Juan Pablo Montoya
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Giancarlo Fisichella
- Ralf Schumacher
- Jenson Button
- Kimi Räikkönen
- David Coulthard
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Williams: nincsenek titkok Montoya előtt
Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója bejelentette, a Williamsnek nem áll szándékában kizárni Juan Pablo Montoyát a fejlesztési munkából. A csapat másik pilótája, Ralf Schumacher elárulta, nem a pénz szerződéshosszabbítása elmaradásának oka.
A Williams nem tárgyal tovább Ralf Schumival
Megszakadtak a tárgyalások a Forma-1-es Williams-istálló, valamint annak német pilótája, Ralf Schumacher között, a felek ugyanis képtelenek konszenzusra jutni a fizetés kérdésében: a csapat kilencmillió dollárt kínál, az ifjabbik Schumacher tizenötöt akar.
Firman szerződést hosszabbíthat a Jordannel
Ralph Firman esélyt kapott: az ír pilóta pénteken csatlakozhat a már Jerezben gyakorló Jordan-istállóhoz, azaz könnyen lehet, hogy jövőre is beülhet a sárga versenyautóba. Szerdán David Coulthard és Ralf Schumacher lettek a tesztek legjobbjai, utóbbival kapcsolatban ismét arról pletykálnak, hogy 2005-ben a Toyotához szerződik.
Van még tanulnivalója a kis Piquet-nek
A jerezi tesztelés első napján a Forma-1-es Williams-BMW-istálló színeiben bemutatkozhatott a legendás Nelson Piquet fia, a 18 esztendős "Nelsinho", s első próbálkozásra három másodperccel autózott rosszabbat, mint Ralf Schumacher. Barcelonában óriási meglepetés született, a Renault tesztpilótája, Franck Montagny végzett az élen.
Már csak két hely kiadó a Forma-1-ben
Amennyiben helytállóak az olasz Corriere della Sera című napilap információi, azaz valóban Gianmaria Bruni lesz a Forma-1-es Minardi-istálló egyik pilótája jövőre, valamint többé-kevésbé biztosnak tekintjük Nick Heidfeld jordanes előszerződését, akkor már csak két hely kiadó a száguldó cirkusz 2004-es idényére. Baumgartner Zsolt sajnos minimális eséllyel pályázik ezek egyikére.
Heidfeld a Jordané, Klien a Jaguaré
A Die Welt című német hetilap értesülései szerint Nick Heidfeld egyéves szerződést kötött a Forma-1-es Jordan-istállóval, míg a Guardian úgy tudja, hogy a Jaguar megegyezett az osztrák Christian Kliennel, szintén egy esztendőre.
Heidfeld karnyújtásnyira a Jordantől
Egyre inkább úgy tűnik, már csak egy hely kiadó a Forma-1-es Jordan-istállónál: Eddie Jordan megegyezett a Saubertől menesztett Nick Heidfelddel. Igaz, egyelőre nem szerződésben, csupán annyiban állapodtak meg, hogy a német tesztelhet a jövő héten Jerezben.
- címkék:
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jos Verstappen
- Eddie Jordan
- Jean Alesi
- Mika Salo
- Johnny Herbert
- Circuito Permanente de Jerez
- Michael Schumacher
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Nico Rosberg
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Robert Kubica
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jacques Villeneuve
- Sauber
- Címkefelhő »
Piquet fiát hét évre szerződteti a Williams
Brazil lapértesülés szerint a Williams hétéves szerződést kínált Nelson Angelo Piquet-nek, az egykori Forma-1-es sztár, Nelson Piquet fiának, aki a kolumbiai Juan Pablo Montoya 2005-ben megüresedő helyét foglalná el.
Montoya figyelmeztette Coulthardot
Juan Pablo Montoya egyértelműen David Coulthard tudtára adta: amennyiben jövőre sem alakít nagyot, véget ér Forma-1-es pályafutása.
Schumit akarja a Williams
Sir Frank Williams, a Forma-1-es Williams-istálló feje kijelentette: legszívesebben Michael Schumachert igazolná le Juan Pablo Montoya helyére.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Sir Frank Williams
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Sauber
- Címkefelhő »
Sztársereg az autós Bajnokok Tornáján
November 28-i kezdettel 16. alkalommal rendezik meg a szezonzáró Bajnokok Tornáját, amelyen különböző autós-motoros szakágakból érkező pilóták és nemzeti csapataik mérik össze erejüket eltérő versenygépekkel. Ott lesz a Kanári-szigeteken a Forma-1-es Toyota-istálló mindkét pilótája, Cristiano da Matta és Olivier Panis, valamint a Saubertől kiebrudalt Nick Heidfeld is. A ralisok közül a címvédő Marcus Grönholm, Sebastien Loeb és Gilles Panizzi jelezte részvételét.
- címkék:
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Olivier Panis
- Cristiano da Matta
- Gilles Panizzi
- Marcus Grönholm
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Fernando Alonso
- Kanári-szigetek
- Petter Solberg
- Nico Rosberg
- Mark Webber
- Szató Takuma
- motorsport
- Bajnokok Tornája
- Sébastien Loeb
- Robert Kubica
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Sauber
- Címkefelhő »
Montoya reméli, jól döntött
Juan Pablo Montoya, a Forma-1-es Williams csapat kolumbiai pilótája reméli, jól határozott, hogy 2005-től a McLaren-istállóhoz szegődik.
Heidfeld és Frentzen kell Jordannek
Eddie Jordan, a saját nevét viselő Forma-1-es istálló csapatfőnöke keddi nyilatkozatával igencsak elkeserítette a Baumgartner Zsoltért szorítókat: az ír szakember Londonban azt találta mondani, boldog lenne, ha Heinz-Harald Frentzen és Nick Heidfeld is együttesében versenyezne jövőre. A két német előző alakulatáról, a Sauberről is érkezett hír, a svájciak - elsőként - bejelentették, mikor mutatják be új autójukat.
- címkék:
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jos Verstappen
- Damon Hill
- Baumgartner Zsolt
- Eddie Jordan
- Jean Alesi
- Heinz-Harald Frentzen
- Mika Salo
- Johnny Herbert
- Gianmaria Bruni
- Michael Schumacher
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Jacques Villeneuve
- Nico Rosberg
- Mark Webber
- Szató Takuma
- motorsport
- London
- Robert Kubica
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Sauber
- Címkefelhő »
Montoya évi tízmillió dollárt kap a McLarentől
A Forma-1-es McLaren-Mercedes-istálló hétfőn jelentette be, hogy 2005-től egyik pilótája Juan Pablo Montoya lesz. Azóta kiderült az is, a kolumbiai három évre, összesen harmincmillió dollárért írt alá. Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója megérti Montoya döntését, amely miatt a riválisnál David Coulthard nehéz helyzetbe került: menedzsere mégis azt mondja, nincs veszélyben a skót pályafutása.
