költözés

címke rss

A Bálnába költöztették volna a Színművészetit

Itthon2015.12.15, 13:17

Volt kórház, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság központja, de még a Bálna is felmerült a Színház- és Filmművészeti Egyetem új épületének lehetséges helyszíneként. A beruházás az első becslések szerint 16 milliárd forintba kerül majd, és akár már 2017-ben elkezdődhet. 

Bangó Margit unokája elköltözik a művésznőtől

Life.hu2015.11.05, 15:45

Tina évekkel ezelőtt a nagymamájához "menekült", amikor elvált. Új párjával, Emilióval és kislányával már régóta együtt élnek az énekesnővel, de most mégis a költözés mellett döntöttek. 

Elképesztő panoráma! Ezt látja új lakása ablakából Osvárt Andrea

Life.hu2015.11.03, 10:58

A színésznő képmegosztó oldalán mutatta meg, milyen csodálatos látvány tárul elé új otthonából.

Nem dobozolnak a vidékre küldött minisztériumokban

Itthon2015.10.29, 08:29

Nem készülnek a költözésre sem a Földművelésügyi, sem a Honvédelmi Minisztériumban. A munkatársak biztosra veszik, hogy a korábbi tervekkel ellentétben Budapesten maradnak a tárcák, és ezt erősítik a hivatalos válaszok is. Az agrár-vidékfejlesztési államtitkárság százfős állományából mindössze 31-en vették fel a munkát Kecskeméten, ahol ugyan fel lehetett tölteni a hiányzó helyeket környékbeli szakemberekkel, Debrecen és Székesfehérvár esetében azonban ez már erősen kérdéses.

Oroszlán Szonja: "Nyughatatlan természet vagyok"

Life.hu2015.10.28, 18:51

Oroszlán Szonja szerint az élet is egyfajta játék, és csupán rajtunk múlik, hogyan éljük meg. Ő például rendületlenül hisz abban, hogy „a bátraké a szerencse". Valódi harcos természet, akinek időről időre szüksége van rá, hogy új kihívásokban bizonyítson – többek közt ezért költözött nemrég külföldre.

Sztárban sztár - Nagyot változott a világ Peter Sramek körül

Life.hu2015.10.17, 22:36

A Rising Star szlovák anyanyelvű és magyarul alig tudó versenyzőjét beválasztották a legnézettebb hazai produkcióba, a Sztárban sztárba. Levált a családjáról, Budapestre költözött, és egyre jobban beszél magyarul. A nézők pedig hétről hétre díjazzák szorgalmát és tehetségét, rengetegen szavaznak rá.

Hoppá! Zimány Linda és Kedves Ferenc családot alapítanak?

Life.hu2015.10.12, 12:26

A modell úgy döntött, lezárja amerikai karrierjét, hazaköltözik és a családalapításra koncentrál.

Biztonságosabb épületbe költözik a Charlie Hebdo szerkesztősége

Life.hu2015.09.30, 13:55

Még néhány nap, és új irodába helyezik át a világhírű szatirikus magazint.

Újra megnyílik a Jégbüfé

Life.hu2015.09.30, 13:46

A hírek szerint már októberben fogadhatja első vendégeit a legendás Jégbüfé, amely csupán néhány sarokkal arrébb fog költözni a régi megszokott helyétől.

Majka és Dundika elhagyják az országot?

Life.hu2015.09.24, 12:04

Majka és Dundika jelenleg is Amerikában nyaralnak és elképzelhetőnek tartják, hogy legjözelebb nem csak egy rövid vakációra utaznak Kaliforniába. Gombos Edináék után ők lesznek a következők, akik hosszabb időre távoznak Magyarországról?

Ingyen segít egy cég a költözésben a bántalmazó kapcsolatban élőknek

Life.hu2015.09.07, 15:45

Egy kaliforniai költöztetőcég egy családon belüli erőszak megelőzésével foglalkozó szervezettel együtt indította el kezdeményezését.

