Jimi Hendrix

címke rss
Nem akart rivaldafénybe kerülni, mégis a legnagyobbakkal játszott együtt - most megírta

Nem akart rivaldafénybe kerülni, mégis a legnagyobbakkal játszott együtt - most megírta

Szeret visszahúzódó lenni, azt azonban mégsem kerülhette el, hogy legendás karriert fusson be. Igaz, nem is szereti ezt a szót, hogy karrier, ő csak muzsikálni akar. És tette mindezt a 70-es, 80-as évek meghatározó zenekaraiban is, a Kexben, a Bergendyben és a Hobo Blues Bandben. Közben pedig bejárta egész Európát, akkor, amikor ez még a mostaninál is nagyobb dolog volt. Ahogy mondja, a hazatérés mindig fájdalmas volt, mert itthon akkoriban semmi sem változott. Mégis hazajött. Most, 70 évesen könyvet írt Tóth János Rudolf, amelyben mesél. Többek között arról, hogy kivel milyen volt muzsikálni.

Egydolláros szerződéssel a zsebében lett világsztár

Kultúra2020.10.16, 09:32

Jimi Hendrix 55 évvel ezelőtt írta alá élete első lemezszerződését, amit aztán szinte figyelmen kívül hagyva utazott Londonba, kötött újabb szerződéseket, és lett nagyon rövid időn belül világsztár. Viszont a figyelmetlenségért később fizetnie kellett. 

Aukción árverezik el Jimi Hendrix gitárját

Gazdaság2020.07.29, 13:51

Az 1960-as évek elején az amerikai gitáros, énekes és dalszerző, Jimi Hendrix által használt elektromos gitárt egy online aukción kínálják fel megvételre augusztus 8-án. A licitálás 50 ezer dollárról indul majd.

Jimi Hendrix: Vudu varázslattal sem tudta megtartania a szerelmét!

She2019.11.27, 10:24

Jimi Hendrix valódi meteorként jelent meg a '60-as években. Vakító fénycsóvaként tűnt fel az éjszakai életben, hogy aztán néhány röpke év alatt elégjen a zeneipar pusztító légkörében.

Ásatás folyik a legendás woodstocki fesztivál helyszínén

Tudomány2018.06.27, 17:09

A legendás woodstocki fesztivál helyszínét tárják fel régészek, hogy az 50. évfordulóra meghatározzák többek között a történelmet formáló koncertsorozat színpadának helyét.

Csak azért nem feküdt le Hendrixszel, mert még szűz volt

Kultúra2018.06.04, 16:26

Azt mondta, a jó szex olyan, mintha istent érintené meg, és boldog, hogy ezt rengetegszer megtapasztalhatta. Arra pedig külön büszke, hogy nem is akárkikkel. A világ leghíresebb groupie-ja, a lassan 70 éves Pamela Des Barres szinte minden jelentősebb rocksztár ágyában megfordult annak idején. Ha pedig valaki kimaradt, az sem a véletlen műve volt. Például Jimi Hendrix ajánlatánál még szűz volt, ezért maradt el az együttlét, de jócskán vannak itt olyanok, akik mindent megkaptak a nőtől, akit valósággal megrészegítettek ők, a színpad királyai.

Sztárok, akik megjósolták saját halálukat: Jonh Lennontól Jimi Hendrixig

Archívum2018.02.16, 17:07

A legtöbb ember gondolni sem szeret arra, hogy egyszer eljön az elmúlás ideje, ezek a sztárok viszont nemhogy féltek volna a haláltól, megjósolták saját végüket. John Lennon, Jimi Hendrix és még sok nagy legenda már életében tudta, hogy fog eljönni a vég.

Soha nem hallott számokkal jön a következő Jimi Hendrix-lemez

Kultúra2017.12.07, 13:41

Eddig soha nem hallott számokkal jön az új Hendrix-album. A Both Sides Of The Sky című lemez márciusban jön ki, és a posztumusz albumon 10 olyan felvétel is lesz, amelyek eddig még soha nem jelentek meg.

75 éves lenne a csaknem fél évszázada halott Jimi Hendrix

Kultúra2017.11.25, 19:15

75 éves lenne november 27-én minden idők legnagyobb gitárosa, az amerikai Jimi Hendrix, aki már csaknem fél évszázada nincs közöttünk. Hatása felmérhetetlen a rockzenére, utána már nem lehetett úgy játszani a gitáron, ahogy előtte.

