Kovács Béla

címke rss

Vona Gábor és Szávay István is a bíróság elé áll Kovács Béla ügyében

Ma, csütörtökön a Jobbik két korábbi vezetőjét hallgatja ki tanúként a bíróság Kovács Béla, a párt egykori tagjának, EP-képviselőjének büntetőperében – írja a Magyar Nemzet.

Az exjobbikos Kovács Béla szerint ő nem kémkedett, csupán lobbizott

Itthon2018.08.08, 13:45

Nem hallgat tovább a Jobbikból távozott Kovács Béla európai parlamenti képviselő. Az unió intézményei elleni kémkedéssel és az EU kárára elkövetett költségvetési csalással vádolt politikus beszélt regénybe illő életéről, a Japánban, valamint a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézeténél töltött éveiről. Megkésve ugyan, de részletesen nyilatkozott az Index „tényfeltáró” cikkében vele és feleségével szemben megfogalmazott állításokról is. Büntetőügyéről csupán annyit mondott, nem kémkedett, maximum lobbizást lehet kiolvasni az iratokból, ami viszont nem tilos.

Kedden elkezdődött Kovács Béla kémkedéssel vádolt volt jobbikos politikus pere

Itthon2018.07.10, 12:32

Kedden elkezdődött az Európai Unió (EU) intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla - ismertebb nevén KGBéla - európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ülést államtitok miatt zárt ajtók mögött tartják.

Részben zárt ajtók mögött tárgyalják KGBéla büntetőügyeit

Itthon2018.05.08, 07:33

Júliusban kezdődik Kovács Béla volt jobbikos, független uniós képviselő büntetőpere az unió intézményei elleni kémkedés és költségvetési csalás vádjával; a politikus ártatlannak tartja magát - írta a Magyar Idők.

Kovács Béla kilép a Jobbikból

Itthon2017.12.06, 13:56

Kovács Béla európai parlamenti képviselő kilép a Jobbikból.

Vádat emeltek a jobbikos EP-képviselő ellen

Itthon2017.12.06, 10:30

Vádat emelt az ügyészség Kovács Béla - ismertebb nevén KGBéla, a Jobbik európai parlamenti képviselője ellen állam elleni és költségvetést károsító, továbbá közbizalom elleni bűncselekmény miatt - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője. 

A kémkedéssel vádolt jobbikos nem megy el az iratismertetésre

Itthon2017.09.19, 06:57

Kovács Béla távollétében kezdődik meg ügyének iratismertetése kedden, mert a kémkedéssel és költségvetési csalással vádolt, jobbikos európai parlamenti képviselő a hírek szerint Mongóliában tartózkodik - tudta meg a Magyar Idők.

Törvényi hiányosságokra hivatkozik KGBéla védője

Itthon2017.08.02, 08:16

Törvényi hiányosságot emleget Kovács Béla és védője: most már nemcsak azt állítják, hogy a Jobbik EP-képviselője nem kémkedett, de azt is, hogy nem is kémkedhetett 2011-2013-ban az unió ellen, ugyanis a kémkedés az Európai Unió intézményei ellen elnevezésű tényállás csak 2014. január 1-jétől szerepel a büntető törvénykönyvben. A nyomozó ügyészek azonban még korántsem fejezték be a nyomozást, a védelem nem ismer minden bizonyítékot - olvasható a Magyar Idők szerdai számában.

KGBéla most elment az ügyészségre

Itthon2017.07.20, 09:21

Ezúttal elment az ügyészségi kihallgatására KGBéla. Mielőtt bement a Központi Nyomozó Főügyészségre, a jobbikos EP-képviselő újságíróknak azt mondta, hogy saját érdeke, hogy minél előbb lezáruljon a büntetőügye. Kovács Bélát kémkedéssel és költségvetési csalással is gyanúsítják. Ez utóbbiról azt mondta: „adminisztrációs hiba”. 

Kormánypártok: A Jobbik elnöke utasítsa Kovács Bélát!

Itthon2017.07.17, 14:25

A kormánypártok arra kérik Vona Gábort, az antiszemita Jobbik elnökét, hogy utasítsa Kovács Béla, ismertebb nevén KGBéla EP-képviselőt: jelenjen meg a nyomozóhatóságok előtt. Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok nevében tartott hétfői sajtótájékoztatóján bírálta, hogy noha az EP már felfüggesztette a jobbikos EP-képviselő mentelmi jogát és az Európai Parlament, valamint a magyar ügyészség is beidézte meghallgatásra, eddig ezeknek nem tett eleget.

Menekül az ügyészek elől KGBéla?

Itthon2017.07.07, 15:09

Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP-) képviselő ezidáig továbbra sem igazolta, miért nem jelent meg a június 23-ai idézésekor - erről a Legfőbb Ügyészség szóvivője beszélt. Fazekas Géza elmondta a Jobbik EP-képvielőjét az elmúlt két hét alatt sem faxon, sem levélben, sem e-mailben nem volt módja és lehetősége arra, hogy a hatóságot tájékoztassa, ezzel szemben arra volt módja és lehetősége, hogy különböző interjúkat adjon.

Fidesz-KDNP: Vona fedezi Kovács Bélát

Itthon2017.07.06, 14:22

A Fidesz-KDNP szerint úgy tűnik, Vona Gábor fedezi a kémgyanúba keveredett Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt. Hollik István ezért felszólította a párt elnökét, hogy ne tegyen úgy, mintha semmi köze nem lenne a botrányhoz. 

Megszólalt KGBéla: belelépett valamibe

Itthon2017.07.05, 11:47

Regénybe illő történetet adott elő Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő arról, hogy miért nem jelent meg június végén a gyanúsítotti kihallgatásán. Az orosz kémügyei miatt csak KGBélaként emlegetett politikus azzal védekezett, hogy az abháziai tengerparton belelépett valamibe, amitől elfeketedett a lába. Ezzel azt is elismerte, hogy az orosz ügynökparadicsomként számontartott Abháziában kúráltatta magát. Az ügyészség egy költségvetési csalás kapcsán idézte be, a jobbikos képviselő most megígérte, hogy legközelebb megjelenik a kihallgatáson.  

Összevissza hazudoznak a jobbikos Kovács Béláék

Itthon2017.07.04, 15:13

Szikinger István, a kémügye miatt KGBélának is hívott Kovács Béla jobbikos uniós képviselő ügyvédje korábban közölte az ügyészséggel, hogy Abháziában van Kovács, de azt már nem tudta megindokolni, hogy miért nem jelent meg a jobbikos EP-képviselő a június 23-i kihallgatásán. Kovács egyébként ma éppen Brüsszelben tűnt föl, és erről egy képet is közölt. Korábban a Magyar Idők - érthetően - arról írt, hogy a költségvetési csalással és kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla Abháziában van gyógykezelésen. Az Európai Parlament ma egyébként nem Brüsszelben, hanem Strasbourgban ülésezik. Vagyis, az EP-képviselők is ott vannak. Elvileg a jobbikkos ...

Kovács Béla fotóval bizonyítja, hogy Brüsszelben van

Itthon2017.07.04, 13:11

Mégsem Abháziában, hanem az Európai Parlament épülete előtt tartózkodik Kovács Béla.A jobbikos EP-képviselő ezt egy fényképpel bizonyította. Korábban a Magyar Idők azt írta, hogy a politikus gyógykezelésen van Abháziában.

Abháziába menekülhetett az ügyészség elől Kovács Béla

Itthon2017.07.04, 12:54

Abháziában gyógykezelik Kovács Bélát, a Jobbik EP-képviselőjét – tudta meg a Magyar Idők. Így szinte biztos, hogy az ellene költségvetési csalás miatt indult ügyben nem tudják kihallgatni a magyar hatóságok, mert a szakadár országból még nemzetközi körözéssel sem lehet hazahozni. Abháziát a titkosszolgálatok előszeretettel használják pihentető helyként munkatársaiknak.

