John Travolta
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Grease
- Kelly Preston
- Olivia Newton-John
- Ponyvaregény
- tévé
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Elképzelhetetlen luxusban élnek az igazi sztárok
Húsz-harmincnál is több szoba, lenyűgöző környezet, saját edzőterem, uszoda és repülőgép-beálló. Nézze meg, milyen hatalmas pompa közepette élnek a legnagyobb sztárok!
Szcientológia és ami mögötte van - Interjú Miklovicz Attila szcientológussal
Családokat szétszakító szekta, lehúzós vállalkozás, vagy éppen hollywoodi sztárvallás – valószínűleg nem én vagyok az egyedüli, aki a szcientológia szót meghallva nagyjából ezekre a megállapításokra asszociál. A szcientológia a világ egyik legmegosztóbb vallása, ennek ellenére több millió híve van. Működését és megkérdőjelezhető szabályait rengeteg támadás éri – az alábbi interjúban a többi között ezekre a vádakra is szerettem volna válaszokat kapni. Miklovicz Attilával, a Magyarországi Szcientológia Egyház munkatársával beszélgettem.
Steven Seagalé ízléstelen, Travoltáé szánalmas
Az, hogy valaki nagy sztár, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a virtuális térben is rendben mennek a dolgai, hiszen egy honlap például nem pénz és ismertség, hanem ízlés és szakértelem kérdése. Mutatjuk a legrosszabb próbálkozásokat!
A vallás mindenekfelett - Sztárok a szcientológia hálójában
Xenu, a galaxis gonosz ura 75 millió évvel ezelőtt űrlényeket ejtett foglyul, hibernálta őket, majd a Föld egyik tűzhányójába dobta a fagyasztott testeket, a vulkánt pedig felrobbantotta. Ezután az űrlények kiszabaduló lelkét felfogta egy lélekszívóval, és megtisztítva szabadon engedte őket. Ezek a lelkek, azaz a thetánok az evolúció során az emberi testekben találtak új otthonra.
John Travolta: Egy valódi amerikai tragédia zajlott a háttérben
John Travolta, Cuba Gooding Jr. és David Schwimmer főszereplésével érkezik a FOX-ra az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy sorozat, amely az egyik leghíresebb bírósági per kulisszái mögé kalauzolja a nézőket.
- címkék:
- John Travolta
- sorozat
- média
- tévé
- Címkefelhő »
Hoppá! Caitlyn Jenner John Travoltával randizgat?
Nem újkeletűek a pletykák azzal kapcsolatban, hogy John Travolta a saját neméhez is vonzódik, most pedig arról szólnak a hírek, hogy nem is akárkivel, hanem a nemrég nővé vált Caitlyn Jennerrel randizgat titokban.
Mi történt John Travolta arcával?
Valaha Hollywood egyik legsármosabb férfijának tartották, ma már azonban csak árnyéka egykori önmagának a világhírű színész.
Szülinap a köbön! Rengeteg tehetséges ember ünnepli ma a születését
Nemes Jeles László, Szabó István, és John Travolta is február 18-án született, ami úgy tűnik, hogy egy igazán szerencsés nap!
John Travolta fejéről levált a paróka
A színésznek már rég nem olyan dús a hajkoronája, mint egykor volt. Csellel próbálta elfedni ritkuló szálait, de vesztére mindenkinek feltűnt a turpisság.
- címkék:
- John Travolta
- haj
- paróka
- Címkefelhő »
Megható sorokkal emlékezett 7 éve elhunyt fiára John Travolta
2009 januárjában halt meg John Travolta 16 éves autista fia. A színész nem sokkal a hetedik évforduló után, Facebook-oldalán emlékezett meg róla.
- címkék:
- John Travolta
- halál
- évforduló
- megható
- Címkefelhő »
Hírességek, akik eltemették gyermeküket
Egy családtag elvesztése minden esetben borzasztó érzés, de talán nincs annál fájdalmasabb, mint amikor egy szülő temeti el a gyermekét. Egy ilyen tragédiát feldolgozni szinte lehetetlen. A sors pedig nem válogat, jó néhány hírességnek is szembe kellett már néznie a felfoghatatlannal.
Hoppá! Hét férfival szexelt John Travolta
Több férfi is állítja, a világhírű színész, John Travolta szeretője volt. Ilyen jól működött a Grease-ben látott szexi csípőmozgás?
Kokainnal kínálta a hercegnőt Jack Nicholson
Kokainnal kínálta II. Erzsébet királynő húgát, a néhai Margit hercegnőt Jack Nicholson a tiszteletére rendezett partin.
