járvány

címke rss

Már halálos áldozata is van a kanyarónak Szerbiában

Nagyvilág2017.12.27, 11:20

Szerbiában egyre jobban terjed a kanyaró, és szerdán már halálos áldozata is lett a járványnak, Belgrádban egy húszéves férfi halt bele a betegség okozta szövődményekbe – közölte értesülését a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Nem enyhe influenzajárvány készül

Itthon2017.11.21, 09:33

A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán kedden.

Megoldódott a Bajkál-tavi fókák pusztulásának rejtélye

Tudomány2017.11.14, 16:57

Hepatitisz és bélgyulladás végzett azzal a több mint 140 fókával, amelyek tetemét november eleje óta mosta partra a víz a dél-szibériai Bajkál-tónál - közölték hétfőn az irkutszki regionális hatóságok.

Járványok, éhínségek áldozatai a csehországi sírokban

Tudomány2017.11.12, 13:50

Mintegy harminc középkori tömegsírt tártak fel a kelet-csehországi Kutná Horában a régészek. Szakértők szerint európai szempontból is jelentős leletről van szó.

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetnek Belgrádban

Nagyvilág2017.11.08, 18:21

Kanyarójárvány veszélyére figyelmeztetett szerdán Belgrádban a városi közegészségügyi intézet, miután a laboratóriumi vizsgálatok öt embernél megerősítették a fertőzést.

Mint a középkorban: Madagaszkáron arat a „fekete halál"

Tudomány2017.10.17, 18:21

Egy hét alatt csaknem kétszeresére, 74-re nőtt a pestisjárvány halálos áldozatainak száma Madagaszkáron - közölte az afrikai szigetország katasztrófaelhárítási ügynöksége kedden.

Emmi: Kevesebb a kórházi járvány Magyarországon

Itthon2017.09.26, 17:45

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tájékoztatása szerint Magyarországon a 2015-ös adatokhoz képest negyedével csökkentek az egészségügyi ellátással közvetlen összefüggésben kialakuló járványok száma.

Kevesebb a kórházi fertőzés

Itthon2017.09.22, 10:18

Több területen is csökkenő tendenciát mutat a kórházi fertőzések száma - jelentette be az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár, Szentes Tamás az m1 aktuális csatorna reggeli műsorában.