Katona József Színház

címke rss

Apáti Bence: Kedves Telex, kedves 444, elvitte a cica a nyelveteket, miért kussoltok?

Itthon2023.11.28, 21:26

A Katona József Színház hatalmas botrányáról, a Gyurcsány-pártnak adott kedvezményről és a dollármédia kínos hallgatásáról írt Facebook-oldalán Apáti Bence.

Nagy bajban Máté Gábor: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény

Itthon2023.11.28, 11:02

A korrupció ezen speciális, színházi formája kapcsán a politikai felelősség kérdése egyértelműen felvetődik: egy önkormányzatnak felelősen kell gazdálkodnia, itt pedig konkrétan az adófizetők pénzéből akarják kiegészíteni a DK-s párttagok jegyár-kedvezményét – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy óriási botrány robbant ki a Katona József Színházban. A szakértő szerint az ügyben a hűtlen kezelés gyanúja vetődik fel. A Századvég tanácsadója azt is kijelentette, hogy az ügy morálisan elfogadhatatlan, az átlagembernél sokkal tehetősebb baloldali politikusoktól pedig arcátlan, hogy elvárják, hoggy ...

Wintermantel Zsolt: Arcátlanság, hogy a Gyurcsány-párt tagjai olcsóbban nézhetik meg a fővárosi Katona József Színház előadásait

Itthon2023.11.27, 20:27

Kedvezményes belépővel nézhetik meg a Gyurcsány-párt tagjai a Katona József Színház előadásait, a főváros eközben újabb területekre terjesztené ki a fizetős parkolást. Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője erről beszélt a Hír TV-ben.

A Ceausescu-diktatúrában látott utoljára ilyet - ezt mondta a Katona József Színház botrányáról a miskolci igazgató

Itthon2023.11.27, 16:48

Utoljára a nyolcvanas évek elején Marosvásárhelyen, a Ceausescu-diktatúrában hallott hasonlót Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, mint a Katona József Színház botránya, ahol a Gyurcsány-párt tagjai olcsóbban vehetnek jegyet, mint mások.

Még Jordán Tamás is csak alig talál mentséget a Katona botrányára

Itthon2023.11.27, 16:44

Döbbenten áll a Katona József Színház botránya előtt Jordán Tamás, akit a Magyar Nemzet kérdezett meg. Ahogy azt megírtuk, a színház olcsóbban adja a jegyeket a Gyurcsány-párt tagjainak.

Ascher Tamás megpróbál úgy tenni, mintha semmi köze nem lenne a Katona botrányához

Itthon2023.11.27, 16:53

A Katona József Színház főrendezőjét, Ascher Tamást is megkérdeztük a Katona József Színház hétvégén kiderült botrányával kapcsolatban. Mint azt az Origo megírta, a színház a Demokratikus Koalíció tagjainak kedvezményes, harminc százalékos kedvezménnyel adta a jegyeket. Máté Gábor igazgató elismerte, hogy olcsóbban adják a Gyurcsány-párt tagjainak a jegyeket.

Bujkál a baloldali színházi szövetség elnöke, a titkár magyarázkodik

Itthon2023.11.27, 17:01

Menekül a válaszadás elől a Katona József Színház példátlan botrányában Keszég László a Magyar Színházi Társaság elnöke. Amikor a Magyar Nemzet kérdezte, arra hivatkozott, hogy bemutatóra készül. 

Bicskanyitogató, amit a Katona József Színház csinált Vidnyánszky Attila szerint

Itthon2023.11.27, 15:12

Nagyon rossz irány és megengedhetetlen, amit a Katona József Színház tett azzal, hogy kedvezményeket ajánlott fel a Demokratikus Koalíció tagjainak – jelentette ki Vidnyánszky Attila.

Katona József Színház-botrány: miért kapnak olcsóbban jegyet a Gyurcsány-párt tagjai?

