külpolitika

címke rss
Magyarország nem támogatja az uniós külpolitikai döntésekben a minősített többség alkalmazását

Magyarország nem támogatja az uniós külpolitikai döntésekben a minősített többség alkalmazását

Magyarország nem támogatja az európai uniós külpolitika terén a minősített többség alkalmazását, és úgy gondolja, az uniónak hallhatóbb, egyértelműbb, bátrabb külpolitikát kell folytatnia, de úgy, hogy ne sértse a tagállamok önállóságát, és ne idézzen elő újabb megosztottságot a tagországok között - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke az Európai Parlament brüsszeli épületében.

Szijjártó Péter: Bosszúból támadják Magyarországot, mert nemet mondtunk a bevándorlásra

Itthon2018.09.24, 09:27

Egyértelműen két táborra szakadt a kontinens abból a szempontból, hogy egyik oldalon állnak az Európai Egyesült Államokat akaró erők, míg a másikon azok, amelyek erős nemzetállamokra épülő Európát akarnak – mondta Szijjártó Péter az Origónak. A külgazdasági és külügyminiszter szerint ebben a vitában a Sargentini-jelentés volt az egyik elem. Soha ekkora tétje nem volt még a közelgő európai parlamenti választásnak, ezért a szembenálló felek erősebb fegyverekkel küzdenek egymás ellen, mint a korábbi időszakban – tette hozzá. Szijjártó szerint a Frontex nem egy határvédelmi szerv, hanem egy beutaztatási ügynökség, a szervezet még soha nnem ...

Választás előtt Mexikó: a maffia vagy a nép dönt az ország sorsáról?

Gazdaság2018.06.30, 14:12

Július elsején választásokat tartanak Mexikóban, ahol a lényeges kérdések nem feltétlenül a szavazóurnáknál dőlnek majd el. A drogkartellek továbbra is az irányításuk alatt tartják az ország jelentős részét és nagyban befolyásolják majd, hogy a baloldali Andres Manuel López Obrador, a centralista Jose Antonio Meade, vagy a szintén centralista Ricardo Anaya kerül-e ki győztesen. Obrador ellenfelei idejük nagy részét azzal töltik, hogy korrupcióval vádolják egymást, míg a maffia szeptember óta már 112 politikussal végzett a közép-amerikai államban. Vajon képes lesz-e az ország, amelyet oly régóta tart kezében a drog és az erőszak elinndulni ...

Orbán Viktor: Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk

Itthon2018.05.10, 16:05

Nem kisebb célt tűztünk ki magunk elé, minthogy Magyarország 2030-ra Európa első öt olyan országa közé tartozzon, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni – mondta Orbán Viktor csütörtök délután az Országgyűlésben. A miniszterelnök beiktatási beszédében hangsúlyozta: szükségünk van az unióra, és az EU-nak is szüksége van ránk, ki kell és ki is fogunk állni az európai politika pástjára. Ellenezni fogjuk a kötelező kvótát, kiállunk az európai keresztény kultúráért és harcolni fogunk a határok megvédéséért.

Amerika-szakértő: Trump felpörgette külpolitikai aktivitását

Nagyvilág2018.04.20, 22:28

Frank Tibor Amerika-szakértő az M1 csatornán azt mondta, felpörgette külpolitikai aktivitását Donald Trump amerikai elnök, aki jelenleg a japán miniszterelnökkel tárgyal, majd érkezik hozzá a francia elnök és a német kancellár.

Külpolitikai kérdésekben többségi szavazást javasolnak az EU-n belül

Nagyvilág2018.03.01, 15:58

Ursula von der Leyen, Németország honvédelmi minisztere szerint az Európai Unió vezetése vizsgálja annak a lehetőségét, hogy külpolitikai kérdésekben a jelenlegi egyhangú voksolás helyett bevezessék a többségi szavazást.

Szijjártó: Kiállunk a magyar érdekekért a határon túl is

Nagyvilág2017.09.20, 09:16

A magyar külpolitika kőkeményen kiáll a magyar érdekekért és a határon túl élő magyarok érdekeiért - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-ben tartott beszédében.

Szijjártó: Magyarország érdeke vezérli a külpolitikát

Itthon2017.08.28, 11:06

A magyar külpolitikát továbbra is Magyarország érdeke vezérli biztonsági, politikai és gazdasági kérdésekben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az őszi misszióvezetői értekezleten hétfőn, Budapesten.

Szijjártó: Több kormánnyal szemben marad a kibékíthetetlen ellentét

Itthon2017.08.28, 08:06

Szijjártó Péter szerint a bevándorláspárti kormányokkal a kibékíthetetlen ellentét a következő időszakban is meg fog maradni, mert Magyarország nem hátrál meg - a külgazdasági és külügyminiszter erről a Magyar Hírlapnak adott interjúban beszélt. A miniszter azt is kijelentette: olyan külpolitikát folytat, amely kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt.

