Jenson Button

címke rss

A McLaren az összes hátralévõ futamot megnyerné

Gphírek2012.10.25, 13:04

A Red Bull remeklése sem vette el a kedvüket, továbbra is hisznek benne, hogy minden versenyen gyõzelmi eséllyel szállnak harcba. A fejlesztésekkel már a következõ szezonra is készülnek.

McLaren: Még verhetõ a Red Bull

Gphírek2012.10.19, 17:16

Bár a McLarennek már csak matematikai esélye van a bajnoki címre, a technikai igazgató szerint futamgyõzelmeket még arathatnak. Vissza akarják venni a konstruktõri második helyet a Ferraritól. 

Button kevesli Kobajasi büntetését

Gphírek2012.10.14, 11:47

Tehetetlennek érezte magát Kobajasi a rajt után bekövetkezett balesetekor, amellyel Jenson Buttont és Nico Rosberget is kiütötte. Button értetlenkedik, hogy miért kapkodott ennyire a japán versenyzõ, és szerinte súlyosabb büntetést érdemelt volna.

Hamiltont sokkolta az idõmérõ eleje

Gphírek2012.10.13, 10:43

A Q1-ben majdnem kiesett, mert elfékezte magát. A harmadik rajthellyel elégedett, s bár ez nehéznek ígérkezik, képesnek tartja a McLarent arra, hogy megverjék a Red Bullokat.

Button maga köré akarja építeni a McLarent

Gphírek2012.10.12, 03:49

Lewis Hamilton távozása után Jenson Button arra törekszik, hogy saját csapatává tegye a McLarent. Úgy véli, Sergio Pérez mellett a jövõben több pole pozíciót szerezhet.

Hamilton nem értette, miért volt lassú

Gphírek2012.10.12, 12:47

A két edzés között változtatott a beállításokon, de a McLaren sem tudja, ez miért sült el balul. Button tempója ugyanakkor biztatónak tûnt.

Nincs új dráma Hamilton és Button között

Gphírek2012.10.11, 19:12

A héten újabb Twitter-botrány tört ki Hamilton miatt, de a csapattársak rendezték a félreértést. Button már csak a konstruktõri vb-re koncentrál.

Búcsú a Hamilton-Button párostól

Gphírek2012.10.09, 14:49

A Hamilton-Button álomcsapat felbomlásával egészen különleges idõszaknak mond búcsút a McLaren. Az elmúlt években már-már giccses kép rajzolódott ki a két pilóta kapcsolatáról, de annak ellenére, hogy sok volt a móka és kacagás, kíméletlenül hajszolták egymást a jobb teljesítmény felé. A szezon végén a világbajnokpáros különös fejlõdéstörténete is véget ér. Mire volt elég az összjátékuk?

Szenzorhiba okozta Button váltóproblémáját

Gphírek2012.10.09, 14:02

A Japán Nagydíjon váltási gondokról számolt be a McLaren versenyzõje, de a csapat sejtése szerint nem a váltó hibásodott meg. Kivizsgálják a berendezést, viszont Button akkor is megússza az újabb büntetést, ha mégis ki kell cserélni.

Hamilton egy rejtélyes puffanástól táltosodott meg

Gphírek2012.10.07, 14:24

A két McLaren a negyedik-ötödik helyen futott be a Japán Nagydíjon, Jenson Button végzett elõrébb. A 2009-es világbajnokot a Red Bullok tempója úgy is meglepte, hogy tudta, a pálya vonalvezetése nekik kedvez. Hamilton az elsõ etapban alulkormányzottsággal küzdött, aztán rejtélyes módon egyik pillanatról a másikra megjavult az autója.

Hamilton a rossz beállításokat okolja

Gphírek2012.10.06, 10:49

Jenson Button elégedett az autójával, ezért a büntetés miatti hátrasorolás után is a gyõzelemre tör Japánban. Lewis Hamilton elsõsorban a kíméletes gumihasználatban bízik.

Hamilton: A McLaren itt még sohasem volt ilyen jó

Gphírek2012.12.04, 10:37

A csapatnál az elsõ edzésnap alapján bíznak benne, hogy erõsek lesznek Szuzukában. A Red Bullt tartják a legveszélyesebb ellenfelüknek.

