Kásler Miklós
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- egészségügy
- Emmi
- koronavírus-járvány
- Emberi Erőforrások Minisztériuma
- Legfrissebb
- Legrégebbi
EMMI: Köszönet a gyógyszerészeknek!
Levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek az eddigi munkájukért Prof. Dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóközleményében.
Koronavírus-veszélyhelyzet: már bárki kiválthatja ismerőse gyógyszereit
A veszélyhelyzet elrendelése után Kásler Miklós módosította az e-recept kiváltásának feltételeit. Mostantól bárki kiválthatja ismerőse, hozzátartozója gyógyszerét, ehhez mindössze a beteg TAJ-számát kell tudni, és a kiváltó személynek igazolnia kell magát.
Szigorú szabályokat kell betartani a kórházakban a járvány megelőzéséért
A magyarországi koronavírus-helyzetről tartott tájékoztatót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a kórházak vezetőinek.
Kásler Miklós: Nincs koronavírusos beteg a visegrádi országokban
Nincs az új koronavírussal fertőzött beteg a visegrádi államokban - emelte ki az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Kásler Miklós ugyanakkor azt mondta, csekély a vírus elkerülésének a lehetősége, ezért az első pillanattól úgy készültek, hogy a magyar egészségügyben el tudják látni a szükséges teendőket. Úgy vélekedett, hogy a pánikkeltés az egyik legnagyobb veszély.
- címkék:
- Kásler Miklós
- koronavírus
- Címkefelhő »
Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Júliustól tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn.
Gyerekközpontú és hazafias szemléletű a megújult Nemzeti Alaptanterv
A megújult Nemzeti Alaptanterv (Nat) egyszerre 21. századi, gyermekközpontú és hazafias szemléletű dokumentum - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken. A miniszter bejelentette, hogy elkészültek és az Oktatási Hivatal honlapján elérhetők a módosított Nemzeti Alaptantervhez kapcsolódó kerettantervek.
14 százalékkal nő a szociális szférában dolgozók fizetése
Tizennégy százalékkal nő január elsejei hatállyal a szociális szférában dolgozók fizetése – jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
- címkék:
- Kásler Miklós
- béremelkedés
- Címkefelhő »
A kormány szerint most a koronavírus elleni küzdelemről szóló tájékoztatás a legfontosabb
Nem szólalt fel napirend előtt Orbán Viktor miniszterelnök, mert úgy ítélte meg, most a koronavírusról szóló tájékoztatás a legfontosabb. Erről pedig Kásler Miklós miniszter tud hiteles és alapos tájékoztatást adni.
- címkék:
- Kásler Miklós
- koronavírus
- Címkefelhő »
Csökkenő diákterhek, versenyképes tudás: ez az új alaptanterv
Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésével a tanulói óraszámok csökkennek, az iskolai önrendelkezés növekszik. A legfontosabb változások egyike, hogy kevesebb lesz a maximális heti óraszám, ami csökkenti a tanulók terhelését és a lemorzsolódást. Emellett az idegen nyelvek tanulását is tovább erősíti az új alaptanterv.
Minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához
Magyarországon minden feltétel adott a daganatos betegek gyógyításához - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a rákellenes világnap alkalmából tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
A módosított Nemzeti Alaptanterv az élet bármely területén segítséget nyújt
A módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) ismeretanyaga mindenki számára elsajátítható és elsajátítandó, biztos alapot nyújt az elhelyezkedésre az élet bármely területén - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv
Elkészült a módosított Nemzeti Alaptanterv (Nat) - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Kásler Miklós úgy fogalmazott: a módosított Nat a jelennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít.
Magyarországon nincs beteg, minden magyar kórház felkészült a koronavírusra
Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására - jelentette ki Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Kásler Miklós kirúgta a Szent Margit Kórház főigazgatóját
A biztonságos betegellátás, a zavartalan és törvényes működés érdekében a fenntartó, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ javaslatára Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter ma indoklás nélkül felmentette tisztségéből Dr. Badacsonyi Szabolcsot, a Szent Margit Kórház főigazgatóját - írta közleményében a minisztérium.
