Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Dr. Kapetz Mónika
- dr. Vida Enikő
- dr. Orbán Zita
- Dr. Hauck Arvid
- dr. Égertz Andrea
- Legfrissebb
- Legrégebbi
KRS: fogyasztóknak kedvező új szabályok az internetes kereskedelemben
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) számú kormányrendelet hatálybalépésével a fogyasztókra nézve igen kedvező változások alkalmazandók a távollévők közötti kereskedelem (például internetes vásárlás) során – hívták fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértői. Az egyik legfontosabb ilyen változás értelmében, az eddigi 8 munkanap helyett már 14 nap áll a fogyasztó rendelkezésére az ügylettől való indoklás nélküli elállási jog gyakorlására. Ez azonban továbbra sem jelenti azt, hogy a fogyasztónak ne kellene betartania a Polgári Törvénykönyv szerinti renddeltetésszerű ...
Módosította a versenytörvény az összefonódások ellenőrzésének szabályait
Július elsejével hatályba lépett versenytörvény (Tpvt.) módosítása jelentős változásokat hozott a vállalkozások összefonódásának ellenőrzésére vonatkozó eljárásban – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Az összefonódás ellenőrzésére vonatkozó rendelkezések célja, hogy a gazdaság, a verseny szempontjából lényeges vállalategyesüléseket, felvásárlásokat, vagy egyéb módon történő irányításszerzést versenyfelügyeleti ellenőrzés alá vonjon – hangsúlyozta dr. Kapetz Mónika.
A FATCA-törvény biztosítja az amerikai-magyar információcserét
A nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok kormányközi megállapodást írt alá, melyet a 2014 évi XIX. törvény hirdetett ki – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A FATCA célja annak biztosítása, hogy az amerikai adóalanyok az USA-n kívüli pénzügyi eszközeik tekintetében is megfizessék a megfelelő adót, másrészt az információgyűjtés és információcsere az Egyesült Államokbeli pénzügyi intézmények által kezelt, magyar illetőségű személyek által birtokolt számlákról – hangsúlyozta dr. Szegi Beáta.
KRS: mikor és hogyan kell a munkaadót a várandósságról tájékoztatni?
Az Alkotmánybíróság május végi határozatával alaptörvény-ellenesnek minősítette a Munka törvénykönyve azon rendelkezését, mely szerint a munkavállaló a vele szemben várandósság, vagy emberi reprodukciós eljárásban történő részvétel miatti felmondási tilalom fennállására csak akkor hivatkozhat, ha erről a munkáltatót a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Orbán Zita leszögezte: a döntés alapján a munkavállalót továbbra is terheli tájékoztatási kötelezettség, ebben nincs változás, ám már nem kritérium, feltétel, hogy a tájékoztatás a felmondás közzlését ...
KRS: az utasok jogai a légiközlekedésben
A 261/2004 EK rendelet valamennyi EU tagállamban közvetlenül alkalmazandó jogszabály rendelkezik arról, hogy a légitársaságok az utasok felé milyen jogkövetkezményekkel számolhatnak, amennyiben egy járatkésésre vagy járattörlésre kerül sor, vagy éppen az adott járatot túlfoglalták, és ez okoz fennakadást a tervezett utazásban, vagy akár a légitársaság valamely okból egyszerűen megtagadja az utas beszállítását – mondta el az Origónak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.
Jelentősen módosultak a pénztartozás teljesítésére vonatkozó szabályok
Új sorrendet állít fel az új Polgári törvénykönyv arra az esetre, ha a kötelezett által felajánlott teljesítés nem fedezi az összes tartozást – hívta fel az Origó figyelmét a fontos változásokra a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Vida Enikő aláhúzta: fizetési határidőt is megállapít az új polgári kódex arra az esetre, ha a felek szerződésükben nem határozták meg a pénztartozás teljesítésének idejét.
