José Manuel Barroso

címke rss

Nagyhatalmakkal is szembeszállt már az Orbánnal ütköző Barroso

Itthon2011.12.21, 07:12

Nem keresi a konfliktusokat, de nem riad meg a leghatalmasabb emberektől sem José Manuel Barroso európai bizottsági elnök, aki levélben szólította fel Orbán Viktort két törvény visszavonására. Az ilyen direkt ütközés ritkaságnak számít az uniós gyakorlatban, a bizottság ugyanis igyekszik távol tartani magát az egyes tagállamok belügyeitől.

Martonyi: Nem vonják vissza, de módosítják az egyik Barroso által kritizált törvényt

Nagyvilág2011.12.21, 09:50

Módosítani fogja a kormány az Európai Bizottság által kritizált jegybanktörvény-javaslatot, a módosítók már el is készültek - mondta szerda reggel Martonyi János külügyminiszter. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke korábban levélben kérte Orbán Viktort a törvényjavaslat visszavonására, de Martonyi szerint ez nem fog megtörténni. A másik érintett törvényjavaslatról a külügyminiszter azt mondta, nem is értik, mit kifogásol az EU.

A legrosszabbkor jött a kormánynak az újabb leminősítés

Gazdaság2011.12.22, 10:13

Kritikus helyzetben érte az Orbán-kormányt az újabb, a magyar adósbesorolást rontó leminősítés. A kormányra nehezedő nyomás az utóbbi hetekben minden irányból erősödött, miután felerősödtek a külföldi kritikák, és az Alkotmánybíróság három fontos törvényt részben vagy egészben megsemmisített.

Nyílt levélben aggódnak a magyar demokráciáért az európai zöldek

Itthon2011.12.20, 18:08

Rendkívüli aggodalomra ad okot az európai zöldek két képviselője szerint az, amilyen irányba Magyarországon haladnak a dolgok. Az Európai Bizottság elnökének írt nyílt levelükben több - általuk visszásnak tartott - készülő vagy már elfogadott törvényre hívják fel a figyelmet, és azt kérik: a szervezet haladéktalanul vizsgálja ki, hogy Magyarország továbbra is követi-e az alapvető demokratikus elveket.

Deutsch Tamás beszólt az Orbánt bíráló Barrosónak

Itthon2011.12.21, 08:58

A Twitteren reagált José Manuel Barrosónak a magyar kormányfőhöz írt kritikus levelére Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő, aki szerint az Európai Bizottság elnöke Moszkvát akar csinálni Brüsszelből azzal, hogy két törvényjavaslat visszavonására szólította fel a magyar kormányt. Barroso ugyanahhoz az Európai Néppárthoz tartozik, mint a Fidesz, és Deutsch is rá szavazott, amikor a bizottság elnökévé választották.

Brüsszelben is megerősítették: tiltakozó levelet kapott Orbán

Itthon2011.12.20, 13:49

Hivatalosan is elismerte az Európai Bizottság szóvivője, hogy José Manuel Barroso két törvényjavaslat visszavonására szólította fel a magyar kormányt. A szóvivő ezzel megerősítette az [origo] által ismertetett levél hitelességét is.

Orbán már beszélt fideszeseknek a Barroso-levélről

Itthon2011.12.21, 12:37

Egyelőre nincs jele annak, hogy a kormány teljesíteni akarja Jose Manuel Barroso európai bizottsági elnök kérését, aki a jegybankról szóló törvények visszavonását kérte. Az erről szóló levélről Orbán Viktor már hetfőn beszélt a Fidesz-frakció előtt.

Megpróbálják talpra állítani a hátán pörgő Európát

Itthon2011.12.08, 19:01

A második világháború óta nem volt olyan brutális válsághelyzetben Európa, mint most. Kormányok dőltek meg, egész Európát a befektetők bizalmatlansága kínozza, és a gazdasági válság még a kikezdhetetlennek hitt németeket is meglegyintette. Az Európai Unió vezetői csütörtökön újra találkoznak, hogy megmentsék a kontinenst az összeomlástól. A probléma csak az, hogy az elmúlt másfél évben minden erre tett kísérletük csúfos kudarcot vallott.

