Vépi Péter

címke rss

Keller nem akarja elkiabálni a Honvéd feljutását

Ősferencvárosiként is nagy szeretettel fogadták Kispesten Keller Józsefet, aki korábbi játékostársai és edzői - Vépi Péter és Ebedli Zoltán - iránti szolidaritásból nem vállalta el a Fradi juniorcsapatának a szakmai irányítását, s nyáron inkább az élvonalból kiesett Honvédhoz igazolt. Elvégre még futballozni akart, ám arra talán a 38 éves védő sem számított, hogy napokon belül csapatkapitány-helyettesnek választják a társak az öltözőben, ami újonnan érkezett futballista esetében több mint megtisztelő gesztus.

Keller szolidáris Ebedliékkel

Sport2003.06.15, 23:04

Szeiler József, az FTC Rt. vezérigazgatója a múlt heti sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a jövőben nem kívánnak szerződést hosszabbítani a bajnoki címet nyert juniorcsapat szakvezetőivel, Vépi Péterrel és Ebedli Zoltánnal. Helyükre Keller Józsefet szeretnék kinevezni, azonban apró szépséghibája az ügynek, hogy utóbbival ez ügyben nem egyeztettek.

Előző
  • 1
Következő