kár

címke rss

Természeti katasztrófa: óriási kőtömb szakadt le a világ egyik legszebb vízesésénél

Archívum2021.06.08, 16:35

Hétfőn délután leszakadt a bánsági Néra-Beusnica-szurdok Nemzeti Parkban található Bigér-vízesés óriási kőtömbje - közölte közösségi oldalán a romániai állami erdőket kezelő Romsilva Országos Erdőtársaság.

Milliókkal húzták le a TV2 sztárját: lehet, hogy sosem látja viszont a pénzét

Archívum2021.05.31, 07:49

Vámos Erika a saját bőrén tapasztalhatta meg, milyen kiszolgáltatott is az ember: 5 millió kár érte, és lehet, hogy sosem látja viszont ezt az összeget.

Romhalmazzá változtatta a budapesti albérletét a fiatal nő - fotók

Archívum2021.05.25, 08:54

Romhalmazzá változtatta a budapesti albérletét egy fiatal nő, a kár több millió forint lehet. A tulajdonost kutyaürülék, kosz és megrongált bútorok fogadták az ingatlanban, amit néhány éve újított fel.

Újfehértói vonatbaleset: több tízmilliós forintos lehet a kár

Archívum2021.04.21, 15:39

Jelentősen megrongálódott a vasúti infrastruktúra az Újfehértónál kedden történt balesetben, az egyik vágány helyreállításával a tervek szerint péntekre végezhetnek a MÁV szakemberei - közölte Biber Anett, a vasúttársaság szóvivője a helyszínen szerdán az MTI-vel.

Alávaló bűnözők, akikre fizikai képtelenség haragudni

Archívum2021.04.08, 16:06

Bankrablók, betyárok, betörők és fosztogatók – nem kifejezetten kedveljük őket, és mindent megteszünk, hogy elkerüljük a velük való találkozást. De belegondoltál már abba, hogy egyes pitiáner bűnözők köztünk – jobban mondva velünk – élnek?

Ekkora kár a szentendrei áruháztűz után

Archívum2021.04.08, 14:09

Több 100 millió forintos kárt okozott a Spar Magyarországnak a szentendrei áruházuk raktárában szerdán este keletkezett tűz - közölte Maczelka Márk kommunikációs vezető az MTI kérdésére csütörtökön.

Videók, amiket nézni is fáj: így törik össze idióták a világ legjobb autóit

Archívum2021.04.04, 13:28

Ferrari, Lamborghini, Bugatti és még sorolhatnám az álomautókat, amikért sokan bármit megtennének, hogy vezethessék őket. Épp ezért fájdul meg annyira a szívünk, amikor azt látjuk, hogy félkegyelmű sofőrök, menőzés közben ripityára törik őket.

Hatalmas károkat okozhatott a Szuezi-csatorna blokkolása

Archívum2021.03.30, 07:47

Noha egyes előzetes várakozásokkal szemben a mostani fejlemények szerint rövidebb idő alatt sikerült egyenesbe állítani a Szuezi-csatornát eltorlaszoló óriási tengeri szállítójárművet, az Ever Givent, már így is hatalmas gazdasági károk keletkeztek az elmúlt napokban. Nem csak a szállítmányozási vállalatok számára, hanem az általuk kiszolgált ellátási láncok több tagjánál is, a kiskereskedelmi cégektől kezdve egészen az autógyártókig. Összeállításunkban bemutatjuk, milyen hatásai lehetnek annak, hogy a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonalán jó időre leállt a forgalom.

Hatalmas károk a Színművészeti józsefvárosi raktárában, a baloldali kerület mégsem indít pert

Archívum2021.03.02, 19:31

Miután hatalmas károk keletkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem által bérelt józsefvárosi ingatlanban, olyannyira, hogy az épületet részleges bontásra ítélték, a tavalyi év első felében a kerület vezetése állagfelmérést rendelt el egy esetleges kártérítési per elindítása érdekében. Csakhogy időközben a baloldal politikai aktivistákat csinált a színésznövendékek egy részéből, a Színművészetiből pedig a baloldal szimbóluma lett. Így aztán Pikó Andráséknak politikailag kellemetlenné vált a pereskedés, ezért szépen lassan kihátráltak az ügyből. A jelek szerint Józsefváros baloldali városvezetésnek még a kerület pénzénél is fontosaabb, ...

Nagy károkat okozott a havazás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Archívum2021.01.25, 14:42

Főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében okozott kárt a havazás, a tűzoltókhoz hétfő késő délelőttig mintegy ötven bejelentés érkezett az időjárás miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághelyettes szóvivője az MTI-nek.

