külpolitika
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- USA
- iraki konfliktus
- Európai Unió
- Magyarország
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szerdán döntenek az USA új külügyminiszteréről
Szerdán szavaz az amerikai külügyi bizottság Condoleezza Rice külügyminiszteri kinevezésének megerősítéséről. George Bush egyik leghűségesebb embere, volt nemzetbiztonsági tanácsadó, Colin Powellt követheti a poszton. Rice hétfői meghallgatásán felsorolta a "zsarnokság bástyáit" a világban.
Ártatlannak vallja magát a nácigyanús férfi
A Külügyminisztérium december óta vizsgálódik annak az Ausztráliában élő magyar férfinak az ügyében, aki a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ feltételezése szerint 1944-ben részt vett egy zsidó kivégzésében Budapesten. A gyanúsított férfi egy ausztrál tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy kész hazatérni és tisztázni magát a vádak alól, mert ártatlan. A korabeli bizonyítékokat ismerő történész az [origo]-nak elmondta: a férfi feletteseit elítélték, ellene pedig csak azért nem folyt eljárás, mert emigrált. Az üggyel az ausztrál igazságügyi minisztérium is foglalkozik.
Maradhat a külügynél a visszarendelt nagykövet
Vándor János thaiföldi nagykövet visszahívásával köztisztviselői jogviszonya nem szűnt meg, így hazatérése után is a Külügyminisztériumban dolgozhat tovább. A nagykövet egyelőre még Bangkokban van, bár feladatait már átvette az ideiglenes ügyvivő.
Vége Afrika leghosszabb polgárháborújának
Aláírták a békemegállapodást a szudáni kormány és a déli lázadók képviselői. Ezzel a lépéssel közel fél évszázados fegyveres konfliktust zártak le. A békeszerződést a kenyai fővárosban írták alá, a ceremónián megjelent a dél-afrikai kormányfő és az USA külügyminisztere.
Szaúd-Arábia kiutasította Líbia nagykövetét
Szaúd-Arábia távozásra szólította fel Líbia rijádi nagykövetét - közölte csütörtökön a líbiai külügyminisztérium. Tripoli külügyminisztériumi források a két ország közötti diplomáciai viszály újabb jeleként értékelték az intézkedést, utalva arra, hogy a nagykövet eleget tesz a felszólításnak és visszatér Líbiába.
A nagykövet főnökét is kirúgták
Lezárta a Külügyminisztérium a thaiföldi nagykövet ügyével kapcsolatos vizsgálatot. A közigazgatási államtitkár közölte: megállapították, hogy a nagykövet közvetlen felettesét, a területet felügyelő főosztályvezetőt is felelősség terheli, mivel tudta, hogy Vándor János Magyarországon tartózkodott, de ezt nem közölte felettesével.Kiderült az is, hogy a Kuala Lumpur-i nagykövet sem volt az állomáshelyén, de őt nem marasztalták el, mivel ott nem tartózkodtak magyarok.
Izrael 72 órára kivonul a ciszjordániai városokból
Izrael megkezdte csapatainak kivonását több ciszjordániai városból, hogy elkerülje a beavatkozást a vasárnapra kitűzött palesztin elnökválasztásba - jelentette ki csütörtök este Szilvan Salom külügyminiszter. Az izraeli csapatok 72 órán keresztül maradnak a szóban forgó városokon kívül.
Irak szomszédai a be nem avatkozást hangsúlyozzák
Az Irakkal határos országok nem fognak beavatkozni a háború szaggatta ország belügyeibe, és felszólítják az irakiakat, hogy vegyenek részt a jövőjüket meghatározó választásokon - olvasható az Irak és a vele szomszédos országok külügyminisztereinek ammáni értekezletéről kiadott csütörtöki zárónyilatkozatban.