Ezeket semmiképpen ne vidd magaddal költözéskor

Archívum2015.09.04, 21:27

Megkötöttétek az adásvételit, kezedben a kulcs, kitűzve a költözködés napja. Mielőtt azonban elkezdenéd bezsákolni az egész eddigi életedet, érdemes jól átgondolnod és mérlegelned, mire lesz valóban szükséged új otthonodban.

Elege lett a lakásbérlésből, most vonatokon él a főiskolás német lány

Life.hu2015.08.24, 16:06

Leonie Müller csúnyán összevitatkozott bérelt lakása tulajdonosával, ekkor döntött úgy, hogy feladja állandó lakhelyét. A német diáklány azóta vonaton eszik, alszik, tisztálkodik, mos és tanul.

Gregor Berni a vidék szerelmese

Life.hu2015.08.15, 10:47

Imádja a vidéki életet Gregor Bernadett és férje, Szarvas Attila. Már azon is elgondolkoztak, hogy végleg letelepednek egy Somogy megyei településen, Bálványoson, ahol most is mindennapjaikat töltik. 

Mádai Vivien: "Olyan férfit nem tudnék szeretni, aki nem kedveli a Balatont!"

Life.hu2015.08.06, 21:12

Komolyan elgondolkozott rajta Mádai Vivien, hogy elhagyja a fővárost. A műsorvezetőnő annyira kötődik a Balatonhoz, hogy családjával akár véglegesen leköltözne Balatonfüredre.

300 milliót kap a költözéshez a Miniszterelnökség

Itthon2015.06.25, 20:28

A Miniszterelnökség budavári elhelyezéséhez szükséges munkálatok fedezetére a kormány átcsoportosított 300 millió forintot; az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

Cinthya Dictator élete fenekestül felfordult

Life.hu2015.06.22, 10:28

Cinthya élete fenekestül felfordult, a fotóslány új életet kezdett és kirepült a szülői házból.

Titokban költözött be nyereménylakásába VV Robin

Life.hu2015.05.27, 12:57

Már beköltözött nyereménylakásába a VV nyertese Robin, igaz ezt nem verte eddig nagydobra. Egykori villatársai árulták el, hogy már új otthonában hajtja álomra a fejét.

15 évesen vette első lakását L.L. Junior

Life.hu2015.05.27, 11:00

L.L. Junior, rapper 15 évesen, az első jogdíjából vette első lakását, ahová most örömmel visszaköltözött.

Hihetetlen találmány - Csomagold be az életed egyetlen dobozba!

Archívum2015.05.23, 10:47

Gyakran költözködsz? Az életed folyamatos csomagolásból, bepakolásból és kidobozolásból áll? Lehet, hogy Stefan Juust német tervező legújabb találmánya neked is megoldaná mindent problémádat.  

A Malév helyét foglalja el a Napi Gazdaság

Itthon2015.05.14, 16:39

A Malév egykori irodáiba költözik a Napi Gazdaság szerkesztősége – értesült az Origo. A költözésre várhatóan a következő hetekben kerül sor. Mint ismert a Magyar Nemzet februárban távozó vezetősége április végén került a napilap élére. 

Újabb gyerek érkezik Varga Feriékhez

Life.hu2015.05.13, 15:09

Balássy Betty és Varga Feri életét kissé át kellett szervezni, ugyanis új csemete érkezik a párhoz.

Oláh Ibolya boldog párkapcsolatban él barátnőjével - és külföldön képzeli el az életét

Life.hu2015.05.10, 14:31

Oláh Ibolya dolgozik a lemezén, sétál és bulizik az aktuális párjával. És persze a jövőjét tervezi, mint kiderült, külföldön.

Németországban kezd új életet MC DC

Archívum2015.04.21, 17:32

A Csillag születik című műsorból megismert freestyle rapper megelégelte a pénztelenséget.

