kijárási korlátozás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- járvány
- Budapest
- rendőrség
- COVID-19
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Social distancing és kijárási korlátozás - Dolgok, amik 2020-ban ismertünk meg
A 2020-as év finoman fogalmazva is tartogatott váratlan fordulatokat és meglepetéseket mindenki számára – nem éppen pozitív értelemben –, amelyek közül a legnagyobb kétségtelenül a koronavírus-járvány kitörése és elterjedése volt. A COVID-19 fenekestől felforgatta az életünket és számos új szokás és magatartásforma követését tette kötelezővé, amiknek nagy részét tavaly ilyenkor nem is értettük volna. De mik is ezek?
Vannak, akik szilveszter éjszakára felmentést kapnak a kijárási korlátozás alól
Felmentést kapnak a kijárási tilalomra vonatkozó rendelkezések alól az állatvédők szilveszter éjszakára - közölte az állatvédelemért felelős miniszteri biztos kedden az MTI-vel.
Ezeket a szabályokat kell betartani szilveszterkor - durva pénzbüntetés róható ki arra, aki megszegi
Idén a szilveszter is teljesen másképp zajlik majd, és szigorú szabályok lesznek érvényben. Nem árt ezekkel tisztában lenni, ugyanis akár többszázezres bírságot is kiszabhatnak ránk.
Megszületett a kormány döntése: ez lesz a korlátozással karácsonykor
A ma délelőtti sajtótájékoztatón az Operatív Törzs az utazási szigorításról és a karácsonyi szabályok lazításáról beszélt.
Falatnyi bikiniben táncolt két nő egy sevillai szökőkútban a kijárási tilalom ellenére - videó
A két bikinis nő az este 10-től, reggel 7-ig tartó kijárási tilalom ellenére hajnal fél háromkor táncolt a szökőkútban. A jogsértő performanszot közösségi médián is megosztották, a helyi rendőrség így bukkant rájuk - adta hírül a Daily Mail.
Azt kérik az állatvédők, mentesítsék őket a kijárási korlátozás alól szilveszter éjszaka
Annak ellenére, hogy idén tilos a tűzijátékok árusítása, az állatvédők attól tartanak, hogy a tilalom ellenére is durrogtatni fognak.
Karácsonykor nem lesz korlátozás, szilveszterkor viszont tilos lesz az utcán lenni Franciaországban
Franciaországban folytatódik a koronavírus-járvány miatti korlátozások fokozatos feloldása, de az eredetileg tervezettnél lassabban, miután a napi esetszám egy hete stagnál.
Ezeket a döntéseket hozta ma az operatív törzs az ünnepekre
Lecsaptak a rendőrök egy 21 fős rendezvényre Újpesten: szinte minden szabályt megszegtek
Szerda éjjel egy újpesti rendezvényteremre csapott le a rendőrség, ugyanis nem tartották be a szabályokat. A helyszínen 21 ember volt, és maszkot csupán 2 viselt.
Koronavírus - Megszületett a döntés: karácsonykor a települések közötti mozgást is korlátozzák a több fős találkozások megakadályozása érdekében Olaszországban
A koronavírus-járvány miatt december 25-én és 26-án, valamint január elsején is korlátozni fogják Olaszországban a városok, települések közötti mozgást a több fős találkozások megakadályozására - jelentette be Roberto Speranza egészségügyi miniszter szerda délelőtt parlamenti felszólalásában.
Kiderült, mit tervez a Tesco Magyarországon
A Tesco lengyelországi kivonulása nem vészjósló jel, sokkal inkább jó lehetőség a hazai leányvállalatnak a régiós szerep megerősítésére – mondta a Világgazdaságnak Pártos Zsolt, a Tesco magyarországi ügyvezetője, aki a lapnak adott interjúban emellett a járványhelyzetre és a kijárási korlátozásokra adott válaszaikról is beszélt.
6360 fővel nőtt a koronavírusos betegek száma Magyarországon
Közétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb adatokat.
Kijárási tilalom idején buktak le a bedrogozott autósok
Tegnap este igazoltatták a férfit a rendőrök, amikor megtalálták az autójában a gyanús anyagokat.
Kijárási korlátozás alatt üvöltözött és verekedett az utcán egy férfi
Az esztergomi férfi a kijárási korlátozások ellenére az utcán ordibált részegen, majd megütött egy férfit, aki rászólt, hogy menjen haza.
Csehországban meghosszabbítják a szükségállapotot, a svédek újragondolják a maszkviselést
Egész napos kijárási korlátozást vezet be Ausztria - részletek
Szigorú korlátozásokat jelentett be ma délután Sebastian Kurz osztrák kancellár -írja az oe24.at portál.
Így tarthatod be pontosan az 500 méteres távolságot, ha kutyát sétáltatsz
Kutyát sétáltatni engedélyezett este 8 óra után is, de csakis a lakóhelytől számított 500 méteres sugarú körben. Kifejlesztettek egy olyan térképet, amely segít ezt a távolságot pontosan bemérni, így biztosan nem büntetnek meg.
[Frissítve] Itt a kutyasétáltatók 500 méteres térképe
Elkerülhető vele a szabályszegés miatti büntetés.
Mi az, ami nyitva van este 8 után, ki kit vihet el dolgozni - kérdések és válaszok a kijárási korlátozásokról
A Magyar Közlönyben kedden jelent meg a kormányrendelet, amely szabályozza a kedd éjféltől (2020. november 11, 0:00 óra) hatályba lépő kijárási korlátozásokat, a kivételes eseteket és minden más, járványügyi védekezést szolgáló intézkedést. Az Origo összegyűjtötte a korlátozások kapcsán felmerülő legfontosabb kérdéseket és válaszokat.
- címkék:
- járvány
- kijárási korlátozás
- Címkefelhő »
Látványos videón mutatta be Orbán Viktor, ahogy tegnap este kiürült Budapest
A gyorsított felvételen egyik pillanatról a másikra tűnnek el az autók a Lánchidról, majd felhangzik a harangszó és teljesen kirül a belváros. "Köszönjük, hogy betartják a szabályokat! Tavasszal egyszer már sikerült, ha betartjuk a szabályokat és összefogunk, együtt újra sikerülni fog. Vigyázzunk egymásra!" - mondta a képsorosok után Orbán Viktor. A felvételt itt nézhetitek meg!
Ilyen volt a kijárási tilalom éjszaka Budapesten - képek
Orbán Viktor bejelentése: "A katonáink most nem háborúban fogják védeni a hazát"
Orbán Viktor Facebook-videóban tájékoztatott arról, hogy a hadsereget is bevonják a kijárási korlátozás betartására.
Romániában egy nap alatt 7300 új beteget találtak
Romániában több mint ezer embert megbírságoltak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében elrendelt kijárási tilalom első éjszakáján a rendelkezés megsértése miatt - tudatta kedden a román rendőrség.
A rendőrség több mint 250 esetben intézkedett a kijárási korlátozás miatt pénteken és szombaton
A rendőrség 256 esetben intézkedett az éjszakai kijárási korlátozással kapcsolatban pénteken és szombaton, a rendőrök 28 esetben figyelmeztettek, 168 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 60 esetben pedig feljelentést tettek - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője vasárnap a közmédiának Gyömrőn.
Koronavírus: már 9 helyet be is zártak Budapesten a szabályok megszegése miatt
A Budapesti Rendőr-főkapitányság célirányosan ellenőrzi a védelmi intézkedések betartását. Szombaton a kijárási korlátozásra és az éjszakai szórakozóhelyekre fókuszáltak.
Kilenc szórakozóhelyet bezárattak a rendőrök Budapesten, mert nem tartották be a koronavírus elleni védekezést - videó
Nagy ellenőrzést tartottak szombatról vasárnapra virradó éjjel a rendőrök a budapesti belvárosban. Azt nézték meg, hogy betartják-e a szórakozóhelyek a koronavírus miatti szigorú védelmi intézkedéseket. Összesen kilenc üzlethelyiséget zárattak be két hétre - olvasható a rendőrség honlapján.
