KSH
címke rss- kapcsolódó címkék:
- gazdaság
- Központi Statisztikai Hivatal
- infláció
- ipari termelés
- építőipar
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tíz százalékkal nőtt a nettó átlagbér
A bruttó átlagkeresetek 2010 első két hónapjában 3,7 százalékkal, a nettó bérek 10,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset, 6,1 százalékos infláció mellett, döntően a személyi jövedelemadó szabályok változásának, valamint az állami szférában januárban kifizetett keresetkiegészítés miatt 4,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. A versenyszférában így 3,5 százalékkal, a költségvetési szférában 4,9 százalékkal nőtt a reálkereset - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli jelentésében.
- címkék:
- bér
- fizetés
- átlagbér
- bér-fizetés
- KSH
- Címkefelhő »
Több mint 10 ezer forint az állam bérelőnye
Az idei év első két hónapjában 4 százalékkal voltak magasabbak a reálkeresetek, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH jelentéséből. A költségvetési szférában 4,5 százalékkal nőtt a létszám, a versenyszférában pedig 5,9 százalékkal csökkent, az átlagbér esetében pedig 4,9, illetve 3,5 százalékos volt az emelkedés. A vállalkozásoknál dolgozók bruttó keresete több mint 10 ezer forinttal elmarad a költségvetési dolgozokénál.
- címkék:
- kereset
- bér
- létszám
- bér-fizetés
- KSH
- Címkefelhő »
Tizedével esett vissza az építőipar
Tíz százalékkal zsugorodott a magyarországi építőipar termelése idén februárban az egy évvel korábbihoz képest. Az új szerződések száma viszont nagyot nőtt, elsősorban oktatási, idegenforgalmi és infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódva.
- címkék:
- Magyarország
- építőipar
- KSH
- Címkefelhő »
Meglódult a magyar autóexport
A meglóduló magyar autóexport miatt, éves alapon 8,4 százalékkal bővült februárban a magyar ipar teljesítménye.
- címkék:
- autóipar
- autópiac
- makrogazdaság
- export
- KSH
- Címkefelhő »
A legpesszimistább inflációbecslés jött be
Az infláció üteme 5,9 százalék volt márciusban, ami a legmagasabb elemzői várakozásoknak felel meg, vagyis a szakértői átlag feletti lett az ütem. A növekedésben az üzemanyagárak, ruhaárak és az idényáras élelmiszerek játszották a legnagyobb szerepet.
Éves szinten gyarapodott a magyar ipar
- címkék:
- makrogazdaság
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Négyszázalékos volt a tavalyi hiány
A kormány által megcélzott 3,9 százalék helyett 4 százalékos volt tavaly a GDP-arányos államháztartási hiány a KSH adatai szerint. Az államadósság az éves GDP 78 százalékára rúg. A pénzügyminiszter szerint az eltérés "jelképes".
Tizenhat éves csúcson, 11,4 százalékon a munkanélküliség
A 2009. december és 2010. február közötti időszakban újabb csúcsot döntött a munkanélküliség. 479 ezer főre emelkedett az állástalanok száma, a munkanélküliségi ráta pedig 11,4 százalékra. Egy év alatt 100 ezer fővel többen vannak állás nélkül - áll a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli jelentésében.
A vártnak megfelelően bővült a magyar ipar
Az ipari termelés 3,4 százalékkal bővült januárban az elemzői várakozásoknak megfelelően. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 januárjában 3,4 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 8,8 százalékkal emelkedett.
- címkék:
- ipari termelés
- export
- import
- KSH
- Címkefelhő »
KSH: Nagyot ugrott a szerencsejátékok ára
A januári 6,4 százalékról 5,7 százalékra esett februárban az éves inflációs ráta Magyarországon, a szolgáltatások áremelkedése volt a legjelentősebb.
- címkék:
- infláció
- KSH
- Címkefelhő »
Egy magyar átlagosan 2,6 millió forintot termel
A magyar gazdaság 6,3 százalékkal esett vissza tavaly - erősítette meg előzetes becslését a statisztikai hivatal. Ez az adat a rendszerváltás utáni legnagyobb visszaesést mutatja, de egyben alátámasztja a reményt, hogy a növekedés már ebben a negyedévben beindulhat. Egy állampolgárra 2 604 000 forintnyi termelés esik.
- címkék:
- GDP
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Megemberelte magát a magyar ipar
A decemberi hanyatlás után januárban magára talált a magyar ipar a KSH legfrissebb adatai szerint.
