kocsma

címke rss

Átlag 100 forinttal vágnak át a vendéglőkben

Archívum2004.09.10, 07:57

Drasztikusan emelkedett, több mint 170 millió forintra az idén nyáron kiszabott fogyasztóvédelmi és minőségvédelmi bírságok összege. A fogyasztóvédők az ellenőrzött 4419 vendéglátóhely közül 3482-ben bukkantak kisebb-nagyobb szabálytalanságra. A vendéglőkben átlagosan 100 forinttal, a kocsmákban pedig 40 forinttal károsítják meg a vendégeket - írja a Népszabadaság.

Visszatáncol a teljes füstmentességtől Anglia

Archívum2004.11.17, 12:44

Veszély fenyegeti a dohányfüstös angol kocsmákat. A kormány tervei szerint 2006-ra a nyilvános helyeken betiltanák a dohányzást, ez alól csak a klubok és néhány kocsma volna kivétel. A John Reid egészségügy miniszter beterjesztette tervezet a dohányzás mellett a gyorséttermi ételekre, az italozásra is figyelmet fordít, sőt a miniszter szándéka szerint minden britnek személyes edzője lenne. Az egészségpártiak úgy gondolják, hogy a tervezet elvtelen kompromisszumokra épül, míg a dohánylobbi és a kocsmárosok szerint csak a dohányfüstöt teszi felelőssé a brit népesség rossz egészségi állapota miatt.

A férfi és nő közötti barátság nem reménytelen vállalkozás

Archívum2005.06.20, 13:43

Imádott szerelmünk órákat tölt egy vonzó, intelligens féfival/nővel munkaidő után. Ugyanezzel a személlyel rendszeresen és hosszasan telefonál, e-mailezik, kocsmába és moziba jár. Mit gondolunk, ha pikírt kérdezősködésünkre megtudjuk, hogy ez egy barátság, közös szakmai érdeklődés? Elhisszük?

Az éjszakai kocsmázástól rettegnek a brit bírák

Archívum2005.08.10, 13:23

Az angol bírák és a rendőrök a randalírozások, a garázdaságok, verekedések és más erőszakos bűncselekmények számának gyors növekedését jósolják az enyhébb alkoholtörvény életbelépésétől. A kocsmáknak ugyanis, ha kérelmezik, nem kell éjfélkor bezárniuk, hanem tovább is nyitva tarthatnak. A kormány azzal érvel: csökkenhet a balesetek száma, mivel így a részegek nem egyszerre ülnek autóba, hogy hazavezessenek, mint a jelenlegi egységes záróra után.

Kocsmákban is szűrnek majd a fogorvosok

Archívum2005.08.31, 09:22

Újfajta megelőző kampány indul ősszel számos fogorvosi körzetben. A kampány lényege, hogy a fogorvos maga keresi fel a pacienseket - írja a Népszabadság.

Kelly Brook és Billy Zane kocsmában akarnak összeházasodni

Archívum2005.09.28, 14:26

Kelly Brook élete most minden tekintetben tökéletesnek mondható, éppen a legújabb James Bond-film szereplőválogatásán vett részt mint a legesélyesebb Bond-lány, és esküvőjét is most tervezgeti, amelyre a pletykák szerint egy brit kocsmában kerül sor.

Kínai fokhagymán nevetnek a láthatatlan kocsmában

Archívum2006.12.29, 18:16

Az olcsóság már csak legenda Romániában. Az [origo] határvidéket bejáró expediciója két erdélyi falut - Bedeciut és Jegenyét - keresett fel: egyikben csak románok, a másikban csak magyarok laknak. A vezetékes víz hiányán kívül közös volt bennük, hogy az EU-csatlakozás nem tartja lázban lakóikat. Jöjjön velünk a láthatatlan kocsmába és tudja meg, hogyan kerül Jegenyére kínai fokhagyma.

Siratják a füstölgőket a pesti kocsmárosok

Archívum2007.06.04, 10:42

Az ír kocsmák udvaraihoz hasonló szűk helyeken bandázva dohányozhatnak majd a jövőben a füstölni vágyók, ha a kormány teljesen kitiltja a cigarettát az éttermekből és a szórakozóhelyekről. Az EU szigorítani akar, de egyelőre nem tudja, mennyire, a kormány pedig társadalmi vitát akar, más kézzelfogható terve nincs az ügyben. A kocsmárosok ennek ellenére már vendégeiket siratják és akad köztük olyan, aki akár feketén is megtűrné a cigifüstöt.

Gólyakamera a zalaistvándi kocsma felett

Archívum2007.06.08, 14:34

Figyelje Ön is webkamerán keresztül a zalaistvándi gólyafiókák életét! A négy fióka három hete kelt ki, azóta szüntelenül táplálékért zaklatják szüleiket, akik a környező vízpartokról, vizes-tocsogós rétekről hordják nekik az élelmet.