Kaméleon
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Nagy Ervin
- Szabadság, szerelem
- Hámori Gabriella
- Goda Krisztina
- Csak szex és más semmi
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Csuja Imre: Mert ebből élek
Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Csuja Imre az elmúlt évek egyik legfoglalkoztatottabb magyar filmszínésze, de ezt a státuszt hosszú évek munkájával érte el. Az Üvegtigrisben fedezte fel a közönség és a szakma egy része is, az "Ízirájder, öcsém!"-et már soha nem mossa le magáról. Azóta minden évben több produkcióban forgat, és újra talált magának színházat is: az Örkény Színház tagja. Idén három filmben láthattuk: a Tablóban, a Parában és a Valami Amerika 2-bben, ...
2008 a moziban: Legjobb film
Változatos, szép filmes évet hagytunk magunk mögött, amelyben jól megfértek egymás mellett az ABBA-slágerek, a díjakkal megrakott hallgatag művészfilmek és az igényes magyar közönségfilmek is. Röviden áttekintjük az év filmes sikereit, aztán előrukkolunk az [origo] filmklub tízes toplistájával.
- címkék:
- film
- Madagaszkár
- 2 nap Párizsban
- Macskafogó
- Szex és New York
- pánik
- Kaméleon
- Kung Fu Panda
- Erőszakik
- Nem vénnek való vidék
- trópusi vihar
- A nyomozó
- Tabló
- Kalandorok
- Casting minden
- 9 és fél randi
- Valami Amerika 2.
- Hideg nyomon
- Ellenséges vágyak
- 4 hónap, 3 hét, 2 nap
- Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
- Vacsora
- Titokzatos folyó
- Fél Nelson
- Szkafander és pillangó
- A másik oldalon
- Lorna csendje
- Vérző olaj
- A vasember
- Good Will Hunting
- Juno
- Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
- Agyő, nagy Ő!
- Mamma Mia!
- Hallam Foe
- Delta
- Fallal szemben
- Címkefelhő »
Kovács Zoltán: Shyamalannak szívesen vágnám bármelyik filmjét
Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Kovács Zoltán üstökösként robbant be a magyar filmbe. Ebben az évben két remek film vágásáért felelt: A nyomozóért és a Kaméleonért. Előbbiért azonnal kiérdemelte a legnagyobb szakmai elismerést, az Arany Olló-díjat. Kovács Zoltán - Zolika, ahogy mindenki hívja - azonban egyáltalán nem a semmiből jött: 1999 óta ül a vágóasztal mögött, előbb különféle televíziós produkciókban, majd reklámfilmek készítőjeként. Később felvették aa ...
Visszaszorulóban a gagyi
Ha a magyar film imidzse még nem is állt helyre, vagyis nincs érte tolongás a mozikban, mi már optimisták vagyunk. Idén végre több a sikerült mű, mint a kínosan gyenge, és még színes is a paletta. Élvezhettünk Hollywoodból importált rom-comot, kelet-európai road-moviet, konzervatív magyar regényadaptációt, fekete humorral átitatott krimit, lassú vízen ringó művészfilmet, magyarított cseh falukomédiát, pazar kiállítású dokumentum-katasztrófafilmet, elkeserítően hiteles valóságábrázolást, férfiasan tökéletes thrillert, lélekben gazdag zenés dokumentumfilmet, és zenében gazdag vígjáték-folytatást. És azért az örök pesszimistáknak is juutott ...
Polgár Tamás: Dobálnak jobbra, dobálnak balra
Magyar filmben övé a legkarakteresebb fej. Mundruczó Kornél talált rá egy javítóintézetben és főszerepet adott neki előbb az Aftában, majd a Szép napokban. A Deltában már a kamera másik oldalán is dolgozott afféle mindenesként, aztán kellékes volt a Hellboy 2-ben, mostanában pedig Nicolas Cage-re adogatja a páncélt a Season of the Witch című szuperprodukcióban. Megpróbáltuk összerakni Polgár Tamással az elmúlt nyolc év kirakós darabjait.
Dirigáljon csak a nő
Kulcsfontosságú év lehet a 2008-as a filmvilágban a nemek közti egyenjogúság szempontjából, hiszen az év legnagyobb hollywoodi kasszasikerei közül kettőt (Mamma Mia!, Alkonyat) is nő rendezett. Itthon pedig úgy tűnik, hogy a harmadik filmjével debütáló Goda Krisztina lett az egyik legmegbízhatóbb közönségfilm-készítő rendező. Áttekintjük a legsikeresebb és a legizgalmasabb női rendezők névsorát.