Ezek a sztárok halála előtti utolsó ismert felvételek: íme, Robin Williams és Jimi Hendrix utolsó fotója

Archívum2017.11.10, 20:01

A sztárok teljesen más életet élnek, sokkal csillogóbbat, fényűzőbbet, mint a hétköznapi emberek, de végül az ő útjuk is pontosan oda vezet, mint bárki másé. Nagyon sok ikonikus híresség távozott már a haláluk előtt készült utolsó fotóik így teljesen más értelmet nyernek. Robin Williams-t a majmával örökítették meg utoljára, míg Chester Benningtont a családja körében, mosolyogva örökítették meg: akkor még nem lehetett tudni, hogy hamarsoan mindketten eldobják maguktól az életet. 

Hatalmas koncerttel ünnepelik a magyar zenészek Jimi Hendrixet

Archívum2017.10.02, 15:21

Novemberben lenne 75 éves minden idők talán legnagyobb gitárosa, Jimi Hendrix, akinek emlékére október 29-én a Halper-Hendrix Experiment egy halom vendégelőadóval ad koncertet a fővárosi MOM Sportban.

Ezekről a dalokról biztosan nem tudta, hogy feldolgozások

Kultúra2017.05.07, 00:36

Hiába ismerik sokan a Shrekből vagy tehetségkutatós sztároktól a Hallelujah-t, azért valószínűleg a zeneszerető többségnek megvan, hogy az eredetit a tavaly meghalt Leonard Cohen írta és adta elő. A Knockin' on Heaven's Door-ról is sokaknak valószínűleg előbb ugrik be a Guns N' Roses, mint Bob Dylan, de azért erről a számról is köztudott, hogy feldolgozás. Most viszont olyan slágereket gyűjtöttünk össze, amik meghatározóak lettek egy-egy előadó vagy zenekar életművében, ezért szinte mindenki hozzájuk köti a dalt, pedig valójában mások zenéjét hasznosították újra.

Hendrixet a kihalás fenyegeti

Unikornis2017.01.16, 15:46

Egyetlen traktor is véget vethet a teljes fajnak. Természetesen nem a legendás gitárosról, hanem a róla elnevezett növényről van szó.

Jimi Hendrixről neveztek el egy ritka növényfajt

Tudomány2016.12.16, 13:18

Jimi Hendrix amerikai gitárlegendáról neveztek el egy újonnan felfedezett ritka növényfajt kaliforniai kutatók.

Eladó Jimi Hendrix kedvenc gitárja

Unikornis2016.11.18, 13:42

Bármilyen meglepő, nem egy Fender Stratocasterről van szó.

Diana hercegnő életben van? Íme, a legdurvább teóriák

Life.hu2016.11.07, 09:51

Halálukkal megdöbbentették a világot. A legnagyobb rajongók azonban a mai napig nem tudják elfogadni, hogy kedvencük már nincs az élők sorában. A hírességek halála után hihetetlenebbnél hihetetlenebb összeesküvés-elméletek láttak napvilágot, amelyek a mai napig lázban tartják az embereket. Összeállításunkból megtudhatod, kiket várnak vissza a követőik. 

Töltsd a vakációdat a legnagyobb sztárok egykori otthonában

Life.hu2016.06.17, 17:17

Mindig is arra vágytál, hogy úgy élj, akár egy hollywoodi sztár? Itt az alkalom, kezdhetsz gyűjtögetni! Tölts el pár napot a legnagyobb legendák otthonában. 

Nézz be Jimi Hendrix mesés otthonába - Fotók!

Life.hu2016.02.10, 15:44

Ismét régi, hatvanas évekbeli fényében ragyog Jimi Hendrix egykori londoni otthona, amelyet szerda óta kereshetnek fel az amerikai gitárlegenda rajongói.

Itt bújt el Hendrix a világ elől

Archívum2016.02.09, 11:12

Ismét régi, hatvanas évekbeli fényében ragyog Jimi Hendrix egykori londoni otthona, amelyet szerda óta kereshetnek fel az amerikai gitárlegenda rajongói.

Látogatható Jimi Hendrix egykori londoni otthona

Travelo2017.10.18, 12:34

Ismét régi, hatvanas évekbeli fényében ragyog Jimi Hendrix egykori londoni otthona, amelyet szerdától kereshetnek fel az amerikai gitárlegenda rajongói.

Kapaszkodjon, ez rázós lesz!

Archívum2015.08.19, 18:50

Forrás: TM & © 2015 Twentieth Century Fox Film Corporation. All rights reserved. middle on 2919 1537 Eszembe jutott erről a trailerről egy másik eset, amikor zseniálisan használtak egy Jimi Hendrix-számot filmben: az 1987-es Mi ketten (Withnail & I) című remekműben a Voodoo Chile szól abban a jelenetben, amikor Richard E. Grant totál beállva vezeti azt a tragacsot az autópályán London irányába. Nézze meg Matt Damon nálunk forgatott sci-fijének első előzetesét! http://www.origo.hu/filmklub/blog/elozetes/20150608-nezze-meg-matt-damon-marsi-sci-fijenek-elso-elozeteset-mentoexpedicio-the-martian-jessica.html Matt Damon űrhajósai elhüllyülik ...

