kkv

címke rss

Védtelen vállalkozások

Gazdaság2016.05.02, 10:50

A magyar kis- és középvállalkozások negyedének végzetes következményekkel járhat egy káresemény, mivel negyedük sem vagyon-, sem felelősségbiztosítást nem köt.  Az elmúlt évek során közülük csaknem minden harmadiknak volt vagyoni kára, ők a biztosítók kárrendezését a korábbiaknál is pozitívabban értékelik.

Izmosodott a kkv-k adómorálja

Gazdaság2016.04.29, 09:41

A cégek és magánszemélyek teljes adótartozása 2246 milliárd forintra rúgott március végén, míg egy évvel korábban még ennél 14 százalékkal több, 2568 milliárd forint volt  – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis.

Elkezdtek kiöregedni a rendszerváltás vállalkozói

Gazdaság2016.04.20, 14:18

A hazai kkv-szektort meghatározó családi vállalkozások többségét közel egy időben, a rendszerváltást követően alapították. Emiatt a vezetőket érintő generációváltás problémája is egy hullámban, a következő öt év során éri el őket. A Budapesti Gazdasági Egyetem kétféle képzéssel igyekszik orvosolni a problémát: képzést fog indítani azoknak, akik átadják, illetve már elindított azoknak, akik átvennék a stafétát.

Saját nyereségből ruháznak be a kkv-k

Archívum2016.04.15, 11:12

A mikrovállalkozások 65 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig a 77 százaléka valósított meg különböző beruházást az elmúlt öt évben, a fejlesztésekhez, beruházásokhoz 94, illetve 92 százalékuknál a saját nyereség jelentette a forrást - derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. megrendelésére a Kutatópont által készített felmérésből.

Egyre több kkv nyer a közbeszerzéseken

Gazdaság2016.04.12, 11:08

A tavalyi közbeszerzések összege meghaladta az 1900 milliárd forintot, több mint 14 ezer eljárás zárult le eredményesen a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint. Az eljárások 84 százalékát mikro-, kis- és középvállalkozások nyerték, az összérték tekintetében részesedésük már meghaladta az 50 százalékot.

Jönnek az új GINOP-pályázatok áprilisban

Gazdaság2016.04.07, 16:59

Még ebben a hónapban megjelennek a kis- és középvállalatok fejlesztését célzó új pályázati felhívások a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében.

A német kisvállalkozó legszívesebben szekéren döcögne el Münchenig

Gazdaság2016.04.05, 10:16

Lassan mozdulnak a digitalizáció irányába a német kis- és középvállalkozások, pedig erre az iparági vezetők és politikai döntéshozók szerint is nagy szükség lenne az exportorientált német ipar pozíciójának fenntartására.

Biztonságra vágynak a kkv-k

Gazdaság2016.03.29, 11:09

A hazai vállalkozások többsége követi a digitális trendeket, és akkor veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat, ha segítik a munkájukat – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból. Az elektronikus szolgáltatásoknál a biztonság, a költséghatékonyság és a kényelem az első.

Európai díjra nevezhetnek a magyar kisvállalatok

Gazdaság2016.03.25, 12:54

A "Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért" nevű pályázat Európa-szerte keresi azokat a magas szintű, kreatív vállalkozásfejlesztési projekteket, amelyek legalább két éve működnek és nemzetközi szinten kiemelkedő példával szolgálnak, ösztönzően hatnak a vállalkozói szektorra.

Aki kimarad, az lemarad

Archívum2016.03.17, 15:05

A digitális felvilágosodás korában előbb-utóbb lemaradnak a versenyben azok a cégek, amelyek nem sajátítják el a digitális készségeket és kimaradnak a változásból - fejtette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, a Google budapesti sajtótájékoztatóján.

