Kispest

címke rss

Csábi Józsefnek hiányzik a futball

Sport2004.02.04, 13:20

Biztató edzői bemutatkozása után kissé eltűnt a sportágból Csábi József. A Honvéd hajdani válogatott labdarúgója Szolnokon, a REAC-nál, majd a Vasasnál kóstolt bele a tréneri szakmába, s bár ezt követően hívták Kispestre, nem vágyott statisztaszerepre, így visszamondta az ajánlatot, azóta pedig, a civil szférában helyezkedett el. Csábi azonban továbbra is hisz abban, hogy lesz ő még edző az élvonalban, jóllehet, ez ügyben semmiképpen sem akar majd tolakodni.

Bárányos ismét tétmeccsen bizonyítana

Sport2004.01.21, 14:25

Régóta nem lehetett hallani Bárányos Zsoltról, a Kispest és a Ferencváros egykor válogatott labdarúgójáról, aki ősszel egyetlen csapathoz sem tudott elszerződni, s csak tréningezett. A technikás irányító bízik abban, hogy a tavaszi szezonra sikerül csapatot találnia magának.

Víz nélkül 300 lakás Budapesten

Itthon2004.01.12, 22:35

Eltört egy 200 milliméter átmérőjű vízvezeték hétfőn este Budapesten, s emiatt mintegy 300 lakásban nincs víz Kispesten.

Zombori Zalánnak még nincs játékengedélye

Sport2003.11.03, 15:37

Jóllehet a Balaton FC már leigazolta, egyelőre mégsem léphet pályára Zombori Zalán. A Kispestről szerződtetett futballistának ugyanis a Magyar Labdarúgó Liga még nem adta ki a játékengedélyét. Erre akkor kerülhet sor, ha a Balaton FC vezetői igazolják, hogy rendelkeznek a labdarúgó foglalkoztatásához szükséges pénzügyi fedezettel.

Nézőcsúcs és tűzijáték Kispesten

Sport2003.10.26, 20:30

Remek mérkőzést hozott a Honvéd-Vasas rangadó az NB I B-ben, amely annak idején 70-80 ezer nézőt is vonzott a Népstadionban, manapság azonban kevesebbel is beérik mindkét klubnál. A kispesti derbire - amit a hazaiak 1-0-ra megnyertek - ezúttal 5500-an látogattak ki a Bozsik-stadionba, ami azért is megbecsülendő nézőszám, mert tavaly egy osztállyal feljebb feleannyian sem látogatták a piros-feketék meccseit, ráadásul a hét végén ez lett a nézőcsúcs, beleértve az élvonalbeli mérkőzéseket is.

Sok száz lakás maradt víz nélkül Kispesten

Itthon2003.10.11, 21:17

Vízcsőtörés miatt kellett lezárni a vizet tizenegy tízemeletes házban Kispesten. A hibát vasárnap reggelre ígéri kijavítani a Vízművek.

Keller nem akarja elkiabálni a Honvéd feljutását

Sport2003.10.08, 18:05

Ősferencvárosiként is nagy szeretettel fogadták Kispesten Keller Józsefet, aki korábbi játékostársai és edzői - Vépi Péter és Ebedli Zoltán - iránti szolidaritásból nem vállalta el a Fradi juniorcsapatának a szakmai irányítását, s nyáron inkább az élvonalból kiesett Honvédhoz igazolt. Elvégre még futballozni akart, ám arra talán a 38 éves védő sem számított, hogy napokon belül csapatkapitány-helyettesnek választják a társak az öltözőben, ami újonnan érkezett futballista esetében több mint megtisztelő gesztus.

Keller Kispesten, Botis a Fradiban

Sport2003.07.21, 18:02

Mégsem Pécsre, hanem inkább a másodosztályú Kispesthez szerződött Keller József, a Ferencváros labdarúgócsapatának 37 éves játékosa. Az átigazolási időszak utolsó napján a Magyar Kupa-győztes zöldek Sorin Botis személyében román védőt igazoltak.