- címkék:
- ipar
- makrogazdaság
- termelés
- KSH
- Címkefelhő »
200 ezer forint az átlagbér
A bruttó átlagkeresetek 2009-ben 0,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 2,4 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában átlépte a 200 ezer forintot a bruttó átlagbér - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss adataiból.
- címkék:
- kereset
- bér
- fizetés
- KSH
- bér-fizetés
- Címkefelhő »
Meglepően jó lett a magyar GDP-adat
Meglepően jó lett a GDP-adat, bár a rendszerváltás óta így is a legnagyobb visszaesést produkálta a magyar gazdaság 2009-ben. A várt 6,7 százalék helyett 6,3 százalék lett az esés, a negyedéves alapon számított adatok szerint pedig komoly remény van rá, hogy ebben a negyedévben már növekedésnek indul a gazdaság.
Megugrott az infláció
A GDP adat meglepően jóra sikerült a tavalyi utolsó negyedévben, de az inflációs ráta éppen ellenkező irányban okozott meglepetést. A várt 5,8 százalékos árszínvonal-emelkedés helyett 6,4 százalékra nőtt az ütem.
- címkék:
- infláció
- magyar gazdaság
- MNB
- KSH
- Címkefelhő »
Szűkülő forgalomban javult a külkermérleg
Decemberben tovább szűkült az ország külkereskedelme, de mivel az import jelentősebben esett vissza, mint az export, ezért javult a kereskedelmi mérleg.
Decemberben már nőtt az ipari termelés
Több mint egyévnyi folyamatos csökkenés után tavaly decemberben nőtt a hazai ipari termelés. A javulás mértéke minimális, és csak a munkanaphatás figyelembe vétele nélkül számított adatokra igaz.
- címkék:
- magyar gazdaság
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Méretes többlet a külkereskedelmi mérlegben
Több mint ötszörösére nőtt a külkermérleg többlete egy év alatt, miután a export az importnál kisebb mértékben esett vissza.
10,5 százalékon stagnál a munkanélküliség
2009 utolsó negyedévében 442 ezer főnek nem volt munkája Magyarországon, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Egy hónappal korábban ugyanekkora értéket jelentett a Központi Statisztikai Hivatal, így stagnál a ráta. Egy éves összehasonlításban azonban 105 ezer fővel vannak többen munka nélkül. A legrosszabb a helyzet Észak-Magyarországon (15 százalék), a legjobb a Budapest és Pest megye alkotta Közép-Magyarországon (6,6 százalék) - derül ki a KSH friss adataiból.
- címkék:
- munkanélküliségi ráta
- KSH
- Címkefelhő »
Lefékezett a munkanélküliségi ráta
Tavaly október és december között 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát mért a KSH, azaz megállt a tavaly nyár óta tartó emelkedés. Ennek ellenére a munkaerő-piaci számok nagyon kedvezőtlen helyzetről tanúskodnak.
KSH: 35 százalékkal nőtt a munkanélküliség
Miközben a világgazdaságról rendelkezésre álló adatok a múlt év közepétől a globális recesszió enyhülését mutatják, Magyarország gazdasági teljesítményében csak nyomokban érzékelhető kedvező fordulat - összegezte a rendelkezésre álló legfrissebb adatokra alapozott havi összefoglalójában a Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön.
A betelepülők tartották tízmillió fölött a népességszámot tavaly
Körülbelül 15 ezerrel csökkent a magyar népesség 2009 első 11 hónapjában - közölte a KSH. A népességfogyást a bevándorlás enyhíti, így még valamivel többen vagyunk tízmilliónál.
Mindenből kevesebbet vettünk novemberben
Folytatódott a kiskereskedelmi eladások csökkenése novemberben. Kevesebb fogyott mindenből. A forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009 első tizenegy hónapjában 5,0, novemberben 7,8 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest.
- címkék:
- kiskereskedelem
- KSH
- Címkefelhő »
2,4 százalékkal csökkent a reálbér
2009 első tizenegy hónapjában a bruttó bérek 0,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - 4,1 százalékos infláció mellett - 2,4 százalékkal csökkent. A versenyszférában 0,3 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában - döntően a 13-ik havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 8,7 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- bér
- fizetés
- bér-fizetés
- KSH
- Címkefelhő »
Gyorsult az inflációs ütem decemberben
A KSH mérése szerint 4,2 százalékos volt tavaly az infláció éves üteme, ami megfelel a várakozásoknak. Decemberben gyorsult az árszínvonal emelkedése. Egy ideig még növekedhet az áremelkedési tempó, aztán 2010 második felében újra csökkenésnek indulhat az inflációs ráta.
