Jobbik

címke rss

A Jobbik csődközeli állapotban van, még csak nem is "ellenzékképes"

Itthon2019.02.05, 10:58

A Jobbik csődközeli állapotban van, de nem azért, mert nincs pénze, hanem mert nem hiteles, és nem kelti kormányképesség látszatát – mondta a Nézőpont Csoport vezetője az M1 aktuális csatornáján.

Akkora kudarc az ellenzéki előválasztás, hogy Gyurcsányék már menekülnének belőle

Itthon2019.02.04, 16:11

„Jó lenne, ha nem lenne második forduló az előválasztáson, mert az LMP jelöltjét a Demokratikus Koalíció nem tartja komoly jelöltnek” – ezekkel a szavakkal tette egyértelművé Gréczy Zsolt, a DK szóvivője, hogy legszívesebben a tegnapi nappal letudná a baloldali castingot. Bár az összellenzéki sajtótájékoztatón a Gyurcsány-párti politikus Puzsér alkalmatlanságával indokolta az általa óhajtott visszavonulást, a háttérben a válogató totális kudarca állhat: a budapesti névjegyzékben szereplők alig több mint két százaléka szavazott az első körben, ami egy hatalmas pofonnal ért fel. 

Gyurcsányékat nem lehet annyira megsérteni, hogy ne fogjanak össze a Jobbikkal

Itthon2019.02.03, 18:39

„Egy Gyurcsány Ferenc, vagy egy Niedermüller Péter számomra nem emberi kategória” – ezeket a gondolatokat Murányi Levente, '56-os hős mondta a Jobbik tegnapi évadnyitó kongresszusán. A módfelett erős mondat bárhol a világon kiverte volna a biztosítékot a megsértetteknél, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, Arató Gergely azonban letudta annyival, hogy ők nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az ilyen kijelentéseknek. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy Gyurcsány Ferenc pártja szó szerint mindenre képes a hatalomért. Gyurcsányék persze tudják, hogy a Jobbikban Vona és Sneider szava dönt, ők pedig úgyis mindent megbocsátanak Gyurcsányynak, ...

Újabb jobbikos lelepleződés: már nyíltan támadják a határzárat

Itthon2019.02.03, 15:13

Gyöngyösi Márton elnökhelyettes tegnapi évadnyitó beszédében kimondta a kimondhatatlant: pártja nem támogatja, hogy a májusi európai parlamenti választást követően a magyar határzár mintájára újabb kerítések legyenek a kontinensen. „Ha Orbán Viktor és szövetségesei diadalmaskodnak pár hónap múlva, akkor drótakadályokkal szabdalt, egymás ellen ágáló közösségeknek az Európáját láthatjuk” – tette egyértelművé a Gyurcsány Ferenccel való együttműködést felvető politikus, hogy pártja elutasítja a magyar határzárat.

Siránkozik és megszűnéssel fenyegetőzik a Jobbik az ÁSZ-büntetés miatt

Itthon2019.02.01, 16:52

Sneider Tamás, a Jobbik náci botrányokba keveredett elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a párt rendkívüli kongresszust fog tartani két-négy héten belül a számvevőszék büntetése miatt, ahol a Jobbik megszűnésének lehetőségét is felvetik. Az Állami Számvevőszéket támadják, miközben cáfolni nem tudták a szervezet megállapításait.

Ennyire kell a hatalom a baloldalnak: Gyurcsányék elfogadták a rasszista Jobbikot

Itthon2019.02.01, 13:57

Hiába a náci karlendítős videó, a cigányverős hangfelvétel, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) szemrebbenés nélkül mentegeti a Jobbikot és elnökét, Sneider Tamást. Pedig a bukott miniszterelnök korábban valósággal sportot űzött a Jobbiktól való elhatárolódásból, nem győzött fellépni az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen – írja tényfeltáró riportjában a Magyar Idők.

Előkerült egy újabb dúsgazdag jobbikos

Itthon2019.02.01, 07:52

Dúsgazdag képviselőt találtunk a Jobbik-frakcióban az új képviselők közt. Steinmetz Ádám igazi földesúr, ahogy főnöke, Sneider Tamás is.