A horvát földrengések közel ötszázmillió forintos kárt okoztak Magyarországon

Archívum2021.01.05, 18:16

A december végi horvátországi földrengések magyarországi károsultjai közül sokan csak az új évben fordultak biztosítóikhoz. A kárösszeg így sokszorosan meghaladja a gyorsjelentésben feltételezettet, s a kifizetések átlaga is magasabb lehet, mint egy-egy szélsőséges időjárási időszakot követően, olvasható a Magyar Biztosítók Szövetsége közleményében.

Hétfő óta folyamatosak a földrengések Horvátországban

Archívum2020.12.31, 17:41

Hétfő óta folyamatosan reng a föld Horvátországban, a két erősebb földmozgás Petrinja és Sziszek városán kívül 86 kisebb településen is súlyos károkat okozott - derült ki az N1 horvát hírcsatorna  helyszíni beszámolójából.

Ezek voltak 2020 legnagyobb károkat okozó természeti katasztrófái

Archívum2020.12.30, 19:51

A világ egyik legnagyobb viszontbiztosítással és kockázati biztosítással foglalkozó vállalata, a svájci Swiss Re-csoport idén is közzétette jelentését arról, melyek voltak az év legnagyobb anyagi károkkal járó természeti katasztrófái. Elemzésükből kiderül, hogy a Covid-19-világjárvány okozta globális gazdasági válság mellett hurrikánok, hatalmas tűzvészek és más események növelték idén a globális anyagi veszteségeket.

A keddi földrengés miatt itthon is jelentettek károkat a biztosítóknak

Archívum2020.12.30, 10:02

Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a biztosítóknak a horvátországi földrengés miatt.

Kiderült, hogy mekkora kárt okozott Magyarországon a földrengés

Archívum2020.12.30, 10:21

Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a biztosítóknak a horvátországi földrengés miatt.

A kiberbűnözők akkora kárt okoznak, mint a legnagyobb gazdaságok teljesítménye

Archívum2020.12.10, 16:04

2025-re elérheti a 10500 milliárd dollárt a kiberbűnözők által okozott kár, ami a jövő évre prognosztizált adathoz képest is közel 60 százalékos növekedés. A nagyságrendet jelzi, hogy ez már több mint a két és félszerese a 2019-es német GDP-nek. Ebből kiindulva, a cégek számára elkerülhetetlen informatikai hálózataik és adataik védelmére is komoly erőforrásokat szánniuk, különben hatalmas veszélynek teszik ki magukat – hívja fel a figyelmet a PAV Hungary, a Panda Security magyarországi forgalmazójának közleménye.

Olaszországnak nem Magyarország, hanem az EU okoz kárt

Archívum2020.11.25, 11:57

Az Olaszország által sürgetett európai gazdasági támogatásokat nem Magyarország vétója, hanem a jogállamiságot "politikai ostorként" használó Európai Unió bénítja meg Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár szerint, akivel a Libero című olasz napilap közölt interjút szerdán.

Felugrott a medve a turisták autójára és megrepesztette a szélvédőt – videó

Archívum2020.11.20, 09:32

Az alábbi videót a Kína déli részén található Hainan állatkertjében készítették, a fekete medvék parkjában. A turisták megálltak autójukkal, ekkor egy medve ugrott fel a motorháztetőre, majd felmászott a jármű tetejére. Az állatkert munkatársai 10 másodpercen belül elkergették az állatot, de az autón sok karcolás maradt, és a szélvédő is megrepedt. Bár a parkban figyelmeztetik a látogatókat, hogy nem szabad megállni az autójukkal, az állatkert végül kifizette a medve által okozott kárt.

Tetőket tépett le, fákat csavart ki a hatalmas forgószél Gömörfalván - videó

Archívum2020.10.06, 00:19

Heves forgószél söpört végig hétfőn a nagyrőcei járásbeli Gömörfalván (Szlovákia), több épület megrongálódott, fák dőltek ki, melyek elektromos vezetékeket szakítottak le - írja a parameter.sk.

Fontos határidő közeleg a gazdák számára

Archívum2020.09.03, 08:20

Alig két hetük maradt a gazdáknak arra, hogy a kárenyhítési hozzájárulást befizessék az államkasszába. Az idén különösen fontos, hogy ügyeljenek a határidőre, hiszen ha nem időben érkezik be a pénz a Magyar Államkincstár számlájára, az időjárási szélsőségek miatt bajba jutott termelők lemondhatnak az állami kártalanításról.

Meglepően sok viharkárt jelentettek be az utóbbi hónapokban

Archívum2020.09.02, 14:46

A biztosítók idén május és augusztus között mintegy 85 ezer bejelentést kaptak viharkárról. Ez jóval több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Sötét ügynek tűnik, hogy kié volt a Bejrútban felrobbant ammónium-nitrát

Archívum2020.08.16, 09:59

A súlyos és döbbentes bejrúti kettős robbanás okozta katasztrófa és azt követően, a napok alatt elmélyülő válság mellett, többen próbálják tisztázni azt, hogyan keveredhetett Libanon legfontosabb kikötöjébe a vegyianyag-szállítmány. Vagyis azt, miért pihenhetett ott évekig ellenőrizetlenül, és így végeredményben azt is, ki vagy kik esetében merül (még) fel a felelősség kérdése. A Reuters megpróbálta visszafele felgöngyölíteni a halálos rakomány útját Bejrútig, de beszámolójukból kiderül, csak gyanús szereplőket, tisztázatlan körüményeket és még több kérdést találtak.

Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok és esőzések

Archívum2020.07.29, 14:17

Félmilliárd forintot meghaladó kárt okozhattak a hétvégi viharok és intenzív esőzések. A biztosítók további kárbejelentésekre számítanak.

Hatalmas károkat okozott a durva esőzés Somogyban: utakat zártak le

Archívum2020.07.26, 14:09

A 68-as főút több szakaszát lezárta a rendőrség vasárnap a heves esőzések okozta károk miatt - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Óriási károkat okozott a péntek esti vihar: családokat kellett kitelepíteni Zalában

Archívum2020.07.25, 11:03

Zala megyében házak kerültek víz alá, öt családot kellett kitelepíteni. Somogy és Zala megyében több helyen szünetel a vasúti közlekedés.

A valaha volt egyik legnagyobb, illegális ipari halászatot leplezték le

Archívum2020.07.24, 19:39

Meghökkentő beszámolót tett közzé a Bloomberg arról, hogy egy nonprofit szervezet állítása szerint, Kína éveken át halászott Észak-Korea vizein, értékes tengeri zsákmánytól fosztva meg a latorállamot. Azaz nem egészen, mert ha igazolni minden kétséget kizáróan nem is lehet, de igen valószínű, hogy a szemethunyásért - vagy az alkuért - cserébe Észak-Korea keményvalutához jutott. Ez pedig már ENSZ-szankciókat sért, amiket - állítása szerint - Peking egyébként maradéktalanul betart.

Jó hírt kaptak a hazai autósok

Archívum2020.04.09, 12:25

Ha csökken a forgalom, kevesebb a baleset is az utakon. A külföldi biztosítók már elkezdtek pénzt visszaosztani az ügyfeleknek, Magyarországon viszont egyelőre csak a kgfb-díjemelkedést tompíthatja valamelyest a kijárási korlátozás - mondják a szakértők. A gyenge forint miatt az importalkatrészek ára ugyanis emelkedhet.

Mit fizet a biztosító és mit nem a lakásbiztosításnál?

Archívum2020.04.07, 11:26

Lakásbiztosításoknál a biztosító azokra a károkra fizet, amelyekre a szerződés megkötésekor annak feltételei szerint vállalkozott. A kárt mihamarabb be kell jelenteni, olykor a biztosító mellett valamilyen hatóságnak is. Gondoskodni kell a kárenyhítésről, de úgy, hogy a – pár napon belüli – biztosítói kárszemléig még rekonstruálható legyen, mi történt. Vita esetén a bíróságon túl a pénzügyi békéltetők és a Magyar Nemzeti Bank is segítenek a megoldásban.

Már 25 halálos áldozata van a Tennessee-re lecsapó tornádóknak

Archívum2020.03.04, 10:40

25-re nőtt a Tennessee középső részére hétfőn éjjel lecsapó két tornádó halálos áldozatainak száma. Több mint 44 ezren maradtak áram nélkül, az állam egyik legnagyobb városa, Nashville pedig háborús övezetre hasonlít egy lakó szerint.

Hatalmas változás jön a lakásbiztosításoknál

Archívum2020.02.18, 13:17

Egy biztosítónak elég volt másfél hónap, hogy pályázzon a jegybank minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) címére. A többiek még csak dolgoznak a terméken. Az új konstrukció jelentős változásokat idézhet elő a lakásbiztosításoknál, de a jelek szerint egy darabig még várni kell az elterjedésére.

Súlyos károkat okoztak hétfőn a Ciara viharciklon miatt kidőlt fák

Archívum2020.02.11, 10:23

Rengeteg alkalommal riasztották hétfőn a Katasztrófavédelmet a Ciara viharciklon által okozott károk miatt, a legtöbb helyen kidőlt fák, leszakadt vezetékek okoztak problémát.

Hatalmas károkat okozott a hét eleji vihar

Archívum2020.02.07, 15:53

Hatalmas károkat okozott a két napon át tartó szélvihar.

Tomboló vihar Horvátországban: lezártak egy autópályát, felborult egy daru

Archívum2020.02.06, 13:51

Tovább tombol a viharos erejű szél a horvátországi tengermelléken. Zágrábban összedőlt egy óriásdaru, a Kastelai-öbölben elszabadult egy tankerhajó, Brac szigetén pedig csónakokat vetett a víz az úttestre - írta a Slobodna Dalmacija című horvát regionális napilap csütörtökön.

Talpra állhat-e Ausztrália turizmusa a tűzvész poklából?

Archívum2020.01.21, 11:10

Bár pontosabb becslést egyelőre lehetetlenség közölni arról, de egészen bizonyos, hogy évekbe fog telni, amíg Ausztrália gazdasága - ideértve turisztikai teljesítményét is - magára talál a pusztító tűzvész okozta károkból. A január második felében napvilágot látott első becslések szerint - ismerteti az Asia Times - a károk értéke már eléri a 3,4 milliárd amerikai dollárt, azaz a több mint 1000 milliárd forintot, és a java még hátra van. Közben hírek érkeztek arról is, hogyan és mennyiből képzeli el az országnak oly fontos turizmus beindítását az ausztrál kormányzat.

Nyugdíjasok kifosztásáért ítéltek el két nőt

Archívum2019.12.12, 16:37

A Kaposvári Járási Ügyészség korábban bűnszövetségben és csoportosan elkövetett kifosztás, és hamis fizetőeszköz használata miatt emelt vádat két Budapest környékén élő nő ellen, akiknek az ügyében a Kaposvári Járásbíróság december 10-én hirdetett ítéletet.

A velencei székesegyház néhány részét teljesen tönkretette a tengervíz

Archívum2019.11.20, 08:16

A világhírű velencei Szent Márk-székesegyház egyes elemeiben végzetes károkat okozott a sós tengervíz - írták kedden a helyi lapok.

1,6 milliárd dolláros kárt okozott a Fakszaj és a Hagibisz tájfun Japánban

Archívum2019.10.28, 08:31

Japánban mintegy 1,6 milliárd dolláros kárt okozott a Fakszaj és a Hagibisz tájfun szeptemberben és októberben - derült ki a japán mezőgazdasági minisztérium jelentéséből.

Leégett egy hétgyerekes család háza: gyűjtésbe kezdtek a környékbeliek

Archívum2019.10.22, 10:02

Egy konnektorban hagyott telefontöltő miatt éghetett le egy hétgyerekes család háza Pilisvörösváron néhány héttel ezelőtt. A család most ismerősöknél lakik, amíg a házukat nem tudják rendbe hozni.

A pusztító szegedi vihar egy autóba is belecsapott

Archívum2019.09.11, 15:18

Elképesztő erővel csapott le Szeged környékén a vihar, hatalmas pusztítást okozva. Az anyagi károkon túl sok személyi sérülés is történt: volt, akire fa zuhant, egy autóba pedig villám csapott. 

Itt az első becslés arról, mekkora kárt okozhat Dorian

Archívum2019.09.03, 11:15

Minden idők második legerősebb atlanti viharaként rögzíthetik a most a Bahamákon pusztító Doriant. A hurrikán már több halálos áldozatot követelt, és most megérkezett az első becslés arra is, mekkora kárt okozhat a térségben. Ijesztő összegekre készülhetnek a biztosítók.

Nem akármilyen pusztítást végzett egy német faluban két gyerek

Archívum2019.08.16, 16:45

Két bajor testvér szökött meg otthoról, mindenfelé pusztítás nyomait hagyva maguk után a faluban, beleértve a szomszéd garázsát is - közölte a német rendőrség.

Ez az év eddigi természeti katasztrófáinak rémisztő mérlege

Archívum2019.08.01, 22:29

A világ legnagyobb viszontbiztosítója, a német Münchener Rückversicherungs-Gesellschaft (Munich Re) az idei első hat hónapban 370 természeti katasztrófát jegyzett fel. Becslése szerint ezek 42 milliárd dollár (12.300 milliárd forint) nemzetgazdasági kárt okoztak.

A vihar miatt még mindig késnek a vonatok

Archívum2019.07.28, 11:53

Az országos vasúthálózat több szakaszon még dolgoznak a szakemberek a szombat éjszakai, vasárnap hajnali viharokban keletkezett károk felszámolásán. Több helyen fák dőltek a vasúti pályára és a felsővezeték is leszakadt a Mávinform közlése szerint. 

Veszélyes vizeken: új gócpontja van a tengeri kalózkodásnak

Archívum2019.08.26, 19:00

A közelmúltban még rendszeresen érkeztek beszámolók vízen elkövetett támadásokról, modern kalózakciókról Kelet-Afrikából és az Indiai-óceánról. A szomáliai partszakaszon aktív fosztogatók rajtaütéseinek eseményeit éppúgy felkapta a világsajtó – sőt, az egyik támadás történetéről még nagy hollywoodi produkció is készült –, ahogy az ázsiai vizeken működő haramiákét. Míg Afrika keleti térségében az Ádeni-öböl, addig Ázsiában a Malakka-szoros és a Dél-kínai-tenger jelentették a legismertebb „forró pontjait” a kalózkodásnak – utóbbi térségekben a világ kereskedelmének nagyjából harmada bonyolódik tengeri úton. Ez azonban mostanra megválttozott: ...

Másfél méternyi jég hullott Mexikóban

Archívum2019.07.01, 15:44

Másfél méternyi jég hullott a mexikói Guadalajarában és környékén helyi idő szerint vasárnap, a jégeső házakban, járművekben és üzletekben tett kárt.

Ez lehet minden idők legnagyobb, állatvilág elleni bűncselekménye

Archívum2019.06.17, 13:49

Óriási volumenű az európai angolnák illegális kereskedeleme, amelynek szereplői főként a brit folyók állományait rabolják le, méghozzá úgy, hogy emelt árat fizetnek a halászoknak az áruért. A veszélyeztetett faj példányai millószámra jutnak el törvénytelen módon Ázsiába, noha az Egyesült Királyságból törvényesen csak az EU-n belül lehetne azokat értékesíteni - derül ki a BBC beszámolójából.

Több tucatnyi jégverést sikerült megakadályozni ebben a négy megyében

Archívum2019.05.31, 17:05

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közlése szerint a jégkármérséklő-rendszernek köszönhetően Magyarországot kevésbé sújtotta az elmúlt napok viharos időjárása, ezzel szemben a határon túli területeken komoly károkat okozott a jégeső. 

A Transznyefty kész kompenzálni a szennyezett olaj által okozott kárt

Archívum2019.05.16, 00:03

Kész kompenzálni a Transznyefty olajszállítmányozási vállalat a Barátság kőolajvezetéken érkező szennyezett olaj által okozott valós kárt - jelentette ki Dmitij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes újságíróknak szerdán Moszkvában.

Kapócs Zsóka állítja: milliókkal károsította meg egy építési vállalkozó

Archívum2019.05.15, 10:35

Lakberendezőként is dolgozik Kapócs Zsóka. Most egy új kivitelezőt bízott meg. Mint mondta: egy kissé erőszakosnak tűnt a férfi, mégis megbízta. Úgy tűnik, hogy több mint 7 millió forinttal károsította meg. 

Időjárás: nagy károkat okozott az országban tomboló vihar

Archívum2019.05.15, 10:10

Óriási vihar pusztított szerte az országban, és rengeteg kárt okozott. Fák dőltek vezetékekre, Balatonlellén egy utcát öntött el a tó vize.

Az erdészek rémálmától rettegnek Svédországban

Archívum2019.05.12, 14:17

Már nem az egyre nagyobb, és a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban előforduló erdőtüzek jelentik a legnagyobb fenyegetést egyes skandináv erdőségekben, hanem valami egészen más - írja a Bloomberg.

Ez a Kelet-Afrikát végigpusztító ciklonok mérlege

Archívum2019.05.06, 15:54

Ezernél is több halálos áldozatot követelt, és az eddigi becslések szerint több milliárd dollárnyi kárt okozott tavasszal a Kelet- és Dél-Afrikán végigsöprő pusztító ciklon, az Idai. A Quartz összesítette a három leginkább érintett ország kárait, amelyeknek április végén újabb csapással, a Kenneth ciklonnal kellett szembenézniük.

A Notre-Dame felújításán dolgozó munkások dohányoztak

Archívum2019.04.24, 17:08

A párizsi Notre-Dame múlt heti tűzvészében leomlott huszártorony körüli állványzatért felelős vállalkozás szerdán elismerte és sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a felújításon dolgozó munkások egy része megszegte a dohányzási tilalmat, de kizárta, hogy a helyszínen talált cigarettacsikkek okozhatták a tüzet.

Újra a levegőben néhány problémás Boeing-gép, miközben perlik a céget

Archívum2019.04.12, 12:09

Már nemcsak a légitársaságok visszamondta megrendelések és kártérítési igények, hanem saját részvényeseik miatt is fájhat a feje a Boeing vezetésének. Miközben egyre komolyabb vizsgálatokat folytatnak a cégnél a közelmúltban történt légikatasztrófa okán, a vállalat földre parancsolt 737 Max-8 és Max-9-es típusú gépei még mindig nem szállíthatnak utasokat. Most pedig - írja a Reuters - kisrészvényesek egy csoportja is a vállalat ellen fordult.

Kiszámolták, mennyit veszítenek értékükből a teleszemetelt óceánok

Archívum2019.04.05, 20:15

A halászterületeket, az akvakultúrákat, a rekreációs tevékenységeket és a globális jólétet mind súlyosan negatívan érinti a szennyezés. Ha ezt számszerűsítjük, akkor évente 1-5 százalékos mértékben csökkennek azok a gazdaságilag is megfogható előnyei a tengereknek és óceánoknak, melyeket most az ökoszisztéma részeként nyújtanak az embereknek.

Kirabolták a vizeket, tönkremehet a halászat

Archívum2019.04.03, 16:42

Egy hónapon át, április 1-től 30-ig tartó halászati tilalmat rendeltek el az ország vizeire Sierra Leone hatóságai, egyúttal a nagy halfeldolgozó vállalatoknak megtiltották az exportot ugyanerre az időtartamra - írja az Africanews. Az ok: kínai és koreai illegális halászok olyan mértékig fosztották ki az afrikai ország felségvizeit, hogy már az ottani, tradicionális alapokon nyugvó halászat számára sincs elég hal.

Milliós kárt okozott Kecskeméten, egy buszt el is akart lopni

Archívum2019.02.21, 20:04

A férfi csak azért nem tudta ellopni a buszt, mert abban az egyik biztonsági őr megakadályozta. Előtte azonban már óriási károkat okozott a pályaudvaron: betörte a buszok ablakait, feltörte a pénztárgépeket, és a burkolatokat is tönkretette.

Káros lehet a szervezetre a tartós lakkozás egy szakértő szerint

Archívum2019.02.18, 12:47

Egy szakértő pedikűrös felhívta a figyelmet arra, hogy a körmök folyamatos lakkozása nagyon veszélyes lehet. Szerinte nem lenne szabad állandóan használni, csak különleges alkalmakra való.

Százmilliós kárt okozott egy külföldi férfi az Omegának

Archívum2019.01.04, 11:01

Éveken keresztül lopta meg az Omegát egy német férfi, aki annak idején az együttes zenéjének külföldi terjesztésével foglalkozott. 

Ez a cég óriásit kaszál a telefonos csalók kiszűrésével

Archívum2018.12.06, 13:58

A hét éve alapított Pindrop nevű startup azzal foglalkozik, hogy mesterséges intelligencia segítségével szűri ki a telefonos csalókat. Ez több neves cég figyelmét is felkeltette, a Goldman Sachs mellett pedig a Vitruvian Partners is beszállt, mint befektető, így összesen 90 millió dollárnyi tőkét sikerült gyűjteni.

Miley Cyrust kirabolták

Archívum2018.12.05, 18:13

Kirabolták Miley Cyrust: a betörők az énekesnő méregdrága gitárjait vitték el.

Brutális számla: ekkora kárt okozott a kaliforniai erdőtűz

Archívum2018.11.28, 12:49

Érkeznek a friss becslések arról, mekkora károkat okozott a két tűzvész, mely Észak-, illetve Dél-Kalifornia területein pusztított. Az állam történetének eddigi egyik legsúlyosabb katasztrófájában mintegy százan haltak meg.

Még a kisebb felmelegedés is katasztrófához vezet

Archívum2018.11.13, 14:35

A klímaváltozás visszafogása érdekében a nemzetközi tervekben megfogalmazott legmérsékeltebb hőmérsékletemelkedés is visszafordíthatatlan károkat okoz a jégsapkában szakértők szerint.

Érkezik a fegyver, ami megállíthatja a poloskainváziót

Archívum2018.10.16, 13:10

Tömegével húzódnak be a házakba, lakásokba a vándorpoloskák és a márványospoloskák. Ajánlatos minél előbb elpusztítani a bejutó egyedeket, mert az áttelelő példányokból lesznek a következő évi populációk. Rossz hír, hogy természetes ellenségeiket egyelőre nem ismerjük, jó hír viszont, hogy az MTA növényvédelmi kutatói már dolgoznak egy hatékony poloskacsapda kifejlesztésén.

A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisitást

Archívum2018.10.10, 11:45

Tavaly óta nem változott érdemben a hamisított termékek iránti kereslet a magyar lakosság körében, a legnépszerűbb csoportot továbbra is a ruházati termékek jelentik a hamis termékek vásárlása kapcsán, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából. A válaszadók 65 százaléka azonban a jelenleginél szigorúbban büntetné a hamisítókat.

Baronits Gábor házára döntött egy fát a vihar

Archívum2018.09.26, 08:45

Budapesten legutóbb hétfőn hajnalban tombolt a szélvihar, a viharkárok pedig Baronits Gábor színész házát sem kímélték. Szörnyű látványra ébredt. 

Egyre pusztítóbbak a villámcsapások

Archívum2018.09.04, 10:55

A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen. Ugyanakkor a villámcsapások következményeként már az év első nyolc hónapjában közel annyi pénzt fizettek ki a biztosítók, mint 2017 egészében - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) gyorsjelentéséből.

Hatalmas károkat okozott Szegeden a vihar: videó

Archívum2018.07.29, 11:05

Összetört sírkövek, elmozdult síremlékek, kicsavarodott fák: Szegeden a vihar után ez a látvány fogadta a temetőbe látogatókat. Hatalmas károk keletkeztek. 

