közvélemény-kutatás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Fidesz
- Jobbik
- LMP
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szonda: Horváth Ágnes a népszerűségi lista alján
Szili Katalin, Sólyom László és Dávid Ibolya holt versenyben vezeti a politikusok népszerűségi listáját, a rangsor végén Horváth Ágnes egészségügyi miniszter található - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. A Népszabadságban ismertetett közvélemény-kutatás szerint Fodor Gábor jóval kedveltebb az SZDSZ-es szavazók körében, mint Kóka János pártelnök.
Fogy az MSZP türelme, leintették Gyurcsányt
Nem tetszik az MSZP képviselőinek, hogy tartósan rosszak a párt közvélemény-kutatási adatai, a párt ideges - nyilatkozta az [origo]-nak névtelenül egy szocialista politikus, aki szerint a nyugtalanság nyomta rá a bélyegét a képviselői költségtérítés körüli vitára is. A kormányfő ugyanakkor az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló, egyre inkább elhúzódó vitát tartja károsnak, ezért rászólt a kormánypártokra.
Ha nagy a baj, segít MacGyver
Egy amerikai közvélemény-kutatás szerint a fiktív hősök közül MacGyver tudna a legtöbbet segíteni egy katasztrófa esetén.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- MacGyver
- baj
- Címkefelhő »
Medián: Nőtt az MSZP támogatottsága
A Magyar Gárda megalakulása és az azt követő viták is hozzájárulhattak, hogy az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról, a Jobbiké pedig érzékelhetővé vált - derül ki a Medián szeptember elején, a Heti Világgazdaság megrendelésére végzett közvélemény-kutatásából.
Marketing Centrum: a KDNP-t a fideszesek sem szeretik
A Fidesznek közel egy millióval több támogatója van, mint az MSZP-nek - derül ki a Marketing Centrum felméréséből, amely szerint a pártszimpátiákra semmilyen hatással nem volt a Magyar Gárda megalakulása. A közvélemény-kutatás szerint a KDNP-t a Fidesz támogatói közül is többen tartják ellenszenvesnek, mint rokonszenvesnek.
Szonda: maradt a különbség a pártok között
Mind a Fidesz, mind az MSZP támogatottsága emelkedett a nyári hónapok alatt, így megmaradt a közöttük lévő különbség - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján. A közvélemény-kutatás szerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz közel kétharmados, az MSZP közel egyharmados támogatottságot élvez.
Századvég: Kósa Lajos a legnépszerűbb
Jelenleg Kósa Lajos Debrecen fideszes polgármestere a legnépszerűbb, Horváth Ágnes egészségügyi miniszter pedig a legkevésbé kedvelt politikus - derült ki a Századvég és a Forsense júliusi felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint továbbra is a Fideszre szavaznának a legtöbben: az ellenzéki párt támogatottsága 30 százalék, az MSZP-é 17 százalék.
Gallup: Példátlanul rossz a kormány megítélése
A rendszerváltás óta eltelt időszak kormányai közül a Gyurcsány-kormány teljesítményét értékelték a legrosszabbnak a választók - derül ki a Gallup júniusi közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek szerint eddig az Orbán-kormány nyújtotta a legjobb teljesítményt.
Megtépázott tekintélyük miatt szomorkodnak a rendőrök
A rendőri vezetők leváltása rontott a rendőri munka hatékonyságán és megítélésén - derül ki egy, a rendőrök körében végzett közvélemény-kutatásból. A megkérdezettek harmada szerint politikai okok miatt váltották le a budapesti és az országos főkapitányt.
Csökken Québec függetlenné válásának esélye
Tovább csökkent azok száma, akik támogatják Kanada francia nyelvű Québec tartományában a terület függetlenné válását - tűnik ki egy közvélemény-kutatás szerdán nyilvánosságra hozott adataiból.
- címkék:
- Kanada
- Québec
- közvélemény-kutatás
- esély
- Címkefelhő »
Századvég: Tartós az MSZP mélyrepülése
Tovább romlott az emberek általános hangulata - derül ki a Századvég és a Forsense júniusi közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint az MSZP képtelen 20 százalék fölött tartani a népszerűségét, de fideszesek is elégedetlenek az ellenzék működésével. Egy harmadik, még nem létező erő 37 százalékot kapna.
Rekordelőnyt mért a Fidesznél a Medián
Majdnem kétszer annyian szavaznának a Fideszre, mint az MSZP-re a Medián legfrissebb felmérése szerint. A HVG által ismertetett közvélemény-kutatásból kiderül, a Fidesz előnye az előző négy évben még soha nem volt ekkora.
- címkék:
- Medián
- előny
- közvélemény-kutatás
- MSZP
- Fidesz
- HVG
- Címkefelhő »
Abszolút többsége is lehet Sarkozy pártjának
Vasárnap megkezdődött Franciaországban a parlamenti választások első fordulja. A közvélemény-kutatások szerint a korábban elnökké választott Nicolas Sarkozy pártja szerezheti meg a legtöbb parlamenti helyet.
