kamatemelés

címke rss

Csalódást okozott a Fed a befektetőknek

Archívum2017.06.15, 12:08

A Fed ugyan a piac által várt mértékben emelte a kamatot, de adós maradt azzal, hogy mikortól kezdődik a jegybankmérleg csökkentése. A döntéssel 25 bázisponttal 1,25 százalékra nőtt az irányadó kamat, amit hat hónapon belül ezzel már harmadszor emeltek.

2017 a pozitív várakozások éve

Archívum2017.01.11, 14:10

Jónak ígérkezeik az idei év. Emelkedő kamatkörnyezetre és gyorsuló gazdasági növekedésre lehet számítani. A meglepetések elkerülése végett azonban érdemes képben lenni azokkal az eseményekkel, amelyek év közben leginkább meghatározhatják a piacokat, a K&H Alapkezelő ezért összegyűjtötte ezeket.

Vége az ingyenhiteleknek Amerikában

Archívum2016.12.14, 20:12

Bejött a várt forgatókönyv, kamatot emelt a Fed. Nyolc éve gyakorlatilag nulla százalék körüli az amerikai alapkamat, amellyel a Fed a hitelezés fellendülését segítette és a gazdasági élénkülést támogatta. Most azonban az alacsony kamalábak miatt félő volt, hogy egy újabb hitelbuborék alakulhat ki. Miután az amerikai gazdaság mutatói is rendbe jöttek, ma 0,5-0,75 százalékos sávba emelte a kamatot a Fed.

Már elkerülhetetlen a Fed szigorítása

Archívum2016.11.17, 16:20

Szinte biztosra vehető, hogy kamatot emel decemberi ülésén a Fed. Az infláció megközelíti a központi bank célját, a munkanélküliség pedig 43 éve nem volt ilyen alacsony szinten. Janet Yellen Fed-elnök tegnapi kongresszusi beszéde szerint az emelésre „viszonylag hamar sor kerülhet".

Fellélegeztek a piacok: nem szigorít a Fed

Archívum2016.09.22, 10:47

Zöldbe borultak a tőzsdék Ázsiában: az amerikai központi bank szerepét ellátó Fed ugyanis nem emelte az alapkamatot, bár decemberben már valószínűleg elkezdenek kis lépésekben felfelé araszolni, a jelenlegi 0,25-0,5 százalékos szintről. Az indoklás szerint az amerikai gazdaságnak még kell tér a bővüléshez.

Amerikai kamatemelést sürgetett egy FED-elnök

Archívum2016.09.07, 14:11

A foglalkoztatottsági és inflációs mutatók alapján a kamatemelés mellett érvelt az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) San Franciscó-i ágának elnöke, meglehetősen óvatosan nyilatkozva azonban a lehetőségekről.

Nem várnak drasztikus lépést Amerikától

Archívum2016.07.17, 12:13

A Wall Street Journal által megkérdezett 60 szakértő fele szerint decemberig nem emel kamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed.

Még nyáron jöhet az amerikai kamatemelés

Archívum2016.06.13, 11:34

Nem várnak nyugodt nyarat a tőkepiacokon. A júniusi brit népszavazás, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelésével kapcsolatos várakozások okozhatnak izgalmakat a következő hetekben. A témában Jobbágy Sándor, a CIB Bank senior elemzője írt összefoglalót az Origónak.

Nem lehet gyorsabb a golyónál, a kamatváltozást nem tudja legyőzni

Archívum2016.05.25, 09:55

Kényelmes időszakot élünk: sokat csökkent a kamatszint, és talán még tovább csökken. A hitelfelvevő fő ellensége, a kamatemelkedés soha nem tűnt távolabbinak, mint napjainkban. Sokan áltatják magukat azzal az illúzióval, hogy ha emelkedésnek indul a kamat, gyorsan lecserélik a hitelüket. A Bankmonitor.hu bemutatja, hogy érdemes-e egyáltalán eljátszani egy ilyen gondolattal. A színtiszta valóság a hitelfelvevők egyetlen mai pénzügyi kockázatáról.

Bizonytalanság uralja a világot

Archívum2015.11.19, 16:52

Talán a környezet már megérett az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed decemberi kamatemeléséhez, de a világgazdaság még mindig bizonytalan, törékeny és egyenetlen – mondja Mark Weinberger, az EY elnöke és vezérigazgatója.

Amiről a Fed mélyen hallgat

Archívum2015.10.27, 09:08

Egyre több találgatás lengi körbe az amerikai jegybank kamatemelésének időzítését, mikorra is várható az első szigorítás, amire 2006 óta nem volt példa. Csak hogy a befektetők másra is nagyon kíváncsiak, mivel a Fed egyelőre nem adott értelmezhető iránymutatást arra, hogy mit kíván tenni a mérlegében roskadozó amerikai állampapírokkal. 

Sokasodnak a kemény hangok a brit jegybankon belül

Archívum2015.09.14, 17:32

Még a kínai gazdaság gyengébb teljesítménye sem tántoríthatja el az angol jegybankot attól, hogy jövő év elején kamatemelésről döntsön, állítja számos közgazdász, ráadásul több jegybankári kommentár is erről tanúskodik. 

Elhamarkodott lenne a Fed kamatemelése

Archívum2015.09.11, 15:22

A túl korai kamatemelés több kárt okozhat az Egyesült Államok gazdaságának, mint amennyi előnnyel járna, figyelmeztet Andrew Levin közgazdász, ami korábban a mostani Fed-elnök, Janet Yellen tanácsadója is volt. 

Fokozódhat a megosztottság péntek délután

Archívum2015.09.04, 13:30

A péntek délután fél 3-kor kerül nyilvánosságra a szokásos amerikai havi átfogó munkaerőpiaci adat, amelynek kiemelt jelentőséget tulajdonít a Fed is monetáris politikája alakításánál. Az alábbi tényezőket érdemes figyelembe venni a mostani publikálásnál. 

Már az EKB-tól is többet várnak

Archívum2015.08.26, 16:03

Még csak a harmadánál jár az Európai Központi Bank a márciusban beindított ezer millárd eurós eszközvásárlási programjának, de a fokozódó globális pánik és a romló környezet miatt máris egyre többen várnak újabb lépéseket a jegybanktól. 

Óriási bajban vannak az oroszok

Archívum2014.12.16, 14:33

15 éve nem volt ekkora kamatemelés Oroszországban, de látszólag ez sem fogja meg a rubel árfolyamát a zuhanástól. Óriási bajban vannak az oroszok...

Oroszország fontos csatát vesztett a gazdasági háborúban

Archívum2014.12.16, 11:48

Több mint 6 százalékkal emelte az orosz jegybank az alapkamatot, mert a rubel egyetlen nap alatt 10 százalékot zuhant a dollárhoz képest. Moszkva ezzel elkerülte a pénzügyi rendszer összeomlását, cserébe lemondott arról, hogy megakadályozza a gazdasági recessziót.

A kormány megtilthatja a bankoknak a kamatemelést

Archívum2014.07.03, 17:43

A bankok kamatemeléseket hajthatnak végre a devizahiteleseknél, hogy előre beszedhessék azt a pénzt, amit ügyfeleik kártalanítására kell majd fordítaniuk. Ezt megelőzendő törvénymódosítással tiltanák a kamatemelést az elszámolás végéig – mondta Varga Mihály a Hír TV-nek.

Elszállnak az élelmiszerárak?

Archívum2014.03.20, 16:14

Az időjárási viszontagságoknak köszönhetően az elmúlt három hónapban számos mezőgazdasági termény ára emelkedett, nem lennénk meglepődve, ha hamarosan ezek az inflációs adatokba is elkezdenének becsorogni. Már a hízó sertés és élőmarha árak is nagy ütemben drágulnak Amerikában, de a stagnáló olaj és csökkenő rézárak segíthetnek elkerülni azt, hogy igazán nagy legyen a nyomás az inflációs mutatókon. 

Apa, kezdődik

Archívum2014.01.29, 15:03

Beállt a sorba a dél-afrikai jegybank is az irányadó ráta 5 százalékról 5,5 százalékra való emelésével. Nagyon úgy tűnik, hogy megindult a feltörekvő piaci lavina, a jelentős török kamatemelés után mindenki próbálja tetszetősebbé tenni saját devizáját. Matolcsy György eközben (a Bloomberg tudósítása szerint) további teret is lát még a magyar alapkamat csökkentése előtt. 

Kamatemelést hozhat a gyenge forint

Archívum2012.05.24, 10:03

Az alapkamat megemelésére kényszerülhet a magyar jegybank, ha az euróválság fellángolása miatt elkezdődött újabb forintgyengülési hullám nem áll meg - vélik londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar hatóságok a 303 forintos eurónál rendszerint beavatkoznak.

Kamatemelést várnak kedden a jegybanktól londoni elemzők

Archívum2012.01.23, 20:19

Egyöntetűen biztosra veszik az MTI által megkérdezett londoni befektetési házak a keddi magyar kamatemelést. A legtöbben 0,5 százalék körüli emelést várnak a jegybanktól.

Ha békül a kormány, félreteheti a szuperfegyvert a jegybank

Archívum2012.01.10, 10:34

Csak összezavarná az amúgy is nyugtalan piacokat, ha az újabb mélypontokat döntő forint árfolyamának erősítésére a Magyar Nemzeti Bank az egyik legerősebb fegyveréhez, a rendkívüli kamatemeléshez nyúlna kedden - állították az [origo] által megkérdezett elemzők. Szerintük a forint gyengülését a kormány idézte elő keménykedésével, így azt a kabinet tudja helyrehozni. A múlt héten békülékenyebb hangnemre is váltott, de rázós hetek elé nézünk.

Simor: Égető szükség van az IMF-re

Archívum2011.12.01, 11:37

A jegybankelnök szerint égető szükség van az IMF-fel való megállapodásra, a keddi kamatemelés pedig segíti a stabilitást, amely befektetői bizalom egyik fontos pillére.

Simor: Nincs bizonyíték a spekulációra

Archívum2011.11.29, 16:55

Inokolt esetben a jegybank nem habozik megemelni a kamatot a jövőben - lényegében erre utalt Simor András jegybankelnök a keddi kamatemelés utáni sajtótájékoztatón, amelyen jelezte, hogy a forint gyengülése veszélyezteti az inflációs célt.  

Várhatóan kivégzi az egyszámjegyű forinthitel-kamatokat kedden az MNB

Archívum2011.11.28, 12:48

A jegybank nem tehet mást, mint hozzáfog a kamatemeléshez, erre számítanak legalábbis az elemzők. Ha csak fél szívvel, túl kicsit emel a monetáris tanács, akkor a piac napokon belül újabb szigorítást kényszeríthet ki a piaci várakozások szerint. Fél év múlvára 7,5 százalékra várja a piac a kamatot, amely most 6 százalékon áll már január óta.

Az áfaemeléshez hasonló lépéseket sem zár ki a gazdasági államtitkár

Archívum2011.11.27, 20:20

A megkezdett reformok, "nem ortodox" gazdasági intézkedések végigvitele mellett állt ki a Reuters-nak adott vasárnapi interjújában Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár. Ha kormány veszélyben érzi a költségvetési célokat, akkor az államtitkár szerint "nem lesz rest" újabb bevételnövelő lépéseket tenni. Állítása szerint ugyanakkor Magyarország nem a török példát követi, vagyis nemcsak a látszat kedvéért tárgyal a Nemzetközi Valutaalappal.

Londonban biztosra veszik a magyar kamatemelést

Archívum2011.11.25, 15:37

Londoni elemzők szerint a jövő héten az MNB várhatóan fél százalékkal fogja megemelni az alapkamatot. A JP Morgan szakértői szerint decemberben egy nagyobb kamatemelésre is sor kerülhet.

Megvolt az MNB utolsó figyelmeztetése a kamatemelés előtt, vélik londoni elemzők

Archívum2011.11.17, 15:09

A három évvel ezelőtti háromszázalékoshoz hasonló kamatemelésre nem számítanak ugyan londoni közgazdaszok, de szerintük, ha sikertelen marad a piaci hangulat befolyásolása, november 29-én biztosan emeli az alapkamatot a jegybank.

Morgan Stanley: Az erős frank miatt nem vásárolnak a magyarok

Archívum2011.08.01, 17:27

Londoni elemzők szerint 2008 óta annyit erősödött a svájci frank a forinthoz képest, mintha hat százalékpontos hitelkamat-emelést hajtottak volna végre. A Morgan Stanley bankcsoport elemzése szerint ez az oka annak, hogy visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon.

Kamatemeléssel nehezíti a görögök dolgát az európai jegybank

Archívum2011.07.07, 15:47

Április után ismét 0,25 százalékponttal emelte az alapkamatot az Európai Központi Bank. A piac számított a lépésre, a kérdés inkább az, hogy a további kamatpolitikára milyen jelzést ad a jegybank elnöke. Az emelés miatt az adósságválságba került országok aggódhatnak, mivel a kamat emelkedése drágább euróhitelekhez vezet.

Kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank

Archívum2011.02.21, 07:57

Az elmúlt három kamatemelési döntés után az elemzők szinte egyöntetűen a jegybanki alapkamat 6 százalékos szinten tartását várják a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának hétfői ülésétől.

Londoni elemzők szerint véget ér az MNB-szigor

Archívum2011.02.17, 14:07

A vártnál alacsonyabb januári infláció miatt nagy valószínűséggel leáll a magyar jegybank kamatszigorítási ciklusa londoni felzárkózó piaci elemzők szerint. Eltérően ítélik meg azonban a kamatdöntő testület összetételének változása utáni kamatpolitikát.

Matolcsyék elhibázottnak tartják az alapkamat-emelést

Archívum2011.01.25, 16:13

Szakmailag elhibázottnak tartja a Nemzetgazdasági Minisztérium a kamatemelést. A monetáris tanács 25 bázisponttal emelte meg az alapkamatot hétfőn.

Hat százalékra emelte az alapkamatot a jegybank

Archívum2011.01.24, 15:33

A monetáris tanács 25 bázispontos kamatemelésről döntött hétfői ülésén, a szigorításra számított az elemzők többsége, akik szerint az idén már jó eséllyel ezen a szinten maradnak a kamatok.

A forintot félti a pártpolitikusoktól a magyar jegybankár

Archívum2011.01.12, 10:56

A jegybank nem szeretne hosszú kamatemelési ciklust - mondta a Bloombergnek Csáki Csaba, az MNB monetáris tanácsának tagja, aki úgy véli, beláthatatlan következményekkel járhat, ha a monetáris tanácsba pártpolitikusokat ültet a kormány.

Tovább nő a feszültség a kormány és az MNB között a kamatemeléssel

Archívum2010.12.21, 09:49

Hétfőn ismét kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank, és ezzel szembement a kormány törekvéseivel, amely szerint a gazdaság felpörgetéséhez épp alacsonyabb kamatszintre lenne szükség. A döntés után jelentősen gyengült a forint, Simor András jegybankelnök szerint a jegybanknak nem dolga kommentálni a rövid távú devizapiaci változatásokat. Simor szerint nekik nem szabad törődniük a kormányzati kritikákkal sem.

Reuters-elemzők: Nem kérdés a folytatódó kamatemelés

Archívum2010.12.16, 14:58

A Reuters elemzői felmérése szerint a piac egyértelműen kamatemelési ciklust vár a következő hónapokban, abban azonban már nincs egyetértés, hogy a következő emelés már idén bekövetkezik, vagy csak januárban. A márciusban felálló új monetáris tanács várható politikájáról még a piacon is óvatosan nyilatkoznak.

Századvég: Jelentős kockázat a nyugdíjpénzek felélése

Archívum2010.12.16, 12:30

Jövőre a korábban vártnál nagyobb, 3,3 százalékos GDP-növekedésre és 2011 végére 6,25 százalékos alapkamatra számít a Századvég. A gazdaságkutató szerint középtávon jelentős kockázat lehet, hogy átmeneti bevételekből, illetve a magán-nyugdíjpénztári vagyonból finanszíroz a kormány egyenlegrontó intézkedéseket.

Kibékíttetné a kormányt és az MNB-t az egyik jegybankár

Archívum2010.12.09, 11:40

Feloldaná a nézetkülönbségeket a kormány és a jegybank elnöke között Bánfi Tamás, a monetáris tanács tagja, aki egyedüliként nem szavazta meg a legutóbbi kamatemelést. Szerinte nem kérdés, hogy a kormány vagy a központi bank vezetője élvez-e elsőbbséget.

Simor szerint ki kellene tűzni az euróbevezetés időpontját

Archívum2010.12.07, 11:05

Simor András jegybankelnök nem tartja kevésbé kívánatosnak az eurót annak válsága miatt, szerinte a kormánynak elő kellene rukkolnia egy hiteles csatlakozási dátummal. A jegybankelnök szerint a magas államadósság miatt Magyarország sebezhetősége ebben az évtizedben fennmarad.

Londoni elemzők: Az MNB kamatemelése figyelmeztető lövés a kormány felé

Archívum2010.11.30, 08:17

A kormány felé leadott "figyelmeztető lövésként" értékelték és az általuk "egyre kiszámíthatatlanabbnak" nevezett magyar gazdaságpolitikával magyarázták londoni felzárkózó piaci elemzők a magyar jegybank (MNB) negyed százalékpontos hétfői kamatemelését, amely egyébként nem érte teljesen váratlanul a City elemzői közösségét.

Novemberi kamatemelésre számít az egyik londoni befektetési ház

Archívum2010.11.23, 19:39

Megjelentek a londoni City elemzői közösségében az első olyan előrejelzések, amelyek nem zárják ki, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már e havi monetáris tanácsi ülésén emelheti jelenleg 5,25 százalékos kamatát. Mások december és február kötött számítanak egy, vagy akár több emelésre.

Meglepő kamatemelés Kínában

Archívum2010.10.19, 14:31

Kínában nagy meglepetésre kamatot emeltek, 2007 óta először. Az egyéves irányadó kamatot 25 bázisponttal 5,56 százalékra, a betéti kamatot hasonló mértékben 2,5 százalékra növelték. Az intézkedés szerdán lép életbe.

Érik az újabb összecsapás az MNB és a kormány között

Archívum2010.09.06, 10:43

Többször jelezte az utóbbi hetekben a Magyar Nemzeti Bank, hogy indokolt lehet az elmúlt 20 évben nem látott alacsony szinten álló jegybanki alapkamat megemelése. A kormány ezt nem tartja jó ötletnek, ami újabb konfliktust gerjeszthet a jegybank és a kormány között. A befektetők a jelek szerint készülnek a kamatemelésre és nem tartják kizártnak azt sem, hogy újra összecsap az MNB és a kormány.

Cséfalvay: A forint gyengülése csak átmeneti

Archívum2010.09.02, 15:33

Átmeneti a forint gyengülése a svájci frankkal szemben és a Magyar Nemzeti Banknak nem kell kamatot emelnie az árfolyam rövid távú ingadozása miatt, jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára csütörtökön. Jövőre valamivel alacsonyabb hiányt akarnak, de nem lehet tudni, pontosan mennyivel.

Megkezdődött a jegybanki szigor Kanadában

Archívum2010.06.01, 17:23

Kamatot emelt a hét legfejlettebb ipari állam közül elsőként a kanadai központi bank kedden. A kamat a 0,5 százalékos történelmi mélypontról most 0,25 százalékponttal (25 bázisponttal) került feljebb.

Kamatemel�st sejtet az MNB

Archívum2008.07.02, 15:51

A JPMorgan heti glob�lis adatfigyel� �s -el�rejelz� elemz�se szerint az elm�lt hetek hat�rozottan kem�nyebbre fordul� monet�ris tan�csi retorik�ja ut�n meglep� lenne, ha az MNB h�tf�n nem szigor�tana - �rja a Napi Gazdas�g.

Nem tudni, hogy emel-e az EKB kamatot

Archívum2008.06.25, 12:24

Kissé megzavarta az elemzőket az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a júliusra várt kamatemelés bizonyossága felől.

Kopits szerint kiker�lhetetlen a kamatemel�s

Archívum2008.06.18, 15:06

Val�sz�n�leg ism�t emelni kell a kamatokat Magyarorsz�gon a v�rtn�l nagyobb m�jusi infl�ci�t k�vet�en - nyilatkozta p�nteken a Bloomberg h�r�gyn�ks�gnek Kopits Gy�rgy, az MNB Monet�ris Tan�cs�nak tagja.

Előző
Következő