Juhász Péter

címke rss

Juhász Pétertõl elköltözött gyerekei édesanyja

Archívum2016.09.03, 19:56

Mostanában mintha eltûnt volna az Együtt politikusa. A Facebookon írta meg, mi áll a háttérben.

Újabb vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Fidesz Juhász Péter ellen

Archívum2016.07.22, 23:15

Halász Péter, a Fidesz-frakció szóvivõje szerint Juhász Péter csak a saját ügyeirõl akarja elterelni a figyelmet a fideszes vagyonnyilatkozatok elleni nyilatkozattal.

Juhász kontra Rogán: kizárnák a bírót

Archívum2016.05.18, 18:17

Juhász Péter szerdán közölte, hogy júniusban szembesíthetik Rogán Antalt Portik Tamással. Juhász szerint ezért akarja most a felperes kizárni a bírót az eljárásból, azonban ezt az ügy elhúzására való hivatkozással már korábban, április végén kezdeményezték. Rogánék szerint Juhász több valótlan dolgot is állít. Az Origo megtudta, az Együtt politikusa ellen rágalmazás miatt is eljárást indított az ügyészség.

Meghalt Szabó Tibor, a TV2 egykori riportere

Archívum2016.04.29, 17:41

Szabó Tibor hétfõn kezdett dolgozni új munkahelyén, az ATV-nél, ám munka közben rosszul lett. Életét már nem lehetett megmenteni.

Orbán Viktor ellen nem lesz vizsgálat

Archívum2016.03.24, 09:11

Nem indul vagyonnyilatkozati eljárás a kormányfõ ellen, hiába kérte az Együtt alelnöke. Juhász Péter azt gyanítja, hogy a kormányfõnek sokkal nagyobb a vagyona, mint amit bevall. Juhász ellen viszont a Fidesz is eljárást indított a vagyoni helyzete miatt.  

Újabb tiltakozó akció a választási irodánál

Archívum2016.03.23, 14:19

Plakátragasztással tiltakoztak az Együtt képviselõi Gulyás Márton politikai aktivista elítélése és a Nemzeti Választási Irodánál történt kopaszos incidens miatt - két A4-es lapon üzentek a Nemzeti Választási Irodának.

Tovább meccsel a Fidesz Juhász Péterrel

Archívum2016.03.22, 08:18

A budapesti Fidesz vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Juhász Péterrel szemben - közölte a Fidesz budapesti szervezete.

Felmondott a Juhász Péterre küldött riporter

Archívum2016.03.21, 17:32

Információink szerint felmondott a TV2-nél Szabó Tibor, a Tények riportere, aki nem akart Juhász Péter-es anyagot csinálni.

A Fidesz eljárást indít Juhász Péter lakbére miatt

Archívum2016.03.20, 18:08

A Fidesz budapesti elnöksége hétfõn vagyonnyilatkozattételi eljárást kezdeményez az V. kerületi önkormányzatnál Juhász Péter, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnökével szemben. Juhász Péter azt mondta, hogy nem száll le Orbán Viktor vagyonosodásáról.

Millás is firtatja Juhász Péter pénzügyeit

Archívum2016.03.20, 10:45

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület egyik alapítója a Facebookon vonta kérdõre Juhász Pétert.

Megsemmisült a belvárosi ingatlanügyletek bizonyítéka

Archívum2016.03.17, 16:40

Pontosan nem ismert "technikai ok" miatt megsérült az a CD, amin a belvárosi ingatlanértékesítések miatt hûtlen kezelés gyanújával folyó nyomozás egyik bizonyítéka, a Rogán Antal polgármestersége idején eladott 800 ingatlan listája van. A bizonyíték megsemmisülése csak egy párhuzamosan folyó bírósági eljárás mellékszálaként, véletlenül derült ki.

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeztek Orbán ellen

Archívum2016.03.07, 13:54

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen az Együtt politikusa. Juhász Péter azt gyanítja, hogy sokkal nagyobb a vagyona, mint amit bevall. Szerinte azért, mert Orbán apja szerezte meg azt az ingatlant, ahol 13 hektáron öt kastély jellegû épület is áll, és ezt õrzi Orbán kutyája is.