- címkék:
- Irak
- választás
- külpolitika
- iraki
- Címkefelhő »
Nincs magyarországi áldozata a szökőárnak
A külügyminiszter szerint most már biztos, hogy nincs Magyarországon élő áldozata a dél-ázsiai szökőárnak. Három, nem Magyarországon élő magyar állampolgárról azonban továbbra sem tudni, hol vannak.
- címkék:
- külpolitika
- szökőár
- állampolgár
- Címkefelhő »
Több magyar megkerült Dél-Ázsiában
Már csak öt, a szökőár idején Dél-Ázsiában üdülő magyarról nincs híre a Külügyminisztériumnak. A december 26-i cunamiban eddig több mint 145 ezren hunytak el, közöttük legalább 50 ezer gyerek. A kataszrófát túlélő másfélmilliónyi kiskorú komoly veszélyeknek van kitéve. Az Unicef azt szeretné elérni, hogy a térségbeli segélyakciók elsődleges célpontjai a gyerekek legyenek, akiket a járványok mellett emberkereskedők is fenyegetnek.
Évente tízmilliót bliccelnek a parkoló diplomaták
Nem fogadja el a magyarországi diplomáciai testületek vezetője azt a külügyminisztériumi jegyzéket, amelyben a több mint 50 millió forintos parkolási díjhátralékuk rendezését kérik. A pápai nuncius szerint az új külügyminiszter elfogadta a kifogásaikat. Egy tárca egyik munkatársa szerint azonban továbbra is szeretnék elérni, hogy rendezzék a diplomaták a tartozásaikat.
- címkék:
- Somogy
- diplomácia
- külpolitika
- parkolás
- Címkefelhő »
Januárban jöhetnek haza a Phuketen rekedt magyarok
Malév-géppel a leghamarabb január elsején jöhetnek haza azok a délkelet-ázsiai szökőár következtében a thaiföldi Phuket szigetén rekedt magyarok, akik magyar idő szerint szerda délutánig nem jutnak el Bangkokba - mondta a Külügyminisztérium szóvivő-helyettese, Szabó Ferenc. A külügyi szakember tudomása szerint a Malév egyeztetéseket folytat más légitársaságokkal arról, hogy működjenek közre a Budapestre igyekvő utasok mielőbbi hazaszállításában.
Észak-koreaiak menekültek egy pekingi japán iskolába
- címkék:
- Japán
- külpolitika
- menekültek
- menedék
- NHK
- Címkefelhő »
Iliescu mégsem kegyelmez meg a bányászjárások vezérének
A román rendőrség őrizetbe vette Miron Cozmát, a romániai "bányászjárások" egykori vezérét, miután Ion Iliescu visszavonta a szabadlábra helyezéséről szóló rendeletét. Korábban bel- és külpolitikai botrányt váltott ki, hogy a leköszönő Ion Iliescu elnök megkegyelmezett Miron Cozmának. A romániai sajtó pártállásra való tekintet nélkül adott hangot a közvélemény felháborodásának. Traian Basescu megválasztott román államfő szerint Iliescu gesztusa jól mutatja, hogy "milyen mélyre jutottak Iliescu és Nastase vezetése alatt az állam intézményei".
2005 tavaszán írják alá a román és bolgár EU-csatlakozási szerződést
Románia és Bulgária 2005 írja alá az Európai Unióhoz való csatlakozási szerződést. Ugyanekkor Horvátország is megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat a szervezettel. Erről a hétvégi EU csúcsot előkészítő külügyminiszterek egyeztek meg hétfőn, brüsszeli tárgyalásukon. A hét végi EU-csúcs legfontosabb témája egyébként Törökország lehetséges csatlakozása lesz majd.
Több kiképzőt küld Irakba a NATO
- címkék:
- Irak
- külpolitika
- NATO-tagállam
- kiképző
- Címkefelhő »
Európába jön Bush
2005 februárjában Brüsszelbe látogat George Bush amerikai elnök. A látogatástól sokan azt várják, hogy sikerül javítani az iraki háború miatt megromlott kapcsolatokat az USA és több európai állam között. Bush várhatóan több európai államnál megpróbálja majd elérni, hogy küldjenek katonákat Irakba. Jelenleg Colin Powell távozó külügyminiszter kampányol ezért Brüsszelben.