A nap, amikor végzetes tragédiába fulladt egy koncert

Kultúra2015.02.22, 23:46

Ugyanezen a napon született a legendás Kurt Cobain és a szintén világsztár Rihanna, de minden bizonnyal legtöbben a tragikus, 100 emberéletet követelő, tűzbe fulladt koncertre és az AC/DC-s Bon Scott halálára emlékeznek majd. Ilyen volt február 20-a a zenében.

Woodstock 1969 - 45 éves a legendás fesztivál

Life.hu2014.08.15, 15:20

45 évvel ezelőtt ugyancsak esett az eső, amikor elkezdődött a legendás Woodstocki Fesztivál. 

Elképesztő szupergrupot terveztek

Archívum2013.05.13, 10:47

Jimi Hendrix, Paul McCartney és Miles Davis egyetlen zenekarban játszott volna. McCartney nyaralt.

Például senki sem hal meg a végén

Archívum2013.03.20, 19:23

Ha minden jól megy, a közeljövőben elárasztják a mozikat a popsztárokról szóló életrajzi filmek. Borat alakítaná Freddie Mercuryt, Andre 3000 Hendrixet, Sherlock pedig a Beatles menedzserét. Tíz könnyűzenei ikon, akiről film készül - ráadásul gyakran nem is egy.

Chris Stamp, 1942-2012

Archívum2012.12.04, 14:40

Chris Stamp fedezte fel a Who-t egy fekete misére hasonlító koncerten. Társával ő futtatta be Jimi Hendrixet is.

Magyar vagyok, így határtalan az önbizalmam

Film2012.10.08, 17:52

A hétvégén a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu meghívására a budapesti Puskin moziban tartott fejtágítót Joe Eszterhas, a Flashdance, az Elemi ösztön és a Showgirls magyar származású forgatókönyvírója. A nagy természetéről ismert filmes elmesélte riporterünknek, ki a legőrültebb Hollywoodban, melyik volt a legbizarrabb szexjelenet, amit valaha írt, kinek húzott be legutóbb, de elárulta azt is, milyen serkentőket fogyasztott munka közben. Persze, azt is megkérdeztük, hogy milyen volt Sharon Stone az ágyban. Mivel szűkös idő állt rendelkezésünkre, megkértük Eszterhast, hogy minden kérdésre egy mondatban válaszoljon.

Elvis, Hendrix és Morrison is hologram lesz

Archívum2012.06.14, 11:47

Tupac sikere után újabb halott sztárok feltámasztását tervezik. Jim Morrison a néző szemébe fog nézni.

Néhány napig látogatható Hendrix londoni lakása

[origo] utazás2010.08.25, 10:11

Augusztus 25-én a London belvárosában található Handel House múzeumban Jimi Hendrix londoni életét, zenéjét és örökségét bemutató kiállítás nyílik. A gitárlegenda ma irodaként üzemelő gitárlegenda egykori lakása is látogatható lesz, ahol kéziratok és emléktárgyak mellett Hendrix narancssárga plüss zakója is megcsodálható, de csak 12 napig.

Rémi Bezancon: Megszállottja vagyok az idő múlásának

Film2010.04.21, 15:41

Rémi Bezancon második nagyjátékfilmje, a Hátralévő életed első napja hatalmas siker volt hazájában. Az öttagú család történetét nálunk a Titanicon vetítették (a közönségszavazáson a második legnépszerűbb film lett), ebből az alkalomból beszélgettünk a fiatal francia rendezővel. Az egykori mérnökhallgató filmes ugyanolyan kedves, szimpatikus fickó, mint a saját karakterei. Elmondta, hogy miért áll távol tőle a francia újhullám, hol történik most az igazi mozi, miért különleges dolog a bor, és azt is megtudtuk, melyik szereplője hasonlít a legjobban rá, vagy hogy milyen lelki alkattal állhatunk léggitárosnak. Az interjú tolmács közremműködésével ...

Popszegecselt gólem

Partytár2008.05.16, 14:22

A hazai hiphop klasszikusai és neo-folklór megasztárjai ezúttal a betyárfunk remek bandájával ütköznek, akiknek még a furulyájából is Hendrix szól. A két kiváló banda maximális hatásfokkal és kellően találó odavágásokkal csap le az A38 Hajón.

