Kim Dzsongil
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Észak-Korea
- Kim Dzsongun
- észak-koreai politika
- Phenjan
- Japán
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Állítólag Oroszországba utazott az észak-koreai vezér
Szöuli értesülések szerint Oroszországba utazott Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Szemtanúk ugyanis egy általa használt különvonatot láttak áthaladni az észak-koreai-orosz határon.
Hatalmas lelkesedés fogadta Budapest Kim Ir Szen elvtársat és a koreai kormányküldöttség tagjait
A playboy után tini lehet Észak-Korea új ura
Feltehetően még ebben a hónapban megnevezik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság leendő vezetőjét. Kim Dzsong Il utódja egyik fia lesz. Legidősebb fiában már nem bízik, mert egyszer hamis útlevéllel próbált eljutni a japán Disneylandbe. Középső fiát alkalmatlannak tartja a feladatra, így feltehetően az alig 20 éves legkisebb fiú lesz az örökös. A világ legelszigeteltebb országában milliókat fenyeget éhhalál, százezreket koncentrációs tábor, a rezsim nukleáris fenyegetéssel szerez segélyeket, az egykori Nagy Vezető, Kim Ir Szen pedig még a sírban is elnök.
Észak-Korea visszatér a tárgyalóasztalhoz
Nem zárta ki Kim Dzsong Il észak-koreai vezető kedden, hogy országa mégis visszatér a Phenjan atomprogramjának beszüntetéséről kezdett tárgyalásokhoz. Kim Dzsong Il nyilatkozatát az Új Kína kínai hírügynökség idézte, utalva arra, hogy az észak-koreai vezető minderről Peking magas rangú különmegbízottjának phenjani látogatása során beszélt.
Egy észak-koreai politikus elismerte atombombáikat
Egy magas rangú észak-koreai illetékes azt mondta amerikai kongresszusi képviselőknek, hogy országa atomfegyverrel rendelkezik - jelentette a Radio Free Asia. Észak-Korea hajlandó visszatérni a hatoldalú tárgyalásokhoz, és barátként fogja kezelni az Egyesült Államokat mindaddig, amíg Washington "nem rágalmazza Kim Dzsong Il kommunista rendszerét, és nem avatkozik be Észak-Korea belügyeibe".
Eltüntette sógorát Észak-Korea ura
Eltüntette a vezetésből sógorát Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Sokak szerint Csang Szung Ték lehetett volna a vezér örököse. Csang Szung Ték jó kapcsolatot tartott fenn mind a hadsereggel, mind a párttal, ráadásul rokoni kapcsolatban állt az ország vezetőjével. Szakértők szerint azzal vívta ki maga ellen Kim Dzsong Il haragját, hogy nyugaton elfogadhatóbb tárgyalópartnernek tartották őt, mint az észak-koreai diktátort. Kim Dzsong Il legújabb lépései arra utalnak, hogy igyekszik bebiztosítani hatalmát és megteremteni az öröklési rendet.
Betiltottak egy Észak-Koreát bíráló kínai lapot
Betiltottak egy Észak-Koreát bíráló lapot Kínában. A Stratégia és Vezetés egyik elemzésében Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt tette felelőssé a koreai atomválságért. A lap, amely diplomáciai és közgazdaságtani elemzéseket közölt, nyitottsága miatt rendkívül népszerű volt a kínai haladó értelmiségi körökben. Kína és Észak-Korea korábban baráti viszonya jelentősen megromlott a kilencvenes évek során. Ennek ellenére továbbra is Kína az egyetlen, amely befolyásolni képes a világtól teljesen elszigetelődött sztálinista diktatúrát.
Globalizáció: hamburger után rizspálinka
Személyesen ajánlotta a hamburgert honfitársai figyelmébe Kim Dzsong Il észak-koreai vezető azzal, hogy úgy döntött: a gazdasági nehézségek ellenére "minőségi élelmiszerrel látja el az egyetemi hallgatókat, professzorokat és a kutatókat".
Elengedi Észak-Korea az elrabolt japánok gyerekeit
Észak-Korea hozzájárult, hogy a hidegháború éveiben elrabolt és két éve hazatelepült japán állampolgárok öt gyermeke kövesse szüleit a szigetországba. A japán kormányfő szerint Kim Dzsong Il észak-koreai vezető szombaton közölte: atomfegyvermentes Koreai-félszigetet akar.