Gyurcsány: Lehet egy jobb országot csinálni
Az [origo] Társalgójának vendége szerdán Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, aki kormányfői kinevezése után először az [origo]-n vett részt chaten. A rengeteg olvasói kérdés közül a legtöbb az aktuális témákra - a népszavazásra, Ukrajnára, Kovács László EU-biztosi kinevezésére - vonatkozott.
Minden ötödik európai kész bojkottálni az amerikai termékeket
Minden ötödik európai kész arra, hogy bojkottálja az amerikai termékeket, ezzel tiltakozva az amerikai külpolitika ellen Bush újraválasztását követően - derül ki az amerikai Global Market Insite (GMI) piackutató intézet felméréséből.
- címkék:
- külpolitika
- Bush
- újraválasztás
- Címkefelhő »
Élő Norbert kapta Kovács László mandátumát
Élő Norbert, a XII. kerület önkormányzati képviselője kapta meg Kovács László volt külügyminiszter, az MSZP volt elnöke parlamenti mandátumát. Kovács László, miután az Európai Bizottság tagjává választották, november 19-i hatállyal lemondott képviselői mandátumáról.
Györkös Péter: A mindennapokra is kihat az EU-alkotmány
Október 29-én aláírták Rómában az EU-alkotmány létrehozását szolgáló szerződést. Ez az első olyan alapszerződés az integráció történetében, amelynek kidolgozásában és elfogadásában Magyarország teljes joggal vett részt. Az [origo] olvasói arról is kérdezték Györkös Pétert, a Külügyminisztérium főcsoportfőnökét, az EU-alkotmány szakértőjét, hogy az alaptörvénynek milyen hatása lesz a mindennapokra.
Erőből politizál az új amerikai külügyminiszter
Háttérben dolgozó csendestársból az első vonalba lép Condoleezza Rice a külügyminiszteri kinevezéssel. Sokak szerint Bush elnök egyetlen külpolitikai tanácsadójaként már eddig is ő irányította az USA külügyeit. Rice sokkal szélsőségesebb nézeteket hangoztat, mint elődje, a hétfőn leköszönt Colin Powell. Condoleezza Rice-t valószínűleg kérdőre vonják majd, hogy milyen szerepe volt az iraki háború kitörésében. Rice szerint a következő négy évben ismét az amerikai diplomácia kerül majd előtérbe a hadsereg helyett.
Az EU csomagtervet ajánl fel Iraknak
Az Európai Unió tagállamainak vezetői pénteken brüsszeli csúcsértekezletükön fogadják Ijád Allávi iraki miniszterelnököt, s egy csomagtervet ajánlanak majd fel az EU nevében az ottani helyzet javítására - közölte Bernard Bot holland külügyminiszter.
350 millió a gazdasági miniszter vagyona
Leadták a Gyurcsány-kormány nem képviselő tagjai a frissen kinevezett külügyminiszter kivételével vagyonnyilatkozatukat. Az új kormányból négy olyan miniszter van, aki eddig nem töltött ki vagyonnyilatkozatot. Közülük messze Kóka János gazdasági miniszter a leggazdagabb: forintban, dollárban és euróban mintegy 350 millió forintnak megfelelő összeget tett félre. Emellett több budapesti ingatlannal is rendelkezik. Az igazságügyi miniszter viszont eladósodott, 15 milliós lakáshitelt vett fel tavaly.
Keddtől Somogyi a külügyminiszter
Letette miniszteri esküjét Somogyi Ferenc külügyminiszter kedden a parlamentben. A köztársasági elnök a magyar diplomácia eddigi irányítóját, Kovács Lászlót október 31-i hatállyal mentette fel tisztségéből. Kovács László tervei szerint az Európai Bizottságban folytatja munkáját.
