Kaposvár

címke rss

A Kaposvár kapta a Fradit a Magyar Kupában

Archívum2007.09.27, 12:48

A Kaposvár kapta ellenfélnek a másodosztályú Ferencváros csapatát a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolásán.

Maguk kötözték be áldozatuk sebeit a kaposvári verekedők

Archívum2007.09.18, 15:22

Elsősegélyt nyújtottak vérző áldozatuknak azok a támadók, akik szombatról vasárnapra virradóra összeszólalkoztak, majd összeverekedtek egy katonával Kaposváron. A rendőrség még keresi az elkövetőket, akik ügyetlenül, de gondosan igyekeztek bekötözni a férfi fejét, aki súlyos koponyasérüléseket szenvedett.

A sereghajtó ellen már nem hibázott az Újpest

Archívum2007.09.15, 21:41

A félidőben még egygólos hátrányban volt, végül mégis nyert Siófokon a listavezető Budapest Honvéd a labdarúgó Soproni Liga 8. fordulójában.Az Újpest hazai pályán 3-0-ra legyőzte a sereghajtó Tatabánya együttesét, Urbányi István csapata ebben a szezonban először nyert a Szusza Ferenc Stadionban. A REAC az első félidőben szerzett góljaival nyert Pakson, így tovább inog a kispad a hazaiak vezetőedzője, Lengyel Ferenc alatt. 

Nyíregyházán javított az Újpest, gólpárbaj Kaposváron

Archívum2007.09.02, 12:13

A hétközi Magyar Kupa-fordulóban Felcsúton elbukott Újpest egy góllal nyert az újonc Nyíregyháza otthonában a labdarúgó Soproni Liga hetedik fordulójában. A Fehérvár kétgólos győzelmet aratott a REAC vendégeként, ezzel pontszámban utolérte a listavezető Budapest Honvédot és a szintén 13 ponttal rendelkező címvédő Debrecent, igaz utóbbi két együttes vasárnap éppen egymás ellen játszik. A somogyi rangadón hét gól és kaposvári győzelem született, de potyogtak a gólok a sereghajtók paksi sikerrel végződött tatabányai találkozóján is.

Két perc alatt eldöntötte a Loki a szünet után

Archívum2007.08.25, 22:11

Az első félidőben ugyan nem lőtt gólt, mégis fölényes győzelmet aratott hazai pályán a Debrecen a Kaposvár felett a labdarúgó Soproni Liga hatodik fordulójában, a címvédő ezzel pontszámban beérte a listavezető Honvédot, a következő körben éppen egymás ellen játszik a két alakulat. A Paksnak jót tett az ultimátum, mert 3-0-ra legyőzte a Nyíregyházát, a Tatabányán viszont az edzőváltás sem segített, mert 7-0-s zakóval távozott Fehérvárról. A Sopron a REAC ellen megszerezte idénybeli első hazai diadalát, az MTK két pontot hagyott Siófokon, míg a nyugati rangadón nem bírt egymással a ZTE és a Győr.

Ligakupa: Újpesten vágott vissza a Honvéd

Archívum2007.08.22, 19:18

Kilenc gól és Honvéd-győzelem született Újpesten a labdarúgó Ligakupa második fordulójában. A Paks legyőzte a Fehérvárt, a Debrecen a Nyíregyházát, a REAC a Kaposvárt, a Vasas pedig a Diósgyőrt. A D csoportban csak idegenbeli siker született: a Tatabánya Sopronban, a Győr az MTK otthonában diadalmaskodott.

Már nem veretlen a Nyíregyháza, s nem nyeretlen a Sopron

Archívum2007.08.18, 21:02

A Fehérvár FC 1-0-ra nyert a Nyíregyháza otthonában a labdarúgó Soproni Liga 5. fordulójában. A Sopron megszerezte első győzelmét, Détári Lajos csapata Tatabányán diadalmaskodott. A Győr otthon verte 2-1-re a REAC gárdáját.

Növeli gyártóterületét a Videoton

Archívum2007.08.17, 08:08

Újabb gyártási programot telepít kaposvári cégéhez a Videoton Holding Zrt. - tudta meg a Napi Gazdaság. A Videoton Elektro-Plast Kft. a cégcsoport egyik régi partnerének, a Braunnak gyárt majd különböző háztartási kisgépeket.

Rajcziékat Újpesten oktatta a Kaposvár

Archívum2007.08.13, 20:39

A labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Kaposvár a Megyeri úton verte 2-0-ra az Újpestet.

Csupa hazai focisiker az NB I-ben

Archívum2007.08.05, 21:12

Csak hazai siker született a labdarúgó NB I harmadik fordulójának a szombati játéknapján: a Nyíregyháza a REAC-ot, a Vasas a Sopront verte egyaránt két góllal, míg a Kaposvár-Paks és a Győr-Tatabánya találkozó vége egyformán 2-1 lett.

Derbit nyert a REAC, pontot lopott a Kaposvár

Archívum2007.07.30, 22:25

A labdarúgó NB I 2. fordulójának hétfői zárónapján két találkozót rendeztek: a fővárosi derbin a REAC 2-0-ra legyőzte a Vasast, míg a vidéki gárdák, a Fehérvár és a Kaposvár megosztoztak a pontokon előbbi együttes otthonában.

Ukrán kosáredző igazolt Kaposvárra

Archívum2007.07.27, 10:44

Az ukrán Viktor Berezsnoj lesz a Kaposvári KK férfikosárlabda-csapatának új vezetőedzője. A 46 éves tréner Dzunics Braniszlavot váltja a kispadon.

Détári: Amit a bíró beírt, az hazugság

Archívum2007.07.25, 16:20

Détári Lajos mindig is azok közé tartozott futballistaként és edzőként is, akik nyíltan vállalják véleményüket, így a jelenleg a Sopronnál dolgozó egykori klasszis saját csapatáról, és a Kaposvár elleni meccs bírói teljesítményéről is őszintén nyilatkozott az [origo]-nak adott videóinterjúban.

