Kormányszóvivői Iroda
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Miniszterelnöki Hivatal
- Fidesz
- rendőrség
- Országgyűlés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gergényitől függ a kormány jégpályája
A kormány mindenképpen korcsolyapályává akarja változtatni a Kossuth teret december 23-tól egy hónapon át, csakhogy annak műveleti területi minősítését épp a napokban hosszabbította meg a budapesti rendőrfőkapitány. A Miniszterelnöki Hivatal már pályáztatja a cégeket, igaz garanciát nem tudott adni nekik arra, hogy karácsonyig felszabadul a tér.
Milliárdokért reklámoznák a megszorításokat
Több mint négyszeresére növekedne a tavalyihoz képest, a 2007-es költségvetési javaslat szerint az az összeg, amit a kormányzat a lakosság tájékoztatására szán. A tervezett büdzsé alapján kommunikációra - például reklámokra - 3 milliárd forintot költene el a Gyurcsány-kormány.
Sok utat lezárnak Budapesten az ünnep miatt
Több helyen is forgalomkorlátozások lesznek a főváros területén a november 4-i megemlékezések miatt. A Kormányszóvivői Iroda arra kéri az autósokat, hogy a kerüljék el az érintett utakat.
Üldögél a tárca az új gyülekezési szabályokon
Bár a Kormányszóvivői Iroda már azt is tudja, a gyülekezési törvény tervezett módosításával milyen új szabályok vonatkoznának a hangoskodásra, az illetékes igazságügyi tárca szerint még olyan kezdeti állapotban van a tervezet, hogy nem hozható nyilvánosságra. Jogvédők eközben attól tartanak, hogy a kormány ismét fű alatt készít elő egy fontos jogszabályt.
Tölgyessy ad gyülekezési tanácsot Gyurcsánynak
Három jogi szaktekintélyt, köztük a Fidesz volt képviselőjét, Tölgyessy Pétert kérte fel Gyurcsány Ferenc a gyülekezési törvény módosításának előkészítésére - közölte a Kormányszóvivői Iroda. A tervek szerint a hosszan tartó demonstrációkra ötnaponta kellene engedélyt kérni, és be kellene jelenteni a kampányrendezvényeket is.
Megvonhatják a kiváltságokat a hivatalnokoktól
Megszűnhet a 13. havi bér és eltörölnének bizonyos pótlákokat is a Népszabadság birtokába került tervezet szerint. Az eddig pluszjuttatásokra fordított pénzt azok kaphatják, akik jobban teljesítenek - írja a lap, az államreform-bizottság által készített munkaanyagra hivatkozva. Ugyanerre a tervezetre utalva a Magyar Hírlap azt közli: szűkítenék a fegyveres testületek nyugdíj-kedvezményeit is. A Kormányszóvivői Irodán azt mondták az [origo] kérdésére, hogy az idézett anyag nem a bizottság hivatalos tervezete, mivel az még el sem készült.
A Tesco-tól érkezhet az új kormányszóvivő
Átalakul a kormányzati kommunikáció szervezete, Batiz András helyett pedig Danks Emese, a Tesco áruházlánc jelenlegi kommunikációs igazgatója lesz a kormányszóvivő - írja a Népszabadság. A lap értesülései szerint a szervezetet Gál J. Zoltán fogja irányítani. A Kormányszóvivői Iroda nem kívánta kommentálni a lap információit.
Csökken a pártok állami támogatása
A KDNP kivételével valamennyi párt állami támogatása csökken a 2006-os országgyűlési választások után - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel csütörtökön. Júniustól már a 2006-os parlamenti választások eredménye alapján járó összeget folyósítják a pártoknak. A közlemény szerint a Centrumpárt és a Munkáspárt a választásokon a leadott szavazatok kevesebb, mint egy százalékát szerezte meg, így a továbbiakban nem jogosult állami támogatásra.
Boross Péter tanácsaira is számít Gyurcsány
Három volt kormányfő is segítheti tanácsaival Gyurcsány Ferenc megalakuló kormányát: Medgyessy Pétert és Horn Gyulát már fel is kérte tanácsadónak a miniszterelnök, aki ugyanerről a posztról Boross Péterrel is egyeztetni fog a Kormányszóvivői Iroda szerint. Mindhárom egykori miniszterelnök más-más területen osztaná meg tapasztalatait a kormányzattal, fizetség nélkül.
Kormánytanácsadóvá avanzsál Medgyessy
Tanácsadóként segíthetik a volt miniszterelnökök a jelenlegi kormányzatot egy pár napja életbe lépett kormányhatározat értelmében. Az utazó nagykövetként eddig is a kormánynak dolgozó Medgyessy Péter már felkérést is kapott az új tisztségre, de a Kormányszóvivői Iroda szerint más személyben - így Orbán Viktorban és Horn Gyulában - egyelőre nem gondolkodnak.
Blair gratulált először Gyurcsánynak
A külföldi politikusok közül Tony Blair brit miniszterelnök gratulált először Gyurcsány Ferencnek az MSZP választási sikeréhez - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel hétfőn.
Jogsértő a 13. havi bér átalakítása
Az Alkotmánybíróság után a helyettes ombudsman is fogást talált azon a törvényen, amely szerint az év végi 13. havi illetményeket egy januárban kifizetendő nulladik havi bér váltotta fel. Takács Albert szerint ez sérti a jogbiztonságot.
Februárra meglesz Hiller utóda
Mire Hiller István távozik kultuszminiszteri posztjáró, meglesz az utód - ígérték a Kormányszóvivői Irodán. Várhatóan a keddi MSZP-elnökségi ülésen is szóba kerül, ki lehet az új kulturális miniszter.
Tagadja a Kormányszóvivői Iroda Draskovics távozását
A Kormányszóvivői Iroda tagadja a Magyar Nemzet keddi állítását, miszerint Draskovics Tibor pénzügyminiszter jövő év elején távozik posztjáról. A lap szerint a pénzügyminiszternek megromlott a viszonya a kormányfővel.
Újra Nagy Zoltán lehet a versenyhivatal elnöke
Magas színvonalú munkája miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ismét Nagy Zoltánt jelöli a Gazdasági Versenyhivatal elnökének - közölte a Kormányszóvivői Iroda kedden. A hivatal elnökét a köztársasági elnök nevezi ki hat évre a kormányfő javaslatára
A Fidesz szerint bútorra szórja a pénzt a kormány
Február végén nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság irodabútor beszerzésére. A Fidesz pazarlásnak minősítette a 2006-ig nettó 5,5 milliárd forintos tendert. A Kormányszóvivői Iroda munkatársa ugyanakkor azzal utasította el a vádat, hogy ez egy központi beszerzés, mely az összes államigazgatási szerv beszerzését magában foglalja.
A kommunikációs szakértők hada sem javított eddig a kormány népszerűségén
Bár a kormányzati kommunikáció központi szervezésében számos szervezeti egység vesz részt, a kormány népszerűségét eddig nem sikerült javítani. Több alkalommal - elsősorban a tárcáknál - félreérthető, rosszul sikerült nyilatkozatok vagy idő előtt kiszivárgott információk rontottak a kormány helyzetén. A politika és a kommunikáció egyre szorosabban kapcsolódik egymáshoz. A kormányzati kommunikációnak jelenleg négy nagy színtere van, ám az együttműködés közöttük még korántsem zökkenőmentes.
A miniszterelnök kiadáscsökkentési javaslatokat kér az ÁSZ-tól
Medgyessy Péter miniszterelnök az Állami Számvevőszék (ÁSZ) együttműködését kéri a kormány gazdaságpolitikai döntéseinek megalapozásához, és javaslatokat vár a kiadások csökkentésére - közölte a Kormányszóvivői Iroda.
- 1