KDNP
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Fidesz
- Jobbik
- Orbán-kormány
- MSZP
- Orbán Viktor
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mikor süti el a kezébe adott fegyvert Kövér László?
Szappanopera-szerű ülésszak kezdődik hétfőn a parlamentben. A Fidesz bízik a kétharmad rendíthetetlenségében. Az ellenzék tovább bomlik, megszűnik az LMP frakciója, Bajnai Gordon is rabolja majd a figyelmet a parlamenti pártoktól, a Jobbik növekedni szeretne, az MSZP a Kossuth térre hozza a szegényeket, és a közben mindenki azt találgatja, mikor veti be először Kövér László parlamenti elnök a házőrséget.
Alaptörvénybe írják a röghöz kötést
Majdnem az összes kormánypárti képviselő aláírása szerepel a péntek délután benyújtott alkotmánymódosításon, amelyben a már ismert változtatásokon túl a röghöz kötés lehetőségét, valamint az egyetemi autonómia korlátozását is beleteszik a törvénybe. Az alkotmánymódosításban szerepel még a szülő-gyermek kapcsolat kiterjesztése, a gyűlöletbeszéd szabályozása, valamint Kövér László rendészeti, fegyelmezői feladata is.
Orbán Viktor mindenkit maga mögött akar tudni
Matolcsy Györgyről és az IMF-ről nem volt szó, a miniszterelnök inkább összefogásra buzdította a kormánypárti frakciókat kedden este Gyulán, ahol háromnapos kihelyezett frakcióülést tartanak a kormánypártok.
- címkék:
- frakcióülés
- rezsicsökkentés
- Fidesz
- KDNP
- Címkefelhő »
Rákészül a nagy meccsre a Fidesz
A választási felkészülés lesz a legfontosabb téma a Fidesz és a KDNP kedd este kezdődő, háromnapos tanácskozásán. A megkérdezett képviselők nem számítanak nagy vitára, mert ahogy közeleg a választás, úgy tolerálja egyre kevésbé a különvéleményeket a pártvezetés. A témák közül egyedül a rezsicsökkentés folytatását harangozták be hivatalosan, de a képviselők szerint ez is választási ügy.
- címkék:
- frakcióülés
- rezsicsökkentés
- Fidesz
- KDNP
- Címkefelhő »
Letiltották a felsőoktatásról Hoffmann Rózsát
Csak közoktatást érintő témákban nyilatkozhat egy decemberi megállapodás szerint Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, a felsőoktatással kapcsolatos változások kommentálásától tartózkodnia kell. A sokat bírált és a Fideszben sem túl népszerű államtitkár pozíciója ugyanakkor annak ellenére is stabil, hogy decemberben ismét felvetődött a lemondása.
Alkotmányellenes a választási regisztráció
Indokolatlanul korlátozza a választójogot, ezért Alaptörvény-ellenes a választási regisztráció - döntött pénteken az Alkotmánybíróság. A testület szerint alkotmánysértő a választási kampány korlátozása is. A bírák ugyanakkor azt is kimondták, hogy vannak olyan választói csoportok, amelyek esetében indokolt előírni a regisztrációt. Öt alkotmánybíró írt különvéleményt a határozathoz, négyen nem értenek egyet a választási regisztráció eltörlésével.
Nem az [origo]-nak szólt a KDNP feddése
Elfogadhatatlan a KDNP szerint, hogy az Alkotmánybíróság döntését - a választási regisztráció alkotmányellenességéről - a hivatalos bejelentés előtt leközölte az [origo] - és utánunk mások. A KDNP több megkeresett politikusa az [origo]-nak ugyanakkor azt mondta: félreérthető a közlemény, mert nem azt nem tartják elfogadhatónak, hogy egy hírportál az értesülését megírja, hanem hogy ilyen iformációk kiszivárognak az Alkotmánybíróságról. A kormánypártok amúgy szintén legalább egy nappal korábban értesültek a döntésről.
Gaal Gergely ül Salamon helyére a KDNP-ben
Azt mondta, az a célja, hogy minél több fiatalt vonjanak be a közéletbe, hogy az értékelvű politizálást megismerjék.
Beperelte az esztergomi KDNP a Fideszt
A városi KDNP azt állítja, nem járultak hozzá a közös névhasználathoz, és nincs is KDNP-s tag a képviselőcsoportban.
Kegyeleti szobát akar a kórházakba a KDNP
A kereszténydemokrata Varga László csak folyó vízben engedné szétszórni a halottak hamvait, és lehetőség szerint kötelezővé tenné, hogy minden kórházban legyen kegyeleti szoba.
- címkék:
- kórház
- vallás
- hamvasztás
- KDNP
- Címkefelhő »