- címkék:
- Kásler Miklós
- Címkefelhő »
Tizenegy milliárd forintot fordít a kormány kórházépületek tervezésére
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében tizenegy milliárd forintot fordít a kormány kórházépületek felújításának és építésének tervezésére - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteki sajtótájékoztatóján.
Rendkívüli lehetőségeket rejt magában a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia
Rendkívüli lehetőségeket rejt magában a tavaly létrehozott Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia a megelőzés, a diagnózis, az ellátás és a kutatás területén - erről az emberi erőforrások minisztere beszélt a szervezet budapesti alakuló ülésén csütörtökön.
A kulturális értékek megőrzése és a kultúra támogatása közös nemzeti érdek
A magyar nemzet csak akkor maradhat erős, ha megvédi kultúráját, megőrzi épített és szellemi kulturális örökségét – hangsúlyozta Prof. Dr. Kásler Miklós a Magyar Kultúra Napja alkalmából adott interjújában. Az emberi erőforrások minisztere hozzátette: miközben a balliberális kormányzás alatt tudatosan gyengítették a nemzeti kultúrát és rengeteg műemlék vált az enyészetté, addig 2010-hez képest csaknem két és félszeresére nőtt az ágazat támogatása, így folyamatosan valósulhatnak meg a felújítások és a beruházások.
Újabb fontos gyógyszereket támogat január 15-tól az állam
Újabb gyógyszerek társadalombiztosítási körbe vonásáról döntött a kormány. A készítmények a daganatos és a vérképzőrendszert érintő rosszindulatú betegségek, a vérzékenység, a hepatitis C, a szklerózis multiplex, a Parkinson-kór, az asztma egyik súlyos formája és szívelégtelenség kezelésére szolgálnak, összesen tizennyolc terápiás területen.
36,6 milliárdból kezdődött meg az egészségügy átalakítása
17,7 milliárd forintból a kormány azokat a kórházakat támogatja, amelyek finanszírozási keretük felett látták el a speciálisabb, bonyolultabb eseteket, és ezek több forrást igényeltek, míg 15,7 milliárd forintot a járóbeteg-szakellátás finanszírozására fordítanak - minderről Kásler Miklós beszélt egy sajtótájékoztatón.
Kitüntetést kap a diákjait védő budapesti tanár, akit megkéseltek
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kitünteti azt a budapesti tanárt, aki megvédte a diákjait egy férfitól az egyik villamoson. A támadó megkéselte a férfit, aki ennek ellenére is először visszavitte a diákokat az iskolába, csak ezután ment orvoshoz.
- címkék:
- Kásler Miklós
- tanár
- kitüntetés
- Címkefelhő »
Átadták az Országos Onkológiai Intézet felújított osztályát
Átalakították az Országos Onkológiai Intézet Fej-nyaki daganatok multidiszciplináris központjának fekvőbeteg-osztályát. A 378 millió forintból megújult részleget Kásler Miklós adta át pénteken.
Nő az állami fenntartású meddőségkezelési centrumok száma
Nő az állami fenntartású meddőségkezelési centrumok száma, ingyenessé válik a meddőségi diagnosztika és a meddőségkezelésben használt gyógyszerek is – közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
- címkék:
- Kásler Miklós
- egészségügy
- meddőség
- Címkefelhő »
Elindult a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjának honlapja
Elindult a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjának hivatalos honlapja - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfői sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Kásler Miklós
- nyelvtanulás
- honlap
- Emmi
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: Ötvenhárom állami kórház szülészetét fejlesztik
Ötvenhárom közfinanszírozott egészségügyi intézmény szülészetét fejlesztik 3,3 milliárd forintból - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten.
Több mint 24 milliárdot fordítottak tavaly tüdődaganatos ellátásokra
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) 24 milliárd forintot költött tavaly tüdődaganattal összefüggő ellátásokra - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere keddi sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Kásler Miklós
- ellátás
- tüdődaganat
- Emmi
- Címkefelhő »
Fényfestéssel vetítenek mesefigurákat az új CT-készülékre a gyerekeknek
Új CT-készüléket kapott az Gottsegen György Országos Kardiológiai Központ (GOKI), a 400 millió forintos eszközt az Egészséges Budapest Program keretéből finanszírozták.