A kkv-k szerint jó év lesz az idei

Gazdaság2016.03.16, 12:01

A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó árbevétel és eredményvárakozásai nagymértékben javultak, átlagosan 4,8 százalékos árbevétel és 3,2 százalékos eredménynövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Románia most nagyon megszívathat minket

Gazdaság2016.03.10, 07:46

Csaknem 10 ezer magyar–román vegyes vállalatot büntethet meg a román adóhatóság az OECD új Transzferár Irányelve alapján, amennyiben elmulasztják benyújtani a transzferár-dokumentációjukat a hatóságnak, mutat rá a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Baker Tilly Hungária. A bírság mértéke akár az egymillió forintnak megfelelő összeget is elérheti.

Tízből egy cég szeretne okostévét

Gazdaság2016.02.25, 12:16

A hazai kkv-k többsége nem tervezi lecserélni informatikai eszközeit idén. Akik azonban fejlesztésben gondolkodnak, elsősorban asztali számítógépet, laptopot és monitort, valamint munkaszoftvereket terveznek vásárolni – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Mint a szomszédját, úgy kell ismernie a vásárlóit

Gazdaság2016.02.25, 09:34

A saleses pontosan tudja, kikre lő a vállalat, de azt nem mindig, hogy miért éppen róluk van szó. A cégvezető ismeri az okokat, de nem mindig gondol arra, hogy pontosan kit akar elérni, mert a csoport bőven átalakulhatott tavaly vagy tavalyelőtt óta. Adunk néhány tippet arra, hogy valóban azok lebegjenek a döntéshozó szeme előtt, akiket meg akar szólítani.

Kár volna mindent veszni hagyni

Gazdaság2016.02.23, 10:15

Itt az idő, nem lehet tovább halogatni a megújított Polgári Törvénykönyvben előírt, de két év haladékkal könnyített törzstőkeemelést. A két év letelt: mint ismert, az új kódex előírja, hogy a korlátolt felelősségű társaságoknak legkésőbb 2016. március 15-éig át kell térniük az új Ptk. alkalmazására, és ezzel egyidejűleg, amennyiben törzstőkéjük nem éri el a 3 millió forintot, fel kell emelniük azt a kötelező minimumra.

Dől a forrás a kkv-knak

Gazdaság2016.02.16, 11:40

Itthon a kkv-k jelentős része előbbre hozná beruházásait, ha rövid időn belül elérhetővé válnának az uniós források. A jelenlegi pályázati kiírások mellett a cégek közel fele tartja reálisnak uniós támogatás elnyerését – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Nagy lehetőségek a magyar és romániai kkv-k előtt

Gazdaság2016.02.12, 10:58

Elsősorban az élelmiszeripari, gépipari, környezetvédelmi és építőipari exportlehetőségekre fektetett nagy hangsúlyt a negyven magyar és romániai cég vezetője. A Román-Magyar Gazdasági Vegyes Bizottsági üléshez kapcsolódóan rendezett román-magyar üzleti fórumot a Magyar Nemzeti Kereskedőház a Román Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködésben, Bukarestben.

Hordozható terminált kapnak a kisvállalatok

Gazdaság2016.02.10, 18:53

Akivel fordult már elő, hogy sürgősen szerelőt kellett hívnia, majd a szolgáltatás végül többe került, mint amennyi készpénz otthon volt éppen, majd fél órával meghosszabbította a folyamatot, hogy el kellett szaladnia a legközelebbi ATM-ig, azt nem kell meggyőzni arról, hogyan könnyíti meg az életet a ReadyPay, a Vodafone, az OTP Bank és az Ingenico új, innovatív, a magyar kisvállalkozóknak fejlesztett fizetési megoldása.

Tanítani kéne a feltörekvő cégek önállóságát

Gazdaság2016.02.11, 02:44

A kis- és középvállalatok alkotják a magyar gazdaság gerincét, piaci jelentőségük vitathatatlan, a GDP-re és a hazai foglalkoztatottságra nézve is kulcsfontosságú, hogy fennmaradjanak és növekedjenek. A Deloitte Feltörekvő Középvállalati Üzletágának első ízben megjelenő Versenyképességi Indikátor Jelentése szokatlan tényezőket vizsgált, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a hazai feltörekvő vállalatok, ezzel a magyar gazdaság versenyképességének alakulásához.