A t�bbs�g nem �rt a p�nz�gyekhez
A p�nz�gyekhez legink�bb a magas iskolai v�gzetts�g�, j� anyagi k�r�lm�nyek k�z�tt �l� t�rsadalmi r�teghez tartoz�k �rtenek - �llap�tja meg legfrissebb k�zv�lem�ny-kutat�s�ban a GfK Hung�ria. A v�laszad�k �letkor�t vizsg�lva meg�llap�tj�k, hogy a 20 �s 40 �v k�z�ttiek ismerik ki magukat legink�bb a p�nz�gyek ter�n.
Sharon Stone-t kockázták ki a legtöbben
Egy digitális felvevő-rendszerekkel foglalkozó cég arról készített közvélemény-kutatást, hogy a videót nézők, milyen esetekben használják a pause gombot.
Vitáznak az európai GPS-ről
Kisebb vihar támadt Brüsszelben a legújabb uniós közvélemény-kutatás, a Galileo műholdas helymeghatározási program kapcsán: a kérdőív megfogalmazását ugyanis több újságíró célzatosnak, az abból leszűrt EU-bizottsági értékelést pedig (amely szerint az európai polgárok "nagyon pozitívan" vélekednek a Galileo-programról) eltúlzottnak találta.
Sarkozynek áll a zászló a hajrában
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint nőtt a konzervatív Sarkozy előnye a szocialista Royallal szemben két nappal a francia elnökválasztás előtt. Azok közül is többen voksolnának Sárkozyre, akik első körben valamelyik másik jelöltre adták a szavazatukat.
Gallup: A Fidesz-tábor duplája a szocialistákénak
Továbbra is mélyponton van az MSZP a Gallup legújabb közvélemény-kutatása szerint, de a Fidesz sem tudta megtartani előző havi támogatottságát. Ha most vasárnap lennének a vélasztások, az MDF bejutna a parlamentbe, az SZDSZ azonban nem. A lakosság továbbra is pesszimista, de hosszú távon már többen reménykednek javulásban, mint amennyien romlásra számítanak.
A fél ország szelektál
Egy a közelmúltban ismertetett közvélemény-kutatás értékeléséből az derül ki, hogy jól állunk a szelektív hulladékgyűjtés terén, leginkább a nagyvárosokban. Magyarországon 685 település 4,4 millió lakosa viheti anyaga szerint különválogatva a hulladékot mintegy 4300 gyűjtőszigetre.
Megkezdődött a francia elnökválaszás
Franciaországban vasárnap 44,5 millió választópolgár járul az urnákhoz, hogy megválassza a köztársaság új elnökét. Az eredmény egyelőre bizonytalan, a második fordulóba négy jelöltnek van esélye bejutni. A legutolsó közvélemény-kutatások szerint a franciák egy jelentős része még mindig nem tudja, kire szavaz majd.
Recessziót várnak a pessszimista amerikaiak
A hat évvel ezelőtti gazdasági visszaesést megelőzőhöz hasonló borús hangulat alakult ki az Egyesült Államokban - derül ki a Bloomberg és a Los Angeles Times lakossági közvélemény-kutatásából.
Hatalmas Fidesz-előnyt mért a Medián
A 2002-es választások óta eltelt időszakban soha nem volt akkora a Fidesz támogatottsága, mint amekkorát a Medián legújabb közvélemény-kutatása mért. Nőtt a Fidesz-politikusok népszerűsége is, de főleg azoké, akiket a politikai elemzések a mérsékeltek közé sorolnak.
Nőtt a rendszerváltásban csalódók száma
Egy közvélemény-kutatás szerint egyre bizonytalanabbak az emberek: háromnegyedük csalódott a rendszerváltásban, és kétharmada fél a rossz gazdasági helyzettől. A többség már az őt körülvevő világot sem érti.
A zsidó vezetők szerint igaza van Gyurcsánynak
Osztják Gyurcsány Ferenc miniszterelnök meglátását az erősödő antiszemitizmusról az [origo] által megkérdezett zsidó vallási vezetők. Az őszi zavargások idején például többen még a zsinagógába sem mozdultak ki otthonról, az árpádsávos zászló láttán pedig arra biztatták családtagjaikat, hogy pár napra utazzanak el - tudtuk meg Verő Tamás rabbitól. Egy néhány évvel ezelőtt végzett közvélemény-kutatás szerint a magyarok 10 százaléka szélsőségesen antiszemita, de az emberek további 25 százaléka táplál különféle zsidóellenes előítéleteket.
Tovább lehet közvélemény-kutatást közölni
Ezután a választások előtti pénteken is lehet majd tudni, hogy a többség kire akar szavazni. Az Alkotmánybíróság ugyanis megsemmisítette azt a törvényt, ami szerint közvélemény-kutatási adatokat csak a választások előtt 8 nappal lehet közölni.
Szonda: A többség zavargásra számít márciusban
A többség szerint elképzelhető, hogy zavargásokba torkollnak a március 15-i megemlékezések - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. A közvélemény-kutatás szerint a lakosságnak alig 22 százaléka szerint lesz nyugodt az ünnep.