- címkék:
- Goda Krisztina
- Nancy Meyers
- Sírhant Művek
- Szex és New York
- Kaméleon
- Jadviga párnája
- Jóbarátnők
- Szabadság, szerelem
- Minden végzet nehéz
- Holtpont
- A temetetlen halott
- Friss levegő
- Bridget Jones naplója
- Esküvő monszun idején
- Hiúság vására
- Alkonyat
- Elveszett jelentés
- Egy hölgy arcképe
- Amerikai pszicho
- Hullámok hercege
- Deep Impact
- Micsoda csapat!
- A szerelem hullámhosszán
- A fiúk nem sírnak
- Michael
- Apád-anyád idejöjjön!
- Nicsak, ki beszél?
- Mamma Mia
- A miskolci boniésklájd
- Mamma Mia!
- A tűz martaléka
- Persepolis
- A szerelem hálójában
- Címkefelhő »
Tágra zárt combok
A Kaméleon amerikai thrillereket idéző, fémes-kék főcímmel indít, aztán átmegy vaskos vígjátékba, később romantikus dráma lesz belőle, a végén meg keserű bölcselkedésbe csap át. Gondolom, mert kaméleon, ugye. Ennek megfelelően az eredmény is vegyes: egyszer jó film, másszor rossz.
Nagy Ervin: Annyira vagyok sztár, amennyire kell
Írhatnánk, hogy érthetetlen, Nagy Ervin miért nem nagyobb sztár, mint amekkora, hiszen a Nincsen nekem vágyam semmitől kezdve a Szezonon keresztül a Mansfeldig jó néhány filmben nyújtott emlékezetes alakítást az elmúlt tíz év során, a Katona József Színházban pedig kilenc éve játssza a jobbnál jobb szerepeket. Persze értjük: nem szerepelt még soha szégyellnivaló remake-ben vagy gagyi romkomban, és nem bukkant fel egy olcsó tévéshow-ban sem. A Kaméleon című film kapcsán beszélgettünk a harminckét éves színésszel magától értetődő és nehéz választásokról, valamint rutinról, bizalomról és szerelemről a szakmában.
Goda Kriszta szélhámosa Dzsingisz kán ellen
Goda Kriszta szélhámost csinál Nagy Ervinből, az orosz srác áldozatot játszik, a cseh nyugdíjason eluralkodik a kapuzárási pánik, Dzsingisz kán pedig uralomra tör a héten a mozikban.
Zárva volt a fodrász
Van az úgy, hogy az ember ül a moziban, szeme előtt pereg az izgalmas thriller vagy a könnyfakasztó romantikus dráma, és valami mégis újra és újra elvonja a figyelmét, ki-kicibálja a történetből. Talán a rendezői koncepció volt elhibázott vagy a produkció fodrásza nem értette eléggé a dolgát, mindenesetre a sajnálatos eredmény az, hogy a főszereplőt lejátssza a vászonról a figurájához nem passzoló, a színésztől szokatlan vagy mondjuk ki: egyszerűen ocsmány frizurája. Összeszedtük a sztárfejek ellen elkövetett tíz legnagyobb hajmerényletet.
[origo] filmklub
- címkék:
- Hámori Gabriella
- Oliver Cromwell
- Péterfy Bori
- Oliver Stone
- Elizabeth Banks
- Jancsó Miklós
- James
- George W. Bush
- Ellen Burstyn
- Josh Brolin
- Csak szex és más semmi
- I. e. 10 000
- W
- Mindenképpen talán
- Kaméleon
- Szabadság, szerelem
- Nem vénnek való vidék
- Rekviem egy álomért
- Majdnem szűz
- Hallam Foe
- S. O. S. szerelem
- A királynő
- Pókember
- Tibor vagyok, de hódítani akarok
- Csinibaba
- Idegölő
- Nexxt
- Casino Royale
- Árvák hercege
- Szigorúan bizalmas
- Halálsoron
- 27 idegen igen
- Földrengések zongorahangolója
- Jégvihar
- Sziriana
- Made in Hungária
- Pleasantville
- Horton
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
- címkék:
- Nagy Zsolt
- John C. Reilly
- Péterfy Bori
- Daniel Day-Lewis
- Indianapolis Motor Speedway
- Nicole Kidman
- Katyn
- Mézengúz
- Dühöngő bika
- Kaméleon
- Anyád lehetnék
- Szezon
- Hamlet
- Boogie Nights
- Narancsvidék
- Nem vénnek való vidék
- Iszka utazása
- 4 hónap, 3 hét, 2 nap
- Vérző olaj
- Lora
- Kontroll
- Vágy és vezeklés
- A nyughatatlan
- Hipervándor
- A lányok
- August Rush
- Off Hollywood
- A Bourne-rejtély
- Az arany iránytű
- Bűbáj
- metropolis
- Magnólia
- Nagy Sándor, a hódító
- Terminátor 33 1/3
- Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
- A rózsa neve
- Persepolis
- Boldog új élet
- A magánnyomozó
- Címkefelhő »
Képernyőn az alakváltó hős
Szeptember 16-án az RTL Klubra tér vissza a Kaméleon: a középpontban egy olyan férfi áll, aki képes átvenni mások személyiségét.