Détárit három meccsre tiltotta el az MLSZ

Archívum2007.07.24, 17:29

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Détári Lajost, a Sopron vezetőedzőjét, akit a Kaposvár elleni 1-1-es döntetlennel végződött mérkőzésen a játékvezető elküldött a kispadról.

Tíz emberrel szerzett pontot a Sopron, 0-2-ről nyert az Újpest

Archívum2007.07.21, 22:23

A labdarúgó NB I első fordulójában az újonc Siófok félidőben még 2-0-ra vezetett az Újpest ellen, de a lilák a szünet után fordítottak, és végül 4-2-es győzelmet arattak. A Sopron szinte végig emberhátrányban játszott a Kaposvár ellen, ennek ellenére Détári Lajos döntetlennel debütált új csapatának kispadján.

Lovastorna-Eb Kaposváron

Archívum2007.07.04, 15:00

Augusztus 6-12. között a kaposvári Lovas Akadémián rendezik meg az idei nyílt lovastorna Európa-bajnokságot. A rangos viadal szerdai sajtótájékoztatóján bejelentették: jól haladnak az előkészületek, és július első napjáig 20 ország csaknem 250 sportolója küldte el a nevezését.

Sztárcsapat figyelt fel a Kaposvár kosarasára

Archívum2007.06.25, 13:50

Bár hivatalosan már aláírta egyéves szerződését a Kaposvári KK férfikosárlabda-csapatával Hendlein Roland, lehetséges, hogy mégsem a hazai bajnokságban kezdi meg a 2007-2008-as évadot. A bedobóra ugyanis Európa egyik legjobb együttese, a Maccabi Tel-Aviv vetett szemet.

KO-sikerrel menekült meg az ETO, kiesett a Pécs

Archívum2007.05.26, 20:28

Kiesett az élvonalból a Pécs, miután döntetlent játszott a másik búcsúzó, a Vác otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 30., utolsó fordulójában. A szintén veszélyeztetett Győri ETO 4-0-ra legázolta a Diósgyőrt, míg a REAC 2-2-es döntetlent ért el Fehérvárott. A bajnok Debrecen otthon verte a Sopront 2-1-re.

Feljelentéssel zárult a kaposvári önkormányzati belső vizsgálat

Archívum2007.05.21, 20:17

A rendőrséghez fordult Kéki Zoltán, Kaposvár címzetes főjegyzője egy, még áprilisban elrendelt, a városháza adóügyi osztályán lefolytatott belső ellenőrzés nyomán.

Megmenekült a Tatabánya és a Paks

Archívum2007.05.20, 01:15

Főleg a második félidei játékának köszönhetően három ponttal távozott Rákospalotáról a labdarúgó Borsodi Liga 29. fordulójában a Tatabánya, így jövőre is az NB I-ben szerepelhet. Az újonc Paks is meghosszabbította élvonalbeli tagságát, a Duna-partiak a Vasas elleni 4-2-es diadallal harcolták ki a bentmaradást. Szintén fellélegezhet a Sopron és a Kaposvár, mindkét gárda győzelemmel menekült a veszélyes zónából, így a Pécs, Győr, REAC hármasból került majd ki a másik kieső. A Honvédot és a Diósgyőrt ilyen veszély nem fenyegeti, a kupagyőztes kispestiek 1-1-es döntetlennel őrizték meg tavaszi hazai veretlenségüket.

A Tatabánya vitatott góllal verte az Újpestet

Archívum2007.05.12, 20:52

A Tatabánya a bentmaradás szempontjából értékes győzelmet aratott az Újpest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 28. fordulójában. A fővárosi csapat vereségével nagyon távol került attól, hogy második legyen, és ezzel kiharcolja az UEFA-kupa-szereplés jogát. A Vácnak öt gólt lövő Zalaegerszeg meg is előzte a lilákat, a zalaiaknál Waltner Róbert triplával szomorította a már kiesett Duna-partiakat. Nehéz helyzetbe került a Pécs, amely ugyan döntetlenre mentette a Vasas elleni találkozóját, mégis visszacsúszott a 15. helyre, de nem nyugodhat meg a Sopron és a Kaposvár sem, kettőjük összecsapása 2-2-es remivel végződött. Az újdonsült kupagyőzztes ...

A ZTE fordított a Kaposvár ellen

Archívum2007.05.07, 20:34

A Zalaegerszeg hazai pályán egygólos hátrányból fordított a Kaposvár ellen a labdarúgó Borsodi Liga 27. fordulójának zárómérkőzésén.

A Kaposvár legyőzte a Nirvanát

Archívum2007.05.01, 19:24

A CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság keddi mérkőzésén a BITT-Kaposvári NRC legyőzte a Nirvana-TFSE együttesét.

Barcika-Kaposvár döntő lesz a röplabdázóknál

Archívum2007.04.22, 20:43

Az esélyeknek megfelelően a címvédő Kazincbarcika és a tavalyelőtti győztes Kaposvár jutott be a CityLine férfi röplabda NB I-es ligabajnokság fináléjába. Mindkét együttes 3-0-ra nyerte elődöntős párharcát, a Kazincbarcika a Kecskemétet, a Kaposvár a MAFC-ot verte.

Félgőzzel is könnyedén nyert az MTK

Archívum2007.04.21, 20:42

A második helyen álló MTK hazai pályán könnyedén nyert a kiesés ellen harcoló Tatabánya ellen a labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában. A Vasas 3-1-re diadalmaskodott Rákospalotán, a Győr egygólos győzelmet aratott a Vác ellen.