Montoya 2005-től a McLarené
Vége a hónapok óta tartó a találgatásoknak, a Forma-1-es McLaren-istálló ugyanis hivatalosan is bejelentette: Juan Pablo Montoya 2005-től náluk versenyez.
Ralf Schumi: Jobb voltam, mint Montoya
Viszonylag hosszú ideig nem szerepelt a híradásokban Ralf Schumacher, a Forma-1-es Williams-istálló német pilótája azonban most újra hallatta a hangját. Elmondta, hogy ugyan csapattársa, Juan Pablo Montoya mögött végzett idén a világbajnoki pontversenyben, mégis jobb volt nála.
Prost nem kímélte Schumit és a Ferrarit
A négyszeres Forma-1-es világbajnok Alain Prost szerint óriási dolog, hogy Michael Schumacher hatszoros világbajnok lett, ám a német tettének értékét alaposan csökkenti, hogy kiváltságos pozíciót élvez a Ferrarinál.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ayrton Senna
- Gerhard Berger
- Alain Prost
- Ralf Schumi
- Riccardo Patrese
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Nelson Piquet
- Forma-1-es hír
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Megműtötték Kimi Räikkönent
Vakációja alatt kés alá feküdt Kimi Räikkönen, a Forma-1-es McLaren-istálló pilótája. A világbajnokság idei második helyezettje jobb csuklóját "tetette rendbe".
Schumi vadászgéppel méri össze erejét
Mozgalmas december vár Michael Schumacherre, a Forma-1 immáron hatszoros világbajnokára. Előbb a 2006-os labdarúgó-világbajnokság december 5-i, frankfurti sorsolásán játssza el a szerencsetündér szerepét, az európai zóna selejtezőjének elkészítésében segédkezik, majd hat nappal később egy vadászgéppel vív gyorsulási versenyt.
Schumi szívesen látná öccsét a trónon
A még mindig a szuzukai idényzáró hatása alatt álló Michael Schumachernek semmi kifogása sincs az ellen, hogy öccse, Ralf világbajnok legyen, a német mindazonáltal hetedszer is szeretné megkaparintani a végső elsőséget. A Williams tagadja, hogy összeesküvéssel vádolta volna meg a Ferrarit és a Nemzetközi Automobil Szövetséget, Juan Pablo Montoya öccse a német BMW-bajnokságba szerződik.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Nemzetközi Automobil-szövetség
- Williams
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
A Williams összeesküvéssel vádolja a Ferrarit
A Forma-1-es Williams-istállónak még mindig nem sikerült napirendre térnie afelett, hogy Juan Pablo Montoya elveszítette a világbajnoki címet: a kék-fehérek főmérnöke, Patrick Head összeesküvéssel vádolja a Ferrarit és a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA).
Montoya McLarenbe vagy Ferrariba ülhet
Elképzelhető, hogy Juan Pablo Montoya, a Forma-1-es Williams kolumbiai pilótája a jövő év végén elhagyja jelenlegi istállóját, s a Ferrarinál vagy a McLarennél folytatja pályafutását.
Ralf Schumi: Jobbak vagyunk a Ferrarinál
Optimistán látja a jövőt Ralf Schumacher, a Forma-1-es Williams-istálló pilótája: a német szerint csapata megverheti jövőre a Ferrarit, új szerződésével kapcsolatosan pedig elárulta, még mindig nem fejeződtek be az egyeztetések.
Damon Hill az egekig magasztalta Schumit
Michael Schumacher egykori nagy ellenfele, Damon Hill fantasztikusnak tartja a német hatodik világbajnoki címét, aki ezzel egy időben kijelentette, nem akar Forma-1-es csapatfőnök lenni. A Ferrari tesztpilótát keres, eközben 50 ezer szurkoló előtt ünnepelte meg világbajnoki címeit, ám könnyen meglehet, hogy elveszti Nick Tombazist: az aerodinamikai munkák egyik felelősére a McLaren készül lecsapni.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Gerhard Berger
- Damon Hill
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- WilliamsF1
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Renault F1
- McLaren
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Schumi legenda lett, Barrichello nyert Szuzukában
Káprázatos izgalmakat hozott a Forma-1-es idény utolsó, japán futama, amelyet (az első körben történteket leszámítva) hibátlanul vezető Rubens Barrichello nyert meg. A versenynek volt olyan periódusa, amikor Kimi Räikkönen világbajnoknak érezhette magát, a finnek azonban végül a második hely jutott mind Szuzukában, mind a világbajnoki összesítésben. Michael Schumacher hatalmasat küzdve egyetlen pontot szerzett a felkelő nap országában, ám ez is elegendő volt számára ahhoz, hogy hatodszor is világbajnok legyen. Teljesítményével - az eredményeket tekintve - a sportág valaha volt legnagyobb versenyzője lett.
- címkék:
- Koncz Dávid
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Fuji Speedway
- Szató Takuma
- British American Racing
- Szuzuk
- motorsport
- verseny
- Sauber
- Ferrari
- Címkefelhő »
Az új szabályok értelmet csempésztek a Forma-1-be
Az idei Forma-1-es világbajnokságról sok mindent elmondhatunk, egyvalamit azonban nem: hogy unalmas lett volna. 1982 óta nem volt olyan kiegyensúlyozott küzdelem, mint most, öt csapatból nyolc pilóta aratott futamgyőzelmet. A végső nyertes azonban az új szabályok ellenére is a régi maradt, Michael Schumacher hatodik, zsinórban negyedik elsőségét gyűjtötte be, s vált egyúttal legendává.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Koncz Dávid
- Schumacher
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Giancarlo Fisichella
- Sauber
- Címkefelhő »
Schumi üres fejjel ért célba Szuzukában
Michael Schumachernek még mindig nem sikerült megemésztenie, hogy október 12-én, a Forma-1-es Japán Nagydíjon elért nyolcadik helyével legenda lett: hatodszor is megszerezte a végső elsőséget, erre előtte senki nem volt képes. A német elmondta, békén hagyhatnák már a visszavonulását firtató újságírók, s kiosztotta Szatót is, amiért a japán megtévesztette. Kimi Räikkönen második helye ellenére is büszke idei szezonjára, s figyelmeztette Schumachert: jövőre újra találkoznak.
- címkék:
- Luca di Montezemolo
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Ralf Schumacher
- Kimi Räikkönen
- Jacques Rogge
- Jean Todt
- Szató Takuma
- Rubens Barrichello
- Alain Prost
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Norbert Haug
- Willi Weber
- Ralf Schumi
- Juan Manuel Fangio
- Salzburger Nachrichten
- Koncz Dávid
- Daily Star
- De Telegraaf
- Schumacher
- Jenson Button
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Der Standard
- Franciaország
- Olaszország
- Svájc
- Ausztria
- Anglia
- Spanyolország
- Finnország
- motorsport
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Fuji Speedway
- Super Mario Bros.