Az új polgári kódex az öröklési jogban is fontos változásokat hozott
Az új Polgári törvénykönyv életünk számos területén hozott kisebb, nagyobb változásokat, ezek a változások az öröklési jogot is érintik – mondta el a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője az Origónak. Így változtak a végrendeletekre, az özvegyi jogra, az ági vagyonra, a kitagadási okokra, a kötelesrészre, vagy a tartási szerződésre vonatkozó szabályok – hangsúlyozta dr. Kapetz Mónika.
KRS: korlátozhatjuk-e érvényesen szerződésszegésért való felelősségünket?
A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint az új Polgári törvénykönyvben a szerződésszegésért való a felelősség kizárásának és korlátozásának lehetőségei jelentősen bővültek, ugyanis a felelősség kizárásához illetve korlátozásához a szabályozás már nem követeli meg a megfelelő ellenszolgáltatás nyújtását. Dr. Hauck Arvid hangsúlyozta: a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító károkozásért vagy szerződésszegésért való felelősséget természetesen az új Ptk. szerint sem lehet érvényesen kizárni vagy korlátozni, azonban a súlyos gondatlansággal, illetve bűncselekménnyel okozottt ...
A késedelmi kamaton túl 40 euró behajtási költségátalány jár a jogosult cégnek
A tapasztalatok szerint számos cégvezető nem tud arról, hogy amennyiben vállalkozások közötti szerződés esetén vállalkozása számláját nem fizetik meg határidőben, behajtási költségátalányra is jogosult – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika, rámutatott: a vállalkozásoknak érdemes figyelemmel lenniük arra, hogy a 2013. július 1-jét követően kötött szerződéseik esetén, amennyiben a számláik nem kerülnek határidőben kiegyenlítésre, akkor a késedelmi kamaton felül érvényesítsék a behajtási költségátalány összegét is.
Az új Ptk. hatással van a munkajogi szabályozásra is
Az új Polgári törvénykönyv hatályba lépésével a munkajogi szabályokban is változások következtek be – hívta fel a figyelmet a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Orbán Zita kiemelte: fontosabb változások között szerepel – a polgári jogi szabályokkal összhangban, az általánosan elvárható magatartás mellett –, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki nem hivatkozhat, a másik fél felróható magatartására azonban igen, még abban az esetben is, ha ő maga is felróhatóan járt el.
KRS: az új Ptk. kedvezőbb helyzetbe hozta a kezeseket
Az új Polgári törvénykönyv komoly szankcióval sújtja a hitelezőt, ha elmulasztja a kezes felé fennálló tájékoztatási kötelezettségeit – ismertette a fontos jogszabályi változásokat a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Vida Enikő kiemelte: a kezes helytállási kötelezettsége lecsökken a kötelezett ellen indult felszámolási, vagy csődeljárásban kötött egyezségben meghatározott mértékre, ha őt a jogosult nem tájékoztatta az egyezség megkötését megelőzően az egyezség feltételeiről.
Május közepétől új szabályok a fogyasztók szavatossági jogainak érvényesítésében
A nemzetgazdasági miniszternek a fogyasztók számára eladott ingó dolgokra (termékekre) vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályaira vonatkozó rendelete május közepétől lép hatályba, és annak rendelkezéseitől a vállalkozások a fogyasztók hátrányára nem térhetnek el – értesült az Origó a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértőjétől. Dr. Kovács Loránd felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben a vállalkozás nem tartja be a rendeletet, a fogyasztók forduljanak a fogyasztóvédelmi hatósághoz.
KRS: megváltoztak a versenyeztetési eljárással történő beszerzés szabályai
Az új Polgári törvénykönyv a versenyeztetési eljárással történő beszerzés szabályait is megváltoztatta 2014. március 15-től – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A versenyeztetési eljárásra vonatkozó új szabályok értelmében, ha az ajánlatkérő olyan ajánlati felhívást tesz, amelyben több személytől kéri ajánlat benyújtását, azzal, hogy a beérkezett ajánlatok közül a felhívásban foglaltaknak megfelelő, legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevővel köti meg a szerződést, a felhívást tevő felet szerződéskötési kötelezettség terheli – hangsúlyozta dr. Hauck Arvid.
