmondta, milyen viszonyban van Orbán és Habony
Orbán Viktornak nincs politikai tanácsadója, a kormány a Századvéget bízta meg tanácsadással – közölte Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormányüléseken nem találkozott Habonnyal.
Ettől a szótól rettegnek a kormányban
Nem aggódik a kórházi adósságok miatt a kabinet, és az új egészségügyi koncepció kidolgozása sincsen veszélyben. Az Origo úgy tudja, mindenképpen felépül az új budapesti szuperkórház, de a helyszínről még nem döntöttek.
Lázár a porondon: kormányzati one-man show
Az első évad ötödik részével folytatódik a héten Lázár János egyszemélyes mutatványa, a Kormányinfó. A maratoni, élő sajtótájékoztató-sorozat kényszerű válaszlépés a Fideszt, illetve a kormányt ért kritikákra és az Orbán–Simicska-háborúra. Bár olykor túlzásokba esik, Lázár János garancia az oldott hangulatra és arra, hogy lyukat beszél az újságírók hasába. Egyelőre jók a visszajelzések, ám ha sok kérdés marad érdemi válasz nélkül, a széria népszerűsége hanyatlani fog. A forgatókönyvíróknak pedig jobban kell figyelniük a történetfűzésre, mert sok az ellentmondás és az elvarratlan szál.
Zöld utat adott Brüsszel a paksi bővítésnek
Az Európai Bizottság engedélyezte a paksi atomerőmű bővítéséhez szükséges nukleáris fűtőanyag szállítására vonatkozó szerződést Oroszországgal – jelentette be Lázár János.
Csak tologatják a felcsúti bejelentést
A harmadik ügyészség dobja vissza vagy adja tovább a Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatára vonatkozó bejelentést. A köztévé híradósát megütötték, Bencsik András pedig úgy látja, az emberek csalódtak a Fideszben. Ez történt a héten.
Tovább vizsgálja Győr egymilliárdos Quaestor-betétjét az ügyészség
Tovább vizsgálja az ügyészség, fennáll-e a hanyag kezelés vétsége Győr önkormányzatánál, amely egymilliárd forint közpénzt helyezett el a Quaestornál.
Strassbourgba mennek Csányiék a devizahiteles törvény miatt
Csányi Sándor érthetetlennek és igazságtalannak nevezte, hogy a tisztességes piaci szereplőkkel fizettetik ki a Quaestor ügyfeleinek kárát. Lázár János is szóba került, róla Csányi azt mondta, nem szabadna rá bízni az EU-s forrásokat.
Csányi Sándor kemény üzenetet küldött Lázárnak
Nem megnyugtató, hogy olyan ember kezében van a döntés az uniós százmilliárdokról, aki egy kisváros pénzügyeit sem tudta kézben tartani – nyilatkozta Csányi Sándor az OTP közgyűlése után. Nem ez az első eset, hogy egymásnak üzentek a felek.
Kétszer hazugozta le Lázár Jánost a Hír TV-s
Hazugnak nevezte legfrissebb Facebook-bejegyzésében Lázár Jánost György Zsombor, a Magyar Nemzet és a Hír TV szerkesztője. Szerinte a miniszter állításával szemben van bojkott a Simicska-médiabirodalommal szemben. Lázár csütörtöki sajtótájékoztatóján „bimbódzó románcnak” minősítette Simicska Lajos és a Jobbik kapcsolatát.
- címkék:
- Lázár János
- Magyar Nemzet
- bojkott
- HírTV
- Címkefelhő »
Karcag nem bukott a Kun-Mediátorral
Az önkormányzat nem tartott pénzt a Kun-Mediátor Kft.-nél, jelentette be Karcag polgármestere. A sikkasztással gyanúsított cég ugyanakkor 20 milliárdos kárt is okozhatott befektetőinek.
Nem akar tudni Lázár János a Zombor-csomagról
Nem dobhatták vissza az egészségügyi ellátórendszer átalakítását – benne a kórházak adósságának rendezésével –, mert ez a téma nem is volt a kormány előtt – mondta Lázár János miniszter a Zombor Gábor egészségügyi államtitkár koncepciójának megtorpedózását firtató kérdésre. Pedig az Origo úgy tudja: éppen azért nem került a csomag a kormány elé, mert előzőleg Lázárék visszadobták.
Simicska-Jobbik tengelyt sejt Lázár János
A Jobbik kikérte magának, hogy Lázár János a Hír Tv-vel hozta őket össze. A miniszter a Jobbik és a Hír Tv "bimbózó kapcsolatát" emlegette, de nem kímélte Simicska Lajost sem.
A Kun-Mediátor körmére néz a kormány
Április 22-én tárgyal a kormány a Kun-Mediátor ügyéről, így azt sem lehet még tudni, mi lesz a károsultakkal, hasonlóan a Hungária Értékpapír Zrt.-hez. Lázár János szokásos csütörtöki tájékoztatóján azt is elmondta, hogy úgynevezett Quaestor ügyintézési pontok jönnek létre a károsultak helyzetének a rendezésére. Zombor Gábor egészségügyi koncepciója pedig nem is került a kormány elé.
Lázár János elővette a "Brüsszel támadja a rezsicsökkentést" fegyvert
Az Első Nemzeti Közműszolgáltatóban látja a rezsicsökkentés garantálásának és folytatásának zálogát a kormány - erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt csütörtökön. Szerinte Brüsszel megint támadja a rezsicsökkentést.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Újabb pénzügyi csalás után szólal meg Lázár János
Immár negyedszer tart sajtótájékoztatót a kormányzat döntéseiről Lázár János és Giró-Szász András. Bár a kormány szerdán nem ülésezett, így is rengeteg aktuális kérdés van napirenden, például a Quaestor-károsultak helyzetének a rendezése, az egészségügy átalakítása, valamint az Országos Roma Önkormányzat körüli visszaélésgyanús esetek.
Közelebb vinnék Zalaegerszeget a határhoz
A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése, közölte Lázár János a Zalai Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.
M, avagy egy ország keresi Habony kisbuszát
Meteorrobbanással kezdődött a hét Miskolcon, ahol kedden már egy ételosztás okozott kaotikus jeleneteket. Habony Árpádnak nincs kisbusza, van viszont új barátnője. Semjén Zsolt szerint az állatok nem jutnak a mennyországba, Orbán Viktor viszont még a választás előtt eljutott Tapolcára. Ez történt a héten Magyarországon.
Lázár megtorpedózta a Zombor-csomagot
Tovább késik a kórházak adósságának átvállalása, ahogy az intézményi struktúra átalakítása is, amitől pedig az adósságspirál megállítását reméli a kormány. Zombor Gábor egészségügyi államtitkár kidolgozott ugyan egy koncepciót, ám azt a Miniszterelnökség visszadobta, ezért nem tárgyalta szerdán a kormány. Úgy tudjuk, egyesek lemondatnák az államtitkárt, de ő nem akar távozni.
Visszakérnek Simicskáéktól 22 milliárdot
Az M4 építésére eddig 62 milliárdot fizettek ki, mondta Lázár János, aki szerint az elvégzett munka valójában körülbelül 40 milliárd forint értékű. A fennmaradó 22 milliárd forintot vissza szeretnék szerezni. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány azt javasolja, hogy 5,3 százalék legyen a reklámadó maximális mértéke. A csütörtöki tájékoztatón szóba került a brókerbotrány is.
Magasabb kártérítést kaphatnak a Quaestor-ügyfelek?
Meglepő kijelentést tett Lázár János a szokásos csütörtöki sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Lázár János
- kártérítés
- Quaestor
- BEVA
- Címkefelhő »
Lázár János elárulhatja, miért vették el Simicska földjeit
Immár harmadik alkalommal tart sajtótájékoztatót a szerdai kormányülést követően Giró-Szász András és Lázár János. Minden bizonnyal a reklámadó és a Quaestor-botrány is szóba kerül. Az Origo arról is megkérdezi Lázár Jánost, miért nem hosszabbították meg Simicska Lajos földbérleti szerződéseit.
Garantált jövedelmeket vágna meg a kormány
Emelés helyett inkább vágna a kabinet a kormányhivatali dolgozók fizetéséből, így egyenlítené ki a bérek szintjét. Az ezreket hátrányosan érintő kormányzati javaslat ellen hiába tiltakozott Áder János államfő és a szakszervezet, továbbra is csattog a bérolló, a közszolgálati életpályamodell pedig csak jövő nyárra várható.
Leleplezik a Quaestor-összeesküvést a T. Házban
A szocialista frakció össztüzet zúdít a keddi parlamenti ülésnapon a Fideszre: a párt illetve a kormány felelősségét feszegeti a Quaestor-botrányban. A Jobbik szerint viszont az MSZP is a Quaestor-nagykoalíció részese. A kormány azzal igyekeznek visszaverni a támadásokat, hogy az egész csak hecckampány.
Simicska cége szervezi Lázárék programját
Továbbra is a MAHIR Kft. szervezi a Miniszterelnökség uniós roadshow-ját, ezt Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusa sem írta felül.
Lázár elárulta, Orbán Viktor nagy dobásra készül
Nem kímélte a Quaestort Lázár János, aki szerint sikerült kimenekítenie a Külügyminisztériumnak 3,8 milliárdot a brókercégből. A miniszter szerint a brókerkárosultak 97 százalékát kártalanítják. Szóba került a remélhetőleg nem állami autóval furikázó Habony Árpád és Andy Vajna, valamint a kórházak adósságállományának kifizetése és a Jobbik is.
Lázár reméli, hogy nem állami autóval furikázik Habony
Lázár János reméli, hogy futja Habony Árpádnak és Andy Vajnának saját autóra is, és nem állami kocsival járnak – ezt a politikus mondta az Origónak. A miniszterelnöki tanácsadót eddig luxusautókban látták, de a napokban egy fekete Volkswagen kisbuszt vezetett, amely nagyon hasonlít Orbán Viktor kedvenc járművére.
A Quaestor becsapta a kormányt és az embereket
Nem kímélte Lázár János a Quaestort. A miniszter szerint a brókerkárosultak 97 százalékát kártalanítják. Szóba került a remélhetőleg nem állami autóval furikázó Habony Árpád és Andy Vajna, valamint a kórházak adósságállományának kifizetése is. Itt követheti, mi történt a sajtótájékoztatón percről percre.
Lázár-Mészáros-harc kezd kibontakozni
Valódiak a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok – írta Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében. A politikus-vállalkozó egy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készített interjúra reagált.
- címkék:
- Lázár János
- Mészáros Lőrinc
- Címkefelhő »
Nyolc éve még Lázár Jánost perelte volna, most legyőzte a Közgépet
A becsült 2,736 milliárd forint helyett 2,388 milliárd forinttal a Keviép nyerte el a szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztését a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás területén, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A Keviép ügyvezetője 2007-ben még Lázár Jánost perelte volna rágalmazás miatt, de végül megegyeztek. A Közgép, amely közel 800 millió forinttal drágábban vállalta volna a munkát, megtámadta a Közbeszerzési Hatóság döntését.
Akkora káosz, hogy elnézést kértek miatta
A depressziós másodpilótát szándékosan vezette sziklának a Germanwings repülőjét, 150 ember halálát okozva. Húsvét után várható a reklámadó, épülnek a börtönök, Lázár János és Giró-Szász András pedig mostantól hetente megmagyaráz valamit. A hét legfontosabb hírei.
Quaestor-ügy: korábban döntött Orbán, mint eddig állították
Az állami hírcsatorna, az M1 információi cáfolják Lázár János miniszter állítását, miszerint Orbán Viktor csak március elején adott utasítást arra, hogy a kormányzati szervek kimenekítsék vagyonukat a brókercégekből. Egy kormányülési jegyzőkönyv szerint ugyanis ez egy héttel korábban történt. A Miniszterelnökség az Origónak elismerte: 25-én döntött Orbán, Lázár rosszul emlékezett.
Lázár János mindent megmagyaráz
Lázár János és Giró-Szász András most először tart közös sajtótájékoztatót, ami a kormány döntéseit magyarázza. Ezentúl hetente rendeznek hasonló eseményeket.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Lázár János holnaptól mindent elmond
Új módszert választ a kormány döntései elmagyarázására: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár március 26-tól minden csütörtökön sajtótájékoztatót tart - értesült az InfoRádió.
- címkék:
- Lázár János
- kommunikáció
- kormány
- Címkefelhő »
Nem vásárolhat vasárnap? Gyártson mémet!