Nem tiltható be a székelyföldi autonómia-népszavazás
Nincs jogi alapja a székelyföldi "informális közvélemény-kutatás" betiltásának - jelentette ki hétfőn Vasile Blaga román belügyminiszter, aki a többségében magyarok lakta vidéken szervezett autonómia-népszavazás kapcsán fejtette ki álláspontját.
Lepontozták a politikusokat az emberek
Mélyre süllyedt a politikusok népszerűsége a Szonda Ipsos felmérése szerint. A Népszabadság által ismertetett közvélemény-kutatásból kiderül, hogy leginkább a nőket kedvelik a szavazók, a politikusi népszerűségi lista első három helyét is ők foglalják el. Az államfő csak a negyedik helyen áll, legnagyobbat viszont az egészségügyi miniszter bukott, aki most a lista utolsó előtti helyére került.
Jelentősen előretört a Likud
Ha ma rendeznének parlamenti választásokat Izraelben, akkor a jobboldali Likud párt fölényesen győzne a kormányfő, Ehud Olmert pártja, a Kadima és a vele szövetséges Munkapárt ellenében - tűnik ki egy kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási felmérésből.
Didkók királynője
Ha csinálnánk egy röpke közvélemény-kutatást, hogy a muvésznő mely testrésze a legvonzóbb, látatlanban is borítékolnánk a végeredményt. Ez a csaj nem csak Shakespeare-nek érne meg pár szonettet...
Zavar van Bush fejében a legtöbb amerikai szerint
Az amerikaiak 72 százaléka szerint George Bush amerikai elnöknek semmi ötlete nincs arra, mit lehetne tenni az iraki helyzettel - írja a Guardian egy amerikai közvélemény-kutatásra hivatkozva. Már csak az amerikaiak negyede hiszi azt, hogy jól teljesít a kormány Irakban.
Szonda: Egyre csökken Sólyom népszerűsége
Szili Katalin MSZP-s házelnök vezette novemberben a politikusi népszerűséglistát, Sólyom László köztársasági elnök a második helyre csúszott vissza - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amelyet a Népszabadság ismertet. A közvélemény-kutatás szerint az államfő népszerűsége egyre alacsonyabb.
TÁRKI: Csökkent a Fidesz támogatottsága
A Fidesz támogatói tábora kismértékben csökkent az elmúlt hónapokban - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a TÁRKI november 2. és 18. között készített. E szerint a Fidesz támogatottsága a szeptemberi 33 százalékról novemberben 30 százalékra csökkent.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- Fidesz
- TÁRKI
- Címkefelhő »
Párthűség alapján ítélik meg az emberek a zavargást
Pártszimpátia alapján élesen megosztja az embereket az október 23-i események megítélése - derül ki a Századvég és a Forsense közös közvélemény-kutatásából. A felmérésből kiderül, hogy többek szerint a rendőrök kezdeményezték az erőszakos cselekményeket, ugyanakkor a többség helyesnek ítélte a Kossuth tér hajnali kiürítését.
A magyarok nem segítenek a szegényeken
A magyar lakosság többsége szerint a szolidaritás pusztán segítségnyújtást jelent, és nem felelősségvállalást - ezt mutatja az a közvélemény-kutatás, melyet az Anthropolis Egyesület megbízásából készített a Marketing Centrum. A vizsgálat kimutatta: a magyarok szerint általában nem kell segíteniük a szegényebb országok lakosain.
A Medián Demszky győzelmét jósolja
Az elmúlt két napon végzett közvélemény-kutatások szerint Demszky Gábor nyeri a főpolgármester-választást. A fővárosi közgyűlésben azonban valószínűleg nagyon kiegyenlített erőviszonyok alakulnak ki. A megyei közgyűlésekben szinte mindenütt a Fidesz-KDNP közös lista kerül többségbe a felmérés szerint, a megyei jogú városok közgyűléseiben már kiegyenlítetteb lehet a kép.
Felháborodott a strabagos kérdéseken az SZDSZ
Az SZDSZ szerint telefonos közvélemény-kutatás álcája mögé bújva kampányol Tarlós István, a Fidesz által is támogatott független főpolgármester-jelölt. A liberális párt attól tart, hogy az általuk propagandának tartott akció a kampánycsend során sem marad abba, Tarlós kampányfőnöke szerint azonban ez alaptalan hazugság. Mint mondta, ők csak az emberek véleményére kíváncsiak a Strabag-ügyben.
Komoly Fidesz-előnyt jósol a Szonda
Tíz százalékos előnyre számíthat a Fidesz az önkormányzati választásokon a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint. Az ellenzéki párt előnye főleg a tízezres lélekszám alatti településeken jelentős, a nagyobb kisvárosokban szoros az állás. A megyei jogú városokban összességében megint a Fidesz vezet, míg a fővárosban a kormánypártok vannak szűk előnyben.