A piacok óvatosan bizakodók a megállapodás után

Gazdaság2011.10.27, 08:32

Az euró és az ázsiai tőzsdemutatók is erősödtek az után, hogy megállapodás született az euróválság megoldásáról a brüsszeli csúcson. Elemzők pozitívumként értékelték, hogy konkrét számokat is hallottak a politikusoktól. Az EU vezetői szerint a megállapodás segít visszanyerni a bizalmat a közös valuta iránt, a görög kormányfő pedig annak örül, hogy országa tiszta lappal indulhat.

Az olaszok reformlépéseire várnak az uniós vezetők

Gazdaság2011.10.23, 23:28

Semmilyen döntést nem jelentettek be az euróövezeti országok állam- és kormányfőinek vasárnap esti találkozóját követően az európai uniós intézmények vezetői, de azt ígérték, hogy szerda esti újabb találkozójukon véglegesítik azt az átfogó stratégiát, amelytől az adósságválság leküzdését remélik. Az olasz miniszterelnök elsimerte, hogy országától további lépéseket kértek az uniós vezetők.

Betiltaná a hitelminősítők országértékeléseit az EU

Gazdaság2011.10.20, 10:20

A Financial Times Deutschland információi szerint az Európai Bizottság abból indul ki, hogy az országértékelések átmeneti leállítása védené legjobban a pénzügyi támogatásra szoruló országok érdekeit.

A Timosenko-ítélet miatt nem találkoznak az EU vezetői az ukrán elnökkel

Nagyvilág2011.10.18, 12:16

Az Európai Unió politikai motivációt lát a volt ukrán miniszterelnök elleni bírósági ítéletben, ezért a szervezet két vezetője lemondta a csütörtökre Brüsszelbe tervezett találkozót Ukrajna államfőjével.

Keményebben lépne fel a bankárok ellen Barroso

Gazdaság2011.10.16, 12:30

Csütörtökön nyújtja be azt a tervezetét az Európai Bizottság elnöke, amely a pénzügyi szereplők büntetőjogi felelősségét szabályozná uniós szinten. A tisztességtelenül eljáró bankárokat büntethetővé tenné a minden tagállam számára kötelezőnek szánt szabály.

"Vigyázó szemetek Berlinre vessétek!"

Vélemény2011.09.30, 09:43

Második uniós évértékelő beszédében José Manuel Barroso nagy elődje, Jacques Delors programjához mérhető változásokat vázolt fel: a tagállamok egyetértési jogának szűkítését, a nemzeti érdektől független uniós intézmények beavatkozási jogának szélesítését a tagállamok költségvetési ügyeibe, a monetáris unió mellett a gazdasági unió és a politikai föderáció erősítését. De mi fog ebből megvalósulni?  

Barroso: Eddigi legnagyobb válságát éli az EU

Gazdaság2011.09.28, 14:04

Példátlan, többrétegű krízissel néz szembe az Európai Unió, de képes rá, hogy önmaga oldja meg a problémáit - mondta szerdán, az Európai Parlamentben tartott beszédében José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Bejelentette, hogy az általa vezetett testület javaslatot tesz a pénzügyi tranzakciók megadóztatására.

Az ázsiai részvénypiacokon is folytatódott a zuhanás

Gazdaság2011.08.05, 09:59

Egyelőre senki nem látja az euróövezeti adósságválság végét, a befektetők továbbra is gőzerővel szabadulnak meg kockázatos eszközeiktől, és a kockázatmentesnek vélt termékekbe menekülnek: erősödik a dollár és a svájci frank. Csütörtökön óriásit zuhant az amerikai tőzsde, majd magyar idő szerint péntek hajnalban az ázsiai piacokon is szabadultak a részvényektől a piaci szereplők.

Barroso Olaszországot félti, ezért bővítené az uniós válságalapot

Gazdaság2011.08.04, 14:03

Az Európai Bizottság elnöke szerint növelni kell az európai válságalap forrásait, hogy a válság ne terjedhessen át olyan országokra, mint Olaszország és Spanyolország. A jelenlegi 440 milliárd eurós hitelkeret az MTI által idézett, meg nem nevezett európai elemzők szerint nem elég ahhoz, hogy hatékonyan lehessen használni az alapot.

Barroso: Túlaggódja a piac az olasz és spanyol eseményeket

Gazdaság2011.08.03, 18:54

Gazdasági és költségvetési szempontból indokolatlannak nevezte José Manuel Barroso azokat a piaci aggodalmakat, amelyek nyomán szerdán az euró bevezetése óta nem látott magasságokba emelkedtek Olaszország hitelköltségei.

"Ne döntsön három amerikai vállalat kartellje egész államok sorsáról"

Gazdaság2011.07.11, 15:58

Viviane Reding uniós biztos szerint nem fogadható el, hogy egy három amerikai vállalatból álló kartell döntsön egész államok és állampolgáraik sorsáról. Korábban az Európai Bizottság elnöke és az Európai Központi Bank vezetője is bírálta azt, ahogy a Moody's leminősítette Portugáliát.

A piac szerint az olasz gondok miatt tartanak csúcstalálkozót az eurózóna vezetői

Gazdaság2011.07.11, 11:24

Az olasz piacok pénteki zuhanása után az eurózóna vezetői hétfői találkozójukon tárgyalhatnak arról, hogyan lehetne meggátolni a görög válság továbbterjedését.

Wall Street Journal: Bölcsen kezelte Barroso a magyar soros EU-elnökséget

Nagyvilág2011.07.06, 17:28

A soros uniós elnökség enyhítette a feszültséget Magyarország és az EU között, de Brüsszel továbbra is támadások célpontja lehet Budapesten - áll a The Wall Street Journal blogbejegyzésében. Uniós diplomaták szerint az ügyek sokkal jobban alakultak, mint az az elnökség kezdetén várható volt.

Össztűz alatt a Portugália besorolásán rontó hitelminősítők

Gazdaság2011.07.06, 14:52

Portugália leminősítése csak arra jó José Manuel Barroso szerint, hogy fokozza a spekulációs tevékenységet a piacon. A hitelminősítőkkel elégedetlen a görög külügyminiszter és Olli Rehn pénzügyi biztos is.

Eurómilliókat költött luxusszállókra és magángépekre az Európai Bizottság

Nagyvilág2011.06.02, 14:43

Öt év alatt több mint 7,5 millió eurót (közel kétmilliárd forint) költött magánrepülők bérlésére az EU központi szerve, az Európai Bizottság a biztosok és az alkalmazottak utaztatására - állapította meg egy londoni oknyomozó portál. A bizottság csak magyar cégeknek 1,7 millió forintnak megfelelő eurót fizetett ki 2009-ben limuzinbérlésért.

Gyanakvó kormányok szabdalnák darabokra Európát

Nagyvilág2011.05.20, 22:01

Egyre élesebb ellentét alakul ki az európai országok között a szabad határátlépést lehetővé tevő Schengeni Egyezmény miatt. A francia és az olasz kormány az afrikai menekültáradat miatt csorbítaná az európai mozgásszabadságot, Dánia pedig az egyre durvuló bűnözés miatt újra határellenőrzéseket vezetett be. A feszültség miatt egymásnak esett több uniós tagállam, de azt egyikük sem tudja, hogyan lehetne semlegesíteni az Európára nehezedő nyomást.

A terrorcselekményekre is kiterjesztenék az atomerőművek ellenőrzését az EU-ban

Nagyvilág2011.05.11, 21:10

Az Európai Bizottság elnöke az esetleges repülőgép-katasztrófákra, és terrorcselekményekre is kiterjesztené az európai uniós atomerőművek stressztesztjét. José Manuel Barroso szerint a kockázatok lehetséges legszélesebb körét vizsgáló ellenőrzésekre van szükség.