Világsztárok egy képen - Újabb sztárszelfi született!
Igazi hollywoodi világsztárok szerepelnek azon a fotón, amit a kétszeres Oscar-díjas színésznő, Barbra Streisand tett közzé a minap saját rajongói oldalán.
Hoppá! Lady Gaga és Barbra Streisand közös fotót lőtt
A két tehetséges énekesnő bájos fotón ölelkezett össze.
Vastag Csaba John Travolta nyomdokaiba lép
Megkapta szerepálmát az X-Faktor-győztes énekes, hiszen hamarosan a Grease című musicalben debütál.
Van egy hulla a kocsiban, mínusz egy fej
Pont húsz éve, 1995. április 13-án mutatták be itthon a kilencvenes évek legnagyobb hatású kultuszfilmjét, a Ponyvaregényt. Egy generációnak volt elementáris élmény, ahogy a nyugalmas magyar hétköznapokban váratlanul arcul csap minket a szédítő menőség. Az Origo Filmklub szerzői mesélik el, hogy az ő életükbe hogyan robbant be Tarantino mindent felforgató, máig hivatkozott mesterműve. Van, aki jó előre rácsavarodott, van, aki csajozni próbált vele, van, aki majdnem hányt, és van, aki annyit hallotta már a haverjait szajkózni, hogy "ne kezdjük el egymás faszát szopni", hogy nem bírta tovább.
Szerelmi viszonyban van Tom Cruise és John Travolta?
Azt pletykálják: a két színész között intim kapcsolat van.
- címkék:
- John Travolta
- Tom Cruise
- Címkefelhő »
Melyik pasi a legrondább nő?
A friss Oscar-díjas Eddie Redmayne az első olyan embert alakítja a The Danish Girlben, aki nemi átalakító műtéten esett át, a héten mozikba kerülő Az új barátnőben pedig az derül ki Romain Duris-ról, hogy titokban imád női ruhákat viselni. Ők azonban messze nem az elsők: Philip Seymour Hoffman transznemű énektanárként forgatta fel Robert de Niro világát, Hugo Weaving ABBA-ra tátogó transzvesztitát játszott, Kurt Russell pedig csábosan tovalibbenő táncosnőként hergelte a férfiakat. Összeszedtük a filmtörténet tizenhárom legmeghökkentőbb nőnek öltözött férfi színészét.
John Travolta 36 év után vállalt komolyabb tévés szerepet
John Travolta 36 év után vállalt komolyabb tévés szerepet, neves ügyvédet fog játszani az O. J. Simpson ügyét körüljáró American Crime Story-ban.
Víz alatt forgatták újra a Ponyvaregény legendássá vált jelenetét
Idén 20 éve, hogy bemutatták Quentin Tarantino korszakos filmjét, a Ponyvaregényt, ennek alkalmából pedig egy medencében forgatták újra a Ponyvaregény ikonikussá vált jelenetét. Íme, egy kis ízelítő belőle.
Meghalt Marcia Strassman vígjátéksztár
66 éves korában elhunyt a Drágám, a kölykök összementek! filmek színésznője.
Leszállt az első gép a világ leghosszabb járatán
A világ leghosszabb légi útvonalán helyezte üzembe a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét a Qantas ausztrál légitársaság: az Airbus A380-as közel ötszáz utassal a fedélzetén 15 óra alatt tette meg a 13 800 kilométeres utat az ausztráliai Sydney és az amerikai Dallas között.
Zsigmond Vilmos fénnyel jelzi, ha jönnek az ufók
Zsigmond Vilmos egy bevásárlószatyorba bújtatott kamerával rögzítette az '56-os forradalom budapesti eseményeit, Hollywoodban szemétszedéssel kezdte a karrierjét, 1978-ban viszont már Oscar-díjat kapott a Harmadik típusú találkozásokért. Fényképezte Jack Nicholsont, Mel Gibsont, Angelina Jolie-t, Scarlett Johanssont és Bruce Willist is, 2003-ban a filmtörténelem tíz legnagyobb hatású operatőre közé választották. Szombaton életműdíjjal tüntetik ki a miskolci CineFest filmfesztiválon, ezért kiválasztottuk az öt szerintünk legjobb munkáját káprázatos életművéből. Nem volt könnyű feladat.
John Travolta tagadja, hogy szexuális kapcsolata volt egy férfival
Évekkel ezelőtt robbant ki a sztár szexbotránya, miszerint intim viszonyba került egy Douglas Gotterba nevű férfival. Végre Travolta is megszólalt az ügy kapcsán.