Phenjan Washington hozzáállásától teszi függővé atomprogramját
Észak-Korea kész feladni atomprogramját, ha az Egyesült Államok változtat ellenséges hozzáállásán - közölte a pekingi látogatáson tartózkodó Kim Dzsong Il észak-koreai államfő kínai vezetőkkel egy keddi szöuli lap szerint.
Súlyos állapotban az észak-koreai vezér felesége
Egy japán lap jelentése szerint súlyosan megsérült az észak-koreai állafő, Kim Dzsong Il felesége. Az észak-koreai vezér második felesége - akinek egyik fiát Kim Dzsong utódjaként emlegetik - még szeptemberben sérült meg egy autóbalesetben.
- címkék:
- Kim Dzsongil
- Japán
- autóbaleset
- vezér
- utód
- Címkefelhő »
Öngyilkos lett a Kim Dzsong-ilt támogató Hyundai-vezető
Öngyilkos lett a Hyundai befektetési részlegének vezetője. Az üzletemberről korábban kiderült: félmilliárd dollárt utalt át Kim Dzsong Ilnek, az észak-koreai kommunista diktátornak, dél-koreai politikusok utasítására.
Parlamenti választás Észak-Koreában
Öt év után ismét választásokat tartanak a kommunista Észak-Koreában. Legutóbb egyhangú szavazáson nyert a párt és jelöltjei, igaz ellenfél és ellenjelölt nem volt. A helyi sajtó felszólította a lakosságot, hogy menjenek el szavazni és fejezzék ki hűségüket a vezető, Kim Dzsong Il iránt.
Észak-Korea is háborúra készül
Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il csütörtökön meglátogatta országa légierejének egyik bázisát, és azt mondta a pilótáknak, hogy reméli, felkészültek az ellenség visszaverésére. Egy magas rangú észak-koreai diplomata szerint az iraki háború egyik eredménye, hogy országa felkészült az USA támadására.
Észak-Korea rajongva ünnepelte vezére születésnapját
Nemzeti ünneppel, parádéval, a vezérről elnevezett virágokkal, koncerttel és tűzijátékkal emlékeztek meg országszerte Kim Dzsong Il 61. születésnapjáról Észak-Koreában vasárnap. A pompás ünnepséget annak ellenére megtartották, hogy az ország kritikus gazdasági helyzete miatt a lakosság nagy része éhezik. A Phenjani vezetés október óta, amióta bejelentette atomprogramjának folytatását, szóban már harcban áll az Egyesült Államokkal. A sajtó ezért Amerika-ellenességre szólította fel a helyieket.
Japánok elrablását ismerte be Észak-Korea
Az észak-koreai fővárosban tartott keddi találkozón Kim Dzsong-Il elismerte a japán miniszterelnöknek, Koidzumi Dzsunicsironak, hogy a hetvenes-nyolcvanas években elrabolt japán állampolgárok közül többen még életben vannak. Történelmében először fogadott japán kormányfőt a kommunista Észak-Korea vezetője.
Észak-Korea a vezér születésnapját ünnepli
Szombaton ünneplik Észak-Koreában a kommunista vezető, Kim Dzsong Il hatvanadik születésnapját. A rezsim második legjelentősebb nemzeti ünnepének számító napot - az első még mindig a "Nagy Vezér", Kim Ir Szen születésének napja - tűzijátékkal, felvonulásokkal ünnepli a koreai nép. Az ünnepségeken kötelező a részvétel.
Sikertelen merénylet az észak-koreai vezető ellen
Oroszországi látogatása vége felé sikertelen merényletet hajtottak végre Kim Dzsong Il ellen, akinek vonatát a többnapos utazás alatt többször kővel is megdobálták.
Kim Dzsong Il Moszkvában tárgyal
Lenin mauzóleumának megtekintésével kezdte meg Kim Dzsong Il hivatalos moszkvai látogatását. Az észak-koreai vezető kilenc napos vonatút után péntek este érkezett meg az orosz fővárosba, ahol Putyin orosz elnökkel gazdasági és biztonságpolitikai kérdésekről tárgyal.
Moszkvába érkezik Kim Dzsong Il
A késő esti órákban érkezik Moszkvába Kim Dzsong Il páncélvonata. A pályaudvaron hamis bombariadó volt. A repüléstől állítólag rettegő észak-koreai vezető múlt csütörtök óta vonatozik a transzszibériai expressz útvonalán. A látogatás részleteit még a volt Szovjetunió gyakorlatát is meghaladó titkolózás övezi.