Előny a Kazincbarcika és a Kaposvár röplabdásainál

Archívum2007.04.17, 19:44

A Kazinbarcika és a Kaposvár is előnyt szerzett a CityLine férfi röplabda NB I-es ligabajnokság három sikerig tartó elődöntőiben, miután előbbi a Kecskemét, utóbbi pedig a MAFC csapatát győzte le hazai környezetben.

Az MTK passzolgatott, a Debrecen győzött

Archívum2007.04.14, 19:45

A címvédő, listavezető Debrecen három góllal nyert a második helyen álló MTK ellen a labdarúgó Borsodi Liga, 24. fordulójában. A debreceniek sikerüknek köszönhetően már öt pont előnnyel vezetik a tabellát.

Iksz lett Csank 500. meccse, zakóval tért haza a Győr

Archívum2007.04.08, 02:19

A Győri ETO FC fél év elteltével tért vissza újjáépülő stadionjába, ahol azonban két góllal kikapott a Vasastól a labdarúgó Borsodi Liga, 23. fordulójában. Csank János 500. élvonalbeli mérkőzésén ült le a kispadra, de a Diósgyőr nem tudta győzelemmel köszönteni mesterét, a borsodiak a Kaposvárral ikszeltek. A REAC és a Honvéd otthon tartotta a három pontot a Pécs, illetve a Tatabánya ellen, míg a Sopron Zalaegerszegen aratott bravúros diadalt.

Paks után Kaposváron is kikapott az MTK

Archívum2007.03.31, 18:43

A tavaszi szezonban várakozáson alul teljesítő MTK 1-0-s vereséget szenvedett Kaposváron a Borsodi Liga 22. fordulójának szombati játéknapján. Az Újpest a Mecsekalján parancsolt megálljt a tavasszal ezidáig gólt sem kapó Pécsnek, míg a sorozatos edzőváltások ellenére is bukdácsoló soproniak a Káposztás utcában vesztettek hatpontos meccset a REAC-cal szemben.

Négy közé jutott a MAFC röplabdacsapata

Archívum2007.03.30, 20:30

A MAFC-HARTMANN férfi röplabdacsapata bejutott a legjobb négy közé az NB I-es ligabajnokságban, miután a rájátszás negyeddöntőjében megszerezte a továbbjutáshoz szükséges második győzelmet az 1. MCM RC Kaposvár ellen.

Négy között a Kaposvár röplabdacsapata

Archívum2007.03.29, 22:00

A Kométa-Kaposvár hazai sikere után idegenben is legyőzte a Szolnokot, és bejutott a férfiröplabda-bajnokság legjobb négy együttese közé.

Háromnapos lovas parádé Kaposváron

Archívum2007.03.20, 19:08

A téli díjugrató országos bajnokság döntője után újabb rangos nagyszabású versenynek ad otthont a kaposvári Lovas Akadémia. Péntektől vasárnapig a Kaposvári Tavaszi Fesztivál keretein belül itt rendezik meg a Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató- és díjlovagló-viadalt.

Magyarország bevállalja a 24 csapatos Eb-t

Archívum2007.03.19, 16:15

Pécs, Kaposvár, Miskolc és Zalaegerszeg polgármestere is garanciát vállal, hogy rendező városként beszáll a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságba, amennyiben ez szükséges, azaz ha az európai szövetség (UEFA) 16-ról 24-re növelné a résztvevő válogatottak számát. Minderről a pályázati bizottság adott tájékoztatást.

Egygólos győzelmek fordulója a Borsodi Ligában

Archívum2007.03.18, 17:16

A Borsodi Liga 21. fordulójában eddig hat találkozót rendeztek, és mindegyik helyszínen egygólos győzelmet láthattak a nézők, ráadásul öt találkozó vége egyformán 2-1 lett (pénteken a Honvéd kezdte a sort a DVSC elleni sikerével). A REAC Torma Gábor duplájával verte Rákospalotán a ZTE-t, míg a szintén vendéglátó Diósgyőr a Paks ellen diadalmaskodott háromgólos összecsapáson. A Vác és a Kaposvár meglepetésre nyert idegenben pályára lépve, előbbi Tatabányán, utóbbi Székesfehérváron gyűjtötte be a három pontot. Egyedül Újpesten született csak egyetlen gól, a lila-fehérek a Sopron ellen diadalmaskodtak a Megyeri úton. A Győr-Pécs meccsrre ...

Öngólokkal verte a Paks a listavezető MTK-t

Archívum2007.03.11, 03:11

Az MTK Budapest meglepetésre kétgólos vereséget szenvedett a Paks otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 20. fordulójában, és mivel a címvédő Debrecen 3-1-re legyőzte a sereghajtó Vácot, így a Loki jobb gólkülönbségével átvette a vezetést a tabellán. A Honvédnak jól megy a felújított Bozsik-stadionban, a piros-feketék 0-1-ről fordítottak a REAC ellen, a Pécs és a Kaposvár szintén otthon tartotta a három pontot, a baranyaiak a Diósgyőrt verték 1-0-ra, míg a somogyiak 4-0-val küldték haza a Tatabányát. Sopronban Bajzát Péter bombagólja döntötte el a megyei rangadót a Győr javára.

Félidőre elintézte kosárgyőzelmét az Atom

Archívum2007.03.08, 11:11

A hazai pályán játszó Atomerőmű SE férfikosárlabda-csapata két negyeden keresztül remekelt, és ugyan a végjáték a vendég Kaposvárnak sikerült jobban, a somogyiak nem tudták utolérni a címvédőt. A szerdai forduló minden mérkőzésén hazai siker született, a hölgyek egyetlen csatáján azonban a BSE Szekszárdon tudott diadalmaskodni.

Fogyatékosnak tartott romák miatt perelnek

Archívum2007.03.05, 18:23

Két roma tanuló indított pert Kaposváron jogellenesnek tartott fogyatékossá minősítésük miatt.