Népszavazást tartana Unoós tagságáról Dánia
- címkék:
- Dánia
- Koppenhága
- külpolitika
- tagság
- Címkefelhő »
Frattini külügyminiszter lehet az új olasz biztosjelölt
Franco Frattini, jelenlegi külügyminiszter lehet Olaszország új biztosjelöltje az Európai Bizottságban, miután Rocco Buttiglione lemondott a jelöltségről. Frattini jelölésével práhuzamosan komoly átalakítások várhatók Silvio Berlusconi kormányában is. Az olasz lapok szerint Berlusconi mindenképpen engedni kényszerül jelenlegi kormányhatalmából koalíciós partnerei javára.
Keddtől már nem Kovács lesz a külügyminiszter
Gyurcsány Ferenc pénteken kezdeményezte Kovács László felmentését a külügyminisztériumi tisztségből - közölte a kormányszóvivő. Somogyi Ferenc kijelölt külügyminiszter november 2-án teszi le az esküt az Országgyűlés előtt. Kovács helyzete ezzel bizonytalanná vált, hiszen a Financial Times szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke várhatóan kezdeményezi több biztos-jelölt, köztük Kovács visszahívását.
Fojtogatási ügy miatt perlik a Külügyminisztériumot
A volt kisinyovi magyar konzul beperelte a Külügyminisztériumot egy fojtogatási ügy miatt. Az egykori diplomata összesen 12 millió forintot követel a Külügytől, mert állítása szerint három évvel ezelőtt egyik beosztottja megtámadta a magyar nagykövetség épületében. A minisztérium mellett a feltételezett támadó ellen is per indul. A férfi ellen testi sértés miatt indult büntetőeljárás, ennek ellenére jelenleg is külszolgálaton tartózkodik.
Bush antiszemitizmus-ellenes törvényt írt alá
Az Egyesült Államok világszerte figyelemmel szándékozik kísérni az antiszemitizmus alakulását, és a külügyminisztérium évente külön jelentést fog készíteni róla. George Bush amerikai elnök floridai kampánykörútján bejelentette, hogy szombaton aláírta azt a törvényt, amely kötelezi a külügyminisztériumot az antiszemitizmus megnyilvánulásainak rögzítésére és kiértékelésére.
Biztonsági szakértők bírálják az USA külpolitikáját
Nyílt levélben bírálja George Bush amerikai elnök külpolitikáját 650 amerikai és más országbeli külpolitikai szakértő, és irányváltást sürget az afganisztáni és iraki kudarcsorozat után. A biztonságpolitikai szakemberek nem támogatják egyik elnökjelöltet sem a másik ellenében.
Feloldotta a Líbia elleni fegyverembargót az EU
Feloldották a Líbia elleni fegyverembargót az Európai Unió külügyminiszterei. Líbia ellen még 1986-ban, terrorveszély miatt vezettek be fegyverkereskedelmi tilalmat. A külügyminiszterek azzal indokolták döntésüket, hogy az utóbbi időben jelentősen változott a Tripoli által követett irányvonal. Ugyanakkor csak a líbiai vezetéssel együttműködve lehet megoldani az illegális bevándorlók okozta problémát. Az EU továbbra is fenntartja a fegyvereladási embargót Kínával szemben.
Megölték a bissau-guineai hadsereg vezérkari főnökét
Állítólag békefenntartásért járó zsoldjuk elmaradása miatt elégedetlen bissau-guineai katonák szerdán zendülést robbantottak ki, s megölték a hadsereg vezérkari főnökét - jelentette be az afrikai ország korábbi gyarmattartója, Portugália külügyminisztériumának szóvivője.
- címkék:
- Portugália
- Libéria
- külpolitika
- zendülés
- ENSZ
- Címkefelhő »
Volt amerikai nagykövetek Kerry mellett
John Kerry demokrata párti amerikai elnökjelölt mellett állt ki hétfőn volt amerikai nagykövetek népes csoportja, egyúttal súlyos bírálattal illetve George Bush hivatalban lévő republikánus párti elnök külpolitikáját.
Őszödön okosítja egymást a világ tizennégy baloldali vezetője
Tony Blair brit és Gerhard Schröder német kormányfő is részt vesz várhatóan azon az október közepi csúcstalálkozón, ahol a világ 14 baloldali állam- és kormányfője osztja majd meg egymással kormányzati tapasztalatait. A politikusokat a balatonőszödi kormányüdülőben látják vendégül. A rendezvényen kerülik a protokollt, a lényeget az informális beszélgetések jelentik - állítják a szervezők. A csúcstalálkozó költségeiről egyik illetékes kormányszerv sem tudott felvilágosítást adni.
Személyeskedő vita Kovács László meghallgatásán
Személyeskedésektől sem mentes vita alakult ki Kovács László külügyminiszter szombati meghallgatásán az Országgyűlés külügyi bizottságában. Az ellenzék többek között kifogásolta, hogy Kovács csak három hét múlva adja át a posztot utódjának, Somogyi Ferencnek.
Független politikusok szerint páratlan lehetőség a török EU-csatlakozás
Páratlan lehetőség az EU számára a török csatlakozás - érvelt az iszlám ország felvétele mellett egy politikusokból álló független, nemzetközi csoport. A volt külügyminiszterekből és államfőkből álló csoport szerint a török csatlakozás elengedhetetlen a világbékéhez, valamint az EU-nak a muzulmán világban is támogatnia kell a demokratizálás folyamatát.
Betörték a budapesti szerb nagykövetség ablakait
Szerda éjjel ismeretlen elkövetők betörték a szerbia-montenegrói nagykövetség három ablakát. A rendőrség ismeretlen elkövetők ellen, rongálás vétsége miatt tett feljelentést. A belgrádi külügyminisztérium közleményt bocsátott ki az üggyel kapcsolatban, melyben a történteket a vajdasági magyarverésekkel hozzák kapcsolatba.
Az északiak rakétáitól féltik a koreai békefolyamatot
Rakétateszteket tervez a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) több titkosszolgálat jelentése szerint. A dél-koreai külügyminisztérium szerint az új észak-koreai fegyver kipróbálása nagyban csökkentené a koreai atomválság megoldásának esélyeit. Colin Powell amerikai külügyminiszter "igen szerencsétlen" fordulatnak tekinti, ha a KNDK végrehajtja a próbalövést.
50 millióval lógnak a diplomaták a parkolásért
Több mint 50 millió forintos tartozást halmoztak fel a Magyarországon működő diplomáciai testületek a be nem fizetett parkolási díjakból. Majdnem minden diplomata autó után van be nem fizetett büntetés, a legnagyobb összegű elmaradás 4,5 millió forint. A Külügyminisztérium szerint erre a területre nem vonatkozik a diplomáciai mentesség, így a külképviseleteknek fizetniük kell.
Horn Gyula Arany Tyúk-díjat kap
Kitüntetik szerdán Berlinben Horn Gyulát. A volt miniszterelnök, külügyminiszter azért kapja meg a német média Arany Tyúk-díját, mert 1989-ben hozzájárult az osztrák-magyar határ megnyitásához, ezzel lehetőség teremtett több tízezer NDK-állampolgár számára, hogy nyugatra mehessen.
Végezni akar magával Lindh gyilkosa
Pszichiátriai intézetbe szállították Anna Lindh néhai svéd külügyminiszter gyilkosát. Mijailo Mijailovic megtagadta a pszichiátriai kezeléséhez szükséges gyógyszerek bevételét, ezért orvosai attól tartanak, hogy akár magával is végezhet. Mijailovicot első fokon életfogytiglanra ítélték a külügyminiszter brutális meggyilkolásáért, azonban a másodfokú bíróság ítélete zárt pszichiátriai kezelésre utalta a tettest. Az ügyet ősszel újratárgyalja a svéd legfelsőbb bíróság, ezért megvan az esély arra, hogy Mijailovic visszakerül a börtönbe.
Felszívódott a határon egy észak-koreai diplomata
Családjával együtt köddé vált Észak-Korea egyik diplomatája csaknem egy hónapja. Sim Sang Ryol utoljára Budapestről jelentkezett hazája nagykövetségén. Az észak-koreai nagykövetség az eltűnésért a Baptista Szeretetszolgálatra is gyanakszik, mert a diplomata szoros kapcsolatban állt a humanitárius szervezettel. A Szeretetszolgálat tisztázni szeretné magát a kínos vádak alól, amelyek esetleg veszélyeztethetik észak-koreai misszióikat. A Külügyminisztérium úgy tudja, a diplomata elhagyta Magyarországot.
Észak-Korea szerint csak hegyet robbantottak
Egy vízi erőmű építésével volt kapcsolatos az a robbantás, amely múlt csütörtökön történt Észak-Koreában. Erről a Pak Nam Szun külügyminiszter számolt be. A hatalmas detonáció kráterét műholdon is jól ki lehet venni. Észak-Korea eddig hallgatott a robbanás okairól.
Kiszabadult egy kanadai újságíró Irakban
Kiszabadult Irakban egy kanadai újságíró, akit a múlt hét szerdáján ejtettek túszul, és akit azzal fenyegettek, hogy levágják a fejét - közölte hétfőn a kanadai külügyminisztérium.
- címkék:
- Irak
- külpolitika
- újságíró
- túsz
- al-Kaida
- Címkefelhő »
Olasz nőket raboltak el Irakban
Egy segélyszervezet két női munkatársát rabolták el fegyveresek fényes nappal a szervezet bagdadi irodájából kedden. Az olasz Simona Pariról és Simona Torrettáról azóta sem tudni semmit, ahogy a velük együtt elhurcolt két irakiról sem. Az olasz kormány rendkívüli ülést tartott, a külügyminiszter arab kollégáihoz fordult segítségért. Ez az első alkalom, hogy külföldi nőket ejtettek túszul Irakban.
Prodi: Moszkva adjon magyarázatot a beszlani tragédiára
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke jogosnak nevezte azt a kérést, hogy Moszkva a későbbiekben adjon magyarázatot arra, miért fordult véres tragédiába a beszlani túszejtés. Moszkva korábban rendkívül élesen reagált arra, hogy Bernard Bot, az EU soros elnöki tisztét ellátó Hollandia külügyminisztere a túszdráma véres végkifejletéről azt mondta, hogy teljes bizonyossággal nem lehet állítani, hogy más megoldás nem lett volna az észak-oszétiai túszdrámára.
Kovács László: A térség békéjét veszélyezteti a vajdasági helyzet
Jelezni kell a szerbiai hatóságoknak az Európai Unió elvárását, hogy vessenek véget a vajdasági kisebbségek, magyarok, horvátok, szlovákok és mások elleni erőszakos akcióknak - mondta Kovács László külügyminiszter szombaton az európai uniós tagországok külügyminisztereinek találkozóján.
Ciprus figyelmezteti Ankarát
Nagyon nehéz lesz csatlakoznia Törökországnak az Európai Unióhoz, ha nem veszi fel a hivatalos kapcsolatokat Ciprussal, az EU tagállamával - figyelmeztette szerdán Ankarát Jorgosz Jakovu ciprusi külügyminiszter.
Tüntettek a szoftverszabadalmak ellen
Demonstrációt tartottak az európai uniós szoftverszabadalmi szabályozás megváltoztatása ellen civil szervezetek kedden, a Külügyminisztérium (KüM) épülete előtt.