- Dél-Európa
- Szuzuk
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Hollandia
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Le Figaro
- Corriere della Sera
- Sauber
- Marca
- The Sun
- Blick
- La Gazzetta dello Sport
- Liberation
- Corriere dello Sport
- El Mundo
- Mercedes-Benz
- Guardian
- Ferrari
- Neue Zürcher Zeitung
- Címkefelhő »
F1: képgaléria Schumi szuzukai örömünnepéről
Szuzukában legenda lett Michael Schumacherből, miután hatodszor is megnyerte a világbajnokságot. Egy pont kellett neki a biztos elsőséghez, s a feladatot nyolcadik helyével teljesítette is. A futamot Rubens Barrichello nyerte, így Kimi Räikkönen akkor sem írhatott volna sporttörténelmet, ha a német netán kiesik.
- címkék:
- Schumacher
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Ralf Schumacher
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Szató Takuma
- British American Racing
- motorsport
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Címkefelhő »
Juan Pablo Montoya 2003
Juan Pablo Montoya bemutatkozó idényében hatodik lett a Williamsszel, tavaly harmadik. Idén még magasabbra, s legalább egy futamgyőzelemre tör.
- címkék:
- Juan Pablo Montoya
- idény
- Williams
- Címkefelhő »
13-an előzték meg Schumit a szuzukai időmérőn
Rubens Barrichello nyerte a Japán Nagydíj második időmérő edzését, így az idényzáró szuzukai futamot a Ferrari brazil pilótája kezdheti a pole pozícióból. Ami a világbajnoki címért zajló küzdelmet illeti, semmi nem dőlt el, Michael Schumacher ugyanis a tréning utolsó negyedében lezúduló eső miatt csak a 14. rajtkockát szerezte meg, míg riválisa, Kimi Räikkönen nyolcadik lett. A második rajtkocka Juan Pablo Montoyáé lett, míg a Toyota általános meglepetésre elfoglalta a második rajtsort.
- címkék:
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Cristiano da Matta
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Fuji Speedway
- motorsport
- Sauber
- Toyota
- Ferrari
- Címkefelhő »
Schumi volt a gyorsabb a vb-esélyesek közül
Jarno Trulli volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj első időmérő edzésén, amelyen a világbajnoki címért harcoló Michael Schumacher harmadik, míg Kimi Räikkönen ötödik lett.
- címkék:
- Schumacher
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jos Verstappen
- Ralf Schumacher
- Jarno Trulli
- Jean Alesi
- Ralf Schumi
- Mika Salo
- Johnny Herbert
- Michael Schumacher
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Formula?1-es csapat
- Formula?1-es
- motorsport
- Red Bull Racing
- McLaren
- Renault
- Sauber
- Címkefelhő »
Montoya kioktatta az FIA elöljáróit
A Forma-1-es Williams-istálló kolumbiai pilótája, Juan Pablo Montoya erős kritikát fogalmazott meg a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) szemben, amiért Rubens Barrichellóval történt ütközése után megbüntették az Amerikai Nagydíjon. Giancarlo Fisichella reménykedik, hogy Japánban szépen búcsúzik a Jordantől.
F1: olvasóink szerint nem lesz trónfosztás
A vasárnapi Japán Nagydíjon eldől, ki nyeri az idei Forma-1-es világbajnokságot. Ketten érhetnek még révbe: Michael Schumacher hatodszor, valamint Kimi Räikkönen először. Arra buzdítottuk olvasóinkat, írják meg, szerintük mit hoz a szuzukai futam, s kié lesz a végső elsőség: íme néhány vélemény.
- címkék:
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- motorsport
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Montoya azonnal a McLarenhez igazolhat
A német sajtó értesülései szerint Juan Pablo Montoya a Forma-1-es Japán Nagydíjon ül be utoljára a Williams-BMW-be, s a következő szezontól David Coulthardot váltja a McLaren-Mercedesnél. Ron Dennisék tagadják a hírt. A mugellói tesztelésen Michael Schumacher, Jerezben öccse, Ralf volt a leggyorsabb.
- címkék:
- Schumacher
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Circuito Permanente de Jerez
- Ron Dennis
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- David Coulthard
- Mugello Circuit
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Ralf Schumacher
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Fuji Speedway
- autóbemutató
- motorsport
- Renault F1
- WilliamsF1
- Williams-BMW
- McLaren
- Címkefelhő »
A Ferrari fél a szuzukai idényzárótól
Jóllehet Michael Schumachernek mindösszesen egyetlen pontot kell szereznie az utolsó futamon, Szuzukában ahhoz, hogy hatodszor is a Forma-1 világbajnoka legyen, a Ferrari nem feledkezik el arról, hogy Japánban bármi megtörténhet.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Japán
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Szuzuk
- Giancarlo Fisichella
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Elvehették volna Schumi első helyét
Az Amerikai Nagydíjon gyakorlatilag eldőlt a Forma-1-es világbajnokság: Michael Schumacher immáron kilenc ponttal vezet Kimi Räikkönen, tízzel Juan Pablo Montoya előtt, azaz már csak a finn pilótának van minimális esélye a vb-cím megszerzésére. Ehhez nyernie kellene Szuzukában, Schumachernek meg ki kellene esnie: nem csoda hát, hogy a Ferrari biztosra veszi a német újabb győzelmét. A Williamsnél szomorkodnak, a McLarennél pedig értékelik, hogy van még tétje a Japán Nagydíjnak.
- címkék:
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jenson Button
- Olivier Panis
- Ralf Schumi
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Olaszország
- Anglia
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Japán Nagydíj
- Fuji Speedway
- Formula?1 Amerikai Nagydíj
- motorsport
- Szuzuk
- Daily Telegraph
- Sauber
- Velence (Olaszország)
- La Gazzetta dello Sport
- Independent
- Corriere della Sera
- McLaren
- Guardian
- Ferrari
- Williams
- Címkefelhő »
F1: Képgaléria az Amerikai Nagydíjról
Elméletileg még nem, gyakorlatilag azonban eldőlt az idei Forma-1-es világbajnokság, miután Michael Schumacher megnyerte a vasárnapi Amerikai Nagydíjat: legnagyobb riválisa, Juan Pablo Montoya ugyanis csak hatodik lett, s Kimi Räikkönen második helye is azt jelentette, hogy a címvédő előnye kilenc pontra nőtt összetettben. Schumachernek egyetlen pont is elegendő Szuzukában, hogy begyűjtse rekordot jelentő hatodik vb-címét.
Schumi nyert, Montoya elszállt Indianapolisban
Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher diadalmaskodott a Forma-1-es világbajnokság utolsó előtti futamán, az Amerikai Nagydíjon, s a záró viadal előtt kilenc ponttal vezet összetettben a második helyen célba érkezett Kimi Räikkönen előtt. Juan Pablo Montoya csak hatodik lett az indianapolisi - nyugodtan mondhatjuk - flúgos futamon, így már nem nyerheti meg a sorozatot. A Ferrari világsztárja pályafutása hetvenedik végső sikerének örülhetett.