Sidibe gólja Loki-győzelmet ért

Archívum2007.03.05, 20:28

Kiszenvedte a győzelmet a Debrecen a Kaposvár ellen a labdarúgó Borsodi Liga 19. fordulójának záró mérkőzésén. A listavezető MTK előnye három pontra csökkent a tabellán a Lokival szemben.

A Honvéd hat góllal avatta fel az új Bozsik-stadiont

Archívum2007.03.03, 22:25

Kispesti örömünnepet hozott a megújult Bozsik-stadion avatása: a Budapest Honvéd hatgólos győzelmet aratott a sereghajtó Vác ellen a labdarúgó Borsodi Liga 19. fordulójában. Ami a szombati játéknap többi meccseit illeti: a Vasas Tatabányán, a Sopron Diósgyőrben diadalmaskodott, a Fehérvár-Paks és az Újpest-REAC meccsek döntetlenre végződtek, a Győr Gyirmóton 2-1-re legyőzte a Zalaegerszeget. A címvédő Debrecen hétfőn este 18 órakor a Kaposvárt fogadja.

Sopronban is ellenállhatatlan volt az MTK futballcsapata

Archívum2007.02.24, 21:46

Az MTK Budapest továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát, miután a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójában - a duplázó Németh Krisztián vezérletével - 3-0-ra győzött Sopronban. Szintén idegenben nyert a Tatabánya, amely egy elsőperces gólnak köszönhette paksi diadalát. A Diósgyőr némi meglepetésre pontot lopott a ZTE otthonából, a dobogós zalaegerszegiek így már nyolc ponttal vannak lemaradva az első helyezett MTK mögött. A Pécs, a REAC és a Kaposvár otthon tartotta a pontokat, utóbbi helyszínen - a Rákóczi Vác elleni meccsén - női játékvezető debütált, erre korábban még nem volt példa az első osztályban.

Mérgezett paprikát foglaltak le Kaposváron

Archívum2007.02.23, 20:07

Száz kilogramm mérgező, izofenfosz-metillel szennyezett pritamin paprikát találtak egy kaposvári kiskereskedőnél, ezt a növényvédőszert az Európai Unióban nem is ismerik - hangzott el a TV2 Tények hírműsorában pénteken este.

Kaposvárról erősít az Albacomp kosárcsapata

Archívum2007.02.08, 17:04

Közeledik a férfikosárlabda-bajnokság alapszakaszának finise, így a mostanság rapszodikusan szereplő Albacompnak ahhoz, hogy megfelelő pozícióban várhassa a rájátszást meg kellett erősítenie keretét. A kék-fehérek legújabb szerzeménye az angol-amerikai Phillips Sullivan.

Intercityt indítanak Kaposvár és Budapest között

Archívum2007.01.18, 19:42

Kísérleti jelleggel a somogyi megyeszékhelyet Budapesttel összekötő vasúti járatot indít a MÁV. A Kapos Intercity január 26-án közlekedik először.

Az Újpest és a Kaposvár hibátlanul zárt teremben

Archívum2007.01.13, 18:59

A teremlabdarúgó-bajnokság zalaegerszegi selejtezőtornáján a délelőtti csoportból a Kaposvár és a Sopron, a délutániból az Újpest és a Pécs jutott tovább a debreceni fináléba.

Legnagyobb üldözőjét is legyőzte az MTK

Archívum2006.12.10, 15:37

A Budapest Honvéd 2-1-re nyert Kaposváron, míg az MTK 2-0-ra verte a vendég Zalaegerszeget a Borsodi Liga 17. fordulójának pénteki játéknapján.

Leváltották a kaposvári tiszti főorvost

Archívum2006.12.07, 19:12

Azonnali hatállyal visszavonta Kaposvár tiszti főorvosának vezetői megbízatását az országos tiszti főorvos. A leváltást Brázay László megyei tiszti főorvos megerősítette, kommentálni azonban nem kívánta.

Az őszi bajnok sem bírt a REAC-cal

Archívum2006.12.02, 17:56

A kiesés elől menekülő, ám az elmúlt hetekben egyre jobb formába lendülő REAC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a már biztosan a táblázat élén telelő MTK-val a Borsodi Liga 16. fordulójában. A sereghajtó Vác szintén 0-0-val szerzett pontot a hetedik Paks otthonában, a címvédő Debrecen simán nyert Pécsett, a Honvéd otthonában 4-1-re verte a Győrt.

Hatot lőtt a Loki Sopronban, hét gól Diósgyőrben

Archívum2006.11.29, 16:12

A Magyar Kupa-címvédő FC Fehérvár több mint egy órán át emberhátrányban futballozva kétgólos vereséget szenvedett a REAC otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 15. fordulójában. A rákospalotaiak utolsó négy bajnoki mérkőzésükből hármat megnyertek, mostani sikerükkel pedig elmozdultak a kieső zónából. A Zalaegerszeg három nyeretlenül megvívott meccs után hazai pályán egy ráadásban szerzett góllal győzte le a Tatabányát. Két pályán is hét gólt láthattak a nézők, de amíg Diósgyőrben a hazai drukkerek örülhettek a 4-3-as Győr elleni diadalnak, addig Sopronban a Debrecen szurkolói ünnepelhettek, mert a bajnokcsapat 6-1-re legázolta a Selymees-csapatot. ...

Tatabányán szerzett három pontot a REAC

Archívum2006.11.18, 18:28

Változatos mérkőzésen meglepő, de megérdemelt győzelmet aratott a REAC a gyenge támadójátékot produkáló Tatabánya ellen a labdarúgó Borsodi Liga 14. fordulójában.

Meglógott az MTK a Zalaegerszegtől

Archívum2006.11.11, 19:24

A listavezető MTK 1-0-ra győzött a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó Borsodi Liga 13. fordulójában, és mivel a Zalaegerszeg csak 1-1-es döntetlent játszott a sereghajtó Vác ellen, így a fővárosi kék-fehérek két ponttal elléptek a riválistól. A Győr Tokody Tibor két góljával biztosan nyert a Fehérvár ellen, a címvédő Debrecen pedig négy nyeretlen bajnoki mérkőzés után Rákospalotán győzött újra. A Pécs a vezetőség ultimátuma óta megtáltosodott, és ezúttal a Vasast fektette kétvállra, míg a mostanság gyengélkedő Sopron nagyon fontos három pontot szerzett a Kaposvár ellen.

Fegyházra ítéltek két kábítószercsempészt

Archívum2006.11.08, 18:41

Fegyházbüntetésre ítélt két kábítószercsempészt szerdán Kaposváron, a Somogy Megyei Bíróság; az egyik, egy afrikai csempész hat, társa, egy magyar, három és fél évet kapott. Az ítélet jogerős.

Otthon botlott, de élre állt az MTK

Archívum2006.11.04, 20:15

Az MTK hazai pályán 2-2-es döntetlent ért el a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Borsodi Liga 12. fordulójában. Supka Attila, a vendégek nemrég kinevezett vezetőedzője először szerzett pontot új csapatával, míg a hazaiak a döntetlennel a tabella élére ugrottak, mivel az eddigi listavezető Zalaegerszeg kikapott Kaposváron. A Pécs sorozatban másodszor nyert, ezúttal Pakson diadalmaskodott 1-0-ra a mecsekaljai gárda.

Újpest-siker és Loki-remi a Borsodi Ligában

Archívum2006.10.28, 20:30

Nem született gól a bajnok Debrecen győri vendégjátékán a Borsodi Liga 11. fordulójában. A REAC és a Kaposvár találkozója is döntetlennel végződött, a somogyiak az utolsó percben egyenlítettek Rákospalotán. A Sopron és a Honvéd egyaránt otthon bukott, előbbit a Paks, utóbbit a Pécs verte vendégként. Az Újpest Kovács Zoltán találatával győzte le a Vácot.

Keresztelőn fertőződtek meg félszázan

Archívum2006.10.25, 10:57

Ételfertőzés gyanújával mintegy félszázan fordultak orvoshoz, sokan pedig kórházi ellátásra is szorulnak azok közül, akik a hétvégén egy keresztelőn vettek részt Kaposváron. Még szerda reggel is jelentkezett új beteg.

Először nyert a Kaposvár az Újpest ellen

Archívum2006.10.23, 20:22

A Kaposvár egy góllal legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó Borsodi Liga 10. fordulójában. A hazai csapat története során először győzte le bajnoki találkozón fővárosi riválisát.

Törvényt sérthettek a szerény polgármesterek

Archívum2006.10.20, 11:43

Jellemzően nem változtak a most megválasztott polgármesterek fizetései az elődökéhez képest, de volt példa emelésre is, sőt, akadt olyan település is, ahol az új vezető írásban kérte: kevesebbet keressen mint elődje. A szakértő szerint ez törvénysértés, de egyben a józan ész első megnyilvánulása. Az [origo] körkérdést intézett a 23 megyei jogú város önkormányzatához, hogy megtudjuk: az új összetételű közgyűlések milyen fizetést szavaztak meg a régi/új polgármestereknek?

MK: kiesett a címvédő Fehérvár

Archívum2006.10.19, 11:49

Az FC Sopron, az MTK és a Kaposvár is magabiztos győzelemmel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe, ugyanez nem sikerült a címvédő Fehérvárnak, amely hosszabbítás után 5-4-es vereséget szenvedett az NB II-es Gyirmót otthonában.

Bajnokot vert az MTK, először nyert a REAC

Archívum2006.10.14, 20:11

A Borsodi Liga 9. fordulójában dominálnak a hazai csapatok, a Fehérvár pénteki győzelme után a Diósgyőr, az MTK, a Győr és a REAC is otthon tartotta a három pontot.

A hétvégén díjlovagló-Világkupa Kaposváron

Archívum2006.10.11, 16:10

Idén is népes és igen erős mezőny jön össze a díjlovagló-Világkupa magyarországi fordulójára: a kaposvári Lovas Akadémián péntektől vasárnapig tizenkét nemzet ötven lovasa és ötvenöt lova vetélkedik egymással. A programban tíz versenyszám szerepel, s a legjobb lovasok között 3,5 millió forint pénzdíjat osztanak szét.

Sidibe triplázott, az MTK élre állt

Archívum2006.09.30, 22:23

Az MTK élre állt a labdarúgó Borsodi Ligában, miután szombaton 3-2-re győzött Vácott. A hétfőn 18 órakor Sopronba látogató ZTE-t szintén megelőzte a címvédő Debrecen, amely Sidibe mesterhármasával, hazai pályán 3-1-re verte a Magyar Kupa-győztes Fehérvárt. Hosszú idő után ismét nyert a Diósgyőr, ráadásul vendégként diadalmaskodott 2-1-re a Kaposvár ellen. A Honvéd Tatabányán gyűjtötte be a három pontot. Két meccs döntetlenre végződött: a Paks az Újpesttel (1-1), a Pécs pedig a REAC-cal (2-2) remizett.

Spanyol befektetők a taszári reptéren

Archívum2006.09.27, 14:48

Logisztikai központot alakítana ki a taszári repülőtérhez kapcsolódva a Sedesa spanyol vállalat. Kínai befektetők is érdeklődnek a létesítmény iránt.

Tatabányán botlott a címvédő Debrecen

Archívum2006.09.23, 21:02

A bajnoki címvédő Debrecen elszenvedte első vereségét, miután a labdarúgó Borsodi Liga, 7. fordulójában egy góllal kikapott a Tatabánya vendégeként. A Győr hazai pályán 2-1-re verte az újonc Paksot. Feczesin Róbert mesterhármasával simán nyert a Sopron a sereghajtó REAC otthonában.

Az Újpest ellen sem botlott a ZTE

Archívum2006.09.10, 18:42

A Borsodi Liga 5. fordulójában az Újpest vendégeként 1-0-ra győzött a Zalaegerszeg. Simon Antal együttese Balajcza hibáját kihasználva Sebők József találatával szerezte meg a győzelmet. A Tatabánya otthon gyűjtötte be a három pontot, Sisa Tibor fiai 4-2-re verték a Kaposvárt, míg a Fehérvár szintén hazai pályán diadalmaskodott a Vasas ellen.

Holttestet találtak a Tókaji tóban

Archívum2006.09.02, 13:37

Ismeretlen férfi holttestét találták meg a Kaposvár melletti parkerdő tavában. A rendőrség felhívást tett közzé az elhunyt személyazonosságának megállapítására.

Hajrágóllal nyert Kaposváron a Loki

Archívum2006.08.25, 21:15

A bajnoki címvédő Debrecen egy, a hajrában lőtt góllal győzött a Kaposvár vendégeként a labdarúgó Borsodi Liga negyedik fordulójának nyitómérkőzésén.

Éjfélre Kaposvárig jut el a zivatarzóna

Archívum2006.08.24, 23:52

A koraesti órákban lépett be nyugat felől hazánk területére az érkező zivatarzóna. Folyamatosan haladt kelet felé, a Balatont is érintette. Éjfélre Kaposvár térségébe jut el. Az éjszaka folyamán tovább halad kelet felé. Útja során esőkre, heves zivatarokra, szélrohamokra is kell számítanunk.

Kispesti döntetlen az Újpesttel Csepelen

Archívum2006.08.19, 22:30

A Honvéd 1-1-es döntetlent játszott az Újpesttel Csepelen a labdarúgó Borsodi Liga harmadik fordulójában. Az MTK hazai pályán 4-1-re legyőzte a Sopront, a találkozó legjobbja a két gólt és egy gólpasszt jegyző Hrepka Ádám volt, aki már öt találatnál tart ebben a szezonban. A Fehérvár egy 82. percben szerzett góllal mentett pontot a vendég Pécs ellen, a Kaposvár Vácon nyert, a Tatabánya magabiztosan verte a Paksot.

Hibátlan a Diósgyőr, gödörben a Fehérvár

Archívum2007.05.09, 10:31

A Borsodi Liga 2. fordulójának szombati mérkőzésein három helyszínen is megosztoztak a csapatok a pontokon, csak a Diósgyőr és a Sopron tudott győzni, előbbi az Újpest után a REAC-ot is megverte, és ezzel még hibátlan, utóbbi 80 perc emberhátrány ellenére gyűrte le a Fehérvárt, Horváth András 93. percben szerzett góljával. Az újonc Vác a hajrában lőtt két találattal egyenlített a Vasas otthonában, a Kaposvár kétszer is egalizált a Honvéd ellen, míg a Tatabánya szintén vert helyzetből mentett pontot Pécsett.

Tíz emberrel nyert a Vasas, négyet lőtt az MTK

Archívum2006.07.29, 23:16

Győzelemmel kezdte a Borsodi Ligát a bajnok Debrecen, amely a Rabotnicki elleni BL-visszavágóra készülve erősen átalakított gárdával 2-1-re verte a büntetőt hibázó Pécset. A Győr kispadján sikeresen mutatkozott be Pajkos János, a kisalföldiek a Honvéd ellen tartották otthon a pontokat. Az FTC kizárása miatt az élvonalba visszakerült Vasas majdnem egy órán át emberhátrányban játszott a Kaposvár otthonában, ennek ellenére 1-0-s győzelmet aratott, míg az MTK a triplázó Hrepka vezérletével 4-0-ra kiütötte a REAC-ot.

Dávid Kornél nem vállalta a válogatottságot

Archívum2006.07.28, 17:51

Nincsen könnyű helyzetben Meszlényi Róbert, a férfikosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya. A nemzeti együttesre augusztus 31-e és szeptember 16-a között hat Európa-bajnoki középdöntő-mérkőzés vár, ám a szakvezetés néhány sztárra nem számíthat.

Dávid Kornél visszatérhet az Albacompba

Archívum2006.06.21, 18:54

A bajnoki ezüstérmes Albacomp kosárlabda csapatában folytatja pályafutását Kestutis Marciulionis. A 30 éves, olimpiai bronzérmes litván irányító az előző idényben a Kaposvár együttesét erősítette, és meccsenkénti 17 pontos átlagot ért el. A székesfehérvári klub vezetőinek tervei között szerepel Dávid Kornél hazacsábítása is.

Megvédte futballbajnoki címét a Loki

Archívum2006.06.06, 20:25

A címvédő Debrecen hazai pályán háromgólos győzelmet aratott a már kiesett Pápa felett, így története során másodszor lett bajnok, mivel az utolsó forduló előtt listavezető Újpest 3-1-re kikapott a Puskás Ferenc-stadionban a Fehérvártól.

Megvesztegetett határőröket ítéltek el Kaposváron

Archívum2006.05.31, 20:29

Harminchárom rendbeli vesztegetésben találta bűnösnek, ezért két év - három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, százezer forint pénzbüntetésre és lefokozásra ítélt egy balassagyarmati határőr főtörzsőrmestert nem jogerős határozatában a Somogy Megyei Bíróság Katonai Tanácsa szerdán Kaposváron; az ügy összesen huszonkilenc vádlottat érintett.