Itthon2023.11.27, 11:30

A "gyurcsányista pártkatonáknak" már a színház is olcsóbb? - tette fel a kérdést a Fidesz budapesti szervezete hétfőn a Facebookon.

Nem vicc, nem paródia: így próbálnak magyarázkodni Máté Gáborék

Itthon2023.11.26, 18:36

Ahogy a címünkben írtuk, nem viccnek szánta a Magyar Nemzetnek küldött válaszát a Katona József Színház. (Egyelőre az Origónak nem válaszoltak Máté Gáborék, ha nekünk majd esetleg még mókásabb magyarázkodást találnak ki, természetesen közöljük.) A lényeg: az MTA-nak is adtak már kedvezményt, nem beszélve, hogy pénteken Black Friday volt, nagyjából ez magyarázkodásuk lényege. Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, Gyurcsány Ferenc pártja tagjainak - hivatalos levél van erről - olcsóbban adja a jegyeket a Katona József Színház. De nézzük a részleteket!

Kálomista Gábor az újabb Katona-botrányról: A színházak világában ilyenről nem is hallottam

Itthon2023.11.26, 16:13

Problémásnak és nem annyira elegánsnak nevezte Kálomista Gábor az Origónak adott interjújában, hogy a Katona József Színház kedvezményeket biztosít egy politikai párt, a Demokratikus Koalíció tagjainak. A Thália Színház igazgatója szerint különösen visszás a történetben, hogy a Fővárosi Közgyűlés legerősebb tagjaként Gyurcsány Ferencéknek komoly befolyásuk van az intézmény támogatásaira. Hozzátette, hogy ilyesmiről még soha nem hallott, és az ő színházában sosem fordult elő hasonló. 

Példátlan színházi botrány Budapesten

Itthon2023.11.27, 11:37

Jelentős kedvezménnyel kapnak jegyet a Demokratikus Koalíció, azaz a Gyurcsány-párt tagjai a fővárosi fenntartású Katona József Színházban a novemberi előadások jegyáraiból – ez derül ki a Magyar Nemzet birtokába került belső levélből. Még egyszer tehát: az önkormányzati fenntartású, adófizetők pénzéből élő pesti színház olcsóbban adja a jegyeket, ha valaki egy pártnak, mégpedig Gyurcsány Ferenc pártjának a tagja.

Nemzet Színésze: megvan Máthé Erzsi utóda

Kultúra2023.06.26, 12:53

Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án meghalt Máthé Erzsi helyébe. A most eltávozott színészlegenda helyére a grémium június 26-án választotta meg az új tagot, akit a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila értesített a döntésről.

Magyarszidás, hergelés a külhoni magyarok ellen - és kínos bukás Máté Gáborék új darabja a Katona József Színházban

8882023.06.07, 16:41

Csúnyán megbukott Máté Gábor rendezése a Katona József Színházban, pedig a Tíz eszkimó minden idegszálával igyekezett a magyarságot karikírozni, gúnyolni, olyannyira, hogy még a „nácizástól" sem riadtak vissza. Hiába csúfolták a nemzeti identitásúakat, hergeltek a határon túli magyarok ellen, a katarzis elmaradt, így a néző számára a Tíz eszkimó nem más, mint keserű szájíz. Vélemény.

Sokan szeretnének végső búcsút venni tőle, de még mindig nem tudni, mikor lesz Máthé Erzsi temetése

Life.hu2023.05.24, 21:46

Május 8-án hunyt el Máthé Erzsi, ám a temetésének időpontjáról még mindig nincs információ, még a legközelebbi barátok, kollégák sem tudják, mikor búcsúzhatnak el a sokak által szeretett színésznőtől. 

Párját ritkító bohóckodás a Katona József Színház körül

Kultúra2022.10.19, 14:47

A baloldali színházi világ ünnepén, a "színikritikusok" díjátadóján a " színikritikusok" alaposan kitettek magukért. Másképpen: így még sohasem hízelegtek Máté Gábor egyébként köztudottan egyre gyengébb színvonalú előadásokat produkáló, a világ színi vérkeringéséből évek óta kínosan kiszorult színházának. De nézzük a részleteket.

Miért és hogyan halt meg olyan fiatalon a 90-es évek kivételes tehetségű, magyar színésze?

Kultúra2022.07.06, 19:43

„Én akkor megtanultam, hogy ha úgy érzem, hogy nem jó valahol, de hitegetem magam, hogy talán majd jobb lesz, ... nem lesz. El kell tudni jönni" - mondta egy interjúban Ternyák Zoltán színész, amikor a sikeres pályaindulás után a Katona József Színházból való kirúgásáról kérdezték. Generációjának egyik nagy tehetsége - részben - az alkoholizmus áldozata lett, függősége (és a színház türelmetlensége) volt az oka annak is, hogy a Katonából, ahol épp Hamletet alakította, kirúgták. „Szöveg nélküli filmben olyan komplex figurát tudott megjeleníteni, amit nagyon kevesen tudnak. Személyiségében ott volt a szélsőséges kettősség, és tekintettében ...

Máté Gábor hazudozásai és törleszkedései

Itthon2022.06.18, 14:11

A Katona József Színház igazgatójának megmosolyogtató gátlástalanságaira mutat rá Apáti Bence a Magyar Nemzetben megjelent írásában, amelyet itt is olvashatnak.

Gyászol a Katona József Színház társulata: nélkülözhetetlen embert vesztettek el

Life.hu2021.11.04, 21:03

A Katona József Színház közösségi oldalán közölte a szomorú hírt: elhunyt egykori művészeti titkáruk.

Így alázta meg Haumann Pétert saját színháza

Kultúra2021.07.11, 17:10

Nem jól gazdálkodtak velem - fogalmazott Haumann Péter, a nemzet színésze egy televíziós interjúban a Katona József Színházban eltöltött utóbbi éveiről. Úgy érzi, lett volna benne még erő és számára szerep, de ezzel nem élt a színház. Ezért inkább visszavonul. Megkérdeztük Máté Gábort, a Katona József Színház igazgatóját egyik legnagyobb színészünk, Haumann Péter méltatlan helyzetéről, saját, igazgatói felelősségéről, de ők nagy bátran a sajtóson keresztül mindössze annyit üzentek: az Origónak nem kívánnak válaszolni. Feltehetően nem könnyű (a nyilvánosság felé) megmagyarázni, hogy bánhattak így, ha erősebb kifejezést használunk, hoogy ...

Mit mondanak baloldali színészek, rendezők arról, hogy Gyurcsány Ferenc el akarja kobozni Vidnyánszky Attila vagyonát?

Itthon2020.08.18, 09:24

Érdemben nem reagáltak az általunk megkérdezett baloldali színészek, rendezők Gyurcsány Ferenc Vidnyánszky Attila elleni durva fenyegetőzésére. Egyedül Schilling Árpád mondta azt, hogy elítéli Gyurcsány szavait, de ő is enyhíteni, relativizálni próbálta azt, hogy a bukott miniszterelnök vagyonelkobzással fenyegette meg a Nemzeti Színház főigazgatóját, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnökét. A többiek kibúvókat kerestek a válasz alól, vagy egyáltalán nem is válaszoltak.

Szirtes Ági drámai vallomása: állandóan megalázta Gothár Péter, szívbeteg lett tőle, és elégtételt érzett, hogy lebukott

Kultúra2020.02.23, 15:17

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy drámai vallomásban beszélt Szirtes Ági Kossuth-díjas színésznő, a Katona József Színház művésze Gothár Péterről. A Katona eddig egyetlen színészének sem engedték meg, hogy színházuk botrányáról nyilatkozzon. Mint részletesen beszámoltunk: Gothár Péter szexuálisan zaklatott egy színésznőt, Máté Gábor igazgató egy évig megpróbálta mindezt eltitkolni, végül kiderült, és Gothárt el kellett küldeniük. Mivel a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is érdemben a Katonát vezető Máté Gábor-Gothár Péter-Ascher Tamás hármas irányította, ezért a Színművészeti is megpróbálta eltussolni az ügyet. Kiderült akkor más iis: ...