A Bálnába költözik a Közlekedési Múzeum kiállítása

Travelo2017.10.19, 14:35

A Csonka-féle levélszállító autó, a Ford T-modell és még számos vasúti modell is a Duna-parti épületbe kerül, ahol a Szojuz 35 űrkabin replikáját is kipróbálhatják a látogatók. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum tárlatából, a városligeti épületének április 15-i bezárása után a Bálna épületében rendeznek kiállítást, amely nyár végétől három évig lesz látható.

Fodor Zsóka élete több szálon fut - hol itt, hol ott alszik a színésznő

Archívum2015.04.02, 19:36

A Barátok közt egykori Magdi anyusa egy percet sem pihen, állandóan mozgásban van és bevallottan élvezi a cigányéletet.

Hazaköltözött a szüleihez Kárpáti Rebeka

Archívum2015.04.02, 16:45

Az egykori szépségkirálynő állítja, párkapcsolata rendben van, csupán szülei miatt költözött vissza abba a házba, ahol felnőtt.

Szakított és hazaköltözött Dj Seherezádé

Life.hu2015.04.02, 13:21

Egyre gyakrabban látni itthon Seherezádét, akinek „bázisa” a külföldi DJ-turnékhoz eddig Róma volt. A szőke bombázó nem csak új munkája miatt tölt egyre több időt Budapesten, lezárult egy korszak az életében.

Itt a vége – Lara Stone hamarosan beadja a válókeresetet

Archívum2015.03.27, 15:04

Pár hete robbant a hír, miszerint a holland modell 5 év házasság után külön költözött David Walliams komikustól, hamarosan pedig aláírják a válókeresetet is.

Majka családjával elhagyja az országot – Amerika felé veszik az irányt

Archívum2015.03.26, 16:50

Majka, párja Dundika mesélte el, hogy úgy döntöttek, hamarosan próbára teszik a szerencséjüket a tengerentúlon.

Még nem használhatja a medencéjét Szijjártó Péter

Itthon2015.03.24, 10:33

Korábbi terveivel ellentétben Szijjártó Péter még mindig nem költözött be dunakeszi házába. A külgazdasági és külügyminiszter 167 millió forintért vette az ingatlant, de egyelőre nem volt ideje birtokba venni. 

Rising Star-barátság - Közös lakásba költözik Palmira és Palmer

Archívum2015.03.12, 16:08

A Rising Star győztese nemsokára beköltözik nyereménylakásába és már azt is elárulta, ki az, akit a tehetségkutató csapatából maga mellé fogad.

Magyarországon kezd új életet Peter Srámek

Archívum2015.02.27, 10:42

A Rising Starból megismert, Szlovákiában élő fiú úgy döntött, a tehetségkutatóban elért sikere után Magyarországra költözik.

A finnek szívesen lennének magyarországi bevándorlók

Itthon2015.02.19, 12:11

Ha rajtuk múlna, finn és szerb bevándorlóból lenne a legtöbb Magyarországon. Legalábbis ennek a két országnak a lakosai szeretnének leginkább hazánkba költözni munkavállalás miatt. 

Kulcsár Edina házat tervez, egyelőre babaszoba nélkül

Archívum2015.02.18, 14:38

Újabb feladatot kapott a világ második legszebb nője, Kulcsár Edina. Leendő otthonát tervezgeti párjával. Az esküvő viszont időhiány miatt még várat magára.

A World Trade Centerbe költözött a világ legjobb hetilapja

Kultúra2015.02.06, 13:42

A folyamatot gyönyörű képeken örökítették meg. A The New Yorker kétségtelenül a nyugati világ egyik legnagyobb presztízzsel rendelkező közéleti, politikai, irodalmi és kulturális hetilapja, és neve ellenére közel sem csak a New York-i értelmiség olvassa.  

Dúl a szerelem az X-Faktor két énekese között

Life.hu2015.02.05, 18:19

Állítólag még mindig dúl a szerelem Jakab-Péter Izabella és a Spoon zenekar Marcija között. Bella hamarosan Budapestre költözik, hogy többet lehessen kedvesével.