Marius Sasu és Rósa Dénes az Üllői úton

Sport2003.07.17, 17:05

Két, eddig is fővárosi csapatban szereplő labdarúgóval kötött szerződést az FTC: Marius Sasu Kispestről, míg Rósa Dénes Újpestről igazolt az Üllői útra.

Torghelle a BL miatt választotta az MTK-t

Sport2003.07.09, 19:11

Noha több külföldi csapat is hívta Torghelle Sándort, a Kispest U21-es válogatott centere végül a bajnok MTK-hoz szerződött. A 21 éves csatár a Bajnokok Ligája-szereplés és Egervári Sándor vezetőedző személye miatt döntött a kék-fehérek mellett.

Az FTC Hrutka miatt feljelentette a Kispestet

Sport2003.07.08, 21:13

A Kispest-Honvédnak június 30-ig kellett volna kifizetnie a Ferencvárosnak Hrutka János vételárát, ám mivel ez nem történt meg, a zöld-fehér klub feljelentést tett.

Ki megy ma? - Bárányos, Juhár, Faragó

Sport2003.07.07, 13:31

Több társuk után Hrutka János és Bárányos Zsolt  is bejelentette, hogy távozik a Kispest-Honvédtól. Hrutkának osztrák, német és török ajánlatai vannak, és a Ferencváros hívását visszautasító Bárányos is külföldön próbálna szerencsét. Forrai Attila, Erős Gábor és Molnár Levente szintén elmenne Kispestről. 

Ki megy ma? - Torghelle, Tököli

Sport2003.07.03, 11:59

Román gólkirályt tesztel a Videoton labdarúgócsapata. Marian Savu 2000-ben lett a román bajnokság legeredményesebb gólszerzője, legutóbb Cipruson játszott. Az MTK szerződtette három évre Torghelle Sándort, a Kispest olimpiai válogatott csatárát. Győrbe újabb légiós, a bosnyák Danijel Krivic került.

Fiatalokkal készül a másodosztályra a Kispest

Sport2003.07.01, 08:41

Magyarország egyik legpatinásabb klubja, az élvonalból története során először - 87 év után - kieső Kispest-Honvéd egy rendkívül takarékos költségvetéssel, jórészt fiatal játékosokkal készül a másodosztályra.

Kovács Attila távozik Kispestről

Sport2003.06.23, 19:29

Korábbi tervét megváltoztatva lemondott Kovács Attila, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságból kiesett Kispest-Honvéd FC menedzsere, és a jövőben nem kíván társtulajdonosa lenni a csapatot működtető gazdasági társaságnak sem.

A Siófok helyett a Kispest maradhat NB I-es

Sport2003.06.12, 19:38

Amennyiben a Siófok FC-ből lett Balaton FC úgy dönt, hogy a következő szezonban nem vállalja az élvonalbeli tagságot, akkor a Kispest-Honvéd FC előtt nyílik meg a lehetőség, hogy ismét az NB I-ben induljon. "A szabályok szerint ilyen esetben a legjobb kiesőt illeti a megüresedett hely" - mondta Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga igazgatója.

Győzelemmel búcsúzott a Kispest

Sport2003.06.01, 15:57

A Dunaferr elleni 4-1-es győzelemmel búcsúzott a Kispest a Borsodi Ligától, míg a Sopron a hajrában szerzett gólokkal fordított Székesfehérváron, a Videotonnal szemben. A Békéscsaba-ZTE összecsapás 1-1-es döntetlenre végződött.