Újabb ügyben adta ki KGBélát az EP

Itthon2017.06.01, 15:00

Nem sokkal ez előtt másodjára is felfüggesztették Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogát. Erről a brüsszeli plenáris ülésen szavaztak ma az uniós képviselők. A sajtóban csak KGBéla néven emlegetett politikus ezúttal költségvetési csalást követhetett el, az ügye várhatóan a Központi Nyomozó Főügyészséghez kerül.

Kósa elárulta, mikor szavaznak a civiltörvényről

Itthon2017.05.30, 12:03

A június 12-i héten szavaz a parlament a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatról - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője.

Újra felfüggeszthetik a jobbikos KGBéla mentelmi jogát

Itthon2017.05.30, 11:35

Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztésére tettek javaslatot Brüsszelben. A Jobbik európai parlamenti képviselője költségvetési csalást és okirat-hamisítást követhetett el. KGBéla nem először bukhatja el a mentelmi jogát: néhány éve az oroszoknak folytatott ügynöki tevékenysége miatt került a hatóságok célkeresztjébe.

Harmadszor hallgatták ki Kovács Bélát

Itthon2017.02.11, 06:57

Folytatódott Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselőjének gyanúsítotti kihallgatása a Központi Nyomozó Főügyészségen, a kémkedéssel gyanúsított politikusnak ez volt a harmadik kihallgatása - olvasható a Magyar Idők szombati számában.

Nem csak kémkedéssel, csalással is gyanúsítják Kovács Bélát

Itthon2016.09.20, 11:16

Polt Péter legfőbb ügyész újabb indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Kovács Béla európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, ezúttal jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége megalapozott gyanúja miatt.

Orosz nőket vetett volna be a jobbikos Kovács Béla

Itthon2016.09.01, 11:17

Dekoratív orosz hölgyekkel hozott volna össze nyugat-európai üzletembereket Kovács Béla, a Jobbik kémkedéssel gyanúsított európai parlamenti képviselője – mindez abból a tanúvallomásból derül ki, amit egy költségvetési csalással kapcsolatos ügyben tettek a radikális politikusra.

Szinkrontolmáccsal szerezhetett diplomát a Jobbik alelnöke

Itthon2016.07.11, 14:26

Volner János, a Jobbik alelnöke és frakcióvezetője egy hivatalosan nem elismert „egyetemen" szerezte felsőfokú végzettségéről szóló papírjait. Az intézményt Kovács Béla kémgyanúba keveredett jobbikos EP-képviselő orosz felesége ajánlotta Volner figyelmébe. 

Öröm után bánat lett úrrá a Jobbikon

Itthon2015.12.30, 13:36

Jól indult 2015 a Jobbik számára. A párt megszerezte története első egyéni országgyűlési mandátumát, és majdnem megközelítette a Fidesz támogatottságát is. A menekültválság azonban rosszkor jött a Jobbiknak, amely nem tudott arra érdemben reagálni, így az év végére a kormánypártok jelentősen elhúztak a radikálisok előtt.

Kihallgatta az ügyészség Kovács Bélát

Itthon2015.12.04, 15:57

Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselőt. A politikus panasszal élt a gyanúsítással szemben. Kovácsot kémkedéssel gyanúsítják. 

Alig várja a menekültválság végét a Jobbik

Itthon2015.10.17, 09:19

Nincs pánikhangulat a Jobbikban a stagnáló, illetve enyhén csökkenő támogatottság miatt, de már mindenki várja, hogy lecsengjen a menekültválság. Az Origo információi szerint a párt vezetői letettek arról, hogy felvegyék a kommunikációs harcot a kormánnyal, inkább kivárnak, és arra számítanak, hogy a Fidesz esetleges korrupciógyanús ügyei majd növelik a Jobbik népszerűségét. Vona Gábor egyértelmű helyzet elé állította a pártot: vagy néppártosodás az irány, vagy új elnököt kell keresniük.

