Krausz Gábor

címke rss

Nemrég még idillinek tûnt Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága - fotó

Archívum2023.08.12, 07:08

Tóth Gabi idén januárban még boldogan újságolta, hogy nagy álma valósul meg, ugyanis Szentendrére, egy szép kertes házba költözik férjével, Krausz Gáborral és hároméves kislányukkal, Hannarózával. Az énekesnõ valamiért mindig is visszavágyott a természetközeli, vidékibb létre, ezért nagyon boldog volt, hogy maga mögött hagyhatja a zajos fõvárost.

Társkeresõn találták meg Krausz Gábor fotóját

Archívum2023.08.11, 21:40

Korábban már megírtuk, válik Tóth Gabi és Krausz Gábor. A séf már el is költözött a közös álomotthonukból, amibe nemrég költöztek be. Kiderült, egy harmadik fél miatt dönthettek a válás mellett, Tóth Gabit ugyanis egy másik férfival fotózták le. Idõközben pedig valaki felregisztrálta a férfit egy társkeresõ oldalra.

Itt vannak az elsõ, közös képek Tóth Gabiról és új párjáról!

Archívum2023.08.11, 18:40

Mint írtuk, válik Tóth Gabi és Krausz Gábor, akik három hónappal ezelõtt költöztek be családi álomotthonukba. A séf számára nagyon fontos volt a család és imádta az új közös házat is, mégis szinte azonnal elköltözött onnan. Most kiderült, hogy egy harmadik fél miatt dönthettek a válás mellett, ugyanis Tóth Gabit félreérthetetlen helyzetben fotózták le egy másik férfi oldalán.

Váratlan fordulatok, rejtélyes üzenetek: itt tart Tóth Gabi és Krausz Gábor válása

Archívum2023.08.11, 13:03

Az egész országot lázban tartja Tóth Gabi és Krausz Gábor válása, miután elõbb a séf, majd az énekesnõ is bejelentette a közösségi oldalán, hogy hat év után véget ért a kapcsolatuk, külön utakon folytatják. Krausz azóta már el is költözött a nemrég vásárolt családi házból, azt azonban még mindig nem tudni pontosan, hogy mi vezetett a házasságuk megromlásához. Itt vannak a legújabb fejlemények.

Krausz Gábor máris feltûnt egy társkeresõ oldalon?

Archívum2023.08.11, 10:21

Krausz Gábor alig jelentette be, hogy véget ért a házasságuk Tóth Gabival, máris feltûnt egy társkeresõ oldalon – ahová persze nem õ regisztrált.

Tóth Vera is üzent húga szakítása után

Archívum2023.08.11, 10:07

Húga, Tóth Gabi válására reagálhatott a legújabb posztjával Tóth Vera.

Már ki is költözött közös szentendrei házukból Krausz Gábor

Archívum2023.08.11, 08:44

Ahogy megírtuk, véget ért Tóth Gabi és Krausz Gábor házassága. Elõbb a sztárséf, majd az énekesnõ közölte a hírt a közösségi oldalán. A legtöbben megdöbbentek, ugyanis a pár nemrég költözött be közös, szentendrei otthonába, gyermekükkel Hannarózával. Gabi és a kislány maradt a házban, a hírek szerint Krausz Gábor költözött ki az ingatlanból. 

Megszólalt a szakértõ: Nem az történik majd Tóth Gabiék kislányával, amire mindenki számít

Archívum2023.08.11, 07:07

Tóth Gabi és Krausz Gábor válásának híre sokakat megrendített, a kommentelõk leginkább három és fél éves kislányukat, Hannarózát féltik - írta a Bors.  A szakértõ szerint azonban nem biztos, hogy ez rossz döntés volt a kislány szempontjából.

Így siratják a sztárok Tóth Gabi házasságát

Archívum2023.08.10, 17:58

Több hazai híresség is reagált a hírre, hogy Tóth Gabi és Krausz Gábor elválnak.

Itt az utolsó közös fotó Tóth Gabiról és Krausz Gáborról

Archívum2023.08.10, 17:41

Tóth Gabi egy ideje inkább a karrierjére koncentrál a közösségi oldalán, a családjáról jóval kevesebbet posztolt az utóbbi idõszakban, mint a munkájáról, a fellépéseirõl. Azóta kiderült, hogy Krausz Gáborral elválnak, és a Bors szerint tavaly októberben mutattak utoljára közös fotót, amelyen Vomberg Frigyessel és Wolf Andrással láthatók, Krausz kollégáival a Séfek séfébõl.

Itt vannak a legújabb drámai részletek Tóth Gabi és Krausz Gábor szakításáról

Archívum2023.08.10, 13:56

Váratlanul, egy-egy rövid közleményben jelentette be Tóth Gabi és Krausz Gábor, hogy hat év után véget ér a kapcsolatuk, külön folytatják. A döntésük sokakat megdöbbentett, de a kommenteket azóta kikapcsolták, és nem szeretnének reagálni sem a sajtó megkeresésére, sem a pletykákra. Nem tudni, mi vezetett a házasság végéhez, nemrég még mindketten boldogan meséltek a közös életükrõl, de mára Krausz Gábor már a közösen vásárolt családi házat is elhagyta.

Újabb hírek Tóth Gabiék válásáról: Krausz Gábor máris elköltözött családjától

Archívum2023.08.10, 13:37

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, hat év ismerettség után válik Tóth Gabi és Krausz Gábor, akik tegnap tudatták közleményben a nyilvánossággal döntésüket. Most újabb részletre derült fény a válásukkal kapcsolatban.

Ezt gondolják az ismerõseik Tóth Gabi és Krausz Gábor válásáról

Archívum2023.08.10, 10:21

Mint írtuk, tegnap közleményben jelentette be Tóth Gabi és Krausz Gábor, hogy hat év után véget ér a kapcsolatuk. A döntésük sokakat megdöbbentett, többen is reagáltak a bejegyzéseik alatt.

Tóth Gabi üzent a válásról szóló bejegyzés után

Archívum2023.08.09, 20:29

Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is közösen tervezzük, szeretetben, békében - írta.

Válik Tóth Gabi és Krausz Gábor

Archívum2023.08.09, 20:29

Közleményben tudatta Tóth Gabi férje, Krausz Gábor, hogy hat évvel a megismerkedésük után külön folytatják - számolt be róla a Bors.

Vége Krausz Gábor és Tóth Gabi kapcsolatának: "Kellemetlen fricskákat tartogat az élet"

Archívum2023.08.10, 08:22

Krausz Gábor közösségi oldalán osztotta meg, hogy Tóth Gabival véget ért a kapcsolatuk.

Cuki! Altatót énekel az apukájának Tóth Gabi kislánya - Videó

Archívum2023.06.30, 14:58

Krausz Gábor büszke apukaként egy megható videót töltött fel a közösségi oldalára, amelynek fõszereplõje Tóth Gabival közös kislányuk, Hannaróza. 

Kétségbe esve kér segítséget Tóth Gabi

Archívum2023.06.20, 10:58

Tóth Gabi kislánya nemrég kezdte az óvodát, ráadásul új otthonba költöztek, így sok változás történt a család életében. Az énekesnõt megviselte, hogy a kis Hannaróza már nem vele van otthon, de nagyon örült, hogy kislánya jól viseli az új helyzetet. Most mégis aggodalmát fejezte ki és más édesanyáktól kért tanácsokat, mitévõ legyen gyereke furcsa viselkedése miatt.

Tóth Gabi megmutatta új szentendrei otthonát

Archívum2023.06.12, 22:51

Tóth Gabi nemrég jelentette be, hogy férjével, Krausz Gáborral és kislányukkal Szentendrére költöznek. A ház elkészült, az énekesnõ a családjával beköltözött, és most rá nem jellemzõ módon meg is mutatta, hogy néz ki az új otthonuk számára legfontosabb része.

Örökbe fogadna Tóth Gabi és Krausz Gábor: szeretnék, ha bõvülne a családjuk

Archívum2023.05.24, 21:48

Nehéz hónapokon van túl Tóth Gabi és Krausz Gábor, ám úgy tûnik, mostanra minden a helyére került. A költözés és az óvodakezdés után arra vágynak, hogy bõvüljön a családjuk

Örökbefogadáson gondolkodik Tóth Gabi és Krausz Gábor

Archívum2023.05.24, 07:20

Interjút adott a HOT!-nak Krausz Gábor, ebben arról is beszélt, hogy párjával kislányuk mellé örökbe fogadnának még egy gyereket - írta a Bors.

Tóth Gabiék az örökbefogadáson gondolkodnak

Archívum2023.05.23, 21:34

Krausz Gábor családi titkokról mesélt egy friss interjúban, Tóth Gabival az örökbefogadáson is gondolkodnak.

Tóth Gabiék költözése még mindig várat magára

Archívum2023.04.25, 22:35

Az énekesnõ élete egyik legnehezebb idõszakát éli, hiszen családjával még mindig nem tudtak beköltözni új szentendrei otthonukba.

Így néz ki most Tóth Gabiék új otthona - videó

Archívum2023.04.15, 16:58

Mint azt korábban mi is megírtuk, Tóth Gabi megtörten mesélt arról, hogyan esett szét az életük a költözés miatt, amit egyébként már annyira vártak. Az énekesnõ és családja már egy ideje egy panzióban húzta meg magát, míg kész nem lesz szentedrei állomotthonuk. Most megkönnyebbülve mutatta meg követõinek, hogy egész szépen halad a felújítás.