Már tudjuk, miért nem mond le Sneider Tamás a náci botrány miatt, óriási vagyonát félti

Itthon2019.02.01, 07:50

Rengeteg földje van a folyamatosan náci botrányba keveredő Sneider Tamásnak a vagyonnyilatkozata alapján. Így érthető, miért nem mond le. Ha elvesztené parlamenti helyét és pártvezéri posztját, ezzel a befolyását, nehezen tudná fedezni a vagyon fenntartását.

ÁSZ: A Jobbik 136,4 millió tiltott támogatást fogadott el a kampány során

Itthon2019.01.31, 16:37

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a 2018-as országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során a Demokratikus Koalíciónál (DK), a Jobbiknál, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál (MKKP) és az MSZP-Párbeszédnél tárt fel szabálytalanságokat, míg a Fidesz-KDNP, az LMP és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) esetében szabályosnak találta a választási kampányra fordított pénzek felhasználását. A Jobbik például 136,4 millió forint tiltott támogatást fogadott el. Egyelőre az ÁSZ csak a Kétfarkú Kutya Párt költségvetési támogatásának a felfüggesztését kezdeményezte.

Újabb balliberális mélypont: Gyurcsányék a Jobbik pártsajtójában mentegetik Sneider náci ügyeit

Itthon2019.01.30, 12:57

Bár korábban a Jobbik fogadkozott, hogy külön indulnak az európai parlamenti választáson, kiderült, ez nagyjából annyira volt igaz, mint a szakítás az antiszemitizmussal. „Májusig még sok víz le fog folyni a Dunán” – mondta Sneider Tamás a külön, vagy közös lista kérdésről az ATV-nek kedden, hogy aztán hozzátegye, könnyen változhat a párt jelenlegi álláspontja. Mindezzel egy időben a Jobbik-médiában a DK-s Varju Lászlóval készítettek interjút, aki levegővétel nélkül mentegette a náci botrányban vergődő pártot.

Kínos mellébeszélés: így hebegtek a balliberális politikusok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.29, 17:47

Huszonnégy órával a Jobbik legújabb rasszista botrányának kipattanása után a balliberális politikusok megint közösen álltak ki az antiszemita és cigánygyűlölő pártelnök embereivel a nyilvánosság elé, mintha mi sem történt volna. Már nem tabu: az örökösen a magyarországi antiszemitizmus és rasszizmus térnyerésével foglalkozó balliberális pártokat valójában nem érdekli a dolog, és gőzerővel folytatják a Jobbik mosdatását. A kérdésekre egyenválaszt adtak, amely röviden összefoglalva így szól: Sneider szavai vállalhatatlanok, de továbbra is össze akarnak fogni. Magyarul: Sneider vállalhatatlan, de ők vállalják.

Sneider Tamás menekül a kérdések elől, és próbálja elfedni náci botrányait

Itthon2019.01.29, 12:56

Egészen meredeket húzott a mozgássérült roma férfi brutális megveréséért felfüggesztetett börtönbüntetésre ítélt Jobbik-elnök: miután az egész ország a náci botrányaival van tele, tegnap késő este Facebook-oldalán bejelentette, hogy elkezdte használni a tini lányok csodafegyverét, az Instagramot. A Gyurcsány Ferenc szintű hárításból minden eddiginél világossábbá vált: Sneider Tamás  hosszú távra tervez pártja élén. Hivatalossá vált, amit eddig is tudni lehetett: 2019-ben a Jobbikban semmilyen következménye nincs az elnök náci karlendítős botrányának, és annak, hogy cigányok agyonütéséről beszél.

Teljes az ellenzéki mellébeszélés a Jobbik náci botrányában

Itthon2019.01.28, 13:42

Múlt vasárnap robbant ki a Jobbik elnökének karlendítős botránya, amely minden jó érzésű emberben felháborodást okozott, nem úgy az örökösen az antiszemitizmus magyarországi terjedéséről szónokoló ellenzéki politikusokból, akik úgy beszélnek mellé, mintha az életük múlna rajta. „Ezeknek a pártoknak más múltjuk van, de az ország jövője összeköti őket és az ezért érzett felelősségünk, úgyhogy ez az ügy nem lehet akadálya, hogy később együttműködjünk” – ez csak egy nyilatkozat a sok közül, ami megmutatja, mennyire veszi komolyan a balliberális blokk az antiszemitizmus elleni küzdelmet. Totális meghasonulás – politikai érdekek mentén.

Itt van Sneider Tamás újabb rasszista botránya

Itthon2019.01.28, 13:15

Újabb botrányos hangfelvétel került elő Sneider Tamásról. A Jobbik elnöke a karlendítős, náci botrány után most arról beszélt, hogy ő akár a cigányokat is agyonüti – a hangfelvételt a Hír TV közölte.  Sneider Tamás a felvételen arra is utal, hogy 1992-ben szkinhed társaival brutálisan megvert egy mozgássérült cigány férfit, amiért nyolc hónap felfüggesztett börtönre ítélték.

Bujkál Sneider Tamás a náci botránya miatt

Itthon2019.01.28, 16:04

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke nemhogy bocsánatot nem kért a náci botránya kirobbanása után, még a közvélemény elé sem állt ki megmagyarázni azt a bizarr videót, ami előkerült arról, hogy a nyakában ülő felesége náci karlendítéssel ünnepel az esküvőjükön. Szemmel láthatóan a Jobbik teljesen elzárta a nyilvánosság elől a botrányt botrányra halmozó elnökét. Ám nem ez az első eset, hogy Sneider Tamás bujkál.

Sneider Tamás pánikban: fiát az SS-tetoválás elrejtésére utasította - fotó

Itthon2019.01.28, 11:38

„Miután sorozatosan kerülnek nyilvánosságra a Jobbik-elnök és családja újnáci nézeteiről szóló dokumentumok, Sneider pánikszerűen arra utasította a fiát, hogy rejtse el a mellkasára tetovált nagy méretű SS-feliratot” – írja a Ripost. A lap birtokába leleplező fényképek kerültek. 

A Jobbik nem tartotta fontosnak, hogy megemlékezzen a holokausztról

Itthon2019.01.27, 17:10

Egyetlen egy közleményt sem adott ki a párt, egyetlen egy politikusuk sem nyilvánult meg a témában, és még a párt médiájának az ingerküszübét sem érte el az emberiség történelmének egyik legnagyobb tragédiája. A Jobbik továbbra sem tud kitörni a párt elnöke körül felbukkanó náci botrányok árnyékából, egy roma szervezet nyílt levélben fordult a baloldali pártokhoz annak érdekében, ne fogjanak össze a "rasszista" Jobbikkal.   

Sneider Tamást büszkeséggel tölti el a fiatalkori szkinhed interjúja

Itthon2019.01.27, 12:34

Amiben egyébként arról beszélt, bizonyos tekintetben meg tudja érteni a romákat verő fiatalokat, és örökké hordani fogja a bomberdzsekit. A Jobbik elnökét szemmel láthatóan nem érdekli a körülötte kirobbant náci botránysorozat, és egy olyan interjúval henceg, amivel normális helyzetben nem igazán lehetne.

Sneider Tamás, Jobbik-elnök náci karlendítéses botrányának előzményei

Itthon2019.01.27, 09:25

Melyek voltak a legsúlyosabb antiszemita botrányok az elmúlt két évtizedben? Hogyan jutottunk el Sneider és neje néhány napja kirobbant botrányáig? Kik vették korábban a bátorságot, hogy a Sneider házaspárhoz hasonlóan a hazai zsidóságot meggyalázzák méltóságukban? Összeszedtük a legsúlyosabb botrányokat.

