László Imre

címke rss

Kerüli a nyilvánosságot a Hitlert dicsőítő László Imre

Archívum2020.07.03, 11:23

Újbuda gyurcsányista polgármesterének tegnap egy kerületi eseményen kellett volna beszédet mondania, ám helyettesét küldte a díjátadóra. Megfutamodása feltehetően annak tudható be, hogy így próbálja elkerülni, hogy az újságírók megkérdezhessék őt Hitler-dicsőítő vállalhatatlan kijelentéséről – számolt be a Magyar Nemzet.

A vallásos zsidók látványát nehezen viselő Vágó István mentegeti a Hitlert dicsőítő László Imrét

Archívum2020.07.02, 14:39

Bár a napokban több kormánypárti politikus is azt kérte a Demokratikus Koalíció (DK) politikusaitól, határolódjanak el László Imre Adolf Hitlert dicsőítő kijelentésétől, erre nem sok esély mutatkozik. Hosszú idő után előkerült Vágó István, a párt elnökségi tagja, aki megmutatta, miért nem: egy 2500 karakteres, izzadságszagú és reménytelen bejegyzésben vette védelmébe párttársát. A magát kvízprofesszornak hívó egykori tévés írásában görcsösen azt bizonygatta, hogy semmi különös nem történt, nem kell túlértékelni a "szerencsétlen" mondatot. 

Újbuda volt vezetője lemondásra szólította fel a Hitlert dicsőítő László Imrét

Archívum2020.07.01, 12:08

Az elmúlt napok sorozatos botrányai után ideje, hogy László Imre, Újbuda DK-s polgármestere levonja a tanulságokat, és lemondjon polgármesteri tisztségéről - szólította fel távozásra a náci vezért éltető városvezetőt Hoffmann Tamás szerdán.

Továbbra is hallgat Brüsszel László Imre Hitler-dicsőítéséről

Archívum2020.06.30, 17:01

Meddig lehet elmenni a náci vezér magasztalásában? Erre a kérdésre keresi a válaszokat a V4NA nemzetközi hírügynökség, ezért több vezető brüsszeli - magát demokratának tartó - politikusnak írtak levelet. Most három vezető politikusnak írt levelet tettek közzé, tőlük és másoktól is választ várnak.

Novák Katalin: Bízom benne, hogy az Ön pártjában Adolf Hitler méltatása nem elfogadható

Archívum2020.06.30, 10:45

Bízom benne, hogy az Ön pártjában Adolf Hitler méltatása nem elfogadható, gondolom, azért nem reagáltak rá eddig, mert az Önökhöz hazánkról érkező elfogult tudósítások nem tartalmazzák a magyar baloldal vállalhatatlan kijelentéseit - olvasható Novák Katalinnak, a Fidesz alelnökének nyílt levelében, amit Iratxe García Péreznek, az Európai Szocialisták és Demokraták európai parlamenti frakcióvezetőjének küldött. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, László Imre, a Demokratikus Koalíció újbudai polgármestere egy múlt heti testületi ülésen pozitívan beszélt a náci tömeggyilkos Adolf Hitlerről. László kijelentésétől egyetlen balooldali ...

Nem válaszolt Brüsszel a V4NA kérdéseire a Hitler-dicsőítő László Imrével kapcsolatban

Archívum2020.06.29, 12:20

„Adolf Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin az év emberének választotta”, mondta László Imre, a Gyurcsány-párt újbudai polgármestere. Még azt is hozzátette, hogy a náci vezető Németországért tett pozitív cselekedetei elvitathatatlanok. A vállalhatatlan kijelentésekkel kapcsolatban a V4NA nemzetközi hírügynökség kérdéseket küldött Brüsszelnek, mivel Gyurcsányék magukat európai, demokrata pártnak tartják, képviselőik az Európai Parlamentben is ott vannak. Vajon Brüsszel csak gyávaságból hallgat, vagy egyetértésből nem zárkóznak el? - teszi fel a kérdést a V4NA.

A Gyurcsány-párt polgármesterének Hitler-dicsőítése nem független a radikális baloldal hasonló megnyilvánulásaitól

Archívum2020.06.28, 12:12

László Imrének, Újbuda DK-s polgármesterének az Adolf Hitler náci diktátort dicsérő kijelentéseit igazából úgy lehet értelmezni, hogy a Gyurcsány-párt megpróbál az antiszemita érzelmű szavazóknak tetszelegni, ezáltal azt remélve, hogy a már baloldalivá vált Jobbik volt és jelenlegi szimpatizánsai közül minél többet meg tud szerezni. Az Origónak nyilatkozó ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint világszinten megfigyelhető tendencia, hogy a szélsőjobb és a szélsőbal összeér, ennek a két vállalhatatlan nézetrendszernek pedig megpróbálják egyesíteni a szavazótáborát. Ehhez azonban gesztusokat kell gyakorolni, és ezt tette legutóbb LLászló ...

Deutsch Tamás: László Imre mondjon le a polgármesteri tisztségéről!

Archívum2020.06.28, 10:34

Azonnal le kellene mondania valamennyi politikai tisztségéről, és távoznia kellene a közéletből az Adolf Hitler náci diktátort dicsőítő DK-s újbudai polgármesternek, László Imrének - írta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője a közösségi oldalán. Véleménye szerint László Imre maradása azt jelentené, hogy Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc, Gyurcsányné és a teljes DK szerint is példaértékű és dicsérhető a náci vezér, Adolf Hitler munkássága.

Kósa Lajos: Nem lehet tolerálni, ha valaki Hitler politikáját dicséri

Archívum2020.06.26, 22:43

Furcsa, de most már nem lepődhetünk meg azon, hogy a DK-sok között náci szimpatizánsok vannak – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője a Hír TV Magyarország élőben című műsorában arra reagálva, hogy László Imre, Újbuda Gyurcsány-párti polgármestere azt mondta, Adolf Hitler megérdemelte, hogy 1938-ban az év emberének választották.

Alapjogokért Központ: Fasiszta kommunizmus

Archívum2020.06.26, 16:37

A zsidó képviselőket listázni óhajtó Jobbikkal összeálló DK-s polgármester szerint Hitler munkássága Németország felemelkedését hozta, miközben mindkét párt partnere, a Momentum Izrael ellen uszít - írja Facebook-bejegyzésében az Alapjogokért Központ, amely József Attila híres sorait idézi: "Talán dünnyögj egy új mesét / fasiszta kommunizmusét".