- címkék:
- infláció
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Tovább nőtt Magyarország külkereskedelmi többlete
A külkereskedelmi mérleg többlete 411 millió euróra nőtt novemberben az egy évvel azelőtti 77 millióról, az első tizenegy hónapban pedig jelentősen, 4,2 milliárd euró szufficitre javult az egy évvel korábbi 238 millió eurós deficitről.
Újabb csúcson a munkanélküliség
Az augusztus és október között mért 13 éves csúcsról tavaly szeptember és november között ismét tovább emelkedett a magyarországi munkanélküliség. Az állástalanok aránya immár 10,5 százalék - számolt be a KSH. Piaci elemzők a munkanélküliségi ráta további növekedését várják a következő hónapokban.
Tovább nőtt a munkanélküliek száma
Nem állt meg az állástalanok számának növekedése. 2009. szeptember-november között 10,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami 2,7 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál, és egy tizedszázalékkal - 6 ezer fővel - haladja meg az egy hónappal ezelőtt mért (augusztus-október közötti) értéket. Hivatalosan 445 ezren vannak munka nélkül - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli jelentéséből.
Megint esett a boltok forgalma - A régióban csak Lengyelország jobb nálunk
Októberben is lejtőn maradt a magyar kiskereskedelem, a boltok forgalma 7,5 százalékkal csökkent. Bár ez nagyon rossz eredmény, a régióban egyedül Lengyelország produkált jobb számokat.
A fogyasztás húzta le a magyar GDP-t
Változatlan áron számolva a háztartások fogyasztási kiadása az első kilenc hónapban mintegy 8 százalékkal csökkent, amely a bruttó hazai termék (GDP) első háromnegyedévi 7,1 százalékos visszaesésére erőteljesen hatott - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott összefoglaló jelentésében.
Felgyorsult a népességfogyás 2009-ben
A tavalyinál gyorsabb ütemben fogyott 2009 első tíz hónapjában a magyar népesség. A csükkenő születésszám és a majdnem stagnáló halálozás hatásait a bevándorlás enyhíti. A KSH becslése szerint október végén 10 millió 19 ezer lakta Magyarországot.
- címkék:
- népességfogyás
- KSH
- Címkefelhő »
Tovább szűkült az építőipar
Az építőipari termelés volumene 2009 októberében mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 2,4 százalékkal csökkent a 2008. októberihez képest. Az év első tíz hónapjában a termelés 2,7 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés októberben 0,4 százalékkal kisebb volt, mint az előző hónapban - jelentette a KSH.
- címkék:
- építőipar
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Akarnak gyereket a magyarok, csak szülni nem mernek
Alig van olyan magyar, aki kifejezetten irtózik a gyerekvállalás gondolatától, mégis évtizedek óta kevés gyerek születik Magyarországon. Ezen akar változtatni egy szakértőkből, politikusokból és civilekből álló társaság, aki új irányt adnának a népesedéspolitikának. A problémát évtizedek óta harsogó politikusok néhány extrém ötlettel is előálltak már: egy fideszes szavazati jogot adott volna a gyerekek után, egy MSZP-s pedig megengedte volna, hogy a szülők megválasszák gyerekük nemét.
Tovább csökkent a fizetésünk értéke
Az idei év első tíz hónapja alatt 2,1 százalékkal csökkent a fizetések reálértéke Magyarországon, a közszférában nőtt a foglalkoztatás, a versenyszférában csökkent.
Csak a termelőknél csökkentek az agrárárak
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak októberben, bár ez alig látszott a végfelhasználói oldalon. A gazdák alacsony árai többek közt az uniós támogatásnak köszönhetők. Az ipar még mindig pocsék állapotban, de legalább úgy tűnik, nem esik tovább.
A benzin miatt gyorsult az infláció
Az októberi 4,7 százalék után novemberben 5,2 százalékkal emelkedtek az árak éves összevetésben - közölte péntek reggel a Központi Statisztikai Hivatal. A piaci várakozásokat enyhén meghaladó emelkedés elsősorban az üzemanyagok és az idényáras élelmiszerek drágulásával magyarázható
Nem alakult ki inflációs nyomás
A novemberi árindexet a változékony árú termékek, idényáras élelmiszerek és az üzemanyagok húzták fel, ami azt jelenti, hogy nem alakult ki inflációs nyomás Magyarországon - vélik piaci elemzők.
