Kovács László

címke rss

Ron Werber a választásokról és a tanulmányáról

Itthon2003.02.28, 21:03

Ron Werber szerint az MSZP azzal nyerte meg a 2002-es országgyűlési választásokat, hogy aktivistái "kimentek az utcára", ugyanis az emberek nem csak a tv képernyőjén keresztül akarnak találkozni a politikusokkal. Kovács László szerint a Fideszt az zavarja, hogy Ron Werber kampánya eredményes volt.

Szlovákia bizakodó kedvezménytörvény ügyben

Itthon2003.02.27, 20:27

Bizakodóan nyilatkozott Kovács László magyar külügyminiszter Eduard Kukannal megtartott pozsonyi megbeszélése után, amely a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos kérdéseket volt hivatott megvilágítani.

3000 polgármesterrel tárgyalt Medgyessy és Prodi

Nagyvilág2003.02.27, 20:54

Medgyessy Péter új 5 milliárdos EU-alapot ígért, Romano Prodi - az Európa Bizottság elnöke - Magyarország kulturális értékeit emelte ki, Kovács László külügyminiszter pedig az EU-val kapcsolatos valótlan állítások megcáfolásáról beszélt az Önkormányzati EU-csúcson csütörtökön. A Hungexpo "A" pavilonjában megtartott rendezvényen több mint 3000 magyarországi önkormányzati vezető vett részt, több kormánytag, és egyes uniós országok képviselőinek társaságában.

Kovács: Budapest is veszélybe kerülhet Huszein miatt

Itthon2003.02.21, 11:00

Kovács László külügyminiszter szerint végső eszközként nem szabad kizárni a katonai erő alkalmazását Irak ellen. Úgy véli, ha Szaddám Huszein szabad kezet kap, akár Budapest is veszélybe kerülhet. A külügyminiszter bírálta a Fideszt, amiért húzza az időt a Törökországba irányuló eszközök magyarországi átengedéséről szóló döntéssel kapcsolatban.

Kovács szerint teljesíthetetlen a Fidesz kérése

Itthon2003.02.19, 15:12

Szerda délelőtt a NATO utasította tagállamait, hogy kezdjék meg a felkészülést a Törökország védelméről szóló határozat végrehajtásához - jelentette be a külügyminiszter. A parlamenti pártok ennek megfelelően ma egyeztetnek az Egyesült Államok úthasználatra vonatkozó kéréséről. Előzetesen mindegyik párt hozzájárult a kéréshez, a Fidesz azonban azt akarja, tételesen sorolják fel a hazánkban szállítandó védelmi eszközöket. A külügyminiszter szerint ez a kérés teljesíthetetlen.

Kovács: A csatlakozásnak nincsenek hátrányai

Nagyvilág2003.02.15, 21:39

Az MSZP szombaton indította az Európai Uniót népszerűsítő kampányát. Kovács László pártelnök kampányindító beszédében azt mondta, az európai uniós tagságnak és csatlakozásnak nincsenek hátrányai, csak nehézségei.

Kovács: Elkerülhető a háború

Itthon2003.02.14, 22:30

A második Blix-jelentés után Kovács László külügyminiszter azt mondta, elkerülhető az Irak elleni háború. Ha Szaddám Huszein maradéktalanul együttműködik az ENSZ fegyverzetellenőreivel, és ha számot ad a vegyi és biológiai fegyverek, rakéták sorsáról, nem támadják meg Irakot a külügyminiszter szerint.

Hetvenmilliót utazott el eddig a kormány

Itthon2003.02.13, 08:54

Tárcánként átlagosan 5 millió forintot, összesen körülbelül 70 milliónyit utazott el eddigi működése alatt a Medgyessy-kormány. A legtöbbet Kovács László külügyminiszter járt külföldön, míg Csehák Judit szociális és családügyi miniszter egyáltalán nem mozdult ki itthonról. A legdrágábban László Csaba pénzügyminiszter utazott - egy távol-keleti pénzügyi központokba tett utazása például ötmillió forintba került - írja a Magyar Hírlap.

Áder: Kovács pökhendi válaszokat ad

Itthon2003.02.08, 19:47

Május 17-én lesz a Fidesz tisztújító kongresszusa, ahol a párt alapszabályát is módosítják - derült ki az országos választmány ülése után. A Fidesz bírálta a kormányt, hogy nem ad kellő tájékoztatást az EU-s csatlakozásról.

Versengenek a kovacslaszlo.hu-ért

Itthon2003.02.06, 15:16

Az MSZP kezdeményezésére saját honlap készül Kovács László szocialista pártelnök és külügyminiszter részére. A domain regisztrálása már folyamatban van. Az oldalon Kovácsot pártelnöki, külügyminiszteri oldaláról és közéleti szereplőként is bemutatják. Ugyanakkor egy másik Kovács László is benyújtotta igényét a www.kovacs-laszlo.hu cím regisztrálására. Ezen azonban nem a külügyminiszter honlapja lesz látható.

Áder és Kuncze jelentős hitelt vett fel

Itthon2003.02.03, 13:36

A pártelnökök közül a szocialista Kovács László csökkentette tartozásait, míg a fideszes Áder János és az SZDSZ-es Kuncze Gábor komoly adósságba verte magát. A parlamenti pártok vezetőinek jelentős megtakarításai vannak.

25 éve itthon a Szent Korona

Itthon2003.01.06, 21:43

Hálaadószentmisét tartottak a Szent Korona visszaadásának 25. évfordulója alkalmából Budapesten, a Mátyás-templomban hétfőn, az eseményen megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök is.

Kovács László a kedvezménytörvény elutasításáról

Nagyvilág2002.12.19, 20:12

Medgyessy Péter miniszterelnök december 7-én kapta meg Günter Verheugen bővítési biztostól az Európai Bizottság jogi szolgálatának véleményét, amelyben a testület alapjaiban marasztalja el a magyar kedvezménytörvényt módosított állapotában is - nyilatkozta Kovács László külügyminiszter pénteken Moszkvában.

Kovács: A számok minősítenek, nem Orbán

Itthon2002.12.15, 14:54

Mind Medgyessy Péter kormányfő, mind Kovács László külügyminiszter egyetértett abban az MSZP választmányának vasárnapi ülésén, hogy Magyarország mindent elért az uniós csatlakozási tárgyalásokon, amit reálisan el lehetett érni. A külügyi tárca vezetője Orbán Viktor volt miniszterelnök bírálataira reagálva elmondta: a számok azt bizonyítják, hogy a csatlakozási tárgyalás eredményes volt. A választmány ülésen a szocialisták döntöttek arról, hogy következő kongresszusukat 2003. március 29-30-án fogják tartani.

Orbán szerint Medgyessy gyenge munkát végzett

Itthon2002.12.14, 15:18

Orbán Viktor volt miniszterelnök szerint az uniós csatlakozással kapcsolatos tárgyalásokon a Medgyessy Péter vezette magyar küldöttség gyenge és sikertelen megbeszélése eredményeként nem kapott Magyarország egyéni elbírálást. Kovács László külügyminiszter szerint Orbán csalódott, mert nem az ő kormánya fejezte be a tárgyalásokat. A külügyminiszter az [origo] munkatársának elmondta: Orbán Viktor nyilatkozata tele van tévedésekkel és tudatos torzításokkal.

Nem enged követeléseiből a magyar küldöttség

Itthon2002.12.13, 15:11

Lezárult az első fordulója a magyar kormányküldöttség és az EU képviselői között folyó részletes tárgyalásoknak. A megbeszélésen Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter ragaszkodtak az agrárkifizetések és a költségvetési kompenzáció emeléséhez. Az EU csak délután ismerteti álláspontját a magyar követelésekkel kapcsolatban.

Bekiabálások a Parlamentben az EU-vitában

Itthon2002.12.10, 10:55

Bekiabálások és hangoskodás mellett vitázott az Országgyűlés az EU-csatlakozásról. Kovács László kifogásolta az MDF nyilatkozatát, miszerint nem vagyunk felkészülve a csatlakozásra. Dávid Ibolya megjegyezte: támogatják a belépést, de a hibákra fel kell hívni a figyelmet. Kuncze Gábor a hangzavarra utalva kijelentette: nem lábujjhegyen kell bemenni Európába, de ordibálva sem érdemes.

Kovács: Az EU engedett a magyaroknak

Itthon2002.12.06, 19:34

Kovács László külügyminiszter szerint Magyarországnak kemény tárgyalásokkal komoly kedvezményeket sikerült kialkudnia az Európai Uniótól a csatlakozás megkönnyítéséért. A 25%-os agrártámogatást például 45%-osra sikerült felemeltetni.

Szlovákia mégis tárgyalna a kedvezménytörvényről

Itthon2002.12.05, 13:20

A szlovák fél kész folytatni a félbeszakadt tárgyalásokat a kedvezménytörvényről - közölte Erik Jürgens, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése jogi és emberjogi bizottságának jelentéstevője Kovács Lászlóval folytatott tárgyalásán. Szlovákia korábban teljesen elzárkózott a törvénytől, még annak tervezett módosítása ellenére is.

Két évig Kovács marad az MSZP elnöke

Itthon2002.12.04, 17:29

Az MSZP márciusi kongresszusán a tervek szerint nem döntenek jelentősebb személyi  változásokról . Kovács László újra indul az elnöki székért, valószínűleg a párton belüli fontosabb tisztségek sem változnak. Korábban felmerült, hogy az MSZP nevet és logót cserél, de úgy tűnik ezt is elhalasztják.

Kovács: az EU-nak még vannak tartalékai

Itthon2002.12.04, 15:21

Kovács László külügyminiszter szerdán az integrációs bizottság előtt beszámolt az uniós csatlakozási tárgyalások állásáról. Szerinte több kérdésben is sikerült elérni, amit Magyarország akart. A miniszter szerint az EU még nem merítette ki teljesen a Berlinben meghatározott bővítési kereteket.

Kovács vállalhatónak tartja a román nemzeti ünnepet

Itthon2002.12.03, 14:16

Gémesi György MDF-es parlamenti képviselő napirend előtti felszólalásában kifogásolta, hogy Medgyessy Péter együtt ünnepelt Erdély elvesztésének évfordulóján Adrian Nastase román miniszterelnökkel. Az azonnali kérdések és válaszok órájában a fideszes Simicskó István közölte: a magyarság arculcsapása, hogy a román miniszterelnök provokatívan Budapesten ünnepli a magyarság megalázását a magyar miniszterelnök társaságában. Kovács László külügyminiszter szerint a nemzeti ünnepek gyakran keltenek ellenérzéseket a határ két oldalán, hiszen ugyanarról az eseményről ellentétes emlékek élnek, ugyanakkor egy vendéglátónak vannak bizonyos köte ...

Tisztújító kongresszusok fejcserék nélkül

Itthon2002.11.26, 07:49

Megingathatatlan az MSZP-ben Kovács László, az MDF élén pedig Dávid Ibolya posztja - írja a Magyar Hírlap. A Fidesznél még kiszámíthatatlan, ki kerül a párt élére. Az SZDSZ-ben elképzelhető, hogy Fodor Gábor indul az elnöki posztért Kuncze Gáborral szemben.

Közös cseh-szlovák-magyar légvédelem alakulhat

Nagyvilág2002.11.25, 07:13

A NATO-csúcs egyik legfontosabb eseménye a közös cseh-szlovák légtérvédelemről szóló terv bejelentése. A cseh kormányfő közölte: nem ellenezné, ha Magyarország és Lengyelország is csatlakozna. Ezt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is támogatja. Kovács László külügyminiszter és Juhász Ferenc vasárnap tájékoztatta a négy parlamenti párt frakcióvezetőjét a prágai csúcstalálkozón történtekről.

A pártok egyetértenek a NATO csúcson vállaltakkal

Itthon2002.11.25, 00:03

Kovács László külügyminiszter vasárnap késő este tájékoztatta a négy parlamenti párt frakcióvezetőjét a prágai NATO csúcstalálkozón történtekről. Az ellenzék elfogadta a magyar kormány prágai ígéreteit.

A pártok láthatják először Bush levelét

Itthon2002.11.21, 18:50

Vasárnap estére négypárti egyeztetést hívott össze Kovács László külügyminiszter, hogy először a parlamenti politikusok ismerhessék meg Bush amerikai elnök levelét. A levélben Bush összefoglalta, mit vár Magyarországtól egy Irak elleni háború esetén. Medgyessy Péter miniszterelnök annyit előre közölt, hogy harcoló alakulatokat nem kért az USA.

30 milliárdos reformtervvel érkezett Medgyessy a NATO-csúcsra

Nagyvilág2002.11.20, 17:14

A prágai NATO-csúcson Kovács László külügyminiszter az [origo] kiküldött tudósítójának elmondta: Magyarország nem küld harcoló alakulatokat Afganisztánba és egy esetleges katonai akció esetén Irakba se. Medgyessy Péter miniszterelnök közölte: 30 milliárdos reformtervvel érkezett Prágába.

EU: a követendő mintában sincs egyetértés

Itthon2002.11.13, 14:35

Szerdán sor került a Fidesz által kezdeményezett vitanapra az EU-csatlakozással kapcsolatban. A kormány a csatlakozás történelmi jelentőségére és az össznemzeti összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kovács László külügyminiszter ismét amellett érvelt, hogy a népszavazás előzze meg a csatlakozási szerződés aláírását. A Fidesz ugyanakkor öntudatosabb érdekérvényesítést követelt a kormánytól a tárgyalások során. A vitában központi helyet kapott a mezőgazdaság kérdése.

Pert nyert a Fidesz Kováccsal szemben

Itthon2002.11.12, 14:00

Első fokon megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított az országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. Kovácsnak a nem jogerős döntés szerint három napilapban kell elnézést kérnie a Fidesztől.

Kovács: a Fidesznek üldözési mániája van

Itthon2002.11.08, 19:26

A Fidesznek üldözési mániája van - jelentette ki Kovács László külügyminiszter Washingtonban a Fidesz csütörtöki közleménye kapcsán, amely azzal vádolta az MSZP-t, hogy Medgyessy Péter amerikai látogatását is az Orbán-kormány elleni újabb támadásra használja fel.

Kovács szerint csak a csatlakozás ügyében van egyetértés

Itthon2002.11.02, 12:49

"Magyarország csak az uniós csatlakozás ügyében egységes" - ezzel a címmel közölt interjút Kovács Lászlóval szombaton a Kurier bécsi lap. A külügyminiszter-pártelnök szerint a belpolitikai stabilitást a polgári körök ellenére sem fenyegeti komoly veszély.

Az MSZP büntethetővé tenné a gyűlöletkeltést

Itthon2002.10.26, 16:44

Az MSZP országos választmánya - az október 23-i események kapcsán - javasolja a kormánynak, fontolja meg, hogy a büntető törvénykönyv módosításával büntethetővé váljon az uszítás és a gyűlöletkeltés. Erről Jánosi György, az MSZP országos választmányának elnöke beszélt a testület szombati ülését követően. Kovács László pártelnök szerint az MSZP elégedett az önkormányzati választások eredményével, de nem önelégült.

Kovács: A Fidesz is felelős a botrányos ünneplésért

Itthon2002.10.24, 11:42

A parlament csütörtöki plenáris ülésén a napirend előtti felszólalásokban az önkormányzati választásokról és az október 23-i botrányos ünnepségekről beszéltek a kormánypártok szónokai. A kormánypártok az ellenzéket okolták azért, mert szerdán a 301-es parcellánál botrányba fulladt a megemlékezés. Az ellenzékiek elutasították a vádakat, majd felszólították az MSZP-t, tartsa be választási ígéreteit.

Az EU-viták az ír igen után is folytatódnak

Nagyvilág2002.10.21, 17:30

Az ír népszavazás pozitív eredményével ugyan komoly akadály hárult el az EU bővítése elől, ám a tagállamok közti viták ennek ellenére folytatódnak. Az október 24-25-i brüsszeli csúcson például a bővítés finanszírozásáról kell megegyezniük a tagországoknak. Komoly viták várhatók, ugyanis több ország attól tart, hogy a bővítés miatt az eddigieknél is többet kell majd befizetniük az EU közös kasszájába. Kovács László külügyminiszter szerint Magyarország célja az, hogy az első évben is több uniós pénzt kapjon Magyarország, mint amennyit befizet az EU-nak.

A kormányfő szerint a választók újra igazolták áprilisi döntésüket

Itthon2002.10.21, 05:27

Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a választópolgárok újra megerősítették áprilisi döntésüket. Kovács László, az MSZP elnöke szerint a választók jelezték: nem mindegy számukra, hogy ki irányítja helyben az életüket.

Orbán: Kovács ne bocsátkozzon kalandokba

Itthon2002.10.18, 18:05

Orbán Viktor szerint Kovács Lászlónak meg kellene őriznie nyugalmát, mikor az EU-csatlakozásról beszél. Orbán a külügyminiszter azon kijelentésére reagált, miszerint akár előrehozott választások megrendezésére is sor kerülhet, ha az ellenzék nem szavazza meg a csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosítást. A volt miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette: a Fidesz számára továbbra is elfogadhatatlan a március 15-i EU-népszavazás.

Kovács: Végső megoldás az előrehozott választás

Itthon2002.10.17, 12:43

Minden törvényes eszközzel elhárítja az akadályokat a kormány az EU-csatlakozás elől, de bízunk benne, hogy az előrehozott választásokra nem lesz szükség - mondta csütörtökön Kovács László, az MSZP elnöke. Az SZDSZ elnöke ugyanakkor nem ért egyet az előrehozott választások ötletével. A Fidesz frakcióvezetője továbbra sem fejtette ki álláspontjukat az alkotmánymódosítás tervezetéről, de ahhoz ragaszkodik, hogy március 15-én nem lehet népszavazás.

Budapesti látogatáson a NATO főtitkárhelyettese

Itthon2002.10.16, 20:16

Magyarország a NATO széles körű bővítésében, ezen belül elsősorban szomszédai, Szlovákia, Románia és Szlovénia felvételében érdekelt a szövetség novemberi prágai csúcstalálkozóján - jelentette ki Kovács László külügyminiszter, miután szerdán Budapesten tárgyalt Alessandro Minuto Rizzóval, a NATO főtitkárhelyettesével.

Rendkívüli választás is lehet az EU miatt

Itthon2002.10.16, 16:29

Kovács László, az MSZP elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy rendkívüli parlamenti választásokat kell tartani, ha a Fidesz nem járul hozzá az EU- csatlakozáshoz szükséges alkotmánymódosításhoz. Ha másképp nem megy, akkor a választók akaratát kell segítségül hívni - fogalmazott Kovács.

Kovács szerint Orbán elhamarkodottan ítélt

Itthon2002.10.11, 08:36

A külügyminiszter szerint Orbán Viktor elhamarkodottan nyilatkozott az uniós országjelentéssel kapcsolatban. Kovács László a volt kormányfő kijelentéseire reagálva elmondta, "ha senki nem feszít kötelet a lábunk elé, nem fogunk elbotlani az Unió küszöbén". A miniszter a parlament európai integrációs bizottságának ülésén értékelte az uniós jelentést.

Nevet vált az MSZP: legkésőbb 2004-ig eldöntik

Itthon2002.09.30, 08:59

Az MSZP elnöke a hétvégén úgy nyilatkozott, új névre, új emberekre és székházra van szükség. Folytatni kell a tizenhárom éve megkezdett átalakulást, és ez a folyamat tartalmazhatja a névváltoztatást is - jelentette ki Kovács László, az MSZP elnöke.

Kovács László nemzetközi nyomást preferál Irak ellen

Itthon2002.09.26, 00:50

Kovács László véleménye szerint Irak ügyében a legjobb forgatókönyv az lenne, ha egy nagyon széles körű nemzetközi nyomással rá lehetne kényszeríteni Szaddám Huszein iraki elnököt: azonnal szüntesse meg a különféle tömegpusztító fegyverek előállítását és maradéktalanul semmisítse meg a felhalmozott készleteket.

Teljes gőzzel kampányolnak a miniszterek

Itthon2002.09.18, 13:32

Szerdán szinte minden miniszter, de még a miniszterelnök is valamilyen a választásokhoz köthető eseményen vesz részt. Medgyessy Péter miniszterelnök és a két kormánypárt elnöke, Kovács László és Kuncze Gábor is nagygyűlésekre indul, összesen tíz minisztérium vezetői tartanak szerdán sajtótájékoztatót. Az ellenzék vezető politikusai már korábban beszálltak az önkormányzati választási kampányba.

Áder Orbánt védte a parlamentben

Itthon2002.09.17, 12:16

Heves vita alakult ki napirend előtt az Országgyűlés keddi ülésén Orbán Viktor uniós csatlakozással kapcsolatos kijelentései miatt. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerint bagoly mondja verébnek, amikor a kormánypártok politikai zsarolást emlegetnek ezzel kapcsolatban. Kovács László külügyminiszter viszont cinizmussal vádolta az ellenzéki pártot.

Hadilábon állnak a politikusok az internettel

Itthon2002.09.05, 17:03

Bár a felmérések szerint mind több ember használja naponta az internetet, több vezető politikus - köztük Orbán Viktor volt miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke - még mindig úgy gondolja, hogy az internetezők táborával nem fontos kapcsolatot kiépíteni. Ugyanakkor a jelenlegi kormány programjában is célként szerepel az internetezők számának megduplázása.

Kedvezően alakul a magyar-román együttműködés

Itthon2002.09.05, 00:49

Várhatóan az ősz folyamán aláírják a magyar-román stratégiai partnerségről szóló dokumentumot - közölte szerdán Bukarestben Kovács László magyar külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője azután tartott sajtóértekezletet, hogy rövid, szűk körű megbeszélést folytatott Mircea Geoana román külügyminiszterrel, majd fogadta őt Adrian Nastase miniszterelnök.

Újra a Városligetben a kormány

Itthon2002.09.04, 11:31

Nagygyűlést szervez az MSZP és az SZDSZ vasárnapra a Városligetbe - jelentette be Kovács László MSZP-s, valamint Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök. A két politikus szerdai sajtótájékoztatóján emellett újra értékelte a kormány eddigi munkáját, és ismét visszautasította a Fidesz ezzel kapcsolatos állításait.

Gyanús fehér port kapott Kovács László

Itthon2002.09.02, 17:47

Kézbesítés előtt kiszűrte a posta budapesti, Krisztina körúti dolgozója azt a gyanús küldeményt, amelynek címzettje Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke volt. A postahivatal átadta a gyanúsnak ítélt küldeményt a katasztrófavédelemnek.