- címkék:
- Kaméleon
- személyiség
- RTL Klub
- Címkefelhő »
[origo] filmklub
- címkék:
- filmművészet
- Vin Diesel
- Michelle Rodriguez
- Mocskos zsaru
- Anyádat is
- trópusi vihar
- Fél Nelson
- Amerikai pite
- Leo
- Miss Pettigrew nagy napja
- Drót
- Éjféli expressz
- Halálos iramban
- Keresd a nőt!
- Ken Park
- Árnyékok
- Jelenetek két házasságból
- Utazás a Föld középpontja felé
- Amarcord
- Kaméleon
- Címkefelhő »
Fenyő Miki a grundon, Nagy Ervin a gardróbban
Folytatva múlt heti, ősszel moziba kerülő magyar filmeket bemutató összeállításunkat, most a jelenleg készülő alkotásokat vesszük számba, melyek többségét először a Filmszemlén láthatjuk majd. Várható Fenyő Miki zenés kamaszkora, a gardróbban csövező Nagy Ervin és Hajdu Szabolcs legújabb, egész Európát felölelő női története is.
Nagy Ervin: Igyekszem nem hazudni
Goda Krisztina Kaméleon című új filmjében Nagy Ervin végre megkapta azt az abszolút főszerepet, amellyel megszilárdíthatja pozícióját generációja legnépszerűbb színészei között. A december elején mozikba kerülő filmben egy szélhámost játszik, aki mindenkit átver, és folyamatos hazudozásban éli az életét. A Kaméleon forgatásának egyik utolsó napján ültem le beszélgetni a hullafáradt 32 éves színésszel, aki elmesélte, hogyan szabályozzák egymást Hámori Gabival és Csányi Sándorral, milyen a figurája nőkhez fűződő viszonya, valamint azt is elárulta, hogy a magánéletben könnyebb-e egy színésznek hazudnia. De mielőtt rátértünk volna a kommoly ...
Magyar ősz a moziban
Az őszi moziszezon felhozatala különösen erős lesz magyar filmekből. Végre itthon is a nézők elé kerülnek a Filmszemle olyan külföldi fesztiválokat már megjárt nagyágyúi, mint a Delta és A nyomozó, közönségfilmes fronton pedig a sztárpárossal felszerelkezett Goda Krisztina és a Valami Amerika folytatásával jelentkező Herendi Gábor tarolhat.
- címkék:
- Goda Krisztina
- Herendi Gábor
- Sírhant Művek
- Szezon
- Valami Amerika
- A nyomozó
- Tabló
- Mázli
- Para
- Valami Amerika 2.
- plakát
- Magyar Filmszemle
- Híd Terabithia földjére
- Moszkva tér
- A Simpson család - A film
- Immigrants - Jóska menni Amerika!
- Az én kis falum
- A Morel fiú
- A gyűlölet ára
- Lottózsonglőrök
- Will és Grace
- Valami Amerika 2
- Delta
- Kaméleon
- Immigrants
- Címkefelhő »
Hámori Gabriella: Igenis akarjanak tőlem valamit
Hámori Gabi a Terézanyu sikere után kissé kivonult a magyar film pompázatosan csillogó világából és inkább az Örkény Színház örömet és biztonságot nyújtó deszkáin bővítgette színészi arzenálját. Goda Krisztina felkérésének azonban nem tudott ellenállni, úgyhogy már nem kell sokat aludnunk (csak négy hónapot), hogy a Kaméleon lesérült balerinájaként Gabit újra a vásznon láthassuk. Az egyik utolsó forgatási nap végén, hajnali fél kettő körül csíptük el a 29 éves színésznőt, hogy csipogásról és bíbelődésről, pánikról és energiáról, valamint egy zacskónyi cipőről kérdezgessük.