Egy jogerős bírósági ítélet szerint szkinhednek lehet nevezni Sneidert

Itthon2019.01.25, 18:06

A Lokál emlékeztetett, hogy egy tavalyi jogerős bírósági ítélet értelmében a Jobbik elnökét, Sneider Tamást lehet szkinhednek nevezni, akit egyébként egy cigány származású férfi megveréséért ítélt el a bíróság korábban nyolc hónap felfüggesztett börtönre. Sneider egyébként Ujhelyi István szocialista EP-képviselővel pereskedett amiatt, hogy lehet-e Sneidert szkinhednek nevezni, vagy sem."Továbbra is úgy hiszem, hogy egy rasszista indíttatású, erőszakos bűncselekményért felfüggesztett börtönre ítélt, Roy nevű szkinhednek nincs helye a magyar közéletben"- mondta el az esetről Ujhelyi. Azóta a szocialisták már sokkal megbocsátóbbak letttek ...

Az MSZP a náci botrány ellenére határozottan kiáll a Jobbik mellett

Itthon2019.01.24, 18:09

„Ezért a válaszom a kérdésére, hogy összefogunk-e a Jobbikkal, határozottan az, hogy igen” – tette egyértelművé Kunhalmi Ágnes, szocialista országgyűlési képviselő, lesz-e összefogás az antiszemita párttal Sneider Tamás és felesége náci karlendítős botránya után, vagy sem. Az eset napvilágra kerülése óta eddig ez volt a leghatározottabb Jobbik melletti ellenzéki kiállás, ami meglepő módon a szocialistáktól érkezett.

Sosem lett baja senkinek a Jobbikban abból, ha kiderült, hogy náci

Itthon2019.01.24, 17:28

A Jobbik történetét a kezdetektől napjainkig antiszemita megnyilvánulások sokasága kísérte végig. Éppen ezért érdekes és érdemes megnézni, mi lett a zsidózó politikusok sorsa a néppártosodást hazudó pártban. Általános megállapításként a következő jegyezhető fel: a szervezetben egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy valakit komolyan megbüntettek volna, mert zsidóellenes nyilatkozatot tett. Éppen fordítva történtek a dolgok: aki nagy nyilvánosság előtt a kisebbségeket becsmérelte, azt előbb-utóbb felemelte a párt.

A Jobbik elnöke: bizonyos tekintetben megértem a cigányokat verő fiatalokat

Itthon2019.01.24, 13:38

"Nem tartom helyesnek az önbíráskodást, de bizonyos mértékben meg is értem ezeket a romákat, és a színesbőrűeket bántalmazó fiatalokat" - ezekkel a mondatokkal mutatkozott be a fiatal Sneider Tamás egy 1992-es interjúban, ami Soros hetilapjában jelent meg. A beszélgetésből kiderült továbbá, hogy a Jobbik jelenlegi elnöke ígéretet tett arra, hogy történjen bármi, nem fogja levenni a szkinhed szubkultúra részét képező bomberdzsekit. Itt az újabb szkinhed-szelet a politikus karrierjének hajnalából, továbbra is félelmetesen nagy a csend a náci-botrányban.

A baloldal próbálja szalonképessé tenni az antiszemitizmust

Itthon2019.01.24, 12:28

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kijelentette: a Jobbik és a baloldal összefogása arról szól, hogy a baloldal próbálja szalonképessé tenni a rasszizmust és az antiszemitizmust. Ennek érdekében egy közös bevándorláspárti EP-listát is megalkothatnak.

Sneider Tamás beismerte, hogy ajakrepedést okozott egy cigány embernek

Itthon2019.01.24, 09:59

„Tizenkilenc évesen, nyolc napon belül gyógyuló ajakrepedést okoztam egy börtönviselt maffiózónak, aki történetesen cigány származású volt” – ezekkel a sorokkal reagált a Jobbik elnöke arra, hogy a média egy újabb náci botrányát tárta fel. A politikus leelpeleződött: fiatalon egy bottal verte szét egy mozgássérült, cigány férfi arcát. Sneider Tamás most éppen azzal próbálja megmagyarázni a történteket, hogy egy bűnöző esett áldozatul támadásának.

Vona Gábor konditerembe menekült Sneider Tamás náci botránya elől

Itthon2019.01.23, 20:41

Az újabb és újabb antiszemita botrányba sodrodó párt politikusai egytől egyig úgy csinálnak, mintha elnökük karlendítése meg sem történt volna. Inkább hóembert építenek, konditeremből posztolnak, önmagukat reklámozzák, semmint, hogy reagáljanak a történtekre. Következzenek a legerősebb, jobbikos terelők!

Egy osztrák politikus lemondott egy Sneider náci botrányához hasonló eset miatt

Nagyvilág2019.01.23, 14:38

Évekkel ezelőtt "az osztrák Sneider Tamás" villámgyorsan belebukott a Jobbik elnökééhez kísértetiesen hasonlító ügybe. Andreas Borss szilveszterkor szurkolói rigmusokat éneklő, karlendítős társaságban ünnepelt. Meg is lett a következménye. 

A Jobbik több tízmillió forintot költött két darab közvélemény-kutatásra

Itthon2019.01.23, 11:47

Az Országgyűlés honlapján elérhető nyilvános szerződésekből az látszik, hogy tavaly év végén több mint 57 millió forintos megbízást kapott az Iránytű Intézet a Jobbik frakciójától – szúrta ki a Magyar Idők. A hír kapcsán felmerül a kérdés: honnan van a folyamatosan anyagi problémákra hivatkozó pártnak több tízmillió forintja két darab közvélemény-kutatásra? Újabb kérdőjel Sneider Tamás náci botránya után.

Bottal verte szét egy mozgássérült ember arcát Sneider Tamás

Itthon2019.01.23, 09:24

Botokkal és kábeldarabokkal felszerelkezve verte szét egy mozgássérült férfi arcát Sneider Tamás, azaz Roy, az egri szkinhedvezér, aki jelenleg a Jobbik elnöke. A Ripost oknyomozó cikkében lerántotta a leplet az eddig nagy gonddal titkolni próbált bűncselekményről. A bíróság jogerősen börtönbüntetésre ítélte Sneidert a brutális erőszak-bűncselekmény miatt.

Hallgatnak a balliberális pártok Sneider náci botrányáról

Itthon2019.01.22, 21:32

Annak ellenére óriási port kavart Sneider Tamás feleségének karlendítős botránya, hogy az antiszemitizmusra mindig érzékeny ellenzéki politikusok nem kapkodtak mikrofon után, hogy elmondják véleményüket a példátlan esetről. Éppen ezért levélben kerestük fel az összes baloldali-liberális ellenzéki pártot, hiszen mégiscsak egy potenciális szövetségesükről, a Jobbikról van szó. A Liberálisok kivételével egyikük sem tartotta fontosnak, hogy reagáljon az ügyben, Fodor Gáborék is csak azért, hogy elmondják, ettől még maradhat a közös ellenzéki, bevándorláspárti EP-lista.

Sneider Tamás mindenről beszél, kivéve a náci botrányát

Itthon2019.01.22, 13:24

Már több mint másfél nap telt el a náci karlendítős botrány kirobbanása óta, de a Jobbik elnöke még mindig nem adott választ a legégetőbb kérdésre: lesz-e bármilyen következménye annak, hogy a magyar politikai elit egyik vezető politikusaként konkrétan náci megnyilvánulásokat tett. A jobbikos politikus azt már leszögezte, viccnek tartja még a felvetést is, miszerint le kellene mondania a pártelnökségről, úgy néz ki, a bocsánatkérést sem tartja megfelelő eszköznek a példátlan esetet követően. Mi ennek a magyarázata? Roppant egyszerű: a balliberális politikusok cinkos mosdatása miatt megteheti.

Lapít a DK a Jobbik náci botránya után

Itthon2019.01.21, 19:22

Vadai Ágnes, DK-s képviselő - bár Sneider Tamás feleségének náci karlendítését elítélte - kitért a válaszadás alól, amikor a közös, ellenzéki, bevándorláspárti listáról kérdezték sajtótájékoztatóján. A balliberális pártok tehát továbbra is lapítanak az újabb antiszemita jobbikos ügy kapcsán, ismét ordító kettős mércéről tanúbizonyságot téve. Jellemző, hogy Soros blogja, a 444 mentegeti a szkinhed nevét - mint kiderült - még mindig használó Jobbik-elnököt.