Szerény javulás a magyar iparban
Októberben havi szinten növekedett az ipar teljesítménye, éves szinten pedig 10,8 százalékos volt a csökkenés, utóbbi a visszaesés ellenére a legjobb eredmény az idén.
- címkék:
- ipar
- makrogazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Szűkülés mellett javult a külkermérleg
Főleg az export alacsonyabb arányú visszaesése miatt javult a külkereskedelmi mérleg szeptemberig. Az elszámolás tehát aktívumot mutatott a tavalyi passzívum után azonos időszakban, de a külkereskedelem még mindig alacsony mértékű - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Beragadtak az ipari termelői árak
Az ipari termelői árak nem változtak sem az előző havihoz, sem az egy évvel korábbi értékhez képest októberben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
- címkék:
- ipari árak
- KSH
- Címkefelhő »
Tizenhárom éves csúcson a munkanélküliség
Folytatódott a munkanélküliség emelkedése augusztus-októberben, a KSH 10,4 százalékos rátáról számolt be, ami 13 éve nem látott magasság. Az adat az egy évvel korábbit 2,7 százalékponttal haladja meg. Elemzők szerint az állástalanok aránya a következő hónapokban tovább növekedhet.
Tovább szűkült a magyar kiskereskedelem
A kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számítva - a naptárhatástól megtisztított adatok alapján - 2009 első kilenc hónapjában 4,4, szeptemberben 7,3 százalékkal kisebb forgalmat értek el, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
Nagyvárosban, férfiak okozzák a legtöbb balesetet
A 3,7 milliós hazai gépjármű-állomány után majdnem százmilliárd forintnyi kötelező felelősségbiztosítási-díjat fizettek be az üzembentartók, ennek közel a felét utalták vissza a biztosítók a károsultaknak. A statisztikák szerint a kockázatosabb ügyfelek nem feltétlenül az erős autók sofőrjei: a 24 évnél fiatalabbak és az idősek okoznak sok balesetet, a nők viszont jóval kevesebbet, mint a férfiak. Közlekedési szempontból a legveszélyesebb helyszín a nagyváros.
Két százalékkal kevesebbet ér a fizetésünk
A legalább ötfős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a bruttó átlagkeresetek 2009 első kilenc hónapjában 1,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A foglalkoztatottak létszáma 4 százalékkal csökkent.
Lassult az építőipar visszaesése
Éves összevetésben szeptemberben is csökkent az építőipar teljesítménye, de több jel a visszaesés mérséklődésére utal. Az új szerződések száma viszont továbbra is nagyon alacsony.
90 ezer fővel dolgoznak kevesebben
A bruttó átlagkeresetek 2009 első kilenc hónapjában 1,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset - 3,9 százalékos infláció mellett - 2,0 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 7,8 százalékkal csökkent a reálkereset. A foglalkoztatottak száma 4 százalékkal csökkent, 90 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy éve. A versenyszférában 6,8 százalékos volt a létszám visszaesése - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- bér
- fizetés
- létszám
- bér-fizetés
- KSH
- Címkefelhő »
Rosszabb lett a vártnál a GDP-adat
A vártnál jóval rosszabb teljesítményt nyújtott a magyar gazdaság a harmadik negyedévben, a GDP a kérdéses időszakban 7,2 százalékkal csökkent.
- címkék:
- gazdasági válság
- GDP
- KSH
- Címkefelhő »
Jövőre tolódik az infláció esése
Nem estek az árak a korábban tapasztalt meglepő mértékben októberben, a komolyabb csökkenésre jövő évben van esély a piaci elemzők szerint. Az októberi adat 4,7 százalék lett a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, ami alig kisebb a vártnál, de jövőre már 3 százalék alá kerülhet a ráta. Londoni elemzők szerint nincs akadálya a magyar jegybank további ütemes kamatcsökkentésének.
- címkék:
- infláció
- magyar gazdaság
- MNB
- KSH
- Címkefelhő »
A piac jövőre várja az infláció zuhanását
Az egy hónappal korábbi szint körül várják az októberi magyarországi inflációs számokat londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint azonban jövőre meredek dezinfláció kezdődik Magyarországon.