A gyógyszeripar a magyar gazdaság motorja
Ma Budapesten rendezték meg a Gyógyuló Egészségügy V. konferenciát a Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetsége (Magyosz) és a Nézőpont intézet szervezésében, ahol az ágazat kormányzati, intézményi és vállalat döntéshozói is felsorakoztak. A rendezvény első kézből nyújtott szakmai információkat a hazai egészségügy elmúlt évéről és a jövő évi célokról, valamint tervekről. A konferencián felszólalt Dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, előadást tartott Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, valamint Dr. Hans Kluge, a WHO európai regionális jelölt igazgatója.
Minden 18 év alatti SMA-s beteg megkaphatja a kezelést
Megszületett a megállapodás az SMA kezelésére szolgáló, egyetlen, Európában is törzskönyvezett készítmény forgalmazójával, így valamennyi 18 év alatti gyerek hozzájuthat a kezeléshez - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Kásler Miklós
- támogatás
- gyógyszer
- SMA
- Címkefelhő »
Emmi: Folytatódik a kormány CT-programja a központi régióban
Folytatódik a kormány CT-programja a központi régióban. 2010 óta 20 új CT-vel és 18 MR készülékkel bővült az ellátás, miközben csaknem 100 régi, elavult készüléket is lecseréltek és újakkal pótoltak - áll az Emmi közleményében.
- címkék:
- Kásler Miklós
- kórház
- CT
- MRI
- Emmi
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: Magyarország az európai átlag felett költ oktatásra
Az emberi erőforrások minisztere azt mondta, a magyar kormány az idén a 2010-es szintnél 645 milliárd forinttal fordít többet oktatásra, így Magyarország az európai átlag felett, a GDP 4,9 százalékát költi az ágazatra. Kásler Miklós erről kedden az Országgyűlés kulturális bizottsága előtti éves meghallgatásán beszélt.
- címkék:
- Kásler Miklós
- oktatás
- meghallgatás
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: A kormány jelentős erőfeszítéseket tesz az életmentés fejlesztéséért
A kormány jelentős erőfeszítéseket tesz az életmentés folyamatos fejlesztéséért - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, amikor átadta az Országos Mentőszolgálat új mentőautóinak első kontingensét.
40 új mentőautót kapott az Országos Mentőszolgálat
Kásler Miklós egy 100 éves nyugdíjas tanárnőt köszöntött
Az emberi erőforrások minisztere Erdélyszky Zsigmondné nyugalmazott pedagógust köszöntötte századik születésnapja alkalmából csütörtökön a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonban.
- címkék:
- Kásler Miklós
- köszöntés
- Címkefelhő »
Tizenhat iskolát fejleszt a kormány Pest megyében
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, öt Pest megyei tankerületi központban 16 köznevelési intézményt bővít, illetve épít a kormány 60 milliárd forintból.
- címkék:
- Kásler Miklós
- fejlesztés
- iskola
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: A kormány intézkedéscsomaggal segíti a cukorbeteg gyerekeket
A kormány intézkedéscsomaggal segíti az 1-es típusú cukorbetegséggel élő mintegy 4000 gyermeket, szüleik - indokolt esetben - jogosultak lesznek a gyermekek otthongondozási díjára - közölte Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Kásler Miklós: Újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakításának támogatásaira
Az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy újabb pályázatokat várnak családbarát szülészetek kialakítására a kórházaktól. A korábban sikeresen pályázó 44 kórház 6,4 milliárd forintot támogatást kapott, a második körben 3,4 milliárd forintot osztanak ki a pályázóknak.
Kásler Miklós: Nagy jelentőségű a háziorvosok szerepe
A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján hétfőn.
Kásler Miklós: A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt
A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt, ezért az egészségügyi fejlesztések egyik irányvonala az alapellátás javítása - mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn az M1 aktuális csatornán.