Trump Amerikája szakítani készül az agresszív demokráciaexporttal

Nagyvilág2017.08.08, 09:44

Szó szerint eltűnhet a „demokrácia” és az „emberi jogok” propagálására vonatkozó utalás az amerikai külügyminisztérium prioritásai közül. Rex Tillerson külügyminiszter ugyanis felülvizsgálja az USA külpolitikai küldetését, és kiszivárgott tervezet szerint éppen ez a két kifejezés kerülhet ki belőle. Ez csak a legújabb szimbolikus lépés lenne abban a küzdelemben, amelyet az új amerikai kormányzat folytat a továbbra is erős pozíciókkal rendelkező (valójában megbukott) külpolitikai elittel szemben. A tét az, hogy a más országok belügyeibe gyakran ideológiai alapon beavatkozó eddigi külpolitikát felváltja-e egy pragmatikusabb, a nemzetii ...

A világ bármely országa veszélyforrássá válhat

Nagyvilág2017.04.20, 09:10

Ismét egy igazán hiánypótló kiadványt jelentetett meg az Antall József Tudásközpont. Roland Dannreuther Nemzetközi biztonság című könyve az elmúlt 25 év legfontosabb külpolitikai és biztonsági kihívásait tekinti át.

Ebből a könyvből megtudhatja, mire készül Erdogan

Nagyvilág2017.01.12, 10:23

A török külpolitika 21. század útkereséséről és eredményeiről, valamint várható fejleményeiről adott ki könyvet az Antall József Tudásközpont.

Észak-Koreában ne törj katonai babérokra

Itthon2016.02.11, 10:36

Február 11-én, Marietta napján köszöntünk mindenkit! Nem lesz ma szép idő, erős nyugati szél lesz, és akár még havat is láthatunk, de ez ne szegje kedvét, kövesse velünk a reggeli eseményeket. Ha ma van a születésnapja, többek között Teleki Lászlóval, a kiegyezés előtt a magyar önállóság ügyéért harcoló politikussal osztja meg az ünnepet. Baleset volt hajnalban az M1-esen, Hegyeshalom felé, keménykedik az USA Észak-Koreával, egyházfők találkoznak, és van hírünk egy nagyon boldog máltai selyemkutyáról is. Ha érdekességet lát, fényképezze le és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a hirugye ...

Obamát hibáztatják a koreai robbantásért

Nagyvilág2016.01.06, 20:55

Barack Obama amerikai elnök külpolitikáját hibáztatták és Kína közbeavatkozását sürgették republikánus párti politikusok az Észak-Korea által bejelentett állítólagos kísérleti hidrogénbomba-robbantás miatt.

Berlin nem szereti a kerítést, de elvárja a határvédelmet

Nagyvilág2015.07.18, 11:51

Magyarországnak meg kell védenie a schengeni határt - mondta a német belügyminiszter, akinek azonban erős fenntartásai vannak a szerb-magyar határon már épülő kerítéssel kapcsolatban. A német sajtó is foglalkozik a magyar határzárral: a Frankfurter Allgemeine Zeitung sem örül neki.

Németh Zsolt aggódik a magyar–lengyel kapcsolat miatt

Nagyvilág2016.04.23, 08:22

Aggodalomra adnak okot az Orbán Viktor varsói útját követő lengyel kommentárok, de még nem látni, hogy tartós elhidegülésről van-e szó – ezt mondta az Origónak adott interjújában Németh Zsolt. Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke szerint az ukrán háború kapcsán több olyan téma volt, amelyben Budapestnek nem sikerült egyértelműen elmagyaráznia az álláspontját, és Orbán Viktor szavaival ellentétben például úgy gondolja, az államnak volt abban szerepe, hogy elzártuk a gázcsapokat Ukrajna felé. A Fidesz-alapító politikus beszélt arról is, hogy Szijjártó Péter éppen korrigálja a klasszikus diplomácia háttérbe szorításáról vallottt ...

Oda a kétharmad, elszámoltat az Országgyűlés

Itthon2015.02.23, 16:02

A kétharmad elvesztése és a magyar külpolitika is téma volt az Országgyűlés plenáris ülésén. Kósa Lajos szerint a veszprémi választási vereség nem hoz trendfordulót. Szijjártó Péter a növekvő terrorveszély miatt az ellenzék támogatását kérte. Az MSZP frakció nevében végre megszólalt Mesterházy Attila. Ez történt az ország házában.

Orbán Viktort szidják, de nem utálják

Itthon2015.02.21, 07:02

Orbán Viktor is rájött, hogy változtatnia kell a keleti nyitás politikáján, hiszen egyre kevesebben nézték jó szemmel az oroszokkal ápolt barátságot – vélik elemzők. Az európai kritikák azonban nem feltétlenül jelentenek törést a kapcsolatokban, bár a Putyin-látogatás nem jött a legjobbkor. 

Orbán Viktor: Bármikor felhívhat Vlagyimir Putyin

Itthon2015.02.18, 13:05

A Vlagyimir Putyinnal ápolt személyes kapcsolat fontosságáról, a magyar külpolitikáról és a gázszerződés részleteiről is beszélt Orbán Viktor az orosz elnök látogatása után a Parlamentben. A miniszterelnök elárulta, hogy Moszkva a Malév adósságának kifizetését kérte, viszont szándékában áll, hogy több gázt tároljon Magyarországon.

Orbán Viktor a parlamentbe hívta a frakcióvezetőket

Itthon2015.02.14, 10:29

Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter a parlamentben egyeztetet a pártok frakcióvezetőivel.