Erős nemzetközi kapcsolat kell a versenyképességhez

Archívum2016.02.04, 21:29

A magyar kis- és középvállalkozások versenyképességéhez szükség van az erős nemzetközi kapcsolatrendszerre - hangsúlyozta Ducsai-Oláh Zsanett, az Enterprise Europe Network magyarországi konzorciumának vezetője, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója.

18 milliárd forint a vállalkozásoknak munkahelyteremtésre

Gazdaság2016.02.05, 09:29

Tizennyolc milliárd forinttal ösztönzi a kormány a magyar vállalatokat új munkahelyek teremtésére és modern technológiák alkalmazására, termelőkapacitásuk bővítésére– jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kiskunfélegyházán. A tárcavezető úgy véli: a hazai vállalatok piac- és exportképességének javítása azt követeli, hogy a kormány segítse a magyar iparvállalatok fejlődését.

A kisvállalatok menthetik meg a rokkantakat

Gazdaság2016.02.04, 07:18

Az ezredforduló óta folyamatosan növekszik a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatási aránya: míg ez az érték 2001-ben 12, 2011-ben pedig 18 százalék volt, 2015-ben már becslések szerint a 24 százalékot is elérte.

Végre egy negatív rekord a cégvilágban

Gazdaság2016.02.02, 10:47

2015-ben közel felére csökkent a felszámolások száma a 2014-es évhez képest, aminek következtében jelentősen mérséklődött a bedőlési arány. A kiemelkedően kockázatos iparágak listáján az építőipart megelőzte a szálláshely-szolgáltatás, és – ami igazán meglepő – az élelmiszergyártás.

Cafeteriában még mindig szűkmarkú a szektor

Gazdaság2016.01.27, 11:29

Nem sok jóra számíthatnak a dolgozók idén, ugyanis tízből csupán négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit. A cafeteria legnépszerűbb juttatási formája továbbra is az Erzsébet-utalvány.

Kedves cégek, irány Mongólia!

Gazdaság2016.01.27, 09:25

A mongol gazdaságnak jelenleg olyan területeken van szüksége fejlesztésekre, amelyeken a magyar cégek kifejezetten erősek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Minden második kkv tervez beruházást

Gazdaság2016.01.22, 10:15

A harmadik negyedévben elért mélypontot követően megugrott a vállalkozások beruházási hajlandósága, idén a cégek közel fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legfrissebb adataiból. A célokat tekintve újra az informatikai beruházások vannak az élen. Leginkább az ipari, építőipari szektorban, valamint a kis- és középvállalkozásoknál számíthatunk fejlesztésekre idén.

Újabb világcsúcsra érhet az egyik magyar büszkeség

Gazdaság2016.01.21, 13:40

Szinte már biztos, hogy az IBM felvásárolja a San Franciscóban megalapított magyar céget, az online közvetítésben annak idején forradalmi szerepet játszó Ustreamet..

3,8 milliárdos pályázatok jelentek meg

Gazdaság2016.01.18, 10:24

A társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, valamint az infokommunikációs és távközlési startup vállalkozások piacra lépését segítő szakértői hálózat kialakításának támogatására jelenik meg két pályázati felhívás. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében kiírt felhívások együttesen 3,8 milliárd forint keretösszegűek - tájékoztatott Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.

Kisvállalkozásoknak udvarol a Microsoft

Gazdaság2016.01.14, 14:14

Céges blogposztban jelentette be a számítástechnikai csúcsvállalat, hogy a Windows 10-re frissítést ajándékba adja a kkv-knak.

Fontos határidő január 15-e

Gazdaság2016.01.13, 10:32

Ha egy cég már 2016-ban szeretne áttérni a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerinti könyvvezetésre, ezt január 15-éig be kell jelentenie az adóhatóságnál és a Központi Statisztikai Hivatalnál, bizonyos esetekben a Magyar Nemzeti Banknál is – hívja fel a figyelmet Siklós Márta, a LeitnerLeitner adótanácsadó, könyvelő és könyvvizsgáló cégcsoport vezetője.

Csak prototípust kell készíteni, és dől a lé

Archívum2016.01.13, 09:02

Benyújthatják támogatási kérelmeiket a prototípusfejlesztésre és forgalombahozatalra a mikro-, kis- és középvállalkozások – mondta el Rákossy Balázs, a nemzetgazdasági tárca európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek.

Egészséges elvárásokkal fogadta az évet a kkv-szektor

Gazdaság2016.01.12, 09:52

A hazai vállalkozások várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe romlást mutat. A vállalkozások pesszimisták abban, mit várhatnak a beszállítóktól, és a hitelkamatok alakulásában sem számítanak sok jóra. A közterhek mérséklődését és a tervezett béremelést viszont pozitívan értékelik. 

Jót tesz nekünk a kafetéria

Gazdaság2016.01.09, 12:54

Azok a kollégák, akik együtt ebédelnek, a munkában is jobban együttműködnek, derül ki a Cornell Egyetem legfrissebb tanulmányából. A közismert szilícium-völgyi óriások – Facebook, Apple, Google – is egyre több fantáziát látnak étkezési jegyek osztogatásában.

Lesz kisvállalati hitel dögivel

Gazdaság2016.01.08, 16:58

Az NHP harmadik szakasza, az Eximbank Versenyképességi Hitelprogramja és az MFB 435 milliárd forintos hitelcsomagja idén is bőséges támogatott hitelforrást fog biztosítani a cégek számára. Ez jó alapot teremthet ahhoz, hogy a beruházási hajlandóság növekedése esetén az igénylők körének bővítésével a vállalati hitelállomány növekedhessen.

Ötmilliós kampányt nyerhetnek a legjobbak

Gazdaság2016.01.08, 14:06

Honlapversenyt hirdetett a Telekom kis- és közepes vállalkozások számára. A tavaly ősszel elstartolt versenyre január 31-ig lehet még jelentkezni, olyan céges weboldalakkal, amelyek 2015. január 1. és 2016. január 31. között készültek vagy készülnek el.

Nem hisznek a tartós növekedésben a vállalkozók

Gazdaság2016.01.07, 12:41

Felmérést készített az International Business School és a Policy Agenda a kkv-szektor hangulatáról. A konjunktúra index szépen felívelt, de a cégek többsége sötéten látja a jövőt.

Már ötvenmilliót vehet fel a vállalkozása

Gazdaság2016.01.06, 16:03

A korábbi 25 millióról 50-re emelték a felvehető hitel maximális összegét a Széchenyi Kártya Programban, mondta el a programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója.

Devizában is felvehetik a növekedési hitelt a kkv-k

Gazdaság2016.01.06, 14:57

Az Növkedési Hitelprogram első és második szakaszában összesen 31 ezer vállalkozás jutott kedvező finanszírozáshoz mintegy 2126 milliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az év első jó híre a vállalkozóknak

Gazdaság2016.01.04, 12:20

Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.

Minél kisebb a cég, annál veszélyesebb a korrupció

Archívum2016.01.03, 18:53

A korrupció és a különféle visszaélések a kisvállalatoknál is épp úgy jelen vannak, mint az óriási cégeknél. A közbeszerzések és a pályázatok terepe a legérintettebb, az adókerülés pedig szinte már rutin a kis cégeknél. A visszaélések a vállalkozások hírneve és hitelessége mellett, azok versenyképességét is rombolják. 

Jogsértő volt a banki díj

Gazdaság2015.12.31, 09:45

A Magyar Nemzeti Bank leállította a K&H Bank a közelmúltban a kisvállalati ügyfeleknek bevezetett új könyvelési díjjal kapcsolatos, jogsértő magatartás folytatását, egyben 20 millió forintra bírságolta az intézetet.

Az ipari robot nem az óriásvállalatok kiváltsága

Gazdaság2015.12.30, 11:03

Az ipari robot már a kisvállalatoknak is opció, bár komoly beruházás, ezért mérlegelni kell. Mitől és hogyan változott meg a robotok szerepe? Mely iparágakban éri meg automatizálni a kisebb cégeknek, és mekkora költséggel jár? Körbejártuk a legfontosabb kérdéseket, amelyek felmerülnek a témával kapcsolatban.

A marketing nem a cégvezető feladata

Archívum2015.12.29, 15:48

Egyre több vállalkozás gondolja úgy, hogy a hatékony marketing megérdemli az önálló pozíciót. A Marketing112 idei felmérése szerint míg néhány évvel ezelőtt a döntéshozók többsége vélte úgy, hogy ő felelős a marketingért teljes mértékben, ma már zömük gondoskodik kiszervezett szakemberről vagy delegál a vállalaton belül marketinges munkatársat.

A Széchenyi Tőkealap ismét milliókat fektetne hazai cégekbe

Archívum2015.12.29, 10:39

A Széchenyi Tőkealap négyéves működése során közel 80 hazai kis- és középvállalkozásba fektetett be 11 milliárd forint értékben, és tucatnyi vállalkozásból exitált. A befektetésekből eddig visszafolyó 1 milliárd forintot az alap újabb cégekhez helyezheti ki, így továbbra is keresi az 50-220 millió forint közötti tőkebevonásban gondolkodó, növekedést tervező hazai cégeket, illetve ezek leányvállalatait.

Gyorsítósávba ért a mobilnet a hazai vállalkozások körében is

Gazdaság2015.12.17, 05:07

A negyedik generációs mobilhálózatok kiépülésével az üzleti szegmensben is egyre inkább felértékelődik a mobilinternet szerepe. Kutatások szerint a hazai kis- és középvállalatoknak a zöme már rendszeresen használja a szolgáltatást a legkisebb képernyőjén, az okostelefonján keresztül is.

A vasárnapi boltzár rejtett drámája

Gazdaság2015.12.16, 12:13

Jelentős visszaesésre és kibírhatatlan szombati tülekedésre számítottak a kiskereskedők a vasárnapi boltzár után a bevásárlóközpontokban. Ehhez képest a számok nem mutatnak drámát. De attól még van baj bőven.

A Facebook kitúr mindenkit

Gazdaság2015.12.15, 11:27

A kisvállalati marketingben a honlap, a céges Facebook oldal és az email volt a legkedveltebb eszköz 2015-ben. A Facebook az első tíz helyből hármat szerzett meg, míg a Google AdWords csak a nyolcadik lett. Emellett két kategóriában az első öt eszközből négy a Facebook istállóhoz tartozik – derül ki Marketing Commando 2300 fő megkérdezésével készült friss online felméréséből.

Tudatosabban figyelik a pályázatokat

Archívum2015.12.14, 12:12

Több mint egy éve jelentek meg a Széchenyi 2020 program első, kis- és közepes vállalkozások számára elérhető pályázatai, ahol az ipari szegmensben tevékenykedő vállalkozások voltak eddig a legaktívabbak: 10-ből egy ipari vállalkozás már pályázott is – derült ki a Budapest Bank 2015 őszén elvégzett kutatásából.

Nálunk több kisvállalkozás van, mint az Unióban átlagosan

Archívum2015.12.11, 13:38

Magyarországon 100 munkavállaló közül 71 kis- vagy középvállalkozásnál dolgozik, míg az Unióban ez az arány 66-67 százalék. Tavaly 13 milliárd forintból 6500, majd 2-3 milliárd pótlólagos forrásból még 1600 új munkahely létesült.

A londoni tőzsde összefogott az UniCredittel, méghozzá a kkv-kért

Gazdaság2015.12.10, 16:34

Az UniCredit megállapodást írt alá a London Stock Exchange Grouppal arról, hogy elsődleges banki partnerként támogatja a közép- és kelet-európai ügyfélkörébe tartozó kis- és középvállalkozások fejlődését az ELITE platformon keresztül, amely ambiciózus európai magánvállalkozásokat támogat.