Tulajdonjog-fenntartással értékesítette ingóságát? Az új Ptk. alapján erre figyeljen!
A 2014. március 15-én hatályba lépett új Polgári törvénykönyv is lehetővé teszi a tulajdonátruházó szerződések körében azt, hogy az eladó a tulajdonjogát a vételár kifizetéséig fenntartsa – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika szerint a különösen a nagyobb értékű ingóságok esetében az eladónak érdeke a tulajdonjog-fenntartás tényét a nyilvántartásba bejegyeztetni, mert csak ezzel védheti meg magát egy rosszhiszemű vevő eljárásával szemben.
Júniusban jelentősen változnak a fogyasztói szerződések szabályai
Súlyos jogkövetkezményekkel jár, ha a vállalkozás elmulasztja a fogyasztói szerződésekre vonatkozóan előírt tájékoztatási kötelezettségeit – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 2014. június 13-án hatályba lépő új kormányrendelet a jelenlegi 8 munkanapról 14 napra módosítja a fogyasztó szerződéstől való elállási jog gyakorlásának határidejét – emelte ki dr. Vida Enikő.
KRS: a kárfelelősségi szabályokon is változtat az új Ptk.
Az új Polgári törvénykönyv – más jogterületek mellett – a kártérítési szabályok terén is változásokat hoz, hiszen az eddigi utaló szabály helyett a szerződéses kárfelelősség önálló felelősségi alakzatként nyer szabályozást – emelte ki az Origónak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Orbán Zita hangsúlyozta: ez azt is jelenti, hogy az új Ptk. szakít az egységes polgári jogi felelősség elvével és eltérő elvi alapokra helyezi a szerződéses és a szerződésen kívüli károkozásért való felelősséget.
KRS: a gyűlöletbeszéd szabályozása a személyiségi jogok körében és a sérelemdíj
Míg korábban hazánkban a büntetőjog keretei között került szankcionálásra a gyűlöletbeszéd, a közösség elleni izgatás, majd a közösség elleni uszítás tényállásaként, az új Ptk. hatálybalépésével rendkívül fontos változások történnek a vonatkozó jogi szabályozásban és igényérvényesítési lehetőségekben - hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika kiemelte: 2014. március 15-től a polgári jog is lehetővé teszi, hogy a közösség bármely tagja a jogszabályban meghatározott feltételek esetén a személyiségi joga érdekében felléphessen, és a személyiségi jog megsértése esetére megállapított ...
Új szabályai lesznek az adásvételi szerződéseknek március közepétől
Rendkívül jelentős változásokat hoz a március 15-től hatályba lépő új Polgári törvénykönyv a vállalkozással adásvételi szerződést kötő fogyasztó életében – hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Vida Enikő kiemelte, bő másfél hónap múlva szigorodnak az elővásárlási jog megsértésével kötött szerződések megtámadására vonatkozó szabályok és az is a jelentős változások körébe sorolható, hogy érdemes lesz élni a hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzés lehetőségeivel.
KRS: a közhasznú alapítványok május 31.-ig vehetik igénybe a kedvezményeket
Május 31.-e fontos nap lehet számos olyan közhasznú alapítvány és egyéb társadalmi szervezet életében, amelyek a „Civil törvénykényt” emlegetett, 2011. évi CLXXV. törvény hatályba lépése előtt kerültek nyilvántartásba vételre közhasznú, vagy kiemelkedően közhasznú jogállásban – hívta fel az Origó és az érintettek figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika kiemelte: május utolsó napja pedig azért lesz ennyire fontos, mert az érintettek 2014. május 31. napjáig vehetik igénybe a törvény hatálybalépése előtt megszerzett, a jogszabályok által számukra biztosított kedvezményeket.
KRS: mit tegyünk, ha hibás terméket vásároltunk?
A hibás teljesítés esetén igénybe vehető, úgynevezett kellékszavatossági jogok fogyasztók általi érvényesítése a tapasztalatok szerint gyakran ütközik akadályba – hívta fel a figyelmet a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kovács Loránd azonban hangsúlyozta, a márciusban hatályba lépő új polgári kódex ezen is megpróbál változtatni.
Új Ptk.: a közvetítői szerződések tág teret hagynak a szerződési szabadságnak
A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértői az elmúlt időszakban számos írásban elemezték a jövő március 15-én hatályba lépő új Ptk. újdonságait, most dr. Kapetz Mónika a közvetítői szerződésekre vonatkozó szabályozás fontosabb rendelkezéseit járja körül. Az alapvető rendelkezéseket a jogalkotó nem csupán az új polgári kódexünkbe emelte, hanem a normákon az is látható, hogy tág teret hagyott a szerződési szabadságnak, mégpedig annak érdekében, hogy a felek szerződéses akaratuknak megfelelően az egyedi ügyükre szabva állapítsák meg a jogviszonyukra vonatkozó rendelkezéseket.
Meddig terjed a munkáltató ellenőrzési joga?
Gyakran merül fel a kérdés, meddig terjed a munkáltató ellenőrzési joga, hogyan ellenőrizheti jogszerűen a munkavállalóit, és mely magatartás lépi át a jogszerűség határait. Köztudott ugyanis, hogy a munkáltatót a Munka Törvénykönyve a munkavállalókkal szemben ellenőrzési joggal ruházza fel, azonban annak határairól nem rendelkezik részletesen – mutatott rá a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Hauck Arvid kiemelte: a kérdés az, hogy vajon meg lehet-e figyelni a munkavállalókat kamerákkal, lehet-e ellenőrizni a céges autók hollétét helymeghatározó eszközökkel, ellenőrizhető a munkavállalók közösségi oldalakon való aktivitása?
Az új Ptk. pontosítani fogja a szerződések érvénytelenségére vonatkozó szabályokat
Az új Polgári törvénykönyv 2014. március 15-i hatálybalépése számos változást fog hozni a jogalkalmazás során. Az érvénytelenség szabályozásának korábbi alapelvei nem változnak, azonban az új jogszabály számos pontosítást fog bevezetni – hívta fel a figyelmet a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika rámutatott: az új Ptk. számos rendelkezése a korábban a bírói gyakorlatban kikristályosodott elvek alapján került megállapításra ezzel is növelve a jogbiztonságot és megkönnyítve mind a magánszemélyek, mind a bíróságok részére a jogalkalmazást.
Szabad orvosválasztás Európában
Az Európai Unió jelenleg igen bonyolultnak tekinthető működése ellenére elmondható, hogy az uniós polgárok nagyon is tisztában vannak az uniós alapszabadságokkal, és ki is használják az áruk, a tőke, a szolgáltatások szabad áramlása és a személyek szabad mozgása adta lehetőségeket. A munkaerőpiacok megnyitásával a közép-európai tagállamokból szinte népvándorlás indult nyugatra. Európa lakossága tehát egyre inkább mobilis lett a kontinensen, a tagállami határok sok tekintetben mára relatívnak tekinthetőek - mutatott rá a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Vajon ez a folyamat elérte már az egészségügyi szolgáltatások piacátt ...
Jelentősen változnak az özvegyi jog szabályai az új Ptk.-ban
Az özvegyi jog szabályai jelentős mértékben megváltoznak az új Polgári törvénykönyv hatálybalépésével - hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A szabályok változásának indokául az a felismerés szolgált, hogy a leszármazók jelenleg az özvegyi haszonélvezet miatt felmenőjük halála után csak hosszú idő elteltével juthattak hozzá az örökségükhöz - mutatott rá dr. Hauck Arvid.
Már hatályosak az elektronikus építési naplóra vonatkozó rendelkezések
Októbertől azon építési beruházások esetében, melyek induló építőipari kivitelező tevékenységét ezen időpont után kezdték meg, elektronikus építési napló vezetése vált kötelezővé - mutatott rá a nagyon fontos változásra a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A változások az építőiparban kialakult lánctartozások megelőzése érdekében kerültek bevezetésre, más, az építőipari szerződések kapcsán felmerült jogviták gyors lefolytatását biztosító jogintézményekkel együtt - húzta alá dr. Kapetz Mónika.
KRS: az új Polgári törvénykönyv jelentősen változtat az élettársi kapcsolatok szabályozásán
Míg jelenleg nagyon sokszor a bírói döntések alakítják az élettársi kapcsolatban élőkre vonatkozó joggyakorlatot, addig a márciustól hatályba lépő új Ptk. már konkrét rendelkezéseket fog tartalmazni többszázezer élettársi kapcsolatban élő pár számára - mondta el az Origónak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika rámutatott: márciustól például az élettársak is jogosulttá válhatnak tartásra életközösségük megszűnése esetén és esetükben is lehetővé válik a lakáshasználat kérdésének rendezése.
Változtat az új Ptk.: mire figyeljünk a szerződéses ajánlat megtételekor és elfogadásakor?
A 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv új szabályokkal egészíti ki a szerződéses gyakorlatban már megszokott ajánlattétel és elfogadás folyamatát. Az új szabályok azt is jelentik, hogy könnyen létrejöhet egy olyan szerződés, amelyet nem akartunk, ha nem figyelünk az ajánlatelfogadás tartalmára - hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Vida Enikő rámutatott: új Ptk. szerint az is elfogadásnak minősül, ha az ajánlattal való egyetértést kifejező jognyilatkozat lényeges kérdésnek nem minősülő, azt nem érintő kiegészítő vagy eltérő feltételt tartalmaz.
Megfelelően járunk el, ha e-mailen szerződünk partnereinkkel?
Egyesek úgy vélik, hogy amennyiben a felek megállapodása nem kerül írásba foglalásra, úgy nem is jön létre szerződés közöttük, mások pedig írásbeli szerződéskötésnek tekintenek egy e-mailváltást is - hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Feltehetnénk tehát a kérdést, vajon megfelelően járunk el, ha e-mailen szerződünk partnereinkkel? - mutatott rá dr. Hauck Arvid. A jövőre hatályba lépő új Polgári Törvénykönyv egy külön fejezetet szentel az elektronikus úton történő szerződéskötés külön szabályainak.
Jövő márciustól nem lehet biztosítéki célból vételi jogot alapítani a hitelező számára
2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyvünk szerint semmisnek minősül az a kikötés, amely - a pénzügyi biztosítékokról szóló irányelvben meghatározott biztosítéki megállapodások kivételével - pénzkövetelés biztosítása céljából tulajdonjog, más jog vagy követelés átruházására, vételi jog alapítására irányul - jelezte a hazai hitelezési gyakorlatban rendkívül fontos módosítást az Origónak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Hauck Arvid utalt rá: a jelenlegi gyakorlat sok esetben komoly kihívás elé állította, állítja a bíróságokat, és a jogásztársadalomban is nagy viták alakultak ki ezzel kapcsolatban.
Ha nincs elég magyar szakképzett munkaerő, hozzanak be a cégek külföldit!
Talán sokak meglepődnek, és például rosszallóan mutatnak a fiatal munkavállalókat sújtó munkanélküliség mutatóira, de a gazdasági élet törvényszerűségei azt mutatják, a munkaerő piac helyzete iparáganként, szakmánként, régiónként óriási eltéréseket mutat - mondta el az Origónak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A szakképzett munkaerő hiányától szenvedő vállalkozások számára azonban megoldást jelenthet a külföldi országokból való munkaerő behozatala - hangsúlyozta dr. Kovács Loránd.
