Lamborghini

címke rss

Előre tekint az Audi és a Lamborghini

Archívum2009.07.22, 10:07

A jövő évi fellendülésben bízik a Volkswagennek két divíziója is, az Audi és a Lamborghini. Az Audi előző hónapban ebben az évben először számolhatott be az eladások bővüléséről, és a Lamborghininél is a fellendülés kezdeti jeleit tapasztalják - írta meg a Bloomberg.

2015-ben jön az első hibrid Lamborghini

Auto2009.08.05, 16:13

A Porsche és a Ferrari után a Lamborghini is bejelentette, hogy hibrid autó elkészítésén dolgoznak.

Hivatalos fotókon a tető nélküli Lamborghini Reventon

Auto2009.09.11, 11:50

Lecsapta exkluzív szupersportkocsija, a Reventon tetejét a Lamborghini. A kabrió a Frankfurti Autószalonon áll a nagyközönség elé.

Megelőztük a milliomosokat - sportkocsi-szemle Frankfurtból

Auto2009.09.26, 12:20

A négymilliós előleget látatlanban befizették a vagyonos magyarok a vadonatúj Ferrariért, most várják a demóautót, hogy végre élőben láthassák, mire költöttek. Megelőztük őket: Frankfurtban megnéztük a 458 Italiát, beültünk a szárnyas Mercedes SLS AMG-be, értetlenkedtünk a Lamborghini Reventon mellett, és felidéztük korábbi száguldásunkat egy Wiesmann-nal a csúcsváltozat új kabriójának piros belsejében. Íme a Frankfurti Autószalon sportkocsiújdonságai: túlzások 440 és 661 lóerő között.

Enzo-verő szuperautó a Lamborghinitől

Auto2009.11.23, 14:11

Brit információk szerint új szupersportkocsin dolgozik a Lamborghini, mely a Ferrari Enzo utódjának méltó ellenfele lehet.

Rommá törték az 560 lóerős rendőr-Lamborghinit Olaszországban

Archívum2009.11.30, 16:27

Tavaly adtunk hírt arról, hogy a bolognai rendőrök nem mindennapi szolgálati kocsit, egy Lamborghini Gallardót kaptak a sportkocsigyártól. A 327 kilométer/óra végsebességre képes kétüléses kocsi elől nem sok szabálytalanul száguldozó tud elmenekülni, és a Lambo a donorszervek szállításánál is nagy segítség (Olaszországban ugyanis ez is a rendőrség feladata). A gyorshajtók megkönnyebbülhetnek, a szervre várók viszont aggódhatnak: a leállósávban - a képek tanúsága szerint meglehetősen tempósan - haladó rendőrök elé egy benzinkútról kikanyarodott valaki, a Lambót vezető rendőr az ütközést elkerülendő inkább a parkoló autóknak kormányozzta ...

Kémfotókon a Lamborghini Murcielago utódja

Auto2010.01.18, 10:36

Skandináviában sikerült lefotózni a Lamborghini Murciélago utódját, a Jota néven emlegetett sportkocsit.

Még extrémebb sportautó a Lamborghinitől

Auto2010.03.02, 13:55

Az olasz sportautógyár egy még erősebb és könnyebb Gallardóval készült a Genfi Autószalonra. A Gallardo Superleggera nevű újdonság 570 lóerős és a végsebessége állítólag 325 km/óra.

Reklámrobot Timberlake és zöld Ferrari - tudósítás Genfből

Auto2010.03.03, 11:10

Dübörgött az új Ford Focus, lerepült a színpadról a főszereplő táncoslány a Hondánál, miközben Justin Timberlake is az égből a föld felé tartott, csak az már betervezett show-elem volt a Genfi Autószalonon. Érkezésekor a hoszteszek ujjongtak, fotóztak, majd leléptek. Voltak ősrégi sztárok is: Luis Mandoki például elárulta az [origo]-nak, hogy milyen luxusautót rendelt, Luca di Montezemolo pedig megvillantotta tízenmilliós karóráját, majd bemutatta a szerinte gazdaságos Ferrarit. Tudósítás Svájcból.

Érzékek birodalma - Concorso d'Eleganza Villa d'Este

Archívum2010.05.02, 17:56

A Concorso d'Eleganza Villa d'Este - egy néhány évtizedes kihagyást leszámítva - 1929 óta a világ legritkább és legszebb autóinak gyűjtőhelye. A jól szituált résztvevők és a lelkes érdeklődők luxuskörülmények között vehetik szemügyre a szépségverseny résztvevőit - így tettünk mi is.