Elutasították Deutsch Tamás keresetét a drogperben

Archívum2016.03.04, 10:55

Juhász Péter tanúvallomásokat is idéz a Facebook-oldalán, ahol azt a hírt is közölte, hogy elutasították Deutsch Tamás keresetét a drogperben. 

Betörtek Juhász Péterékhez

Archívum2016.02.29, 11:02

Betörtek hozzánk, és gratuláció a Saul fiának - közölte a közösségi oldalon Juhász Péter, az Együtt politikusa.

Tüntetõk várják Orbánt az évértékelõn

Archívum2016.02.25, 11:32

Lopják a jogom! címmel szervez tüntetést az Együtt vasárnapra a Várkertbazárhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tartja szokásos évértékelõjét. Az ellenzéki párt a boltzáras népszavazási balhé miatt demonstrál.

Deutsch elvesztette a drogpert Juhásszal szemben

Archívum2015.12.21, 16:30

Életszerûnek találta a Fõvárosi Bíróság – egyelõre nem jogerõs – ítélete azt a tanúvallomást, miszerint Deutsch Tamás fideszes EP-képviselõ fogyaszthatott drogot, szemben azzal, amit a politikus eddig állított, és ami mellett továbbra is kitart. A bíróság ezzel a Deutsch drogozásáról beszélõ Juhász Péternek adott igazat.

Saját magát jelentette fel Juhász Péter

Archívum2015.12.07, 16:55

Elöljár a jó példával és saját maga ellen kér az adóhivatalnál vagyonosodási vizsgálatot Juhász Péter, az Együtt alelnöke. Az ellenzéki politikus a minap a kormánytagok vagyongyarapodását firtatta, mire a Fidesz azt kérte tõle, kezdje magán a vizsgálódást. Juhász reméli, hogy ezután a "sok közpénztolvaj" is a nyilvánosság elé áll.

Kósa Lajos pórul járt

Archívum2015.11.03, 19:02

Kósa Lajos a Fidesz frakcióvezetõje délelõtt jelentette be, hogy bürokráciacsökkentési céllal honlapot szeretne létrehozni, valami olyan címmel, hogy "mi a hülyeség". Juhász Péter, az Együtt politikusa viszont rájött, hogy a miahulyeseg.hu még szabad. Gyorsan le is foglalta.

Õk dönthetik el a 2018-as választást

Archívum2015.08.07, 08:44

A kis pártok közül az LMP volt az elmúlt félév legnagyobb nyertese, míg az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért a szakadás után az ötszázalékos bejutási küszöb alatt áll.

Nincs itt semmi látnivaló: megint védett Orbán utcája

Archívum2015.07.01, 11:11

Szeptember végéig garantált a nyugalom a budai Cinege utcában, a terrorelhárítás három hónappal ismét meghosszabbította Orbán Viktor otthonának védelmét.

Tudományos tevékenység lett a miniszteri biztosi poszt

Archívum2015.06.05, 18:05

Nem összeférhetetlen a KDNP-s Rubovszky György lányának, miniszteri biztosi posztja az V. kerületi alpolgármesterséggel, mert az az õt kinevezõ minisztérium szerint tudományos tevékenységnek számít.

Juhász: 70-30 arányban osztozik a pénzen Fidesz és az MSZP

Archívum2015.05.14, 19:01

Civil szervezetek támogatásáról is döntött csütörtöki ülésén a kormánypárti vezetésû és többségû V. kerületi önkormányzat képviselõ-testülete. Az Együtt politikusa, Juhász Péter szerint a 45 milliós keret kétharmadát pártokhoz köthetõ szervezetek kapták: 11-et a kormánypártokhoz, hármat a szocialistákhoz sorolt.

Szorzásban erõs tanácsadókkal szerzõdne újra az V. kerület

Archívum2015.05.12, 22:31

Idén is jelentõs összeget tervez kifizetni szakértõi díjként az V. kerület vagyonkezelõ cége annak a könyvvizsgáló vállalkozásnak, amelynek korábbi tevékenysége a belvárosi ingatlanügyekben nyomozást elrendelõ ügyészségi iratok szerint két szám összeszorzására korlátozódott. Értékbecslõként pedig ragaszkodik a kerület az alpolgármester édesapja, a KDNP-s Rubovszky György cégéhez.

Juhász Péter legyõzte a rendõrséget

Archívum2015.05.05, 13:41

Juhász Péternek adott igazat a rendõrséggel szemben a bíróság. Ez azt jelenti, hogy lehet tüntetni Orbán Viktor XII. kerületi háza elõtt annak ellenére is, hogy a területet a Terrorelhárítási Központ szigorúan felügyeli.

Orbán házához vonulnak, hogy kérdõre vonják

Archívum2015.04.30, 12:32

Orbán Viktor felcsúti házához szervez tüntetést az Együtt. Juhász Péterék saját nemzeti konzultációs kérdõívüket dobják be a miniszterelnök postaládájába. Az ellenzéki aktivisták korábban a korrupció ellen demonstráltak Orbán fõvárosi otthona elõtt.

Nix ugribugri Orbán háza elõtt

Archívum2015.04.25, 11:20

Nem engedélyezte a rendõrség az Orbán Viktor budai háza elé tervezett demonstrációt, mert az "mások jogainak és szabadságának sérelmével járna". A romák háza elõtt tartott gárdavonulások nem sértettek jogokat? - kérdi Juhász Péter, a tüntetés szervezõje.

Száz városban tüntettek a korrupció ellen

Archívum2015.04.19, 21:52

A Fidesz "kormányzati szabadrablása" ellen tüntettek több ezren Budapesten, de az ország másik csaknem száz pontján is tiltakoznak az ellenzéki pártok és civilek a "Korrupció Kormánya" ellen. A Fidesz szerint azok szerveztek tüntetést, akik korábban "szétlopták" a nemzeti vagyont. 

Csak tologatják a felcsúti bejelentést

Archívum2015.04.18, 12:28

A harmadik ügyészség dobja vissza vagy adja tovább a Mészáros Lõrinc felcsúti polgármester vagyonnyilatkozatára vonatkozó bejelentést. A köztévé híradósát megütötték, Bencsik András pedig úgy látja, az emberek csalódtak a Fideszben. Ez történt a héten.

Orbán Viktor háza közelébe jutottak a demonstrálók

Archívum2015.04.15, 09:43

A TEK tiltásának ellenére sikerült bejutniuk és Orbán Viktor háza elõtt tüntettek a korrupció ellen az Együtt aktivistái – közölte Juhász Péter, a párt alelnöke.

Nyomozást rendeltek el a belvárosi ingatlanügyek miatt

Archívum2015.04.13, 22:54

Hatályon kívül helyezte a rendõrség nyomozást elutasító határozatát és különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés bûntettének gyanújával nyomozást rendelt el a Fõvárosi Fõügyészség Juhász Péter  belvárosi  ingatlanértékesítések miatt tett feljelentése alapján. 

Az ügyészség vizsgálódik Juhász Péter ügyében

Archívum2015.04.08, 17:14

Rágalmazás vétsége miatt a X. XVIII. kerületi ügyészség vizsgálódik tovább Juhász Péter ügyében – tudta meg az Origo. Az Együtt politikusa korábban bûncselekmény elkövetésével vádolta Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetõjét.

A kormány leváltására buzdítottak Pécsen

Archívum2015.03.15, 19:51

A kormány leváltására buzdítottak a Talpra Pécs! elnevezésû tüntetés szónokai a baranyai megyeszékhelyen. Juhász Péter, az Együtt alelnöke a civilek által a Facebook közösségi portálon szervezett demonstráción azt mondta: a kormány ellenzõinek nincs más dolga, mint alulról szervezõdni és nem elhinni, hogy a hatalmon lévõk megállíthatatlanok, legyõzhetetlenek. 

A korrupció kormánya ellen tüntettek

Archívum2015.03.08, 18:09

Véget ért az ellenzéki és civil szervezetek budapesti korrupcióellenes felvonulása. Az Origo a helyszínrõl tudósított.

Orbán veje visszautasítja Juhász Péter vádjait

Archívum2015.03.05, 08:43

Tiborcz István szerint Juhász Péter Együtt-alelnök valótlan tényeket közöl, továbbá azokból valótlan tartalmú következtetéseket von le, amikor azt állítja, hogy egy olyan szlovákiai cég nyert egy tavalyi magyar közbeszerzésen, amelynek több áttételen keresztül õ is tulajdonosa. Errõl Tiborcz István a Green "Investments & Solutions" Kft. tulajdonosaként küldött közleményt az MTI-hez.

Juhász Péter megadta a számlaszámát Simicskának

Archívum2015.02.06, 18:04

Ez a számlaszámom, ha érted mire gondolok - írta Simicska Lajosnak Juhász Péter. A médiaháború újabb ütközete a legtöbb ellenzéki politikust reagálásra késztette. Mesterházy Attilát szórakoztatták a fejlemények, a DK-s Oláh Lajos úgy tûnik, „az ellenségem ellensége a barátom" elvét vallja, Szanyi Tibor Orbánt félti, Szigetvári Viktor pedig csak hátradõl és kávézik.

Hiába kért segítséget a szavazáshoz Juhász Péter

Archívum2015.01.30, 16:04

A Facebookon kért tanácsot csütörtökön Juhász Péter, hogyan szavazzon egy belvárosi ingatlan elõvételi jogával kapcsolatban. Az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselõje szerint az önkormányzat közel kétszeres áron vásárolna vissza egy öt évvel ezelõtt eladott ingatlant. Az önkormányzat szerint Juhász Péter hazudik és törvényt sért.

Juhász Péter párbajra hívta ki Rogán Antalt

Archívum2015.01.25, 10:33

„Párbajra hívlak! En garde!" - írta Juhász Péter, az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselõje Rogán Antal volt polgármesternek, javasolva, hogy egy nyilvános vitán ütköztessék véleményüket a belvárosi ingatlaneladásokról.

Heim Péter: Egy kézen meg tudom számolni, hányszor találkoztam Rogánnal

Archívum2015.01.18, 14:12

Reagált Juhász Péter vádjaira Heim Péter. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezetõje az Origónak visszautasította azt is, hogy összejátszott volna Rogán Antallal. A valótlanságokat állítókat beperli. 

Juhász: Heim magával versenyzett

Archívum2015.01.16, 18:02

„Heim Péter saját magával versenyzett Rogán pályázatán” – írja Facebook-oldalán Juhász Péter a belvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatban.

Lemondott a tisztségérõl Juhász Péter

Archívum2015.01.15, 17:28

"Nem hajlandó asszisztálni a rabláshoz", ezért lemondott önkormányzati bizottsági tisztségérõl Juhász Péter, V. kerületi ellenzéki képviselõ – a mandátumát viszont megtartaná. A belvárosi önkormányzat szerinte elárulta választóit.

Rogán Antal és az ingatlanmaffia ellen tüntetnek

Archívum2015.01.13, 17:30

Nem ment el az ingatlaneladások ellenõrzését vizsgáló bizottság keddi ülésére Juhász Péter. Az Együtt politikusa ezt a Facebook-oldalán közölte. Az V. kerületi önkormányzati képviselõ bejegyzésében azt írta, hogy nem aszisztál egy - ahogyan fogalmazott - kutyakomédiához. Most a tüntetéssel van inkább elfoglalva. Szerdára ugyanis antikorrupciós sétát szervez az Együtt a „belvárosi ingatlanmaffia” ellen.

Nincs jogalap a Juhász Péter elleni eljáráshoz

Archívum2015.01.07, 17:32

Nem indíthat összeférhetetlenségi eljárást Juhász Péter ellenzéki képviselõ ellen az V. kerület fideszes alpolgármestere, erre nincs jogi lehetõség - közölte a fõvárosi kormányhivatal. Juhász Péter korábban többször is kijavította vagyonnyilatkozatát, amit a kerületi fideszes alpolgármester problémásnak tart.

Feljelentette Juhász Pétert a drogvád miatt Deutsch Tamás

Archívum2015.01.07, 13:59

Még december közepén ígérte Deutsch Tamás fideszes Ep-képviselõ, hogy bepereli az õt drogozással vádoló Juhász Pétert. Az Origónak a fideszes képviselõ azt írta, az általa korábban mondottaknak megfelelõen ezen a héten valamennyi jogi eljárást elindította illetve elindítja Juhász Péter ellen.

Feljelenti Juhász Péter az ingatlancsalókat

Archívum2015.01.13, 10:06

Bûnszervezetben elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt tett feljelentést Juhász Péter. Az V. kerületi képviselõ panamát sejt Belváros-Lipótváros ingatlaneladásai mögött, az ügyészség viszont ellene indított eljárást rágalmazás miatt.

Rágalmazás miatt eljárás indult Juhász Péter ellen

Archívum2014.12.29, 13:18

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõjének feljelentése nyomán az ügyészség rágalmazás miatt eljárást indított Juhász Péter, az Együtt társelnöke, V. kerületi önkormányzati képviselõ ellen - közölte Belváros-Lipótváros Önkormányzata.

Deutsch leszámolna a városi legendákkal

Archívum2014.12.19, 15:27

Napokon belül megindítja a jogi eljárást Deutsch Tamás az õt drogozással vádoló Juhász Péter ellen, mert kitart mellette, hogy soha még csak ki sem próbált semmilyen kábítószert.

Deutsch és Juhász Péter jattoltak egymással

Archívum2014.12.15, 15:59

Kezet fogott Deutsch Tamás és Juhász Péter, de nem akartak együtt beülni az ATV Start hétfõ reggeli mûsorába és a pereskedéstõl továbbra sem állnak el. A két politikus azóta üzenget egymásnak a Facebookon, amióta Deutsch Tamás az Origónak azt mondta, hogy soha életében semmilyen drogot nem próbált ki. Juhász Péter azonban az ellenkezõjét állította a közösségi oldalon. 

Juhász: 50 milliót keresett Portik cége Rogán üzletén

Archívum2014.12.07, 13:20

Ötven millió forintot keresett a Portik Tamás érdekeltségébe tartozó cég, a Classic Immo Kft.  az V. kerületi önkormányzattal kötött üzleten – állítja Juhász Péter. Az Együtt belvárosi képviselõje Facebook-oldalán azt írta, feljelentést tesz az ügyben. A belvárosi önkormányzat szerint Juhász bosszúból rágalmaz. 

Juhász módosítaná a vagyonnyilatkozatát

Archívum2014.12.02, 16:37

Beismerésként értékeli az V. kerületi önkormányzat, hogy Juhász Péter módosítani akarja a vagyonnyilatkozatát. A politikus az Origónak azt mondta, bérelt lakását és egy jövedelmet nem termelõ cégben lévõ érdekeltségét írná bele, bár a fideszes alpolgármester nem ezeket kifogásolta.

Juhász: Nincs semmim, nem loptam szét a közvagyont

Archívum2014.11.29, 16:15

Néhány órával azután, hogy a jobboldali sajtó Juhász Péter vagyonát firtatva arról írt, hogy "rejtély, mibõl él", az V. kerületi alpolgármester valótlan vagyonnyilatkozata miatt összeférhetetlenségi eljárást indított ellene. Juhász az Origónak azt mondta, nem hiányos a dokumentum, tényleg nincs semmije.

Rendõrségi feljelentés vár Rogán utódjára

Archívum2014.11.21, 17:21

Ez a természetes és normális reakció akkor, ha valaki lebukik - reagált Juhász Péter az Origónak arra, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület új polgármestere megunva az õt ért "támadásokat”, visszaadja azt az önkormányzati lakást, amihez Juhász szerint törvénysértéssel, töredékáron jutott.

Juhász nem rágalmazta Rogánt

Archívum2014.11.07, 17:48

Nem rágalmazott az önkormányzati választás kampányában Juhász Péter, amikor Rogán Antal távozó polgármester szemére vetette az V. kerületi önkormányzat „korrupciógyanús ügyeit" - állapította meg a bíróság, és bûncselekmény hiányában megszüntette a fideszes politikus által indított eljárást.

Durva kampány: kamerával követik Juhászt

Archívum2014.10.11, 11:34

„Ma azt vettem észre, hogy követ valaki" - írta a Facebookon az Együtt-PM társelnöke. Juhász Péter a baloldali pártok polgármesterjelöltje: a fõváros V. kerületében indul a Rogán Antal székét elfoglalni kívánó Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes alpolgármesterrel szemben.

Nem vagyok bosszúálló, de rendet szeretnék

Archívum2014.10.07, 11:23

Jók az esélyei a gyõzelemre az V. kerületben Juhász Péternek, az Együtt-PM társelnökének. Az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltje szerint ezért próbálják õt lejáratni. A vádakat visszautasította, és közölte: ha kell, vizeletmintát is ad. Gyõzelme esetén elsõ dolga lesz az elszámoltatás, és a mutyik visszaszorítása, ezzel milliárdokat spórolna. A kerületben a demokratikus mûködés mintaprogramját valósítaná meg.

Juhász Péter: A Fidesz le akar járatni!

Archívum2014.09.21, 17:20

Az Együtt-PM V. kerületi polgármesterjelöltje, Juhász Péter szerint a Fidesz megpróbálja õt lejáratni, mégpedig azért, hogy elterelje a figyelmet Rogán Antal belvárosi polgármesternek, a Fidesz parlamenti frakcióvezetõjének "luxusingatlanáról".

A NAV-botrány kirobbantója lenne az átvilágító

Archívum2014.09.18, 11:55

Hülyeségnek tartaná Juhász Péter, hogy az V. kerületi átláthatósági biztos az õ egykori cégeit is átvilágítsa.

Egy nevét nem vállaló Fidesz-szimpatizáns is áll Juhász Péter mögött

Archívum2014.09.11, 15:00

Többek között átláthatóságot és egy társasház-felújítási program elindítását ígérte az V. kerületben Juhász Péter, az Együtt–PM polgármester-jelöltje, aki azt is el szeretné érni, hogy a helyben lakóknak nagyobb beleszólásuk legyen a döntésekbe.

Feljelentés Rogán helyettesének "jóárasított" lakása miatt

Archívum2014.08.06, 13:59

Bûncselekményt gyanít az Együtt-PM Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi alpolgármester lakásvásárlása körül. Az Origo tárta fel, hogy az alpolgármester által megvásárolt önkormányzati lakást az amúgy is kedvezményes értékesítés elõtt "leakciózták", így 19 millió forintért jutott a 40-45 milliót érõ ingatlanhoz.

A jóságos Orbán Viktor legalizálja a füvet

Archívum2014.05.16, 21:02

Magyarország kilép az Európai Unióból, szabad itthon a marihuánatermesztés, és a nemzeti dohányboltokban kell árusítani a füvet. Ezt a víziót jeleníti meg egy most bemutatott színdarab, amelyben az Együtt-PM-es Juhász Péter is szerepel, és nem mást alakít, mint Orbán Viktort. Juhász azt mondta, hogy egyetlen tömegrendezvényes szónoklatánál sem izgult még ennyire.

Juhász Péter nem kér a gyurcsányos listából

Archívum2014.01.09, 15:27

Biztosan nem szerepel a baloldali pártok közös listáján Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke, a Milla Platform vezetõje. Juhász csütörtök délután közölte, hogy nem hajlandó Gyurcsány Ferenccel egy listán szerepelni, és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét sem fogadja el. A Milla platformnak, amelyet eddig vezetett, felajánlotta lemondását. Kérdés azonban, hogy elindul-e majd egyéniben.

Bajnai próbálja egyben tartani a pártját

Archívum2014.01.09, 14:32

Juhász Péter, a Milla vezetõje kiléphet az Együtt-PM-bõl, és az egész pártja követheti õt - a politikus délelõtt errõl egyeztet Bajnai Gordonnal. Juhász Péter azért dönthetett a távozás mellett, mert az új baloldali szövetségben valószínûleg Gyurcsány Ferenc is helyet kap.

Rogán és Juhász máris egymásnak esett

Archívum2013.09.03, 13:01

Csak néhány napja ismert, hogy az Együtt-PM Juhász Pétert indítja Rogán Antal ellen Budapest V. kerületében a 2014-es választáson, és Rogán máris a rivális múltjában kezdett turkálni. Juhász azzal vágott vissza, hogy Rogánnal ellentétben õ a kerületben él, nem a kertvárosból jár be dolgozni.

Bajnaiék programot hirdettek

Archívum2013.02.10, 00:04

Kormányértékelés helyett választási kampánynyitót tartott az Együtt 2014 szombaton a Millenárison. A heteken belül párttá alakuló mozgalom vezetõi kormányváltást, az azt követõ hónapokra pedig többkulcsos adórendszert, megemelt minimálbért, új munka- és sztrájkszabályokat és személyes rendõrt ígértek a közel kétezres hallgatóságnak. Bajnai Gordon viccelni kezdett, reményt osztott, és kisfiús bájával elvarázsolta a többségében nyugdíjas korú közönséget.

Bajnai a remény koalícióját ígérte

Archívum2013.02.09, 19:30

A remény koalícióját ígérte Bajnai Gordon volt miniszterelnök, aki - Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet megelõzve - évértékelõt tartott a Millenárison, ott, ahol Orbán szokta ezt megtenni. Hamarosan párttá alakul az Együtt 2014 mozgalom, amelynek égisze alatt tartott Bajnai beszédet. Az exkormányfõ azzal lelkesítette a csarnokot megtöltõ, zömében nyugdíjasokból és középkorúakból álló közönségét, hogy jövõre sokan lesznek, és jobbak lesznek, mint a régi politika képviselõi. Megismételte, hogy vitára hívja Orbánt. Bajnai üzent az MSZP-nek is, mondván, be kell látniuk, hogy a kormányváltáshoz összefogásra lesz szükség. "Az MSZP-nek maa ...

Hétpróbás politikusok kukucskálnak ki az új civilek mögül

Archívum2012.12.10, 11:11

Az egyik magasztalja Orbán Viktort, és sportot ûz abból, hogy Gyurcsány Ferenccel ijesztget. A másiknak se Gyurcsány, se Orbán nem kell, és szakítana az elmúlt húsz évvel, miközben lépten-nyomon a Fidesz ellenzékéhez sodródik. Két, magát nagyrészt a politikától függetlennek mondó szervezet egyre zajosabb és egyre durvább csatáját hozta az õsz. Megnéztük, hogy kik bújtak az új civil mozgalmak mögé.

Bajnaiék összefogásra kérték az LMP-t

Archívum2012.11.14, 13:14

Az Együtt 2014 választói mozgalom felkérte az ellenzéki pártot, hogy kezdjék meg a tárgyalásokat.

Valaki bejár Juhász Péter Facebook-oldalára

Archívum2012.11.10, 14:25

A Milla vezetõje azt kéri a felhasználóktól, jelezzék, ha "furcsa levelet" kapnak tõle. Juhász Péternek az lett gyanús, hogy egy szavazáson a miniszterelnök mellett voksolt.

Egy link mozgalmár - a Milla-vezér Juhász Péter portréja

Archívum2012.10.29, 07:25

Lebukott fûvel, telemarketingesbõl az ország drogosa lett, felfedezte Borsodot, a Facebook és a médiatörvény ellenzéki vezetõvé tette - Juhász Péter a könnyûdrogok legalizálása és a romák jogai után most a hatalomért küzd. Összevissza éveiben hiába kutatta hollétét a cégbíróság, sosem találta meg, és befuccsolt vállalkozásai miatt ma is olyan szegény, hogy a barátai tartják el. Hogy mi lesz belõle, 41 évesen sem tudja.

Bajnai: Nem vagytok egyedül

Archívum2012.10.24, 11:03

Új mozgalmat hirdetett, és korszakváltást sürgetett október 23-ai beszédében Bajnai Gordon, aki a Milla tüntetésén jelentette be, hogy visszatér a politikába. A Szabad sajtó úton tízezrek hallgatták a beszédét, amelyre sokan csak kíváncsiságból mentek ki. Videoriport a tüntetésrõl.

Féltékenykedõk és lelkes amatõrök várják Bajnai Gordont

Archívum2012.10.12, 11:50

Az MSZP nem örül, hogy cikizik, az LMP maga sem tudja, hogy mit akar, Gyurcsány Ferencbõl senki nem kér, a kormányt kritizáló civilek viszont nagyon örülnek. Bajnai Gordon október 23-i visszatérése felbolygatta az összefogásról sokat beszélõ, de azért eddig keveset tevõ ellenzéki pártokat és csoportokat. Ki kivel lesz október 23-án?

Bajnai és az összeférhetetlenek

Archívum2012.10.12, 16:10

Az ex-miniszterelnök kormányt váltana, de az ahhoz szükséges ellenzéki összefogás még a kanyarban sincs. Nem véletlenül.

Egyesületté alakult, de nem lesz párt a Milla

Archívum2012.10.11, 11:26

Egyesületté alakult a Milla, amelynek október 23-i rendezvényén Bajnai Gordon volt miniszterelnök is felszólal.

Hatvan nap haladék a Tilos Rádiónak

Archívum2008.02.28, 18:05

Az egykori Kinizsi, majd Bluebox mozi épületében üzemelõ Kultiplex mûvelõdési központ e hét csütörtökig kapott haladékot a maradásra, azonban az ugyanott mûködõ Tilos Rádió most hatvan nap haladékot kapott a költözésre. Ma délelõtt az önkormányzat emberei megjelentek a helyszínen, és elfoglalták az épület bejáratát, noha az üzemeltetõ szerint ehhez nincs joguk.

Kételkednek a dísznek szánt kenderben a rendõrök

Archívum2007.04.13, 16:01

Ismét összetûzésbe került a hatósággal Juhász Péter, a marihuána legalizásáért küzdõ Kendermag Egyesület szóvivõje, akinek lakásán negyven kenderpalántát foglaltak le a rendõrök. Juhász szerint a növények nem alkalmasak kábítószer elõállítására, csak dekorációs célokat szolgáltak volna. A nyomozók nem hisznek neki, szakértõi véleményre várnak.

Fizetnie kell a marihuánás önfeljelentõnek

Archívum2007.02.07, 14:02

Megerõsítette az elsõfokú ítéletet a Fõvárosi Bíróság Juhász Péter ügyében, aki akkor vált ismertté, amikor önmagát jelentette fel marihuánafogyasztásért, és példáját többen követték. A bíróság szerint Juhász akciójával komoly veszélyt jelentett a társadalmi együttélésre.

Idõ, szépség, szívhatóság - tekerj a Kendermaggal!

Archívum2006.09.29, 18:13

A Kendermag Egyesület klubestet szervez tagjai és szimpatizánsai számára, most szombaton elõször a Kultiplexben. A rendezvény teljesen ingyenes, és már kora délután elkezdõdik, többek között filmvetítésekkel, drogjogi elõadásokkal, spanglitekerõ-versennyel. A buli aztán reggae-vel és hiphoppal folytatódik, fellép az Akkezdet Phiai, a Love Alliance Soundsystem, a Beat Dis és a Ludditák is. Az Elsõ tekerés nevû rendezvény céljairól, jövõjérõl és arról, hogy miben mesterkedik legújabban a Kendermag, Juhász Pétert, az egyesület elnökét faggattuk.

Kendertermesztést tanít az önfeljelentõ

Archívum2006.03.14, 17:29

"Miért és hogyan termesztünk" - errõl tart vasárnap elõadást a Kendermag Egyesület hétvégi rendezvényén Juhász Péter, aki egyebek mellett arról vált ismertté, hogy drogfogyasztás miatt feljelentette magát a rendõrségen. Elõadásán az is kiderül majd, milyen eszközökkel és módszerekkel lehet otthon kendert termeszteni. Az aktivista szerint ezzel a módszerrel a fogyasztók elláthatják önmagukat a szükséges fûmennyiséggel anélkül, hogy a dealereket bevételhez juttatnák.

Nyomoznak a bíróságra vitt kender miatt

Archívum2006.01.11, 15:54

Kábítószerrel visszaélés miatt indított eljárást ismét a rendõrség Juhász Péter, a Kendermag egyesület alelnöke ellen, ezúttal azért, mert vadkenderrel jelent meg a tárgyaláson. A fiatalembert az ügyét tárgyaló bíró jelentette fel.

Pénzbírságra ítélték az önfeljelentõ kendermagost

Archívum2006.01.09, 16:13

Elsõ fokon pénzbírságra ítélte a bíróság a Kendermag Egyesület alelnökét, aki még tavasszal jelentette fel magát drogfogyasztás miatt. Juhász Péter - aki egy cserepes, otthon nevelt kenderrel érkezett a bíróságra - fellebbez az ítélet ellen, amely így nem jogerõs.

Elõzõ
Következõ