Button öt rajthelyes büntetést kap Szuzukára

Gphírek2012.10.02, 11:58

A sebességváltó cseréje miatt kapott büntetést McLaren pilótája a Japán Nagydíjra. Így nehéz lesz megismételnie tavalyi gyõzelmét Szuzukában.

McLaren: Nincs több kiesés

Gphírek2012.09.24, 14:10

A csapatnál elismerik, ha újra hibáznak, esélytelenek lesznek a világbajnoki címre. Button szerint már egyébként is csak Vettel foghatja be Alonsót.

Hamilton váltója nem a szombati koccanástól sérült meg

Gphírek2012.09.23, 21:19

A McLaren csak néhány körrel Hamilton kiesése elõtt tudta meg, hogy gond van a váltóval, a szombati átvizsgálás során semmi jel nem utalt a hibára. Button szerint egy megbízható autóval akár az összes hátralévõ futamon nyerhet a McLaren.

Hamilton nem akar Maldonado útjába kerülni

Gphírek2012.09.22, 19:59

A továbbra is kirobbanó formában lévõ brit tartott Vetteltõl, de a szingapúri idõmérõn senki nem tudta veszélyeztetni az elsõségét. Button nem volt elégedett az autójával.

Hamilton egy hibának tulajdonítja a lemaradását

Gphírek2012.09.21, 20:14

Bár a Szingapúri Nagydíj pénteki szabadedzésein csak Sebastian Vettel tudta legyõzni õket, a McLaren versenyzõi még nem teljesen elégedettek az autó balanszával. Hamilton az autóban ülve lassúnak érezte magát.

Hamilton végig nyugodt volt

Gphírek2012.09.09, 20:07

Nem érezte fenyegetõnek Sergio Pérez felzárkózását a monzai verseny végén, ugyanis mindig tudta növelni a tempót, amikor kellett. Jenson Button nem adja fel a bajnoki küzdelmet.

Hamilton jobb köröket futott az edzéseken

Gphírek2012.09.08, 18:40

A McLaren versenyzõje úgy érzi, az edzések során sokkal erõsebb köröket ment, mint amivel megszerezte a pole pozíciót Monzában.

Button: Hamiltonnak maradnia kellene a McLarennél

Gphírek2012.09.07, 11:30

Csapattársa úgy véli, Hamiltonnak érdemes lenne jelenlegi alakulatánál maradnia, bár fogalma sincs róla, mennyi igazság van a Mercedesszel kapcsolatos híresztelésekben. A twitteres botrányt mindketten maguk mögött hagyták.

A McLaren nem bízza el magát

Gphírek2012.09.07, 19:51

A problémamentes napot záró McLaren versenyzõi voltak a leggyorsabbak Monzában, de egyelõre óvatosan nyilatkoznak, hiszen nagyon szoros az élmezõny.

Hamilton visszavonult a sziklamászásból

Gphírek2012.09.05, 17:11

A McLaren versenyzõje a nyári szünet alatt Coloradóban mászott falat, de halálra rémítette az élmény, úgyhogy köszöni szépen, többet nem kér belõle.

Button bizonytalan volt a stratégiájában

Gphírek2012.09.02, 20:55

Bár kívülrõl könnyûnek tûnhetett Jenson Button gyõzelme a Belga Nagydíjon, a verseny közben nem tudta, hogy áll az eltérõ taktikán lévõ riválisaihoz képest. Lewis Hamilton szeretné gyorsan elfelejteni a futamot.

Button megszerezte elsõ McLaren-es pole-ját

Gphírek2012.09.01, 17:31

A Belga Nagydíj idõmérõjét teljesen megkavarta, hogy a csapatok a tegnapi esõ miatt vaktában vágtak neki. A mezõny összekeveredett, Button mögül Kobajasi rajtolhat, míg Maldonadót utólag 3 hellyel hátrébb sorolták. Alonso csak az 5., Vettel a 10. helyrõl indul majd.

Hamilton a McLarent hibáztatja

Gphírek2012.09.01, 19:46

A csapat közleménye szerint közös döntés volt, hogy a régi szárnyat használja Spában, de az újságíróknak élõben mást mondott. Utólag a Twitterrõl is törölte néhány bejegyzését.

Hamilton nem kér Button segítségébõl

Gphírek2012.08.31, 13:47

Bár a McLaren elismerte, hogy a szezon késõbbi szakaszában fontolóra vehetik a csapatsorrend alkalmazását, Lewis Hamilton inkább önerõbõl szeretné megnyerni a világbajnokságot.

Buttonnak még nem kell segítenie Hamiltont

Gphírek2012.08.30, 16:59

A McLaren kitart amellett, hogy egyforma esélyeket biztosítson versenyzõinek. A csapatfõnök kijelentette, adott esetben csak a szezon késõbbi részében döntenek úgy, hogy Buttonnak támogatnia kel Hamiltont.

Buttonnak változtatnia kellett a vezetési stílusán

Gphírek2012.08.22, 12:35

Azt mondja, nagyjából sikerült kiküszöbölnie az õt hátráltató akadályokat, de ehhez kénytelen volt változtatni a vezetésén is. Úgy véli, az áttörés hamarabb megvolt, mint ahogy az eredmények mutatják.

Button triatlonversenyt rendez

Gphírek2012.08.15, 14:46

Vasárnap részt vesz elsõ saját szervezésû triatlonversenyén, amelyen ötszázan állhatnak rajthoz. A rendezvénnyel jótékony célt támogat.

Button egyelõre nem segítene Hamiltonnak

Gphírek2012.08.13, 12:32

Bár hátránya már 88 pont a bajnokságban, még nem hajlandó lemondani a bajnoki címrõl. Szerinte a McLaren rendkívül magabiztosan várhatja a szezon hátralévõ részét.

Így készült a McLaren-rajzfilm

Gphírek2012.08.06, 12:11

A videón láthatjuk, ahogy Ron Dennis a sztorin ötletel, Lewis Hamilton és Jenson Button pedig remekül szórakozik, ahogy a stúdióban a saját hangjukat kölcsönzik a Tooned figuráinak.

Hamilton gondolattal irányított McLarent tesztel

Gphírek2012.08.03, 11:19

Persze csak az istálló rajzfilmsorozatának harmadik epizódjában, melyben Professor M a 2020-as McLaren prototípusát mutatja meg neki és Jenson Buttonnak - vesztére.

A Ferrarinak nem kell még egy dudás

Gphírek2012.08.01, 11:07

Bár többek között Kimi Räikkönen és Jenson Button neve is felmerült a Ferrari jövõ évi felállással kapcsolatban, Stefano Domenicali utalt arra, hogy elég egy világbajnok a csapatban, ezért kifejezetten másodhegedûst keresnek Fernando Alonso mellé.

Lotus: Räikkönennek nincs oka a Ferrarihoz szerzõdni

Gphírek2012.07.30, 15:08

Eric Boullier arra számít, hogy mindkét versenyzõje marad a Lotusnál. Stefano Domenicali azonban nem tagadta egyértelmûen, hogy a Ferrarit érdekli Kimi Räikkönen és Jenson Button.

Button nem érti a McLaren taktikáját

Gphírek2012.07.29, 21:56

Lewis Hamilton élete egyik legnehezebb gyõzelmét szerezte meg a Magyar Nagydíjon, csapattársa viszont az elrontott stratégia miatt bosszankodik.

Hamilton agyondicséri a Hungaroringet

Gphírek2012.07.28, 20:31

Szerinte az új aszfalt az utolsó kanyarban sokkal jobb lett. Csak a rajttól tart, egyébként bízik benne, hogy fölényes pole-ját gyõzelemre tudja váltani.

Gyõzni jöttem a Hungaroringre - interjú Jenson Buttonnal

Gphírek2012.07.27, 13:50

A McLaren versenyzõje úgy érzi, ellenfelét, Sebastian Vettelt múlt vasárnap nem akadályozta, hogy Lewis Hamilton egy pimasz akcióval visszavette tõle a körhátrányát. Exkluzív interjúnk Jenson Buttonnal, aki gyõzni jött a Hungaroringre.

