Kovács László
címke rss- kapcsolódó címkék:
- belpolitika
- MSZP
- külpolitika
- Európai Bizottság
- Medgyessy Péter
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vasárnap voksolnak a kartali hulladéklerakóról
Népszavazás dönt vasárnap a Pest megyei Kartalon arról, hogy épüljön-e regionális hulladéklerakó és -feldolgozó a település közelében - közölte Kovács László polgármester pénteken.
Kondor mindenképp nyerne a Népszava ellen
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint a rádió elnökének állítólagos ügynökmúltját nyilvánosságra hozó cikk is bizonyítja, hogy igazuk volt, amikor a teljes nyilvánosságot és a széles körű átvilágítást szorgalmazták ebben a kérdésben. Mint mondta: a jövőben is bármikor előfordulhat, hogy valaki előkap egy papírt és ezzel megpróbál zsarolni egy közszereplőt. Kovács László, az MSZP elnöke szerint az ügy gyorsan lezárható, ha a rádió elnöke felhatalmazza az illetékeseket, hogy hozzák nyilvánosságra az őt érintő adatokat, amennyiben vannak. Kondor Katalin, ha valóban eljárást indít a Népszava ellen - függetlenül a dokumentum hitelességéttől ...
Sorozatos kampányolásba kezd az MSZP
Az MSZP szórólapkampányával nem ér véget a szocialisták megmozdulása. Tóbiás József pártigazgató szerint mindez csak a kezdet, hozzá kell szokni, hogy a jövőben a szórólapkampányhoz hasonló módon elbeszélgetnek a választópolgárokkal. Kovács László pártelnök is úgy nyilatkozott, hogy a jövőben nem hagyják válasz nélkül a fideszes negatív kampányokat. A Fidesz jövőre alternatív kormányprogrammal áll elő, ám Kovács szerint ezzel nem tudják maguk mellé állítani az embereket.
Kovács szerint jövőre újra szárnyal majd az MSZP
Az MSZP elnöke egyértelműnek tartja, hogy a költségvetés miatt csökkent pártja népszerűsége. Kovács László ugyanakkor biztos abban, hogy az MSZP népszerűségének csökkenése év végére meg fog állni.
Kovács László vezeti az MSZP-listát az EU-ban
Kovács László pártelnököt kérte fel az MSZP országos elnöksége a jövő évi európai parlamenti (EP) választásokon a pártlista vezetésére. Kovács László egyelőre nem adott választ a felkérésre - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője a szocialista párt országos elnökségének keddi ülésén történtekről tartott sajtótájékoztatón.
Ingyenes vízum a szerb-montenegrói állampolgároknak
Magyarország és Szerbia-Montenegró kedden Budapesten előzetesen megállapodott abban, hogy Magyarország valamennyi szerb-montenegrói állampolgár számára ingyenes vízumot biztosít - nyilatkozta kedden Kovács László külügyminiszter.
Mégis leváltották a PM szóvivőjét
Kovács László, az MSZP elnöke szerint Máté Dániel már nem a Pénzügyminisztérium szóvivője. A jövőben a kommunikációs osztály vezetését látja csak el. Kovácsot erről László Csaba pénzügyminiszter tájékoztatta.
Kulcsár kormányzati kapcsolataival büszkélkedett
A Magyar Nemzet birtokába került a K&H Bank belső vizsgálatakor készült jegyzőkönyv, amelyben Kulcsár Attila és titkárnője beszélgetéseit rögzítették, a titkárnő visszaemlékezése alapján. E szerint Kulcsár kapcsolatban állt több magas rangú kormánypolitikussal. A titkárnő emlékei szerint több politikus is védelmet ígért a gyanúsított brókernek. Kulcsárt a jegyzőkönyv szerint kapcsolatban állt Tóth András tikosszolgálati államtitkárral, de beszélt telefonon Lamperth Mónika belügyminiszerrel és Kovács László barátnőjével, közvetve kapcsolata volt a miniszterelnökkel is.
Tapolcán akarja rendezni a konfliktusokat az MSZP
Kétnapos, évadnyitó frakcióülést tart Tapolcán az MSZP. A Hol tartunk és merre megyünk? címet viselő, a félév feladatairól szóló programpont keretében Medgyessy Péter miniszterelnök is felszólal. Pénteken várhatóan Medgyessy és Kovács László pártelnök egyeztet Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével az adópolitikáról. A tervek szerint döntenek az új egészségügyi miniszter személyéről is.
Bírálták László Csabát, Csehák távozik
A MSZP-t belülről ért kritikákról, valamint a Pénzügyminisztérium és a párt közötti konfliktusról is szó esett a párt elnökségének kedd esti ülésén. Kovács László pártelnök az ülés utáni tájékoztatón jogosnak nevezte a Pénzügyminisztériumot ért kritikákat, melyek nyomán felmerült a tárca szóvivőjének távozása, ezt a hírt utóbb cáfolta László Csaba miniszter. Miközben Kovács tagadta, hogy a kormányon belüli személyi változásokról is szó esett volna az ülésen, megjegyezte, a PM kommunikációját ért kritika a miniszter felelősségét is felveti. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint eközben az egészségügyi miniszter lemondott ...