krimi

címke rss

Összefirkálták egy ajkai templom falát

Itthon2022.11.14, 16:46

Az ajkai rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves, helyi férfit, aki a gyanú szerint összefirkálta az egyik templom falát, amivel több százezer forintos kárt okozott.

Közel 200 vadat ejtett el illegálisan két baranyai orvvadász

Itthon2022.11.14, 15:55

Évekre börtönbe kerülhet az a három férfi, akik közül ketten éveken keresztül illegálisan ejtettek el vadállatokat több, mint 80 milllió forintos értékben, majd feldolgozták a húsukat, egy társuk pedig segített nekik megsemmisíteni a bűnjeleket.

Karácsony előtt tett tönkre egy négytagú családot egy betörő Újbudán

Itthon2022.11.14, 15:31

Lopás miatt kerülhet börtönbe az az 54 éves férfi, aki tavaly decemberben betört egy újbudai családi házba, majd a lakó saját szerszámaival kibontott két széfet, amit magával vitt a bennük lévő családi értékekkel és iratokal együtt, közel 6 millió forintos kárt okozva ezzel.

Eltűnt egy fülöpi fiatal férfi

Itthon2022.11.14, 15:27

A hajdúhadházi rendőrök a 19 éves, fülöpi Barna Szabolcs eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Megszólalt a rendőrség a drámai budapesti lövöldözésről - videó

Itthon2022.11.14, 15:21

Az őket igazoltatni akaró rendőrökre lőtt két, magát iraki állampolgárnak valló férfi. Végül rendőrök üldözés és lövöldözés után a Terrorelhárítási Központ segítségével kapták el a két férfit a 19. kerületben. Embercsempészésért és hivatalos személy elleni erőszak miatt is eljárás indul ellenük. A történtekről képeket és videót is tett közzé a rendőrség.

Évek óta bujkáló bűnözőt kaptak el Nagyhalászon

Itthon2022.11.14, 14:48

A rendőröknek sikerült elfogniuk azt a férfit, aki évek óta bujkált az igazságszolgáltatás elől. A rendőrség képeket is közölt az esetről. 

Milliókat ellopó adathalász csalónak segített egy győri nő

Itthon2022.11.14, 14:38

Pénzmosás miatt felelhet egy nő, aki egy társkereső oldalon megismert férfinak megadta a bankszámlaszámát, és az arra érkező összeggel tranzakciókat hajtott végre.

Bíró elé áll az apósát fagyállóval megyilkoló férfi

Itthon2022.11.14, 11:51

Letartóztatás után közel egy hónappal vádat emeltek az ellen a 36 éves férfi ellen, aki évekig tervezgette, hogyan fogja megmérgezni az apósát, aztán tavaly szeptemberben megtette. A férfi fegyházbüntetésre és a bűnügyi költségek megfizetésére is számíthat.

Egy szexvideó miatt állhat bíró elé egy férfi

Itthon2022.11.14, 10:41

Különleges személyes adattal való visszaélés miatt emelt vádat a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség az ellen a férfi ellen, aki olyan pornográf felvételeket tett közzé, amihez nem volt joga.

Lefolyótisztítót öntött barátja fülébe egy férfi

Itthon2022.11.14, 10:36

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki egy házibuliban úgy gondolta, hogy azzal ébreszti fel egy társát, hogy lefolyótisztító szert önt a fülébe. 

Kapával támadtak budapesti kutyasétáltatókra

Itthon2022.11.14, 10:10

Befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki kapával támadott meg két férfit és a kutyájukat Budapesten. A férfinak súlyos testi sértés, valamint állatkínzás vádjával kell majd bíróság elé állnia.

Rendőrökre lőttek Budapesten, a Nagykőrösi úton

Itthon2022.11.14, 11:51

Lövések zaja hallatszott az M5-ös Budapestre bevezető szakaszán hétfőn reggel. Autós üldözést követően állítottak meg a rendőrök egy járművet, amelyből lőfegyverrel tüzeltek rájuk - írja a Blikk.

Bedrogozva okozott halálos balesetet egy sofőr

Itthon2022.11.11, 16:59

Börtönbe kerülhet, és valószínűleg soha többé nem vezethet az a büntetett előéletű sofőr, aki tavaly nyáron új pszichoaktív szert fogyasztott, mielőtt autóba ült, majd balesetet okozott. Egyik utasa meghalt, egy másik pedig súlyosan megsérült.