Súlyos károk keletkeztek a volgográdi vb-stadionban

Archívum2018.07.16, 20:24

A heves esőzések okozta földcsuszamlás súlyos károkat okozott a volgográdi labdarúgó-stadionban, amely négy csoportmérkőzésnek adott otthont a vasárnap véget ért világbajnokságon.

Csak a kígyótól akart megszabadulni, erre felgyújtotta az egész házat

Archívum2018.06.20, 15:16

Véletlenül az egész házát felgyújtotta az a finn férfi, aki a kertjében rejtőzködő kígyótól akart megszabadulni – írja az AP hírügynökség.

Rosszul indult a nyár a biztosítók számára

Archívum2018.06.19, 09:28

A júniusi viharok után a biztosítókhoz péntekig 18,5 ezer bejelentés érkezett, a károk előzetesen becsült értéke 1,914 milliárd forint - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

Kiszámolták, mekkora gazdasági kárt okozott az Unióban a terrorizmus

Archívum2018.06.08, 16:59

A RAND Europe független elemzőintézet elkészítette átfogó jelentését arról, milyen károkat okozott a terrorizmus az Európai Unió országaiban - számol be az Independent. Az is kiderült, melyik országnak kerültek a legtöbbe az elszenvedett terrorcselekmények.

Szörnyű pusztítást végzett a vihar Demjén Ferenc dióspusztai birtokán

Archívum2018.05.22, 06:53

Óriási károkat okozott a vihar Demjén Rózsi dióspusztai birtokán: fákat csavart ki. A legenda és felesége is otthon tartózkodtak eközben...

Felkerült az internetre Ambrus Attila filmje, több milliós lehet a kár

Archívum2018.04.17, 10:40

Fájhat a feje Ambrus Attilának, ugyanis az életéről szóló film előbb kiszivárgott az internetre, minthogy a hivatalos DVD megjelent volna. Ez akár több millió forint kárt is okozhat neki.

Brutális károkat okoztak tavaly a természeti katasztrófák

Archívum2018.04.12, 13:27

2011 után a tavalyi év volt az elmúlt 50 év leginkább katasztrófasújtott esztendeje. A globális kár akkora, mintha eltörölték volna Egyiptom teljes gazdaságát. Az összesítést kiadó svájci biztosító szerint ennél is rosszabb évek jöhetnek.

Lézerkerítés madarak ellen: nem csak hatékony, de humánus is

Archívum2018.02.28, 08:41

A mezőgazdasági területeken a madarak által okozott kár elérheti a termés 30-40 százalékát is. A lézerkerítés elzavarja a termés szempontjából kártékony madarakat.

Így loptak el hat év alatt majdnem kétmilliárd dollárt

Archívum2018.02.19, 14:42

A vizsgálatok szerint, 1,8 milliárd dollárnak megfelelő rúpiát csalt el két egyszerű banki alkalmazott hat éven keresztül Indiában, az egyik legnagyobb állami bankban. Az első jelentések szerint azért folytathatták hat éven keresztül üzelmeiket, mert senki nem figyelt oda. Az egyik, a vizsgálatba bevont hivatal szerint ugyanakkor módszertantól függően, a végszámla akár 3 milliárd dollár is lehet.

Súlyos károkat okoztak az esőzések Bolíviában

Archívum2018.02.01, 08:13

Mintegy ötvenezer kárvallottjuk van a rendkívüli heves esőzéseknek Bolíviában - közölte a polgári védelmi miniszterhelyettes La Pazban szerdán.

Soha ennyi kárt nem okoztak még a természeti katasztrófák

Archívum2018.01.09, 15:42

Tavaly okozták a legnagyobb anyagi kárt a természeti katasztrófák, a hurrikánok, az özönvízszerű esőzés, és kiterjedt tüzek az Egyesült Államokban az Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) friss adatai alapján.

A természeti katasztrófák éve rengeteg pénzt emésztett fel

Archívum2017.12.21, 21:52

Idén a hurrikánok, földrengések, erdőtüzek, áradások és földcsuszamlások is rengeteg ember életét tették tönkre. A károk óriásiak, ez volt biztosítási szempontból minden idők harmadik legpusztítóbb éve. A teljes kár nagysága akkora, mint Dánia éves GDP-je.

Százmilliárdokat emésztettek fel az idei természeti katasztrófát

Archívum2017.11.13, 14:31

A 2017-es év több szempontból is emlékezetes marad, sajnos olyan szomorú események is történtek, mint a több millió ember életét veszélyeztető természeti katasztrófák. A Financial Times most megpróbálta minden idők egyik – biztosítási szempontból – legköltségesebb évének kárait összegezni.