- címkék:
- infláció
- magyar gazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Sokkal javult a külkermérleg a KSH szerint
Szeptemberben 485,6 millió eurós, míg az első háromnegyed évben 3,322 milliárd eurós többlettel zárt a külkereskedelmi mérleg az első becslés alapján, szemben a tavaly szeptemberi 95,1 millió eurós pozitívummal, illetve a 2008 első háromnegyed évi 171,6 millió eurós hiánnyal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Lassult az ipari termelés visszaesése
A KSH előzetes adatai alapján a magyar ipar szeptemberi teljesítménye óvatos bizakodásra ad okot, bár a kibocsátás még mindig 15 százalékkal kisebb az előző évinél, és jelenleg a 2005-ös szinten van. Az elemzők szerint a következő hónapokban is kedvező adatok várhatók.
Tovább zuhan a magyar lakáspiac
Az idei harmadik negyedévben éves alapon 23 százalékkal csökkent a használatba vett lakások száma, az új engedélyeké pedig 40 százalékkal esett vissza. A szintén hétfőn megjelent BMI-jelentés azt mutatja, hogy nincs jó bőrben a magyar feldolgozóipar.
- címkék:
- gazdasági válság
- lakáspiac
- KSH
- Címkefelhő »
Tovább javult a külkermérleg
Az augusztusi adatok szerint 815 milliárd forintos külkereskedelmi többletet ért el Magyarország. A kivitel 17, a behozatal 23 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Alig emelkedtek az ipari termelői árak
Havi szinten 0,1, éves összehasonlításban pedig 3,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak Magyarországon - jelenttte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
- címkék:
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Bely� P�l lesz a KSH eln�ke
Bely� P�lt nevezte ki a minisztereln�k a K�zponti Statisztikai Hivatal eln�ki posztj�ra. A Fidesz politikai kinevez�sr�l besz�l.
Átlépte a tíz százalékot a munkanélküliség
Átlépte a tízszázalékos lélektani határt a munkanélküliségi ráta. Az idei harmadik negyedévben 10,3 százalékra emelkedett az állástalanok aránya, 436 ezer embernek nincs munkája - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Jövőre feltehetően magasabb is lesz.
- címkék:
- munkanélküliségi ráta
- KSH
- Címkefelhő »
Jelentős a visszaesés lakáshitelezésben
Jelentősen visszaesett az engedélyezett és a folyósított lakáscélú hitelek száma és összege is az idén az első félévben - állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
- címkék:
- lakáshitel
- hitelválság
- KSH
- Címkefelhő »
V�ls�gh�rad�: j�n a pozit�v ad�slista, m�lyben a doll�r
Tov�bbra is er�s a forint, a t�zsde viszont esett szerd�n, csak a Mol volt kiv�tel. Lassan kezd mag�hoz t�rni az online hirdet�si piac. Cs�t�rt�k�n az Orsz�ggy�l�s el� ker�l a t�bbek k�z�tt�az uzsorakamatokat maximaliz�l�t�rv�ny. Hajnali v�ls�gh�rad�.
Tovább esett a kiskereskedelmi forgalom
Minden kiskereskedelmi üzlettípusban csökkentek az eladások a KSH most nyilvánosságra hozott augusztusi adatai szerint. Az előző év augusztusához képest több mint 7 százalékos a visszaesés.
Még nem tért magához az építőipar
Az építőipari termelés volumene 2009 augusztusában mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanap tényezővel kiigazítva 7,2 százalékkal csökkent a 2008. augusztusihoz képest. Az év első nyolc hónapjában a termelés 3,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. Szezonálisan kiigazítva a termelés augusztusban az előző havi szinten maradt.
- címkék:
- építőipar
- KSH
- Címkefelhő »
Kiss� jobb lett az ipari adat a v�rtn�l
Az el�zetes adatokn�l 0,1 sz�zal�kponttal kisebb ar�nyban, 19,8 sz�zal�kkal esett vissza az ipari termel�s augusztusban a 2008 augusztusi adatokhoz k�pest munkanaphat�st�l megtiszt�tva �s kiigaz�tatlanul is - k�z�lte a KSH szerd�n.
Csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 augusztusában 11,8 százalékkal csökkent, ezen belül a növényi termékek árszínvonala 16,4, az élő állatok és állati termékeké 4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
- címkék:
- agrárium
- káposzta
- búza
- KSH
- Címkefelhő »
Tov�bb javult a k�lkereskedelmi m�rleg
Az elemz�k �ltal�v�rtn�l kisebb m�rt�k�t, de augusztusban is t�bbletet regisztr�lt a KSH a k�lkererskedelemben.�Az berhozatal �s a kivitel is jelent�sen visszaesett, az��v v�g�re az akt�vum el�rheti a 4 milli�rd eur�t.
A szexmunk�sok feljebb h�zt�k a GDP-t
A magyar gazdas�g kibocs�t�s�nak�egyre nagyobb r�sz�t -�mintegy 1,5 sz�zal�k�t - teszi ki a prostit�ci� �s a drogkereskedelem. A K�zponti Statisztikai Hivatal leg�jabb sz�m�t�si m�dszere szerint a sz�ml�z�s el�l kib�v� fekete gazdas�g ezen �gai�n�vekv� m�rt�kben j�rultak hozz� a gazdas�ghoz, teljes�tm�ny�k csaknem 300 milli�rd forint k�r�li. A h�ztart�sok fogyaszt�s�ban ez a k�t t�tel b�ven t�bb, mint amit �js�gra, k�nyvre, vagy oktat�sra ford�tanak �s megyezik a gy�gyszerekre, gy�gy�szati seg�deszk�z�kre k�lt�tt �sszeggel.
Nőtt a kormányzati szektor hiánya
- címkék:
- kormányzati szektor
- KSH
- Címkefelhő »
Közel 5 százalékos drágulás az iparban
- címkék:
- makrogazdaság
- ipari árak
- KSH
- Címkefelhő »
Tovább szűkült a hazai kiskereskedelem
Minden téren visszaesett a fogyasztók vásárlásait jelentő kiskereskedelmi forgalom Magyarországon a KSH júliusi adatai alapján. Az első hét hónapban bővülő üzemanyag-vásárlás mennyisége is megtorpant júliusban.
Kisegyházak miatt maradhat ki a vallás a népszámlálásból
Lemaradhat a vallásra vonatkozó kérdés a 2011-es népszámlálás kérdőívéről. A kormány szerint ennek az adatnak semmi jelentősége, és az egyházak maguk sem ragaszkodtak hozzá. Egy, az [origo]-hoz eljuttatott emlékeztetőből kiderül: a nagy egyházak támogatták volna a kérdés feltételét, de a kisebb felekezetek ellenezték azt.
Válsághíradó: drágulás Budapesten és New Yorkban, olcsóbb lesz a gáz, visszacsúszott a Váci utca
Szerdán a magyarországi üzletek forgalmáról tanúskodó statisztika lát napvilágot, az Egyesült Államokban pedig a Fed kamatdöntése és az ahhoz fűzött kommentár lehet érdekes. Kedden a BUX erősödött, a Magyar Telekom kivételével a vezető papírok drágultak, az OTP például 2,6 százalékos pluszt ért el. A Magyar Energia Hivatal elnöke szerint csökkenhet a gáz ára, a Váci utca pedig hátrébb került a bevásárlóutcák világranglistáján.
Két év múlva csökkenhet 10 millió alá a népesség
Egy kisváros lakosságának megfelelő számú emberrel többen haltak meg az év első hét hónapjában Magyarországon, mint ahányan születtek. A bevándorlás egyelőre lassítja a népességfogyást, de két év múlva 10 millió fő alá csökkenhet a népesség.
- címkék:
- bevándorlás
- demográfia
- KSH
- Címkefelhő »
J�liusra visszahanyatlott az �p�t�ipar
Bebizonyosodott, hogy a j�niusi, megh�kkent�en j� �p�t�ipari adat nem val�s er�s�d�st t�kr�z�tt, hanem egyszeri hat�sokat. J�liusban m�r ism�t alacsonyabb volt a termel�s, mint egy �vvel kor�bban, b�r a tavaszi h�napokban m�rtn�l enyh�bb m�rt�k� a visszaes�s.
- címkék:
- gazdasági válság
- építőipar
- KSH
- Címkefelhő »
Továbbra is csökken a fizetés értéke
A bruttó átlagkeresetek 2009 első hét hónapjában 1,3 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 1,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A reálkereset 2,1 százalékkal maradt el az előző évitől. A versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett; a költségvetési szférában - döntően a 13. havi juttatás kifizetési szabályainak változása miatt - 8,1 százalékkal csökkent a reálkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók létszáma 2009. január-júliusban átlagosan 2 millió 666 ezer volt. A versenyszférában 6,5 százalékkal csökkent a dolgozói létszám - jelenti a Központi Statisztikai Hivatal.
- címkék:
- bér
- fizetés
- átlagbér
- bér-fizetés
- KSH
- Címkefelhő »
Nagy lendülettel terjed a mobilinternet
A második negyedévben a telefonbeszélgetések 76 százalékát mobiltelefonon bonyolították Magyarországon - derül ki a KSJ legfrisebb jelentéséből, amely szerint az internet-előfizetések száma 1 év alatt 347 ezerrel gyarapodott, 2,4 millió felett van. A vezeték nélküli kategória, vagyis a mobilinternet piaca 36 százalékkal bővült.
- címkék:
- mobilinternet
- távközlés
- internet
- KSH
- Címkefelhő »
Mélyben maradt a magyar ipar
Elsősorban a járműexport jelentős visszaesése miatt júliusban közel 20 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye - közölte kedden a Központi Statiszikai Hivatal (KSH).
Tovább zuhannak a zöldség- és gyümölcsárak
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 júliusában 14,9 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakában feljegyzetthez képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 21,4, az élő állatok és állati termékeké 3,0 százalékkal esett vissza - közölte a KSH.
- címkék:
- árak
- agrárárak
- agrárium
- KSH
- Címkefelhő »
Meglepően jó lett az inflációs adat
Július után augusztusban is meglepetést okozott az inflációs adat. A KSH pénteken közzétett jelentése szerint augusztusban 5 százalékkal emelkedtek az árak, ami bőven elmarad a várakozásoktól. Az idényáras élelmiszerek árcsökkenése várható volt, de a mértéke meglepő lett, a jelek szerint pedig az áfa-emelést nem tudták érvényesíteni az eladók. A kedvező adat miatt tovább csökkenhet a kamatszint.
Harmadával csökkent a magyar termékbehozatal
A külkereskedelmi mérleg júliusban 147 milliárd forint aktívumot mutatott, ami 250 milliárd forintos javulás éves alapon - derül ki a KSH jelentéséből.
Apró meglepetésekkel szolgált a GDP-adat
Magyarország bruttó hazai terméke 2009 II. negyedévében 7,5 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 7,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest és ez kedvezőbb - még ha csak 0,1 százalékponttal is - mint az előzetes becslés. Összességében csak részleteiben okozott meglepetést az adat. 2010-ben maradhatunk "Európa betege."
- címkék:
- GDP
- mezőgazdaság
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
Hosszabbító IMF, helykereső forint - válsághíradó
Hosszabbított az IMF, alig mozdult a forint, kis forgalommal erősödött a BUX kedden. A tervek szerint alakult az államháztartás hiánya, új valutát hozna létre az ENSZ, szárnyalt az ezüst ára. Hajnali válsághíradó.
Tavalyhoz képest 6 százalékkal nőttek az ipari árak
Júniushoz képest csökkentek, éves szinten azonban 6 százalékkal nőttek a magyar ipar termelői árai júliusban.
- címkék:
- infláció
- ipar
- makrogazdaság
- KSH
- Címkefelhő »
Felpörögtek a lakásberuházások Magyarországon
A második negyedévben is csökkent a beruházási aktivitás Magyarországon, de a lakásépítéseket is tartalmazó ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 10,6 százalékkal nőtt az előző évihez képest.
- címkék:
- beruházás
- autópálya
- makrogazdaság
- lakás
- KSH
- Címkefelhő »
Felemás számok a kiskereskedelemből
Júniusban havi szinten növekedett a kiskereskedelmi forgalom, amire legutóbb januárban volt példa. Éves összevetésben azonban továbbra is gyengék az adatok, ráadásul a júliusi számok - az áfaemelés keresletszűkítő hatása miatt - várhatóan még rosszabbak lesznek.
Váratlanul beindult a magyar építőipar
Az előző hónapok csökkenése után júniusban már jelentősen bővült az építőipari termelés volumene: a kibocsátás mind a kiigazítatlan, mind a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint 15,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az építőipar termelői árai 2009 második negyedévében a tavalyi azonos időszakhoz képest 3,7 százalékkal emelkedtek.
- címkék:
- építőipar
- KSH
- Címkefelhő »
Lassult az ipari termelés zuhanása
Lassult az ipari termelés csökkenése júniusban: a hatodik hónapban 18,8 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakához képest, míg májusban 22,1 százalék volt a csökkenés, a júniusi részletes adat 0,2 százalékponttal rosszabb az előzetesen publikáltnál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatok alapján pénteken.
- címkék:
- ipari termelés
- KSH
- Címkefelhő »
A vártnál rosszabbul szerepelt a magyar gazdaság
A vártnál nagyobb mértékben esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye a második negyedévben, a GDP 7,5 százalékkal csökkent. A lettek és a románok még nagyobbat zuhantak, a német gazdaság viszont araszol felfelé. Bár durva hanyatlást mutat a friss GDP-adat, egyelőre nem kell átírni az idei forgatókönyveket, egyelőre úgy néz ki, tartható a kormányzati prognózisban az egész évre vonatkozó 6,7 százalékos mínusz.
Bőven alulmúlta a várakozásokat az inflációs adat
A várt 6 százalékkal szemben mindössze 5,1 százalékos inflációt mért júliusban a KSH. Az üzemanyagok ára júliusban csökkent, a szolgáltatások viszont az átlagosnál lényegesen gyorsabban drágultak. A július elsejei áfaemelés hatásai egyelőre csak korlátozottan tükrözödnek az inflációban.
Júniusban javult a külkereskedelmi mérleg
- címkék:
- külkereskedelmi mérleg
- KSH
- Címkefelhő »
Nem divatos a csőd Magyarországon
Az idei első félévben jelentősen nőtt a felszámolási és végelszámolási eljárás alá került társas vállalkozások száma, de a csődvédelem továbbra sem népszerű - derül ki a KSH statisztikájából.
Javult a külkermérleg, esett a forgalom
A külkermérleg az év első öt hónapjában 455 milliárd forintos többletet mutatott, a kivitel 21, a behozatal 26 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett jelentésből.
Ősszel újabb elbocsátások jöhetnek
A statisztikai adatok szerint júniusban kissé csökkent a magyarországi munkanélküliségi ráta, a regionális központok szakemberei szerint azonban több területen még mindig nem érkezett el a mélypont. A nyári hónapokban maradhat a kis javulás, de ezt az őszi hónapokban, a közmunkaprogramok kifutása után, lendületes emelkedés követheti - írja a Napi Gazdaság.
Tovább zuhan az építési engedélyek száma
Az építőipar elhúzódó mélyrepülését valószínűsíti a kiadott új építési engedélyek számának alakulása: három megye kivételével az egész országban jelentős a visszaesés. Nőtt a vállalkozások részaránya a kivitelezésben.
- címkék:
- gazdasági válság
- építőipar
- KSH
- Címkefelhő »
Kevesebb a munkanélküli a vártnál
2009 második negyedévében a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 797 ezer, a munkanélkülieké 402 ezer fő volt, ami - az előzetes, 9,8 százalékos várakozással szemben - 9,6 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett. Ez 0,2 százalékponttal (8 ezer fővel) alacsonyabb az előző havinál, viszont 2 százalékponttal (83 ezer fővel) magasabb az előző év azonos időszakához képest. Egy év alatt a legjobban a Nyugat-Dunántúlon és a Közép-Dunántúlon csökkent a foglalkoztatottság - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal ma reggeli közleményéből.
- címkék:
- munkanélküliségi ráta
- KSH
- Címkefelhő »
Válsághíradó: csekély forintgyengülés, padlóra küldött olajár, szövetkező óriások
A KSH a részletes külkeradatokkal jelentkezik csütörtökön, külföldön nagy nemzetközi cégek cég gyorsjelentései és makroadatok tartják majd izgalomban a befektetőket. Szerdán gyengült a forint, jó hajrával minimális pluszt hozott össze a BUX, az olajár hónapok óta nem látott esést produkált, a New York-i indexek pedig lejjebb csúsztak.
Többségében nőttek az ipari termelői árak
Júniusban az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek, egy év alatt 6,6 százalékkal nőttek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Útfejlesztésekben bízhat az építőipar
Májusban 10,1, az év első öt hónapjában pedig közel 7 százalékkal esett vissza az építőipari termelés. A rendelésállomány ugyanakkor markáns bővülést mutat.
A közszféra rontja el a bérstatisztikát
Idén január és május között éves szinten 2,1 százalékkal csökkent Magyarországon a keresetek reáltértéke: a versenyszférában 0,3 százalékos emelkedést, a költségvetési szférában 7,8 százalékos csökkenést jegyzett fel a KSH..
Külföldön nem vitték a magyar autókat
Az előzetesen közölt adatoknak megfelelően májusban 22,1 százalékkal esett vissza a magyar ipar termelése éves szinten, az első öt hónapot nézve pedig 23 százalékos volt a hanyatlás. A visszaesésben főszerepet játszott az autóipar gyenge exportteljesítménye.