Moszkvába telefonált Szijjártó Putyin útja miatt

Nagyvilág2015.02.04, 17:58

Telefonon egyeztetett orosz kollégájával Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Vlagyimir Putyin orosz elnök közelgő budapesti látogatásáról. Putyin másodjára látogat Magyarországra.

Örülnek az oroszok, hogy Budapestre jön Putyin

Nagyvilág2015.01.21, 17:17

A Kreml is megerősítette, hogy február 17-én Magyarországra jön Vlagyimir Putyin orosz elnök. Szergej Lavrov külügyminiszter pedig azt ecsetelgette, milyen jók a két ország kapcsolatának kilátásai és hogy kölcsönös előnyökre számít.  

Szijjártó: A felénél tart a külpolitika átalakítása

Itthon2014.12.30, 07:59

A felénél tart a magyar külpolitika átalakítása; a fő feladat a nemzetgazdasági érdekek hatékony érvényesítése, mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Áder János tiszti keresztet küldött egy amerikai képviselőnek

Nagyvilág2014.12.10, 06:26

Magas állami kitüntetést kapott Michael R. Turner amerikai republikánus kongresszusi képviselő. Áder János magyar államfő a Magyarország amerikai nagykövetével küldte a tiszti keresztet. Azért, mert sokat tesz a palagázexport liberalizálásáért.

Nyerges Zsolt cáfolja, hogy rajta lenne a kitiltottak listáján

Itthon2014.10.21, 18:52

Újabb nevet emlegetnek a Parlamentben a folyósokon azzal kapcsolatban, hogy kik kerülhettek föl arra a listára, amely azoknak az embereknek a nevét tartalmazza, akik nem utazhatnak az Egyesült Államokba. Információink szerint Orbán Viktor gazdasági holdudvara került a célkeresztbe, korábban azt írtuk, hogy valószínűleg Nyerges Zsolt sem utazhat a tengerentúlra. Nem sokkal ezelőtt a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben cáfolták, hogy az üzletember rajta lenne az Amerikából kitiltottak listáján.   

Számon kérik Orbánon a külpolitikai iránymutatást

Itthon2014.08.25, 22:19

Csalódást okozott, mellébeszélt, nem mondott igazat. Orbán Viktort a nagyköveti értekezleten elmondott beszédéért kritizálták az ellenzéki pártok.

Saját kádereit sem kíméli a Fidesz

Itthon2014.08.04, 09:25

Közel harminc nagykövetet cserélhet le az Orbán-kormány őszig. Ennyi külképviselet-vezető leváltása, illetve áthelyezése nagyságrendileg akkora változtatás, mint amit 2010-ben hajtottak végre, ám most nem a kurzusváltás indokolja a tisztogatást. Lesznek tapasztalt karrierdiplomaták, akiket azért rendelnek vissza, mert nem, vagy nem az elvárt határozottsággal követték a kormány elvárásait. Több cseréből is arra lehet következtetni, hogy személyi kérdésekben meggyengült Németh Zsolt Fidesz-alapító befolyása, noha ő a külügyi bizottság elnöke.  

Bekérette a külügy a román nagykövetet

Nagyvilág2014.07.03, 22:09

Bekérette a külügyminisztérium Románia budapesti nagykövetét. Szóbeli jegyzéket váltottak, amiért a románok nem engedélyezték két új magyar konzuli iroda nyitását Nagyváradon és a Marosvásárhelyen.

Bekérette a magyar nagykövetet az izraeli külügy

Nagyvilág2014.02.14, 06:36

A magyarországi antiszemitizmus erősödéséről, az utóbbi hetek vitatott döntéseiről, sokat bírált nyilatkozatairól is kérdezték Nagy Andor magyar nagykövetet az izraeli külügyminisztériumban. A diplomatát csütörtökön kérették be az izraeli külügybe.

Orbán a többpólusú világrend mellett áll

Nagyvilág2014.02.13, 17:53

Kína szívesen fokozza az együttműködést a pénzügyek, a távközlés, az infrastruktúra és a csúcstechnológia területén Magyarországgal. Erről is beszélt Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor Orbán Viktor magyar kormányfővel találkozott Pekingben. Orbán arról beszélt, hogy támogatja a többpólusú világrendet.

A paksi egyezmény átláthatósága fontos McCain szenátornak

Itthon2014.01.31, 16:28

Oldott hangulatú sajtótájékoztatót tartott John McCain amerikai szenátor Budapesten. Ugyan a magyar demokráciával kapcsolatos komoly aggodalmakról, a paksi egyezmény átláthatóságának fontosságáról, a Szabadság térre tervezett megszállási emlékműről, és az ukrán helyzet veszélyeiről is beszélt, de megengedett magának egy-két viccet is. A lehallgatási ügy miatt nem túl boldog Angela Merkel, és az őt kísérő szélsőbalos amerikai sajtó emlegetésével okozott derültséget.

Magyarázatot vár a külügy az USA-tól a lehallgatások miatt

Itthon2013.10.30, 13:45

A lehallgatási ügy miatt előállt helyzet tisztázását várja Magyarország az USA-tól. A kérdés napirendre kerül Martonyi János külügyminiszter és Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes csütörtöki tárgyalásán is.

Magyarországig futottak a szorongatott grúz nagykutyák

Itthon2013.10.25, 13:06

Két, hazájában különböző bűncselekmények miatt keresett korábbi vezető grúz tisztviselő is Magyarországon kapott menedéket a közelmúltban. Támogatóik szerint az ellenük felhozott vádakat a politikai bosszú motiválja. A tavalyi grúz választást elbukó pártjuk közel áll Orbán Viktor szívéhez, tavaly még beszédet is mondott az egyik nagy kampányrendezvényükön.

A tüchtig világ csodája

Gazdaság2013.06.26, 14:47

Lehengerlően erős és stabil gazdaság, jól működő szociális rendszer, hiteles külpolitika, felfutó turizmus, alázat és elsőrangú foci - ezek mind Németország erényei az odaköltözők szerint. Maguk a németek azonban pesszimistábbak, a túlszabályozottság és a sokszor groteszknek tűnő pontosság megőrjíti őket, főleg a fiatalabbakat.

A baltás gyilkos nem hős, hanem áldozat

Itthon2013.06.08, 23:43

Sajnálja, hogy nem szavaztak a magyar versenyzőre az azeriek az eurovíziós fesztiválon, de bízik benne, hogy a hiba javítható. A baltás gyilkost nem tartja hősnek, szerinte ugyanúgy él, mint bárki más, és csak a körülmények áldozata. Magyar állampapírokat biztosan nem fog vásárolni országa, mert egyszerűen nem engedheti meg magának. Megkérdeztük Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, Vilajat Gulijevet, mit akar egymástól a két ország.

Nyugtatta a dühös osztrákot a kormány

Itthon2013.04.19, 20:40

Nyugtatni próbálta a magyar kormány tempóját bíráló osztrák államtitkárt a külügyminisztérium felelőse. Az osztrákoknak nem tetszik az, ahogy a magyar kormány a magyarországi osztrák gazdákkal bánik, vagy az, ahogy a hulladékgazdálkodást átírta egyik pillanatról a másikra.

Magyarországra nyomást kell gyakorolni

Itthon2013.04.19, 13:58

A feldühödött osztrák külügyi államtitkár pénteken találkozik Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkárral, azt mondta, nagyon világosan fog beszélni a vitás pontokról.

Ponta: Orbánnak nincs beleszólása Románia belügyeibe

Nagyvilág2013.02.07, 18:32

Visszaszólt a magyar kormánynak a román miniszterelnök, miután Németh Zsolt külügyi államtitkár a romániai kisebbségi jogok megsértését sérelmezte. Victor Ponta szerint ez kampányhúzás volt a magyar külügyi államtitkár részéről.

Kórházban fekszik Martonyi János

Itthon2013.01.07, 11:23

Egy vírusfertőzés miatt tíz napja a Honvédkórházban kezelik Martonyi János külügyminisztert. Vasárnap a Magyar-Olasz Kulturális Évadot is Németh Zsolt államtitkár nyitotta meg helyette.

Azeriekkel tárgyalt Szijjártó a magyar gyógyturizmusról

Itthon2012.11.27, 19:28

Az államtitkár az azeri miniszterelnök-helyettest látta vendégül, megállapodtak abban, hogy népszerűsítik a magyar gyógyturizmust Azerbajdzsánban. A jövő héten Szijjártó Péter utazik ki magyar kereskedőházat nyitni.

Dúsgazdag arabokra lőnek a bátor pesti idegsebészek

Itthon2012.10.24, 10:32

Nagyot akar robbantani az egészségturizmusban az Amerikai úti idegsebészeti klinika: a külföldi betegek ide csábításán dolgoznak, mert kár a nemzetközi hírű adottságokat nem kihasználni. Gazdag arab betegeket szeretnének szerezni, a svájci és brit klinikák árainál ötödével olcsóbban. A fogászati szakterületnek húsz-harminc évig tartott, amíg eljutott a világhírig és az évente emiatt hazánkban eltöltött negyvenezer vendégéjszakáig.

Zúgott a Viktor, Viktor! Grúziában

Itthon2012.09.27, 17:09

Orbán Viktor grúziai látogatásán tartott beszédében arra figyelmeztette a vendéglátókat, hogy hiba lenne a múlt felé fordulniuk, és a magyarok támogatásáról biztosította őket.

Gazdasági szabadságharc baltás gyilkossal

Vélemény2012.09.01, 17:14

A kép lassan összeáll. És nem túl szívderítő. Az azeri baltás gyilkos kiadatása egy olyan folyamatban lehet mérföldkő, amelynek során Magyarország egyre inkább eltávolodik a nyugati értékektől és normáktól.

Elmagyaráztatja Orbán a magyar furfangot

Itthon2012.08.28, 09:35

Több kreativitás, kisebb arc - nagyjából ezzel az üzenettel bocsátotta útjukra Magyarország nagyköveteit múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök. Az üzenet lényege, hogy a magyar diplomaták nem védekezhetnek állandóan, ehelyett el kell magyarázniuk, hogy milyen gondolatmenet áll egy-egy döntés hátterében. Viszont le kell szállnunk a magas lóról is, Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy másokat kioktasson.