Összetörte áldozata autóját, majd egész egyszerűen elhajtott

Itthon2022.11.11, 16:56

Összeütközött egy másik autóssal, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről egy férfi Kecskeméten, karácsonykor. Mint kiderült, nem ez volt ez első bűncselekménye, jelenleg más ügyben fegyházbüntetését tölti, a cserbenhagyás miatt pedig újabb büntetés vár rá. 

Segítséget színlelve fosztott ki egy idős asszonyt egy férfi Budatétényen - Videó

Itthon2022.11.11, 16:35

Egy férfi azzal szólított le egy 67 éves nőt Budatétényen, hogy elviszi autóval bevásárolni, majd hazafelé menet, amikor megállt, kikapta a nő kezéből a pénztárcát, és több, mint 100 ezret vett el belőle. Aztán egész egyszerűen elhajtott.

Alvó fiatalt fosztottak ki egy miskolci buszon

Itthon2022.11.11, 16:19

Elsőfokon 3 és fél év börtönre ítélték azt a férfit, aki tavaly nyáron egy miskolci buszon ellopta egy kiskorú táskáját, kihasználva, hogy épp aludt.

Késsel fenyegette meg saját szüleit egy makói férfi, miközben milliókat követelt tőlük

Itthon2022.11.11, 16:01

Zsarolási kísérlet, és kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói férfi ellen, aki életveszélyesen megfenyegette szüleit azért, hogy pénzt szerezzen tőlük.

Késsel a kezében tört be egy nyugdíjashoz egy tiszalúci férfi

Itthon2022.11.11, 15:20

A rendőrök néhány órán belül azonosították, majd elfogták azt a tiszalúci férfit, aki berontott egy idős férfi házába és pénzt követelt tőle, miközben kést szegezett rá.

Sztárorvosokat is letartóztattak egy nagyszabású országos akcióban

Itthon2022.11.11, 12:34

Gyógyászati segédeszközöket gyártó cégek, orvosok segítségével csalással hívhtak le támogatást a gyanú szerint. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő a Nemzeti Védelmi Szolgálat és az Országos Kórházi Főigazgatóság másfél hónapos nyomozás után most egy komplex bizonyítékrendszert állított össze. Nyolc embert fogtak el, köztük orvosokat, asszisztensek, és cégvezetőket. Hét embert tartóztattak le, nyolcadik társuk bűnügyi felügyeletbe került. A banda több száz millió forintot igényelhetett vissza úgy, hogy olyan embereknek kértek gyógyászati segédeszközöket, akik erről nem is tudtak.

Mint a filmekben, csak most nem happy end lett a vége - már felszállt volna a repülőre, amikor elfogták

Itthon2022.11.11, 11:30

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lévő egyik üzlet vezetője szólt kedden az ott járőröző rendőröknek, hogy egy utas több nagyon drága parfümöt ellopott a boltjából. A rendőrök a kamerarendszer felvételein, a személyleírás alapján néhány perc alatt azonosították az utast, és meg is találták az egyik légitársaság éppen akkor induló járatának utasgyűjtő területén.

Egy százhalombattai játszótéren raboltak ki egy fiatalokból álló társaságot pisztollyal

Itthon2022.11.11, 11:19

Nyár közepén, az egyik este, egy százhalombattai játszótéren beszélgetett ismerőseivel egy 19 éves helyi férfi, amikor két ismeretlen lépett oda hozzájuk. Egyikük elővett egy fegyvert, rájuk fogta és közölte: „most pakolni fogtok!" Az egyik fiatal megpróbálta kicsavarni a rabló kezéből a fegyvert, ismerősei azonban úgy megijedtek, hogy elfutottak.

Németországból hozták haza a veszélyes magyar bűnözőt - videó

Itthon2022.11.11, 10:57

Egy kecskeméti dohányboltot rabolt ki a 23 éves férfi fegverrel. Ezután Németországba menekült. Elrejtőzni azonban nem tudott sokáig, pár hónap után elfogták. Már Magyarországon van. 

Kis híján tragédia lett a testvérpár tombolásából, a tatai melletti diszkóban - videó

Itthon2022.11.11, 10:44

Csak szerencsének köszönheti az életét, annak a szórakozóhelynek a tulajdonosa, akit egy fiatal férfi olyan erővel ütött meg, hogy elesett, és a fejét beverte egy szekrénybe. A támadó testvére, poharakat, üveget csapott a földhöz, és egy bárszéket is felrúgott.

Amikor szólt a felesége, hogy nem mosogatott el, 18 szúrással kivégezte

Itthon2022.11.11, 10:12

Gyakorlatilag kivégezte a feleségét egy férfi, Nyíregyházától nem messze. Azután esett neki az asszonynak, hogy az szóvá merte tenni, hogy megint részeg, és még a tegnapi kést sem mosta el. A férfi ellen most vádat emeltek, ha mindent beismer, 13 évre ítélik.

Agyonvert és megerőszakolt egy 4 éves kislányt egy 13 éves fiú

Nagyvilág2022.11.10, 20:48

A gyerekkori agressziónak rengeteg oka lehet. A leggyakoribb, ha a gyerek maga is borzalmas légkörben nő fel, családtagjai rendszeresen megverik, megalázzák, akár szexuálisan zaklatják őket. Az is előfordul, hogy gyerek iskolai kiközösítés, bántalmazás áldozata, és nem szól róla senkinek, ehelyett nála gyengébbeken próbálja levezetni a feszültséget, és megver, megaláz másokat. Vannak azonban olyan esetek, amikor egy gyerek teljesen normális, egészséges családi háttérrel rendelkezik, és látszólag az élete minden területén kiegyensúlyozott. Ami viszont az összeállításunkban szereplőkben közös, hogy végül mindannyiukból gyilkos lett.

Közel egy hónapja keresik hiába ezt a harkai kamaszfiút

Itthon2022.11.10, 19:33

A soproni rendőrök a 17 éves, harkai Papp Rómeó Károly eltűnése ügyébenb nyomoznak. A lakosság segítségét kérik a fiatal megtalálásához.

Bedrogozott öngyilkosjelölt életét mentették meg a rendőrök Ózdon

Itthon2022.11.10, 19:33

Az ózdi járőrök még időben siettek egy szigetszentmiklósi férfi segítségére, aki egy társasház ablakán készült kiugrani. Később kiderült, drogozott is.

Bottal közlekedő idős emberre támadt egy társaság - videó

Itthon2022.11.10, 15:58

Csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítják azt a három, részeg fiatalt, aki tegnap rátámadt két emberre egy budapesti villamoson. Mindent rögzített a biztonsági kamera, amelynek a felvételét a BRFK feltöltötte a Facebook oldalára.

Kiskutyákat mentettek meg rendőrök Varbón

Itthon2022.11.10, 13:05

Az Aggtelek Környéki Állatmentők gondozzák azokat a gombszemű, fekete kiskutyákat, amelyeket kedden mentettek meg a biztos haláltól.

Megvert egy utast egy buszsofőr Komáromban - videó

Itthon2022.11.10, 11:29

Tavaly novemberében egy korábbi problémát erőszakkal zárt le egy buszsofőr a komáromi buszmegállóban. A biztonsági kamera felvette az egészet.

Szétverték egy férfi arcát Miskolc belvárosában

Itthon2022.11.10, 11:28

Rablással és súlyos testi sértéssel vádol a Miskolci Járási Ügyészség egy 17 és egy 16 éves fiút amiatt, mert brutálisan elvert egy részeg férfit Miskolcon.

Gyilkosság történt Miskolc-Lyukóvölgyben

Itthon2022.11.10, 10:31

A miskolci bíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki tavasszal halálra verte ismerősét.

Agyonverte az élettársát egy férfi Budapesten

Itthon2022.11.10, 10:24

Emberöléssel vádolja a Fővárosi Főügyészség azt a 40 éves férfit, aki tavaly nyáron agyonverte az élettársát egy Hős utcai lakásában. A támadás után egy ideig még élt a nő, de a férfi magára hagyta.

Brutális támadás történt az Örs vezér téren, mutatjuk a képeket a bűnözőkről!

Itthon2022.11.10, 09:54

Március végén három férfi belekötött egy emberbe az Örs vezér téren. Egyiküket sikerült elfogni, de két férfit még keresnek. A rendőrség oldalán közzétették a fotót róluk, hátha felismeri őket valaki.

Eltűnt egy gyerek Jászberényben

Itthon2022.11.09, 16:19

A jászberényi rendőrök a 15 éves, helyi Török Csenge eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Köntösben sétált ki egy beteg a szekszárdi kórházból

Itthon2022.11.09, 16:17

Zavart volt és teljesen átfagyott az a beteg, aki egy köntösben sétált ki a szekszárdi kórházból. Egy rendőr talált rá, és vele maradt, amíg nem érkezett segítség.

Milliókkal verte át vásárlóját egy internetes csaló

Itthon2022.11.09, 15:36

Egy használt földmunkagépet akart megrendelni interneten egy tapolcai lakos, azonban az előre utalt összegért cserébe semmit nem kapott, a hirdető pedig elérhetetlenné vált.

Átalakított autóval csempészett embereket egy román férfi

Itthon2022.11.09, 15:34

Egy román férfi augusztusban elvállalta, hogy két, magát pakisztáninak valló migránst Romániából elvisz Olaszországba. Ehhez a férfi átalakította az autóját, hogy a két migránst el tudja rejteni a vezető ülés mögött. Nem vált be a terve, mert a határőrök még azelőtt elfogták őket, hogy átjuthattak volna a magyar-horvát határon.

Vonatbaleset történt Hajdúnánásnál

Itthon2022.11.09, 14:50

Vádat emeltek az ellen a hajdúnánási asszony ellen, akinek vadat terelték el a figyelmét, emiatt nekihajtott egy mozgó személyvonatnak Hajdú-Bihar megyében.

Luxusautóval indult sörért a részeg sofőr Budapesten

Itthon2022.11.09, 14:27

Elfogták azt a moldáv férfit, aki részegen ült be egy luxusautóba Budapesten és nagyon gyorsan hajtott.

Megkéseltek egy férfit Székesfehérváron

Itthon2022.11.09, 13:18

Egy férfi vasárnap többször megszúrta volt párjának az új barátját, miután a lány telefonjából megtudta, hogy hol dolgozik. A megtámadott férfi életveszélyesen megsérült, de túlélte a támadást.

Ikerpár vert meg egy férfit Nemesapátiban

Itthon2022.11.09, 13:10

Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy egy nemesapáti ikerpár ellen, amiért a gyanú szerint vasárnap éjszaka rátámadtak egy férfire részegen.

Mentálisan beteg, idős asszonytól vette el a házát egy férfi

Itthon2022.11.09, 10:48

Egy két éve gondnokság alá helyezett asszony eladta a gödi házát 7 millió forintért. A szerződés megírásakor az asszony a mentális zavara miatt nem volt tisztában azzal, hogy mit tesz. Az ilyen körülmények között kötött szerződéseket a jog érvénytelennek tekinti.

Megint eltűnt Mester Károly

Itthon2022.11.09, 09:46

Akárcsak két hete, megint megszökött a 17. kerületi gyermekotthonból a képen látható, 15 éves gyerek. Megint kitették a fényképét és személyleírást adtak róla a rendőrök, hátha tud nekik segíteni valaki.

Egy angyalföldi kórházból eltűnt egy nő

Itthon2022.11.08, 16:58

A 15. kerületi rendőrök Narancsikné Bogár Lívia Anikó eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához. Ő a második nő, aki orvosi ellátásra szorulna, de nem maradt a kórházban az elmúlt 24 órában.

Milliókat sikkasztott egy hajdúnánási közös képviselő

Itthon2022.11.08, 15:42

Sikkasztás miatt kell felelnie annak a nőnek, aki négy évig egy hajdúnánási társasház közös képviselője volt, és ez idő alatt több mint 21 millió forinttal csapolta meg a közös költségekre létrehozott bankszámlát.

Száguldó sofőr gázolt halálra egy gyalogost Sopronban

Itthon2022.11.08, 15:31

Börtönbe kerülhet, és egy ideig valószínűleg nem is vezethet az a 21 éves férfi, aki Sopronban, lakott területen belül közel 120 kilométer/órás sebességgel hajtott, és halálra gázolt egy gyalogost.

Fegyházban töltheti hátralévő életét egy 73 éves budapesti asszony

Itthon2022.11.08, 15:28

Évtizedekre fegyházba kerülhetnek egy drogkereskedő bűnszervezet tagjai, köztük egy 73 éves nő is. A rendőrök 2019 januárjában 200 millió forint értékű drogot foglaltak le tőlük egy óbudai mélygarázsban. Az ügyészség a bűnszervezet vezetője esetében életfogytiglani fegyházbüntetés érdekében fellebbezett.

Eltűnt egy nő egy budapesti kórházból

Itthon2022.11.08, 14:26

A 18. kerületi rendőrök a 40 éves Lótos Eszter eltűnése ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.

Olaszországi gyerekgyilkosság: elképesztő dolgok derültek ki a börtönben ülő nőről

Itthon2022.11.08, 14:02

Ma tartják annak a magyar expornószínésznőnek az előkészítő tárgyalását, aki tavaly ősszel megölte a kisfiát, majd egy üzletben a kasszaszalagra tette. Az olasz ügyészség azt szeretné, ha legalább 25 év börtönbüntetésre ítélnék, de a nő édesanyja abban reménykedik, hogy 15 évvel megússza a gyilkos anya - írta meg a Bors.