Goda Krisztina: Elkezdődik egy más típusú idegeskedés
A Csak szex és más semmi és a Szabadság, szerelem hatalmas sikere után minden szem Goda Krisztinára szegeződik. Kaméleon című most készülő filmje egy szélhámos-történet lesz, a szereposztással (Hámori Gabriella, Nagy Ervin, Trill Zsolt és Csányi Sándor) sem bíztak sok mindent a véletlenre. Az egyik utolsó forgatási napon egy Andrássy úti étteremben kaptuk el a rendezőnőt, aki mesélt nekünk a feszített munkatempóról, a tesztvetítések tanulságairól, valamint arról, hogy a hazudozó pszichopaták előbb-utóbb mind lebuknak.
Karácsonyra kapjuk a Valami Amerika 2-t
Szinte törvényszerű, hogy folytatják a 2002-es nagy sikerű Valami Amerikát, hiszen Herendi Gábor filmje anno több, mint félmillió embert csábított a mozikba. Az alkotók pörgősebb, sűrűbb filmet ígérnek, amelyben visszatérnek a régi arcok és néhány izgalmas új figurával is gyarapodik a csapat. Kimentünk a forgatásra, ahol a hajnaltól folyó munka ellenére féktelen jókedvet, családias hangulatot és látványos női idomokat találtunk.
A hazug, a táncos és az önimádó
Az etyeki Korda Stúdióban a hatalmas, hangárszerű műtermek közt egy nőkre igencsak veszélyes szélhámossal, egy önteltségtől majd szétdurranó színésszel és egy céltudatos, ám elbűvölő balerinával találkoztunk. Goda Krisztina Kaméleon című filmjének forgatásán jártunk.
A milliárdos kaméleon - megvannak a Chamillionaire-nyertesek!
Az amerikai hiphopper Chamillionaire huszonkilencéves korára Grammy-díjjal büszkélkedhet. Az amerikai rapper és énekes exkluzív koncertet ad jövő héten a Kaméleon Klubban, ugyanis Európából csak hazánkban lép fel. Kisorsoltuk a jegyeket.
Pornós különítmény éjszakai bevetésen
Eddig négy alkalommal hívta a nemzetközi és a hazai pornószakma sztárjait egy műsor és egy egész éjjen át tartó party elejéig a Kaméleon klub saját színpadára. Most eljött az idő, hogy ötödszörre is megpörgessék a szombat estét. Most Candy Strong, Nikki Rider és Regina Moon műsora emeli a hangulatot.
- címkék:
- ötödször
- sztár
- műsor
- Kaméleon
- Címkefelhő »
Pornósztárok karnyújtásnyira
A második részéhez érkezett a Kaméleon Klub partysorozata, a Porn Star, ahol a felnőtt filmek sztárjai, amellett, hogy előadást tartanak, a szórakozók közé is keverednek.
- címkék:
- pornósztár
- előadás
- sztár
- Klub
- Kaméleon
- Címkefelhő »
Pornósztárok partyban
A hazai pornóipar igazi csillag a gazdaság egén. Nem is nagyon meglepő, hogy a szombatesti versenybe beszálló helyek közül az egyik Pornstar partyt hirdet.
- címkék:
- pornóipar
- vetélkedő
- csillag
- Kaméleon
- Címkefelhő »
Ötéves a Mammut Színház - Kedd-esték a Kaméleon Clubban
Quivver, a kaméleon
Szombaton a Dokk vendége lesz Quivver, az angol zenei kaméleon. A Slam Jr.-féle Strictly! szezonnyitójára öt darab kétszemélyes belépőt sorsolunk ki.
Kaméleon nyolcadszor, már a metróban is
Ha a budapesti metróállomásokon kaméleonnal találkozik az ember, ne csodálkozzon, hiszen itt a SuSELinux 8.0 magyar kiadása. A nyolcadik típusú találkozásokról pénteken délelőtt sajtótájékoztatón számolt be dr. Szentiványi Gábor a SuSE képviselet vezetője Budapesten.
- címkék:
- Szentiványi Gábor
- metró
- Linux
- Kaméleon
- Címkefelhő »
Kaméleon nyolcadszor, már a metróban is
Ha a budapesti metróállomásokon kaméleonnal találkozik az ember, ne csodálkozzon, hiszen itt a SuSELinux 8.0 magyar kiadása. A nyolcadik típusú találkozásokról pénteken délelőtt sajtótájékoztatón számolt be dr. Szentiványi Gábor a SuSE képviselet vezetője Budapesten.
- címkék:
- Szentiványi Gábor
- metró
- Linux
- Kaméleon
- Címkefelhő »
A kaméleon, a tengerek vándora
A legújabb kutatások szerint a kaméleonok hullámlovasként, a tengereket átszelve hódították meg a világot.
- címkék:
- Kaméleon
- vándor
- Címkefelhő »