Újabb botrány John Travolta háza táján – meleg szeretője kitálal?
Travolta légitársaságának egykori pilótája úgy döntött, mindent kitálal és intim részleteket árul el a színésszel való intim kapcsolatáról.
Csudaklassz! John Travolta és Olivia Newton-John 36 év után újra elénekelte a Grease slágerét
Biztos mindenkinek mosolyt csal az arcára az a felvétel, amelyen 36 év elteltével Travolta és Newton-John újra elénekelte „You're the one that I want" című duettet. Mi legalább háromszor meghallgattuk már! :)
Így lazulnak a sztárok és testdublőreik
Tom Cruise, Brad Pitt és John Travolta is szeret testdublőre társaságában megjelenni. Az biztos, hogy a megduplázott világsztárok nagy feltűnést keltenek mindenhol.
John Travolta sorozatot forgat
A kétszeres Oscar-jelölt színész a Nicsak, ki beszél! után újra együtt játszik Kirstie Alleyvel.
John Travoltát pszichiátrián kezelték
16 éves autista fia elvesztése után egy pszichiátriai kezelésen vett részt a színész, és az alkoholhoz is hozzányúlt.
Megtalálták a Ponyvaregényből ellopott piros kabriót
Közel két évtized után előkerült a legendás piros Chevrolet kabrió, amelyet a Ponyvaregény című kultikus film forgatásáról loptak el.
Tarantino csinálta meg őket
Quentin Tarantino porolta le a táncos lábú John Travoltát, dupla Oscar-díjast csinált az osztrák nyelvzseniből, visszahozta a dögös, fekete akciócsajt, és megismertette a világgal a Coen testvérek kedvenc békafejű színészét. A héten jelent meg nálunk DVD-n a Szárazon című film, amelyben a Halálbiztos pomponlánya próbál leszokni az ivásról. Ebből az alkalomból összeszedtük a rendező felfedezettjeit és újrafelfedezettjeit.
- címkék:
- Samuel L. Jackson
- Kurt Russell
- Christoph Waltz
- David Carradine
- Mélanie Laurent
- Pam Grier
- Robert Forster
- Steve Buscemi
- Mary Elizabeth Winstead
- Zoe Bell
- Quentin Tarantino
- John Travolta
- Michael Madsen
- Halálbiztos
- Kill Bill
- Jackie Brown
- Ponyvaregény
- Django elszabadul
- Becstelen brigantyk
- Kutyaszorítóban
- Címkefelhő »
Válik John Travolta?
Úgy hírlik, válik John Travolta és felesége, Kelly Preston. Az egyik amerikai bulvárlap szerint az asszony besokallt: szeretne végre a karrierjére koncentrálni.
Itt a világ legrémisztőbb karácsonyi klipje?
John Travolta és Olivia Newton-John karácsonyi videót forgatott, erre mit tesznek az internetezők? Gúnyolódnak! Nézze meg, mi miatt.
Beperelte John Travoltát egykori meleg szeretője
Beperelte John Travoltát egykori állítólagos szeretője, akit - miután nyíltan megszólalt az évekkel ezelőtti viszonyukról - nemrég megfenyegetett a színész ügyvédje.
30 év után újra színpadra áll az énekesnő
1978-ban mutatták be a Grease című filmet, amely az akkor 29 éves Olivia Newton-Johnt igazi szupersztárrá tette. Az énekesnő most ismét színpadra áll.
A szomszéd füve egyre véresebb
Oliver Stone legújabb filmje brutális mese a békepárti, rasztás szmókerről, aki egy jó joint helyett a mexikói drogkartell egyik tagjára gyújtott rá, meg a barátjáról, aki a mágikus keleti varázsbabból kinőtt vadkenderen mászott fel az égig, és a kartellt vezető Királynőről, aki a fele királyságát odaadná a legkisebb lányáért.
Bemutatta új filmjét John Travolta
Ellátogatott a 60. San Sebastian Nemzetközi Filmfesztiválra John Travolta.
Kitálalt John Travolta szeretője
Bajban van John Travolta - egykori szeretője ugyanis mindent elmondott a kapcsolatukról.
Sztárok vallása? - A szcientológiai egyház titkos élete
A szcientológiáról már biztosan hallottál, ha másképpen nem, az egyházat támogató hírességek révén. Tom Cruise híres-hírhedt vallásáról azonban a beavatottakon kívül csak mendemondákat tudunk. A Life.hu a szcientológia nyomába eredt.