A Facebook megint cenzúráz, most Sneider feleségének náci karlendítését akarják eltitkolni

Itthon2019.01.21, 16:30

A televízió egyik munkatársa a közösségi oldalán posztolta a Hír TV azon cikkét, amelyben beszámoltak arról, hogy Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének a felesége náci karlendítéssel pózolt. Ezt követően a Facebook RTL Klubhoz közel álló cenzorai eltávolították a posztot a Hír TV oldaláról és rövid időre még a televízió munkatársát is kitiltották a Facebookról. Az eset kapcsán felvetődik annak a gyanúja is, hogy a cenzorok így akarják népszerűsíteni a balliberálissá váló, de az antiszemitizmusát és cigányellenességét megtartó pártot, abból a célból, hogy létrejöjjön az európai parlamenti választásokra egy közös bevándorláspárti Jobbiik-Gyurcsány ...

Brüsszel és a Soros-szervezetek korlátozni akarják a tagállamok önállóságát

Itthon2019.01.21, 15:12

Brüsszel és a Soros-szervezetek durván korlátozni akarják a tagállamok függetlenségét, fejük fölé kineveznének egy úgynevezett független szakértői testületet, amely valójában egy rögtönítélő bíróságot jelentene - mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Menekülnek a jobbikos vezetők: újabb helyi elnök távozott

Itthon2019.01.21, 14:02

Balogh Attila búcsúüzenetéből kiderült, több fórumon is jelezte, nem ért egyet a párt új irányvonalával, azonban nem hallgatták meg, így tíz év után távozott a Jobbikból. Bejegyzésében az is olvasható, hogy a történtek miatt nincs benne harag, csak végtelen szomorúság és elkeseredettség. Április óta megállás nélkül erodálódik a párt, vasárnap újabb középvezető hagyta ott az egykori radikálisokat.

Mélyen hallgat a Jobbik Sneider Tamás és felesége náci botrányáról

Itthon2019.01.21, 11:35

Három évvel ezelőtti esküvőjükön többször is náci karlendítéssel pózolt a kamera előtt a Jobbik elnökének felesége. Mindezt Sneider Tamás nyakában ülve - vagyis a Jobbik elnöke jelenlétében. A Hír TV birtokába jutott felvételek szerint Sneider Tamásék lakodalmán rasszista és homofób viccelődések is elhangzottak. Az eseményen jelen voltak a párt vezető személyiségei, köztük Vona Gábor bukott pártelnök. Az ügy következményeiről megkérdeztük a pártot, de mélyen hallgatnak. A Jobbik mindig is antiszemita párt volt, és jól látszik, hogy ezt mostanra sem vetkőzték le.

Náci karlendítéssel pózolt Sneider Tamás felesége - videó

Itthon2019.01.21, 11:12

Náci karlendítéssel pózolt esküvői fotózásán a Jobbik elnökének felesége – számolt be az esetről a Hír Televízió. A két évvel ezelőtti felvételeken Sneider Tamás felesége, a Jobbiknak dolgozó jogász kétszer is a hitleri köszöntéssel pózolt a fotósoknak. Összeállításában a Hír TV megmutatta a vőlegény esküvői ültetési kártyáját is, amelyen Sneider keresztneve helyett szkinhed beceneve, a Roy olvasható. Az antiszemita botrányok sorozatát produkáló Jobbik lélekben még mindig ugyanaz, mint korábban volt. De nincs ezen mit csodálkozni, hiszen ezt a pártot, ma, 2019-ben is - amikor a Jobbik már közösen pózol Gyurcsányékkal - olyan emberekk ...

Úgy próbál tagokat toborozni a Jobbik, mintha nem lenne holnap

Itthon2019.01.20, 15:25

Az antiszemita párt választás utáni balratolódása, és az ennek eredményeként bekövetkezett pártszakadások feltehetően nem voltak jótékony hatással a taglétszámra. A párt vezetése ezt minden fórumon tagadta, elhallgatta, és relativizálta, azonban megérkezett a párt kommunikációs csodastábja. 

A Jobbik antiszemita botrányait felsorolni is nehéz

Itthon2019.01.19, 12:33

A Jobbik mindent elkövet, hogy kompatibilis legyen a nagy összellenzéki együttműködéssel és a DK-s szavazók is elhiggyék végre, hogy ők már tényleg megváltoztak és lehet rájuk szavazni, mert most már nem haragszanak senkire, és nem is masíroznak. A valóság durvább, hiszen lépten-nyomon kiderül, hogy mindez csak a látszat, és időről időre előkerül egy-egy újabb botrány. Ezekből pedig kiderül, hogy a jobbikosok továbbra is maradtak ugyanazok az antiszemita politikusok, akik korábban is voltak, csak épp most már igyekeznek elfedni a valóságot. A mostani cikkünkben felidézzük a Jobbik valódi arcát, és néhány olyan botrányt, amelyek erőssen ...

Szkinhed-reflexek: a Jobbik elnöke börtönbe zárná Bayer Zsoltot

Itthon2019.01.18, 17:05

Ha a döntésnek nem tesz eleget, remélem, hogy tovább perelik, hiszen kimondottan jót tenne neki egy ideig a hűvösön elmélkedni az élet értelméről – írta a Hadházy-ügyre reagálva Sneider Tamás szkinhed-múltú Jobbik-elnök a közösségi oldalán. Ismét előjöttek azok a bizonyos reflexek: a jobbikos politikus szintet lépett, és már ott tart, hogy börtönbe küldene egy újságírót. Viselkedése persze azt is jól mutatja, hogy mennyire hízeleg a Jobbik elnöke Gyurcsány DK-jának és az MSZP-nek, igyekszik kisiskolás módjára megfelelni nekik.

Gyurcsány-hatás: rosszul jönne ki az ellenzék egy közös listából

Itthon2019.01.18, 12:33

A Jobbikkal szimpatizálók egyharmadát és a baloldali szavazók egyötödét elvesztené az ellenzék egy közös európai parlamenti listaállítás esetén – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából. Az elemzés során arra jutottak, a lemorzsolódás hátterében minden valószínűség szerint Gyurcsány Ferenc elutasítottsága áll. Ha az ellenzék pártjai összeállnának, a Fidesz-KDNP a legutóbbi európai voksolásnál is jobban szerepelne, az ellenzék pedig történelme legrosszabb európai parlamenti eredményét érné el.

Kubatov Gábor: Az összes ellenzéki párt Soros zsebében van

Itthon2019.01.18, 08:44

A legfontosabb kérdés, hogy a bevándorláspárti erők, vagy pedig a bevándorlásellenesek kerülnek többségbe. Nehéz dolgunk van, hiszen a Soros-frakció mindenre képes, minden eszközt be fog vetni azért, nehogy a bevándorlásellenes erők győzzenek – minderről Kubatov Gábor beszélt az Origónak. A Fidesz alelnöke kijelentette: a mostani ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás egy gigantikus roncsderbi. Bukott, levitézlett politikusok próbálják kritizálni azt a budapesti városvezetést, amely a kisujjával többet tett kilenc év alatt a fővárosért, mint a Demszky-féle társaság húsz év alatt. Szólt arról is, hogy az önkormányzati választááson ...

Továbbra is nagy és stabil a Fidesz előnye

Itthon2019.01.17, 12:52

A Fidesz-KDNP előnye továbbra is stabil az ellenzéki pártok előtt, az elmúlt időszak tüntetései nem eredményeztek lényegi átrendeződést az erőviszonyokban – derül ki a Századvég friss pártpreferencia-vizsgálatából.

Teljesen szétesett a Jobbik Veszprém megyében is

Itthon2019.01.17, 10:31

Tovább fogy a Jobbik, a pártot ezúttal Veszprém megyében hagyták el heten. Ezzel a Jobbik újabb önkormányzati mandátumokat veszített, a kilépők ugyanis függetlenként folytatják képviselői munkájukat. A Jobbikból tavaly június óta kilenc polgármester távozott, és több mint 130 önkormányzati mandátumot vesztett a párt – írja a Magyar Idők.

Még mindig nem mondott le az antiszemita jobbikos képviselő, Szávay István

Itthon2019.01.17, 09:14

Tavaly év végén a Jobbik országgyűlési képviselője december 31-ei hatállyal ígérte meg mandátumának visszaadását, miután a rendszerváltás utáni egyik legnagyobb antiszemita botrányba keveredett. Ennek azonban továbbra sincs semmi jele, Szávay neve még mindig megtalálható az Országgyűlés hivatalos adatbázisában. Az Origo számba vette, miért halogatja a politikus a lépést, ami egészen biztosan összefüggésben van azzal, hogy havi több mint egymillió forintot vesz fel a képviselőségért.

Az antiszemita, listázó Jobbik-frakcióvezető után a Jobbik alelnöke is szövetkezne Gyurcsányékkal

Itthon2019.01.16, 15:40

Ander Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője és elnökségi tagja is megerősítette, hogy készül az együttműködés a bukott baloldali pártok és a Jobbik között - ez derült ki a politikus hétfői sajtótájékoztatóján. Az M1 kérdésére válaszolva Ander azt mondta: a becsületes "baloldali politikusokkal" fognának össze. Nem ez az első nyilvánvaló jele annak, hogy a Jobbik teljes mértékben balliberális párttá vált (pusztán az antiszemitizmust tartotta meg), korábban a zsidó származású országgyűlési képviselőket listázni akaró antiszemita frakcióvezető, Gyöngyösi Márton mondta azt, hogy az "ördög öreganyjával" is együttműködnének, így terméészetesen ...

Volner olyan kérdéseket tett fel Márki-Zaynak, amelyekre nem könnyű a válasz

Itthon2019.01.14, 16:11

„Hogy fér össze az állítólagos kereszténységeddel és jobboldali konzervatív értékrendeddel, hogy azzal a Gyöngyösi Mártonnal kötsz szövetséget, aki nemcsak Gyurcsány Ferenccel, hanem az ördög öreganyjával is összefogna?” - tette fel a kérdést Volner János az őt leárulozó Márki-Zay Péternek legújabb Facebook-bejegyzésében. A Mi Hazánk Mozgalom politikusa írásában kiemelte, hogy nem ő változott, hanem egykori pártja, több példát is hozott erre.

Megint lebukott egy jobbikos: bejelentette, hogy lemond, mégis maradt

Itthon2019.01.14, 13:15

Szotyori-Lázár Zoltán tavaly év végén azt sugallta, hogy január elsejével megszabadul valamennyi jobbikos tisztségétől, így többek között a szolnoki képviselőségtől. A város önkormányzatának honlapján azonban a mai napig fel van tüntetve a helyi döntéshozatal tagjaként. Portálunk ezért a szolnoki városvezetéshez fordult a kérdésben, akiktől az a válasz érkezett, hogy csak a hónap végén szűnik meg a politikus megbízatása. Nem ez az első eset, hogy jobbikos politikus nehezen tesz eleget az ilyen jellegű ígéretének, elég csak az antiszemita Szávay István esetére gondolni. 

Vona keresztfia szerint ideje a Jobbikot megtisztítani a kóklerektől

Itthon2019.01.13, 14:07

„Nem lehet a végtelenségig minden hibás pénzügyi döntést az Állami Számvevőszék nyakába varrni” –írta közösségi oldalán a Jobbikból decemberben kilépő Szotyori-Lázár Zoltán egykori pártjának legújabb botránya kapcsán. Vona Gábor keresztfia szerint itt lenne az ideje megtisztítani a pártot a pénzügyi és személyügyi kérdésekben domináló kóklerektől. Nem várt helyről érkezett az újabb kritika a Jobbiknak.