kommunikáció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- párkapcsolat
- kibeszélő
- magazin
- beszéd
- kapcsolat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Női felsővezető a Heineken Hungáriánál
Március 10-e óta új női felsővezetővel büszkélkedhet a HEINEKEN Hungária: Pálfalvi Márta a vállalati kapcsolatokért felelős és kommunikációs igazgatója. Tervei főként a két sörgyár településének közösségéhez kapcsolódnak, hangsúlyt fektet a reputációnövelésre, és szeretné ismertebbé tenni a márka fenntarthatósági tevékenységét, a Zöldebb jövőért programot.
Az ősember találta fel a lájkot
Februárban lett tízéves a Facebook, ami pár év alatt újított akkorát az emberek közti kommunikáción, mint előtte szinte semmi. De csak szinte, az emberiség történetében ugyanis majdnem minden kommunikációs újítás ugyanazt szolgálta, mint a Facebook: gyorsabbá, hatékonyabbá és minél kiterjedtebbé tenni az emberek közti kapcsolatot. Hogy erre Mark Zuckerberg és kollégái jó érzékkel nagyszabású üzleti vállalkozást építettek, az más kérdés. Így előlegezte meg az ékírás a lájkot.
A világ leghosszabb szava - videóval!
Több, mint három óráig tart, mire kimondod. Teszel egy próbát?
Pirike megint felmondott
– avagy miért fontos a megfelelő kommunikációs és konfliktuskezelési eszköztár cégen belül?
- címkék:
- stressz
- kkv
- kommunikáció
- humánerőforrás
- Címkefelhő »
Valentin-nap - tényleg giccsparádé?
Ez az az ünnep, ami képes a legösszeszokottabb társaság tagjait is egymásnak ugrasztani. Senki sem marad semleges, ha Bálint-napról van szó. De kell nekünk ez az ünnep? A Life.hu ennek járt utána. Érvek és ellenérvek a Valentin-napi felhajtás körül.
Így dől el 10 ezer iPhone
Egy reklámfilmben a Domino Day mintájára esnek hanyatt a készülékek. Nagyon laza.
Tiszta lelkiismerettel nem hozhatsz rossz döntést - Molnár Marinetta, HR-vezető
Most induló sorozatunkban női felsővezetőket kérdezünk arról, hogy hogyan egyeztetik össze a személyiségüket a férfiak által dominált üzleti világban elért sikereikkel.
Szex helyett beszélgetnének a férfiak
Elnézést, mióta van a férfiaknak lelkük? című cikkünkben pedzegettük, miért sírnak manapság a férfiak. Most azonban újabb szintet léptünk. Olvasónk vad szexre vágyik, a pasijának azonban több érzelemre van szüksége. Mi van? Ehhez az anomáliához Győri Szilvia szexuápszichológusnak is volt egy-két szava.
Lakatos Zsófia lett a PR-szövetség elnöke
Lakatos Zsófiát, a Hill+Knowlton Strategies ügyvezetőjét választotta elnökéül a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) közgyűlése.
5 tipp, hogy tartós legyen a párkapcsolatod
Kapcsolatot kialakítani és létrehozni sokak szerint sokkal könnyebb feladat, mint hosszú távon megtartani. Sok házasság emiatt romlik el és vannak, akik számára egyenesen megoldhatatlannak tűnik a kihívás, holott néhány egyszerű dolog is igen sokat segíthet.