Lejáratta magát a színész - Tökéletes férjként próbált viselkedni a vörös szőnyegen
John Travolta mögött botrányos hetek állnak. A színész a legutóbbi vörös szőnyeges eseményen kétségbeesetten próbálta bizonyítani, hogy ő igenis a nőket szereti.
Hiába csináltak hülyét magukból
Tom Cruise mindent bedobott a héten bemutatott Mindörökké rockban: átvedlett félmeztelen, bőrgatyás 80-as évekbeli rocksztárrá, a film mégis elhasalt az amerikai mozikban. Összeszedtük az öt legkirívóbb esetet, amikor sztárok bevállalták, hogy eljátszanak egy totál elszállt figurát, de pofára estek vele.
Szorul a hurok a színész nyaka körül! Egyre többen teregetik ki eltitkolt múltját John Travoltának
Nem szabadulhat a múltjától John Travolta. A National Enquirer magazin szerint a színész a nyolcvanas években hat éven át volt Doug Gotterba szeretője.
Újabb férfi vádolja szexuális zaklatással John Travoltát
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=D9Ntd4ZxdyTjhyC3 A tajvani NMA TV animációja Travolta masszázsáról Az új masszőr vádjára az ügyvédje szerint azonban már van bizonyíték is, de egyelőre nem szeretné felfedni azokat. Állítólag tanúk és fotók is igazolják, hogy a színész ezúttal valóban Atlantában tartózkodott akkor, amikor a vádak szerint helytelen viselkedést tanúsított. Erre Travolta ügyvédje így reagált: "Az újabb vádaskodó ügyvédje a feljelentés előtt biztosan utánajárt a médiában, hogy ügyfelem éppen egy filmen dolgozott Atlantában. Ezek is ugyanolyan koholt vádak, mint az előzőek voltak." A felperesek egyenként két-két millió dolllár ...
Újabb masszőr pereli Travoltát szexuális zaklatás miatt
Újabb masszőr csatlakozott a John Travolta elleni szexuális zaklatási ügyhöz. A keddi bírósági beadvány szerint a sztár a magához rendelt második férfi masszőrt is egy hotelszobában molesztálta.
Szexuális zaklatással vádolják Travoltát
John Travoltát szexuális zaklatás miatt beperelte egy férfimasszőr.
John Travoltát egy férfi szexuális zaklatásával vádolják
Egy férfi masszőr beperelte John Travoltát, amiért állítása szerint a sztár szexuálisan zaklatta őt munkavégzés közben. A nevét eltitkoló férfi azt állítja, hogy január 16-án, egy hollywoodi hotelszobában masszírozta meg Travoltát, aki azonban megfogta a nemi szervét, és többek közt felajánlotta neki, hogy kielégíti. A masszőr ráadásul azt állítja, hogy Travolta olyan értelmű kijelentéseket tett, melyek szerint karrierjét annak köszönheti, hogy szexuális szívességeket nyújtott befolyásos hollywoodi férfiaknak. A masszőr tiltakozása nyomán Travolta végül állítólag kocsival elvitte a férfit az általa kért helyre, és a megbeszélt 400 ddolláros ...
John Travolta szülinapos
Ma ünnepli 58. születésnapját John Travolta.
- címkék:
- John Travolta
- Kelly Preston
- Grease
- Címkefelhő »
Jövőre is mehet a szemétkedés a Golden Globe-on
http://videa.hu/flvplayer.swf?v=wQP066dXRI7LJ9DG Ricky Gervais nyitóbeszéde a 2011-es Golden Globe-díjátadón Gervais (aki két évvel ezelőtt szerepelt A tíz legviccesebb ember a világon című összeállításunkban) az előző díjátadón csípős megjegyzéseket tett a megjelent hírességekre és nem kímélte a hollywoodi külföldi újságírók szervezetét sem. Gervais házigazdaként már a nyitóbeszédében kiosztott mindenkit Charlie Sheentől kezdve Angelina Jolie-n át egészen Johnny Deppig (ezt később Gervais és Depp viccesen feldolgozta a Life's Too Short egyik jelenetében), utalt Tom Cruise és John Travolta állítólagos homoszexualitására,, ...
Travolta szónoklata
John Travolta nemcsak színész, de kiváló pilóta is egyben - épp ezért lett ő egy jelentős vállalat képviselője.
- címkék:
- John Travolta
- repülőgép
- nagykövet
- Címkefelhő »