- címkék:
- Koncz Dávid
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Indianapolis
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Amerikai Nagydíj
- motorsport
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Montoya marad a Williamsnél
Jövőre is a Williams-BMW csapat pilótája marad Juan Pablo Montoya. A kolumbiai pilóta új szerződésének megkötését Patrick Head technikai igazgató jelentette be.
Räikkönen rajtol az élről Indianapolisban
Az összetettben 7 pontos hátránnyal 3. Kimi Räikkönen nyerte a Forma-1-es Amerikai Nagydíj második időmérő edzését, míg vetélytársai közül Juan Pablo Montoya 4., az éllovas Michael Schumacher pedig csak a 7. lett. A McLaren-Mercedes finn csilagga pályafutása során vasárnap másodszor rajtolhat az élről.
- címkék:
- Schumacher
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Michael Scumacher
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Indianapolis
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Formula?1 Amerikai Nagydíj
- motorsport
- McLaren
- Sauber
- Címkefelhő »
Trulli gyorsul, Firman szédül
A Forma-1-es Amerikai Nagydíj első szabadedzésén Jarno Trulli érte el a legjobb időt Ralf Schumacher és Olivier Panis előtt. A világbajnoki címért csatázó trióból Michael Schumacher az ötödik, Juan Pablo Montoya a nyolcadik, míg Kimi Räikkönen a kilencedik lett.
Pénteken Trulli volt a leggyorsabb
Jarno Trulli volt a leggyorsabb a Forma-1-es Amerikai Nagydíj első időmérő edzésén, amelynek második felében már szakadó esőben gyakoroltak a pilóták. A világbajnoki címért harcoló trió tagjai közül Juan Pablo Montoya 5., Michael Schumacher 8., míg Kimi Räikkönen 9. lett. Ralph Firman korábbi problémái ellenére részt vett az edzésen, így Baumgartner Zsoltnak minden bizonnyal nem jut szerep Indianapolisban.
A legkiélezettebb F1-hajrá 1986 óta
A Forma-1 1950 óta íródó történetében ez idáig ötször (utoljára 17 éve) volt példa arra, hogy az utolsó futamon még három pilótának legyen esélye a világbajnoki cím megszerzésére. Noha a vasárnapi Amerikai Nagydíjon Michael Schumacher akár be is biztosíthatja újabb elsőségét (ehhez azért nagy mázlira lenne szüksége), tekintsük át, hogy végződött a világbajnokság 1959-ben, '64-ben, '68-ban, '74-ben és '86-ban.
Schumi fantasztikus izgalmakat ígér
Az összetett versenyt hárompontos előnnyel vezető ötszörös világbajnok Michael Schumacher szerint a vasárnapi Forma-1-es Amerikai Nagydíjon hatalmas csatát láthatnak majd a szurkolók a három vb-aspiráns között. Montoya kiemelte, noha Räikkönen esélyei a legkisebbek, botorság lenne leírni a finnt.
Jövőre fejre állhat a Forma-1
Sir Frank Williams úgy véli, sokakat meglephet majd az élcsapatok 2004-es felállása a Forma-1-es világbajnokságban. A Williams első embere ugyanakkor arról nem nyilatkozott, mi az igazság a Montoyát McLarennel összeboronáló pletykákkal kapcsolatban.
Amerika lesz Montoya utolsó esélye
Az éllovas Michael Schumachert hárompontos hátránnyal követő Juan Pablo Montoya bízik abban, hogy az Amerikai Nagydíjon csökkenti a különbséget, s akkor csak a Japán GP-n dől el a Forma-1-es világbajnokság sorsa. Kimi Räikkönen is nagyon elszánt, a mclarenes nem betlizhet Indianapolisban.
Schumi lebecsülte Räikkönent és Montoyát
A Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher kijelentette, nem gondolta volna, hogy Juan Pablo Montoya és Kimi Räikkönen ilyen hamar ellenfelei lesznek a vb-címért folytatott harcban. Elárulta azt is, esze ágában sincs visszavonulni.
A Williamsnél tesznek az FIA utasítására
Jóllehet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) azt ígérte, a lehető legszigorúbban fog fellépni azon csapatok ellen, amelyek befolyásolják az utolsó két futam végeredményét, Sir Frank Williams kijelentette: ha Juan Pablo Montoya Ralf Schumacher mögött lesz, utasítani fogja a németet, hogy engedje el csapattársát.
Schumi szerint Montoya paranoiás
Kisebbfajta háború van kibontakozóban a Forma-1-es pilóták között: Juan Pablo Montoya a minap Heinz-Harald Frentzent is kiosztotta amiatt, hogy állítólag feltartotta őt az Olasz Nagydíjon, Michael Schumacher erre válaszul pedig kijelentette, a kolumbiainak paranoiás tünetei vannak.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Ralf Schumacher
- Williams
- Sauber
- Címkefelhő »
Baumgartner váltja Firmant a tesztautóban
Ralph Firman, a Jordan-Ford pilótája nem érezte jól magát a Forma-1-es csapatok Silverstone-i tesztelésén, ezért csütörtöktől Baumgartner Zsolt folytatja helyette a gyakorlást. A 22 éves magyar tehetség éjszaka indul Londonba, hogy reggelre készen álljon. Rubens Barrichello kisebb hátfájdalmai miatt szintén nem vesz részt az e heti tesztelésen. Silverstone-ban Montoya, Barcelonában Coulthard, Jerezben Michael Schumacher volt a leggyorsabb.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Baumgartner Zsolt
- Eddie Jordan
- Ralf Schumi
- Circuito Permanente de Jerez
- Ralph Firman
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Silverstone
- Barcelona
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- motorsport
- London
- Jordan-Ford
- Sauber
- Címkefelhő »
Firman újra autóba ül
A Magyar és az Olasz Nagydíjat is kihagyó Ralph Firman szerdán és csütörtökön részt vesz a Jordan-Ford silverstone-i Forma-1-es tesztjén. Az istálló másik képviselője az olasz Giancarlo Fisichella lesz. Ralf Schumacher biztos abban, hogy a jövő hét végén indulhat az indianapolisi Amerikai Nagydíjon, pedig sokan éppen az ellenkezőjét várják.
Damon Hill szerint Montoya megelőzi Schumit
Az 1996-ban világbajnok Damon Hill úgy érzi, hogy Juan Pablo Montoya megszakítja Michael Schumacher 2000 óta tartó diadalmenetét, s az utolsó két Forma-1-es futamon legalább négy ponttal többet szerez majd, ami elegendő lesz a végső sikerhez.