Összetörték Rubint Réka autóját, de a fitneszlady még így is hálás

Archívum2017.11.09, 11:34

A legfontosabb, hogy senkinek nem esett bántódása, ám sajnos komoly károk keletkeztek. 

Időjárás: újabb viharos széllökések lesznek

Archívum2017.10.30, 07:36

Vasárnap erős széllökések és eső kísérte a napot, de még hétfőn sem nyugodhatunk meg teljesen. Ha csillapodik is valamit a szél, még mindig viharos lesz. Elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. 

Autókra, házakra dőltek fák a szélviharban

Archívum2017.10.29, 16:01

Nagy károkat okoz a vihar az országban, főleg ahol piros vagy narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Komárom-Esztergom megyében és Budapesten is károkat okozott az erős szél

Archívum2017.09.14, 22:11

Megbontott háztetők, kidőlt fák, leszakadt villanyvezetékek maradtak a széllökés után Komárom-Esztergom megyében és Budapesten is - tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Ikerterhes kismama került az utcára egy csaló miatt

Archívum2017.09.05, 10:25

Egy 39 hetes ikerterhes kismama férjével és kislányával együtt az utcára került Budapesten, mert egy csaló átverte őket. Albérletet keresett a család, majd amikor kifizették az albérlet díját, nem tudtak feljutni a lakásba, mert a zárat lecserélték. A férfi ugyanis, aki a tulajdonosnak adta ki magát, valójában egy korábbi albérlő volt, akit azonnali hatállyal kilakoltattak - tudta meg a TV2 Tények.

Sólyomnak álcázott drónnal ijesztgetik a majmokat

Archívum2017.08.21, 13:42

Sólyomnak álcázott drónnal riasztják el a termőföldeken lakmározó vadon élő majmokat a délnyugat-japán Oitában.

A hőség utáni vihar súlyos károkat okozott Erdélyben

Archívum2017.08.07, 14:30

Vasárnap váratlan vihar söpört végig Erdélyen, ami nem csak a fákat csavarta ki, hanem több ház tetejét is megtépázta.

Rengeteg áldozatot követelt a vietnámi árvíz

Archívum2017.08.04, 10:24

Többen meghaltak és még többen eltűntek az Észak-Vietnám három hegyvidékét sújtó áradásban az elmúlt napokban.

Hatalmas károkat okozhat az afrikai sertéspestis Magyarországon

Archívum2017.08.04, 11:10

Ha az afrikai sertéspestis bekerül az országba, akkor hatalmas károkat okozhat a hazai termelőknél. Magyarország még mentes a betegségtől - jelentette a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, Bognár Lajos.

A londoni Lloyd's elemzői kiszámolták egy átfogó hackerkedés árát

Archívum2017.07.19, 09:55

A 2012-ben a Karibi-térségben pusztító Sandy hurrikán minden idők második legerősebbje volt Amerikában, a 2005-ös Katrina után. Londoni bankárok most a globális gazdaság digitális oldalára vetítették rá Sandy erejét és úgy találták, 53 milliárd dollárt söpörne ki a világból egy jól megtervezett hackertámadás.

Háztartási gépek mentek tönkre a brutális viharban

Archívum2017.07.15, 18:43

Brutális vihar tombolt a hét folyamán Pécsen, ahol az ítéletidő következtében, a sokszoros áramkimaradás miatt több háztartási gép is tönkrement, számolt be erről a TV2 hírműsora, a Tények.

Ítéletidő Ukrajnában: hét ember meghalt

Archívum2017.07.02, 12:18

Hatalmas zivatarok voltak pénteken és szombaton Ukrajnában. Hét ember meghalt, többen megsérültek.

Időjárás: országszerte nagy károkat okozott a vihar

Archívum2017.06.22, 07:56

A meleg, nyárias idő mellett vihar is tombolt az országban, és nagy pusztításokat végzett. Borsod megyében a brutális jégeső okozott gondokat.

50 liter víz zúdult egy négyzetméterre Budapesten

Archívum2017.05.24, 16:30

Ritkán történik olyan, mint amilyen a tegnapi felhőszakadás volt: viszonylag kis területre koncentrálódó nagyon intenzív esőzés. Ráadásul a fővároson is észak–déli irányban halad keresztül a zivatarfront, így a keleti illetve nyugati városrészekben sokkal kisebb károkat okozott.

Félmilliárdos kárt okozott az áprilisi időjárás a Bükkben és a Zempléni-hegységben

Archívum2017.05.22, 10:28

Végéhez közeledik a miskolci központú Északerdő Zrt. által kezelt állami tulajdonú erdőket ért veszteségek felmérése, az áprilisi havazás és vihar mintegy félmilliárd forint kárt okozott a Bükkben és a Zempléni-hegységben közölte Zay Adorján a cég vezérigazgatója.