- címkék:
- Kásler Miklós
- egészségügy
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: Pénzügyi támogatáshoz jutnak az alapellátó fogorvosok
Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján.
Kásler Miklós: Nő a traumatológiai ellátás támogatása
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az M1 aktuális csatorna vendége volt még pénteken. Elmondta, hogy az állami támogatás emelésével a betegek is érezni fogják, hogy szervezetté válik a traumatológiai ellátás. Az ellátás helyzetét tavasszal kezdték áttekinteni. A budapesti országos traumatológiai intézet lesz az ellátás központjában, valamint három regionális centrumra fognak fókuszálni - mondta a miniszter.
Teljesítette a traumatológusoknak tett ígéretét a kormány
Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Kásler Miklós
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: Teljesítette a traumatológusoknak tett ígéretét a kormány
Az idén és jövőre is emelkedik a traumatológiai ellátás díjait finanszírozó állami támogatás - közölte az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Kásler Miklós: Tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér adatbázisa
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy tovább bővül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) adatbázisa.
Sára Sándor-díjat alapítanak
Közleményt adott ki az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós, amelyben bejelenti, hogy Sára Sándor-díjat alapít.
- címkék:
- Sára Sándor
- Kásler Miklós
- díj
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: Elektromos autókat vásárolt a kormány kórházaknak
Kormánytámogatással elektromos személyautókat vásároltak kórházaknak - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
- címkék:
- Kásler Miklós
- elektromos autó
- Címkefelhő »
Kásler Miklós: A magyar nemzet mindig tisztelte az időseket
Minden nemzet, ha ad magára és van önbecsülése, értékként tiszteli az időseket, ahogyan a magyar nemzet ismert 1100 éves történelme során mindig ezt tette – mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Pesti Vigadóban, az idősek világnapja alkalmából tartott ünnepségen, amelyen átadták az Idősbarát önkormányzat és az Idősekért díjakat.
- címkék:
- Kásler Miklós
- tisztelet
- idősek
- Címkefelhő »
Zajlanak az egészségügyi fejlesztések Budapesten, a vidéki városokban és a falvakban is
A kormányzat egyik legfőbb célja az alapellátás megújítása, hogy a diagnózis a beteg lakóhelyén szülessen meg, és amennyire lehetséges, a betegek helyben kapják meg a megfelelő kezelést, vagyis a pácienseknek ne kelljen elutazniuk a következő szintet jelentő kórházig - mondta Kásler Miklós az Origónak adott interjújában. Az emberi erőforrás minisztere arról is beszélt, hogy a következő években százmilliárdok jutnak majd a budapesti egészségügyi intézményhálózat fejlesztésére, valamint, hogy jelenleg is tárgyalnak az orvosi fizetések növeléséről. Szólt arról is, a Tempus Közalapítvány szervezi továbbra is a 9. és 11. osztályos gyermeekek ...
Siker a mindennapos testnevelés bevezetése
Balogh Gábor, a Magyar Diáksportszövetség elnöke szerint az iskolai fittségmérések alapján már látszik, hogy fejlődött a diákok állóképessége a mindennapos testnevelés bevezetése óta, ugyanakkor még mindig riasztóan sok az elhízott gyerek. A mindennapos testnevelés feltételeinek javításán folyamatosan dolgozik a kormány. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere tanévkezdéskor bejelentette, hogy 158 infrastrukturális beruházás van folyamatban a köznevelési intézményekben. Egyebek mellett 47 tornaterem és 51 új iskolai uszoda is épül. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár közölte, hogy a kormány elsődleges célja az, hogy minnden ...
Egy új iskola alapkövét tette le Kásler Miklós Budakalászon
Az emberi erőforrások minisztere tette le Budakalászon a 3,5 milliárd forint állami támogatásból megvalósuló új iskola alapkövét.
Kásler Miklós: Vízszűrő berendezést kaptak az állami fenntartású kórházak
A kórházi fertőzések megelőzése érdekében a legionella baktérium terjedését megakadályozó vízszűrő berendezéseket helyeztek üzembe az állami fenntartású kórházakban - jelentette be az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján.