kortárs művészet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kiállítás
- Műcsarnok
- fesztivál
- színház
- Magyarország
- legfrissebb
- legrégebbi
Hárman pályáznak a Trafó vezetésére
A pályázók között van Haraszti Zsolt, a Trafó igazgatóhelyettese, Kardos József, a Sziget fesztivál valamint a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa volt programigazgatója és Nagy József táncos-koreográfus-rendező. Szabó György, a jelenlegi igazgató nem pályázik, igazgatóhelyettese pedig alapvetően nem változtatna a jelenlegi Trafón.
Sok vérnek kellett lefolynia - lezárult egy korszak a Trafó életében
A Trafó Korszakzáró bulijára a százforintos jegyeket egy nap alatt elkapkodták. Szabó György 13 éve alapította az intézményt és fájdalom nélkül távozik a Trafó éléről, még nem tudni, hogy ki lesz az utódja. A kedd esti eseményre művészek és támogatók alkottak a hőségben tömeget: visszaemlékezéseikből egyebek mellett kiderült, ki rúgta fejbe évekkel ezelőtt Szabó Rékát, a Tünetegyüttes vezetőjét, és hogy ezt hogy élte meg a rúgást kivitelező táncművész és a nézőtéren ülő költő. Az épület alagsorában éveken át bulikat szervező fiatalember a hamvaiból felszálló főnixmadárhoz hasonlította a Trafót. Harcsa Veronika pedig sajnálja, hogy vvalaminek ...
Kísérleti labor Németország szívében
A documenta eleinte a náci rezsim által elfajzottnak ítélt művészeket mutatta be több tízezer németnek, az utóbbi hatvan évben azonban a nemzetközi kortárs művészet legrangosabb száznapos kiállításává vált, amelynek céljai rég túlléptek a puszta művészetén. Aki elmulasztja az ötven helyszínen működő, közel kétszáz alkotót, gondolkodót és tudóst összegyűjtő mustrát, annak öt évet kell várnia, hogy a következőn részt vehessen. Leszálltunk a vonatról és megnéztük a tizenharmadik documentát a németországi Kasselben, többek között az oda meghívott három magyar művész alkotását is.
Aki megrepesztette a kínai diktatúra falát
Aj Vej-vej kínai művész a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb kedvence, márciusban mégis bebörtönözték, jelenleg nem hagyhatja el Pekinget. Bár munkája igencsak divatos Nyugaton, mégis az egyik legkínaibb mai művész. Menekülni nem akar, mert az tönkretehetné alkotói identitását, és eddigi munkájának értelme is elveszne. Budapesti fotókiállításának megnyitóján a tárlatot tető alá hozó Alexander Ochsszal, Aj Vej-vej munkatársával beszélgettünk.
Nagy József a Trafó új igazgatója
Tarlós István a szakmai bizottság javaslatára 2012. szeptember 1-től Nagy Józsefet nevezte ki a Trafó Kortárs Művészetek Háza igazgatói posztjára - áll a Főpolgármesteri hivatal sajtóközleményében.
Varázslatos Budapest - patinás régi épületekben virul a kultúra
A kultúrára ott is rátalálhatsz, ahol nem is keresnéd - ódon budapesti házakban, hűvös falak között... Megnéztük, milyen a régi pesti házak kultvilága.
Botrányelőadás érkezik Magyarországra
Szexualitást és tabutémákat boncolgató előadás érkezik a Trafó Kortárs Művészetek Házába: a brit DV8 fizikai színházi társulat legújabb, John című produkciója október 1. és 3. között lesz látható.
- címkék:
- színház
- kortárs művészet
- kultúra
- Trafó
- Címkefelhő »
Óriási szexjátékszer ágaskodik a párizsi Vendome téren
Kortárs művészeti fesztivált rendeznek október 21 és november 1 között Párizsban. A francia főváros tereit műalkotások lepik el, amelyek közül az egyik máris kiverte a biztosítékot.
25 méteres análdugót állítottak Párizs főterére
Paul McCarthy 25 méteres análdugót állított Párizs egyik legismertebb terére, amivel ismételten felborzolta a kedélyeket. A provokáció bejött, a jelek szerint azonban túl messzire ment: egy hét sem telt el, és vandálok tették tönkre a felfújható szobrot.