Karácsonyékat nem zavarja, hogy a Katona József Színház igazgatója egy évig eltitkolta a zaklatást

Itthon2020.01.02, 16:31

Bár nem gondoltuk volna, de Gy. Németh Erzsébet kulturális főpolgármester-helyettesnek sikerült minden korábbi kijelentését is alulmúlnia. Gyurcsány Ferenc fővárosi helytartója még inkább a védelmébe vette a Gothár Péter szexuális zaklatását eltitkolni próbáló Katona József Színházat, sőt arra is volt bátorsága, hogy megüzenje: Máté Gábor biztosan a színház élén marad. Karácsony Gergely és a teljes balliberális elit Gothár szexuális zaklatási botrányának kirobbanása óta mindent elkövet annak érdekében, hogy az ügyet eltussolja. Korábban a balliberálisok tüntettek, performanszokat tartottak, ha a nőket bármilyen erőszak érte, míg mosst ...

Felháborította a Simpson család világhírű alkotóját, ahogy a botrányba került Katona József Színház színésze‎ szemtelenkedni próbált Kocsis Mátéval

Itthon2019.12.18, 16:15

Nagy Ervin, a Katona József Színház színésze az RTL Klub egyik műsorában rendkívül durva és alpári stílusban beszélt Kocsis Mátéról, a Fidesz frakcióvezetőjéről. A Nagy Ervin által elmondottakra reagált Csupó Gábor, a Simpson család kétszeres Primetime Emmy-díjas producere, a világhírű rendező is. Csupó az Origónak eljuttatott levelében a megdöbbenését fejezte ki a színész trágárkodása kapcsán. Azt is hozzátette, hogy nem lehet egy olyan színházat védeni, ahol elnézik a szexuális zaklatást.

Dömötör Csaba a gyalázkodó Nagy Ervinről: Ez nem kultúra, hanem útszéli stílus

Itthon2019.12.18, 14:42

Felháborító, káromkodásokkal teli, kocsmai stílusú interjút adott Nagy Ervin, a Katona József Színház színésze. Félnótásnak nevezte az országgyűlési képviselőket, de még egy ennél is durvább káromkodást használt rájuk, személyesen szidta Kocsis Mátét, a magyar politikai életet pedig pöcegödörhöz hasonlította. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookon reagált a szexuális zaklatási botrány főszereplőjének, a Katona József Színház színészének gyalázkodására. Azt írta, amit bemutatott, az nem kultúra, és nem is kreativitás, hanem szimpla útszéli stílus.

Mácsai Pál nem mer szembemenni a véleményterrorral, relativizálni próbálja a Katona és Gothár botrányát

Itthon2019.12.16, 18:03

Hétfőn megszületett az eddigi legerősebb, a Katona vezetőségét mosdató nyilatkozat. Főszereplő: Mácsai Pál, az Örkény igazgatója; rendező: a hvg; kedvezményezettek: a Katona József Színház, Gothár Péter és Máté Gábor. Mácsai úgy belelendült a mentegetésbe, hogy egyenesen úgy fogalmazott: a színházi világ (az ő színházuk világa, a Katona-tengely nyilvánvalóan) a "legerkölcsösebb szakmák" egyike. 

Fekete Péter: Nem lehet, hogy az állam úgy támogassa a Katonát, hogy ne tudjon beleszólni, "ott van zaklatási ügy, vagy nincs zaklatási ügy"

Itthon2019.12.11, 14:50

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár szerint nem lehet, hogy 700 millió forinttal támogassák a Katona József Színházat, és ne tudjon beleszólni az állam, hogy "ott van zaklatási ügy, vagy nincs zaklatási ügy".

Döbbenetes részletek derültek ki arról, hogyan zaklatta a nőket Gothár Péter

Itthon2019.12.09, 10:55

Gothár Péter az egyik próba végén a függöny mögött a takarásban újra megpróbálta megfogni a nemi szervét, de a hölgy határozottan ráütött a kezére. Ezen a rendező nagyon felháborodott. Vérig sértődött, kikérte magának – számolt be a Ripostnak egy Katona József Színházban dolgozó, aki szerint emiatt a színésznő és a rendező dulakodott is. Ennek – ahogyan az ott történt többi dolgoknak – természetesen akkor sem lett következménye. Információk szerint köztudott volt, hogy Gothár Péternek van egy olyan szokása, hogy rámarkol a nők nemi szervére. Mindez arra enged következtetni, hogy Gothár teljesen biztonságban érezte magát a Katonában,, ...

Gothár Péter és a Katona József Színház szexuális zaklatási botránya miatt kell változtatni

Itthon2019.12.08, 23:02

Ahogy az Origo már beszámolt róla, a Katona József Színház balliberális vezetése által eltussolni próbált, Gothár Péter rendezőhöz köthető szexuális zaklatási botrány miatt változik a kultúra finanszírozása, ugyanis a jövőben a kormány nem kíván az adófizetők pénzéből olyan színházakat támogatni, amelyek – a Fővárosi Önkormányzattal karöltve –, vélhetően bűncselekményeket akarnak eltitkolni. Éppen azért a kultúra finanszírozásáról szóló új törvényt a Fidesz-KDNP frakciószövetség meg fogja majd szavazni – közölte több kormánypárti politikus. A közvéleményt megrázó legújabb balliberális MeToo-ügyön kívül ennek gazdasági racionalitása ...

Nem maradhat következmények nélkül a Katona József Színház szexuális zaklatási botránya

Itthon2019.12.07, 09:26

A kulturális finanszírozás módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújt be a Parlamentben a kormány. A Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté a Facebookon jelentette be pénteken, hogy a Fidesz megszavazza a törvényt, mert nem fordulhat elő többé, hogy következmények nélkül maradjon az, ha egy színházban szexuális zaklatás történik. Gothár Péter ügyében ugyanis a Katona József Színház 11 hónapon keresztül nem tett semmit, sőt, Máté Gábor igazgató kényszerítette az áldozatot, hogy a továbbiakban is dolgozzon együtt Gothárral. A módosítás értelmében ettől kezdve, ha egy színház állami támogatásra is igényt tart, akkor az államnak beleszóláási ...

Nacsa Lőrinc: Az ellenzék el akarja terelni a figyelmet a Katona József Színház botrányáról

Itthon2019.12.06, 21:47

Megszavazza a Fidesz-KDNP-frakció a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot - jelentette be Nacsa Lőrinc, a KNDP országgyűlési képviselője a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában. A KDNP frakciószóvivője szerint erre azért van szükség, mert az állam nem támogathatja tovább a színházak működését úgy, hogy azok nem engednek betekintést ügyeikbe. Nacsa Lőrinc szerint az ellenzék el akarja terelni a figyelmet a Katona József Színházban történt bűncselekményről, ezért támadják a javaslatot.

Gulyás Gergely: Nem maradhatnak következmények nélkül a Katona József Színházban történtek

Kultúra2019.12.06, 18:26

Közleményt adott ki a Miniszterelnökség, amelyben reagál Karácsony Gergely levelére a Katona József Színházban történt szexuális zaklatással kapcsolatban.

Hollik István: Indokolt lenne Máté Gábor menesztése

Itthon2019.12.06, 17:12

A Gothár-ügy rámutatott a jelenlegi finanszírozási, működtetési, támogatási rendszer hiányosságaira, a kormány pedig nem tartja megengedhetőnek, hogy az állam csak a finanszírozásban vállaljon felelősséget, a működtetésben nem - mondta Hollik István kormányszóvivő. Felhívta a figyelmet arra: az államnak a mai finanszírozási rendszerben nincs lehetősége arra, hogy egy ilyen ügy után a Katona József Színház igazgatóját menessze az állásából, holott ez - tette hozzá Hollik István - indokolt lenne.

Gothár Péter szexuális zaklatási botránya miatt változhat a színházak finanszírozása

Itthon2019.12.06, 09:32

Kormányzati körökben megdöbbentőnek tartják azt a cinizmust, amivel a színház és a főváros vezetése a Gothár Péter zaklatási ügye nyomán kirobbant botrányt kezelni próbálta, éppen ezért döntött a kormány a színházak finanszírozásának átalakítása mellett - írta a Magyar Nemzet.

A jóérzésű emberek a Katona igazgatójának és a Színművészeti vezetőjének lemondását várják a Gothár-ügy miatt

Itthon2019.12.06, 09:28

Upor László, a Színművészeti rektorhelyettese, valamint Máté Gábor és Ascher Tamás,a  Katona József Színházat irányító igazgató-főrendező páros mindent megtett azért, hogy eltussolja kollégájuk és barátjuk szexuális zaklatási botrányát - mondta az Origónak Apáti Bence világszerte ismert balettművész, az Operettszínház balettigazgatója. Az egyik legnagyobb budapesti színház vezetőjeként Apáti Bence azt mondja: elképzelhetetlen, hogy egy ilyen súlyos zaklatási ügy után valaki tanár maradhasson azon az egyetemen, ahol fiatal felnőttek készülnek arra, hogy színész legyen belőlük. Ezért is megdöbbentő, hogy Upor László az ATV műsorában bbevallotta, ...

Saját Facebook-oldalán tették nevetségessé a Színművészetit Gothár-ügyben védeni akaró színművészetis tanárt

Itthon2019.12.05, 18:55

"A színházi világnak inkább a belterjességét kellene vizsgálni"; "Netán ön is a Gothár módszerével oktat", "Nektek kéne kivágni az ilyen alakokat magatok közül és igenis ráférne már egy tisztogatás az egész színházi világra" - ömlöttek az ilyen és ehhez hasonló hozzászólások Janisch Attila falára, miután a Színművészetin tanító filmrendező védelmébe vette a Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát eltussolni akaró egyetemet, a Katona József Színházat és relativizálta Gothár cselekedeteit is. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára ezen nagyon megsértődött, és egyre kínosabb hadakozásba kezdett a kommentelőkkel. 

Máté Gábor elmenekült a kérdéseink elől

Itthon2019.12.04, 07:28

Elmenekült kérdéseink elől Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója. Máté Gábortól azt akartuk megkérdezni, hogy miért nem tett semmit egy éven keresztül, miután megtudta, hogy Gothár Péter szexuálisan zaklatta az egyik színésznőt. De csak az első kérdést tudtuk feltenni, mert közben Máté Gábor elrohant.

Gothár Péter szexuális zaklatási botránya: a Katona vezetése nem az áldozatokat, hanem a színházat védi

Itthon2019.12.03, 11:23

"Az egész látványosan nem az áldozatokról, nem az áldozatoknak a megsegítéséről, hanem arról szól, hogy a színház reputációja védve legyen. Az áldozatok sajnos mellékesek ebben a történetben" - nyilatkozta az Origónak Fodor-Horváth Zsófia pszichológus, viselkedéselemző annak kapcsán, hogy Máté Gábor, a Katona József Színház vezetője titoktartási szerződést íratott alá alkalmazottaival, miután tudomására jutott, hogy Gothár Péter rendező több női munkatársát is szexuálisan zaklatta. A szakértő szerint Máté Gábornak komoly felelőssége van abban, hogy idáig fajultak a dolgok, és megemlíti a balliberális kettős mércét is az ügy tálalása kapcsán.