Angliában már a pubokat is bezárják, Belgiumban egy lakásban csak egyetlen vendég tartózkodhat, Lengyelországban áttértek az iskolák a távoktatásra, mert már sportcsarnokokban kell járványkórházat berendezni
A koronavírus őszi hulláma miatt Európa látványosan bezárkózott, a kontinens több országában is komoly szigorítások léptek életbe, több helyen kijárási korlátozást rendeltek el, máshol a rendezvények, a szórakozóhelyek esetében léptek életbe szigorítások. Az intézkedések célja egyértelmű: a vakcina érkezéséig meg kell akadályozni a vírus további terjedését, és el kell kerülni a sok helyen már most is túlterhelt egészségügyi rendszer összeomlását. Nézzük a részleteket országonként!
Jogosítvány nélkül vezetett, drogot is találtak nála, és megszegte a kijárási korlátozást
A Tolna megyei és a Baranyai megyei rendőrök is eljárást indítottak ellene.
Döntöttek a halasztható műtétek elhalasztásáról, a védelmi szabályokat megszegők eddig átlagosan 22 ezer forintos bírságot kaptak
Otthon, családi körben is csökkenteni kell a kontaktusok számát; számos influenzaoltást exportáló ország exporttilalmat vezetett be, ezért késnek a vakcinák, valamint döntöttek a halasztható műtétek elhalasztásáról - derült ki az Operatív Törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília elárulta, hogy mi a célja a kijárási korlátozásnak: a fiatalok kezében lehet most a szülők és a nagyszülők élete
A kijárási korlátozással az a cél, hogy megszüntessék a csoportosulásokat, amelyek a vírus terjedését fokoznák, és akár egy szórakozóhelyen összeverődő fiatalok tovább tudnák terjeszteni a betegséget - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Rendkívüli bejelentés: bezárnak a szórakozóhelyek, éjjeli kijárási tilalom lesz
Döbbenet: 700 kilométeres dugó alakult ki Párizs körül – Videó
A kijárási korlátozások életbe lépése előtt akarták elhagyni a várost a franciák. Illetve akadt olyan is, aki szeretett volna visszajutni a fővárosba.
A járvány ellen nagyon rosszul védekező Belgiumban éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be
A belga szövetségi kormány úgy döntött, hogy összehangolja és egységesíti a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott, egymástól jelentősen eltérő regionális szabályokat, az éjszakai kijárási tilalmat is magukban foglaló intézkedések szerda éjfélkor lépnek érvénybe - közölte a helyi média szerda éjjel.
Koronavírus: Ezek az országok szigorítanak az előírásokon
Járványhelyzet: Szlovákiában kijárási tilalom jön, Szlovéniában szinte minden bezár
Koronavírus - Önkéntes kijárási korlátozására szólították fel a lakosságot az orvosok Olaszországban
Önkéntes kijárási korlátozására szólították fel a lakosságot az olasz orvosok pénteken, hogy csökkenjen a koronavírus-járvány terjedése. Az olasz orvosszövetség arra kért mindenkit, hogy az egészségügy működőképességének fenntartása érdekében csak munkavégzés és tanulás céljával hagyják el otthonukat. Az egy nap alatt szűrt fertőzöttek száma meghaladta a tízezret pénteken. A házi orvosokat is tömörítő szakmai szövetség felhívása szerint az olaszok azonnal és önkéntesen tekintsék érvényesnek a kijárási korlátozást.
Folyamatosan emelkedik a környező országokban a fertőzöttek száma
Ahogy arról az Origo is beszámolt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szokásos, csütörtöki Kormányinfón kijelentette: bár Magyarországon napról napra csökken az újonnan koronavírussal fertőzöttek száma, de a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a kormány a járványügyi Operatív Törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban. A kancelláriaminiszter hozzátette: ahol Magyarországon kisebb fertőzésgóc alakult ki, oda minden esetben külföldről hozták be a vírust. Gulyás Gergely külön kihangsúlyozta: a kormány célja, hogy a hazai kedvező folyamatok ne forduljanak meg. TTöbb ...