KRS: jövő májustól így szigorodnak a földtulajdonszerzés szabályai
2014. május 1-jétől szigorodnak a földtulajdonszerzés szabályai - hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A mező és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló idén júliusban kihirdetett és 2013. december 15-től több lépcsőben hatályba lépő új törvény meghatározott feltételekkel a tagállami állampolgároknak is lehetővé teszi magyarországi földtulajdon megszerzését - mutatott rá dr. Vida Enikő.
Új Ptk.: jelentős változások lesznek a részvénytársaságok szabályozásában
Az új Polgári törvénykönyv hatályba lépésétől kezdve részvénytársaságot csak zártkörűen lehet majd alapítani, ismét bevezetik a mennyiségi korlátozást a saját részvények megszerzése esetén, és új részvényfajtákat alapíthatunk - vázolta fel az Origónak a részvénytársaságokat érintő legfontosabb változásokat a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kapetz Mónika rámutatott: a további változások közé tartozik, hogy az alaptőke kötelező leszállítása esetére új határidőt vezet be a polgári kódex, és változni fognak az osztalékelőleg kifizetésére vonatkozó szabályok is.
KRS: a forgalom biztonságát erősítheti az új hitelbiztosítéki nyilvántartás
Ingyenes, egyszerű és nyilvános az új, internet alapú zálogjogi szabályozás, a hitelbiztosítéki nyilvántartás - tájékoztatta az Origót a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Az új Polgári törvénykönyv 2014. március 15.-i hatálybalépésével a zálogjogi nyilvántartásokra vonatkozó szabályok egy új elemét jelenti a hitelbiztosítéki nyilvántartás, és a várakozások szerint a forgalom biztonságát fogja erősíteni - mutatott rá dr. Szegi Beáta.
A szállodák kártérítési felelőssége Európában
Ma már általános igény, hogy a külföldi utakra magunkkal vigyük a különféle értéktárgyainkat, így például a nélkülözhetetlen bankkártyát vagy elektronikus eszközöket. Sokan azonban félnek a kockázattól, ezért érdemes annak tudatában lenni, hogy a jog mit is mond pontosan a szállodák felelősségéről, amennyiben értéktárgyainkban kár keletkezik, vagy egyenesen eltűnnek - hívta fel a figyelmet egy, sokakat érintő problémára a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A kérdéskör jogi környezetének egyik alapköve a Párizsban az Európa Tanács keretében elfogadott egyezmény, amely kifejezetten a szállodai vendégek tulajdonában keletkezzett ...
Alapjaiban megváltozik a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség
Az új Polgári törvénykönyv hatálybalépését követően körültekintőbben kell majd eljárni a szerződéskötéseknél, az új kódex ugyanis alapjaiban változtatja meg a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait - hívta fel az origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. A jelenlegi felróhatóságon alapuló kártérítési felelősséget felváltja az szerződésszegésért való objektív felelősség - mutatott rá dr. Vida Enikő.
Így változtatja meg az új Ptk. jövő márciusban a kft. szabályozását
A korlátolt felelősségű társaságok esetében rendkívül lényeges változásokat vezet be a 2014. március 15. napján hatályba lépő új Polgári törvénykönyv - hívta fel az Origó figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Hauck Arvid arra is rámutatott, hogy az új polgári kódex magába foglalja a gazdasági társaságok alapításának és működésének szabályait is, amelyek több helyen jelentősen eltérnek a jelenleg hatályos 2006. évi IV. törvény rendelkezéseitől.
Napokon belül megváltoznak a pénztartozásra és a késedelmi kamatokra érvényes szabályok
A Polgári törvénykönyv július elsejével hatályba lépő módosításai nyomán változnak a pénztartozás teljesítésére és a késedelmi kamatokra vonatkozó szabályok, és a várakozások szerint a korábbi szabályozás hiányosságai miatt kialakult jogviták ily módon elkerülhetővé válnak - hívta fel a figyelmet a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Az új rendelkezések értelmében, ha a felek a szerződésben nem határozták meg a pénztartozás teljesítésének idejét, a pénztartozást a jogosult fizetési felszólításának vagy számlájának kézhezvételétől számított 30 napon belül kell teljesíteni - mutatott rá dr. Kapetz Mónika.
KRS: a munkavállalóknak kedvezőbb a távolléti díj új szabályozása
A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint megszűnhetnek az értelmezési viták a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CIII. törvény Országgyűlés általi elfogadásával. Dr. Kapetz Mónika szerint a módosítás eredményeképpen például öt nap pótszabadság illeti meg a fogyatékossági támogatásra, vagy vakok személyi járadékára jogosult munkavállalót is, de a munkavállalók számára kedvezőbb lesz a távolléti díj új szabályozása is.
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a társaság hitelezői érdekeinek elsődlegessége alapján látják el - hívta fel az [origo] figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr.Vida Enikő kiemelte azt is, hogy egy nemrég napvilágot látott Szegedi Ítélőtáblai döntés szerint a tartozás esedékességkor történő kielégítésének "képessége" likvid pénzeszközök meglétét feltételezi, vagyis nem elegendő, ha az adós teljes vagyona - készpénzzé konvertálása esetén - egyébként fedezetet nyújtana a tartozás(ok) ...
Felgyorsíthatja az építőipari viták rendezését az új szakértői szervezet
Új, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő szakértői szerv létrehozatala gyorsíthatja fel az építési tervezési és kivitelezési szerződések, teljesítések kapcsán felmerült jogviták elintézését - hívta fel az [origo] figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője a már elfogadott, 2013. évi XXXIV. törvény céljaira. Dr. Kapetz Mónika elmondta: a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv hatásköre a Magyarországon történő építési beruházásokra terjed ki, véleményét pedig jogszabályban meghatározott díjazás ellenében fogja nyújtani, a rendelkezések július elsejétől lépnek hatályba.
Milyen hatással is lehet a belvíz a mezőgazdasági területek jogviszonyaira?
A magyar médiában sokat foglalkoztak belvízkárok folytán az agrártárca által biztosított kárpótlási alap igénybevételének lehetőségével, ám a belvíznek a szerződéses felek közötti jogi viszonyaira gyakorolt hatásával jóformán semmit - mondta el az [origo]-nak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Dr. Kovács Lóránd felhívta a figyelmet arra, hogy a belvíz ilyen jellegű, a jogviszonyokban is megjelenő konzekvenciái komoly jelentőséggel bírnak, érdemes csak abba belegondolni, hogy például a mezőgazdasági területeken végzett termelés jelentős hányada haszonbérleti szerződés keretében zajlik.
Számos cég nem, vagy hibásan helyezi letétbe az éves beszámolóját
Bár valamennyi kettős könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett gazdasági társaság köteles az éves beszámolót letétbe helyezni, a tapasztalatok szerint egyes cégek sok esetben nem, vagy nem az előírásoknak megfelelően tesznek ennek eleget e törvényi kötelezettségüknek - hívta fel az [origo] figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője. Pedig a számviteli törvény szerinti éves beszámoló szabályszerű elfogadása tekintetében a jogszabályok világosan rendelkeznek - mutatott rá dr. Hauck Arvid.
Előnyösebb adatvédelmi szempontból, ha vagyonőr működteti a kamera-rendszert
A vagyonőrök által üzemeltethető kamera-rendszerekre az adatvédelmi alapelvek betartása mellett a vagyonvédelmi törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, amely egyes adatkezelések folytatására törvényi felhatalmazást is biztosít a vagyonvédelmi cégeknek. Amennyiben vagyonőr üzemelteti az életünk ezernyi helyszínén lévő kamerarendszereket, akkor az adatkezelés jogszerűségéért való felelősséget is ő viseli, ily módon a vagyonőr minősül adatkezelőnek, ő hozza meg és hajtja végre az adatok kezelésére vonatkozó döntéseket, és határozza meg az adatkezelési célt.