Montoya Baumgartnert okolja második helye miatt
A vesztes mindig talál kifogás(oka)t... A vasárnapi Olasz Nagydíjon második helyen befutott Juan Pablo Montoya például a lekörözötteket hibáztatja azért, hogy nem érte utol Michael Schumachert, elsősorban Heinz-Harald Frentzen és Baumgartner Zsolt nevét említette a sajtótájékoztatón. Illetve utóbbiét csak akarta mondani, ugyanis kiderült, a kolumbiainak fogalma sincs róla, ki ült a második számú Jordanben: az újságíróknak kellett kisegítenie. Maranellóban ellenben határtalan az öröm, Schumacher még mindig a fellegekben repked.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Maranello
- Jos Verstappen
- Damon Hill
- Baumgartner Zsolt
- Heinz-Harald Frentzen
- Gianmaria Bruni
- Daily Star
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- motorsport
- Dél-Európa
- Giancarlo Fisichella
- El País
- Címkefelhő »
Schumi rekordokat döntött, Baumgartner végigment Monzában
Michael Schumacher újra régi fényében tündökölt a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, a németek ötszörös világbajnoka rajt-cél győzelmet aratott a leintés után hatalmas ünneplésbe kezdő tifosik előtt. A ferraris 69. futamgyőzelmét (ebből kereken az ötvenediket maranellói színekben) szerezte meg, s két rekordot is döntött: az első négyszeres monzai győztes lett, s átlagával (247,832 km/óra) minden idők leggyorsabb versenyét teljesítette. A második helyen Juan Pablo Montoya, a harmadikon Rubens Barrichello végzett, Baumgartner Zsolt pedig élete második Forma-1-es futamán már végigment: a magyar pilóta 11. lett.
- címkék:
- Koncz Dávid
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Marc Gené
- Baumgartner Zsolt
- Jenson Button
- Ralf Schumi
- Gianmaria Bruni
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Monza
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- British American Racing
- motorsport
- verseny
- Sauber
- Jordan
- Címkefelhő »
Baumgartner a 18. helyről rajtol Monzában
A pályafutása 55. edzéselsőségét ünneplő Michael Schumacher indul az első helyről vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjon a második, szombati időmérő edzés alapján. Második Juan Pablo Montoya, harmadik pedig Rubens Barrichello lett. Baumgartner Zsolt két pilótát megelőzve a 18. pozíciót szerezte meg, aki érdekesség: a minardis Kiesa mellett a Hungaroringen győztes Alonso (Renault) is az utolsó sorból startolhat.
- címkék:
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Luca di Montezemolo
- Baumgartner Zsolt
- Ralf Schumi
- Nicolas Kiesa
- Gianmaria Bruni
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Monza
- Hungaroring
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Szató Takuma
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- British American Racing
- motorsport
- Sauber
- Renault
- Ferrari
- Címkefelhő »
Montoya az élen Monzában
A kolumbiai Juan Pablo Montoya (Williams-BMW) volt a leggyorsabb az F1-es Olasz Nagydíj első időmérőjén a két Ferrari-pilóta, a brazil Rubens Barrichello és a címvédő német Michael Schumacher előtt. Baumgartner Zsolt (Jordan-Ford) a 17. helyről várja a szombati folytatást.
- címkék:
- Schumacher
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumacher
- Baumgartner Zsolt
- Gianmaria Bruni
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Monza
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- British American Racing
- autóbemutató
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Williams-BMW
- Jordan-Ford
- Címkefelhő »
Baumgartner indulhat az Olasz Nagydíjon
Péntek délelőtt eldőlt, hogy a Forma-1-ben a Hungaroringen debütált Baumgartner Zsolt helyettesíti a hét végi Olasz Nagydíjon a sérült ír Ralph Firmant a Jordan-Ford 12-es torpedójában.
Ralf Schumi indulhat Monzában, Firmannek még várnia kell
Az orvosi vizsgálatok alapján Ralf Schumacher, a Williams-BMW pilótája indulhat a hétvégi Forma-1-es Olasz Nagydíjon. Ralph Firman, a Jordan-Ford versenyzője is átesett az első vizsgálaton, de az ő esetében a végső szót csak a csütörtök esti vizsgálat után mondja ki Sid Watkins professzor, a FIA orvosi bizottságának vezetője.
Schumi megtalálta régi önmagát
Az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher önbizalommal telve várja a vasárnapi Olasz Nagydíjat, véleménye szerint ugyanis a Ferrari újra ereje teljében fog Monzában tündökölni.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Monza
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- Forma-1-es hír
- Giancarlo Fisichella
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Heidfeld nagyot bukott Monzában
Nick Heidfeld súlyos balesetet szenvedett a Forma-1-es csapatok monzai tesztelésének harmadik napján. Csütörtökön a leggyorsabb a Ferrari ötszörös világbajnoka, Michael Schumacher volt, 1:21.291 perces teljesítménye mindhárom napot figyelembe véve is a legjobb. Ralf Schumacher keddi bukását egy ritka felfüggesztési probléma okozta.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Monza
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- közlekedésbiztonság
- motorsport
- Sauber
- Williams
- Ferrari
- Címkefelhő »
Ralf Schumacher elhagyta a kórházat
A keddi, monzai Forma-1-es teszten súlyosnak tűnő balesetet szenvedő Ralf Schumacher szerdán saját felelősségére elhagyta a kórházat, bár agyrázkódást szenvedett a bukás során.
Ralf Schumachert kórházba szállították
Szerencsétlen napja volt Ralf Schumachernek, a Williams-BMW német pilótája a Forma-1-es csapatok monzai tesztelésén előbb kigyulladt autója miatt idegeskedhetett, majd a teszt befejezése előtt két perccel súlyos balesetet szenvedett. A klasszist megfigyelésre egy milánói klinikára szállították, hírek szerint semmi komoly baja nem történt.
Niki Lauda szerint Montoya lesz a világbajnok
A háromszoros Forma-1-es világbajnok Niki Lauda szerint Juan Pablo Montoya letaszítja a trónról az ötszörös végső győztes Michael Schumachert, s megnyeri az idei sorozatot. Ezzel szemben a Schumi mögött két ponttal "loholó" Räikkönen úgy véli, hogy McLarenje kisebb átalakítása után ő lesz a befutó. Jarno Trulli pedig fellelkesült Fernando Alonso mogyoródi diadalán, s úgy véli, hogy ő aratja majd a Renault következő futamgyőzelmét.
- címkék:
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Jarno Trulli
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Niki Lauda
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- Renault F1
- WilliamsF1
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Szató Takuma
- Forma-1-es hír
- autóbemutató
- motorsport
- Sauber
- Williams-BMW
- McLaren
- Renault
- Címkefelhő »
Schumi visszavágna, Lauda szerint ijesztően gyenge a Ferrari
Az ötszörös Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher a Hungaroringen vasárnap elszenvedett kudarc után a régi erények csillogtatásával akarja megtalálni a visszautat a sikerek irányába. A szakemberek szerint azonban nem sok esélye van erre.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Niki Lauda
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Hungaroring
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Forma-1-es hír
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Alonso már majdnem mindenben csúcstartó
Sporttörténelem. A múlt hétvégi hungaroringi történéseket bátran jellemezhetjük ezzel a szóval, elvégre a Forma-1-ben debütált az első magyar versenyző, és "megszületett" a sportág történetének legfiatalabb futamgyőztese is Fernando Alonso személyében. A spanyol ifjonc egyébként máris előretekint, s újabb diadalokra hajt.
- címkék:
- Fernando Alonso
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumi
- Standard
- Jenson Button
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Franciaország
- Olaszország
- Svájc
- Ausztria
- Anglia
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Ralf Schumacher
- Formula?1 Magyar Nagydíj
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- La Gazzetta dello Sport
- Independent
- Corriere della Sera
- Blick
- Liberation
- Le Figaro
- The Guardian
- Címkefelhő »
Alonso oktatott, Baumgartner kiesett a Magyar Nagydíjon
Parádés teljesítménnyel, az ellenfeleknek esélyt sem adva nyerte Fernando Alonso a 18. Magyar Nagydíjat, a Forma-1 spanyol újonca rajt-cél győzelmet aratott az átépített Hungaroringen. Ezzel a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb futamgyőztese lett (életében először nyert), mögötte Kimi Räikkönen és Juan Pablo Montoya ért célba. A Ferrari ismét leszerepelt, Rubens Barrichello kiesett, Michael Schumacher pedig csak a nyolcadik helyet érdemelte ki, így az összetettben Montoya egy, Räikkönen két pontra közelítette meg. Az első magyar Forma-1-es pilóta, Baumgartner Zsolt a 35. körben kiesett, miután elfüstölt autójának motorja.
- címkék:
- Koncz Dávid
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumacher
- Baumgartner Zsolt
- Ralf Schumi
- Gáll András
- Gianmaria Bruni
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Hungaroring
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Magyar Nagydíj
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Szató Takuma
- British American Racing
- motorsport
- Sauber
- Ferrari
- Címkefelhő »
Firman helyett Baumgartner indul
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) engedélyt adott arra, hogy a szombati első szabadedzésen balesetet szenvedett ír Ralph Firman helyett a tesztpilóta Baumgartner Zsolt folytassa a Jordan-Ford 12-es rajtszámú autójával a 18. Forma-1-es Magyar Nagydíjat. Versenyzőnk először állhat rajthoz az elitben, ahogy első magyarként is; Firman jól van. A legjobb amúgy a német Ralf Schumacher (Williams-BMW) lett.
Baumgartner megmutatta, Alonsóé a pole
A 18. F1-es Magyar Nagydíj időmérőjén kisebb meglepetésre Fernando Alonso volt a leggyorsabb Renault-val, pályafutása második pole-ját szerezte a spanyol. Mögüle a német Ralf Schumacher (Williams) és Mark Webber (Jaguar) indulhat a vasárnapi versenyen. A szombat délelőtti balesetben megsérült ír Ralph Firmant helyettesítő Baumgartner Zsolt a 19. helyről rajtol majd a Jordannel. Michelin-fölény, Ferrari-blamázs.
- címkék:
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Mark Webber
- Ralf Schumacher
- Baumgartner Zsolt
- Gianmaria Bruni
- Jenson Button
- Ralph Firman
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- verseny
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Magyar Nagydíj
- Jarno Trulli
- Szató Takuma
- Christian Klien
- motorsport
- Sauber
- Jordan
- McLaren
- Williams
- Renault
- Ferrari
- Jaguar
- Címkefelhő »
Trulli lett a Hungaroring pénteki királya
Némi meglepetésre az olasz Jarno Trulli (Renault) volt az első időmérő edzés legjobbja a XVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteken. A Ferrari címvédője, Michael Schumacher csak kilencedik lett, akit a trónkövetelő williames Montoya csak egy pozícióval előzött meg. A kolumbiai csapattársa, Ralf Schumacher a második legjobb időt érte el, a harmadik Mark Webber (Jaguar-Cosworth) lett.
- címkék:
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Mark Webber
- Ralf Schumacher
- Jarno Trulli
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- Hockenheim
- Hungaroring
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Magyar Nagydíj
- Szató Takuma
- Christian Klien
- motorsport
- Sauber
- Jaguar-Cosworth
- Renault
- Ferrari
- Címkefelhő »
Panis nyert, Schumi megpördült a szabadedzésen
Meglepetésre a francia Olivier Panis (Toyota) volt a leggyorsabb a 18. Forma-1-es Magyar Nagydíj első, pénteki szabadedzésén az olasz Jarno Trulli (Renault) és a kolumbiai Juan Pablo Montoya (Williams-BMW) előtt.
Räikkönen: Az időmérő dönt Mogyoródon
Kimi Räikkönen, a McLaren-Mercedes pilótája szerint a szombati időmérő edzés döntő fontosságú lesz a vasárnapi Forma-1-es Magyar Nagydíj végső helyezéseinek szempontjából. Michael Schumacher a múltból merít erőt.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Mogyoród
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Magyar Nagydíj
- Giancarlo Fisichella
- McLaren
- Sauber
- Címkefelhő »
Szerdáig titok marad a Ralf Schumi-ügy döntése
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékes bizottsága kedden megtárgyalta Ralf Schumacher és a Williams-BMW fellebbezését, de döntését csak szerdán hozza nyilvánosságra az augusztus 3-i Német Nagydíj rajtja után történt tömegbalesettel kapcsolatban.
Ugrott Ralf Schumi csillagászati fizetése
Német sajtóértesülések szerint megegyezés született Ralf Schumacher menedzsmentje és a Forma-1-es Williams-istálló között, így a német pilóta 2006-ig kék-fehér színekben rója majd a köröket. Fizetése ellenben évi hárommillió dollárral lesz kevesebb, mint eddig.
Robbantana a Renault Mogyoródon
A jelentősen átalakított Hungaroringen sorra kerülő XVIII. Forma-1-es Magyar Nagydíjon a Reanult-nál kiváló időeredményeket és dobogós helyezést, míg a Minardinál végre világbajnoki pontokat várnak. A végső győzelemre is esélyes Williams-istállónál az eddigi kiegyensúlyozott teljesítmény folytatásában, a McLarennél pedig elsősorban Kimi Räikkönenben bíznak.
- címkék:
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Hungaroring
- Mogyoród
- Renault F1
- WilliamsF1
- Honda Racing F1
- Giancarlo Fisichella
- Formula?1 Magyar Nagydíj
- Mark Webber
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Minardi
- Williams
- Reanult
- McLaren
- Renault
- Címkefelhő »
Räikkönent nem izgatja Montoya
Kimi Räikkönen, a Forma-1-es McLaren-istálló finn pilótája kijelentette, neki aztán tökmindegy, ki a csapattársa, őt csak saját szereplése érdekli.
Montoya 2005-től a McLaren pilótája lehet
A kolumbiai Revista Cambio nevű magazin legutóbbi kiadásában tényként közli, hogy a Williams világbajnok-jelöltje, Juan Pablo Montoya 2005-től a McLaren pilótája lesz. A lap szerint a szerződést a júliusi Brit Nagydíjon írták alá a felek.
Ralf Schumi: Segítek legyőzni a bátyámat
Érdekesen alakul a Forma-1-es világbajnokság véghajrája. Négy futammal a vége előtt a címvédő Michael Schumacher első számú üldözője a Német Nagydíjon diadalmaskodó williamses Juan-Pablo Montoya lett, már csak hat ponttal vezet a Ferrari német pilótája. Az idén szintén remeklő, jelenleg negyedik Ralf Schumacher elvileg dönthet: kolumbiai csapattársát, avagy testvérét támogassa. A kisebbik Schumi ellentmondást nem tűrően kijelentette: nem a bátyját, hanem Montoyát fogja a csúcsra segíteni.
Az F1-menők szerint Montoya lesz a befutó
A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi és a háromszoros győztes Jackie Stewart, valamint Frank Dernie főmérnök szerint idén Juan Pablo Montoya nyeri a Forma-1-es világbajnokságot.
A szezon végén csúcsra érhet a Williams
Az idei év nem kezdődött túl jól Sir Frank Williams számára, hiszen hiába volt nagyon gyors mindkét versenyzője, sem Ralf Schumacher, sem Montoya nem tudta jó teljesítményét pontokra váltani. A fordulat a Monacói Nagydíjon következett be, mára pedig a Montoya a vb-cím egyik esélyesévé lépett elő.
Montoya nem álmodik a vb-címről
Több mint egyperces előnnyel, az egész mezőnyt látványosan leiskolázva nyerte a vasárnapi, hockenheimi Német Nagydíjat Juan Pablo Montoya, ennek ellenére a 27 esztendős bogotái pilóta továbbra sem foglalkozik azzal a gondolattal, hogy esetleg ő lehet a Forma-1 első kolumbiai világbajnoka.
Schumi a Williamstől és a budapesti hőségtől fél
Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher bevallotta: a vasárnapi Német Nagydíjat követően könnyen elveszítheti a "koronáját", s már nem igazán optimista a hátralévő futamokat illetően. Schumi immáron csak hat ponttal vezet a Hockenheimben diadalmaskodó Juan Pablo Montoyával szemben, a kolumbiai győzelmével a finn Kimi Räikkönent is megelőzte. A Williams első idei győzelme óta - amelyet hat futammal ezelőtt aratott - 27 pontot faragott a Ferrari előnyén, míg Montoya 16 pontot "hozott" Schumin.
- címkék:
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumacher
- Daily Mail
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Hockenheim
- Franciaország
- Olaszország
- Anglia
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Német Nagydíj
- motorsport
- Times
- Sauber
- Le Parisien
- Corriere dello Sport
- Daily Mirror
- Tuttosport
- Williams
- Gazetta dello Sport
- Guardian
- Ferrari
- Címkefelhő »
F1: Képgaléria a Német Nagydíjról
Feltámadt a Forma-1! Az elmúlt évek nyomasztó egyhangúságát követően nem mindennapi izgalmak várnak az autósport elitkategóriájának rajongóira az idei világbajnokság hátralévő négy futamán. A kolumbiai Montoya hockenheimi sikerét követően hat pontra apadt a címvédő Michael Schumacher előnye, és a vb-pontverseny első három helyén álló pilóták mindegyike reális eséllyel pályázik a végső győzelemre.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Schumacher
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Német Nagydíj
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Sauber
- Címkefelhő »
Montoya leiskolázta a mezőnyt a Német GP-n
Juan Pablo Montoya rajt-cél győzelmet aratott a Német Nagydíjon, így pályafutása harmadik futamgyőzelmét szerezte meg, s hat pontra közelítette meg Michael Schumachert a világbajnoki pontversenyben. A német ugyanis nem sokkal a leintés előtt defekt miatt elveszítette biztos második helyét, s végül csak a hetedik helyre tudta behozni Ferrariját. A dobogó második foka David Coulthardnak, a harmadik pedig Jarno Trullinak jutott a rajtbalesettel (amelynek áldozatává vált Kimi Räikkönen, Ralf Schumacher és Rubens Barrichello) is színesített futamon.
- címkék:
- Koncz Dávid
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumacher
- Jarno Trulli
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- GP
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Formula?1 Német Nagydíj
- Frank Williams
- motorsport
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Williams-első sor Hockenheimben
Juan Pablo Montoya idei első, pályafutása tizenegyedik edzéselsőségét ünnepelhette a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő tréningje után. Ralf Schumacher volt a második, Rubens Barrichello a harmadik, Michael Schumacher pedig mindössze a hatodik.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumacher
- Baumgartner Zsolt
- Gianmaria Bruni
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Bernie Ecclestone
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Hockenheim
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Formula?1 Német Nagydíj
- British American Racing
- motorsport
- Sauber
- BMW Team Hungary
- Címkefelhő »
Ralf parádézott, Michael lebőgött a pénteki időmérőn
Ralf Schumacher volt a leggyorsabb a Forma-1-es Német Nagydíj első időmérő edzésén, amelyen csapnivalóan szerepelt a Ferrari. Bátyja, Michael csak a kilencedik lett, míg a másik ferraris, Barrichello is gyengélkedett, de egy pozícióval még ő is megelőzte a világbajnok németet.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Jos Verstappen
- Ralf Schumacher
- Baumgartner Zsolt
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Német Nagydíj
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Frentzent meneszti a Sauber
A Sauber-Petronas minden bizonnyal nem hosszabbítja meg Heinz-Harald Frentzen idény végén lejáró szerződését, s a német pilóta akár már a vasárnapi Német Nagydíj után befejezheti szereplését a Forma-1-ben. David Coulthard ugyanakkor biztos pozíciójában, egyes hírek szerint pedig Mark Webber váltja Montoyát a Williamsnél.
Montoya nem áll szóba Ralf Schumival
Továbbra sem felhőtlen a viszony a Forma-1-es Williams-istálló két pilótája, Juan Pablo Montoya és Ralf Schumacher között: a kolumbiai most azzal lepte meg a világot, hogy a világon semmiről sem tud beszélgetni csapattársával. A kék-fehérek eközben megkezdték új erőforrásuk, a P84-es tesztelését.
A Williams megfenyegette a McLarent
Miután a német sajtóban olyan híresztelések röppentek fel, hogy a Forma-1-es McLaren-istálló a Williams kolumbiai pilótájára, Juan Pablo Montoyára hajt, a kék-fehérek csapatfőnöke, Sir Frank Williams üzent kollégájának, Ron Dennisnek: elég volt a lopkodásból.
Barrichello verhetetlen volt Silverstone-ban
Rubens Barrichello csak egyszer, a rajtnál hibázott a Forma-1-es Brit Nagydíjon, ezt követően kétség sem férhetett hozzá, hogy ő a legjobb. A brazil pilóta pályafutása hatodik futamgyőzelmét aratta a silverstone-i futamon, amelyet egy ízben meg kellett szakítani, ugyanis egy őrült berohant a pályára.
Barrichello indul az élről Silverstone-ban
Meglepetésre Rubens Barrichello volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzésén Jarno Trulli és Kimi Räikkönen előtt.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Jarno Trulli
- Baumgartner Zsolt
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Silverstone
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Mark Webber
- Szató Takuma
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- British American Racing
- motorsport
- Red Bull Racing
- Sauber
- Címkefelhő »
Schumi nyerte a Brit GP pénteki edzését
Michael Schumacher, a Ferrari ötszörös világbajnoka volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj első időmérő edzésén, mögötte a Williams-BMW két pilótája, a kolumbiai Juan Pablo Montoya és a német Ralf Schumacher végzett.
- címkék:
- Ralf Schumacher
- Jean Alesi
- Ralf Schumi
- Mika Salo
- Johnny Herbert
- Michael Schumacher
- David Coulthard
- Juan Pablo Montoya
- Giancarlo Fisichella
- Jos Verstappen
- Formula?1 Brit Nagydíj
- Formula?1 Olasz Nagydíj
- autóbemutató
- motorsport
- Heinz-Harald Frentzen
- Jacques Villeneuve
- Williams-BMW
- Ferrari
- Sauber
- Címkefelhő »
Ralf Schumiék esőtől és Silverstone-tól félnek
A legutóbbi két futamon győztes Ralf Schumacher és a mögötte mindkétszer második Juan Pablo Montoya attól tart, hogy a Nagy-Britanniában megszokott eső megállítja a Forma-1-es Williams-istállót Silverstone-ban. A csapatfőnök szerint a Brit Nagydíj vízválasztó lesz a világbajnoki cím szempontjából.
Nem lesz kivételezés a Williamsnél
A Forma-1-es Williams-istálló elöljárói, Sir Frank Williams és Patrick Head bejelentették, hogy a csapaton belül nem lesz első és második számú pilóta, azaz Ralf Schumacher és Juan Pablo Montoya az idény hátralévő hat futamán is versenyezhet egymás ellen. A kék-fehérekhez kapcsolódó hír még, hogy a barcelonai gyakorlás első napján (amelyen a ferraris Badoer volt a leggyorsabb) tesztelési lehetőséget adtak az észt Marko Asmernek.
Brundle: Ralf lesz a világbajnok
Martin Brundle egykori Forma-1-es pilóta úgy véli, Ralf Schumacher idén legyőzi bátyját, s megszerzi a világbajnoki címet. David Coulthard is dicsérőleg szólt a Williams német versenyzőjéről, akit remek fickónak tart.
F1: Képgaléria a Francia Nagydíjról
Két verseny, két Williams-győzelem... Ez a Forma-1 utóbbi bő egy hetének mérlege, hiszen a nürburgringi Európa Nagydíjon, s múlt vasárnap Magny-Cours-ban is Ralf Schumacher győzött. Mi több, a kék-fehérek mindkét alkalommal kettős sikert ünnepelhettek.
Ralf Franciaországban is oktatott
Az Európa Nagydíj után a Magny-Cours-i Francia Nagydíj is a Williamsről szólt, a világbajnokság tizedik futamán a kék-fehér alakulat zsinórban második kettős győzelmét aratta. Ráadásul csakúgy, mint egy héttel ezelőtt, ezúttal is Ralf Schumacher nyert Juan Pablo Montoya előtt. A dobogóra Michael Schumacher kapaszkodhatott még fel, aki (eddigi) nagy vetélytársa, Kimi Räikkönen előtt ért célba. David Coulthard harmadik kerékcseréjénél magával rántotta az egyik McLaren-szerelőt.
- címkék:
- Koncz Dávid
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumacher
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Felipe Massa
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Franciaország
- Red Bull Racing
- BMW Sauber
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Európai Nagydíj
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Formula?1 Francia Nagydíj
- Frank Williams
- motorsport
- Sauber
- Címkefelhő »
Schumi aggódik, Ralf már hisz a vb-címben
A Francia Nagydíjon született újabb kettős Williams-siker után eszeveszett nyilatkozgatásba kezdett mindenki a Forma-1-ben: kiderült, hogy az ötszörös világbajnok Michael Schumacher tart a Williamstől és öccsétől, aki zsinórban második diadala után már nem tartja lehetetlennek, hogy idén övé lesz a világbajnoki cím.
- címkék:
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Daily Mail
- Ralf Schumi
- Salzburger Nachrichten
- Daily Star
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Franciaország
- Olaszország
- Ausztria
- Anglia
- Sun
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Francia Nagydíj
- Frank Williams
- Sauber
- La Gazzetta dello Sport
- Le Parisien
- Corriere della Sera
- Guardian
- Times
- Címkefelhő »
Ralf Schumacher indulhat az élről
A Williams-BMW kettős sikerével zárult a Forma-1-es Francia Nagydíj szombati időmérő edzése: Ralf Schumacher volt a leggyorsabb Juan Pablo Montoya előtt. A harmadik helyről az ötszörös világbajnok Michael Schumacher rajtolhat a vasárnapi futamon.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Nick Heidfeld
- Ralf Schumacher
- Baumgartner Zsolt
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Heinz-Harald Frentzen
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Jarno Trulli
- Mark Webber
- Formula?1 Francia Nagydíj
- autóbemutató
- motorsport
- Giancarlo Fisichella
- Minardi
- Williams-BMW
- Sauber
- Címkefelhő »
Schumi újabb korszakos rekordot dönthet
A Forma-1-es Ferrari-istálló ötszörös világbajnoka, Michael Schumacher biztos benne, hogy csapata a győzelemért fog harcolni a hétvégi Francia Nagydíjon. A német, aki dicsőítette főnökét, Jean Todtot is, hetedszer nyerhet Magny-Cours-ban: ilyenre még nem volt példa a száguldó cirkuszban.
- címkék:
- Eddie Irvine
- Juan Pablo Montoya
- Ralf Schumi
- Jenson Button
- Michael Schumacher
- Mika Häkkinen
- Kimi Räikkönen
- Jean Todt
- Rubens Barrichello
- Fernando Alonso
- David Coulthard
- Circuit de Nevers Magny-Cours
- Ralf Schumacher
- Jordan Grand Prix
- Jacques Villeneuve
- Formula?1 Francia Nagydíj
- Giancarlo Fisichella
- Heinz-Harald Frentzen
- Sauber
- Címkefelhő »
Már a vb-címre hajt a Williams
A Williams-BMW hétvégi duplázásával előretört a konstruktőrök vb-versenyében: a Ferrari már csak 13 ponttal vezet Ralf Schumacherék előtt, míg a McLarent hat ponttal verik a kék-fehérek. A kis Schumi viccelődött a sajtóval, Montoya a csapatot dicsérte.