Bozsikot éltették a ZTE szurkolói

Sport2003.05.25, 17:51

A KHFC sorsa Zalaegerszegen pecsételődött meg a hét végén, amikor is Kenesei mesterhármasával a "Zete" legyőzte a fővárosiakat, eközben pedig a Békéscsaba győzni tudott a hajrára teljesen leeresztett Sopron vendégeként, a szépszámú kispesti szurkolósereg pedig Egerszegen el is siratta csapatát. A zalai 90 perc során a hazai publikum harsányan ünnepelte a csapattal tavaly, a klub történetében első ízben, bajnoki címet nyert trénerét, Bozsik Pétert, akivel a ZTE vezetői nem hosszabbítottak szerződést. A távozó szakvezetővel a Kispest elleni meccsen tapasztalt hangulatról, és csapata utóbbi hetekben mutatott jó formájáról beszélgettünk.

Kenesei kiejtette a Kispestet

Sport2003.05.23, 21:26

Kenesei Krisztián mesterhármasával 3-1-re verte a Kispestet a Zalaegerszeg a Borsodi Liga 31. fordulójában, és mivel a Békéscsaba is győzött Sopronban, eldőlt, hogy a Dunaferr mellett a Honvéd búcsúzik az élvonaltól.

Németh Norbert Szabics útját követné

Sport2003.05.23, 17:47

Bár a Győr a felsőház leggyengébben szereplő csapata, a Rába-partiaknál több képzett, s nagy reményekre jogosító labdarúgó szerepel. Közéjük tartozik Németh Norbert, az ETO U21-es válogatottja, aki Kispestről került Győrbe, s akinek szép jövőt jósolnak a szakemberek.

Nem született gól a Megyeri úti rangadón

Sport2003.05.22, 14:25

Közepes mérkőzésen Vlaszák Géza bravúrjainak köszönhetően gól nélküli döntetlent hozott a labdarúgó Borsodi Liga 30. fordulójának Újpest-Ferencváros rangadója.

Eldőlhet a bajnoki cím, búcsúzhat a Kispest

Sport2003.05.22, 14:34

A Borsodi Liga hét végi, 31. fordulójában sok kérdés eldőlhet. Amennyiben a Fradi nyer és az MTK kikap, az aranyérem a zöldeké lesz, míg a biztos kieső Dunaferr mellett a Kispest is búcsúzhat az élvonaltól, feltéve, hogy kikap Zalaegerszegen, a Békéscsaba pedig pontot szerez Sopronban.

A hét futballmagyarjai (május 12-18.)

Sport2003.05.19, 18:06

Két forduló, bundabotrány, tömegkakaskodás Kispesten és Békéscsabán,  valamint - legalábbis a számok alapján - újra nyílttá és izgalmassá váló harc az aranyéremért. Ennyi minden történt múlt héten a Borsodi Ligában.

Nyílttá tette a bajnokságot a Fradi-verő Siófok

Sport2003.05.15, 00:09

Kiesési rangadót veszített a Dunaferr labdarúgócsapata a Borsodi Liga 29. fordulójában, miután 2-0-ra kikapott Békéscsabán - a Kispest pedig nyert Fehérvárott - s leszakadt vetélytársaitól. A felsőházban a Siófok simán nyert az Üllői úton, az MTK pedig debreceni győzelmével két pontra megközelítette a listavezető zöld-fehéreket.

Kispesten rabolt pontot a Békéscsaba

Sport2003.05.09, 21:06

Jó iramú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született a Borsodi Liga 28. fordulójának nyitányán, az alsóházi Kispest-Békéscsaba találkozón.

Folytatódik a siófoki csoda

Sport2003.04.26, 21:10

Csank János együttese továbbra is veretlen a Borsodi Liga rájátszásában, ráadásul a kék-sárgák a Ferencváros elleni hazai sikert követően ezúttal a másik bajnokaspiráns, az MTK ellen gyűjtötték be a három pontot. A Kispest ismét kikapott, ezúttal a címvédő Zalaegerszegtől, míg a Sopron 0-2-ről mentett pontot Békéscsabán.

Győrben nyert az MTK, Újpestet vert a Fradi

Sport2003.04.23, 21:23

A labdarúgó NB I 25. fordulójának nyitó mérkőzésén az alsóházat vezető Zalaegerszeg elsősorban a duplázó Kenesei Krisztiánnak köszönhetően 3-2-re nyert a sereghajtó Dunaferr otthonában. Másik két meccs is 3-2-es végeredményt hozott: az MTK Illés révén fordított Győrben, a Sopron pedig a második játékrészben három találatot szerezve dolgozta le a Kispest kétgólos előnyét. A csúcsrangadón a Fradi 2-1-re legyőzte az Újpestet, a Debrecen ikszelt a Siófokkal, a Videoton pedig 3-0-ra verte a Békéscsabát.

A Siófok megállította a Fradit

Sport2003.04.19, 22:45

A bajnoki címre hajtó Ferencváros küzdelmes mérkőzésen vesztett az egyre acélosabb Siófok otthonában a Borsodi Liga felsőházában, míg az első osztályú tagsága meghosszabbításáért küzdő Kispest-Honvéd újabb lépéssel került közelebb céljához, miután legyőzte a Videotont.

Bicskei mégis maradhat a Vidinél

Sport2003.04.17, 16:42

Hatalmas meglepetést okozott a szombati Videoton-ZTE bajnoki mérkőzés megkezdése előtt, amikor Bicskei Bertalan bejelentette, nyártól nem marad a fehérváriaknál. A Videoton szakvezetője nem indokolta elhatározását, többen viszont tudni vélték, hogy Bicskei nyártól az MTK, az Újpest vagy a Kispest kispadján ül majd, ezért távozik Székesfehérvárról. A szakvezető határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket, és még az is lehet, hogy mégis marad a Videotonnál.

Dunaferr-veréssel zárkózik a Kispest

Sport2003.04.16, 19:42

A labdarúgó NB I 27. fordulójának az előrehozott mérkőzésén a Kispest idegenben 3-1-re legyőzte a Dunaferrt.

Duró nem viheti Kispestre Bücsöt

Sport2003.04.15, 16:57

Duró József, a Kispest vadonatúj szakmai tanácsadója, aki teljes körű felelősséggel vezeti a piros-feketék szakmai stábját, hiába akarta pályaedzőnek egykori játékostársát és barátját, Bücs Zsoltot, a terv meghiúsult.

Lecserélték az edzői stábot Kispesten

Sport2003.04.13, 16:25

A szombati, békéscsabai vereség után egy nappal edzőt váltott a Kispest-Honvéd labdarúgócsapata. Az immáron utolsó helyre visszazuhant együttes társtulajdonosa, Kovács Attila szerződést bontott az eddigi trénerrel, Őze Tiborral, helyette ideiglenesen Duró Józsefre vár a feladat, hogy benntartsa az élvonalban a patinás klubot.

Békéscsabán bukott, sereghajtó a Kispest

Sport2003.04.12, 20:46

A Borsodi Liga 23. fordulójában a Békéscsaba Megyesi három góljával legyőzte a Kispestet, s ezzel a két együttes helyet cserélt a táblázat alján. A Sopron hazai pályán nem tudta megverni a vitatható körülmények között egyenlítő Dunaferrt. A Videoton a ZTE ellen nyert, az Újpest-Siófok meccsen nem született gól.

Őze marad Kispesten, Détári Ciprusra utazik

Sport2003.04.07, 18:13

Az újabb csúfos kudarc, a Győrtől elszenvedett 2-0-s bajnoki vereség után Kovács Attila, a Kispest-Honvéd FC egyik tulajdonosa a hétfői edzés előtt megbeszélésre hívta össze a játékosokat és a szakmai stáb tagjait, és kijelentette: a piros-feketéknél nincs edzőkérdés.

Az MTK-nál a kupaindulás az alapcél

Sport2003.04.06, 15:28

Mivel a Siófok kivételével csupa kiesés ellen hadakozó együttes - Békéscsaba, Dunaferr, Kispest, Sopron - ellen játszott tavasszal az MTK, érthetően bosszúsak a kékek hívei, mivel a kedvencek a Kispest és a Siófok legyőzése mellett három döntetlent jegyeztek. Ebből kétszer komoly előnyt adtak le, Békéscsabán 0-2-ről, a hét végén Dunaújvárosban 0-3-ról egyenlített az ellenfél, ennek következtében az MTK kénytelen volt átadni a vezetést a tabellán a Ferencvárosnak.

A Siófok és a Győr jutott a felsőházba

Sport2003.04.05, 20:25

A Borsodi Liga alapszakaszának utolsó fordulójában a Zalaegerszeg kikapott Siófokon, így a címvédő csak az alsóházban, míg a nehéz anyagi helyzetben lévő Csank-csapat, valamint a Kispesten idei első győzelmét begyűjtő Győr a legjobbak között folytathatja a bajnokságot. A listavezető MTK fél óra elteltével már három góllal vezetett Dunaújvárosban, végül mégis be kellett érnie egy ponttal, így a Videotont hazai pályán legyőző Ferencváros újra a tabella élére állt.

Borgulya 35 perc alatt 400 ezret keresett

Sport2003.03.27, 16:41

Borgulya István, a Kispest-Honvéd futballistája csapata utolsó négy bajnoki meccsének 360 percéből harmincötöt töltött a pályán, s ezért 400 ezer forintot (plusz áfa) kap. Mindez abból az úttörő, mondhatni forradalmi kezdeményezésből derült ki, amelynek keretében a kispesti klub nyilvánosságra hozta kereseti listáját.

Óv a Kispest Ilie debreceni szerződése miatt

Sport2003.03.25, 17:05

Már a Ferencváros elöljárói is fontolgatták az óvást a Debrecen elleni mérkőzést követően a román Sabin Ilie átigazolása miatt, ám a zöldek végül elvetették ezt az ötletet. Nem így a Kispest: a szombaton Debrecenben 3-2-re elbukó piros-feketék elöljárói a hét elején bejelentették, hogy óvnak Ilie szerződtetése miatt. A pesti klub vezetői a FIFA 801-es számú körlevelét citálják indokként, mely szerint Ilie nem kért engedélyt a nemzetközi szövetség illetékes bizottságától, hogy a National Bukaresttől másik csapathoz szerződhessen.

Hrutka biztos a bennmaradásban

Sport2003.03.20, 18:26

A hét végén csúnya verést kapott odahaza a Kispest az Újpest együttesétől (1-4), s Hrutka János, a piros-feketék válogatott védője nem is tagadja, megviselte őket a kudarc. Ráadásul a labdarúgónál most ütközött ki a fáradtság, ami érthető, hiszen 11 nappal a porműtétje után már bajnokit játszott, s az edzéshiány miatt nem tudta szokott formáját hozni.

Fölényes újpesti siker a Bozsik-stadionban

Sport2003.03.17, 11:25

Alacsony színvonalú, de küzdelmes mérkőzésen az ötletesebben játszó Újpest megérdemelten győzött Kispesten a Borsodi Liga huszadik fordulójának zárómérkőzésén.

Kovács Zoltán kiengesztelte a lila szurkolókat

Sport2003.03.17, 13:55

Gyatra kezdés után Kispesten magára talált az Újpest, hiszen a lilák 4-1-re verték a kiesés ellen hadakozó házigazdákat, ezzel azonnal vissza is foglalták a 3. helyet a táblázaton. A "violák" örömét fokozta, hogy a fő kedvenc, Kovács Zoltán duplázott, amellyel befogta a góllövőlista élén az MTK karmesterét, Illés Bélát. Az újpesti center szerint azonban a csapat nem elégszik meg a dobogóval, a játékosok többre vágynak.