Button a Lotustól tart a leginkább

Gphírek2012.07.27, 21:25

Lewis Hamilton mindkét szabadedzést megnyerte pénteken a Hungaroringen, így nem csoda, ha bizakodva várja a hétvége további részét. Csapattársa, Button szintén jól ment, de szerinte a forró aszfalton hagyományosan erõs Lotus lesz a legesélyesebb szombaton és vasárnap.

A McLaren szerelõi 2,8 másodperc alatt cserélnek ruhát

Gphírek2012.07.26, 12:18

A McLaren "Tooned" címû rajzfilmsorozatának 2. részében Hamiltonnak a szakálla is félrecsúszik a terheléstõl egy körhintán, majd McLarenjébe beülve a DRS helyett a katapultülés gombját nyomja meg. Sebaj, a bokszutcai szerelõgárda 2,8 másodperc alatt cserél ruhát rajta és Buttonon...

Button, Senna: Mázli kell a gumikhoz

Gphírek2012.07.25, 13:28

A McLaren versenyzõje szerint a Pirelli intermediate és esõs abroncsainak felmelegítése nagyon nehéz. Bruno Senna úgy véli, a gumikat csak egy túlságosan szûk hõmérsékleti tartományban lehet használni.  

Button zavarba akarja hozni Alonsót

Gphírek2012.07.24, 16:42

Saját bajnoki esélyeirõl még nem mondott le, de úgy véli, a sikeréhez az kell, hogy a Ferrari és Alonso teljesítményét hullámzóvá tegyék.  

A McLaren még Buttont is bajnokesélyesnek tartja

Gphírek2012.07.23, 13:57

Egy hosszabb mélyrepülés után a Német Nagydíjon ismét dobogóra állhatott 2009 világbajnoka. A jelentõs ponthátrány ellenére Martin Whitmarsh a csapatot és versenyzõit is esélyesnek tartja a végsõ gyõzelemre.

Button: Nincs gyorsabb autó a McLarennél

Gphírek2012.07.22, 20:42

A brit úgy véli, a McLaren a következõ futamokon is a gyõzelemért harcolhat, ha az idõmérõn sikerül javulniuk. Lewis Hamilton a "hihetetlen balszerencséje" miatt bosszankodik a Német Nagydíj után.

Vettelt megbüntették, csak ötödik lett

Gphírek2012.07.22, 20:53

Sebastian Vettelt 20 másodperces büntetéssel sújtották a Buttonnal szemben végrehajtott elõzése miatt, amikor négy kerékkel elhagyta a pályát. A Red Bull versenyzõje Hamilton korábbi manõverét "hülyének" nevezte.

Hamilton: Levadászom õket

Gphírek2012.07.21, 18:37

A McLaren esõben reménytelenül küszködött a gumikkal az idõmérõn, de szárazon harapós, ezért Hamilton és Button is bizakodva várja a Német Nagydíjat.

Egyelõre beváltak a McLaren fejlesztései

Gphírek2012.07.20, 16:28

Jenson Button szerint a McLaren az elmúlt futamokon nem vetett be annyi újítást, mint az ellenfelek, Silverstone-ban ezért nem tudtak lépést tartani az élmezõnnyel. Sam Michael pénteken úgy látta, az új fejlesztések mûködnek.

A McLaren fejlõdik, de esõben nem elég gyors

Gphírek2012.07.20, 19:59

A Német Nagydíj pénteki edzésnapja nem volt optimális az új fejlesztések tesztelésére, a McLarennél mégis úgy érzik, sikerült elõrelépniük.

Alonso személyes szponzorai fizetnek a legjobban

Gphírek2012.07.19, 17:08

A csapattal kötött szerzõdését figyelembe véve is õ a mezõny legjobban fizetett versenyzõje, személyes szponzorai révén pedig további 7-8 millió eurót keres évente.

Hamilton rakétahajtású golfautóval üldözi Buttont

Gphírek2012.07.17, 11:01

A McLaren rajzfilm-sorozatot indított a két versenyzõ részvételével, az elsõ részben Hamilton és Button a földalatti tesztpályán éli ki a versengés iránti olthatatlan szenvedélyét. Az epizód a Sky Sports-on a Brit Nagydíjat vezette fel, a tervek szerint minden futamra készül egy további.

Button nem érti, miért ilyen lassú a McLaren

Gphírek2012.07.08, 20:58

A wokingi istálló csak egy nyolcadik és egy tizedik helyet szerzett hazai versenyén, pedig nem volt semmilyen problémájuk, egyszerûen csak nem volt meg a kellõ tempójuk. Martin Whitmarsh csapatfõnök szerint esõben többet is elérhettek volna.

A csalódott Button a megspórolt gumikban bízik

Gphírek2012.07.07, 21:31

A Q1-ben kiesõ Jenson Button ismét a Pirellik felmelegítésével szenvedett, de abban reménykedik, hogy a megspórolt friss szett gumikkal elõnybe kerülhet a futamon.

Félelmetes kanyar a Trafalgar Square-nél

Gphírek2012.07.03, 12:29

Két szimuláció arról, hogy mire készülhetnek a Forma-1-es versenyzõk, ha megvalósul a Londoni Nagydíj terve. Az autók a Westminster, a Big Ben és a Buckingham palota tövében száguldanának.

Hamilton elégedett, és még a büntetést is megúszta

Gphírek2012.06.23, 19:36

A második helyen végzõ Lewis Hamilton nem számított ilyen elõkelõ rajtpozícióra, és vasárnap is elégedett lenne a dobogó második fokával. Megúszta büntetés nélkül, hogy állítólag feltartotta Rosberget a Q3 végén. A kilencedik Jenson Button nem érti, miért változott meg az idõmérõ végére az MP4-27 balansza.

Küszködésre számít a McLaren

Gphírek2012.06.22, 19:39

Sem Hamilton, sem Button nem volt elégedett az autójával pénteken, bár úgy vélik, már tudják, miért fékezték el magukat állandóan.

Kalocsaiba öltözött a világ

Kultúra2012.06.22, 22:25

Emma Watson kalocsaiban bulizik, Tom Cruise kislánya kalocsaiban fagyizik, Nicole Kidman kalocsaiban repül. A burkától a WC-papírig az utóbbi években szinte minden elképzelhetõ és elképzelhetetlen tárgyon megjelent már a kalocsai minta. A kalocsai hímzés nem elõször ilyen népszerû, ma azonban újra a virágkorát éli. De miért a kalocsai, és miért nem a matyó? Egyáltalán: hogy jutott el még Lewis Hamilton mintás kesztyûje elõtt az úri közönségtõl az Orion tévé abroszáig, és vált aztán az 56-osok magyarságtudatának jelképévé?

A McLaren továbbra sem érti a gumikat

Gphírek2012.06.21, 12:25

Az ügyvezetõ Simon Roberts szerint a csapatok még mindig csak próbálkoznak azzal, hogy tökéletesen megértsék a gumik viselkedését, de úgy véli, a nagyobb istállóknak ez hamarosan sikerülhet.

McLaren: Nem Button stílusával van baj

Gphírek2012.06.20, 13:55

A sportigazgató, Sam Michael szerint Jenson Button eredménytelenségét nem lehet arra fogni, hogy a vezetési stílusa miatt érzékenyebb az autó beállításaira, mint Lewis Hamilton.

Button: Nem nyafogok

Gphírek2012.06.18, 19:18

Cáfolja, hogy negatív hangvételû rádióüzeneteiben túlzásba viszi a siránkozást.

Button össze van zavarodva

Gphírek2012.06.11, 02:18

Hamiltonnak nem vált volna be az egykiállásos stratégia, ezért amint megsejtette, hogy Alonso és Vettel kevesebb kerékcserét tervez, megpróbált meglépni tõlük. Button viszont nem érti, miért reménytelenül lassú.

Kipróbálatlan futómûvel küszködött Button

Gphírek2012.06.11, 14:52

Martin Whitmarsh szerint csak a beállítások miatt vergõdött Kanadában, ezért biztos benne, hogy az elmúlt futamokon tapasztalt problémák nem lesznek tartósak.

Hamilton inkább Alonsóra, mint Vettelre figyel

Gphírek2012.06.10, 00:03

A Ferrari tûnik a legerõsebbnek a hosszú etapokon. Button utólag úgy érezte, jobb lett volna, ha a Q3-ban ki sem megy a pályára.

Kétszer cseréltek váltót Button autójában

Gphírek2012.06.09, 00:45

Felfedeztek egy olajszivárgást, a váltót kivették, betették, aztán találtak egy újabb hibát. Hamilton viszont mindent vitt az elsõ montreali edzésnapon.

Whitmarsh: Schumacher idén futamot fog nyerni

Gphírek2012.06.05, 11:07

A McLaren csapatfõnöke szerint mindenképpen jót tenne a Forma-1-nek, ha Michael Schumacher hosszabbítana a Mercedesszel. A németet Jenson Button is védelmébe vette.

Alonso is az F1 lottósodásától tart

Gphírek2012.06.01, 16:44

Úgy érzi, a kiszámíthatatlanság örömteli, de félõ, hogy túlságosan megnõ a szerencse szerepe.

Button az idõmérõre koncentrál

Gphírek2012.06.01, 18:01

Miután az utóbbi két versenyen a Q3-ba sem jutott be, meggyõzõdése, hogy a jó rajtpozícióval javíthatna az esélyein. Hamilton szerint a McLarenhez illik Kanada.

Button a legbosszantóbb idõszakát éli a McLarennél

Gphírek2012.05.29, 12:24

Az elsõ három versennyel még elégedett volt, de utána megváltozott az autójának viselkedése és tempója. Fogadkozik, hogy a csapat megoldja a problémákat.

Button szerint büntetés járt volna Kovalainennek

Gphírek2012.05.28, 12:44

A McLarennél Lewis Hamilton egy pocsék rajtot követõen a kerékcserék miatt két pozíciót is vesztett Monacóban. A mezõny közepérõl rajtoló Jenson Button azonban még rosszabbul járt, mert végig be volt ragadva Heikki Kovalainen mögé, aki szerinte nem védekezett sportszerûen, mert többször is levágta a sikánt.

A McLaren a lassú kanyarokban kapott ki

Gphírek2012.05.26, 18:16

A McLarennek Monacóban nem volt esélye a pole pozícióra, de Lewis Hamilton reménykedik egy jó rajtban. A Q2-ben kiesõ Jenson Button szerint délelõtt sokkal jobban mûködött az autó.

Button végzett az élen az esõs délutáni edzésen

Gphírek2012.05.24, 17:32

A Monacói Nagydíj második edzésén bezavart a csapatok felkészülésébe a negyedóra után eleredõ esõ, emiatt sûrû program vár mindenkire szombaton. A legjobb idõt Jenson Button autózta, de a mögötte végzõk többsége nem próbálta ki a szuperlágy gumikat.

Button: Jobb a látszatnál a McLaren

Gphírek2012.05.24, 13:09

Jenson Button szerint a McLaren autója a legtöbb pályán gyorsabb, mint amit az eredmények mutatnak. Továbbra sem érti, miért ingadozik ennyire a csapatok formája.

A McLaren szerint a Lotus az esélyes Monacóban

Gphírek2012.05.24, 21:22

Bár Jenson Button a McLarennel megnyerte a délutáni szabadedzést, és a beállításaival is elégedett volt, azt mondta, hogy ezen a hétvégén a Lotust kell majd megverni a gyõzelemért. Hamilton egyetértett vele, de õ a Red Bulltól és a Ferraritól is tart.

Buttont aggasztja a gyengélkedése

Gphírek2012.05.18, 11:18

Nem érti, hogy miért szenvedett a legutóbbi versenyen, ahol korábban még sosem tapasztalt problémával szembesült. Úgy véli, hogy csapattársa, Lewis Hamilton tempója sem volt ideális Spanyolországban.  

Hamilton: Így tudom kímélni a gumikat

Gphírek2012.05.13, 20:38

Úgy érzi, Barcelonában bebizonyította, hogy tévednek, akik szerint Button finomabban bánik a gumikkal, mint õ.

Button nem érti a McLaren bahreini visszaesését

Gphírek2012.05.11, 11:11

Jenson Button továbbra is értetlenül áll a McLaren bahreini formahanyatlása elõtt. Szerinte a gumikon kívül a pályán uralkodó körülmények is befolyásolják, melyik csapat a legerõsebb egy adott futamon.

Buttonnak meggyûlt a baja a kemény gumikkal

Gphírek2012.05.11, 19:39

Jenson Button nem tudta mûködésre bírni a kemény abroncsokat a Spanyol Nagydíj elsõ napján, Lewis Hamilton pedig a beállításokkal nem volt elégedett. Ennek ellenére jobbnak tartják az autójukat, mint Bahreinben.

Schumacher a világ második leggazdagabb sportolója

Gphírek2012.05.08, 10:22

A német sztárt, aki pályafutása során majdnem négyszer annyit keresett, mint David Beckham, csak Tiger Woods elõzi meg az örökranglistán.

Button Budapesten

Life.hu2012.05.02, 17:07

Május elsején egy igazán különleges személy vette be a hazai fõváros utcáit.

Soha ne lógj együtt a csapattársaddal!

Gphírek2012.05.03, 17:36

A Budapestre látogató Button többek között arról mesélt az [origo]-nak, mi a titka, hogy még sohasem estek egymásnak Lewis Hamiltonnal.

Percrõl percre Button budapesti száguldásáról

Gphírek2012.05.03, 17:38

Egész napos tudósításunkban végig érdekességekkel szolgálunk a helyszínrõl, sõt még Michelisz Norbert és Wéber Gábor is élõben válaszol olvasóink kérdéseire.

Exkluzív videó a McLaren bokszából

Gphírek2012.05.03, 17:37

A McLaren mérnöke, Ted Bowyer körbevezette az [origo] F1 Hírek stábját a csapat budapesti garázsában, és közben még néhány meghökkentõ kulisszatitkot is elárult.

Szerda hajnalig lesznek lezárások Button miatt

Itthon2012.04.30, 16:28

A Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca környéke le lesz zárva a forgalom elõl szerda hajnalig a keddi autós bemutató miatt, amelynek fõszereplõje Jenson Button Forma-1-es világbajnok lesz.

Kedden, délután egy órától kezdõdik Button programja

Gphírek2012.04.30, 13:31

Mozgalmas nap elé néz május 1-jén budapesti látogatása alkalmával Jenson Button, a McLaren csapat pilótája. 10 tudnivaló a 2009-es világbajnok budapesti programjáról.

Interjú a McLaren versenyigazgatójával

Gphírek2012.05.03, 17:39

A McLaren és a Vodafone Belvárosi Nagydíj versenyigazgatója azt ígéri, hogy a látogatókat elkényeztetik programokkal a Vodafone Kezdj El Valami Újat! Hétvége csúcspontjának számító keddi napon is. Cris Ciricello, aki egyébként az Ignite operatív igazgatója is, az [origo] F1Híreknek elárulta: a Budapest utcáin száguldozó Jenson Button meg fogja találni az alkalmat, hogy üdvözölje a rajongóit, és néhány autogramot is kioszt majd a belvárosi futamon.

Jenson Button, a született diplomata

Gphírek2012.04.29, 11:09

Button sportszerûségét és példás hozzáállását eddigi fõnökei és csapattársai is dicsérték. A 2009-es világbajnok a legbosszantóbb helyzeteket is képes olyan finoman kezelni, mint a gumikat a pályán. Közelgõ budapesti száguldásának apropóján összegyûjtöttük az elmúlt évek leghúzósabb pillanatait, hogy világossá váljon, mennyire nehéz kibillenteni az egyensúlyából.

Button újra találkozik a magyar vízilabdásokkal

Gphírek2012.04.27, 10:57

Miután tavaly a Margitszigeten edzette õket, május 1-jén virtuálisan mérkõzik meg velük Budapesten.

Button száguldása Budapesten: élõben az [origo]-n

Gphírek2012.04.27, 12:01

A brit versenyzõ május 1-jén egy Forma-1-es McLarennel próbál sebességrekordot dönteni a belvárosban. A nagyszabású rendezvényrõl mi is több órán át élõ képpel és szöveges tudósítással jelentkezünk majd.

Button 200-zal száguldana a Bajcsy-Zsilinszky úton

Gphírek2012.04.24, 12:42

A sebességkorlátozást nem fogja betartani, amikor a McLarennel meghódítja Budapest belvárosát. A szervezõk interaktív programok tömkelegével várják az érdeklõdõket április 28. és május 1. között.

Massa példájából okulhatnának a McLarenek - bahreini rajtelemzés

Gphírek2012.04.23, 09:25

Amíg a McLarenek és Rosberg szenvedtek, addig a két Lotus és a két Ferrari nagyon élt a bahreini rajtnál. Massa a futam elején megmutatta, hogy a pálya koszosabb felérõl is lehet zseniálisat rajtolni. Öt helyet javított két kanyar alatt.

McLaren: Muszáj kiismerni a gumikat

Gphírek2012.04.23, 16:08

Martin Whitmarsh szerint a McLaren versenyzõi az abroncsok miatt voltak esélytelenek Bahreinben, ezért jelenleg az a legfontosabb, hogy megértsék az új Pirellik viselkedését.

Hamilton vizsgálatot sürget a McLarennél

Gphírek2012.04.23, 07:59

Úgy érzi, a csapatnak a rossz bokszkiállások végére kell járnia, miután Bahreinben mind a három kerékcseréjét elbaltázták.

Hamilton jó rajtra számít, Button nehézre

Gphírek2012.04.21, 16:36

A McLaren versenyzõi egyetértenek abban, hogy a Bahreini Nagydíjon sok fog múlni a rajton, de eltérõen látják az esélyeiket: Hamilton úgy érzi, megszorongathatja az élrõl induló Sebastian Vettelt, Button viszont aggódik, hogy a poros rajtrács megnehezítheti a dolgát.  

Hamilton úgy érzi, nincs meg a tempója a pole-hoz

Gphírek2012.04.20, 19:05

Hamilton azt állítja, szombaton nem tud majd harcolni az elsõ rajtkockáért. A nála fél másodperccel még lassabb kört futó Button pedig amiatt szenvedett pénteken, hogy egyik fajta gumi sem mûködött megfelelõen az autóján.

Räikkönent hidegen hagyja a veszély Bahreinben

Gphírek2012.04.19, 19:56

A versenyzõk többsége nem hajlandó véleményt nyilvánítani arról, hogy a Forma-1-nek helyes volt-e elutaznia a forradalom dúlta országba. Nico Hülkenberg szerint nem elfogadható, hogy a csapatok tagjainak testi épségét kockáztatják.

Nem tesztelhet Mugellóban Hamilton és Button

Gphírek2012.04.18, 17:02

A McLaren inkább a tesztpilótáit, Oliver Turvey-t és Gary Paffettet szerepelteti a szezon közbeni egyetlen teszten.

Whitmarsh: Nem a kerékcserén múlt Button gyõzelme

Gphírek2012.04.16, 16:47

A McLaren csapatfõnöke szerint nem érdemes sokáig rágódni az elmúlt két futamon elszalasztott gyõzelmek miatt. Úgy gondolja, Jenson Button akkor sem nyerhetett volna Kínában, ha problémamentesen alakul az utolsó bokszkiállása.

Button: Az elrontott kerékcsere nélkül nyerhettem volna

Gphírek2012.04.15, 15:57

A McLaren versenyzõi az elszalasztott gyõzelem ellenére a elégedettek a Kínai Nagydíjon nyújtott teljesítményükkel, és mindketten élvezték az elõzésekkel tarkított versenyt.

Hamilton büszke Rosbergre

Gphírek2012.04.14, 14:19

Az idõmérõ második leggyorsabb körét futó Lewis Hamilton kirobbanó örömmel fogadta, hogy barátja, Nico Rosberg megszerezte élete elsõ pole pozícióját. Elmondása szerint egy tökéletes körrel sem tudta volna megverni a németet, míg Jenson Button azért lett csak ötödik, mert túl késõn ment ki a gyors körére, és addigra már lehûlt a pálya.

Hamilton elõre örül az elõzgetésnek

Gphírek2012.04.13, 13:16

Míg õ elégedett volt a McLarennel, Button a hideg pályán nem tudta rendesen használni a Pirelliket Kínában.

A Parlament elõtt égeti majd a gumit Button

Gphírek2012.04.27, 10:12

Megjelent egy videoanimáció a május 1-jei belvárosi motorsportparádé útvonaláról. A 2009-es Forma-1-es világbajnok egy tavalyi McLarennel ébreszti majd föl a délutáni alvókat a Bajcsy-Zsilinszky úton és az Alkotmány utcában.