Csapdába csalta Máté Gábor a Katona színészeit

Itthon2019.12.03, 10:21

Azzal, hogy szigorú titoktartási szerződést íratott alá mindenkivel, Máté Gábor igazgató megakadályozta, hogy fel merjenek szólalni Gothár Péter zaklatási ügyében. Bár a színházban nyílt titok, mit művel évek óta a Nemzet Művésze díjjal kitüntetett rendező, a színházvezetés miatt mindenki mélyen hallgat. Féltik az állásukat, írja a Ripost.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára szerint balliberális a Színház- és Filmművészeti Egyetem

Itthon2019.12.02, 09:26

Gyalázkodó cikket írt az egyik legszélsőségesebb balliberális propagandalapba, a Magyar Narancsba Janisch Attila rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Az ellentmondásoktól hemzsegő cikk célja, hogy fröcskölődve szidja azokat, akik nyilvánosan bírálni merik a Katonát irányító Máté-Ascher párost, Gothár Pétert és a Színművészetit, Janisch azonban végül váratlanul beismeri: a Katona mellett a Színművészeti Egyetem is a balliberális oldalé. Egészen döbbenetes beismerés ez: az Ascher-Máté-Gothár irányvonal annyira elfoglalta az egyetemet, hogy ott már nem is szégyellik bevallani, hogy - Janisch szánalmasan közhelyes hasonllatával ...

Máté Gábor nagy bajban: sorra lepleződnek le a Gothár-ügy hazugságai

Itthon2019.11.30, 12:18

A legnagyobb magyar szexuális zaklatási botrány másfél héttel ezelőtt robbant ki, amikor kiderült, hogy a balliberális kulturális élet egyik vezető ikonja, Gothár Péter rendező szexuális zaklatási ügybe keveredett, amit egyébként  ő maga ismert be. Az elmúlt időszak hírei alapján egyértelműen kiderült, hogy a balliberális fellegvárnak számító Katona József Színház, élén Máté Gáborral mindent megtett annak érdekében, hogy az ügyet lehetőleg teljes csendben eltussolja. A kormány kultúráért felelős államtitkára, Fekete Péter levelet írt a Katona József Színház ügyvezető igazgatójának, Máté Gábornak is. Máté érdemi választ nem adott az ...

Beismerte Máté Gábor, hogy húzta az időt Gothár zaklatási ügyében és titoktartásra kötelezte a színészeket

Itthon2019.11.29, 18:42

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a kormány kultúráért felelős államtitkára, Fekete Péter levelet írt Gothár Péter zaklatási ügyében a Katona József Színház ügyvezető igazgatójának, Máté Gábornak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektor-helyettesének, Upor Lászlónak. Ahogy azt akkor megírtuk, Fekete Péter arra volt kíváncsi, hogy mi történt pontosan, és milyen intézkedéseket tett, hogyan kezelte illetve kezeli az ügyet a színházigazgató. Az Origo értesülései szerint Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója érdemi választ nem adott az államtitkárnak, azonban azt beismerte, hogy húzták az időt az ügy kivizsgálásáával, ...

Máté Gábor kinevette Gothár Péter áldozatát a szexuális zaklatás után

Itthon2019.11.29, 11:41

A Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor szerdán egy balliberális propagandalapnak, a 24-nek azt nyilatkozta, hogy rögtön a barátja, Gothár Péter szexuálisa zaklatása után értesült az esetről, és utána is járt a dolgoknak. Először a sértettel beszélt, majd megkereste Gothárt, aki bocsánatot kért az áldozattól. Máté nyilatkozatával azonban teljes mértékben ellentétes információk birtokába jutott a Ripost. A színház egyik művészétől úgy tudja lap, hogy a Katona igazgatója csak kinevette az áldozatot, majd amikor nagy lett a botrány, mindenkivel titoktartási szerződést íratott alá. 

Halász János: Nemcsak Gothárnak, a Katona és a Színművészeti vezetőinek is felelni kell

Itthon2019.11.28, 16:44

Elérkezett az ideje, hogy személyi következményei legyenek Gothár Péter rendező szexuális zaklatási ügyének - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki debreceni sajtótájékoztatóján.

Már nem csak Gothár-ügy van, hanem Máté Gábor-ügy is

Itthon2019.11.28, 09:08

Továbbra sem reagál az Origo kérdéseire a Katona József Színház igazgatója, Máté Gábor. Szerdán a 24 nevű propagandalapnak adott baráti hangulatú interjút, amelyben megdöbbentő cinizmussal beszélt Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről. Egyben viszont kiderült az is, hogy az igazgató egy éve tudott Gothár - legalább - egyik szexuális zaklatási ügyéről, mégsem tett azonban semmit. Sőt, az áldozatra tolta a felelősséget, mondván ő megbocsátott Gothárnak, és emiatt nem lehetett semmit sem csinálni. Sok mindent nem tudunk továbbra sem: pontosan hány áldozata van Gothár Péternek, meddig akarják őt menteni a barátai és a főnökei, mennyii ...

Kiderült: egy éve tudott Gothár Péter szexuális zaklatási ügyéről Máté Gábor, mégsem csinált semmit

Itthon2019.11.27, 21:24

Döbbenetesen cinikus magyarázkodásba kezdett Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, miután nem sikerült eltussolniuk Gothár Péter szexuális zaklatási ügyét. Valójában azonban leleplezte magát: kiderült, hogy egy éve tudott arról, hogy Gothár szexuálisan zaklatott egy színésznőt a színházban. Mégsem indított azonnal fegyelmit Gothár ellen, annak ellenére sem, hogy 2017-ben a Katona József Színház a MeToo-kampány élharcosának kiáltotta ki magát, azt állította, hogy egy kiváló jelzőrendszert hoztak létre, amely megvédi a dolgozókat. A valóságban azonban Máté Gábor a szexuális zaklató Gothárnak falazott. Arra hivatkozik, hogy GGothár ...

Nem zavarja Gothár új filmjének producereit a rendező szexuális zaklatási botránya

Itthon2019.11.26, 17:54

Az Origo arra volt kíváncsi, hogy a súlyos szexuális zaklatási ügybe keveredett Gothár Péternek, a Katona József Színház rendezőjének és a Színművészeti Egyetem tanárának a legújabb filmjét, a Hét kis véletlent a szexuális zaklatási botránya ellenére vajon bemutatják-e? Elsőként a Magyar Nemzeti Filmalapot kerestük meg, ők később ígértek választ. Ezt követően a filmet elkészítő Véletlenek Kft. nevű céghez fordultunk, ahonnan meglepő válasz érkezett. A cég vezetői, Kovács Gábor és Pataki Ágnes - akik Gothár filmjének a producerei is - közölték, hogy a művüket mindenképp szeretnék bemutatni, a rendező szexuális zaklatási botrányáról ppedig ...

Levelet írt Gothár Péter szexuális zaklatási botránya miatt a Katona és a Színművészeti vezetőinek a kulturális államtitkár

Itthon2019.11.26, 08:35

A magyar kormány kultúráért felelős államtitkára, Fekete Péter levelet írt a Katona József Színház ügyvezető igazgatójának, Máté Gábornak és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektor-helyettesének, Upor Lászlónak - értesült az Origo. Fekete Péter, úgy tudjuk, arra kíváncsi, hogy mi történt pontosan, és milyen intézkedéseket tett, és hogyan kezeli az ügyet a színház és a Színművészeti Egyetem. Ahogy azt korábban többször megírtuk: a két intézmény eddig mindent megtett azért, hogy mentse Gothár Pétert, és eltussolja az ügyet. A Katona József Színház meg sem akarta nevezni a szexuális zaklatót, sőt, titoktartásra kötelezte a színészekket, ...

Előző
Következő