Szonda: a többség szerint Orbán is felelős a randalírozásért
A megkérdezettek többsége szerint Orbán Viktor és Wittner Mária fideszes politikusok hozzájárultak az indulatok elszabadulásához a májusi Gyurcsány-beszéd kiszivárgása után - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint az ország lakosságának 93 százaléka hallott a miniszterelnök hazudozást beismerő beszédéről.
Olvasóink fele lemondatná Gyurcsányt
Az [origo] olvasói teljesen megosztottak abban a kérdésben, hogy le kellene-e mondania a miniszterelnöknek azután, hogy nyilvánosságra került az a hangfelvétel, amin beismerte, hogy az elmúlt másfél-két évben hazudtak. A Gallup által készített közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 43 százaléka elengedhetetlennek tartja, hogy Gyurcsány távozzon a kormányból.
Gallup: A többség Gyurcsány távozását szeretné
A miniszterelnök nyilvánosságra került beszéde miatt a tévészékház elleni erőszakos támadás nem hozott jelentős változást a közhangulatban, a Gallup telefonos közvélemény-kutatása eredménye szerint a relatív többség még mindig Gyurcsány Ferenc kormányfő távozását tartja elengedhetetlennek.
Szonda Ipsos: Megosztott a közvélemény
Egy hétfő délutáni közvélemény-kutatás eredménye szerint a megkérdezettek 43 százaléka mondta azt, hogy Gyurcsány Ferencnek le kellene mondani, "mert bevallotta, hogy hazudott".
Demszky-győzelmet jósol a Marketing Centrum
Erősödni fog ugyan a fővárosban a Fidesz, de arra nem lesz képes, hogy átvegye a vezetést a kormánypártoktól az önkormányzati választáson - állítja a Marketing Centrum legfrissebb felmérése. A szeptemberi adatok alapján készült közvélemény-kutatás adatai szerint - szemben más felméréssel - Demszky Gábor jócskán megelőzi Tarlós Istvánt, és a fővárosban nyerésre állnak a koalíciós pártok.
Századvég: Lehetséges Demszky legyőzése
Kiélezett küzdelmet jelez a két nagy párt önkormányzati jelöltjei között a fővárosban az a közvélemény-kutatás, amelyet a Századvég Politikai Elemzések Központja és a Forsense közösen készített. A legfrissebb adatok alapján több mint másfél évtizede először mutatkozik esély Demszky Gábor legyőzésére.
Tarlóson a szeretet, Demszkyn a támadás segíthet
Tarlósnak szeretnie kell Demszkyt a kampány során, míg a jelenlegi főpolgármesternek támadnia kell kihívóját, ha meg akarja őrizni pozícióját - mondta az [origo]-nak egy politikai tanácsadással foglalkozó cég vezetője. Közvélemény-kutatási és marketinges szakértőket kérdeztünk arról, hogy az önkormányzati választások előtti küzdelemben - ha erre most felkérnék őket -, mire építenék fel a jelöltek vagy a pártok kampányát. Volt, aki egy zsidó viccel válaszolt.
Az izraeliek menesztenék kormányfőjüket
Nagyot zuhant Ehud Olmert izraeli kormányfő népszerűsége a libanoni harcok öt hete alatt. Egy pénteken közzétett közvélemény-kutatás szerint a választópolgárok csaknem kétharmada szívesen venné, ha a miniszterelnök visszalépne hivatalától.
A Gallup szerint is visszaesett az MSZP
A Gallup felmérése szerint 8 százalékkal csökkent az MSZP szavazóbázisa, miközben nőtt a bizonytalanok és nem-szavazók aránya. A június második felében - tehát a megszorítások bejelentése után - készített közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az MSZP veszteségéből, ha nem is jelentősen, de a Fidesz is profitált. A kis pártok szavazótábora nem változott.
Elbizonytalanodtak a kormánypártok szavazói
Csökkent a kormánypártok támogatottsága, ahogy visszaesett azoknak a választóknak a száma is, akik biztosan elmennének szavazni a Századvég és a TÁRKI legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. Az ellenzéki pártok tábora viszont eközben nem növekedett, tehát a koalíciótól elpártolók főként a bizonytalanok arányát növelték. Jelenleg az MSZP és a Fidesz támogatottsága is 30-30 százalék.
Az atomfegyvernél is jobban tartanak Bushtól
A világ közvéleményének többsége nagyobb veszélynek tekinti az USA iraki háborúját, mint egy esetleges iráni atomfegyvert - derült ki egy globális közvélemény-kutatásból. A 15 országban elvégzett felmérés szerint egyre kevésbé kedvelik a világban az USA-t.
A választók megint a győzteshez húznak
Sokkal többen emlékeznek utólag úgy, hogy az országgyűlési választásokon győztes MSZP-re adták le a voksukat, mint ahányan ténylegesen a pártra szavaztak - derül ki a TÁRKI legfrissebb közvélemény-kutatásából. A győzteshez húzás jelenségét a szociológusok jól ismerik, a megkérdezett emberek hajlamosak ilyen módon torzítani a valóságon.
Többet várnak Gyurcsánytól a szavazók
A 15 különböző terület - például egészségügy, oktatás, gazdaság - közül, csupán kettőben nem volt egyértelmű Gyurcsány Ferenc fölénye Orbán Viktorral szemben a két választási forduló között készült, a Népszabadság által most közölt közvélemény-kutatás szerint.
Abszolút többséget jósol a koalíciónak a Szonda
Várhatóan 200 körüli mandátumhoz juthat az MSZP-SZDSZ koalíció, ha a pártok választóinak viselkedése nem változik meg április 23-ig - derül ki a Szonda Ipsos Népszabadság által ismertetett közvélemény-kutatásából.
Koalíciós győzelmet jósol a Capital Research
A Capital Research legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a baloldal 7-10 százalékkal több szavazatra számíthat a második fordulóban, mint a Fidesz, függetlenül attól, hogy visszalép-e az MDF vagy sem. A felmérésből az derül ki, hogy az emberek többsége szerint bátran politizál az MDF és Dávid Ibolya.
Egyre több német elégedetlen a fizetésével
Növekszik az elégedetlenség a német munkavállalók körében. A két évvel korábbinál többen, a megkérdezettek 46 százaléka alulfizetettnek tartja magát egy napokban közzétett közvélemény-kutatás szerint. A kelet-nyugati bérolló viszont csökkenő tendenciát mutat. A legjobban Münchenben és Frankfurtban fizetnek.
A Századvég is újabb Gyurcsány-kormányt jósol
A Századvég a márciusban publikált különféle közvélemény-kutatási eredmények alapján számítógépes mandátumbecsléseket végzett. Ezek eredményei többségében második Gyurcsány-kormányt, hárompárti, MSZP-SZDSZ többségű parlamentet jósolnak a választások eredményeként.
Négypárti parlamentet jósol a Capital Research
Négypárti parlamentet és MSZP-győzelmet jósol legfrissebb közvélemény-kutatásában a Capital Research. A felmérés szerint az MSZP-tábor mozgósítottsága felzárkózott a Fideszéhez. A hét elején készült telefonos kutatásból kiderül az is, hogy a biztos pártválasztók 9 százaléka megosztja a rendelkezésre álló két szavazatát, és az egyik nagy párt támogatása mellett a két esélyes kisebbik pártra is szavaz - listán vagy egyéniben.
A többség nézni fogja a Gyurcsány-Orbán-vitát
Az emberek kétharmada kíváncsi a miniszterelnök-jelöltek vitájára - mutatta ki a TV2 felkérésére végzett közvélemény-kutatás. A felmérés szerint a választók közel fele azt mondja, a szavazásnál befolyásolja az, hogy nem akar kétpárti parlamentet.
MSZP-SZDSZ-többségre számít a Medián
Az SZDSZ és az MDF szereplése dönti el, hogy ki alakíthat kormányt - derül ki a Medián legfirssebb, a választásokat megelőző, utolsó közvélemény-kutatásából, amelyet a HVG csütörtökön közöl. A Medián szerint a Fidesz több szavazatot szerez majd, mint a szocialisták, de a liberális képviselőkkel együtt mégis az MSZP tud kormányt alakítani.
Szonda: A többségnek nem tetszett az elmaradt kézfogás
Az emberek 81 százaléka szerint nem méltó egy köztársasági elnökhöz, hogy nem fogott kezet Fekete Jánossal, aki március 15-én kitüntetést kapott - derül ki a Szonda Ipsos március 16-án végzett közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint Gyurcsány Ferenc kifütyülését elítélik a válaszadók, de 48 százalékuk szerint nem a Fideszt terheli a felelősség a rendzavarásért.
Medián: Némi előnyre tett szert az MSZP
Csekély mértékben ugyan, de a szocialisták átvették a vezetést a biztos szavazók körében: az MSZP 40, a Fidesz 39 százalékon áll - derül ki a Medián legfrissebb felméréséből. A HVG megbízásából készült közvélemény-kutatás szerint a kampány eredményeként számottevően nőtt a szavazási hajlandóság, még szorosabbá vált a két nagy párt versenye, és némileg javultak a kisebb parlamenti pártok esélyei.
A diplomásoknak kevésbé tetszik az oktatás
A lakosságnak csak valamivel több mint a fele elégedett a közoktatás színvonalával - derül ki egy felmérésből. A közvélemény-kutatás szerint főként a magasabb iskolai végzettségűek elégedetlenek a hazai oktatással. Az oktatási reform egyes lépéseit, többek között a kétszintű érettségit, viszont a megkérdezettek többsége támogatja.
Századvég: Nagyobb esély Fidesz-kormányra
A Fidesz nagyobb valószínűséggel alakíthatna kormányt, mint az MSZP, ha most lennének a választások - erre jutott a Századvég a közvélemény-kutatási adatok és a választási matematika alapján. Az elemző cég öt forgatókönyvet vizsgált, ebből négyben a Fidesz kerülne hatalomra.