Martonyi: Lassan vége Magyarország feketebárány szerepének

Itthon2012.05.13, 20:48

 Görögország eurózónából való kilépését sem zárta ki az m1 A Lényeg című műsorának adott nyilatkozatában Martonyi János külügyminiszter. A politikus arról is beszélt, hogy Magyarország feketebárány szerepének reményei szerint lassan vége szakad az Európai Unióban.

Obama figyelmeztette Észak-Koreát

Nagyvilág2012.05.01, 11:29

Az amerikai elnök szerint annak ellenére, hogy Észak-Korea köteles betartani a nemzetközi jatékszabályokat, rakétaákísérleteivel provokál, ezzel az elszigeteltségét erősíti.

Találkoznak egymással a különc szomszédok

Nagyvilág2012.04.26, 11:27

Az egyik csak volt, a másik azonban éppen most Európa rosszfiúja. Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön először találkozik egymással Varsóban. Bár lenne egymással lerendeznivalójuk, úgy tűnik, a puskaport már két éve ellőtték.

Rálőttek egy pártirodára Újvidéken

Nagyvilág2012.04.16, 17:33

Hétfő hajnalban Újvidéken valaki rálőtt a szerb Demokrata Párt irodájára. A párt szerint az elkövető a kilencvenes években megszokott szerbiai állapotokat akarja visszahozni.

Moszkva a NATO-val közös rakétavédelmi rendszert szeretne

Nagyvilág2012.04.17, 07:37

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint az Oroszország és a NATO közötti kapcsolatok szerkezetét alapvetően megváltoztatná egy közös rakétavédelmi rendszer, új minőségű együttműködés alakulhatna ki.

Amerikai látogatásán mondott le az ausztrál külügyminiszter

Nagyvilág2012.02.22, 09:29

Kevin Rudd azzal magyarázta döntését, hogy Julia Gillard miniszterelnök támogatása nélkül nem tudja folytatni a munkáját.

Lengyel politikusok füveztek a parlament előtt

Nagyvilág2012.02.18, 09:27

A könnyű drogok legalizálásáért akcióztak lengyel politikusok. Szerintük az aktuális szabályozás idejétmúlt és téves. 

Magyar magán- és közügyek keveredtek össze az emír tárgyalójában

Itthon2012.02.08, 09:25

Egyre titokzatosabbak annak az utazásnak a részletei, amelyen egyszerre vett részt a miniszterelnök egy legközelebbi munkatársa, egy befolyásos fideszes képviselő és egy magáncég vezetője. Mindannyian azt állítják, hogy magánúton jártak az Egyesült Arab Emírségekben, bár helyi források szerint együtt tárgyaltak az ország uralkodóival is. A magyar csoport egyik tagja szerint érthető, hogy együtt próbálkoztak, mert bár elvileg nincs hivatalos kapcsolat közöttük, az érdekeik egybeestek.

Mi is Attila unokái vagyunk - mit keres a Jobbik Törökországban?

Itthon2012.02.05, 14:36

Oroszország mellett Törökország lehetne a Jobbik szerint egyik fő szövetségesünk, miután Magyarország kiléptett az Európai Unióból. A törökökkel a közös eredetre hivatkozva keresi velük a kapcsolatot a párt, és Attila nevére sokan ott is felkapják a fejüket. Vona Gábort, miután múlt héten arról beszélt, hogy pártja nem demokrata párt, lelkes török hazafiak biztatták a Facebookon.

Barroso, ha mérges...

Vélemény2012.01.24, 12:58

Csak kemény engedmények árán tudja Magyarország visszaszerezni az elveszített nemzetközi bizalmat. Egy mérges EU és egy szigorú IMF azt az oldalát fogja megmutatni, amelyet eddig még nem láttunk. Azért küzdünk, hogy pár engedmény árán végre megkapjunk egy erősen kondicionált IMF-hitelt. Vagyis azért, hogy bedughassuk a fejünket a rövid pórázba.

Ismét a régi a francia-magyar barátság, állítja Martonyi

Itthon2012.01.24, 12:57

Martonyi János veszélyesnek tartja, ha az ellenzék európai intézmények segítségét kéri belpolitikai ügyekben. A külügyminiszter az után beszélt erről, hogy állítása szerint lezárta Párizs és Budapest vitáját a vitatott magyar törvényekről.

Harci gépeket szállít Szíriának az orosz kormány

Nagyvilág2012.01.24, 10:04

Az orosz állami fegyverkereskedelmi céghez közel álló egyik forrás a Kommerszant orosz lapnak azt mondta, harci repülőgépeket ad el a kormány Szíriának. A washingtoni diplomácia aggasztónak nevezte az ügyletről szóló híreket.

Orbán és a harci ideg

Vélemény2012.01.08, 18:50

Példátlan nemzetközi elszigeteltség közepette kezdte az új évet a magyar kormány, amely nem késlekedhet tovább a külpolitikai fordulattal. Véget kell vetni a háborús logikának az első puskalövés előtt.

Orbán válaszolt Clinton karácsonyi levelére

Itthon2012.01.07, 11:40

A miniszterelnöki szóvivő szerint Orbán "kellő alapossággal válaszolt" az amerikai külügyminiszternek. Hillary Clinton karácsony előtt küldött egyértelműen neheztelő levelet a magyar miniszterelnöknek.

Panelekkel terelgeti Orbánt levelében Hillary Clinton

Itthon2011.12.28, 19:11

Egyértelműen neheztelő a hangvétele annak a levélnek, amelyet Hillary Clinton amerikai külügyminiszter küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek - állította az [origo]-nak a levél tartalmát ismerő több forrás. Clinton a médiatörvényt, az új bírósági igazgatást és az egyházügyi törvényt kifogásolja, utóbbival kapcsolatban például azt javasolja, legyen megengedőbb a magyar kormány. Értesüléseink szerint  péntekig elküldik Orbán válaszát is, amely udvarias, de elutasító lesz.

Miért van a kép szélén Orbán?

Itthon2011.10.31, 15:35

Keményen kritikus beszédet mondott az Európai Unióról múlt hét hétfőn Orbán Viktor, szerinte Magyarország több szempontból Európa előtt jár. Orbán nem először szólt be keményen az EU-nak, miközben a kormány több intézkedése arra utal, hogy bár a jófiú szerepét nem mindig akarja eljátszani, azért figyel arra, hogy merre tart Európa.

Bugár Béla: Szlovákiának is hozzá kell járulnia Európa stabilizációjához

Nagyvilág2011.09.10, 16:45

A négypárti szlovák kormánykoalícióba tartozó magyar-szlovák Híd párt elnöke közölte, képviselői kiállnak Iveta Radicová miniszterelnök mellett, s nem támogatják az ellenzéki bizalmatlansági indítványt.

Saját emberei bosszúból ölhették meg a líbiai lázadók katonai főnökét

Nagyvilág2011.07.29, 23:31

Egy tiszt szerint a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács a felkelők katonai vezetőjének elfogására adott parancsot, a megölésére nem. 

Nyilvánosságra kerülhet Nixon volt amerikai elnök Watergate-ügyben tett vallomása

Nagyvilág2011.07.30, 10:58

A Nixon-vallomás sorsáról határozatot hozó bíró azzal magyarázta a döntést, hogy a Watergate-ügynek az amerikai történelemben betöltött jelentősége miatt nem indokolt a titkosítás. 

Adósságválság: az eurózóna után pénteken az Egyesült Államokon a sor

Gazdaság2011.07.22, 13:57

Pénteken döntenie kell az amerikai politikusoknak az adósságplafon emeléséről, ha erre nem kerül sor, akkor az Egyesült Államoknak augusztus elején átmeneti csődöt kellene jelentenie. A republikánus és demokrata párt között vita van a döntéssel járó költségvetési kiigazításokról, ha a felek nem jutnak dűlőre, akkor egy jogi trükk megoldást jelenthet. 

A magyar nagykövetség marad az EU képviselete Líbiában

Nagyvilág2011.07.08, 14:05

Továbbra is a tripoli magyar nagykövetség látja el az Európai Unió képviseletét Líbiában - közölte a Külügyminisztérium. A feladatra az EU kérte fel a magyar diplomáciát. A tripoli magyar követség a líbiai polgárháború kirobbanása óta az egyik legfontosabb külképviselet Líbiában, a magyar diplomaták képviselik többek között Olaszországot és az Egyesült Államokat is.

EU-tagság helyett csak szoros együttműködést kínálnak a német konzervatívok Törökországnak

Nagyvilág2011.07.06, 14:26

A teljes jogú uniós tagság helyett szorosabb kül- és energiapolitikai koordinációt ajánl Törökországnak Angela Merkel német kancellár pártja, a kereszténydemokrata CDU. A német külügyminiszter ezzel szemben továbbra is Ankara csatlakozását sürgeti, szerinte ugyanis a török kormány más szövetségest keres, ha az Európai Unió állandóan elutasítja az ország felvételét.

Kényelmes üzletemberek várják az arab hódításra készülő kormányt

Itthon2011.07.06, 11:50

Kína után az arab országoknak is udvarolni kezd a kormány. Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország rendezi az elmúlt ciklusokban megrendült arab kapcsolatait. Az arab-magyar viszony a 70-80-as évekig szárnyalt, de utána mélypontra jutott. A térséget ismerők szerint jó lehetőséget teremt a kapcsolatépítésre az arab világon végigsöprő forradalom, de fel kell rá készülni, hogy az arab üzletemberek keményen tárgyalnak, és leginkább a kész projekteket szeretik.  

Magát segíti az önzetlennek mutatkozó Kína

Nagyvilág2011.06.27, 19:26

Megsegíti az EU elesett tagjait, új technológiához és infrastruktúrához juttatja Afrika elmaradott országait. Kína, amelynek miniszterelnöke a hétvégén Magyarországgal is jelentős gazdasági megállapodásokat kötött, úgy tűnik, szívesen segít mindenkin. Az önzetlenségnek azonban ára van: a kínai segítséget az EU egysége bánhatja, Afrikát pedig új módszerrel szabadítják meg az ásványkincseitől.

Mit keres Magyarország a föld túloldalán?

Itthon2011.05.28, 16:36

Magyarok alig járnak arra, az ott élők többségének egyetlen kincse a kókuszdió, és egy volt magyar nagykövet szerint a diplomaták egyszerűen "üzemképtelen államocskáknak" nevezik őket. Egy sor óceániai állammal létesít diplomáciai kapcsolatot a kormány, és a karibi térségben is keresi a helyét. A döntésnek gazdasági haszna nem nagyon van, de jól jöhet a kormány egyik dédelgetett tervének valóra váltásában.

"Az amerikaiak elfelejtik, hogy részei a világnak" - nyílt nap az amerikai magyar követségen

Nagyvilág2011.05.11, 13:01

Kolbász, néptánc és porcelán is volt a washingtoni magyar követség nyílt napján, ahol a városban élők megismerkedhettek a magyar kultúrával. Az egyik látogató szerint nagyon fontosak az ilyen rendezvények, mert emlékeztetik az amerikaiakat, hogy ők is részei a világnak. Egy másik szerint az sem mellékes, hogy így a fiatalok megismerhetik egy-egy ország gazdag kultúráját.

Amerikai segítséggel harcolhat a kormány a korrupció ellen

Itthon2011.04.13, 17:00

Segítséget ajánlott fel a korrupció elleni harchoz Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter Navracsics Tibor kormányfő-helyettessel folytatott szerdai megbeszélésén. A megbeszélésen az EU és az USA közötti adatvédelmi egyezményről is szó esett, amely az uniós és amerikai bel- és igazságügyi miniszterek csütörtök-pénteki találkozóján születhet meg.

A román kormány megint túlélte a bizalmi szavazást

Nagyvilág2011.03.16, 22:43

Sorrendben az ötödik bizalmatlansági indítvány utáni szavazást is túlélte az Emil Boc miniszterelnök vezette román kormány.

Új belügy- és külügyminisztert neveztek ki Egyiptomban

Nagyvilág2011.03.06, 17:33

Nabil al-Arabi személyében vasárnaptól új külügyminisztere van Egyiptomnak. Néhány órával korábban a korábbi belügyminisztert váltották le.

Obama: Véget kell vetni a gyalázatos vérontásnak Líbiában

Nagyvilág2011.02.24, 01:03

Barack Obama amerikai elnök felszólította a líbiai kormányt, hogy vessen véget az erőszaknak, Hillary Clinton külügyminiszter pedig azt mondta, az amerikai kormány a nemzetközi közösséggel együtt kíván fellépni Líbiával szemben.

Feszült maradt a helyzet Egyiptomban

Nagyvilág2011.01.29, 14:23

Továbbra is feszült, de a pénteki véres tüntetések után valaminvel nyugodtabb volt a helyzet szombaton Egyiptomban. Hoszni Mubarak elnök leváltotta kormányát és reformokat ígért, de az esetleges távozásáról nem beszélt. Az arab hírtelvízió szerint a háborús zónára hasonlító Kairóban szombaton folytatódtak a tüntetések, és más városokban is gyülekezni kezdtek a tiltakozók.

Államközi megállapodás rendezi a magyar-szlovák állampolgársági vitát

Nagyvilág2011.01.28, 18:43

Államközi megállapodást köt a kettős állampolgárságról a magyar és a szlovák kormány - derült ki Orbán Viktor miniszterelnök és Iveta Radicova szlovák kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján. A javaslatról februárban kezdenek tárgyalni. A tárgyaláson szó esett a magyar médiatörvényről is, és Orbán Viktor kijelentette azt is, nem eszik szlovák gyerekeket reggelire.

Új ideiglenes államfője van Tunéziának

Nagyvilág2011.01.16, 13:49

A parlament elnöke vette át az ideiglenes államfői posztot Tunéziában, miután az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy nem a miniszterelnöknek kell betöltenie a pozíciót. A hatalomból távozott tunéziai elnök családjával együtt Szaúd-Arábiában tartózkodik. Az erőszakhullám miatt eddig már hatezer európai turista hagyta el Tunéziát.

"Elérkezett a forradalom ideje" - elszakadt a cérna Tunéziában

Nagyvilág2011.01.14, 13:35

A munkanélküliség miatt indult, de az "elnöki maffia" elleni lázadássá vált az a tunéziai tüntetéssorozat, amely december óta elérte az afrikai turistaparadicsomokat is. A zavargások akkor durvultak el, amikor az elnök rokonságának önkényéről szóló pletykákat a WikiLeaks-akták is megerősítették. A hatóságok a héten már éles lőszerrel oszlattak, és bár a tunéziai magyar nagykövet szerint a főváros még nem veszélyes, "egy-két helyen csúnya a helyzet".

Magyarország kapta az EU-nak címzett meghívót az iráni atomlátogatásra

Nagyvilág2011.01.04, 09:17

Az Európai Uniót is meghívta Irán, hogy látogasson el atomlétesítményeinek megtekintésére, és soros elnökként Magyarország kapta a közösségnek küldött levelet. Nem kapott azonban meghívást az iráni atomprogramot leginkább bíráló Egyesült Államok, pedig a látogatás felajánlásának valódi célja az atomtárgyalások elősegítése lehet.