Nem lesz bajnok a Fehérvár, kiesett a Vasas

Archívum2006.05.28, 13:42

A Fehérvár döntetlent játszott otthon a Sopronnal a labdarúgó Borsodi Liga 29. fordulójában, így Csertői Aurél csapata már nem szerezheti meg a bajnoki címet. A Vasas kikapott Kaposváron, és ezzel az utolsó fordulótól függetlenül kiesett az élvonalból. Az MTK a Diósgyőrt, a Zalaegerszeg a REAC-ot, a Pápa pedig a Pécset verte hazai pályán, a Ferencváros viszont egy góllal kikapott a Tatabányától az Üllői úton.

Minden bejött a Diósgyőrnek a Kaposvár ellen

Archívum2006.05.20, 00:58

A Diósgyőri VTK három góllal nyert a Kaposvári Rákóczi ellen a labdarúgó Borsodi Liga, 28. fordulójának pénteki mérkőzésén.

Vitatott büntetővel verte az Újpest a Rákóczit

Archívum2006.05.18, 15:00

A Borsodi Liga 27. fordulójában a Kaposvár élvezetes, jó színvonalú mérkőzésen hazai pályán kapott ki 2-1-re az Újpesttől. A listavezető első félidőben szerzett előnyét a hazaiak a második játékrészben még kiegyenlítették, de pár perc múlva egy vitatható büntetőből megszerezte a győztes gólt Mészöly Géza együttese.

Nyáron indul a Gyurcsány cége elleni per

Archívum2006.05.10, 16:48

Júniusban kezdődik Kaposváron az a polgári per, amelyet a Legfőbb Ügyészség Gyurcsány Ferenc miniszterelnök cége ellen indított a Szalay utcai ingatlanra kötött szerződések miatt. Az értékes állami tulajdonú ingatlant megvette Gyurcsány cége, majd egy állami érdekeltségű kft.-n keresztül, az eladási ár többszöröséért visszabérelték. Az ügyészség szerint a szerződés az állami tulajdonú cég számára feltűnően előnytelen volt.

Elmozdult a kiesőhelyről a Fradi-verő REAC

Archívum2006.05.06, 22:12

A REAC legyőzte a vendég Ferencvárost a labdarúgó Borsodi Liga, 26. fordulójában, ezzel a bennmaradást jelentő 14. helyre került. Az élmezőnyben lévő csapatok közül a Debrecen odahaza verte a Tatabányát, míg a Fehérvár a Hungária körúton győzött, így mindkét gárda tapad az éllovas Újpestre. Pécsett és Győrben nem termett babér a vendégcsapatoknak, a Csank-csapat 4-0-ra kiütötte a Kaposvárt, míg a Mecsekaljáról a Sopron távozott vesztesen.

A Kazincbarcikáé a férfiröplabda-arany

Archívum2006.04.30, 21:19

Története során harmadik alkalommal szerezte meg a magyar bajnoki címet a Vegyész RC Kazincbarcika férfiröplabda-csapata.

Hármat számolt a Vasasra a Fradi

Archívum2006.04.29, 20:10

A Ferencváros hazai pályán 3-1-re legyőzte a Vasas csapatát a labdarúgó Borsodi Liga 25. fordulójában. A Tatabánya otthon verte a Pécset, a REAC Sopronban, az MTK Kaposvárott, a Diósgyőr pedig a Bozsik-stadionban, a Honvéd vendégeként diadalmaskodott.

Hetet vágott a Honvédnak az Újpest

Archívum2006.04.22, 20:28

Kiütéssel nyert a listavezető Újpest a vendég Budapest Honvéd ellen a labdarúgó Borsodi Liga 24. fordulójában, Mészöly Géza csapata 7-0-ra verte a kispestieket. A Fehérvár 3-0-s vereséget szenvedett Kaposvárott, így a lilák öt ponttal vezetik a tabellát. A bajnok Debrecen 2-0-ra győzött Pécsett, a Győr egy négyest rúgott a sereghajtó Pápának, a másik kiesőjelölt, a REAC otthon szenvedett vereséget a Tatabányától. Az MTK gólzáporos meccsen 6-3-mal küldte haza a Zalaegerszeget.

Az utolsó percben mentett pontot a Vasas

Archívum2006.04.18, 19:16

A Vasas Waltner Róbert 90. percben szerzett góljával mentett pontot Tatabányán a labdarúgó Borsodi Liga, 23. fordulójában. Az MTK Pápán, a Fehérvár emberhátrányban otthon a Pécs ellen gyűjtötte be a három pontot, a Győr Kispesten, vérzett el, míg a Kaposvár meglepetésre Zalaegerszegről hozta el a pontokat. A Sopron is nyert 2-1-re a Diósgyőrrel szemben.

Megszenvedett az Újpest a Sopronnal

Archívum2006.04.08, 19:58

A Borsodi Liga 22. fordulójában az Újpest 2-1-re legyűrte a Sopront, és mivel a Fehérvár döntetlenre végzett a Zalaegerszeggel, így a lilák három ponttal vezetnek riválisuk előtt. A Debrecen a Vasas ellen megszakította hárommeccses nyeretlenségi sorozatát, a Diósgyőr pedig a Tatabánya ellen megszerezte első tavaszi győzelmét. A Kaposvár a 89. percben szerzett találattal verte 1-0-ra a Pápát, a REAC az utolsó pillanatokban mentett pontot a Pécs ellen.

Röplabda-kupadöntőre készül Kazincbarcika

Archívum2006.04.04, 16:37

Jövő hétfőn és kedden Kazincbarcikán kerül sor a férfi röplabda BorsodChem Magyar Kupa négyes döntőjére.

Ismét pontokat veszített az Újpest

Archívum2006.04.01, 19:21

Pécsi vereségét követően a Debrecent legyőzte ugyan az Újpest együttese a Borsodi Ligában, azonban soron következő idegenbeli mérkőzésén sem tudott győzni a lila-fehér alakulat: a 21. forduló szombati játéknapján a Tatabánya otthonában döntetlent ért el Mészöly Géza csapata.

Felfutóban a társasházi felújítások

Archívum2006.03.31, 20:41

A következő években a lakásfelújítások felfutása várható, hasonlóan a nyugat-európai tendenciákhoz. Budapesten most indulnak be a reorganizációs programok, miközben Pécs, Kaposvár, Miskolc vagy Szombathely már befejezéshez közeledik a sajátjával.

Tíz emberrel ikszelt a Fradi

Archívum2006.03.26, 14:13

A Borsodi Liga 20. fordulójában három helyszínen nem láthattak gólt a nézők, Kaposvárott az FTC tíz emberrel szerzett pontot, Zalaegerszegen nem bírt egymással a ZTE és a Honvéd, Diósgyőrben pedig a Pécs ért el 0-0-s döntetlent. Az MTK a Sopront, a Fehérvár a Pápát győzte le 2-0-ra, a REAC pedig a Vasas ellen mentette ikszre a mérkőzést Polonkai góljával.

A Vasas és a Fehérvár is MK-elődöntős

Archívum2006.03.22, 22:38

A Vasas és a Fehérvár FC is kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Magyar Kupa legjobb négy csapata közé. Az angyalföldiek a Pécset, míg a székesfehérváriak a Kaposvárt búcsúztatták. Sopronban a negyeddöntő első találkozóján gól nélküli döntetlen született.

Nemzetközi díjugrató verseny Kaposváron

Archívum2006.03.22, 17:55

Péntektől vasárnapig, immár 20. alkalommal nemzetközi díjugrató versenyt rendeznek a kaposvári Pannon Lovas Akadémián.

Pécsen bukott a listavezető Újpest

Archívum2006.03.19, 13:37

2-0-s vereséget szenvedett a listavezető Újpest együttese a Pécs otthonában, a Borsodi Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. Az MTK mindhárom pontot elvitte Tatabányáról, így öt pontra megközelítette az éllovast.

MK: tíz emberrel nyert Újpesten a Loki

Archívum2006.03.15, 23:39

Az idegenbeli csapatok napja volt a szerdai a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjében, a Debrecen egy félidőt emberhátrányban játszott Újpesten, ennek ellenére 1-0-ra győzött, a Vasas a pécsi túrát zárta sikerrel, a Fehérvár pedig Kaposvárott tudott fordítani.

Kaland- és játszópark épül Kaposváron

Archívum2006.03.13, 14:44

Kaland- és játszópark épül Kaposváron, a város korábban majálisoknak helyet adó parkjának átalakításával. A 14 ezer négyzetméternyi területen, a tervek szerint 2007-ben, olyan játszópark lesz, amely Somogy megye jellegzetességeit is bemutatva ismeretekkel gazdagítja és egyben szórakoztatja is a látogatókat.

Rajczi két góllal segítette az Újpestet

Archívum2006.03.12, 16:52

Nem botlott meg a labdarúgó Borsodi Liga 18. fordulójában sem az Újpest együttese, amelyben az aktuális gólfelelős, Rajczi Péter ismét két találatot szerzett, a lilák 2-0-ra verték a REAC gárdáját. Idegenben nyert a Vasas, amely Diósgyőrből hozta el a három pontot. Nem bírt egymással a Kaposvár és a Tatabánya, illetve a Pécs és a Győr, míg a Sopron Zalaegerszegen ikszelt. A Budapest Honvéd-FC Fehérvár mérkőzés a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt.

Választási jogsértést követett el a Zöld Párt

Archívum2006.03.05, 22:41

Választási jogsértést követett el a Zöld Párt Kaposváron, amikor a kettes számú választási kerületben felülragasztották saját plakátjaikkal más politikai szervezetek hirdetéseit.

Kétgólos hátrányból fordított az Újpest

Archívum2006.03.04, 19:02

A listavezető Újpest FC kétgólos hátrányból fordítva nyert a Vasas otthonában a labdarúgó Borsodi Liga 17. fordulójában. A Tatabánya-ZTE és a REAC-Győr mérkőzésen szintén egygólos vendéggyőzelem született. A Sopron könnyedén, a Debrecen kicsit nehezebben tartotta otthon a három pontot, a forduló eddigi egyetlen döntetlenjét pedig az MTK pécsi vendégjátéka hozta.

Az Újpest nem hibázott a tavaszi futballrajton

Archívum2006.02.25, 20:54

A listavezető Újpest hazai pályán a hajrában kiengedve 3-2-re verte a Diósgyőrt a Borsodi Liga 16. fordulójának szombati játéknapján. A Győr az utolsó utáni pillanatban csikarta ki a győzelmet a Vasas ellen, a Pécs pedig 2-0-s hátrányból mentett pontot Kaposvárott. A Tatabánya már a szünetig ötgólos előnyt szerzett a Pápa vendégeként, amit aztán meg is őrzött, míg a Sopron ugyancsak magabiztos győzelemmel térhetett haza kispesti vendégjátékáról. A havazás miatt késve kezdődött budapesti derbin az MTK minimális különbséggel bizonyult jobbnak a REAC-nál.

Veszprém vezetője kapta a legtöbb jutalmat

Archívum2006.01.30, 10:29

Az [origo] összesítése szerint a megyeszékhelyek polgármesterei közül tavalyi munkájáért Dióssy László (SZDSZ), Veszprém első embere kapta a legmagasabb összegű jutalmat, nettó 2 millió 175 ezer forintot. Rajta kívül még Kaposvár, Győr és Eger polgármestere kapott egymillió forint feletti jutalmat. Hat város - Szeged, Debrecen, Miskolc, Salgótarján, Szekszárd, Pécs - vezetőjét nem jutalmazták tavalyi munkájáért. Három település: Kecskemét, Székesfehérvár és Szolnok polgármestere a nyilvános adatról nem adott tájékoztatást.