Múlt hétvégén volt az első vasárnap, hogy nem nyithattak ki a boltok, ennyi idő pedig elég is volt az internet népének, hogy reagáljon a kormány döntésére. A régi és új mémeket, illetve a videókat nézve nem vitás, hogy a kormány komoly gondban lesz, ha valóban népszavazást tartanak a kérdésben.
Lázár elintézte: zöld utat kapott a paksi bővítés
- címkék:
- Lázár János
- Paks II.
- Címkefelhő »
Tovább szigoríthatják a vasárnapi boltzárat
Lázár János szerint minden olyan lépést érdemes támogatni, amely csökkenti azok számát, akiknek vasárnap dolgozniuk kell. Harrach Péter szerint pedig két hónap múlva át kell tekinteni a vasárnapi boltzárról hozott intézkedéseket.
Lázár szerint kitaláció, amit a boltzárról mondott
Nem szeretnének találgatásokat, a sajtóban megjelent kitalációkat kommentálni - közölte az Origo kérdésére a Miniszterelnökség. Arra voltunk kíváncsiak, valóban mondott-e Lázár János olyat, hogy ha lesz népszavazás a vasárnapi boltzárról, azt a Fidesz el fogja veszíteni, így visszaáll a korábbi állapot.
- címkék:
- Lázár János
- vasárnapi boltzár
- Címkefelhő »
Lázár megígérte: megkapják elmaradt pénzüket a dolgozók
Lázár János szerint sürgősen ki kell fizetni, ami jár, ezért felvette a kapcsolatot a fejlesztési tárcával, hogy megtörténjen a kifizetés. Eddig mindenki a miniszter engedélyére várt, de jóváhagyásra nincs is szükség.
Lázár: Csak a legkiválóbb nemzet boldogul
Minden magyarnak meg kell értenie, hogy a 21. században csak akkor tud boldogulni a nemzet, ha a legjobb vagy a legkiválóbb lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848-as forradalom évfordulóján tartott hódmezővásárhelyi díszközgyűlésen.
- címkék:
- Lázár János
- március 15.
- Címkefelhő »
Lázár: Mi magyarok csak magunkra számíthatunk
Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Várkert Bazárban, ahol állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.
Nem lehetett kérdezni Paks-ügyben a szóvivőtől
Világos szabályok vannak Európában, amit mindenkinek be kell tartania – így reagált Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke arra, hogy az EU leállította a paksi bővítésről szóló megállapodást. Lázár János szerint az EU-nak nem érdeke, hogy blokkolja a paksi beruházás. A kormányszóvivőtől nem lehetett kérdezni.
Lázár János nem szeretné elárulni utazásai részleteit
Lázár János felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához a Fővárosi Ítélőtábla korábbi külföldi utazásait érintő csütörtöki döntése kapcsán.
- címkék:
- Lázár János
- Kúria
- Címkefelhő »
Kiadják Lázár János külföldi útjainak részleteit
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki másodfokú, jogerős döntése szerint ki kell adni a fideszes politikus két 2013-as külföldi útjának egyes adatait.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Lázár János: Az állam magára költötte az uniós pénzeket
A magyar kormánynak sikerült stabilizálnia a helyzetet, és azon van, hogy forrásvesztés nélkül zárja le a 2007-2013-as európai uniós költségvetési időszakot, mondta Lázár János, aki elismerte, az elmúlt időszakban tűzoltás zajlott, hogy sikerüljön megtartani az EU-s forrásokat. A következő időszakban nem fognak mindent az utolsó pillanatra hagyni, a cél a gazdaság élénkítése, a kis- és közepes vállalkozások támogatása. Lesz új közbeszerzési törvény, a rendszer átláthatóbb lesz, több versennyel.
Félszázan sem dolgoznak majd a nemzeti közműcégnél
Az Első Nemzeti Közműszolgáltató dolgozóinak létszáma nem haladja majd meg az ötven főt a növekedési fázisban sem.
Kétmilliót kaphat a nemzeti közműszolgáltató vezetője
Hamarosan megjelenhetnek az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. álláshirdetései. A cég vezérigazgatója és székhelye már megvan, nemsokára pedig az alkalmazottakat is felveszik.
Lázár Jánosnak elege lett a botrányokból
A Sorsok Háza mellett szó esett egy új holokauszt emlékműről is a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén. Lázár János miniszter egyetértést, egyeztetést sürgetett botrányok helyett.
Homályos Főgáz-gyanú: ami a csövön kifér?
Visszakozik a Miniszterelnökség a Főgáz-csalás ügyében. Lázár János miniszter előbb 20-30 százalékos túlszámlázással, manipulálással vádolta az állami tulajdonba került Főgázt, később az államtitkára, finomított, és törvénytelenséget nem, csak indokolatlan hálózatfejlesztéseket említett. Az Origo információi szerint az ügynek személyi következménye lesz a Főgáznál.
- címkék:
- Lázár János
- Németh Lászlóné
- gázár
- Főgáz
- Címkefelhő »
Lázár egy holokauszt-emlékmű felállításáról beszélt
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület javaslatot tett egy központi budapesti holokauszt-emlékmű felállítására a holokauszt 75. évfordulójára - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János ezt a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését megnyitó beszédében mondta.
Schmidt Mária keményen nekiment Lázár Jánosnak
Élesen támadja a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a Sorsok Háza körül kialakult helyzet miatt. Az alapítvány szerint a Miniszterelnökség eddig nem fizette ki a Sorsok Háza kiállítási koncepciójának elkészítéséért járó összeget.
Lázár kedden árulja el, milyen lesz az új reklámadó
Kedden kiderül, milyen lesz az új reklámadó, amely miatt február elején kiújult a Simicska–Orbán-médiaháború. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamenti szakbizottság előtt ismerteti a terveket kedden. Annyi biztosnak tűnik, hogy az adó mértéke csökken, de jobban szétterítik a piacon.
Lázár: Manipulálta a Főgáz a számlákat
A gáz- és a villamosenergia-szektor után a vízszolgáltató és a hulladékszállító cégek számlázási, mérési gyakorlatát is felülvizsgálná a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
- címkék:
- Lázár János
- Főgáz
- Címkefelhő »
Ha meghívják népszámlálásra, jobb, ha igent mond
Véletlenszerűen választják majd ki a 2016-os kis népszámlálás résztvevőit, de nekik kötelező lesz adatot szolgáltatniuk. Ha a Parlament elfogadja a törvényt, ez már a hatodik mikrocenzus lesz Magyarországon.
- címkék:
- Lázár János
- népszámlálás
- Parlament
- Címkefelhő »
Összeszámolja a kormány a lakásokat
„Kis népszámlálást” akar tartani a kormány 2016 októberében. Az erről szóló előterjesztést Lázár János nyújtotta be a Parlamentnek.
- címkék:
- Lázár János
- népszámlálás
- Parlament
- Címkefelhő »
Lázár János a civil vezetők magánvagyonára kíváncsi
A civil szervezetek vezetőire is vonatkoznia kell Lázár János szerint az átláthatóságnak, ezért nekik a magánvagyonukkal is el kell számolniuk. Csakhogy ez már most is törvényi előírás: a civil vezetőknek évente vagyonnyilatkozatot kell tenniük bizonyos támogatási összeg fölött.
Félmilliós festményt kapott Lázár János
Majdnem a havi nettó államtitkári illetményét rááldozta L. Simon László, hogy meglepje a főnökét, Lázár János, Miniszterelnökséget vezető minisztert - írja a Blikk.
- címkék:
- Lázár János
- kultúra
- Címkefelhő »
Lázár János: A reklámadó marad
A reklámadó marad, a kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a különadók rendszere megmaradjon – mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
- címkék:
- Lázár János
- reklámadó
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Lázár: Ingyenes lesz az étkeztetés a kötelező óvodában
A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk - jelentette be Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.
Egyeztetést sürget a reklámszövetség
A 0 százalékos adózói körbe eső cégek bevonása a reklámadó jogszabálya alá a kis árbevételű hazai médiavállalkozásokat egyértelműen ellehetetleníti, továbbá a saját reklám megadóztatása miatt kiterjeszti az adóalanyi kört minden Magyarországon tevékenykedő vállalkozásra, hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Reklámszövetség.
Lázár János csökkentené a reklámadót
A reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az egykulcsos adónem lehetséges mértékét egyelőre nem kívánta megnevezni. A miniszter hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Európai Unióban.
- címkék:
- Lázár János
- reklámadó
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Orbán Viktor zárt ülésen tárja fel idei terveit
Immár hagyományos módon, háromnapos zárt frakcióüléssel készül a Fidesz–KDNP a 2015-ös tavaszi ülésszakra. A miniszterelnök értékelésével kezdődik majd a találkozó, amelyen minden bizonnyal az egészségügy és az oktatás területén tervezett változásokról is szót ejt Obán Viktor. Lázár János az RTL-ről beszél majd.
Lázár hamarosan megszólal reklámadóügyben
Megmarad a reklámadó, de a kormány kész mérlegelni a luxemburgi székhelyű Bertelsmann csoport javaslatait annak megváltoztatására – közölte a Kormányzati Információs Központ.
- címkék:
- Lázár János
- reklámadó
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Lázár: Az egészségügy következik
Az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen.
- címkék:
- Lázár János
- egészségügy
- Címkefelhő »
Köszönjön el a Ganz-csarnoktól
Bontani kezdték a Széna téri Ganz-telep utolsó megmaradt csarnokát, a helyére közparkot és mélygarázst tervez a Miniszterelnökség tulajdonában álló Széllkapu Kft. Bár a parkot 2017-re ígérik, még végleges tervek sincsenek.
Lázár János: Volt már sokkal mélyebben a Fidesz
Hibának nevezte az Origónak adott exkluzív interjújában Lázár János, hogy a nyilvánosság előtt szállt vitába a Fidesz több politikusával. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy látja, hogy a kormány jól járt el a január 1-jén bevezetett, majd módosított útdíjjal.
Lázár az Origónak: Kár volt nyilvánosan vitázni az öregekkel
Tanulságosnak nevezte Lázár János a Fideszen belüli vitákat, bár sajnálja, hogy a nyilvánosság előtt zajlottak. A miniszter az Origónak beszélt arról, hogy figyelni kell ugyan a közvélemény-kutatási adatokra, de parlamenti választás majd csak 2018-ban lesz. Szerinte „Merkel álmodni sem merne ekkora többségről.”
Kiütheti a multikat az állami közműcég
Az uniós források hatékony felhasználását, a közigazgatás korszerűsítését és a nemzeti közműszolgáltató elindítását nevezte az év legfontosabb feladatának Lázár János Miniszterelnökséget vezető. De beszélt arról is, hogy önálló orvosképzésre lenne szükség Magyarországon.
Erről is Lázár János gondoskodik
Teljesen állami tulajdonba, Lázár János minisztériumához kerül a Várgondnokság. Orbán Viktor elrendelte, hogy a Vagyonkezelő vásárolja meg a nonprofit cég önkormányzati üzletrészét is.
Lázár: idén 2100 milliárd forintot kell lehívni Brüsszelből
Nagy kihívásnak nevezte csütörtökön Lázár János Brüsszelben, hogy Magyarországnak az idei év folyamán 2100 milliárd forint uniós forrást kell lehívnia.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Lázár János Brüsszelbe utazik
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Brüsszelbe látogat, ahol Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztossal, valamint Walter Deffaaval, a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság vezetőjével fog tárgyalni.
- címkék:
- Lázár János
- Brüsszel
- uniós forrás
- Címkefelhő »
Pokorni Lázárról: A veterán jólesett
A veterán jólesett, a gyengíti nem – utalt Pokorni Zoltán arra, hogy Lázár János egy korábbi lapinterjúban a kormánypárt gyengítésével vádolta meg azokat, akik nyilvánosan bírálják a Fidesz-KDNP vezető politikusait. Április végén várhatóan népszavazás lesz a XII. kerületben a Normafa átalakításáról.
Tavasszal kezdődik a nemzeti közműszolgáltatás
- címkék:
- Lázár János
- földgáz
- közmű
- közműcég
- Címkefelhő »
Lázár János minisztériuma adott belépőt Habonynak a Parlamentbe
A Miniszterelnökség kezdeményezésére kapta állandó belépőjét az Országgyűlésbe Habony Árpád. A tárca közleménye szerint az engedélyre azért volt szükség, mert több politikus is gyakran a Parlamentben hallgatja meg Habony tanácsait.
- címkék:
- Lázár János
- Habony Árpád
- parlament
- Címkefelhő »