Mikor korlátozhatóak a munkavállalók személyhez fűződő jogai?
Nagyon gondos mérlegelést, körültekintést igényel egy munkáltató részéről annak az élethelyzetnek a kezelése, amikor a munkavállalók személyhez fűződő jogainak tiszteletben tartása mellett a termelés, a működés érdekében e jogokat valamilyen formában korlátoznia kell. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi iroda szakértője szerint alaptételként a következőkből érdemes kiindulni: a munkavállalók személyhez fűződő jogait tiszteletben kell tartani, azonban e jogok korlátozhatók is, amennyiben e korlátozás a munkaviszony rendeletetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges, és a cél elérésével arányos.
Mi a törvényes eljárás, ha a cégbíróság nem bírálja el a cégbejegyzési, változásbejegyzési kérelmünket?
Mint bizonyára sokan emlékeznek rá, 2013. február 1-ig szinte valamennyi gazdasági társaságnak kötelező jelleggel több adatot - így például a tagok adóazonosító jelét - be kellett jelenteni a cégbíróságra, amely nem kis fennakadást okozott mind a gazdasági élet részvevőinek, mind a jogi képviselőknek, de legfőképpen a cégbíróságok számára. Sokan panaszkodtak arra, hogy a határidőt megtartották, azonban a cégbíróságoktól mind a mai napig nem kapták meg a változásbejegyzésről szóló végzéseket - hívta fel az [origo] figyelmét a kialakult helyzetre a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.
Eladónak, bérbeadónak már a hirdetésben jelezni kell az ingatlan energetikai besorolását
Az év elején hatályba lépett jogszabályi módosítások között olyan rendelkezések is hatályba léptek, melyek az ingatlanok értékesítése és bérbeadása során érinthetik a résztvevőket. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi iroda szakértője szerint a legfontosabb változások közé tartozik többek közt, hogy az eladóknak, bérbeadóknak már a hirdetésben fel kell tüntetniük az ingatlan energetikai minőség szerinti besorolását amennyiben rendelkezésre áll, de egyszerűbb lett a lakcímváltozás bejelentése, és a gazdasági társaságok számára is hatályba léptek kedvező változások.
Hogyan lehet a bérleti szerződéseket bíróságon módosítani?
A tapasztalatok szerint a gazdasági válság miatt számos olyan eset fordul elő, amikor valamelyik fél utóbb kénytelen változtatni egy bérleti szerződés egyes rendelkezésein, kikötésein. Szerencsés esetben a felek meg is tudnak erről állapodni, ám ha nincs egyezség, akkor a magyar jogban létezik egy jogintézmény, mégpedig a szerződések bírósági úton történő módosítása, amely segíthet a szerződés módosítását kívánó félnek - mondta el az [origo]-nak a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.
Az életkor alapján járó szabadság a pótszabadság egy fajtája lett
A januártól hatályba lépett, a szabadságolásokat érintő munkajogi változások két jelentős területe az életkor alapján járó szabadságra vonatkozó új rendelkezések, illetve azon új szabályozás, amelynek köszönhetőn a munkáltató és a munkavállaló már megállapodhatnak a szabadság legfeljebb egyharmadának a következő év december 31-ig történő átviteléről - hívta fel az [origo] figyelmét a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője.
KRS: a cégek unión belüli székhelyáthelyezése nem teljes mértékben biztosított
A cégeknél egyre többször felmerül az igény székhelyük másik európai tagállamba történő áthelyezése iránt, ám a Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője szerint a tapasztalatok és a konkrét ügyek azt mutatják, hogy a tagállami szabályok különbözősége miatt az Európai Unión belül történő szabad székhelyáthelyezés nem teljes mértékben biztosított. Dr. Vida Enikő szerint a helyzet megnyugtató módon csak közösségi jogszabály elfogadásával rendezhető.