Cinthya Dictator könnyfakasztó vallomása a karentén idejéről
Cinthya Dictator és párja a belvárosban, szó szerint a négy fal között vészelte át a kijárási korlátozás idejét. Most bejegyzésben mesélt követőinek arról, hogyan élte meg a teljes bezártságot és azt is elárulta, mit tanult abban az időszakban.
Gurmai Zita menekülés közben megszegte a kijárási korlátozást - videó
A Mandiner megkeresésére reagálva azt nyilatkozták annak az italboltnak az alkalmazottai, ahova Gurmai Zita bemenekült kedden a Hír TV riportere elől, hogy kénytelenek voltak kiküldeni az MSZP-s politikust, mivel megszegte az érvényben lévő kijárási korlátozást. Ugyanis 9-12 óra között kizárólag 65 éven felüliek léphetne be oda.
Ilyen Budapest a karantén után: Till Attila kutyasétáltatás közben döbbent meg - Videó
Till Attila édes kutyájával vette a nyakába Budapest utcáit, hogy megnézze, mi is a helyzet a kijárási korlátozás után.
Hétfőtől Budapesten sem lesz kijárási korlátozás, ezek a szabályok viszont megmaradnak
Hétfőtől már Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást, de a védelmi intézkedések egyes elemei megmaradnak.
Íme, a kijárási korlátozás budapesti megszűnésének részletei
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délután rendkívüli bejelentést tett annak részleteiről, hogy a kormány vasárnap éjféltől feloldja a kijárási korlátozásokat Budapesten is. Íme, a részletek.
Feloldják a kijárási korlátozást Budapesten
Orbán Viktor bejelentette: Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást
Orbán Viktor ígérete szerint szombaton, az operatív törzzsel és járványügyi szakemberekkel egyeztetve hozta meg döntését a budapesti kijárási korlátozással kapcsolatban. A miniszterelnök délelőtt virológusokkal, az orvostudomány vezetőivel egyeztetett, ezt követően tette meg bejelentését.
Az Antarktisz az egyetlen új koronavírus-mentes kontinens
Miközben az egész bolygó az új koronavírus terjedése ellen küzd, az Antarktisz maradt az egyetlen kontinens, amely mentes a koronavírus okozta Covid-19-betegségtől, köszönhetően elsősorban a szigorú biztonsági előírásoknak és csekély mértékben a szerencsének is.
Több ezer halált előzött meg a légszennyezés csökkenése Kínában
A koronavírus-járvány feltartóztatására Kínában elrendelt karantén nem csupán a Covid-19 betegség terjedését gátolta, hanem a jelentősen javította a levegő minőségét, elejét véve ezáltal több ezer elhalálozásnak a világ egyik leginkább légszennyezett országában - mutatták ki az amerikai Yale Egyetem kutatói.
Virágzik a vadorzás Nagy Brittaniában a a kijárási korlátozások óta
Megnőtt az illegálisan kilőtt védett ragadozómadarak száma Nagy Britanniában a kijárási korlátozások hat héttel ezelőtti bevezetése óta - közölte az RSPB brit madárvédelmi szervezet.
Menekülnek Karácsony Gergelyék az egyenes válaszadás elől
Csütörtök délután három óráig kérte a kormány Budapest baloldali főpolgármesterének és a kerületi polgármestereknek a véleményét arról, Budapesten fennmaradjanak-e a korlátozások vagy a fővárosban is fokozatosan indítsák újra az életet. Karácsony Gergely hetek óta nem válaszol a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos kérdésekre. A válaszokból kiderül: a főpolgármesterhez hasonlóan a baloldali polgármesterek többsége is mellébeszél, közülük csak a XIII. kerületi MSZP-s polgármester, Tóth József válaszolt egyértelműen. A fideszes polgármesterek határozott választ adtak.
Szerdán eldől, lazítanak-e a Pest megyei kijárási korlátozáson
A járványgörbe egyre laposodik, és a fertőzések jellemzően intézményekhez kötődnek. De vajon mi lesz a fővárosban és Pest megyében érvényben lévő kijárási korlátozásokkal? Erről is szó volt az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján.