jelölt

címke rss

A Fidesz kikerüli Dávid Ibolyát

Itthon2006.04.11, 23:47

Nem az MDF országos vezetőivel, hanem a párt helyi jelöltjeivel kezd tárgyalásokba az együttműködésről a Fidesz. Azt szeretnék elérni, hogy a harmadik helyen végzett fórumosok visszalépjenek a Fidesz javára, és a többi kerületben pedig támogassák nagyobbik ellenzéki pártot.

Orbán harcot ígér, Kuncze szerint nem lehet lazulni

Itthon2006.04.11, 08:33

Egy nappal a szoros eredményt hozó első forduló után mindkét nagy párt utcára szólította a híveit. A Fidesz rendezvényén Orbán Viktor beszédében üzent az MDF-nek, mert szerinte ha együttműködik a két párt, akkor győzni fognak. Az MSZP gyűlésén azt mondták, most nem lehet ellazulni, és arra kértek mindenkit, hogy menjenek el szavazni a második fordulóban is és támogassák a koalíciós jelöltet. Riportunk a két párt rendezvényéről.

Meglepett pár SZDSZ-est a visszaléptetés

Itthon2006.04.11, 16:42

Több szabad demokrata jelölt is tartózkodással fogadta, hogy pártja és az MSZP között született megállapodás értelmében vissza kell lépniük a szocialisták javára. Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor szerint nem lesz probléma, mert folyamatosan egyeztetnek a jelöltekkel.

Az MSZP csábítgatja a független győztest

Itthon2006.04.11, 17:36

Az MSZP tárgyalni akar Gyenesei Istvánnal, az egyetlen első fordulós győztessel, aki nem valamelyik párt támogatásával indult. A szocialisták akár a jelöltjüket is visszaléptetnék a javára, Gyenesei azonban azt mondja, semmiképp nem hajlandó beülni az MSZP frakciójába.

55 helyen visszalép az SZDSZ

Itthon2006.04.10, 15:10

Megállapodott az MSZP és az SZDSZ a második fordulós visszaléptetésekről. A szabad demokraták 55 helyen léptetik vissza jelöltjüket, a szocialisták 3 körzetben teszik meg ugyanezt. A két párt a következő két hétre összehangolja kampányát, és sok helyre együtt mennek korteskedni.

Egyszerre gyűlésezett a Fidesz és az MSZP

Itthon2006.04.10, 18:11

Amit alig több mint egy hete még elkerültek, az most bekövetkezett: egyszerre gyűlésezett a Fidesz és az MSZP a fővárosban. Orbán Viktor beszédében üzent az MDF-nek, és az összefogás fontosságáról beszélt, mert szerinte ha együttműködik a két párt, akkor győzni fognak. Az MSZP gyűlésén arra kértek mindenkit, hogy menjenek el szavazni a második fordulóban is, és támogassák a koalíciós jelöltet. Online tudósításunk a két párt rendezvényéről.

A sárvári győztes besegít a többi fideszesnek

Itthon2006.04.10, 16:26

A Fidesz jelöltje nyert a sárvári körzetben, ahol az [origo] kiemelt figyelemmel követi a kampányt. Kovács Ferenc azt mondta, furcsa kettősséget érez, örül a győzelmének, és szívesen besegít pártjának a második fordulóig. Olvassa el beszámolónkat a sárvári választási estéről!

Utcán győzköd az utolsó napokban az MSZP

Itthon2006.04.05, 17:29

Miközben fideszes aktivisták otthonukban keresik fel a párt szimpatizánsait, az MSZP-sek főként forgalmas csomópontoknál buzdítják választási részvételre a polgárokat. Központilag szervezett, ajtótótól ajtóig kampány nincs, de a helyi jelöltek leveleivel a szocialista aktivisták is teleszórják a postaládákat. Az [origo] utánanézett néhány budapesti kerületi kampányhajrának.

Visszalép az MSZP jelöltje Kóka javára

Itthon2006.03.29, 14:22

A szocialista párt I. kerületi jelölje visszalép Kóka János szabad demokrata képviselőjelölt javára. Cserébe az SZDSZ visszalépteti azt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei jelöltjét, akinek Szekeres Imre lett volna a szocialista ellenfele.

Tíz párt állított országos listát

Itthon2006.03.22, 08:05

A választáson jelöltet állító 21 párt közül 10 tudott országos listát állítani a kedden délután lezárult határidőig. Az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ valamennyi választókerületben indít egyéni jelöltet, a Magyar Vidék és Polgári Párt viszont 18 képviselő-jelölttel is meg tudta oldani az országos lista állítását.

A fideszes jelölt nyert Szentendrén

Itthon2006.03.20, 08:32

Dietz Ferenc, a Fidesz és más polgári szervezet jelöltje nyerte Szentendrén a vasárnapi időközi polgármester-választást - közölte Molnár Ildikó, a helyi választási iroda vezetője.

Mégis indulhat egy Csongrád megyei MDF-jelölt

Itthon2006.03.20, 14:22

A területi választási bizottság hétfőn a Csongrád megyei 3-as választókerületben nyilvántartásba vette Tímárné Horváth Magdolnát, a Magyar Demokrata Fórum jelöltjét, megváltoztatva az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság (OEVB) döntését.

Ezertizennégy jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok

Archívum2006.03.20, 20:20

Az idén 1.014 jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok - tájékoztatta az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője hétfői ülésén az OVB-t. 2002-ben 1.244 egyéni jelölt volt. A most nyilvántartásba vett jelöltek közül 984-ről határoztak a választási bizottságok, ők biztosan képviselőjelöltek lesznek.

Péntekig lehet még jelölni képviselőket

Archívum2006.03.16, 07:08

Péntekig lehet még egyéni képviselőjelölteket állítani a választásokra. Eddig a Fidesz-KDNP jelölte a legtöbbet, csaknem az összes körzetben van már jelöltjük. Összesen negyven párt akart indulni a választáson, legalább egy jelöltet eddig 21 szervezet tudott állítani - írja a Népszabadság.

27 fideszes győzködésről tud az MDF

Itthon2006.03.13, 17:20

Az MDF belső vizsgálata szerint 27 képviselőjelöltjüket keresték meg fideszesek, hogy rábírják őket, lépjenek vissza. Azt nem árulták el, hogy ki ez a 27 jelölt. Herényi Károly azt mondta, az üggyel kapcsolatos dokumentumokat ügyvédi letétbe helyezték, és csak akkor közölnek neveket, ha a jelölteket atrocitás éri.

Dávid Ibolya: nem őszinte a bocsánatkérés

Archívum2006.03.04, 10:01

Nem tartja őszintének Orbán Viktor bocsánatkérését az MDF elnöke. A Fidesz elnöke azért volt kénytelen bocsánatot kérni az MDF-től, mert a párt kalocsai jelöltje megfenyegette MDF-es ellenfelét, ha az nem lép vissza a javára. Dávid Ibolya szerint az eset nem egyedi. Az MDF első emberének nyílt levele szerint a kalocsai nem egyedi eset.

Lassan gyűlnek a kis pártok kopogtatócédulái

Itthon2006.03.01, 07:03

Reménytelennek tűnik a kis pártok helyzete az ajánlószelvény-gyűjtés jelenlegi állása szerint - írja a Népszabadság. A lap szerint míg az MSZP és a Fidesz minden körzetben összegyűjtötte a szükséges mennyiséget, az SZDSZ-nek és az MDF-nek ez csak nehezen sikerül, sőt, utóbbi talán nem is tud mindenütt jelöltet állítani.

Pedofil-ügybe keveredett egy volt SZDSZ-es jelölt

Itthon2006.02.21, 17:09

Pedofil pornóképek birtoklása miatt indult rendőrségi eljárás a volt siófoki SZDSZ-es képviselőjelölt, B. Attila ellen a Havaria Press szerint. Az SZDSZ eddig nem tudott az ügyről, a jelölt hivatalosan családi okok miatt lépett vissza. A rendőrség nem kommentálta a hírt.

Az MDF jelöltje lett Farkas Bertalan

Itthon2006.02.09, 11:15

Az MDF jelöltjeként indul a választásokon Farkas Bertalan, az első és eddig egyetlen magyar űrhajós.

Fatmir Sejdiu lehet Ibrahim Rugova utóda

Nagyvilág2006.01.30, 19:32

Fatim Sejdiu pártfőtitkárt nevezte meg hétfőn, jelöltjének a koszovói tartományi elnöki posztra, az elhunyt tartományi elnök, Ibrahim Rugova pártja. Sejdiu jelöléséről a Koszovói Demokratikus Szövetség (LDK) elnöksége döntött hétfői ülésén.

Összeállította egyéni listáját az SZDSZ

Itthon2006.01.14, 13:23

Döntött mind a 176 egyéni jelöltjéről az SZDSZ. A jelöltek között 91 új induló van. Horn Gábor, a párt kampányfőnöke elmondta: az SZDSZ a jövő hét folyamán hozza majd nyilvánosságra prograját.

Közösen indítanak jelölteket Szegeden a kormánypártok

Itthon2006.01.10, 12:20

Közös jelölteket indít Szegeden a tavaszi parlamenti választásokon az MSZP és az SZDSZ. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá a két párt.

Új arcokkal próbálkozik jövőre az SZDSZ

Itthon2005.12.20, 14:37

Mindössze 70 olyan szabad demokrata képviselő indul 2006-ban egyéniben, aki 2002-ben is jelölt volt. Bár a párt azt ígérte, hogy jövőre még több nő lesz a frakcióban, néggyel csökkent a női jelöltek száma. Igaz, így is több nőt indít, mint a Fidesz és az MSZP együttvéve: 32-t.

A Várnegyedben indítja Kókát az SZDSZ

Itthon2005.12.14, 19:10

A fővárosi Várnegyedben indul a képviselőségért 2006-ban Kóka János gazdasági miniszter az SZDSZ jelöltjeként. Kóka ellenfele a fideszes Nagy Gábor Tamás lesz, aki négy évvel ezelőtt már nyerni tudott a körzetben.

Nem csatáznak húzónevek a választásokon

Itthon2005.12.12, 14:11

A jövő évi választásokon elmaradnak a nagy küzdelmek az egyéni választókerületekben a vezető politikusok között - derült ki, miután a nagyobbik ellenzéki párt, a Fidesz is nyilvánosságra hozta jelöltjeinek névsorát. A Fidesz-lista ugyanakkor még nem teljes, 24 kereszténydemokrata egyéni induló neve ugyanis még nem ismert.

Döntött egyéni képviselőjelöltjeiről a Fidesz

Itthon2005.12.12, 13:43

Összeállította egyéni képviselőjelöltjeinek listáját a Fidesz. A listán 64 új név szerepel. A 176 egyéni választókör közül 24-ben közös jelöltet indítanak a KDNP-vel és az MKDSZ-szel. A teljes listát honlapján tette közzé a Fidesz. A jelöltek többsége 35-50 közötti, foglalkozásukat tekintve a pedagógusok vezetnek.

Bisky negyedszerre sem lett alelnök

Nagyvilág2005.11.08, 22:51

Negyedszer se választotta meg a német parlament alsóháza, a Bundestag a Baloldali Párt jelöltjét, Lothar Biskyt az alsóház alelnökének.

Elkészült az MSZP jelöltlistája

Itthon2005.10.18, 17:37

Befejezte az MSZP az egyéni választókerületekben a jelöltek kiválasztását a 2006-os választásokra. A 176 jelöltből 65 az új képviselőjelölt, a többiek már korábban is indultak. Összesen 20 nőt és 17 fiatalt indítanak a szocialisták egyéniben.

Megválasztották az ENSZ BT öt új nem állandó tagját

Nagyvilág2005.10.10, 20:22

Titkos szavazással megválasztották az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt új tagját hétfőn New Yorkban: a jelöltek közül a Kongói Köztársaság, Ghána, Peru, Katar és Szlovákia lép január elsejétől két évre Algéria, Benín, Brazília, a Fülöp-szigetek és Románia helyére.

Cselgáncsos küzd óvónővel Miskolcon

Itthon2005.10.10, 15:56

Az MSZP és a Fidesz is a tavaszi parlamenti választások főpróbájának tartja a vasárnapi miskolci önkormányzati választásokat. Az MSZP részéről Hiller István pártelnök, valamint két miniszter is kampányolt a helyi jelölt mellett. A cselgáncsozóból politikussá avanzsált Fidesz-jelöltet az ellenzéki párt két alelnöke népszerűsítette. A 2002 óta szocialista vezetésű borsod megyei városban az MSZP színeiben induló óvónő számít esélyesnek.

Második körben dőlhet el a lengyel elnökválasztás

Nagyvilág2005.10.11, 11:02

Egyik jelöltnek sem sikerült 50 százaléknál magasabb eredményt elérni a vasárnapi lengyelországi elnökválasztáson, így második fordulót tartanak a két legjobb eredményt elért jobboldali jelölt részvételével. Donald Tusk és Lech Kaczynski között ugyanakkor alig párszázalékos különbség volt, ami jelzi, hogy a jóval konzervatívabb Kaczynski jócskán behozta a felmérések szerint pár héttel ezelőtt még 10 százalékos különbséggel vezető liberálisabb ellenfelét.

Vasárnap elnököt választanak a lengyelek

Nagyvilág2005.10.09, 09:20

Lengyelországban vasárnap újra az urnákhoz járulnak a lengyelek, a két héttel ezelőtti paralamenti választások után, most az elnök személyéről döntenek.  A posztért a szeptember 25-i választásokon győztes jobboldali Törvény és Igazság (PiS) és a másodikként befutott konzervatív liberális Polgári Platform (PO) jelöltje verseng. A Kaczynski-ikrek fiatalabbika erélyes jobboldali-populista kampánnyal igyekezett befogni az ugyancsak jobboldali, de jóval liberálisabb nézeteket valló Donald Tuskot.

Ali G vezeti az MTV-díjátadót

Archívum2005.09.28, 15:06

Nyilvánosságra hozták a 2005-ös európai MTV-díjkiosztó jelöltjeinek listáját, de igazán nagy meglepetésekkel nem kellett számolni: élen a Coldplay és a Gorillaz, valamint Gwen Stefani, de hogy ki söpri be a legtöbb díjat, az csak novemberben derül majd ki.

Rendellenességek az egyiptomi elnökválasztáson

Nagyvilág2005.09.07, 22:59

Hoszni Mubarak államfő újraválasztása érdekében elkövetett szabálytalanságokról számoltak be szerdán az első több jelölt indulásával tartott egyiptomi elnökválasztást ellenőrző helyi civil szervezetek. Az Egyesült Államok által kért nemzetközi megfigyelőket Egyiptom nem engedélyezte. Az ország 32 millió választópolgára először választhat több jelölt közül elnököt.

67 nyertes MSZP-képviselő indul újra jövőre

Itthon2005.09.03, 11:17

67 szocialista jelölt indul a jövő évi választásokon abból a 79-ből, aki 2002-ben nyert választókerületében. A párt elnökhelyettese szerint jövőre több fiatal jelölt indul.

Kímélik nagyágyúikat a pártok

Itthon2005.08.15, 10:58

A 2006-os országgyűlési választások egyéni indulóit a két legnagyobb párt már jórészt kijelölte. A Fidesz szinte minden olyan jelöltjét lecserélte, aki 2002-ben nem győzött, az MSZP-ben viszont esélyt kaphatnak többen a négy éve lemaradtak közül is. Nagy párharcok nem várhatók, az óvatos pártok nem indítják országosan ismert politikusaikat egymás ellen. Mivel a győztesek szinte mind automatikusan újra indulnak, nagyon sok új arc valószínűleg 2006 után sem lesz az Országgyűlésben. 

Ötezer jelölt indulhat az afganisztáni parlamenti választásokon

Nagyvilág2005.07.12, 18:39

Ötezer nyolcszázöt jelöltet jegyeztek be Afganisztánban a szeptemberi parlamenti választásokra, a jelöltek több mint tíz százaléka nő - közölte kedden az afgán központi választási bizottság.

Megint kudarc lehet a rádióelnök-választás

Itthon2005.07.07, 07:21

Nincs konszenzusos jelöltje a rádió kuratóriumi elnökségének a rádióelnöki posztra, jóllehet a pályázók közül csütörtökön választanak elnökjelöltet, akiről a nagykuratórium szavazhat majd. Ha megint nem sikerül elnököt választani ügyvivő kerülhet a rádió élére, mert a jelenlegi elnök mandátuma július végén lejár - írja a Népszabadság.

Elnökválasztást tartanak Iránban

Nagyvilág2005.06.17, 06:55

Pénteken hét jelölt közül választhatnak elnököt az irániak. A jelöltek mind férfiak, nők nem indulhatnak ezért a posztért.

Folytatódik az elnökválasztás

Itthon2005.06.07, 07:17

A hétfői eredménytelen forduló után kedden folytatódik a köztársaságielnök-választás, amelynek két jelöltje továbbra is Szili Katalin házelnök és Sólyom László, az Alkotmánybíróság volt elnöke. A második forduló 10 órakor kezdődik, a harmadik pedig 13 órakor.

Távolmaradással segíti Sólyomot az SZDSZ

Itthon2005.05.30, 17:07

Az SZDSZ hétfő délelőtti frakcióülése után Kuncze Gábor pártelnök bejelentette: az SZDSZ képviselői nem vesznek részt a június 6-7-i elnökválasztáson. Ha az SZDSZ távol marad a szavazástól, az ellenzéki képviselők pedig fegyelmezetten szavaznak, akkor az MSZP-nek esélye sincs arra, hogy saját jelöltjét, Szili Katalint válassza köztársasági elnökké. Ennek ellenére az MSZP már jelezte, hogy kitartanak Szili jelölése mellett. A Fidesz Sólyom Lászlót jelöli.

Halott jelölt mellett kampányolnak az USA-ban

Nagyvilág2005.05.07, 10:07

Tovább kampányolnak egy texasi kisvárosban a polgármester hívei azután is, hogy a település első embere áprilisban meghalt. Azt szeretnék megakadályozni, hogy a kihívó egyedüli jelöltként győzhessen.

Öt jelölt verseng a rádióelnöki posztért

Itthon2005.04.28, 07:13

A hét rádióelnöki posztra jelentkező közül ötöt hallgatott meg a Magyar Rádió kuratóriumi elnöksége - írja a Népszabadság. A testület elvileg május 9-én dönt a júliusban távozó Kondor Katalin utódjáról.

Unják a bevándorló politikusokat a soproniak

Itthon2005.04.27, 13:21

A soproniaknak október óta nincs parlamenti képviselőjük, de ez a város lakóit nem zavarja. A többség unja a politikusokat, azt pedig sokan egyenesen felháborítónak tartják, hogy a két nagy párt jelöltjei közül egyik sem tősgyökeres soproni. Ezt a problémát érezték a pártok is, mégsem lett harmadszorra sem érvényes az időközi képviselő-választás.

Ma dönt az MSZP az államfőjelöltről

Itthon2005.04.15, 08:58

Pénteken dönt az MSZP rendkívüli kongresszusa arról, hogy kit jelölnek köztársasági elnöknek. A lehetséges jelöltek: Szili Katalin, Horn Gyula, Glatz Ferenc és Bárándy Péter. Az SZDSZ csak a két utóbbi jelöltet támogatja.

Suchman szerint pártszakadás lehet Szili miatt

Itthon2005.04.11, 14:26

Az MSZP nem zárkózik el attól, hogy Szili Katalin mellett más jelöltről is tárgyaljanak az SZDSZ-szel - mondta Mandur László, az MSZP elnökségi tagja. Suchman Tamás szocialista államtitkár azonban pártszakadást valószínűsít arra az esetre, ha lemondanának Szili támogatásáról.

Magukat ismételték a pártok az államfőjelölt ügyében

Itthon2005.04.08, 12:46

Magukat ismételték a kormánypártok a pénteki, államfőjelöltről folytatott tárgyaláson. Az MSZP továbbra is csak Szili Katalint jelölné, az SZDSZ pedig ragaszkodik a több jelölthöz, nem támogatják a házelnököt. A pénteki tárgyalás kudarca azt jelenti, hogy koalíciós egyezség nélkül kell döntenie hétvégén az MSZP országos választmányának arról, kit javasoljon elnökjelöltnek.

Tunézia-rali: Palikék ismét javítottak

Auto2005.04.06, 14:20

Az első tunéziai szakaszon 279 kilométer gyorsaságit jelöltek ki a szervezők, de az autósok végül csupán 200 kilométernyi mért szakaszt teljesítettek egy megáradt folyó miatt. A Palik-Darázsi párost 27.-ként intették le, így összetettben a 26. helyre jöttek fel.

Koalíciós egyeztetések előzik meg az államfő-jelölést

Itthon2005.04.02, 15:59

Nem nevezte meg jelöltjét az államfői posztra az MSZP kibővített elnöksége. Ehelyett koalíciós egyeztetést kezdeményezett az SZDSZ-szel a jövendő köztársasági elnökről. Az SZDSZ politikusai korábban úgy nyilatkoztak, hogy pártpolitikust, így az MSZP-s Szili Katalint nem támogatnák.

Az MSZP szombaton megnevezheti államfőjelöltjét

Itthon2005.04.01, 16:56

Szombaton az MSZP vezetősége megnevezheti, hogy kit vagy kiket javasol államfőjelöltnek. Erről a végső szót a pártkongresszus mondja majd ki. A szocialistáknak olyan jelöltet kell találniuk, akit a koalíciós partner is elfogadhatónak tart, mivel az MSZP a többi párt ellenében nem tud köztársasági elnököt választani.

Nem kell Szili az SZDSZ-nek

Itthon2005.03.31, 12:12

Az SZDSZ politikusai egyértelműen ellenzik, hogy Szili Katalin legyen a köztársasági elnök. Az MSZP-ből viszont mellette álltak ki eddig a legtöbben. Két héten belül eldől, hogy ki lesz a szocialisták jelöltje, de az illető csak a szabad demokrata szavazatokkal együtt juthat a Sándor Palotába.

Csúfosan elbukhatnak Kuncze ellenfelei

Itthon2005.03.19, 13:35

Pártelnököt és új ügyvivői testületet választ szombati tisztújító küldöttgyűlésén a kisebbik kormánypárt. A párt elnökségéért három jelölt indul: Fodor Gábor, Kis Zoltán és Kuncze Gábor. Abban mindenki egyetért az SZDSZ-ben, hogy keményebbnek kellene lenni. Várhatóan megváltozik az SZDSZ neve is.

Iszlamista győzelem a szaúdi választáson

Nagyvilág2005.02.14, 08:47

Iszlamista jelöltek vezetik a szaúd-arábiai önkormányzati választások rijádi fordulóját az előzetes adatok szerint. Megfigyelők szerint az eredmény azért felettébb érdekes, mert a vezető jelöltek csak az interneten és SMS-ben kampányoltak és nem szerepeltek nyilvánosan, miközben vetélytársaik drága és profi kampány folytattak.

Monetáris Tanács: három új tagot már kiválasztottak

Archívum2005.01.17, 10:14

Várhatóan 10-14 nap múlva bővül négy fővel a jegybank Monetáris Tanácsa. Három személyt a miniszterelnök már kiválasztott, a negyediket tovább keresi. Mindez azt jelenti, hogy a testület január 24-i kamatmeghatározó ülésén a kormányfő jelöltjei nélkül szavaz a testület - közölte a Reuters kormányzati források alapján.

Újra a baloldali jelölt győzött Horvátországban

Nagyvilág2005.01.16, 22:52

Újjáválasztották Stipe Mesicet, Horvátország elnöki posztjáért másodszor is ringbe szálló független, de az ellenzéki balközép erők támogatásával indult jelöltet. Mesicet a voksok 71 százalékával választották újra. A kormányzó konzervatív Horvát Demokratikus Közösség (HZD) jelöltje, Jadranka Kosor család- és veteránügyi miniszter asszony elismerte vereségét.

Új belbiztonsági főnököt nevezett ki Bush

Nagyvilág2005.01.11, 19:01

Megnevezte jelöltjét a belbiztonsági minisztérium élére Bush amerikai elnök. Az elnök Michael Chertoff volt szövetségi bíróval helyettesítené a távozó Tom Ridge minisztert. Bush korábban New York volt rendőrfőnökét jelölte a posztra, azonban tőle törvényszegés gyanúja miatt visszavonta a megbízást. Bush elnök jelöltjét a szenátusnak kell elfogadnia ahhoz, hogy Chertoffból ténylegesen miniszter lehessen.

Visszalépett az MDF és az SZDSZ soproni jelöltje

Itthon2004.11.22, 13:58

A gyenge szereplés miatt a soproni időközi választásokon induló MDF-es és SZDSZ-es jelölt is bejelentette, hogy visszalép. Nagy Tamás MDF-jelölt a szavazatok 2,22 százalékát kapta, Kóczán Zoltán szabad demokrata politikus pedig a voksok 4,21 százalékát szerezte meg. Az első fordulót Firtl Mátyás Fidesz-jelölt nyerte, 53,6 százalékkal. Kránitz László (MSZP) 34,4 százalékot kapott.

Kedden újra meghallgatják Kovács Lászlót

Nagyvilág2004.11.15, 12:21

Kedden hallgatják meg újra Kovács Lászlót az Európai Parlamentben, ezúttal vám- és adóügyi biztosjelöltként. A Barroso-bizottság átalakítása során egyedül a magyar politikus maradt meg a vitatott jelöltek közül, ezért ő számíthat a legkeményebb fogadtatásra az új olasz jelölt mellett. Az új összetételű bizottságnak azonban várhatóan meglesz a megfelelő támogatottsága a csütörtöki szavazáson, és november 22-én hivatalba léphet.

Januárban lesz a palesztin választás

Nagyvilág2004.11.14, 17:28

Január 9-én tartják majd a palesztin elnökválasztást. Jelölteket december 2-áig állíthatnak a választáson indulni kívánó szervezetek. A Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) magját adó Fatah vasárnap bejelentette: jelöltje Mahmúd Abbász, a PFSZ új vezetője lesz.

Bush 8 százalékkal vezet Kerry előtt

Nagyvilág2004.10.18, 08:31

George Bush amerikai elnök nyolc százalékpontos vezetésre tett szert John Kerry demokrata párti kihívójával szemben - a USA Today/CNN/Gallup közös közvélemény-kutatása szerint. Ez azonban - szakértők szerint - egyáltalán nem elég ahhoz, hogy biztos lehessen a győzelmében. Más kutatások szerint azonban nincs ekkora előnye Bushnak. A két jelölt között nyolc ingadozó tagállamban dől majd el a verseny.

Nyolc jelölt az alkotmánybírói posztokra

Itthon2004.09.16, 07:24

Az eredetileg tizenegy tagú Alkotmánybíróságnak jelenleg kilenc tagja van, ez a szám azonban tovább csökken, mert Strausz János alkotmánybíró decemberben betölti hetvenedik életévét. A frakciók még nem tudtak konszenzusra jutni a jelöltekről. A Népszabadság úgy tudja, a kormánypártok Halmai Gábort, az ellenzékiek Pokol Bélát jelölnék, de további nevek is felmerültek.

Markó Béla az RMDSZ elnökjelöltje

Nagyvilág2004.09.04, 13:12

Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetőjét választották a szövetség jelöltjének a romániai elnökválasztásra. Eckstein-Kovács Péter és Tokay Gyögy szombaton visszalépett Markó javára.

Hiller már a kongresszuson megnevezné csapatát

Itthon2004.09.03, 16:32

Pénteken találkozott az MSZP jelölőbizottsága a hat elnökjelölttel. A megbeszélésen megállapodtak a nyolc nyilvános bemutatkozó rendezvény részleteiről. A jelöltek vállalták, hogy a kampány során nem beszélnek a többi jelöltről. Hiller István azt szorgalmazza, hogy a jelöltek már a kongresszuson nevezzék meg, kikkel dolgoznának szívesen együtt.

Hatan küzdenek az MSZP elnöki székéért

Itthon2004.08.31, 17:03

Hat jelölt indul neki az MSZP elnöki székéért folyó versenynek: Hiller István, Jánosi György, Lamperth Mónika, Szekeres Imre, Szili Katalin és Toller László nyolc nyilvános vitán érvelnek majd a tagság előtt.

Tehetségesnek tartja az európai szocialisták vezetője Gyurcsányt

Nagyvilág2004.08.23, 23:07

Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (PSE) elnöke Gyurcsány Ferencet tehetséges politikusnak tartja, aki ért a gazdasághoz, és alkalmas jelölt a miniszterelnöki posztra - közölte Gyurmai Zita, az MSZP európai parlamenti képviselője hétfő este.

Gyurcsány kampányol, Kiss tárgyal

Itthon2004.08.23, 15:02

Az [origo] információi szerint azoknak egy része, akik szombaton még Veres János jelölését támogatták, mára a két állva maradt jelölt közül Kiss Péterhez álltak át. Veres szerint azonban mindkét jelölt alkalmas kormányfőnek, ő azt sem tudja még, hogy melyiküket támogassa. Miközben Gyurcsány hétfőn folyamatosan kampányol, Kiss miniszterként tárgyal külföldi vendégével. Bár szombaton még arról volt szó, hogy az elnökség hétfőn meghallgatja a két jelöltet, erre mégsem kerül sor. Közben sorra jönnek hírek arról, hogy melyik megye melyik jelöltet támogatja.

Ma egyeztetett Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc

Itthon2004.08.22, 19:56

Vasárnap találkozott egymással Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc, az MSZP két miniszterelnök-jelöltje. A megbeszélésen a jelöltek egyeztettek az MSZP rendkívüli kongresszusi döntését megelőző időszak etikai normáiról. A kormányfői elképzelések hivatalos ismertetésére a szerdai kongresszuson kerül sor.

Tizennégy elnökjelölt az MSZP-ben

Itthon2004.08.04, 14:43

Szili Katalin, Lamperth Mónika, Hiller István, Jánosi György, Juhász Ferenc, Mandur László, Mesterházy Attila, Szekeres Imre, Toller László és Veres János is lehet az MSZP új elnöke - írja a Népszabadság. A 14 jelöltből 5 már bejelentette: nem akar elnök lenni.

Nem tud magyarul Szlovákia leendő budapesti nagykövete

Nagyvilág2004.07.18, 17:34

A két éve üresen álló budapesti nagyköveti posztra Szlovákia olyan karrierdiplomatát jelölt, aki nem tud magyarul. Noha a szlovák kormány magyar nemzetiségi tagjai megszavazták a jelöltet, a karrierdiplomata nyelvtudásának hiányát több szlovákiai magyar politikus is nehezményezte.

Ellenzéki siker a szerbiai elnökválasztáson

Nagyvilág2004.06.30, 16:46

A részeredmények szerint az ultranacionalista és a demokratikus ellenzék jelöltje jutott tovább a vasárnapi szerbiai elnökválasztás második fordulójába. Az, hogy a kormány jelöltje kiesett a versenyből, a szerb kormány eddigi rossz teljesítményének tudható be, és a koalíció közeli végét sejteti. A radikális Tomislav Nikolic végső győzelme esetén két párt már jelezte kilépését a kormányból, Boris Tadic demokratikus jelölt sikere miatt viszont előre hozott választásokat is kiírathat a vezető kormánypárt.

Alulmaradt az RMDSZ támogatta jelölt Kolozsváron

Nagyvilág2004.06.21, 11:25

Emil Boc, a jobboldali ellenzék jelöltje győzött a kolozsvári polgármester választáson. Az RMDSZ a baloldali kormánypárti jelöltet támogatta, mert a párt elnöke szerint Bloc kampánya szélsőségesen nacionalista volt. Margittán és Sepsiszentgyörgyön viszont biztosan magyar lesz a polgármester.

Keresik a földművelésügyi miniszter utódját

Itthon2004.06.17, 07:06

Új embert keres a kormányzat a földművelésügyi minisztérium élére - írja a Népszabadság. A lap szerint Németh Imre posztjára egyelőre négy jelölt van, ám a lista még bővülhet. A tárca illetékesei nem kommentálták a lap értesülését.

Wieghorst helyett Kahlenberg a dán keretben

Sport2004.06.01, 11:17

A még három eddig üres helyre is megnevezte jelöltjét a jövő szombaton kezdődő portugáliai Európa-bajnokságra Morten Olsen, a dán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, így teljessé vált a 23 fős keret.

Szavazz a VIVA COMET jelöltjeire!

Kultúra2004.05.12, 18:37

Nyerj rengeteg jegyet a COMET-díjkiosztó gálára, forgolódj neves zenészek közt, koccints a győztessel! Ha velünk játszol, szavazol a szerinted esélyes előadóra, akkor vigyáznod kell: könnyen a színes forgatag közepén találhatod magad!

Újra Szabó Zoltán Túrkeve polgármestere

Itthon2004.04.25, 21:55

A három független jelölt közül Szabó Zoltán, az összeférhetetleség miatt 2003 decemberében felmentett városvezető nyerte Túrkevén a vasárnap megtartott időközi polgármester-választást.

Négy biztosjelöltet kritizált az Európai Parlament

Nagyvilág2004.04.16, 13:23

Három napon át hallgatták meg az Európai Parlament (EP) bizottságai a csatlakozó tíz ország biztosjelöltjeit, köztük Balázs Péter magyar jelöltet. Az EP mind a tíz jelöltet jóváhagyta, bár néhányuk esetében igen komoly fenntartásokat fogalmaztak meg. Az értékelések őszintesége és nyíltsága ízelítőt ad abból, hogy mennyire más az Európai Parlament légköre, mint amit megszoktunk.

Bolgár jelölt az IMF vezérigazgatói posztjára

Gazdaság2004.04.14, 08:58

A bolgár pénzügyminiszter, Milen Velcsev is jelölt lesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) megüresedő vezérigazgatói posztjára. Velcsevet a bolgár kormányfő jelöli, és ezzel ő az első kelet-európai, aki bekerülhet a posztért folyó versenybe.

Lányok, mi vár rátok!

Való Világ 32004.03.24, 21:13

Indián, Frenki és Milo a Miss VV3 szépségverseny jelöltjeinek készítettek kérdőívet. Magasröptű beszélgetésnek lehettünk fültanúi.

A jobboldal jelöltje nyerte a salvadori elnökválasztást

Nagyvilág2004.03.22, 22:55

Elias Antonio Saca, a jobboldali Nacionalista Köztársasági Szövetség (ARENE) jelöltje nyerte meg a salvadori elnökválasztást.

Kerry meggyőzi a határozatlan választókat

Nagyvilág2004.03.02, 01:00

Egy nappal az amerikai elnökválasztáson szokásos "szuper kedd" előtt John Kerry, az amerikai demokraták jelöltje három államot magában foglaló villám kortes körútra indult.

Csökkennek Schäuble esélyei az államfői jelöltségre

Nagyvilág2004.03.01, 20:54

A német liberálisok már nem ragaszkodnak saját jelölt indításához a májusban esedékes államfőválasztáson, viszont elutasítják a kereszténydemokraták eddig legesélyesebbnek ítélt jelöltjének támogatását - derült ki hétfőn Berlinben.

Nobel-békedíj: soha ennyi jelölés

Nagyvilág2004.02.13, 21:51

A Nobel-békedíj történetében még soha ennyi jelöltje nem volt a rangos kitüntetésnek: az idei lista százhetvenhárom nevet tartalmaz.

Kóczé Angéla kevesli az MSZP-lista 18. helyét

Nagyvilág2004.02.04, 23:29

Elfogadhatatlannak tartja sz MSZP európai parlamenti választási jelöltlistáján neki felkínált 18. helyet Kóczé Angéla, a brüsszeli Európai Roma Információs Iroda igazgatója. A jelölt az első hat hely valamelyikét tartaná elfogadhatónak.

Az utolsó beszavazó

Való Világ 32004.01.21, 14:34

Az utolsó beszavazó jelöltjeinek fő ismertetőjele, hogy ők fizetnének - nem is keveset - azért, hogy bekerüljenek. A kalandkedvelő üzletember, a felesége elől menekülő orgonarestaurátor és a fiatalságát meghazudtolóan becsvágyó fodrászlány mind tudja, miért éri meg nekik a beugró, amit egyáltalán nem biztos, hogy lefogyaszthatnak.

Hétfőn újra Beszavazó-Show!

Való Világ 32004.01.04, 01:04

Hétfőn újabb három jelölt vív meg egymással, hogy egyikük hetedikként beköltözhessen a Villába. De vajon, ki lesz a szerencsés? Talán Tünde, a nádszálvékony kamera-érzékeny, kétgyermekes édesanya? Esetleg Roland, aki rádiós műsorvezetőként dolgozik és társaságfüggő? Vagy Leo, aki tutira veszi, hogy benne lesz a fináléban?

Újra a kormánypártoké lett Demecser

Itthon2003.11.16, 21:20

Ismét Kiss Gyula, MSZP, az SZDSZ és a Szövetség Demecserért nevű szervezet jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást Demecseren. A településen azért tartottak vasárnap új voksolást, mert az előző, október 19-i választás eredményét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság különböző kampányszabálysértések miatt megsemmisítette. A Fidesz jelöltje arra hivatkozva nem indult, hogy életveszélyesen megfenyegették.

Feljelenthetik a visszalépett fideszes jelöltet

Itthon2003.11.03, 17:22

Feljelentést fontolgat az MSZP és az SZDSZ a demecseri fideszes polgármester-jelölt, Fáky Lászlóné vasárnapi közleménye miatt. Fáky azt írta a kormánypártok által vitatott közleményben, hogy "az egész családomat érintő életveszélyes fenyegetések és annak tapasztalása, hogy ellenfeleim már semmitől sem riadnak vissza, elcsalják a szavazást (...), arra kényszerítenek, hogy visszalépjek". Az MSZP és az SZDSZ elsősorban nem Fákynét, hanem a Fideszt hibáztatja a szerintük vádaskodó írásért, de csak a jelöltet tudnák feljelenteni, ezért még gondolkodnak, mit tegyenek.

Visszalépett a Fidesz jelöltje Demecseren

Itthon2003.11.02, 16:21

Fenyegetésekre hivatkozva visszalépett a Fidesz jelöltje a november 16-ra kiírt megismételt demecseri időközi polgármester-választástól. "Aki fél a megmérettetéstől, az előtt két út áll, vagy emelt fővel vállalja a bukás lehetőségét vagy ha a kudarctól való félelem erősebb benne, akkor csendben visszavonul" - közölte az MSZP.

A Terminator, a Provokátor és a többiek

Nagyvilág2003.10.06, 17:48

A kaliforniai kormányzóválasztás 135 jelöltje közül többen egészen különleges személyiségek. Egyesek a politikától távoli tevékenységüknek köszönhetik hírnevüket, mások most tűntek fel szokatlan kampányfogásaikkal, és van, aki csak azért indul, mert szülei a Michael Jackson nevet választották számára.

Másfél éve képtelenek ÁSZ-alelnököket választani a pártok

Itthon2003.05.13, 15:22

Másfél éve nem tudnak dönteni a pártok az Állami Számvevőszék alelnökeiről, noha a szervezet hatásköre azóta jelentősen kibővült. A 2001-ben megüresedett posztokra az MSZP az ÁSZ vezetői közül jelölne valakit. A Fidesz ezt nem támogatja, jóllehet saját jelöltet nem nevezett meg az alelnököket kijelölő bizottság keddi ülésén. Szili Katalin házelnök tarthatatlannak nevezte ezt az állapotot.

Időközi polgármester-választás Csurgón

Itthon2003.04.04, 10:39

Időközi polgármester-választást tartanak a hónap végén Csurgón; eddig három jelöltet vettek nyilvántartásba, de a péntek délután lejáró határidőig még lehet újabb jelentkező, aki leadja az induláshoz szükséges legalább 136 érvényes ajánlószelvényt.

A Fidesz az ügyészségre vár az MTV ügyében

Itthon2003.03.06, 16:35

Miután továbbra sincs megegyezés az ellenzéki pártok között, az MDF állít jelöltet a másik két ellenzéki helyre is a tévékuratóriumban. A Fidesz nem vesz részt a jövő hétfői szavazásban, mert törvénytelennek tartja az eljárást, és az ügyészség lépésére vár.

Nemmel szavaz a Fidesz az MTV-kurátorokra

Itthon2003.03.03, 18:10

Sajnálatosnak tartja Rogán Antal, hogy szerinte az MDF és a kormánypárti frakció között megállapodás született a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének jelöltjei ügyében. A fideszes politikus közölte: pártja addig nem állít jelöltet, amíg helyre nem áll a törvényes rend. A hétfő délutáni szavazáson pedig nemmel szavaznak az MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es jelöltekre.

IAA jelöltek

Techbázis2003.02.07, 03:09

Az Academy of Interactive Arts and Science közzétette azon programok listáját, melyből kikerülnek az Interactive Achievment Awards idei győztesei. Az összesített év játéka kategóriában a PC-s programokat a Battlefield 1942 képviseli.

Ridegen fogadják az átálló roma politikusokat

Itthon2003.01.28, 13:46

Ha Horváth Aladáron múlna, akkor a Lungo Drom koalíciójából kilépő cigány politikusok nem kapnának helyet a Demokratikus Roma Koalíció önkormányzati jelöltjei között. Horváth szerint Osztojkán Béla rutinos átállónak számít, ezért nem lepte meg, hogy hétfőn kilépett az LD koalíciójából. Osztojkán közölte, a Lungo Drom állításával ellentétben ugyan nem betegség miatt lépett ki, de az autokratikus irányítású önkormányzatban végzett munka alaposan megviselte az elmúlt négy évben.

Áldemokratikus képviselőválasztás Kubában

Nagyvilág2003.01.19, 13:03

Kubaiak millió járulnak vasárnap az urnákhoz, hogy megválasszák képviselőiket az ország nemzetgyűlésébe. A kormánypárt által kiválasztott jelöltek száma megegyezik a képviselői székek számával. A kubai ellenzék eközben törvénytelennek és alkotmányellenesnek tartja a választást, ezért bojkottra szólítja fel a lakosságot.  

Zemant jelölik cseh államfőnek

Nagyvilág2003.01.18, 14:00

Milos Zeman volt miniszterelnököt, a cseh szociáldemokraták volt elnökét jelölte pártja államfőnek a cseh elnökválasztás második fordulójára, miután a párt eddigi jelöltje gyengén szerepelt az első fordulóban. Elemzők szerint a bejelentés azt is jelenti, hogy Vladimír Spidla kormányfő pozíciói saját pártján belül jelentősen gyengültek.

Az MSZP kitart Ladvánszky mellett

Itthon2003.01.17, 14:49

Mádl Ferenc köztársasági elnök nem támogatná Ladvánszky György MSZP-s delegáltat az ORTT elnöki posztjára, mert nem akar a párthoz erősen kötődő személyt jelölni. Az MSZP ugyanakkor kitart jelöltje mellett. Ladvánszky közölte: nem hisz az igazi független szakemberben, viszont egy szakember képes felülemelkedni a politikai kérdéseken.

Négy elnökjelölt az OCÖ élére

Itthon2002.12.31, 12:16

Legalább négyen versenybe szállnak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöki tisztségéért. Újra indul a posztért a jelenlegi elnök Farkas Flórián. A Demokratikus Roma Koalíció jelöltjeként indul Horváth Aladár miniszterelnöki tanácsadó, a Roma POlgárjogi Alapítvány Elnöke és Kövesi Vilmos. Önálló jelöltet állít a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége is.