Szívélyesen lépked az aknák fölött Orbán és Radicová

Nagyvilág2010.12.13, 09:24

Kerülik majd a legkényesebb kérdéseket és megpróbálják kimozdítani a holtpontról a magyar-szlovák viszonyt - az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint ilyen szellemben zajlik majd Orbán Viktor magyar és Iveta Rdicová szlovák miniszterelnök keddi találkozója. Radicová sokkal kompromisszumkészebb, mint elődje, Robert Fico, de sok kérdésben meg van kötve a keze. A tárgyalás sikere azon is múlik, mennyire használja ki Radicová óvatosságát Orbán.

A szlovák kormányból való kilépéssel fenyeget Bugár Béla

Nagyvilág2010.12.10, 10:53

Bugár Béla, a Híd párt elnöke pénteken közölte, kiléphetnek a szlovák kormánykoalícióból, ha partnerei folytatják a támadásokat a főügyészválasztás miatt.

Két jelölt is elnöknek nyilvánította magát Elefántcsontparton

Nagyvilág2010.12.04, 22:19

A vitatott kimenetelű elefántcsontparti elnökválasztás után szombaton mindkét jelölt letette az államfői esküt, miután egyaránt győztesnek tartják magukat, a politikai válság pedig ismét fegyeres összecsapást robbantott ki a nemrég polgárháború által sújtott nyugat-afrikai országban.

Elítéli az észak-koreai katonai akciót a magyar kormány

Itthon2010.11.23, 11:39

Észak-Korea agressziójának tartja a keddi koreai katonai incidenst a magyar kormány. A Külügyminisztérium támogatásáról biztosította Dél-Koreát.

Ádáz versenyfutásba szállt be Kínában Orbán

Itthon2010.11.04, 17:21

A kínai gazdasági és politikai elit tagjaival találkozott a hétvégén az ázsiai országba látogató Orbán Viktor, aki abban bízik, hogy befektetőket tud Magyarországra csábítani. A világválság ellenére is tömött zsebű kínai befektetőknél azonban sorban állnak a hasonlóban reménykedő európai országok, így a magyar kormánynak egy nagyon kemény versenyben kell helytállnia.

Nagykövet lesz két fideszes háttérember

Itthon2010.10.14, 15:00

A Fidesz külpolitikai csapatának két fontos tagját is nagykövetté nevezte ki nemrégiben a köztársasági elnök. Dán Károly, a párt korábbi nemzetközi igazgatója New Yorkba ment, Orbán Anita pedig az energiabiztonságért felelős nagykövet lett a Külügyminisztériumban.

Bele kell nyúlnia az orosz hangyabolyba Orbánnak

Itthon2010.09.30, 15:45

Kemény szóváltások után új alapokra helyezné az orosz és a magyar kormány viszonyát Orbán Viktor miniszterelnök. Orbánt alig két éve még az oroszellenes mumusok egyikeként emlegették orosz újságok, ő pedig azzal vádolta Moszkvát, hogy visszaél az erejével. Az orosz és a magyar kormánynak számos kényes gazdasági kérdésben kell dűlőre jutnia, de az enyhülésnek már több jele is van.

Bátrabb diplomáciát szeretne Orbán Viktor

Itthon2010.08.30, 11:24

Az eddiginél bátrabb, támadóbb külpolitikát szeretne Orbán Viktor, aki Magyarország nagykövetei előtt beszélt erről hétfőn. Orbán szerint új világrend alakul, a Nyugat veszíteni fog gazdasági súlyából.

Kínában tárgyal Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

Itthon2010.08.27, 18:18

A parlamenti Tibet-csoport alapító elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes két héttel a dalai láma magyaroszági útja előtt Kínába utazik hivatalos látogatásra, hogy ott a magyar gazdaságról beszéljen. Orbán már a választások előtt jelezte, hogy fontos partnernek tekinti Kínát.

Kitér a láma elől a Kínára figyelő Orbán

Itthon2010.08.19, 10:45

Tíz évvel ezelőtti budapesti látogatásakor a buddhista hagyományokat idéző kendőt kötött és fogadta a dalai lámát Orbán Viktor, szeptemberben azonban nem találkozik a Budapesten járó tibeti vezetővel. Orbán már a kormányváltás előtt jelezte, hogy fontos partnernek tekinti Kínát, a lámával való találkozás azonban káros hatással lehetne a két ország kapcsolatára. Kína ugyanis rossz szemmel nézi a láma nemzetközi szerepléseit, ami még Barack Obama amerikai elnököt is óvatosságra intette tavaly.

Hillary Clintonhoz utazik Washingtonba Martonyi

Itthon2010.06.23, 11:03

Martonyi János külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik, ahol tárgyalni fog Hillary Clinton amerikai külügyminiszterrel. A háromnapos látogatás alatt Martonyi találkozik majd a washingtoni adminisztráció és törvényhozás vezetőivel, valamint amerikai magyar szervezetek képviselőivel is.

Valami megmozdult bennünk

Vélemény2010.04.18, 11:35

Négy nappal a szmolenszki tragédiát követően az orosz elnök kijelentette: "Egyértelmű, hogy a lengyel tiszteket az akkori szovjet vezetők, többek között Joszif Sztálin utasítására lőtték le Katynnál." Hogyan segíthet a szmolenszki tragédia abban, hogy a lengyelek és az oroszok képesek legyenek őszintén szembesülni múltjukkal és egymással?

Előző
Következő