Kovács László

címke rss

Békéltető koalíciós tárgyalás lesz az adóról

Itthon2003.07.18, 16:45

A pénzügyminiszter korábbi beszámolóival ellentétben az SZDSZ miniszterei fenntartásaikat hangoztatták adócsökkentés elhalasztásáról szóló kormánydöntés előtt - derül ki Kuncze Gábor pártelnök szavaiból. Szerdán a pénzügyminiszter bejelentette, hogy a korábbi megállapodással ellentétben mégsem csökkentik jövőre az szja-t. Ezért az SZDSZ elnöke felvetette azt a kérdést, hogy ezek után mi szükség a koalícióban maradásuknak. Az MSZP szerint meg fog egyezni a két párt az adókról.

Kovács tárgyalni akar a szomszédokkal

Itthon2003.06.30, 11:47

Magyarország kész kétoldalú tárgyalásokat folytatni a szomszédos országokkal a kedvezménytörvény alkalmazásáról, ezért javasolja, hogy külügyminiszteri szintű tárgyalásokat rendezzenek e kérdésben - mondta Kovács László külügyminiszter hétfőn Budapesten.

További feszültséget szít a Jürgens-jelentés

Itthon2003.06.26, 21:39

A Jürgens-jelentés és az Európa Tanács határozata valóban kudarc, mégpedig az előző magyar kormány látványos kudarca - nyilatkozta csütörtök este Kovács László.

Szlovákia megakadályozza a státustörvény alkalmazását

Itthon2003.06.26, 15:12

A szlovák kormány nyilatkozatban utasította el a magyar kedvezménytörvényt, és kijelentette, hogy annak végrehajtását nem tartja elképzelhetőnek, arról tárgyalni sem akarnak a magyar kormánnyal. A közlemény utal arra, hogy csak kétoldalú megállapodás keretében tartják szabályozhatónak a szlovákiai magyarok támogatását, ezt egyébként jó célnak tartják a kulturális és nyelvi identitás erősítése érdekében. Kovács László szerint a törvény nem sérti Szlovákia érdekeit és meggyőződége, hogy a szomszédos ország kormánya leül tárgyalni annak végrehajtásáról a magyar kormánnyal.

Módosították a kedvezménytörvényt

Itthon2003.06.23, 18:32

A parlament hétfői ülésén elfogadta a státustörvény módosítását. Kovács László külügyminiszter szerint a törvény mostani formájában megőrizte a kedvezmények nagy részét, és megfelel az Európai Unió elvárásainak is. Az ellenzéki képviselők nemmel szavaztak a jogszabályra. Németh Zsolt, a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint a kormány a törvény elfogadásával lemondott a határon túli magyarokról.

Kovács László: Az eredeti törvény nem segíti a határon túli magyarokat

Itthon2003.06.22, 19:35

A kedvezménytörvény módosításával a kormány olyan szabályozásra törekszik, amely tényleges előnyöket nyújt a határon túli magyarságnak és nem okoz feszültséget Magyarország és szomszédai, illetve Magyarország és az európai intézmények, mindenekelőtt az Európai Unió viszonyában - közölte Kovács László, külügyminiszter.

Kovács: A takarékosság és az erőgyűjtés éve jön

Itthon2003.06.17, 18:00

Az MSZP elnökségének tervei szerint a munkahelyteremtés, az infrastruktúrafejlesztés és az önkormányzatok megsegítése szempontjának mindenképpen érvényesülnie kell a 2004-es költségvetésben. A párt elnökségi ülése után Kovács László pártelnök azt mondta 2004-ről, hogy a takarékosság és erőgyűjtés éve lesz. A pártelnökség és a kormány költségvetéssel kapcsolatos elképzeléseit a párt frakciója előtt vitatják meg kedden.

Orbán levélben kéri a jogsértések megszüntetését

Itthon2003.06.14, 21:18

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levélben kéri Kovács Lászlótól, hogy tegyen meg mindent az emberi jogokat érintő jogsértések megszüntetéséért. A volt miniszterelnök kitér arra, hogy mindenkinek joga van demonstrálni, szórólapokat terjeszteni és tudni, mi történik Pakson. Kovács pénteken arra kérte Orbánt, bizonyítsa a Kereszténydemokrata Internacionálé vádjait, mely szerint Magyarországon megsértik az alapvető politikai és állampolgári jogokat. Orbán Viktor válaszlevelében nem támasztotta alá tényekkel a vádakat - közölte az MSZP elnöke szombaton.

A kormányhoz fordultak az osztrákok a tüntetők miatt

Itthon2003.06.13, 18:43

Az osztrák külügyminiszter pénteken telefonon kért tájékoztatást Kovács László külügyminisztertől a Paksi Atomerőmű előtti csütörtöki demonstráción őrizetbe vett osztrák állampolgárokról, mert az osztrák őrizetesek védője az emberi jogok megsértésével vádolta a magyar hatóságokat. A Greenpeace kifogásolja a rendőrség és a bíróság eljárását is. A szervezet állítja: a letartóztatott környezetvédők a rendőrségen csütörtök óta nem kaptak enni, a bíróságon pedig az atomerőmű tolmácsai kezdtek fordítani a külföldi állampolgárságú környezetvédőknek. A hat őrizetbe vett tüntető bírósági tárgyalása pénteken kezdődött.

Nemzetközi fórumon bírálta Orbán a kormányt

Itthon2003.06.11, 09:38

Nyilatkozatban ítélte el a magyar kormány tevékenységét a Nemzetközi Demokratikus Centrum (IDC) nevű szervezet. Az IDC nyilatkozatában megállapítja, Magyarországon a tavalyi parlamenti választások óta folyamatosan sérülnek a polgári és politikai szabadságjogok. A Népszabadság információi szerint a nyilatkozat elfogadását az IDC ülésén résztvevő Orbán Viktor kezdeményezte. Kovács László külügyminiszter példátlannak nevezte, hogy egy politikus saját hazáját elítélő határozat elfogadását kezdeményezi egy nemzetközi fórumon.  

Lisszabonban is hallat magáról a Fidesz

Itthon2003.06.11, 19:46

A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) Lisszabonban a Fidesz által összeállított, a magyar kormányt bíráló határozatot fogadott el a magyarországi polgári és politikai szabadságjogok helyzetéről. Az MSZP magyarázatot vár a szövetségtől: miért nemzetközi fórum előtt próbálja megoldani az általa vélelmezett belpolitikai problémákat.

Kovács: Megelőzhető a NATO és az EU közti választás

Itthon2003.06.05, 16:57

A külügyminiszter szerint a NATO és az EU közeledésével megelőzhetőek olyan helyzetek, amelyek választás elé állítanának egy-egy országot. Kovács László erről a külügyi tárca egyéves működését értékelő sajtótájékoztatón beszélt, ahol beszámolt az EU és a NATO nagyköveti tanácsainak üléseiről is.

Kovács László a kedvezménytörvényt ismertette Belgrádban

Nagyvilág2003.05.30, 20:04

Kovács László magyar külügyminiszter pénteken Belgrádban tájékoztatta a szerbia-montenegrói és a román partnerét arról, hogy a módosítások révén a kedvezménytörvény alkalmazhatóvá vált, és most már teljes összhangban van az európai uniós előírásokkal.

Németh szerint káosz van, Kovács szerint nem

Nagyvilág2003.05.29, 18:22

A külügyminiszter szerint a parlament külügyi bizottsága fideszes elnökének az EU-nagybizottság ülését követően megfogalmazott állításai nem felelnek meg a valóságnak, azok nem a tényeken, hanem "saját rosszindulatú feltételezésén alapulnak".

Szállítóalakulatot küldene Irakba a kormány

Itthon2003.05.22, 14:00

Kovács László külügyminiszter szerint már a hétvégén egyeztethetnének a pártok a kormány azon újabb kezdeményezésről, amely szerint szállítóalakulatokat küldenénk Irakba. A honvédelmi miniszter vasárnapra hívott össze négypárti egyeztetést a kérdésben. A kormány korábbi, békefenntartók küldésére vonatkozó indítványa az ellenzéki pártok ellenállása miatt meghiúsult.

3,8 millió forintért kelt el az athéni toll

Nagyvilág2003.05.20, 19:08

3,8 millió forintért kelt el az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter aláírta az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A Polgár Galéria keddi árverésén elkelt tollért kapott összeget a Rádió C, az első magyarországi roma rádió anyagi nehézségeinek enyhítésére ajánlották fel. Az eseményen Kovács László külügyminiszter bejelentette: a külügyi tárca további 4 millió forinttal támogatja a rádiót. A Medgyessy Péter által használt toll a Nemzeti Múzeumba kerül. 

Félmillióról indul a licit az EU-tollra

Nagyvilág2003.05.07, 10:34

Félmillió forintos kikiáltási árról indul a Polgár Galéria árverésén az a golyóstoll, amellyel Kovács László külügyminiszter írta alá az ország európai uniós csatlakozásáról szóló szerződést Athénban. A befolyó összeget az anyagi nehézségekkel küzdő Rádió C javára ajánlják fel, az aukciós ház pedig lemond árverezési jutalékairól.

Medgyessy ma tárgyal a kormányátalakításról

Itthon2003.05.05, 10:32

A miniszterelnök a parlament hétfői ülésén, napirend előtt jelenti be a kormány átalakításával kapcsolatos elképzeléseit. Kovács László, az MSZP elnöke az MTV reggeli műsorában bejelentette, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök hétfő délelőtt tárgyal a koalíciós párt vezető testületével a kormány átalakításáról.

MSZP: azokat ünnepeljük, akik munkából élnek

Itthon2003.05.01, 14:32

Magyarország jövőre ezen a napon, május 1-jén már az Európai Unió tagja lesz - mondták az MSZP vezetői, Kovács László pártelnök és Mandur László budapesti elnök csütörtökön a párt városligeti majálisán. Mandur László beszédében kiemelte, hogy május 1-jén azokat ünnepeljük, akik munkából élnek.

Irakról tárgyalt Budapesten a brit védelmi miniszter

Irak2003.04.29, 13:53

Az iraki újjáépítésről és a két ország közötti kapcsolatokról tárgyalt kedd délelőtt Geoffrey Hoon brit védelmi és Kovács László magyar külügyminiszter Budapesten. A megbeszélést követő sajtótájékoztatón a két politikus kitért az iraki magyar szerepvállalással kapcsolatos hétfői elutasító parlamenti szavazásra. Kovács László csalódását fejezte ki emiatt, Hoon pedig csak annyit jegyzett meg, hogy a brit kormány tiszteletben tartja a magyar parlament döntését.

Politikusi népszerűség: az élboly változatlan

Itthon2003.04.28, 07:04

A politikusok népszerűségi listáján továbbra is első az államelnök, Mádl Ferenc, második a Magyar Demokrata Fórum elnöke, Dávid Ibolya, harmadik a miniszterelnök, Medgyessy Péter. A két legvégletesebb személyiség Orbán Viktor és Kovács László: vagy heves a rokonszenv irántuk, vagy komolyak az ellenérzések velük szemben.

A balkáni országok felvétele a téma az EU-ban

Nagyvilág2003.04.17, 14:52

Többek között az új tagok szomszédaival való kapcsolat megújításáról, a balkáni és más országok uniós taggá válásáról és Ciprus ügyéről tanácskoztak az Európai Unió, a csatlakozó országok és a leendő tagok vezető politikusai csütörtökön Athénban. Az Európai Konferencia nevű rendezvényen részt vett Kofi Annan ENSZ-főtitkár is. Kovács László magyar külügyminiszter a bővítés folytatása és az Unión belüli és azon kívüli Európa egysége mellett érvelt.  

Megkezdődött a bővítési csúcs

Nagyvilág2003.04.16, 10:52

Megkezdődött a 15 EU-tagállam és a jövő évi csatlakozásra készülő 10 tagjelölt, közöttük Magyarország vezetőinek athéni csúcsértekezlete. A találkozón még ma aláírják a csatlakozási szerződést, amely az unió legnagyobb szabású bővítését szentesíti. Magyar részről Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter írja alá a szerződést, de jelen lesznek Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor korábbi miniszterelnökök, illetve Mádl Ferenc hivatalban lévő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök is.

Minden uniós vezető aláírta a bővítési szerződést

Nagyvilág2003.04.16, 18:04

Befejeződött az Európai Unió bővítéséről szóló szerződés aláírása Athénban. Az ünnepségen minden tagállam és jelölt vezetője három perces beszédet mondott, majd aláírta a szerződést. A magyar delegáció képviselői, Medgyessy Péter miniszterelnök és Kovács László külügyminiszter délután háromnegyed négykor írta alá Magyarország nevében az Európai Unió bővítéséről és ezzel Magyarország csatlakozásáról szóló dokumentumot.

Kormánytagok ünneplik a döntést

Nagyvilág2003.04.13, 01:35

A kormány tagjai a Roosevelt téren várakoztak szombat este, amikor lezárták a Magyarország európai uniós csatlakozásáról kiírt ügydöntő népszavazás urnáit. Az [origo] helyszíni tudósítója azt jelentette, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök beszédére csak a meghívott vendégek voltak kíváncsiak, más nézelődő nem nagyon akadt. Az SZDSZ politikusai a budai oldalon egy hajón várták a szavazás eredményeit. Budán hatalmas tömeg ünnepelt, amely a könnyűzenei koncertek miatt leginkább fiatalokból állt. A rendezvények rendkívül nagy biztonsági intézkedések mellett folytak , a Dunán több hajó járőrözött, a metróban lent és fönt egyaránt rendőrrök ...

Kovács László már ünnepel

Nagyvilág2003.04.12, 21:36

A szocialista párt elnöke, külügyminiszter az urnák lezárása után újságírók előtt azt mondta: bár még nincs végleges eredmény, meg lehet előlegezni az ünneplést.

Lamperth: Minden kész a népszavazásra

Itthon2003.04.07, 14:31

A pártok több mint 12 ezer delegáltja vesz részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában április 12-én, a népszavazáson. Lamperth Mónika belügyminiszter hétfői napirend előtti felszólalásában elmondta: minden technikai feltétel adott a népszavazás lebonyolítására. Az esemény 3,8 milliárd forintba kerül. Kovács László külügyminiszter a Fideszt név szerint nem megnevezve, csak a pártra utalva "sanda politikai szándékot" emlegetett, és közölte: a siker már nem lehet közös, mert eljátszotta lehetőségét az ellenzéki párt.

Túljelentkezés az athéni aláírásra

Nagyvilág2003.04.02, 07:46

Az uniós csatlakozási okmány aláírását szervező görög fél még nem válaszolt arra a magyar kérésre, hogy az eredetileg tervezett öt helyett nyolcan lehessenek jelen az aláírásnál. A delegáció tagja lenne Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszter mellett három korábbi miniszterelnök, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor, valamint Mádl Ferenc államfő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök és a csatlakozási tárgyalásokat levezénylő Juhász Endre.

Bírósági perekről vitáztak a parlamentben

Itthon2003.03.31, 15:57

Deutsch Tamás fideszes képviselő napirend előtti felszólalásában az MSZP által - szerinte sorozatos - törvénysértésekre hívta fel a figyelmet. Arra kérte a kormány tagjait, hogy ha nem tartják is be ígéretüket, miszerint a jog és az erkölcs szabályai közül a szigorúbban választják, legalább a törvényt tartsák be. Kovács László, az MSZP elnöke visszautasította Deutsch vádjait, és közölte: ők nem a bíróságon kívánják rendezni a vitáikat, hanem a parlamentben.

Kovács László maradt az MSZP elnöke

Itthon2003.03.29, 19:39

Az MSZP tisztújító kongresszusán csak egy kisebb meglepetés történt, mégpedig az, hogy a választmányi elnök Jánosi György maradt. Horn Gyula volt pártelnök kritizálta a kormányt és Kovács László jelenlegi pártelnököt is. Horn szerint a pártvezetés méltatlanul háttérbe szorítja az időseket. Kovács viszont arról beszélt, hogy meg kell újítani a pártot, és üdvözölte a vezetőváltásokat az alsóbb szervezeteknél.

Jogerősen pert nyert a Fidesz Kovács László ellen

Itthon2003.03.27, 16:37

Jogerősen megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, melyet Kovács László ellen indított. Az ítélet szerint Kovács megsértette a párt jó hírnevét, amikor a két választási forduló között arról beszélt, hogy egy nagy magyar állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat, és azokat a kampánycsend idején akarják szétosztani.

Győrben játszik a nőikézi-válogatott

Sport2003.03.20, 17:45

Mocsai Lajos, a magyar nőikézilabda-válogatott szövetségi kapitány kijelölte keretét a jövő heti győri nemzetközi tornára. A helyszín nem véletlen: a 2004. decemberi Eb-n itt játssza majd csoportmérkőzéseit a hazai együttes. A viadalon Szerbia és Montenegró, Románia, valamint Brazília vesz részt a vendéglátók mellett.

Felhívta tegnap este Medgyessyt az amerikai alelnök

Itthon2003.03.20, 13:02

Medgyessy Péter miniszterelnököt szerdán este 8-kor, vagyis néhány órával a támadás megkezdése előtt telefonon hívta fel Dick Cheney amerikai alelnök - közölte csütörtökön Kovács László külügyminiszter. Kovács a beszélgetés tartalmáról nem nyilatkozott, de megjegyezte: az alelnök nyilván nem a kormányfő hogyléte felől érdeklődött.

Joschka Fischer haladást lát Irak ügyében

Nagyvilág2003.03.11, 17:43

A német külügyminiszter szerint még nem merültek ki a békés megoldás lehetőségei az iraki válság ügyében, és az utolsó pillanatig valamennyi nem katonai eszközt igénybe kell venni a békés rendezés érdekében. A német külügyminiszter közölte: haladást olvas ki a fegyverzetellenőri jelentésekből.

Tizenöt fős elnöksége lesz az MSZP-nek

Itthon2003.03.11, 14:58

Kovács Lászlót elnök-, Szili Katalint elnökhelyettes-jelöltként hallgatja meg az MSZP március végi kongresszusára jelölő bizottság. A bizottság keddi ülésén úgy döntött, tizenöt fős elnökség megválasztását javasolja a párt legfelsőbb fórumának.

Parlamenti határozat kell az EU-szerződéshez

Nagyvilág2003.03.11, 15:13

A csatlakozási szerződés április 16-i, athéni aláírását megelőzően az Országgyűlés határozatban ad felhatalmazást a miniszterelnöknek a szerződés aláírására. A javaslatról a jövő héten négypárti egyeztetést tartanak, de már előre jelezték a frakciók képviselői, hogy egyetértenek az ötlettel.

Kétezer magyar gázálarcot küldhetünk Törökországba

Itthon2003.03.10, 15:46

Kétezer gázálarcot és védőruhát küldhetünk Törökországba egy kormányelőterjesztés szerint, amelyről szerdán dönt a kabinet - mondta az [origo]-nak Kovács László külügyminiszter. Ez lesz a magyar kormány felajánlása a NATO-kérésre. Ezeket az eszközöket a Tartalékgazdálkodási Igazgatóság készleteiből válogatják ki, ugyanis a honvédség csak néhány májkonzervet tudna küldeni.

Kovács szerint eszközökkel is segíthetjük a NATO-t

Itthon2003.03.08, 19:01

Kovács László külügyminiszter szerint Magyarország fel tud ajánlani felszereléseket is Törökország védelméhez. Korábban a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgatója azt nyilatkozta az [origo]-nak, hogy a felkérések ellenére sem küldünk eszközt az Irak elleni esetleges háborúba.

Ron Werber a választásokról és a tanulmányáról

Itthon2003.02.28, 21:03

Ron Werber szerint az MSZP azzal nyerte meg a 2002-es országgyűlési választásokat, hogy aktivistái "kimentek az utcára", ugyanis az emberek nem csak a tv képernyőjén keresztül akarnak találkozni a politikusokkal. Kovács László szerint a Fideszt az zavarja, hogy Ron Werber kampánya eredményes volt.

Két magyar marad a bagdadi követségen

Itthon2003.02.28, 12:16

Csak egy ügyvivő és egy beosztott marad Magyarország bagdadi nagykövetségén, a többiek a napokban hazatérnek. Kovács László külügyminiszter szerint ha szükséges a két diplomatát is hazahívják. A külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy a nagykövetség dolgozóin, az öt nemzetközi szervezetnél szolgáló vámoson és egy tudósítón kívül más magyarok is lennének Irakban.

Szlovákia bizakodó kedvezménytörvény ügyben

Itthon2003.02.27, 20:27

Bizakodóan nyilatkozott Kovács László magyar külügyminiszter Eduard Kukannal megtartott pozsonyi megbeszélése után, amely a kedvezménytörvény módosításával kapcsolatos kérdéseket volt hivatott megvilágítani.

3000 polgármesterrel tárgyalt Medgyessy és Prodi

Nagyvilág2003.02.27, 20:54

Medgyessy Péter új 5 milliárdos EU-alapot ígért, Romano Prodi - az Európa Bizottság elnöke - Magyarország kulturális értékeit emelte ki, Kovács László külügyminiszter pedig az EU-val kapcsolatos valótlan állítások megcáfolásáról beszélt az Önkormányzati EU-csúcson csütörtökön. A Hungexpo "A" pavilonjában megtartott rendezvényen több mint 3000 magyarországi önkormányzati vezető vett részt, több kormánytag, és egyes uniós országok képviselőinek társaságában.

Kovács: Budapest is veszélybe kerülhet Huszein miatt

Itthon2003.02.21, 11:00

Kovács László külügyminiszter szerint végső eszközként nem szabad kizárni a katonai erő alkalmazását Irak ellen. Úgy véli, ha Szaddám Huszein szabad kezet kap, akár Budapest is veszélybe kerülhet. A külügyminiszter bírálta a Fideszt, amiért húzza az időt a Törökországba irányuló eszközök magyarországi átengedéséről szóló döntéssel kapcsolatban.

Kovács szerint teljesíthetetlen a Fidesz kérése

Itthon2003.02.19, 15:12

Szerda délelőtt a NATO utasította tagállamait, hogy kezdjék meg a felkészülést a Törökország védelméről szóló határozat végrehajtásához - jelentette be a külügyminiszter. A parlamenti pártok ennek megfelelően ma egyeztetnek az Egyesült Államok úthasználatra vonatkozó kéréséről. Előzetesen mindegyik párt hozzájárult a kéréshez, a Fidesz azonban azt akarja, tételesen sorolják fel a hazánkban szállítandó védelmi eszközöket. A külügyminiszter szerint ez a kérés teljesíthetetlen.

Kovács: A csatlakozásnak nincsenek hátrányai

Nagyvilág2003.02.15, 21:39

Az MSZP szombaton indította az Európai Uniót népszerűsítő kampányát. Kovács László pártelnök kampányindító beszédében azt mondta, az európai uniós tagságnak és csatlakozásnak nincsenek hátrányai, csak nehézségei.

Kovács: Elkerülhető a háború

Itthon2003.02.14, 22:30

A második Blix-jelentés után Kovács László külügyminiszter azt mondta, elkerülhető az Irak elleni háború. Ha Szaddám Huszein maradéktalanul együttműködik az ENSZ fegyverzetellenőreivel, és ha számot ad a vegyi és biológiai fegyverek, rakéták sorsáról, nem támadják meg Irakot a külügyminiszter szerint.

Hetvenmilliót utazott el eddig a kormány

Itthon2003.02.13, 08:54

Tárcánként átlagosan 5 millió forintot, összesen körülbelül 70 milliónyit utazott el eddigi működése alatt a Medgyessy-kormány. A legtöbbet Kovács László külügyminiszter járt külföldön, míg Csehák Judit szociális és családügyi miniszter egyáltalán nem mozdult ki itthonról. A legdrágábban László Csaba pénzügyminiszter utazott - egy távol-keleti pénzügyi központokba tett utazása például ötmillió forintba került - írja a Magyar Hírlap.

Áder: Kovács pökhendi válaszokat ad

Itthon2003.02.08, 19:47

Május 17-én lesz a Fidesz tisztújító kongresszusa, ahol a párt alapszabályát is módosítják - derült ki az országos választmány ülése után. A Fidesz bírálta a kormányt, hogy nem ad kellő tájékoztatást az EU-s csatlakozásról.