Századvég: Elkötelezettebbek a Fidesz hívei
A Századvég-Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint továbbra is fej fej mellett áll a két nagy párt. Az MSZP-n és a Fideszen kívül csak az SZDSZ-nek van esélye a parlamenti küszöb átlépésére. A felmérés szerint az adatok azt mutatják, hogy a Fidesz jobban tudta mobilizálni szimpatizánsait.
Megkezdődött a portugál elnökválasztás
Portugáliában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás. A választáson a jobbközép Cavaco Silva indul a legnagyobb eséllyel. A közvélemény-kutatások szerint akár az első fordulóban is megválaszthatják.
Jelöltállító előválasztást tartott az Izraeli Munkapárt
Jelöltállító előválasztást tartott kedden az Amír Perec vezette Izraeli Munkapárt, míg a március 28-i parlamenti választások legnagyobb esélyese a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint továbbra is az Ariel Saron kormányfő alapította Kadima.
Év végére javult a politikusok megítélése
Az őszi mélypont után decemberre javult a politikusok megítélése - írja a Népszabadság a Szonda-Ipsos felmérése alapján. A közvélemény-kutatásból kiderül: a 24 tagú politikusi népszerűség-lista élén egész 2005-ben a köztársasági elnök állt, az utolsó két helyen pedig Áder János és Kövér László.
A gazdag turistákat szeretik a pestiek
A budapestiek többségének nincs ellenére, hogy sok turista fordul meg a fővárosban, de leginkább azokat kedvelik, akik sok pénzt hagynak itt - derült ki a külföldiek megítélésről készült közvélemény-kutatásból. A budapestiek arra számítanak, hogy hosszabb-rövidebb időn belül kínai negyed alakul ki a fővárosban.
Az oroszok többsége ragaszkodik november 7-éhez
Az oroszok csaknem kétharmada helyteleníti a november 7-i ünnep megszüntetését egy szerdán közzétett közvélemény-kutatás szerint.
Gyurcsány és Orbán szoros versenyben
Továbbra is szoros a verseny Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján. A politikusok népszerűségi rangsorának eleje és vége is változatlan. Sólyom László a legrokonszenvesebb politikus Magyarországon, tőle kissé leszakadva Szili Katalin és Dávid Ibolya következik.
Imázs-javító kampányba kezd a tőzsde
Fővárosi, úri huncutság, kaszinó, simlis brókerek vadászterepe - egy márciusi közvélemény-kutatás szerint ezekkel a nem túl hízelgő szavakkal jellemezte a lakosság a tőzsdét. A BÉT a róla kialakult kép javítása és a részvénybefektetések ösztönzése érdekében bizalomépítő kampányba kezd - számol be a Napi Gazdaság.
Szorosabb lett a Fidesz és az MSZP versenye
Legutóbb két éve állt ennyire közel az MSZP támogatottsága a Fideszéhez, és most újból kiélezett lett kettejük versenye - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján. Az aktív, elkötelezett választók körében az MSZP javított eredményén az utóbbi időszakban.
A magyarok negyede szerint a politika diktál a bíróknak
A magyarok több mint egynegyede szerint a politika befolyásolja a bíróságok ítéleteit - derült ki a Medián reprezentatív közvélemény-kutatásából. A főbíró, Lomnici Zoltán elgondolkodtatónak tartja az eredményeket, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke a hiteles, pontos és gyors tájékoztatásban látja a bizalom növelésének módját.
Szegény romákról vitáznak a magyarok
Elkezdődött az a romákról és nem romákról szóló nagyszabású vitahétvége, melyet az első deliberatív közvélemény-kutatás keretében rendeznek Magyarországon. A módszer lényege, hogy átlagosan informált emberek vitatkoznak olyan fontos kérdésekről, amelyekről alig tudnak valamit, majd a téma szakértőinek vitáját meghallgatva bővülnek az ismereteik. A kutatók, a politikusok és az állampolgárok így felmérhetik, hogyan változik a résztvevők véleménye, miközben egyre tájékozottabbak lesznek. Az egyik csoportbeszélgetésen az [origo] is részt vehetett.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- vita
- résztvevő
- Címkefelhő »
Tóka Gábor: Nyilvánosan vitáztatunk romák és nem romák viszonyáról
Szó esett romákról, közvélemény-kutatásról, az amerikai választásokról és a fociról. Tóka Gábor, a CEU választói magatartással, közvélemény-kutatással foglalkozó docense, a Magyar Agora szakértője volt a Vendégszoba vendége.
Romákról győzködjük egymást a hétvégén
Egy különleges közvélemény-kutatást tartanak a hétvégén, amikor egész Magyarország egy szobában fog összegyűlni, hogy a cigányságról vitatkozzon - erről beszélt egy amerikai professzor, James S. Fishkin. A módszer lényege, hogy átlagosan informált emberek vitatkoznak olyan fontos kérdésekről, amelyekről alig tudnak valamit, majd a téma szakértőinek vitáját meghallgatva bővülnek az ismereteik. A kutatók, a politikusok és az állampolgárok így felmérhetik, hogyan változik a résztvevők véleménye, miközben egyre tájékozottabbak lesznek. Az eseményről az [origo] folyamatosan tudósít.
Tanga, napolaj, krokett
Egy nem teljesen reprezentatív közvélemény-kutatás szerint minden fiatal lány címlaplány szeretne lenni. A dolog csak annyiban sántít, hogy a megkérdezettek mindannyian a VIVA-CKM címlaplányversenyén indultak. A műsor felvételei különböző helyszíneken zajlanak, mi a Bed Beachen lestünk be a kulisszák mögé.
Mélyponton Bush népszerűsége
Az USA Today amerikai lap által közölt közvélemény-kutatás szerint George W. Bush amerikai elnök népszerűsége mélyponton van. A júliusi felmérés szerint az elmúlt öt évben először fordult elő, hogy az amerikaiak többsége inkább elégedetlen az elnökkel.
Kevesebb lett a bizonytalan szavazó
Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor vitáját követően kevesebb lett a bizonytalan szavazó - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. A pártok felé fordulásból a Fidesz és az MSZP egyenlő mértékben profitált, a többieknek viszont nem sikerült új szavazókra szert tenniük.
Szonda: Mádl magasan veri a mezőnyt
11 pontos előnnyel Mádl Ferenc távozó államfő vezeti a politikusok népszerűségi listáját - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján. A lap szerint az államfőválasztással kapcsolatos történések senkinek nem hoztak előnyt, Szili Katalin népszerűsége például 3 ponttal esett.
Süllyedő tankhajóktól rettegnek a magyarok
A lakosság szerint a tankhajók elsüllyedése, a vegyi üzemek és a szemetelés jelentik a legnagyobb fenyegetést a környezetre - derül ki a WWF környezetvédő civil szervezet megbízásából végzett közvélemény-kutatásból. A felmérés szerint a magyarok kétharmada hajlandó többet áldozni arra, hogy környezetbarát terméket vásároljon. A környezettudatos vásárlás főként a jobb anyagi helyzetben lévő családokra jellemző.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- tankhajó
- WWF
- Címkefelhő »
Szonda: a Fidesz vezet a kisebb településeken
Nem volt jelentős változás a két nagy párt támogatóinak arányában az elmúlt hónapban - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság ismertet. A Fidesznek 28, az MSZP-nek 23 százalékos a támogatottsága az összes választókorú körében.
A magyarok negyede szerint ufók vannak köztünk
A felnőtt lakosság fele szerint a Földön kívül is van élet - derült ki a Marketing Centrum felméréséből. A közvélemény-kutatás szerint a magyarok negyede ufóhívőnek tekinthető. Ennyien gondolják úgy, hogy a földönkívüliek valamikor már jártak is bolygónkon.
Nem kérünk az ötödik ikszből
Egy közvélemény-kutatás szerint a magyarok legnagyobb része szívesen megállítaná az időt 40 éves korában. A többség 15 évet szeretne letagadni, minden tizenötödik magyar pedig visszavágyik a gyerekkorba - derül ki a Marketing Centrum felméréséből. Az [origo] gyorsfelmérése szerint 20 és 30 között a legjobb, de azért még a harmincasoknak sem kell aggódniuk. Egy idős úr szerint viszont kár visszasírni a fiatalságot, az már úgysem időszerű.
A drága parkolójegyet sem cserélik BKV-bérletre a pestiek
A fővárosiak többsége szerint mérsékelni kellene a parkolási díjakat, a befolyt összeget pedig a parkolási problémák megoldására lehetne fordítani. Az autósok úgy vélik, az utcákon akkor csökkenne a parkoló autók száma, ha olcsóbbak lennének a parkolóházak és a mélygarázsok. A fővárosiak átlagosan maximum 130-160 forintot fizetnének óránként a parkolóházakban - derül ki egy közvélemény-kutatásból.
Szonda: Szili Katalint választanák államfőnek
Az emberek Szili Katalint választották volna meg egy esetleges közvetlen államfőválasztáson - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatásából. A felmérés során azt vizsgálták, a Fidesz szimpátialistáján is szereplő öt személy közül kire szavazna a választók többsége. Szili mellett a megkérdezettek 35 százaléka volt, a legkevesebb támogatót Gombár Csaba tudhatja magáénak - írja a Népszabadság.
Mind többen fordulnak el a pártoktól
Egyre többen fordulnak el a pártoktól - derül ki a Szonda-Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatásából. A bizonytalanok aránya már 42 százalékos - olvasható a Népszabadságban.
A franciák többsége nemet mondana az európai alkotmányra
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a franciák többsége továbbra is elutasítja az Európai Unió alkotmányát.
Sokan félnek a pesti parkokban
A budapestiek többsége kevésnek tartja az utak mentén ültetett fákat, virágokat. Sokan járnának pihenni a városi parkokba, de nincsenek megelégedve velük: zajosnak, koszosnak és nem elég biztonságosnak tartják azokat. Ez utóbbi miatt sokan örülnének, ha a parkokat hivatalos parkőrök őriznék - derül ki egy közvélemény-kutatásból.
- címkék:
- közvélemény-kutatás
- park
- parkőr
- Címkefelhő »
Népszerűek a női politikusok
A politikai népszerűségi lista első négy helyezettje közül három nő: Dávid Ibolyát Szili Katalin és Göncz Kinga követi - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. A szavazatokért nagy versenyt folytató Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor megítélése változatlan, nagyjából azonos pontszámot értek el a népszerűségi listán.
A hollandok tartanak a muszlimoktól
Egy közvélemény-kutatás eredménye szerint a hollandok jelentős többsége tart a muszlimoktól. A megkérdezettek fele fél attól, hogy eljön az idő, amikor a nők a muzulmánok miatt már nem járhatnak-kelhetnek szabadon úgy, mint most.
Veszélyesebbé tette a világot Bush újraválasztása
Az emberek többsége szerint George Bush amerikai elnök újraválasztása veszélyesebbé tette a világot - derül ki egy világméretű közvélemény-kutatásból. A BBC World Service 21 ország lakosait kérdezte Amerikával, illetve az iraki részvétellel kapcsolatban. Kiderült: egyetlen ország sincs, amelynek polgárainak többsége támogatna egy esetleges iraki missziót.
Hiába ajánlja fel szerveit a többség
Az emberek több mint 90 százaléka egyetért a szervátültetésekkel, 74 százalékuk halála után saját szerveit föl is ajánlaná - derül ki egy közvélemény-kutatásból. A pozitív hozzáálláshoz képest azonban mégis viszonylag kevés a szervátültetések száma. A hozzátartozók sokszor gátolják az átültetéseket, a család véleményét ugyanis mindig kikérik az orvosok, annak ellenére, hogy erre jogszabályi kötelezettségük nincs.
Egyre népszerűtlenebbek a politikusok
A rendszerváltás óta 2004-ben voltak a legnépszerűtlenebbek a politikusok - derül ki a Szonda Ipsos összesített közvélemény-kutatásaiból. Az év legkedveltebb politikusai Mádl Ferenc és Dávid Ibolya voltak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sokat javított népszerűségén, Demszky Gábor pedig visszaesett a listán.
Néhány szavazaton múlik, hogy ki vezeti Romániát
Három exit-poll felmérés is azt hozta ki, hogy mindkét jelölt 50-50 százalékot kapott a romániai elnökválasztáson, vasárnap. A szoros közvélemény-kutatási eredmény azt jelzi, hogy csupán néhány vokson múlik, hogy ki választhat miniszterelnököt Romániának.
Fidesz: Egymilliárdot költött a kormány udvartartására
A Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn azt mondta, hogy "a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 2004-ben több mint egymilliárd forintot költött a Medgyessy-Gyurcsány-kormány udvartartására". A szerződések közül huszonkettő tanácsadói megbízás, amelyek között van havi hárommillió forintos is. Tíz közvélemény-kutatás készült, de ezeket nem hozza nyilvánosságra a kormány. A szerződések közül hét valamilyen tanulmány elkészítésre irányult, ezek között van olyan, amelyért 15 milliót fizetett a kancellária.
Elégedetlenek a fővárossal a budapestiek
Rossz tömegközlekedés, kátyús utak, és rengeteg kutyapiszok - ezeket a problémákat tartják legzavaróbbnak a Budapesten élők. A fővárosiak úgy látják, megtorpant Budapest fejlődése. Demszky Gáborról is rosszabb véleménnyel vannak, mint korábban - derül ki a Népszabadság megbízásából készített közvélemény-kutatásból.
A nőknek nem kell a plázs
Ismerik, és a velük járó kellemetlenségek ellenére szeretik a budapestiek a város szabadtéri rendezvényeit - derült ki a Studio Metropolitana megbízásából végzett közvélemény-kutatásból. A gyalogosok és az autósok is úgy gondolják, hogy az ilyen rendezvények segítségével a budapestiek végre visszanyernek egy kis területet az autóforgalomtól. A fővárosiak közül a Budapest Plázsra látogattak legtöbben, és leginkább a Mesterségek Ünnepének létrejöttét üdvözölték. A melegek egyenjogúságát demonstráló Szivárvány Fesztivál viszont megosztja az embereket.
Kerry utolérte Bush elnököt
John Kerry szenátor jobban áll George Bush elnöknél az amerikai közvélemény-kutatások szerint. A Newsweek hetilap szombaton nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatai szerint a biztosan választók körében Kerry a szavazatok 49, Bush pedig 46 százalékára számíthat.
Bush megelőzte Kerryt
Nyolc százalékos előnyre tett szert George Bush amerikai elnök demokrata kihívójával, John Kerryvel szemben a CNN és a Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása szerint. A Harris intézet csütörtökön közzétett felmérése szerint azonban gyakorlatilag azonos a két jelölt támogatottsága.