Nehéz idõszakáról vallott Tóth Gabi: Próbálom összerakni az életünk szétesett mozaikdarabjait

Archívum2023.04.11, 09:31

Nehéz idõk állnak Tóth Gabi és családja mögött, ugyanis egészségügyi problémák is nehezítették az életüket. Hol a kislányuk, hol az énekesnõ betegsége írta át a terveiket. Tóth Gabi nemrég tudatta követõivel, hogy Szentendrén kezdenek új életet, azonban kiderült, hogy mégsem tudtak beköltözni a házba, ami nagy nehézségeket okozott számukra.

Óriási változás vár Tóth Gabiékra

Archívum2023.04.10, 12:10

Óriási változás elé néz Tóth Gabi, a férjével és a kislányával hamarosan a Dunakanyarba költöznek a fõvárosból – bár a felújítással még van bõven teendõ, most minden a ház körüli munkálatokról szól a család életében. Az énekesnõnek azért pár meghatározó fellépésre is jutott ideje mostanában, nem unatkozik, annyi biztos.

Még mindig nem költöztek be az új házukba Tóth Gabiék

Archívum2023.04.04, 18:04

A házaspár jelenleg egy apartmanban él, ott várják meg, amíg elkészül az új otthonuk.

"Némi folyadék is volt a tüdejében" - Tóth Gabi elárulta, miért került kórházba a kislánya

Archívum2023.03.27, 17:07

Ahogy arról mi is hírt adtunk, Tóth Gabi kislánya kórházba került. Az énekesnõ most követõi kérésére azt is elárulta, pontosan mi történt Hannival.

Belefogyott a stresszbe Tóth Gabi: lakáshitelük miatt dobott le hat kilót az énekesnõ

Archívum2023.03.23, 11:51

Az ismert énekesnõ és mentor régóta dédelgetett álma, hogy a sok-sok nagyvárosban töltött év után ismét vidéken élhessen. Férjével hosszú ideje tervezgették, hogyan valósíthatnánk meg mindezt, végül idén márciusban megtették a nagy lépést.

Óriási felújításba kezdtek Krausz Gáborék: a sztárséf megmutatta leendõ otthonukat

Archívum2023.03.22, 15:49

Ahogy arról mi is hírt adtunk,Tóth Gabiék felszámolták eddigi életüket és hamarosan Szentendrére költöznek.

Szerelmes fotóval köszöntötte férjét Tóth Gabi - kép

Archívum2023.03.22, 15:07

Az énekesnõ egy érzelmes képpel üzent a férjének.

Most benézhet Tóth Gabi és Krausz Gábor elsõ saját otthonába - képek

Archívum2023.03.21, 20:48

Élete elsõ saját otthonába költözik családjával hamarosan Tóth Gabi. Az énekesnõ a megpróbáltatásokról, a helyzet okozta nehézségekrõl õszintén nyilatkozott, Krausz Gábor pedig megmutatta, hogy áll most a ház. 

Csúszik Tóth Gabiék költözése - elárulták, hogy miért

Archívum2023.03.20, 20:19

Nemrég adtunk hírt arról, hogy az énekesnõ és férje, Krausz Gábor kislányukkal Szentendrére költöztek, ám jelenleg úgy tûnik, bõven van alakítanivaló az otthonukon.

Váratlan nehézségbe ütköztek Tóth Gabiék

Archívum2023.03.19, 18:21

Mint írtuk, Tóth Gabi és a családja a Dunakanyarban kezdenének új életet, a költözés azonban nem fog simán menni – legalábbis ezt sugallja Krausz Gábor friss videója. Az Instagram-sztoriban megosztott felvételen az látszik, hogy az új házban munkások cserélik a nyílászárókat, hiába gondolta a házaspár, hogy elég lesz csak egy tisztásági festés. A videót még egy darabig meg tudja nézni itt, alább abból látható egy kivágott kép.

Ezzel tölti az idejét a Séfek séfe zsûrije, amíg a versenyzõk fõznek - videó

Archívum2023.03.14, 22:06

Krausz Gábor a TikTokon mutatta meg, hogy a zsûritársaival, Vomberg Frigyessel és Wolf Andrással, valamint a mûsort vezetõ Ördög Nórával mivel töltik az idõt, amíg a versenyzõk sütnek-fõznek, a tévében is látott fogásokat készítik elõ. A séf egy olyan játékot talált ki, amelynek a végén ecetbe vagy csípõs szószba áztatott kekszet is ehetnek a résztvevõk, de akár pénzt is nyerhetnek – nézze meg a videóját!

Elköltözött Tóth Gabi és családja: ebben a városban kezdett új életet az énekesnõ

Archívum2023.03.13, 23:30

Nagy váltásra szánta el magát az énekesnõ és sztárséf kedvese, ugyanis felszámolták eddigi életüket és egy teljesen új városban kezdték újra.

Kiderült, hol kezd új életet Tóth Gabi és családja

Archívum2023.03.12, 10:47

Mint azt  korábban írtuk , Tóth Gabi nagy vágya volt, hogy új otthont találjon magának és családjának vidéken. Krausz Gáborral és kislányukkal a Dunakanyar környékén nézegettek ingatlanokat, és már meg is találták álmaik házát.

Itt kezd új életet Tóth Gabi és családja - kép

Archívum2023.03.11, 16:08

Mint azt korábban írtuk, Tóth Gabi nagy vágya volt, hogy új otthont találjon magának és családjának vidéken. Januárban még csak a terveket szõtte, most úgy tûnik, hogy már túl is vannak a költözésen.

Házasságukról beszélt Tóth Gabi férje

Archívum2023.02.13, 15:59

Elindult a házasság hete, ennek kapcsán Tóth Gabi is megosztotta a gondolatait, tapasztalatait, amit itt olvashat, most pedig a férje is mesélt a kapcsolatukról.

Krausz Gábor a Séfek séfe ötödik évadáról: "Bizonyítani akarok és megnyerni az évadot"

Archívum2023.02.05, 11:41

Jelenleg is folyik a Séfek séfe 5. évadának forgatása: az új évadra Krausz Gábor gõzerõvel készült, és teljesen felvértezte magát.

Krausz Gábor: Kibeszéljük a problémákat, feszülten nem lehet fõzni

Archívum2023.02.01, 15:07

Hamarosan jön a Séfek séfe a TV2-re, nyerni szeretne. 

Itt szeretné folytatni az életét Tóth Gabi, egyre közelebb kerül az álmához

Archívum2023.01.31, 08:04

Vidéken akar új életet kezdeni Tóth Gabi és családja. Az énekesnõ azt is elárulta, hova szeretnének költözni. 

Új életet kezd Tóth Gabi és családja

Archívum2023.01.30, 15:23

Tóth Gabi már korábban is beszélt arról, mennyire szereti a vidéki létet és nagy vágya, hogy családi házba költözhessen kislányával és férjével egy csendes helyen. Már egy ideje tervben van a költözés és ingatlanvásárlás a párnál, azonban eddig nem találták meg a megfelelõ helyet. Most Tóth Gabi elárulta, hogy nagy lépésre szánta el magát és nehéz döntést hoztak meg Krausz Gáborral.

Ördög Nórának valami nagyon nem tetszik Krausz Gábor új fotóján

Archívum2023.01.27, 21:00

Krausz Gábor az Instagramon mutatott egy fotót arról, hogy elkezdték forgatni a Séfek séfe ötödik évadát, amelyben ismét közremûködik Vomberg Frigyes és Wolf András is. A képen feltûnik még a Fõzelékes Feriként is ismert Szatmári Ferenc, egyvalaki azonban hiányzik: a mûsorvezetõ. "Én hol vagyok errõl a képrõl????" – kérdezte Ördög Nóra a kommentek között, pár késes emoji kíséretében.

Édesanyja nyomdokaiba léphet Tóth Gabi kislánya: elképesztõen cuki fotó készült Hannarózáról

Archívum2023.01.16, 22:28

Bizonyosan örökölhette szülei tehetségét Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya, aki máris felfedezte magának édesanyja hangszereit. Miközben a háttérben szól a mese, õ kipróbálta, milyen szintetizátoron játszani.

Meglepõ fotót mutatott kislányáról Tóth Gabi

Archívum2023.01.15, 21:09

Az énekesnõ kislánya még csak hároméves, de máris édesanyja nyomdokaiba léphet. Tóth Gabi le sem tagadhatná a kis Hannarózát, aki korán bebizonyította szüleinek, hogy érdeklõdik a zenélés iránt. Valószínûleg édesanyja keze is benne van a dologban, hiszen kislánya hallja és látja, amikor õ énekel. Az énekesnõ általában ritkán mutatja meg egyetlen gyerekét a követõknek, azonban most kivételt tett, hiszen nagyon büszke Hannarózára, akit a zongoránál ülve fotózott le.

"Halál rátok, halál a családodra" - Gyomorforgató üzenetet kapott Krausz Gábor

Archívum2023.01.02, 11:01

Nem kímélik az emberek Krausz Gábort. A sztárséf a közelmúltban durva üzenetet kapott, egy férfi durván megfenyegette õt és a családját, azonban a családapa nem hagyja szó nélkül a kemény szavakat.

Ügyvédhez fordult az internetes zaklatások miatt Krausz Gábor és Tóth Gabi

Archívum2023.01.02, 09:28

Sértõ, gyalázkodó üzeneteket kapott az utóbbi idõben Krausz Gábor, aki próbálja megvédeni ezektõl a családját.