Felfüggesztették Kovács Béla mentelmi jogát

Itthon2015.10.14, 21:44

Felfüggesztette Kovács Béla jobbikos európai parlamenti képviselő mentelmi jogát szerdán a testület. A Jobbik szerint végre fény derülhet az igazságra pártjuk képviselője ügyében. A Fidesz szerint Kovács Béla húzta az időt. 

A jogi bizottság felfüggesztené Kovács Béla mentelmi jogát

Nagyvilág2015.10.12, 20:18

Támogatja Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztését az Európai Parlament Jogi Bizottsága. A testület több hónapos vizsgálat után hozta meg a döntést, de a végső szót az Európai Parlament mondja majd ki.

Megnevezni sem lehet a jobbikos képviselő bűncselekményét

Itthon2015.07.14, 13:23

Zárt ülésen hallgatta meg az Európai Parlament jogi bizottsága Polt Péter legfőbb ügyészt Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi ügyében.

Kovács Béla úgy viselkedik, mint egy róka

Itthon2015.05.19, 13:07

A Fidesz kedden ismételten mentelmi jogáról történő lemondásra szólította fel a kémkedéssel gyanúsított Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt, akinek az ügye a kormánypárt szerint csak így tisztázódhat.

Kovács Béla válaszolt, de nem mondja meg, hogy mit

Nagyvilág2015.05.06, 11:53

Az Európai Parlament jogi bizottsága szerdán Brüsszelben meghallgatta Kovács Béla jobbikos EP-képviselőt mentelmi jogának felfüggesztése ügyében.

Még várat magára a Fidesz elsöprő támadása

Itthon2015.04.15, 09:00

Egyáltalán nem tartják katasztrófának a tapolcai választási eredményt fideszes berkekben. Pedig a kormánypártiaknak nincs okuk az örömre, hiszen zsinórban a harmadik időközi országgyűlési választást vesztették el. Egyelőre úgy tűnik, a Fidesz a közeljövőben nem indít totális támadást a Jobbik ellen.

Kikérdezik a kémkedéssel gyanúsított Kovács Bélát

Itthon2015.04.02, 07:47

A kémkedés gyanújába keveredett jobbikos EP-képviselő április 16-án zárt ajtók mögött mondhatja el álláspontját, majd kérdéseket tehetnek fel neki a bizottság tagjai, mielőtt szavaznak az ügyében elkészült jelentésről. 

Sajtótájékoztatón reagált az Origo cikkére a Jobbik

Itthon2015.04.01, 17:46

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője arra reagált, hogy értesülésünk szerint vizsgálatot indított az EU csalásellenes hivatala a kémkedéssel is vádolt Kovács Béla jobbikos képviselő és egykori párttársa, Szegedi Csanád ellen, mert a gyanú szerint fantomalkalmazottakat vettek fel.

Jobbikosok után nyomoz a csalás elleni hivatal

Gazdaság2015.04.01, 12:29

Vizsgálatot indított az EU csalásellenes hivatala a kémkedéssel is vádolt Kovács Béla jobbikos képviselő és egykori párttársa, Szegedi Csanád ellen. Azzal gyanúsítják őket, hogy fantomalkalmazottakat vettek fel. Brüsszeli munkájáról megkérdeztük Kovács Béla egyik volt gyakornokát és megszereztük a gyakornoki program hivatalos dokumentumát is.

Vitát tartott Kovács Béla mentelmi jogáról az EP illetékes bizottsága

Nagyvilág2015.03.09, 23:27

Az Európai Parlament jogi bizottsága hétfőn késő este megtartotta az első véleménycserét a Kovács Béla jobbikos EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére vonatkozó kérésről.

Államtitkokról nem kérdezik Kovács Bélát

Itthon2015.02.03, 08:28

Az Európai Parlament jogi bizottságában a képviselők a Legfőbb Ügyészség legutóbbi levele alapján kérdezik majd meg Kovács Bélát mentelmi ügye tárgyalásakor, és e levél nem tartalmazott érzékeny információkat.

Februárban tárgyalhat az EP Kovács Béla mentelmi jogáról

Itthon2015.01.22, 08:21

Februárban tárgyalhat az Európai Parlament jogi bizottsága a kémkedés gyanújába keveredett Kovács Béla mentelmi jogának felfüggesztése ügyében.

Kémügy: felfüggeszthetik Kovács Béla mentelmi jogát

Itthon2015.01.07, 17:07

Tárgyalhat az Európai Parlament jogi bizottsága Kovács Béla jobbikos képviselő mentelmi jogának a kiadásáról. A politikust kémkedéssel gyanúsítják.

Vona: A Jobbikban nincs helyük ügynököknek

Itthon2014.09.30, 12:14

Az illetékes hatóságok a lehető leghamarabb vizsgálják ki Kovács Béla ügyét, és ha vannak bizonyítékok ellene, tárják őket a magyar társadalom elé – szólított fel Vona Gábor, a Jobbik elnöke.

Kovács Béla: Mocskos lejáratás áldozata vagyok!

Itthon2014.09.23, 15:00

"Újabb mocskos titkosszolgálati lejárató akciónak" minősítette a jobbikos Kovács Béla azt a cikket, amelyik szerint felesége az orosz titkosszolgálat tagja volt.

Bezáratnák a jobbikos Kovács Béla irodáját

Itthon2014.09.06, 09:36

Megszüntetné Kovács Béla jobbikos EP-képviselő beregszászi irodáját a kárpátaljai megyei ügyészség. A fogadóiroda szerintük törvénysértően működik, burkolt célja a szeparatizmus, Ukrajna területi egységének megsértése.

Kitiltották a jobbikos Kovács Bélát Ukrajnából

Itthon2014.08.29, 19:30

Kijev szankciókat akar bevezetni az eredetileg Ukrajnához tartozó Krím félsziget függetlenségéről és Oroszországhoz csatolásáról szóló márciusi népszavazás nemzetközi megfigyelői ellen.

A Jobbik KGBélája és a kommunisták – interjúnk folytatása Rétvári Bencével

Itthon2014.07.04, 08:40

Az EMMI államtitkára tegnap arról beszélt az Origón, hogy az előző kormány komoly kedvezményeket adott a bankoknak és ezért most nem lesz gond a devizahitelesekről szóló törvényjavaslat végrehajtásával. Azaz képesek lesznek több száz milliárdot kifizetni. A KDNP-s politikust arról is kérdeztük, hogy miért nem fogad el a Parlament egy lusztrációs törvényt. Az interjúnk folytatása következik.

Színes dossziékkal üzenhettek Kovács Bélának

Itthon2014.05.24, 09:02

2009 óta jelenthetett Kovács Béla az oroszoknak a Hír Tv információi szerint. A találkozók előtt színes dossziékkal üzenték meg neki, szabad-e beszélni.

Élvezte a titokzatosságot a Jobbik utazó fantomja

Itthon2014.05.23, 09:13

A Jobbiknál eleinte bolondnak nézték, de Vona Gábor felkarolta Kovács Bélát. A kémügybe keveredett politikus nagyon vágyott rá, hogy kijusson Brüsszelbe, ott azonban leginkább a folyamatos távollétével tűnt ki. Havi rendszerességgel utazik a posztszovjet országokba, miközben EP-s munkája láthatatlan volt a Jobbik számára. Az őt körbelengő titokzatosságra maga is rájátszott, mesterműveként pedig egy százmilliós pénzszivattyút emlegetett. Hogyan látják Kovács Bélát a Jobbikon belül?  

Előző
  • 1
  • 2
Következő