Debrecenben bukott a Fradi, újra élen az MTK

Sport2003.03.13, 01:36

A 19. forduló után újra az MTK vezet a Borsodi Ligában, mivel a Ferencváros 2-0-ra kikapott Debrecenben, Illésék viszont legyőzték a Kispestet. A Dunaferr meglepően magabiztosan verte a Békéscsabát, a Siófok Újpestről,  a ZTE Győrből rabolt pontot, a Videoton nyert a Sopron ellen.

Bűnrossz meccsen nyert a Kispest

Sport2003.03.07, 20:37

Még idényeleji formának is túlzás nevezni azt a produkciót, amellyel a Kispest-Honvéd és a Dunaferr labdarúgócsapata előrukkolt a Borsodi Liga 18. fordulójának nyitómérkőzésén. A győzelmet végül a hazaiak Sasu találatával szerezték meg.

Kispesten indul újra a Borsodi Liga

Sport2003.03.07, 11:39

A decemberi, utolsó forduló utáni három hónapos szünetet követően ismét beindul a magyar labdarúgó-bajnokság. A Borsodi Liga 18. fordulójának nyitómérkőzését pénteken, Kispesten vívják, ahol a Honvéd ellenfele a Dunaferr lesz. A forduló rangadójára az Üllői úton kerül sor: a Fradi az Újpestet fogadja, míg a második helyen álló MTK Siófokra látogat.

Átigazolási körkép - jöttmentek a Borsodi Ligában

Sport2003.03.03, 14:28

Kicsit késve, jó néhány héttel a jobb európai bajnokságok után, de március 7-én, ha  a liga, az MLSZ és az időjárás is úgy akarja, végre elrajtolhat a Borsodi Liga tavaszi idénye. Akad csapat, amelyet a szünetben meglegyintett a csőd szele, de azért a legtöbb helyen a klubvezetők ezúttal is meglepték szurkolóikat egy-két (néhol egy csapatra való) új szerzeménnyel. Körképünkben róluk, valamint a harcba szálló együttesek kilátásairól olvashatnak.

Jelentős vérfrissítés Kispesten

Sport2003.02.13, 13:45

Még a fanatikus Kispest-drukkerek is csak ámulnak, mekkora a jövés-menés kedvenc csapatuk háza táján. Igaz, amikor decemberben Kovács Attila megérkezett a Bozsik-stadionba, megjósolható volt, hogy nagy változások lesznek a keretben, jóllehet a menedzser kijelentette: ő pénzt nem hoz, csupán a szakértelmét, tapasztalatát adja a piros-fekete egyesület érdekében.

Hrutka aláírt Kispestre

Sport2003.02.03, 10:21

Hétfőn délelőtt eldőlt: Hrutka János, a Ferencváros labdarúgója Kispestre igazolt. A Bundesligát is megjárt egykori válogatott védő két és fél éves szerződést kötött a piros-fekete klubbal, ám a megállapodás alapján, amennyiben a Kispest kiesik az élvonalból, a centerhalf más egyesületbe távozhat.

Hrutka szombaton Frankfurtba utazik

Sport2003.01.28, 11:05

Jövő szerdáig kért haladékot Kovács Attilától, a Kispest menedzserétől Hrutka János, a Ferencváros futballistája. Az ok: a Fradiban egy éve nem mellőzött védő szombaton az Eintracht Frankfurt együtteséhez hivatalos.

Nyolc új játékos Kispesten

Sport2003.01.24, 17:46

Nyolc új játékost mutattak be pénteken a Kispest-Honvéd csapatánál, s az új szerzemények egyike, Hamar István szerint a jelenlegi keret már alkalmas lehet arra, hogy kiharcolja a bentmaradást.

A Győr a legsportszerűbb, a Kispest a legdurvább

Sport2003.01.21, 17:18

A labdarúgó NB I őszi szezonjában a Győri ETO csapata volt a legsportszerűbb - ez derül ki abból a statisztikából, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség fair play bizottsága készített.