Kiadják Hendrix állítólagos szexvideóját

Női Lapozó2008.04.30, 17:33

Hamarosan megvásárolható lesz az a videó, amelyen Jimi Hendrix amerikai zenészlegenda látható, két hölgy társaságában, félreérthetetlen helyzetben - de persze nem biztos, hogy tényleg Hendrix van a felvételen.

Hendrix zenésze magyarokkal játszik

Partytár2008.04.04, 19:59

A hazai népzene egyik megújítójának számító Kerekes Band új albumának egyik számában nem is akármilyen vendégzenész volt a közreműködő. Pop szegecs című számukban Jimi Hendrix egykori zenésztársa, a kíváló billentyűs Mike Finnigan hallható orgonán.

Rejtélyes halálesetek a popvilágban - Tupactól Jimmyig

Kultúra2008.03.31, 08:16

Amerikában nem múlhat el egy híresség halálesete anélkül, hogy sokan ne kezdenének el rögtön összeesküvés-elméleteket gyártani. Több esetben az szolgáltat ezekhez alapot, hogy nagyon kevés pontos információ tudható meg az egyes incidensekről. Az egyik ilyen régóta boncolgatott ügy Tupac Shakur 1996-os halála, mellyel kapcsolatban nagy port kavart egy nemrég megjelent újságcikk, mely P. Diddy felelősségét is felveti. Most mi is összeszedtünk a teljesség igénye nélkül néhány rejtélyes zenész-halált (Tupac-kal az élen), amelyek körül nem akarnak nyugodni a kedélyek.

Elhunyt Jeff Healey blues- és rockgitáros

Kultúra2008.03.03, 11:09

Egy "öreg" műfajban rendkívül fiatalon berobbanó, nagyszerű blues- és rockgitárostól, énekestől és zeneszerzőtől, Jeff Healeytől búcsúzik a zenészvilág és nagy számú rajongótábora. A világtalan zenész hétfőre virradóra rákbetegségben hunyt el, március végén lett volna 42 esztendős.

Elhunyt Jimi Hendrix dobosa

Kultúra2008.02.28, 15:40

Hatvanéves korában, szívelégtelenségben elhunyt Jimi Hendrix egykori zenésztársa, Buddy Miles. Buddy a Band of Gypsys nevű zenekarban dobolt sokáig, amely egyben Hendrix utolsó állandó bandája volt.

Univerzális sztárok a Zeneáruházban 3. - Fekete gyémántok

Kultúra2007.09.18, 10:05

A Zeneáruházba nemrég került fel a Universal kiadó teljes portfóliója, amelynek ürügyén megkíséreltük a kínálatba újonnan bekerült előadók közül a legjelentősebbeket röviden ismertetni. Nem mintha különösebben be kellene mutatni őket a magyar közönségnek, hiszen csupa nagy névről van szó, inkább csak kedvcsinálónak szánjuk az alábbiakat. Ezúttal a fekete zene négy óriása kerül egy társaságba: igaz, Jimi Hendrix esetében lehet vitatkozni a kategorizálás ezen módjával, de egész biztosan nem érezné magát rosszul attól, hogy a műfaj további halhatatlanjai mellett emlegetik. Rajta kívül James Brown, Stevie Wonder és Marvin Gaye az, akiree ...

Újra láthatjuk Jimi Hendrixet

Tévé2007.08.02, 11:22

A Woodstock Fesztiválról készült, kétrészes dokumentumfilmet mutat be a Duna Televízió - megelevenednek a zenei legendák.

Verne és Hendrix közös álma: amerikai fesztiválok

Kultúra2007.04.10, 11:24

Bár a nagy rockfesztiválok őshazája Amerika, az utóbbi időben mégis inkább úgy tűnt, hogy itt Európában működnek csak zenei fesztiválok, és az amerikaiak nem nagyon tudnak mit kezdeni a jelenséggel. Aztán az utóbbi években szép lassan minden megváltozott, és vadonatúj fesztiválok váltak egy-két év leforgása alatt a világ legnagyobb ilyen jellegű rendezvényeivé, Woodstock helyett új neveket kellett megtanulnunk. Az öt legnevesebb amerikai fesztivál bemutatása.

Vita a Hendrix-örökség körül

Kultúra2006.10.27, 12:41

Már úgy tűnt, hogy több mint három évtizeddel Jimi Hendrix halála után sikerült rendezni minden vitát az amerikai gitárzseni öröksége körül, most azonban újabb perrel fenyegetőzik a család. Hendrixék vitatják ugyanis, hogy volt-e joga egy magánszemélynek megvásárolni 15 millió dollárért Jimi legsikeresebb dalainak jogait.

Kistehén zenekar: "Minden ember iszonyú bonyolult"

Vendégszoba2006.01.23, 14:51

Annak ellenére, hogy már az egész ország kívülről fújja a Szájbergyerek című slágert (melyet a Fonogram-díjkiosztón az év dalának is választottak), még mindig kevesen tudják, ki is áll a dal mögött. Így aztán eljött a Vendégszobába a Kistehén zenekar vezetője, Kollár-Klemencz László, akitől egyebek között megtudhatjuk, mi az alternatív mulatós zene.

Elton John Eminem előtt tiszteleg

Kultúra2005.04.08, 13:17

Jimi Hendrixhez és Mick Jaggerhez hasonlítja jelentőségében Eminemet Elton John. A sztár a Rolling Stone magazinban áradozik, ahol a rock halhatatlanjaiból másodszor gyűjtöttek össze ötvenet.

Ismeretlen Hendrix - egy szekrényből

Archívum2004.09.20, 09:49

Jimi Hendrix, a 34 éve elhunyt legendás amerikai gitáros-énekes egyik rég töröltnek vélt koncertfelvétele került elő Stockholmban. A 30 perces felvételre egy technikus akadt rá az SVT svéd televízióadónál egy szekrényben. Mindeddig biztosra vették, hogy a felvétel törölték, hogy a szalagot újból felhasználhassák.

Zorán: Szüleink szerint a dzsungelből jöttünk

Vendégszoba2003.11.28, 15:51

Zorán reménykedik, hogy ez a zavaros kor csak egy átmeneti időszak, mesél Jimi Hendrixszel való találkozásáról, bevallja, hogy A Nő lelki életének meghatározó része és dalainak egyik fő motívuma, ugyanakkor a magyar foci említésére csak fáradtan legyint. Az új DVD elkészítési nehézségeiről is mesél, de nem fél attól, hogy a mai gépzene térhódítása mellett neki ne maradna hely. Zorán szerint protekció nélkül igen nehéz érvényesülni a szakmában, bár kellő kitartással és nagy tehetséggel bárkiből lehet ismert zenész.

Provokatív show-t indított egy volt pankrátor

Tévé2003.10.06, 14:25

Tarra borotvált fejjel, fekete öltönyben és Jimi Hendrixet ábrázoló pólóban jelent meg új közéleti tévéshow-jának premierjén a birkózóból politikussá, majd műsorvezetővé alakuló Jesse Ventura. A provokatív közéleti show első vendégei Arnold Schwarzenegger ellenfelei voltak.

Meghalt Hendrix basszusgitárosa

Kultúra2003.05.13, 13:01

Életének ötvenhetedik évében elhunyt Noel Redding, akit leginkább a Jimi Hendrix Experience basszusgitárosaként ismerhetett meg a közönség. A Rock and Roll Hősök Csarnokába is beiktatott zenész halálának oka egyelőre ismeretlen

Jimi Hendrix új nyughelyet kap

Kultúra2003.02.13, 10:15

Jimi Hendrix rokonai úgy döntöttek, újabb és impozánsabb nyugvóhelyet építenek a legendás rockzenésznek, hogy rajongói méltóbb körülmények között emlékezhessenek meg a zenészről.

Veszekednek Jimi Hendrix hozzátartozói

Kultúra2002.11.18, 15:22

Nem hajlandók együtt megünnepelni Jimi Hendrix rokonai a gitáros születésének hatvanadik évfordulóját. Az összekülönbözött családtagokat az örökség elosztásáról folytatott vita akadályozza a közös emlékezésben.

Eladó a világ legdrágább gitárja

Kultúra2002.09.12, 11:52

Kalapács alá kerül Jimi Hendrix legendás gitárja, amit a zenész 1968-ban felgyújtott a színpadon. Frank Zappa fia példátlanul magas összegért akar túladni a hangszeren.

Új Hendrix-lemez jelenik meg

Kultúra2002.06.04, 10:51

Több mint 30 évvel a legendás gitáros halála után új Jimi Hendrix album jelenik meg. A lemez anyagát Hendrix kevéssel halála előtt adta át megőrzésre egy volt zenésztársának.

Hendrix családja jogdíjakért pereskedik

Kultúra2002.05.09, 16:03

Jimi Hendrix családja pert indított a legendás rockzenész néhány korai felvételének szerzői jogaiért.

Az utolsó nap

Tudomány2001.12.04, 16:32

Mi történt James Dean, Andy Warhol, Jimi Hendrix és más hírességek életének utolsó napján és perceiben.

Előző
  • 1
Következő