Kapócs Zsóka bejelentette: elhagyja Magyarországot

Archívum2015.02.04, 16:54

Kapócs Zsóka a Facebookján ismerte el, amit már korábban is hallani lehetett, miszerint hosszabb időre New Yorkba költözik. Mindenki megnyugtatására: imádott vizsláját is magával viszi.

Janics Natasa Mexikóba költözött

Archívum2015.01.12, 16:15

A 32 éves olimpiai bajnok kajakos gerincműtétje után saját költségén utazott férjével Mexikóba, ahonnan fél évig biztosan nem jönnek majd haza.

Elköltözött otthonról Ralf Schumacher felesége

Life.hu2015.01.07, 12:34

Ralf Schumacher felesége, Cora kiköltözött a közös villából. A pár tavaly szeptemberben jelentette be válását, ami nem zajlik zökkenőmentesen.

Kim Kardashian új otthona egy dollármilliós megagiga luxuskastély lesz

Life.hu2014.12.31, 15:27

Rózsakert, mozi és szőlőültetvény - csak néhány finomság Kim Kardashian és Kanye West új otthonából, ahová hamarosan beköltözik a sztárpár.

Szakított Tim Burton és Helena Bonham Carter - Akkor miért sétálgat együtt a sztárpár?

Life.hu2014.12.29, 13:48

A filmrendező és a színésznő karácsony előtt egy nappal jelentette be különválásuk hírét. Pár nappal később már együtt kapták lencsevégre őket.

Különköltöztek: válságba került Eva Mendes és Ryan Gosling kapcsolata?

Life.hu2014.12.23, 11:23

A hírek szerint ingatag lábakon áll a sztárpár kapcsolata. És természetesen megint a példányszámnövelő cikkeiről elhíresült OK! magazin értesült erről először.

Wolf Kati: "Nem hagynám el többet Európát"

Life.hu2014.12.08, 11:47

Wolf Kati imádja a családját és a szakmáját is, ez utóbbit egy évre fel is áldozta, és nem bánta meg, de bevallja, nem volt könnyű. A Life.hu-nak őszintén mesélt a külföldi élet jó és rossz oldalairól.

Ők a világ legjobb párosai

Life.hu2014.11.03, 14:51

Ahogy a mondás tartja, párosan szép az élet. A november közepén induló A szoba című műsorba is párosával költöznek majd be a játékosok. A reality kapcsán összegyűjtöttük a világ leghíresebb és legjobb duóit.

Bárdosi Sándor: "Már azon is gondolkodtam, hogy elköltözöm ebből az országból"

Archívum2014.10.30, 17:39

Az egykor ünnepelt olimpiai bajnokra az elmúlt években rájárt a rúd. Adóssággal, garázdaság vádjával és a gyermekvállalás nehézségeivel kellett megküzdenie Bárdosi Sanyinak.

Hódi Pamela döntött! Elköltözik Natival Berkitől

Life.hu2014.10.29, 12:02

A macsó nevetgélve fogadta a nagy hírt, hogy Pamela elköltözik közös otthonukból. Csak egy kikötése volt, kislánya szobájára vonatkozólag.

Berki elköltözik Pamelától

Life.hu2014.10.17, 12:29

Ahogy már írtunk róla, Berki Krisztián rányomult műsorvezetőtársára , a válófélben lévő Czippán Anettre. Olyannyira, hogy - Anett kifejezett kérése ellenére - Szombathelyre is követte, sőt a szállodai szobájaba is invitálta. Megteheti, ugyanis időközben a Facebookján is közzétette: elköltözik Pamelától. 

Mi lesz velünk?! Terry Black Münchenben kezdett új életet

Life.hu2014.09.24, 16:34

Terry Black már jó ideje tervezte, hogy külföldre távozik kis családjával, most megtette.

Jaksity Kata elhagyja az országot

Archívum2014.09.04, 15:57

Amerikába készül családjával a műsorvezető, aki 42 évesen szülte meg harmadik gyermekét.