Lázár János
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Orbán Viktor
- Kormányinfó
- Orbán-kormány
- Hódmezővásárhely
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Simicska cége szervezi Lázárék programját
Továbbra is a MAHIR Kft. szervezi a Miniszterelnökség uniós roadshow-ját, ezt Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusa sem írta felül.
Lázár elárulta, Orbán Viktor nagy dobásra készül
Nem kímélte a Quaestort Lázár János, aki szerint sikerült kimenekítenie a Külügyminisztériumnak 3,8 milliárdot a brókercégből. A miniszter szerint a brókerkárosultak 97 százalékát kártalanítják. Szóba került a remélhetőleg nem állami autóval furikázó Habony Árpád és Andy Vajna, valamint a kórházak adósságállományának kifizetése és a Jobbik is.
Lázár reméli, hogy nem állami autóval furikázik Habony
Lázár János reméli, hogy futja Habony Árpádnak és Andy Vajnának saját autóra is, és nem állami kocsival járnak – ezt a politikus mondta az Origónak. A miniszterelnöki tanácsadót eddig luxusautókban látták, de a napokban egy fekete Volkswagen kisbuszt vezetett, amely nagyon hasonlít Orbán Viktor kedvenc járművére.
A Quaestor becsapta a kormányt és az embereket
Nem kímélte Lázár János a Quaestort. A miniszter szerint a brókerkárosultak 97 százalékát kártalanítják. Szóba került a remélhetőleg nem állami autóval furikázó Habony Árpád és Andy Vajna, valamint a kórházak adósságállományának kifizetése is. Itt követheti, mi történt a sajtótájékoztatón percről percre.
Lázár-Mészáros-harc kezd kibontakozni
Valódiak a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok – írta Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester az MTI-hez eljuttatott közleményében. A politikus-vállalkozó egy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készített interjúra reagált.
- címkék:
- Lázár János
- Mészáros Lőrinc
- Címkefelhő »
Nyolc éve még Lázár Jánost perelte volna, most legyőzte a Közgépet
A becsült 2,736 milliárd forint helyett 2,388 milliárd forinttal a Keviép nyerte el a szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer továbbfejlesztését a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás területén, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A Keviép ügyvezetője 2007-ben még Lázár Jánost perelte volna rágalmazás miatt, de végül megegyeztek. A Közgép, amely közel 800 millió forinttal drágábban vállalta volna a munkát, megtámadta a Közbeszerzési Hatóság döntését.
Akkora káosz, hogy elnézést kértek miatta
A depressziós másodpilótát szándékosan vezette sziklának a Germanwings repülőjét, 150 ember halálát okozva. Húsvét után várható a reklámadó, épülnek a börtönök, Lázár János és Giró-Szász András pedig mostantól hetente megmagyaráz valamit. A hét legfontosabb hírei.
Quaestor-ügy: korábban döntött Orbán, mint eddig állították
Az állami hírcsatorna, az M1 információi cáfolják Lázár János miniszter állítását, miszerint Orbán Viktor csak március elején adott utasítást arra, hogy a kormányzati szervek kimenekítsék vagyonukat a brókercégekből. Egy kormányülési jegyzőkönyv szerint ugyanis ez egy héttel korábban történt. A Miniszterelnökség az Origónak elismerte: 25-én döntött Orbán, Lázár rosszul emlékezett.
Lázár János mindent megmagyaráz
Lázár János és Giró-Szász András most először tart közös sajtótájékoztatót, ami a kormány döntéseit magyarázza. Ezentúl hetente rendeznek hasonló eseményeket.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Lázár János holnaptól mindent elmond
Új módszert választ a kormány döntései elmagyarázására: Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár március 26-tól minden csütörtökön sajtótájékoztatót tart - értesült az InfoRádió.
- címkék:
- Lázár János
- kommunikáció
- kormány
- Címkefelhő »
Nem vásárolhat vasárnap? Gyártson mémet!
Múlt hétvégén volt az első vasárnap, hogy nem nyithattak ki a boltok, ennyi idő pedig elég is volt az internet népének, hogy reagáljon a kormány döntésére. A régi és új mémeket, illetve a videókat nézve nem vitás, hogy a kormány komoly gondban lesz, ha valóban népszavazást tartanak a kérdésben.
Lázár elintézte: zöld utat kapott a paksi bővítés
- címkék:
- Lázár János
- Paks II.
- Címkefelhő »
Tovább szigoríthatják a vasárnapi boltzárat
Lázár János szerint minden olyan lépést érdemes támogatni, amely csökkenti azok számát, akiknek vasárnap dolgozniuk kell. Harrach Péter szerint pedig két hónap múlva át kell tekinteni a vasárnapi boltzárról hozott intézkedéseket.
Lázár szerint kitaláció, amit a boltzárról mondott
Nem szeretnének találgatásokat, a sajtóban megjelent kitalációkat kommentálni - közölte az Origo kérdésére a Miniszterelnökség. Arra voltunk kíváncsiak, valóban mondott-e Lázár János olyat, hogy ha lesz népszavazás a vasárnapi boltzárról, azt a Fidesz el fogja veszíteni, így visszaáll a korábbi állapot.
- címkék:
- Lázár János
- vasárnapi boltzár
- Címkefelhő »
Lázár megígérte: megkapják elmaradt pénzüket a dolgozók
Lázár János szerint sürgősen ki kell fizetni, ami jár, ezért felvette a kapcsolatot a fejlesztési tárcával, hogy megtörténjen a kifizetés. Eddig mindenki a miniszter engedélyére várt, de jóváhagyásra nincs is szükség.
Lázár: Csak a legkiválóbb nemzet boldogul
Minden magyarnak meg kell értenie, hogy a 21. században csak akkor tud boldogulni a nemzet, ha a legjobb vagy a legkiválóbb lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az 1848-as forradalom évfordulóján tartott hódmezővásárhelyi díszközgyűlésen.
- címkék:
- Lázár János
- március 15.
- Címkefelhő »
Lázár: Mi magyarok csak magunkra számíthatunk
Aki a magyar nemzet érvényesülését mástól várja, akaratlanul is kárt okoz saját hazájának, mi magyarok ugyanis egyedül vagyunk, csak magunkra számíthatunk – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Várkert Bazárban, ahol állami kitüntetéseket adott át a nemzeti ünnep alkalmából.
Nem lehetett kérdezni Paks-ügyben a szóvivőtől
Világos szabályok vannak Európában, amit mindenkinek be kell tartania – így reagált Gőgös Zoltán, az MSZP alelnöke arra, hogy az EU leállította a paksi bővítésről szóló megállapodást. Lázár János szerint az EU-nak nem érdeke, hogy blokkolja a paksi beruházás. A kormányszóvivőtől nem lehetett kérdezni.
Lázár János nem szeretné elárulni utazásai részleteit
Lázár János felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához a Fővárosi Ítélőtábla korábbi külföldi utazásait érintő csütörtöki döntése kapcsán.
- címkék:
- Lázár János
- Kúria
- Címkefelhő »
Kiadják Lázár János külföldi útjainak részleteit
A Fővárosi Ítélőtábla csütörtöki másodfokú, jogerős döntése szerint ki kell adni a fideszes politikus két 2013-as külföldi útjának egyes adatait.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Lázár János: Az állam magára költötte az uniós pénzeket
A magyar kormánynak sikerült stabilizálnia a helyzetet, és azon van, hogy forrásvesztés nélkül zárja le a 2007-2013-as európai uniós költségvetési időszakot, mondta Lázár János, aki elismerte, az elmúlt időszakban tűzoltás zajlott, hogy sikerüljön megtartani az EU-s forrásokat. A következő időszakban nem fognak mindent az utolsó pillanatra hagyni, a cél a gazdaság élénkítése, a kis- és közepes vállalkozások támogatása. Lesz új közbeszerzési törvény, a rendszer átláthatóbb lesz, több versennyel.
Félszázan sem dolgoznak majd a nemzeti közműcégnél
Az Első Nemzeti Közműszolgáltató dolgozóinak létszáma nem haladja majd meg az ötven főt a növekedési fázisban sem.
Kétmilliót kaphat a nemzeti közműszolgáltató vezetője
Hamarosan megjelenhetnek az Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. álláshirdetései. A cég vezérigazgatója és székhelye már megvan, nemsokára pedig az alkalmazottakat is felveszik.
Lázár Jánosnak elege lett a botrányokból
A Sorsok Háza mellett szó esett egy új holokauszt emlékműről is a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülésén. Lázár János miniszter egyetértést, egyeztetést sürgetett botrányok helyett.
Homályos Főgáz-gyanú: ami a csövön kifér?
Visszakozik a Miniszterelnökség a Főgáz-csalás ügyében. Lázár János miniszter előbb 20-30 százalékos túlszámlázással, manipulálással vádolta az állami tulajdonba került Főgázt, később az államtitkára, finomított, és törvénytelenséget nem, csak indokolatlan hálózatfejlesztéseket említett. Az Origo információi szerint az ügynek személyi következménye lesz a Főgáznál.
- címkék:
- Lázár János
- Németh Lászlóné
- gázár
- Főgáz
- Címkefelhő »
Lázár egy holokauszt-emlékmű felállításáról beszélt
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület javaslatot tett egy központi budapesti holokauszt-emlékmű felállítására a holokauszt 75. évfordulójára - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János ezt a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését megnyitó beszédében mondta.
Schmidt Mária keményen nekiment Lázár Jánosnak
Élesen támadja a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Schmidt Mária által vezetett Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány a Sorsok Háza körül kialakult helyzet miatt. Az alapítvány szerint a Miniszterelnökség eddig nem fizette ki a Sorsok Háza kiállítási koncepciójának elkészítéséért járó összeget.
Lázár kedden árulja el, milyen lesz az új reklámadó
Kedden kiderül, milyen lesz az új reklámadó, amely miatt február elején kiújult a Simicska–Orbán-médiaháború. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlamenti szakbizottság előtt ismerteti a terveket kedden. Annyi biztosnak tűnik, hogy az adó mértéke csökken, de jobban szétterítik a piacon.
Lázár: Manipulálta a Főgáz a számlákat
A gáz- és a villamosenergia-szektor után a vízszolgáltató és a hulladékszállító cégek számlázási, mérési gyakorlatát is felülvizsgálná a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
- címkék:
- Lázár János
- Főgáz
- Címkefelhő »
Ha meghívják népszámlálásra, jobb, ha igent mond
Véletlenszerűen választják majd ki a 2016-os kis népszámlálás résztvevőit, de nekik kötelező lesz adatot szolgáltatniuk. Ha a Parlament elfogadja a törvényt, ez már a hatodik mikrocenzus lesz Magyarországon.
- címkék:
- Lázár János
- népszámlálás
- Parlament
- Címkefelhő »
Összeszámolja a kormány a lakásokat
„Kis népszámlálást” akar tartani a kormány 2016 októberében. Az erről szóló előterjesztést Lázár János nyújtotta be a Parlamentnek.
- címkék:
- Lázár János
- népszámlálás
- Parlament
- Címkefelhő »
Lázár János a civil vezetők magánvagyonára kíváncsi
A civil szervezetek vezetőire is vonatkoznia kell Lázár János szerint az átláthatóságnak, ezért nekik a magánvagyonukkal is el kell számolniuk. Csakhogy ez már most is törvényi előírás: a civil vezetőknek évente vagyonnyilatkozatot kell tenniük bizonyos támogatási összeg fölött.
Félmilliós festményt kapott Lázár János
Majdnem a havi nettó államtitkári illetményét rááldozta L. Simon László, hogy meglepje a főnökét, Lázár János, Miniszterelnökséget vezető minisztert - írja a Blikk.
- címkék:
- Lázár János
- kultúra
- Címkefelhő »
Lázár János: A reklámadó marad
A reklámadó marad, a kormány legfontosabb célkitűzése, hogy a különadók rendszere megmaradjon – mondta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
- címkék:
- Lázár János
- reklámadó
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Lázár: Ingyenes lesz az étkeztetés a kötelező óvodában
A kormány döntött arról, hogy ingyenes lesz az étkezés azoknak a gyermekeknek ősztől, akiknek hároméves koruktól kötelezően óvodába kell járniuk - jelentette be Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.
Egyeztetést sürget a reklámszövetség
A 0 százalékos adózói körbe eső cégek bevonása a reklámadó jogszabálya alá a kis árbevételű hazai médiavállalkozásokat egyértelműen ellehetetleníti, továbbá a saját reklám megadóztatása miatt kiterjeszti az adóalanyi kört minden Magyarországon tevékenykedő vállalkozásra, hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Reklámszövetség.
Lázár János csökkentené a reklámadót
A reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az egykulcsos adónem lehetséges mértékét egyelőre nem kívánta megnevezni. A miniszter hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Európai Unióban.
- címkék:
- Lázár János
- reklámadó
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Orbán Viktor zárt ülésen tárja fel idei terveit
Immár hagyományos módon, háromnapos zárt frakcióüléssel készül a Fidesz–KDNP a 2015-ös tavaszi ülésszakra. A miniszterelnök értékelésével kezdődik majd a találkozó, amelyen minden bizonnyal az egészségügy és az oktatás területén tervezett változásokról is szót ejt Obán Viktor. Lázár János az RTL-ről beszél majd.
Lázár hamarosan megszólal reklámadóügyben
Megmarad a reklámadó, de a kormány kész mérlegelni a luxemburgi székhelyű Bertelsmann csoport javaslatait annak megváltoztatására – közölte a Kormányzati Információs Központ.
- címkék:
- Lázár János
- reklámadó
- RTL Klub
- Címkefelhő »
Lázár: Az egészségügy következik
Az uniós támogatásból megvalósult fejlesztések után a következő évek fontos feladata lesz az egészségügyi ellátás minőségének javítása – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen.
- címkék:
- Lázár János
- egészségügy
- Címkefelhő »
Köszönjön el a Ganz-csarnoktól
Bontani kezdték a Széna téri Ganz-telep utolsó megmaradt csarnokát, a helyére közparkot és mélygarázst tervez a Miniszterelnökség tulajdonában álló Széllkapu Kft. Bár a parkot 2017-re ígérik, még végleges tervek sincsenek.
Lázár János: Volt már sokkal mélyebben a Fidesz
Hibának nevezte az Origónak adott exkluzív interjújában Lázár János, hogy a nyilvánosság előtt szállt vitába a Fidesz több politikusával. A Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy látja, hogy a kormány jól járt el a január 1-jén bevezetett, majd módosított útdíjjal.
Lázár az Origónak: Kár volt nyilvánosan vitázni az öregekkel
Tanulságosnak nevezte Lázár János a Fideszen belüli vitákat, bár sajnálja, hogy a nyilvánosság előtt zajlottak. A miniszter az Origónak beszélt arról, hogy figyelni kell ugyan a közvélemény-kutatási adatokra, de parlamenti választás majd csak 2018-ban lesz. Szerinte „Merkel álmodni sem merne ekkora többségről.”
Kiütheti a multikat az állami közműcég
Az uniós források hatékony felhasználását, a közigazgatás korszerűsítését és a nemzeti közműszolgáltató elindítását nevezte az év legfontosabb feladatának Lázár János Miniszterelnökséget vezető. De beszélt arról is, hogy önálló orvosképzésre lenne szükség Magyarországon.
Erről is Lázár János gondoskodik
Teljesen állami tulajdonba, Lázár János minisztériumához kerül a Várgondnokság. Orbán Viktor elrendelte, hogy a Vagyonkezelő vásárolja meg a nonprofit cég önkormányzati üzletrészét is.
Lázár: idén 2100 milliárd forintot kell lehívni Brüsszelből
Nagy kihívásnak nevezte csütörtökön Lázár János Brüsszelben, hogy Magyarországnak az idei év folyamán 2100 milliárd forint uniós forrást kell lehívnia.
- címkék:
- Lázár János
- Címkefelhő »
Lázár János Brüsszelbe utazik
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Brüsszelbe látogat, ahol Corina Cretu regionális politikáért felelős uniós biztossal, valamint Walter Deffaaval, a Regionális és Várospolitikai Főigazgatóság vezetőjével fog tárgyalni.
- címkék:
- Lázár János
- Brüsszel
- uniós forrás
- Címkefelhő »
Pokorni Lázárról: A veterán jólesett
A veterán jólesett, a gyengíti nem – utalt Pokorni Zoltán arra, hogy Lázár János egy korábbi lapinterjúban a kormánypárt gyengítésével vádolta meg azokat, akik nyilvánosan bírálják a Fidesz-KDNP vezető politikusait. Április végén várhatóan népszavazás lesz a XII. kerületben a Normafa átalakításáról.
Tavasszal kezdődik a nemzeti közműszolgáltatás
- címkék:
- Lázár János
- földgáz
- közmű
- közműcég
- Címkefelhő »
Lázár János minisztériuma adott belépőt Habonynak a Parlamentbe
A Miniszterelnökség kezdeményezésére kapta állandó belépőjét az Országgyűlésbe Habony Árpád. A tárca közleménye szerint az engedélyre azért volt szükség, mert több politikus is gyakran a Parlamentben hallgatja meg Habony tanácsait.
- címkék:
- Lázár János
- Habony Árpád
- parlament
- Címkefelhő »