A Bizottsággal vizsgáltatná a magyar alkotmányt az EP liberális frakciójának vezetője

Nagyvilág2011.04.20, 20:03

Levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez Guy Verhofstadt, az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének vezetője azért, hogy vizsgálják meg a magyar alkotmány európai jogrendnek való megfelelését. Szerinte az alaptörvény ütközik az európai értékekkel.

Uniós csúcs: újra meg kell nézni, mit bírnak ki az európai bankok

Gazdaság2010.12.17, 11:16

Csak nagyon szigorú feltételek mellett vehetik majd igénybe a bajba jutott országok az EU állandó válságkezelési mechanizmusát - erről állapodtak meg a tagállamok kormány- és államfői a csütörtök-pénteki uniós csúcs első napján. Újabb stresszteszteknek vetik alá az Unió bankjait, és ösztönözni fogják, hogy a tagállamok szigorú költségvetési politikát folytassanak, a jelenlegi átmeneti válságalap összegét viszont nem emelik meg.

Zöld út az uniós pénzügyi szigornak

Gazdaság2010.10.29, 09:52

Elfogadták az Európai Unió vezetői a pénzügyi fegyelem javítására szolgáló reformcsomagot csütörtök este. A jövőben csaknem automatikusan büntethetik a magas hiánnyal és adóssággal küzdő államokat. A németek  továbbra is azon az állásponton vannak, hogy az új intézkedésekhez szükség lenne az unió alapszerződésének módosítására is, de erről heves vita alakult ki. Egyes források szerint a találkozón a témába szorosan nem illeszkedő nyugdíjreformok költségeinek figyelembe vétele is szóba került magyar és lengyel és részről.

Amiről a szónok hallgat: Orbán és Barroso értékel és utat mutat

Vélemény2010.09.09, 10:36

Magyarországon és Európában is megkezdődött a politikai szezon, két programbeszéd hangzott el kedden: az európai és a magyar kormányfő is évértékelő, programadó beszédet tartott, amiben a válságból kivezető út is szóba került. Miben különbözött egymástól a két beszéd, és voltak-e közös céljai?  

Pénzügyi szigorral vezetné ki a válságból az uniót Barroso

Nagyvilág2010.09.08, 00:56

Törékeny gazdasági helyzet, de javuló kilátások jellemzik az Európai Uniót José Manuel Barroso szerint, aki kedden az Európai Parlament előtt értékelte az unió helyzetét. Az Európai Bizottság elnöke szerint elkerülhetetlenek a szerkezeti átalakítások, a szociális piacgazdaság korszerűsítése, és meg kell akadályozni a tagállamok eladósodását is.

Barroso: Az euró elaltatta a kormányokat

Archívum2010.07.15, 16:30

Az olcsó hitelezés illúzióját adta az euró sok államnak a válság előtt - állítja José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. Szerinte az euró "rendkívül erőteljes motorja" éppen azoknak a változtatásoknak, amelyekre Európának szüksége van, így a közös pénz nem kudarc. Londoni elemzők azonban kételkednek.

Barroso: Gazdasági unió nélkül el lehet felejteni az eurót

Archívum2010.05.13, 10:19

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke kimondta azt, amelyet sok gazdasági szakember hangoztatott már, de az unió eddig hivatalosan nem beszélt róla: vagy közös gazdaságpolitikát épít ki a közösség, vagy el lehet felejteni az eurót.

Ki fél Orbán Viktortól? - külföldi lapszemle

Itthon2010.04.26, 16:24

Az Európai Bizottság elnöke vasárnap este írásban és szóban, Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár hétfőn gratulált Orbán Viktornak a Fidesz győzelméhez. Orbán a baloldali Libération portréja szerint a populista jobboldal ingatag, de kitartó vezetője, a Le Figaro pedig azt írja, végre visszakapja trónját és koronáját. A New York Times arról ír, a kétharmad birtokában a Fidesznek nem kell egyezkednie a Jobbikkal. Külföldi lapszemle.

Szociális biztos lehet Andor László

Itthon2009.11.27, 18:36

Andor László, Magyarország uniós biztosjelöltje a szociális és foglalkoztatáspolitikai biztosi posztot kapja - jelentették be Brüsszelben. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke pénteken osztotta ki a biztosi posztokat a tagállamok jelöltjeinek. A kormány által nem hivatalosan várt regionális politikai biztosi poszt az osztrák jelöltnek jutott.

Nem a mézesbödönért megy Brüsszelbe Andor

Itthon2009.11.26, 08:33

Nem fog pénzzel teli zsákokat hazaküldeni az Európai Unióból Andor László, az Európai Bizottság tagjának jelölt magyar közgazdász. Ha olyan posztot is kap Andor, amely sok pénz elosztását felügyeli, akkor is oda kell figyelnie rá, hogy önmérsékletet tanúsítson, bár a figyelmet felhívhatja a Magyarország számára fontos problémákra. A bizottság 25 helyéért nagy a tülekedés a tagállamok között. A németek a klímaváltozás elleni harcot nézték ki maguknak, Silvio Berlusconi olasz kormányfő embere pedig a médiafelügyeletre hajt.

A keménykezű Obamában bízik az EU

Nagyvilág2009.11.04, 09:40

Az Európai Unió bízik Barack Obama amerikai elnök kemény vezetésében, hogy siker koronázhassa a közelgő koppenhágai klímakonferenciát. Azonban Obama kezét is megkötik politikai ellenfelei, akik ellenzik a károsanyag-kibocsátás radikális csökkentését. Az ENSZ-főtitkár sem remél óriási áttörést a dán fővárosban.

Magyarország nem enged a klímavitában

Nagyvilág2009.10.30, 00:30

A svéd elnökségtől várják a megoldást az Európai Unió tagországai azt követően, hogy a csütörtöki brüsszeli uniós csúcson nem jutottak dűlőre a károsanyag-kibocsátásról szóló vitában. A kelet-közép-európai tagállamok - így Magyarország is - az arányosságot hiányolják: szerintük figyelembe kéne venni a tagok eltérő fejlettségi szintjét is.

Nincs erős érve az MSZP-nek Bajnai embere ellen

Itthon2009.10.26, 12:29

Nagyon szeretné az MSZP, hogy Veres János korábbi pénzügyminiszter legyen Magyarország EU-biztosa. Veres legesélyesebb ellenfele Andor László közgazdász, akit Bajnai Gordon kormányfő szemelt ki. Bár az MSZP elnökségének egyik tagja azt mondta, csalódott lenne, ha Veres lecsúszna a posztról, a szocialisták eddig nem igazán találtak fogást Bajnai jelöltjén. Magyarország egyszer már nehéz helyzetbe hozta az EU-t azzal, hogy támadható jelöltet küldött Brüsszelbe, most azonban szóltak az EU vezetői, hogy nem szeretnének problémát.

Földfelvásárlásban Kína és az arab világ

Archívum2009.08.19, 07:51

At élelmiszer-ellátásuk miatt aggódó feltörekvő országok egy része külföldön, így régiónkban is termőföldek megszerzésére törekszik. Az ENSZ egyenesen modern gyarmatosításról beszél - írja a Világgazdaság.

Hitelt kap Ukrajna a gázbiztonságért cserébe

Archívum2009.07.31, 20:45

Megegyezett az Európai Unió és Ukrajna, így kisebb az esély arrra, hogy telente ellátási zavarok érintik majd az európai országok egy részét. Az ukránok reformokat vállaltak, cserébe 1,7 milliárd dollár hitelt kapnak adósságaik rendezésére.

Hivatalosan is Barrosót jelölik az Európai Bizottság élére

Nagyvilág2009.07.09, 13:34

Az európai uniós tagállamok kormányfői írásos megállapodásban rögzítették, hogy hivatalosan is José Manuel Barrosót jelölik az Európai Bizottság elnökének. A portugál Barroso, aki az elmúlt öt évben is a bizottság élén állt, már korábban jelezte, hogy vállalná az újbóli megbízást.

Megállapodtak az uniós pénzügyi felügyeletről

Archívum2009.06.18, 23:57

Uniós diplomaták szerint megállapodás született csütörtök este a brüsszeli EU-csúcstalálkozón a pénzügyi szervezetek felügyeletének európai szintű reformjáról, legalábbis ami a főbb körvonalakat illeti.  José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke olyan terveket terjesztett az állam- és kormányfők elé, amelyek új ellenőrző testület létrehozásáról, valamint uniós felügyelő hatóság megerősítéséről szólnak.

Barroso ismét indul az Európai Bizottság elnöki posztjáért

Nagyvilág2009.06.09, 18:39

Elfogadta Jan Fischer cseh miniszterelnök felkérését José Manuel Barroso, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, és újra indul a tisztségért. Barroso szerint a válság idején erős bizottságra van szükség. Az elnököt politikai ellenfelei is támogatták.

Barroso helyesli a magyar válságprogramot

Gazdaság2009.04.28, 17:53

Magyarország helyes, megfelelő intézkedéseket tesz a gazdaság "megfordítására", vagyis a fellendülés irányába terelésére - mondta az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso kedden Brüsszelben, miután találkozott Bajnai Gordon miniszterelnökkel.

Botrány Brüsszelben a Renault hazatelepülése miatt

Archívum2009.03.20, 17:17

Botrányt okozott a brüsszeli uniós csúcson, hogy a Renault Szlovéniából Franciaroszágba telepítené vissza a Clio II-es gyártását.

Az EU 5 milliárd dolláros élénkítéssel rukkolt ki

Archívum2009.03.20, 00:23

Jóváhagyták az Európai Unió tagországainak vezetői azt az ötmilliárd eurós beruházástámogatási listát, amely az Európai Bizottság javaslata alapján a gazdaságélénkítést szolgálja a következő két évben.

Kevesli a gazdaságösztönzést Barroso

Gazdaság2009.03.18, 13:27

Több közpénzt kellene költeniük gazdaságösztönzésre az uniós tagországoknak, ha megtehetik - mondta szerdán újságírók előtt José Manuel Barroso. Az Európai Bizottság elnöke egyben támogatja azt, hogy a Nemzetközi Valutaalap megduplázza a pénzügyi gondokkal küszködő országok rendelkezésére álló forrásait.

Merkel és Barroso a protekcionizmus ellen

Archívum2009.02.19, 20:04

Angela Merkel csütörtökön Berlinben tárgyalt José Manuel Barroso bizottsági elnökkel a nemzetközi gazdasági, illetve pénzügyi válság leküzdését célzó erőfeszítésekről. Mindketten annak a nézetnek adtak hangot, hogy a protekcionizmus nem jelenheti a választ, az - mint fogalmaztak - csakis a válság éleződéséhez járulhat hozzá.

Törökország Nabuccót és EU-tagságot szeretne

Archívum2009.01.19, 17:58

Az EU és Törökország egyetért abban, hogy szükség van a Nabucco gázvezetékre, amelyben a tervek szerint közép-ázsiai gázt szállítanának Törökországon át az unióba - derült ki José Manuel Barroso európai bizottsági elnök, valamint Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján.

Barroso: nincs egységes gyógyír a válságra

Archívum2008.12.08, 20:45

Az Európai Unió (EU) tagállamainak gazdasági helyzete az általános válság közepette is annyira eltérő, hogy nem létezik egységes uniós megoldás a kialakult helyzetre, mondta hétfő este Londonban José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke.