alkotmánybíró-jelölés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Alkotmánybíróság
- Fidesz
- alkotmánybíró
- MSZP
- LMP

Handó Tündét jelöli alkotmánybírónak a Fidesz-KDNP
Közleményt adott ki arról a pártszövetség, hogy kit jelölnek alkotmánybírónak.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait
Az Országgyűlés megválasztotta az Alkotmánybíróság új elnökét és négy új tagját. A testület így ismét 15 fővel működik tovább.
Ma kiderülhet, megtöri-e Gyurcsány az LMP-t
Ha az LMP ötfős frakciójából legalább ketten megszavazzák az alkotmánybíró-jelölteket és az elnököt, akkor ismét 15 fővel fog működni a testület. Az ökopárt jelentős baloldali össztűz alá került, mióta kiderült, hogy megállapodtak a Fidesz-KDNP-vel a nevekről. Schiffer András szerint Magyarország érdekében szavazzák meg a jelölteket. Gyurcsány pártja viszont árulónak tekinti az LMP-t, ha megszavazzák az alkotmánybírákat. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője szerint illegitim a választás.
Kósa szerint nem kapott semmit az LMP a támogatásért
Az LMP nem kért semmit a kormánypárttal közös alkotmánybíró-jelöltek támogatásáért – mondta Kósa Lajos. A Fidesz-frakcióvezető szerint ugyanis vannak pártok, "akik a politikai alkut nem a piaci kofák alkudozásából lesték el".
Alkotmánybíró-jelöltek: megegyezett a Fidesz, a KDNP és az LMP
A kormánypártok és az ellenzéki LMP megegyezett a betöltetlen alkotmánybírói posztok jelöltjeiről, ahogy a a testület elnökjelöltjéről is. Próbáltak az MSZP-vel és a Jobbikkal is egyeztetni róluk, de nem sikerült. Kövér László Sulyok Tamást javasolja elnöknek.
Gulyás Gergely megállapodna az LMP-vel
A menekültáradatot és a terrorveszélyt jogilag szét kell választani, Európa óriási hibát követett el, az európai politikai elitek az anarchiát és a schengeni egyezmény működésképtelenségét ünnepelték – mondta Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke a Die Presse című osztrák konzervatív lapban pénteken közölt interjújában. A politikus arról is beszélt, hogy van esély a megállapodásra az alkotmánybíró-választás ügyében.
Az AB-elnök miatt fontos a bíróválasztás a Fidesznek
Széles körű konszenzust akar a Fidesz az alkotmánybírók küszöbön álló választásakor, bár erre igazán nincs szüksége: ha egy új tagot sem választanak, az Alkotmánybíróság akkor is működne. Sőt elnököt sem muszáj választani, ám a Fidesz saját hatalma legitimációs deficitjét kockáztatná egy csonka testülettel. Hárman is szívesen lennének elnökök, a tagok kiválasztásába pedig az LMP és a Jobbik szólhat bele. Az MSZP viszont, az elnök döntése alapján, nem venne részt a folyamatban - ami párton belül is feszültséget okoz.
Kósa Lajos reagált az MSZP visszalépésére
A Fidesz már tárgyalt az alkotmánybíró-jelölésről a Jobbikkal és az LMP-vel - mondta Kósa Lajos az Origónak. A Fidesz frakcióvezetője szerint a szocialisták önmagukkal is vitatkoznak a jelölés ügyéről.
Az MSZP mégis beállt Gyurcsány mögé
Az MSZP nem jelöl alkotmánybírót, nem vesz részt a folyamatban, és nem is támogatja azt – mondta Tóbiás József. Korábban Gyurcsány Ferenc azt mondta, aki az alkotmánybíró-jelölésben együttműködik a Fidesszel, az áruló. Schiffer András azt mondta az Origónak, hogy van a fejében négy olyan név, akik mögött többséget lehetne létrehozni. Idén három alkotmánybírónak jár le a mandátuma, egy hely pedig tavaly február óta betöltetlen.
Gyurcsány Ferenc az MSZP-t támadja
A volt miniszterelnök szerint érdemes világosan beszélni. Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalán írt az alkotmánybírók jelölési rendjéről, keményen támadva az MSZP-t. Schiffer András úgy reagált a volt miniszterelnök szavaira, hogy tavaly tavasszal a Fidesznek a Gyurcsány-párt támogatása kellett a magyar csapatok észak-iraki katonai szerepvállalásához.